Újra működünk, köszi a türelmet!

Draftnapló - 3.nap

Írta: Höri — 2016. május 1., 12:24

Minden lényeges, ami a 4-7. körben történt. A teljesség igényével.

Draftnapló - 3.nap

Hosszú széria ért véget azzal, hogy a 2016-os draft 3. napját nem tudtam élőben követni. A világ azonban jobban járt így, mert utólag pótolva írásba tudom adni a véleményem a maradék 4 kör legérdekesebb választásairól.

 

4. kör

4/1 Browns: Joe Schobert, OLB, Wisconsin.

Rögtön egy erős kezdés. Szurkoltam Schobertnek, hogy olyan helyre kerüljön, ahol lesz egyáltalán helye bizonyítani, de a 4/1 még magasabb is, mint hittem. A wisconsini már a harmadik újonc, akinek eddig az irányító támadása volt a célja az egyetemen, viszont tőle egy harmadik féle játékstílust kaphatunk, mint a korábban vitt Ogbah - Nassib duótól. Nassib minden bizonnyal marad a védőfalban 3 emberes felállásnál is, Ogbah tiszta edge rusher, Schobert viszont behúzódhat középre is, amolyan szegény ember Clay Matthews-a módon. Gondoljatok bele, hogy mekkora lett volna a hype-ja, ha megnöveszti a haját! Az Ogbah-húzás is érthető, de nem vagyok benne biztos, hogy az edzőtáborban ő lesz a legimpresszívebb rookie linebacker. Hajrá Schobert!

 

4/2 Raiders: Connor Cook, QB, Michigan State.

Luxuspick. Erős csapatnál az ilyeneket sztároljuk, gyengéknél elítéljük. A Raiders már hivatalosan is erősnek számít, mert tetszik a húzás. Ideális esetben Connor Cook soha nem kerül pályára oaklandi karrierje folyamán. Ez azt jelentené, hogy Derek Carr egészséges és jól játszik. De ha mégis be kell állnia, és véletlenül jól hozna le pár meccset, azonnal dübörögne a Cousins Bandwagon #2. Veszítenivaló nem nagyon van. Cookot korábbra várták, ezért lehet bizakodni, hogy több lehet benne, mint az átlagos 4. körös QB-ban, de ha csak egy Ryan Nassib lesz belőle, az is belefér.

 

4/3 Cowboys: Charles Tapper, DE, Oklahoma

Az elvárás, hogy ne tiltsák el drogteszt alapján. Ez hozható, több nem nagyon.

 

4/4 Chargers: Joshua Perry, ILB, Ohio State

Denzel Perryman még lassabb, kicsit tehetségtelenebb, 4. körös verziója. Backupnak elvileg ilyen kell. Bosa szerint remek képzést kapott.

 

4/5 Jaguars Dream Team: Sheldon Day, DT, Notre Dame

A belső pass rush arany. Errefelé külső se volt. Nem tudom mennyi snap jut a rotációban, de amíg friss, nehéz vele tartani a lépést, itt meg friss lesz végig. Sokkal jobb, mint a helyi Bennett.

 

4/6 Ravens: Tavon Young, CB, Temple

Tudják Baltimore-ban is, hogy Igor a baglyoknak szurkol és ők nem akarnak egy Fireman Ed-féle szituációba belemenni.

 

4/7 Chiefs: Parker Ehinger, G, Cincinnati

A tavalyi Morse-pick után elhitték, hogy ők nagyon értenek az OLine-hoz, így ráérnek húzni később is guardot. Nagyon elégedettek lehetnek Jeff Linkenbach-kal, mert megjött az ifjúkori verziója. #Jaj

 

4/8 Chiefs: Eric Murray, CB, Minnesota

A tavalyi Peters-pick után elhitték, hogy ők nagyon értenek a DB-khez, így ráérnek később húzni egy cornert. Ez speciel teljesen igaz.

 

4/9 Ravens: Chris Moore, WR, Cincinnati

Big play ability. Ezért jött Breshad Perriman tavaly első körben. Moore elvileg jelenleg is képes futómozgásra, ennyiben előrébb tart. #biztonság

 

4/10 Buccaneers: Ryan Smith, CB, NC Central

FCS, nem ismerem, kérem kapcsolja ki.

 

4/11 Giants: BJ Goodson, OLB, Clemson

Jerry Reese tudja, hogy a linebacker problémákra egy jó 4. körös random csóka minden évben megoldást jelent. Oh, wait...

