Detroit Lions [DET]

Alapítás
1934
Liga
NFC
Divízió
N
Város
Detroit, Michigan
Stadion
Ford Field

Weboldal
http://www.detroitlions.com

Tulajdonos
Martha Firestone Ford
Főedző
Jim Caldwell
OC
Jim Bob Cooter
DC
Teryl Austin

Dicsőséglista

Super Bowl győzelmek száma: 0
NFL győzelmek száma (1966 előtt):  4 - 1935, 1952, 1953, 1957
NFL/NFC Championship győzelmek száma: 4 - 1952 (NFL National), 1953, 1954, 1957 (NFL Western)
Divíziógyőzelmek száma: 4 - 1935 (NFL West), 1983, 1991, 1993 (NFC Central)
Playoff szereplések száma: 16 - 1935, 1952, 1953, 1954, 1957, 1970, 1982, 1983, 1991, 1993, 1994, 1995, 1997, 1999, 2011, 2014

A kezdetek

Detroit 1934-ben köszöntötte a Lions csapatát először, de a csapat története ettől még régebbre nyúlik vissza. Először Detroit Heralds néven futott a csapat, 1920-ban, mely 2 évre rá máris új néven Detroit Panthers néven alakult újra, de ezzel a névvel is mindössze 2 évig maradtak a bajnokságban, miután 12. helyen zárták azt. 1928-ban megalakult a Detroit Wolverines, viszont nekik csak 1 évig szurkolhattak a Detroitiak, mivel 1 év után ez is megszűnt.
Az első igaza áttörés akkor következett be, mikor a 10 éves National Football League hozzáadta a franchise-hoz az Ohióban található Portsmouth csapatát mely a Spartans nevet viselte, és 3 évig maradtak a Ligában.

A mostani Lions elnevezést 1934-ben kapták a Detroitiak, miután a Portsmouth Spartans ezen a néven folytatta tovább a pályafutását. Az új Detroit Lions megnyerte az NFL Championshipet (a Super Bowl elődjét) a Giants ellen 27 – 7-re Green Bayben, mikor mindössze 2. évében járt a csapat. Ekkor „Potsy” Clark volt a főedzője az Oroszlánoknak és a főbb játékosok "Dutch" Clark, Ernie Caddel, George Christensen, "Ace" Gutowsky, Glenn Presnell és "Ox" Emerson volt, akik stabilizálták a profi focit Detroitban.

Az 50-es évek

Minden bizonnyal ezekre az esztendőkre gondolnak vissza legszívesebben a Lions fanatikusok, mivel ezekben az években 3 NFL Championship győzelmet is bezsebelt a csapat (1952, 1953, 1957) Bobby Layne irányító vezetése alatt. Mind a három döntőben a Cleveland Browns-t verték meg az Oroszlánok, de ’54-ben a Barnák kerekedtek felül a Detroiti alakulaton. 1958-ban a csapat elcserélte az akkori vezérét Bobby Layne-t, aki egy sérülés miatt kihagyta az előző szezont, és Pittsburgh felé vette az irányt. Layne távozását követően (1962) egy nyilatkozatában kijelentette, hogy a Detroit nem fog nyerni 50 évig. Az átok úgy látszik be is teljesült, lehet jobban jártak volna, ha mégis megtartják a soraik között.
Ennek az időszaknak a sztárjai közé tartozott a QB-n kívül Lou Cheekmur (OT), Jack Christiansen (S), Yale Lary (DB/P), Joe Schmidt (LB) és a legendás RB, Doak Walker. Walker, az egykori SMU csillag inkább legendás college pályafutása miatt jut az emberek eszébe, és sokan elfelejtik, hogy a zseniális képességű, mindössze 175 font súlyú RB hat NFL-ben töltött évéből ötször Pro Bowler és All Pro volt. Mindent elmond legendás képességeiről, hogy ma az egyetemi futball legjobb futójátékosát a Doak Walker Awarddal díjazzák.

A 60-as évek

1961-ben a Lions nyerte meg az első ízben megrendezett Playoff Bowl-t (a 3. helyért folytatott mérkőzést) a már jól ismert Barnák ellen. Igaz mindössze csak 1 ponttal sikerült föléjük kerekedniük az Oroszlánoknak. Majd az ezt követő két évben is a Lions csapata bizonyult jobbnak, 1962-ben a Philadelphia (38-10), míg 1963-ban a Pittsburgh ellen (17-10). 1964-ben Sir William Clay Ford megvette a csapatot 4 és fél millió dollárért cserében az akkori tulajdonostól Dick Richardstól és kezdetét vette a mai napig tartó pech sorozat. Ford tulajdonossá válása óta a Lions mindössze egyetlen egy playoff mérkőzést tudott csak nyerni.
A 60-as években a Lions amellett, hogy jó csapat volt, a korszak legjobb secondaryjével rendelkezett. Jack Christiansen (S) mellett olyan játékosok fordultak meg az alakulatban, mint minden idők egyik legfizikálisabb CB-je, Dick „Night Train” Lane, Dick LeBeau, vagy éppen Lem Barney. Mindannyian Hall of Fame szintű pályafutást zártak.

A 70-es évek

Az amerikai soul énekesnek, Marvin Gayenek, tervei voltak, hogy Tammi Terrel duett társa halála után, csatlakozik a Lionshoz és belép a futball világába. Az 1970-ben meg is jelent a csapatnál, ahol gyakorolhatott a tryoutra, de elég korán elbocsátotta őt a csapat, de így is maradt sok barátja a csapatból többek között Mel Farr running back és Lem Barney cornerback, akik megjelennek az énekes „What’s Going On” című számában is mint háttérénekesek. Hálaadáskor  1974 november 28-án több mint 35 év után az utolsó meccsét játszotta a Lions a Tiger Stadiumben, ahol veszítettek a Denver Broncos ellen 31 – 27-re. A meccsen a 3. negyedben hirtelen hóviharok támadtak és a Broncos 21 pontot szerzett csak a 3. negyedben. A Lions azóta is fedett pályán játssza a saját mérkőzéseit. A következő szezonban a Detroit csapata elköltözött 30 mérföldnyire északra, Michiganbe, Pontiacba ahol egy új fedett stadion várta őket. A Silverdome névre keresztelt új stadion összesen 80 ezer ember befogadására volt alkalmas, amely a legnagyobb kapacitású építménynek számított az NFL-ben. A Lions a ’70-es években mindössze egyszer tudott csak rájátszásbe kerülni, ahol a Dallas Cowboys ellen vívott védekező mérkőzésen baseball eredménnyel, 5 – 0-ra kikaptak 1970-ben. A csapat ezután keresztül ment egy csomó átlagos éven, amikor is a divíziójukban a 2. vagy a 3. helyen végeztek minden egyes szezonban 1970-től 1978-ig. Végül 1979-ben a csapat 2-14 es mérleggel zárta a szezon végét, így ők választhattak először az új évtizedben a drafton.

A 80-as évek

1980-ban a Lions elsőként a drafton egy Oklahoma  running back-et húzott, az 1978-as Heisman Trófea győztes Billy Sims személyében, aki emellett több trófeát is bezsebelt az egyetemen. Monte Clark vette át a csapat irányítását vezetőedzőként 1978-ban. Clark irányítása alatt az Oroszlánok épphogy lecsúsztak a rájátszásról 1980-1981-ben, majd 1982-ben a Lions első playoff szereplése következett 1970 óta.
1982-ben és 1983-ban is sikerült rájátszásba jutnia a csapatnak, miközben megnyerték a divíziójukat, ám mindkétszer elvesztették az első playoff mérkőzésüket. Sims 1984-ben súlyos térdsérülést szenvedett, mely az egész pályafutásának véget is vetett, és a csapat nem végzett 50 %-os mérleg felett az évtized többi részén. Darryl Rodgers 1985-ben felváltotta Clarkot a csapat főedzői posztján. Miután 1988-ra 18-40-es mérleggel rendelkezett Rodgers a csapat eltávolította pozíciójából, és a helyére ez eddigi védekező koordinátort, Wayne Fontest nevezték ki. Fontes hivatalosan 1988. december 22-én a csapat 17. főedzője lett.