 

4/12 Rams: Tyler Higbee, TE, Western Kentucky

Azt mondják, hogy ügyesebb, mint Jack Doyle, pedig Jack Doyle-ra az életemet rábíznám. #valuepick

 

4/13 Lions: Miles Killebrew, SS, Southern Utah

Gyenge ösztönök, de igen nagyot üt. Tekintve, hogy Rafael Bush küzd a kezdő SS posztért, reményteljesnek látom a helyzetét.

 

4/14 Patriots: Malcolm Mitchell, WR, Georgia

Ha az az elvárás, hogy a Dobson/Boyce generáció sikereit kéne túlszárnyalni, akkor ő is hozhatja a szintet. Vagy többet. #upgrade

 

4/15 Bears: Nick Kwiatkowski, ILB, West Virginia

A Bears itt már megteheti, hogy nem hiányposztra erősít (?)!

 

4/16 Browns: Ricardo Louis, WR, Auburn

A válasz a Ravens-nek Chris Moore-ra.

 

4/17 Falcons: DeVondre Campbell, OLB, Minnesota

Pont akkora, mint KJ Wright, ez Dan Quinnek már elég.

 

4/18 Colts: Hassan Ridgeway, DE, Texas

Megágyaznak Art Jones jövő évi cutolásának, jobbat nem tudok.

 

4/19 Rams: Pharoh Cooper, WR, South Carolina

Steal! #playmaker #TavonAustinCsakOlcsóbban #Ésnagyobbis

 

4/20 Jets: Juston Burris, CB, NC State

Cromartie helyett az új néger Amerson? Ennyit megérne, de itt más a séma.

 

4/21 Texans: Tyler Ervin, RB, San José State

Remélem visszanézi valaki évek múlva ezt a cikket, így csak annyit írok ide, hogy: volt benn nála sokkal komplettebb futó is.

 

4/22 Saints: David Onyemata, DT, Manitoba (Canada)

Akiem Hicks óta tudjuk, hogy a kanadai DL képzés párját ritkítja. #schematicVersatility

 

4/23 Vikings: Willie Beavers, OT, Western Michigan

Minnesotában mindenkinél jobban értenek a futballhoz, újabb eklatáns példa. Ha TJ Clemmings steal volt, akkor Beavers is.

 

4/24 Bengals: Andrew Billings, DT, Baylor

Ha még itt lenne Zimmer, ők értenének mindenkinél jobban a futballhoz, de így se rossz. A mainsteam média nem tudott a térdbántalmakról, szóval lehet, hogy nincs is! Pakolj, Peko!

 

4/25 Steelers: Jerald Hawkins, OT, LSU

Ha háború lesz, Alinak mennie kell.

 

4/26 Bears: Deon Bush, S, Miami (FL)

Az egyetlen esély rá, hogy Antrell Rolle ne szabotálja a DB-edzéseket, hogy egy másik THE U tehetséget (?) küldesz a keze alá. A detroitiak szerint csak megirigyelték Rafaelt tőlük.

 

4/27 Colts: Antonio Morrison, ILB, Florida

Van esély rá, hogy sokat játszon. Ez nem a korlátlan tehetsége, inkább a roster management miatt van így. Mindenesetre a rendőrkutya megugatása nem karakter probléma, mint kiderült.

 

4/28 Chiefs: Demarcus Robinson, WR, Florida

Volt olyan év, amikor jó volt. Andy Reid ért hozzá.

 

4/29 Bears: Deiondre Hall, DB, Northern Iowa

Több poszton bevethető, és ügyesebb mint Deon Bush. Ennyi elég hozzá, hogy stealnek mondjam.

 

4/30 Cardinals: Evan Boehm, C, Missouri

A cél, hogy Sendlein telefonszámát végre ki lehessen törölni.

 

4/33 Packers: Blake Martinez, ILB, Stanford

Overachiever stanfordi. AJ Tarpley visszavonulása után kellett a ligába valaki, aki ugyanezt tudja. Mivel itt mindig sérült valaki, néha beállhat. Vagy ha összekeverik Jake Ryannel.

 

4/35 49ers: Rashard Robinson, CB, LSU

Nem okos, de sleeper. Jobb napjain DRC-t idézi, rosszabbakon az őrszobán kérdezgetik az előző éjszakáról majd.

 

4/36 Ravens: Kenneth Dixon, RB, Louisiana Tech.

Mi tartott ennyi ideig? Hogyan maradhatott benn #azÚjRayRice a 134. pickig?Van olyan csapat, amelyik Alex Lewis-t vagy Willie Henry-t hamarabb vitte... Nem értem.