A 90-es évek

Az 1990-es évek a „Barry Sanders show”-ról szólt Detroitban. Az első évada alatt miután 1989-ben draftolták, Sanders elszalasztotta az NFL legtöbb futott yardja címet, mindössze 10 yarddal, mert Ő úgy döntött, hogy nem megy vissza a pályára játszani mikor a csapat egyértelműen nyerésre állt. Wayne Fontes szerint mikor felkínálta az esélyt Sandersnek, hogy fusson még pár yardot és megnyerje a címet, Sanders nem fogadta el, és csak annyit mondott: „Edző, csak nyerjünk és menjünk haza”. 1991-ben a Lions egy shutouttal indította a szezont a Washington Redskins ellen, melyet a Nemzeti Televízió is közvetített. A Detroiti csapat a következő 4 mérkőzését is megnyerte és 12-4-es mérleggel zárta a szezont, így megnyerték az első divízió címüket 8 év után újból, és így a rájátszásba kerülhettek. A csapat a november 17. meccsén, a Los Angeles Rams ellen, elvesztette guardját, Mike Utley-t, aki nyaksérülést szenvedett és ezzel befejeződött a pályafutása. Az első Silverdomei playoff mérkőzés jól zárult az Oroszlánoknak, 36–6-ra legyőzték a Dallas Cowboys csapatát, így tovább menetelhettek a Super Bowl felé, ám a következő fordulóban a későbbi Super Bowl győztes, Washington Redskins megakadályozta a Lions további menetelését 41-10-es végeredménnyel. A csapat 1993-ban, 1994-ben, 1995-ben, 1997-ben és 1999-ben szintén bekerült a rájátszásba, ezzel a 1990-es évek az egyik legsikeresebb időszak volt az Oroszlánok történelmében. Az egy másik kérdés, hogy ott teljes kudarcot vallottak minden alkalommal. 1993-ban 10-6-os mérleggel zártak az NFC Central divízió első helyén és a playoffban a Green Bay ellen kikaptak. 1994-ben szintén a Packers csapata akadályozta meg a csapat további menetelését a playoffban. 1995-ben a Philadelphia Eagles verte tönkre a Lions-t 58-37-re, így most sem tudtak playoff mérkőzést nyerni a Detriotiak. 1997-ben pedig a Tampa Baytől kaptak ki, szintén a playoff első fordulójában. 1999-ben a Lions 6. alkalommal szerepelt a rájátszásban 1 évtizeden belül. Mindazonáltal ismét veszítettek az első körben a Washington Redskins ellen, ekkor Bobby Ross főedző második ízben vezette a csapatot a rájátszásba az első három idényében, de győznie neki sem sikerült. Legutóbb ez a bravúr Buddy Parkernek sikerült az 1952-1953-as szezonban. 1997-ben Barry Sanders 2,053 yardot futott. Minden idők egyik legjobb futója karrierje során összesen 15,269 yardon keresztül futott a labdával, ezzel a második volt az örökranglistán Walter Payton mögött, aki 16,726 yarddal az első Sanders pályafutása véget ért. Karrierje végére 5.0 yardot hordott össze futásonként, de ezzel is „csak” második a legjobbak közt Jim Brown mögött, aki 0.2 yarddal többet futott futásonként. Miután Sanders 1998-ban mindenkit sokkolva visszavonult, olyan lyukat hagyott maga után, melyet talán soha senki nem fog tudni betölteni. Azóta nem tért magához a Lions, hogy a tíz éves karrierje minden évében Pro Bowlra jutó, és minden évében 1000 yard fölött termelő RB elköszönt.

A 2000-es évek

Az előző évi Playoff vereség után az új szezon elég jól sikerült az Oroszlánok csapatának. Az első 7 meccsükből 5-öt gyorsan be is zsebeltek Bobby Ross vezetésével. Miután Moeller lett a főedző (Ross lemondott november elején) a csapat az első 3 meccsét meg is nyerte. Egész sokáig úgytünt, hogy a Lions idén még a rájátszást is elcsípheti. A 8-4-es kecsegtető rekord után viszont a szezon hátralévő 4 meccsből, mindössze egyetlen egyet tudtak megnyerni, így a 9-7-es mutatóval csak nézőként vehettek részt a rájátszásban a Detroiti játékosok. A megint csalódást hozó szezon után, új klubelnöke lett a Lionsnak Matt Millen személyében, akinek első dolga volt kirúgni a szezon közbe segédedzőből főedzővé vált Gary Moeller-t és a helyére ültetni Marty Mornhinweg-t.

2001
A 2001-es szezonnak tehát új főedzővel vágtak neki Marty Mornhinweg személyében, aki a San Francisco 49ers támadó alakulatát irányította 3 éven keresztül. A bemutatkozása viszont korántsem sikerült valami fényesre. Olyannyira nem, hogy az első 11 meccséből egyetlen egy árva győzelmet sem sikerült kiharcolniuk az Oroszlánoknak. Ekkor döntettek úgy az edzők, hogy elég volt Charlie Batchből és az 5. körben draftolt újonc Mike McMahont dobták a mélyvízbe Tampa Bayben a Buccaneers ellen. A 3. negyed végére vezetett is a Lions, igaz touchdown-t nem szereztek, de Hanson 3 field goaljának köszönhetően ők álltak nyerésre és úgy tűnt, bezsebelhetik első idei győzelmüket. Hanson rúgott még egy sikeres field goal-t így már 12 – 7-re vezettek a Bucs ellen. Ám nem minden fenékig tejfel. Ugyanis a kalózok szereztek még egy touchdown-t az eddigi mellé, így az állás 12 – 15-re módosult és a Lions elszenvedte idei 12. vereségét is és továbbra is nyeretlen volt a szezonban. Ezután következett egy hazai mérkőzés a Vikings ellen, ahol a 3. negyed végére vesztésre álltak az Oroszlánok 24 – 20 ra. Ám az utolsó negyedben örülhettek a Detroiti szurkolók, mivel a Lions egy szerzett touchdownal átvette a vezetést (24 - 27) és mivel a védelem kiharcolta, hogy a vikingek ne szerezzenek touchdown-t a hátralévő időben így végre megszületett az idei első siker Detroitban. Majd a további két meccsből sikerült még egyet nyerniük a Dallas ellen szintén hazai pályán, az utolsó játékhéten, így 2 – 14-es mérleggel zárt a Detroiti alakulat 2001-ben, ezzel az egyik legrosszabb mérleget érte el a Lions a franchise történetében.

2002
Az elég rosszul sikerült 2001-es szezon után megmaradt főedzőnek Marty Mornhinweg. A Lions szurkolók reménykedtek egy új éra kezdetében. Kaptak egy új stadiont Detroit belvárosában és egy újonc irányítót Joey Harrington személyében az Oregon egyetemről, akit – hála a rossz szezonnak – harmadikként választhatott a csapat a drafton. Ám a szezon eleje ismét 2 vereséggel kezdődött. A 3. héten került sor az első hazai mérkőzésre, ahol Harrington leváltotta McMahon-t és az Ő vezetésével indultak harcba az Oroszlánok a Packers ellenében az új Ford Fielden. Ám Harringtonnak nem úgy sikerült a bemutatkozása, ahogy szerette volna, 2 TD mellett 4 Interceptiont is dobott élete első NFL-es tétmeccsén az újonc irányító és 3. vereségét is elszenvedte a Detroitiak csapata. Az eléggé rosszul sikerült bemutatkozás után aztán Harrington hozzásegítette a csapatát 3 győzelemhez a soron következő 5 meccsen és úgy látszott megindul a szekér Detroitban. Ám a további sikerek elmaradtak és egy árva további mecset sem nyert a Lions. Így 3 – 13-as mérleggel sereghajtóként végeztek az NFC-ben és így másodikként választhatnak majd a drafton.

2003
A szezonnak immáron új főedzővel vágtak neki az Oroszlánok. Marty Mornhinweg helyét szintén egy San Franciscóból érkezett főedző váltotta fel Steve Mariucci személyében. A drafton másodikként behúzták Charles Rodgers elkapót a Michigen State-ről, így Harringtonnak új célpontot találva. Az idény első mérkőzésre Detroitban a Ford Fielden került sor. Az előző szezonokkal ellentétben ez a szezon győzelemmel kezdődött és nem is akármilyennel. A Lions 42 – 24 re megverte az Arizonát. Joey Harrington 4 TD passzt is adott a mérkőzésen, melyből kettőt az újonc elkapó Rodgers szállított az end zone-ba. Mindenesetre az ünneplés korai volt, mert a következő hat meccsüket sorra elvesztették és a szegény embert még az ág is húzza alapon az újonc elkapó Charles Rodgers is kiesett a soraik közül, kulcscsont sérülése miatt. Így sok jóra nem számíthattak az Oroszlánok. Igaz a hátralévő meccsekből még 4-et sikerült bezsebelniük, ezzel sem mentek sokra, mert az 5 – 11-es mérleg ismét csak az utolsó helyre volt elég az NFC North divízióban.

2004
A Lions a szezont egy nagyon fontos győzelemmel kezdte, amikor megverték idegenben a Chicago Bears-t 20-16-ra és ezzel megszakadt a 3 éven át tartót pech sorozat, amikor is a Detroitiak képtelenek voltak idegenben győzelemmel levonulni ellenfeleik gyepéről. A szezon továbbra is jól alakult. Az első hazai meccsükön a Houston Texans ellen újabb győzelmet söpörtek be az Oroszlánok. Miután a Philadelphia Eagles otthon megverte a Lions-t, a csapat ismét idegenbe ment az 5. játékhéten, méghozzá a Georgia Dome-ba, Atlantába, ahol ismét a Lions bizonyult eredményesebbnek 17-10-es eredménnyel, ezzel 2. idegenbeli győzelmüket aratták hosszú idők után újra. A további mérkőzéseiből mindössze csak 3 meccset tudtak megnyerni a Detroitiak és ezzel 6-10-es szezont zártak. Viszont két újonc reményt adott a szurkolóknak. Az egyikük Kevin Jones, ki vezette a csapatot 1,113 futott yarddal és 5 TD-vel, míg a másikuk egy elkapó, Roy Williams volt, aki 54 elkapásból 817 yarddal és 8 elkapott touchdownnal növelte a támadó alakulat hatékonyságát.