 

4/37 Cowboys: Dak Prescott, QB, Mississippi State

Ha be kell állni Romo helyett, és egy veterán 70-es ratinget hoz, akkor nyugodtan lehet szidni, a rookie-t viszont van, aki dícsérné! Azért inkább maradjon Romo.

 

4/38 Broncos: Devontae Booker, RB, Utah

copypaste Kenneth Dixon.

 

4/39 Packers: Dean Lowry, DE, Northwestern

Kiegészítőemberek gyöngye!

 

4/41 Bills: Cardale Jones, QB, Ohio State.

A jelenet, amiben Tyrod elkezdi mentorálni Cardale-t, egy ütős sitcom kezdő képsora is lehetne. Nézném! Happy end lehetséges.

 

5. kör

5/1 Titans: Tajae Sharpe, WR, UMass

Látom benne a Reche Caldwell-utódot. Vele meg a Super Bowl is közel volt.

 

5/2 Panthers: Zack Sanchez, CB, Oklahoma.

Norman helyét hárman veszik át, Worley-val és Bradberry-vel. A lényeg, hogy a sporik észre ne vegyék a 14 13 játékost a pályán.

 

5/3 49ers: Ronald Blair, DE, Appalachian State

5/6 49ers: John Theus, OT, Georgia

Ha meglesz a posztjuk, belőlük még lehet valami.

 

5/5 Broncos: Connor McGovern, OG, Missouri.

Próbálják kideríteni, hogy Missouriban vagy a Chiefs-nél vágják jobban az OL kérdést. A kutatásba besegít még a Cardinals is.

 

5/7 Ravens: Matt Judon, DE/OLB, Grand Valley State

Hot take: szerintem többet tesz majd hozzá, mint Correa.

 

5/10 Giants: Paul Perkins, RB, UCLA

Előre az 5 emberes RB-rotációért! A dallas-iak szerint csak 1 normális kéne, de mit értenek ők hozzá!

 

5/11 Bears: Jordan Howard, RB, Indiana

Nem vagyok meggyőződve róla, hogy Jeremy Lanford AKA The Future minden körülmények között jobb játékos, mint Howard...

 

5/12 Lions: Joe Dahl, G, Washington State

STEAL! Deckeren még át tudsz jutni néha, de Dahlon soha.

 

5/13-17 szürke depth húzások

5/18 Bills: Jonathan Williams, RB, Arkansas

Nagyon fogytán voltak már a Williams-ek! Ha felépül(t) Jonathan, bizonyosan steal lesz. A szezon előtti rangsorban Elliott mögött második volt.

 

5/20 Titans: LeShaun Sims, CB, Southern Utah

1. körre vártam ide cornert, 5/20-ra jött. Vagy Sims igen jó játékos, vagy ezen a poszton még sebezhetőek maradnak.

 

5/21 Jets: Brandon Shell, OT, South Carolina

Giacomini pozíciója szikla szilárd maradt.

 

5/22 Texans: KJ Dillon, S, West Virginia

Ha ebbe a rotációba nem kerül be, egyikbe se.

 

5/23 Vikings: Kentrell Brothers, OLB, Missouri

Ha csak harmadik számú linebacker kell a csapatodba a háromból, akkor Brothers pont jó.

 

5/24 Bengals: Christian Westerman, G/C, Arizona State

STEAL! Bodine is mehet Peko után, csak őt sose szerették.

 

5/25 Chiefs: Kevin Hogan, QB, Stanford

Stanzit kellett volna beépíteni 4 éve, nem itt bohóckodni.

 

5/26 Packers: Trevor Davis, WR, Cal

Századik számú elkapó, good job. Állítják, hogy ő tette naggyá Goffot!

 

5/27 Eagles: Halapoulivaati Vaitai, OG, TCU

Amíg Olineban van, addig a kommentátornak nem kell a nevét mondani, szóval nekem megfelel...

 

5/29 Texans: DJ Reader, NT, Clemson.

Wilfork megtanítja focizni, cserébe ő meg felolvas és zenél.

 

5/31 Browns: Spencer Drango, OG, Baylor

Inverz moneyball húzás, mert számszakilag semmiben se jó, de a pályán mindent megoldott valahogy. Csoda kéne, de itt bíznak benne.

5/28-30-32-33 FCS, Ivy League, Div2, not my jam

 

5/34 Seahawks: Alex Collins, RB, Arkansas

Prosise is kiba jó futó, de itt már Collins is bőven megéri. Lehet Carrollék mégis csak értenek a scoutinghoz?!?!

 

5/34 Browns: Rashard Higgins, WR, Colorado State

Benne miért nem hittek korábban? Tényleg Trey Caldwell-féle arcokkal van egy szinten az értéke? STEAL!

 

5/38 Chargers: Jatavis Brown, VÉDŐ, Akron

Az ultimate rotációs ember. Nem hittem volna, hogy komolyan veszik a GM-ek is, nem csak én. SS méretű, berakhatod ILB-be, de pass rushban Dumervilt idézi.

 

6. kör

6/1 Broncos: Andy Janovich, FB, Nebraska

Kész a csapat, már csak egy délszláv fullback hiányzott.

 

6/2 Rams: Temarick Hemingway, TE, SC State

Minek viszel konkurenciát Higbee mellé? Lehet mégis Doyle jobb nála? Doyle mindenkinél jobb.

 

6/4 Chargers: Drew Kaser, P, Texas A&M

Mike Scifres egyszer megnyert egy playoff meccset a Colts ellen, mai napig sírnom kell, ha visszagondolok arra a napra...

 

6/5 Vikings: Moritz Boehringer, WR, Schwäbisch Hall Unicorns

EURÓPA IS LÉTEZIK! Jövőre jönnek a scoutok a Szekszárd meccsre, készülj Zilai!

 

6/6 Jaguars DreamTeam: Tyrone Holmes, DE, Montana

Ugyan átálltak Caldwell alatt a top25-ös csapatok játékosainak draftolására, évente párszor megemlékeznek a Gene Smith-éráról azzal, hogy 6. körben elviszik az általa top10-be várt tehetségeket.

 

6/7 Ravens: Keenan Reynolds, ATH, Navy

Bill Belichick ebben a másodpercben verte szét a gépet valamelyik lótifuti fején. Valaki keresse elő Kaipo-Noa Kaheaku-Enhadát és Ricky Dobbs-ot!

 

6/8 Buccaneers: Oklahoma linebacker (= mindig bust!)

My name is Bond. Devante Bond!

 

6/9 Giants: Jerrell Adams, TE, South Carolina.

Ezen a poszton itt mindig, mindenki beválik.

 

6/10 Bears: Deandre Houston-Carson, FS, William & Mary

Gyenge volt a safety poszt, de ez már túlkompenzálás. Deiondre´ akkor legyen CB, Porter meg ne focizzon!

 

6/11 Dolphins: Jakeem Grant, RS, Texas Tech

Trindon Holliday szerint nem valami jó a felépítése.

 

6/12 Redskins: Nate Sudfeld, QB, Indiana

Annyi DB van, hogy muszáj gyakorolni az interception returnöket, márpedig Cousins sose dob, még edzésen se. #idontlikethat #whatever

 

6/13 Vikings: David Morgan, TE, UTSA

Ideje beismernem, hogy semmit se készültem az idei tight end-felhozatalból.

 

6/14 Cowboys: Anthony Brown, CB, Purdue

1/4-re vártuk Ramsey-t CB-be, azt mondják így se lesz rossz.

 

6/15 Rams: Josh Forrest, ILB, Kentucky

Mivel Kentucky linebacker, így ha a Denver húzta volna, akkor automatikusan steal, lásd Woodyard és Trevathan. Így még bármi lehet.

 

6/16 Lions: Jake Rudock, QB, Michigan

Kellen Mooe hatalmas űrt hagyott maga után a 3rd QB helyén.

 

6/17 Bills: Kolby Listenbee, WR, TCU

Obligát Bills WR prospect interjú: Aztán futást mennyire tudsz blokkolni?

 

6/18 Titans: Sebastian Tretola, OG, Arkansas

Ő nagyon jó lesz. #analízis

 

6/21 Eagles: Blake Countess, CB, Auburn

Térjünk vissza rá a hetedik körben.

 

6/22 Buccaneers: Dan Vitale, FB, Northwestern

Svájci bicska! Kell a csapatba egy érett gondolkodású férfi.

 

6/23 Chargers: Derek Watt, FB, Wisconsin

Telesco, mit csinálsz? Ő nem a te Wattod öccse!

 

6/26 Jaguars DreamTeam: Brandon Allen, QB, Arkansas

Oké, hogy Allen, de ez nem a keresztneve! Így már nem is DreamTeam többé... 

6/27-28-29 depthbe elférnek

 

6/30 Cardinals: Harlan Miller, CB, SE Louisiana

Brandon Williams helye egyből megingott, mikor körbekérdezték, hogy a többi csapat ismeri-e.

 

6/31 Rams: Michael 2 Thomas, WR, Southern Miss

Nem fair, hogy csak a Cards-nak lehet John Brownja.