2005
A Lions sikeresen indította a 2005-ös esztendőt, méghozzá egy Green Bay Packers elleni 17-3-as győzelemmel Detroitban, a Ford Field-en. De a folytatás ezúttal sem sikerült valami fényesre. A 2. játékhéten a Soldier Fielden tett látogatásuk a Bears ellen 6-38-as vereséggel végződött. A vereségben többek között nagy szerepet játszott Joey Harrington, aki aznap 5 interception-t is dobott. A 6. játékhéten, hazai pályán fogadták a Carolina Pantherst, akik szintén eredményesebbnek bizonyultak, igaz most mindössze csak egyetlen egy ponttal. Joey Harrington 200 passzolt yardja mellett ismét hajított egy interception-t is és a vezetőség úgy döntött, hogy a következő játékhéten, a Browns otthonában csak a kispadról nézheti végig a mérkőzést. Helyét a jóval tapasztaltabb, 35 éves, Jeff Garcia vette át. Garcia, ha nem is nyújtott túl kiemelkedő játékot a meccsen, de dobott 210 yardot touchdown nélkül, igaz, legalább egyszer sem dobta a lasztit az ellenfele kezébe. Úgy látszik ennyi elég is volt a Lionsnak, hogy egy 4. negyedben rúgott field goallal, melyet az örök detroiti rúgó (Jason Hanson) értékesített, megnyerjék a mérkőzést, még ha csak 3 ponttal is. Garcia kezdett a következő mérkőzésen, mely egy csoportrangadó volt a Chicago Bears ellen, de ezúttal hazai pályán. A Lions szeretett volna visszavágni a medvéknek a 2. játékhéten elszenvedett nagyon csúnya vereségért. Viszont az első félidőt a Bears nyerte 10 pontos előnnyel. A Lions azonban nem adta fel és a 2. félidőben nem engedte, hogy a Chichagoiak pontot szerezzenek, így a meccs végére sikerült kiegyenlíteniük. Ám a hosszabbításban nem lelték túl sok örömüket a Detroitiak, a mérkőzés 19-13-as vereséggel zárult a hosszabbítás után. A következőkben Jeff Garcia egy sérülés miatt kénytelen volt kihagyni három meccset, így a 2 héttel ezelőtt cserepadra ültetett Harrington ismét esélyt kapott, hogy győzelmekhez vezesse a csapatát. Ám Harrington nem élt a lehetőséggel és a Minnesota Vikings otthonában ismét kikapott a Lions 14-17-re. További vereségek után, Hálaadáskor a Lions már 4-7-es mérleggel állt. A meccsen a Lions mind a 3 bevethető irányítóját játszatta, még a félig-meddig sérült Garciát is, ám ez sem volt elég a Lionsnak, hogy megverjék az Atlantai csapatot, így hazai pályán ismét egy vereséggel zártak 27-7-el. A szurkolóknak ekkor lett elegük a sorozatos csalódásokból és a csapat General Managerének, Matt Millennek a lemondását követelték. Miután Steve Mariucci távozott a csapattól, de Matt Millen továbbra is a posztján maradt, a szurkolók továbbra is elégedetlenek voltak. Mariucci vezetőedzői szerepét a Defensive Coordinator, Dick Jauron vette át. Ám az Ő irányítása alatt a következő 5 meccsből mindössze csak egyet tudtak megnyerni a Detroitiak, és 5-11-es mérleggel zártak. A szezon végére a szurkolók még dühösebbé váltak, mikor Millen még mindig nem mondott le, kinevezte Rod Marinelli-t új főedzőnek és elküldte a csapattól az irányító Joey Harrington-t.

2006
Az új szezonnak egy új irányítóval vágtak neki az Oroszlánok, mégpedig a Cincinnatiből érkező Joe Kitnával. Rod Marinellinek a szezon első mérkőzése egy részleges sikerrel kezdődött a Seattle Seahawks ellen, mert az előző év MVP-jének, Shaun Alexandernek mindössze 51 yardot engedélyezett a védekező alakulat és egyetlen egy TD sem értek el ellenük a tengerisólymok. Ám a Detroiti támadó egység sem tudott TD-t szerezni, így a Seahawks nyerte a field goalok csatáját 9-6-ra és a Detroit vereséggel kezdte a 2006-os szezont. A Lions 0-5-ös mérleggel kezdte az idényt, miután a soron következő négy meccsükből egyet sem tudtak megnyerni. Aztán végre a 6. játékhét meghozta az első Detroit győzelmet a Buffalo Bills elleni, hazai meccsen, ahol egy field goallal bizonyultak jobbnak. Miután idegenben kikaptak a New York Jets-től, a Lions megnyerte zsinórban a második hazai mérkőzését az Atlanta Falcons ellen. Ez a győzelem volt az utolsó, amíg a következő hét mérkőzésen át tartó vereség sorozat után végre ismét bezsebelt egy győzelmet is a Detroit Lions az utolsó játékhéten, idegenben a Dallas Cowboys ellen 39-31-es végeredménnyel. A Lions így 3-13-as mérleggel ismét a sereghajtó csapat lett a 2006-os idényben az NFC-ben. A szurkolók még mindig Millen lemondását követelik. Különösen a Hálaadási, Miami Dolphins meccs után, ahol a volt Detroiti irányító Joey Harrington füttyszó közepette volt csapata ellen játszott és 27-10-re győzelemre vezette a Delfineket úgy, hogy három TD-t is dobott a mérkőzésen.

2007
A sokat szidott vezérigazgató, Matt Millen tovább erősítette az elkapó játékot, amikor Calvin Johnson-t a Georgia Tech-ről draftolta második helyen. Ezt a választását nem is sokan kritizálták (bár Millen sokadik elsőkörös WR draftja volt…), úgy vélték, hogy Johnson a legjobb játékos a drafton. Egy új magabiztos Lions kezdte el a szezont, az irányító, Jon Kitna szerint tíz mérkőzés megnyerésére is képes lehetett volna az együttes, de ez a kijelentés az előbbi szezonok után elég nevetségesnek hangzott. Mindenesetre Kitna ki is tett magáért már az első mérkőzésen is, hogy sikeresen beteljesüljön a jóslata. A Raiders idegenbeli elsöprése után, mely 36-21-es győzelmet jelentett, hazai pályán fogadták a Minnesotai Vikingeket. A jóval szorosabb mérkőzés drámai végjátékba fulladt, amikor Jon Kitna egy csekély agyrázkódást is legyőzve, hozzásegítette Jason Hansont egy 37 yardos mezőnygól kísérlethez 17-17-es eredménnyel az utolsó percekben. Hanson nem hagyta cserben a csapatát és az Ő field goaljával a hazai nyitó mérkőzést is megnyerte a Lions. A 3. játékhéten Philadelphiába látogattak az Oroszlánok, ahol az Eagles megmutatta az alakulatnak, hogy nem minden fenékig tejfel. Hiába dobott Kitna 400 yard fölött, futójáték híján és a gyenge védekezésnek köszönhetően ez kevésnek bizonyult, és egy harmincöt pontos különbségű vereséget szenvedtek (21-56). Ám a csapat nem tört meg és a következő mérkőzésen, hazai pályán legyőzte a Chicago Bears csapatát tíz pontos különbséggel, és így tovább menetelhetett a csapat a tíz győzelmes szezon felé. A Washington Redskins azonban ezt nem nagyon hagyta a Detroitiaknak, és egy újabb idegenbeli vereséget szenvedtek el, ahol mindössze három pontot szereztek, míg a Washingtoniak harmincnégyet. A csúnya vereség után jöttek a sikerek a Lionsnak, méghozzá három egymást követő győzelemben megtestesülve. Miután a kilencedik játékhéten, hazai pályán lesöpörték a Denver Broncos csapatát, 6-2-es csábító mérleggel állt a csapat a szezon közepén. A sikerek után egyből jött egy vereség is Arizonában a Cardinals ellen. A soron következő hat mérkőzését sorba elvesztették. A pechsorozatnak a 16. játékhéten a Kansas City Chiefs lett az áldozata, akiket hazai pályán végre legyőzött a Lions. Az alapszakasz zárónapján tett egy kiruccanást a Lions Green Baybe, ahol a Packers végig a kezében tartotta a mérkőzést, így a Lions 13-34-es vereséggel és egy 7-9-es mérleggel zárta a 2007-es évet. Így nem teljesült Jon Kitna jóslata a 6-2-es szezon közepi mérleggel sem. Igaz Kitna mindent megtett érte, 4,000 yard fölött passzolt a szezonban.