 

6/32 49ers: Jeff Driskel, QB, Louisiana Tech

Jött valaki, aki mellett Kaep is potens QB-nak tűnik majd, jár az A+

 

6/33 Patriots: Kamu Grugier-Hill, OLB, Eastern Illinois

Nomen est omen.

 

6/34 Ravens: Maurice Canady, CB, Virginia

A kérdés, hogy a karrierje Chris Cookot vagy Ras-I Dowlingot közelíti-e meg jobban? Szerintem mindkettőnél jobb lehet, ami nem semmi.

 

6/35 Lions: Jimmy Landes, LS, Baylor

Vannak olyan histórikusan szerencsés franchise-ok (pl Patriots, Lions), amelyek már a 6. körben a long snapperre koncentrálhatnak.

 

6/36 49ers: Kelvin Taylor, RB, Florida

Megérdemli a Jaguars, hogy lemaradt, elvégre Brandon Allent vitték. Fred papa 1/9 volt, talán ez érzékelteti, hogy a fiacskája mennyivel tud kevesebbet.

 

6/37-41 ugorgyunk

6/42 Cowboys: Rico Gathers, PF/TE, Baylor

Nem vagyok a Baylor kosárlabda nagy fanja, de Gathers-t régóta figyelem. Azt hittem jövőre náluk fog focizni. Végülis, Dallas sincs messze.

6/43-44-46 ez is lement.

 

6/45 Steelers: Travis Feeney, OLB, Washington

Őt nagyon nézegette a Vikings, és vitték volna 7. körben - ennél nagyobb dícséretet nem is lehetne mondani valakire.

 

7. kör

7/2 Dolphins: Brandon Doughty, QB, Western Kentucky

Ha edzésen a B-csapattal őt is meg tudja védeni Tunsil, akkor mindenkit.

 

7/4 Patriots: Devin Lucien, WR, Arizona State

A PFF szerint a legnagyobb sleeper valaha, ők meg ugyebár sose lőnek mellé.

 

7/5 Jaguars simán: Jonathan Woodard, DE, Central Arkansas.

Hiányzol Gene, nélküled az új Cedric Thorntont is csak 7. körben találtuk meg.

 

7/7 Broncos: Riley Dixon, P, Syracuse

Olcsóbb mint Colquitt.

 

7/9 Bears: Daniel Braverman, WR, Western Michigan.

Devon Wylie óta nem vártak ennyire a ligába hasonló manust.

 

7/12 Eagles: Jalen Mills, DB, LSU

Akkor ennyit Countess álmairól. Vagy FS lesz? Mills-t miért nem szeretik?

 

7/13 Raiders: Vadal Alexander, OG, LSU

Szeretem, amikor a helyükre kerülnek az egyesek által félrescoutolt prospectek.

 

7/19 Eagles: Alex McCalister, DE, Florida

Amennyire lehet bízni egy workout warriorban, annyira vagyok izgatott.

 

7/21 Redskins: Keith Marshall, RB, Georgia

Már ébben le lehetett volna szidni őket, hogy miért nem visznek futót, erre pont betalálják a Gurshall szebbik felét. Erősen sleeper gyanús szerintem.

 

7/23 Vikings: Jayron Kearse, SS, Clemson

Soha ne add fel! Robert Sands és Taylor Mays is üdvözletét küldi Zimmernek.

 

7/24 Bengals: Clayton Fejedelem, SS, Illinois

Robog tovább a coopertaylori karrier, Marvin Lewis nagyon érti a dolgát! Idén playoff!

 

7/25 Steelers: Tyler Matakevich, ILB, Temple

LOL! A tavalyi Gerod Holliman-húzás margójára.

 

7/28 Browns: Scooby Wright III, ILB, Arizona

A barnák válasza Matakevich-re. A fenti után nehéz eladni, hogy miért, de szerintem Scooby sokkal többet kellett volna, hogy érjen.

 

7/30 Eagles: Joe Walker, ILB, Oregon

Ha egy kacsát benn hagy Kelly, akkor minek viszed el?!

 

7/32 Titans: Kalan Reed, CB, Southern Miss

Újabb PFF szupersztár, a végén rámentek az ottani jó osztályzatra.

 

The End!


Hozzászólások

több mint 8 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 8 — Keep pounding
Ha Norman helyett hárman játszanak csak 13-an leszünk 😉

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 8 éve
gyeek LSU Tigers 57 — Faith, Fight, Fold
Höri sportújságíró, nem matematikus. 😊

blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.


"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 8 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 185 — bútor
ha ilyeneket tudnék, már a Browns-nak dolgoznék