2008
A 2007-es pocsék év után bizakodóak lehettek a Lions drukkerek, hogy a 79. NFL szezonjuk jobban sül el. Minden csapat alapja az offensive fal, ennek módja szerint Millenék a drafton első körben behúzták Gosder Cherilust. A második körben a védelembe érkezett friss ember a linebacker Jordon Dizon személyében. Ezen felül a soron következő körben Kevin Smith-sel próbálták meg pótolni  Kevin Jonest, akit az offseasonben küldtek el Detroitból. Így az oly sok sebből vérző detroiti alakulatot sikerült befoltozni, még ha kicsit foghíjasan is.
Jól kezdődött a preseason a bajnok New York Giants ellen. A meccset hazai pályán 3 ponttal sikerült megnyerniük Marinelli fiainak. Majd a következő három felkészülési meccsen is ellenfelük fölé kerekedtek a kék mezesek, így veretlenül zárhatták a preseasont, ami visszanézve kecsegtetően hangzik, de mint tudjuk, a preseasonról semmi konkrétumot nem vonhatunk le.
Mindenesetre sok szakértő a Detroitot tartotta esélyesebbnek a 2008-as szezon első mérkőzésén az Atlanta Falcons otthonában. Ám az első negyedben már 21 pontot összeszedő Falcons mellett a Lions egyetlen pontot se tudott felmutatni és a helyzet később se fordult jobbra, igaz az újonc Kevin Smith és Jon Kitna szépíteni tudta a dolgot, de ez is csak egy 21-34-es vereséghez volt elegendő.
A szezonból még tizenöt mérkőzés hátra van, egy vereség nem a világ vége, gondolták Detroitban és mi sem jobb alkalom egy győzelemre, mint hazai pályán fogadni a rivális Green Bay Packerst. Ám a  mérkőzés közben már nem volt olyan bizakodó a nagyközönség. Az ütközet kimenetele csúfos vereségbe fulladt, így 23 pontos különbséggel tudott a Packers győzedelmeskedni Detroitban.
Egy újabb, San Franciscoban elszenvedett vereség után pihenhetett meg Lions egy hét erejéig. Viszont itt legalább örömre lelhettek a szurkolók, ugyanis meghallgattatásra talált imájuk,  végre kirúgják Matt Millen GM-et. Millent nyolc év menedzsment után paterolták ki Detroitból, ezalatt Millen a csapat történetének legrosszabb rekordját tudta felmutatni 31 győzelem és 84 vereség mérleggel. Így a csapat az újabb rivális Chicago ellen már vezérigazgató nélkül vágott neki.
Ám sikert így sem sikerült elérni. A meccsen egyedül Kevin Smith tudott 6 pontot csempészni az eredményjelzőre, amit Hanson egy extra ponttal kiegészített, de ez édes kevés volt a chicagoi 34 ponttal szemben.
A következő mérkőzésen is folytatta rossz sorozatát a Lions. Az újonnan bevetett irányító, Orlovsky ugyanis kirohant a saját end zone-jából ezzel safetyhez juttatván a Vikingeket. Viszont a félidő előtt Hanson 40 yardos field goaljával sikerült átvenni a vezetést, és ha csak 1 ponttal is, de 3-2-es előnnyel fordulhatott a Detroit. Ám a 4. negyed végére fordult az állás is, Longwell 26 yardos field goaljával beállította a 10-12-es végeredményt. Vigaszalhatta a drukkereket, hogy most legalább a meccs végéig partiban tudtak maradni az ellenféllel.
A következő időszakban a Detroit elcserélve Roy Williamst a Dallashoz, ennek köszönhetően három 2009-es draft pickhez jutott. Kitna pedig hivatalosan sérültlistára került, így Orlovsky helye biztossá vált a kezdő QB poszton.
Viszont a mérkőzés ezúttal sem hozta az elvárt sikert, hiába Hanson 54 yardos field goalja és Orlovsky 96 yardos TD passza, a Detroit a Houstont se tudta legyőzni.
A következő hazai meccsen a Lions nem tudott eleget tenni a black-out szabálynak, ugyanis 72 órával a meccs kezdése előtt nem sikerült eladni az összes jegyet, így a helyi csatornák nem közvetíthették a mérkőzést. Ami nem is nagy baj, ugyanis egy újabb vereséggel bővült a detroiti mérleg. A meccset követően úgy döntöttek, elég Orlovskyból és szerződtették a veterán Daunte Culpeppert, bízva, hogy ő győzelemre tudja vezetni az oroszlánokat.
A Chicago elleni visszavágón úgy látszott valami meg is mozdult a csapatban, ugyanis a 2. negyedben összesen 23 pontot tudtak összeszedni, ám az előny ezúttal is elfogyott, így ha csak 3 ponttal is, de ismét vereség lett a mérkőzés vége.
Ahogy a 10. héten is alulmaradtak a detroitiak a Jacksonville ellen. Így a következő Carolina elleni mérkőzést már Culpepper irányítása alatt vívták az oroszlánok. Ám a sikert ő sem tudta szállítani, ahogy a következő hazai mérkőzésen sem a Tampa Bay ellen.
A 13. héten került sor a hálaadásra, ahol a tradicionális csütörtöki meccsen a Detroit ellenfele a Tennessee Titans volt. Viszont hálát akkor sem adhattak a detroitiak az első győzelemért, ehelyett viszont kaptak egy csúfos, 37 pontos zakót.
Újabb soron következő mérkőzésen Culpepper a volt csapata, a Minnesota Vikings ellen bizonyíthatott, hogy képes még borsot törni az ellenfél orra alá. Culpepper egy 70 yardos passzal hozzá is járult a sikerhez, ám az ellenfél irányítója Tarvaris Jackson ismét szét foszlatta a detroiti reményeket az első győzelemért. Így 20-16-os vereséggel továbbra is nyeretlenül álltak az oroszlánok.
Miután Indianapolisban sem sikerült diadalmaskodni a Detroit lett a harmadik olyan csapat, az 1976-os Buccaneers, és az 1980-as Saints mögött, amely az első 14 mérkőzését elvesztette.
A szezon utolsó hazai pályás mérkőzése se zárult fényesen. A New Orleans ugyanis az eddigi legnagyobb vereséget zúdította a Lionsra 42-7-es eredménnyel, ahol ismét csak az újonc Kevin Smith tudott pontot szerezni csapatának. Ezzel a vereséggel a Detroit NFL rekordot állított fel, ugyanis ők lettek az elsők, akik az első 15 mérkőzésüket elvesztették egy idény folyamán.
Az utolsó mérkőzésre majdhogynem hagyomány szerint a havazós Wisconsinban kellett megvédenie becsületét a Detroitnak és legalább egy győzelmet bezsebelni. A mérkőzésen egész végig izgulhattak a szimpatizánsok, ám a Green Bay nem kegyelmezett a Detroitnak, így az utolsó negyedben 17 pontot szerezvén, 21-31-es végeredménnyel segítette hozzá a Lionst egy újabb történelemi rekordhoz. A 0-16-os mérleggel a Detroit Lions az első NFL csapat, amely ilyen rossz mérleggel zárt. Az egészt szezont nézve pedig az 517 engedélyezett yard a második legtöbb az NFL történelmében, egyedül az 1981-es Baltimore Colts tudott ennél rosszabb adatot felmutatni.
A szezon végén az NFL Network által forgatott "Top 10 Worst Teams Of All Time" műsorban is győzedelmeskedett a Detroit, maguk mögé utasítva az 1976-os Tampa Bayt, akik szintén nyeretlenül zárták az idényt, de akkoriban még csak 14 mérkőzés volt egy szezonban.
A jövőre nézve mindenesetre bizakodóbbak lehettek a drukkerek, ugyanis ennél rosszabb szezont már tényleg nem lehet produkálni, és végre véget ért a Bobby Layne által kivetett 50 éves átok is.

(...)

A csapat főedzői

Hal Griffin (1930)
George „Potsy” Clark (1931-1936)
Earl „Dutch” Clark (1937-1938)
Gus Henderson (1939)
George „Potsy” Clark (1940)
Bill Edwards (1941-1942)
John Karcis (1942)
Gus Dorais (1943-1947)
Bo McMillin (1948-1950)
Buddy Parker (1951-1956)
George Wilson (1957-1964)
Harry Gilmer (1965-1966)
Joe Schmidt (1967-1972)
Don McCafferty (1973)
Rick Forzani (1974-1976)
Tommy Hudspeth (1976-1977)
Monte Clark (1978-1984)
Darryl Rogers (1985-1988)
Wayne Fontes (1988-1996)
Bobby Ross (1997-2000)
Gary Moeller (2000)
Marty Mornhinweg (2001-2002)
Steve Mariucci (2003-2005)
Dick Jauron (2005)
Rod Marinelli (2006-2008)
Jim Schwartz (2009-2013)
Jim Caldwell (2014-)

A Pro Football Hall of Fame tagjai

Lem Barney, CB (1967-1977) Beiktatva: 1992
Lou Creekmur, G/T (1950-1959) Beiktatva: 1996
Jack Christiansen, S (1951-1958) Beiktatva: 1970
Dutch Clark, QB (1931-1938) Beiktatva: 1963
Curley Culp, DT (1980-1981) Beiktatva: 2013
Bill Dudley, HB (1947-1949) Beiktatva: 1966
Frank Gatski, C (1957) Beiktatva: 1985
John Henry Johnson, FB (1957-1959) Beiktatva: 1987
Dick "Night Train" Lane, CB (1960-1965) Beiktatva: 1974
Yale Lary, DB/P (1952-1964) Beiktatva: 1979
Bobby Layne, QB (1950-1958) Beiktatva: 1967
Dick LeBeau, CB (1959-1972) Beiktatva: 2010
Ollie Matson, RB (1961) Beiktatva: 1972
Hugh McElhenney, RB (1964) Beiktatva: 1970
Barry Sanders, RB (1989-1998) Beiktatva: 2004
Charlie Sanders, TE (1968-1977) Beiktatva: 2007
Joe Schmidt, LB (1953-1965) Beiktatva: 1973
Doak Walker, HB (1950-1955) Beiktatva: 1986
Alex Wojciechowicz, C/LB (1938-1946) Beiktatva: 1968

Visszavonultatott mezszámok

7 - Dutch Clark
20 - Barry Sanders
22 - Bobby Layne
37 - Doak Walker
56 - Joe Schmidt
85 - Chuck Hughes