Kérdezz bármiről, ami NCAA!

12 feliratkozó

több mint 10 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 814 — No es importante
Tegnap elkezdtem nézni valami dokufilmet az SMU botrányáról, de belealudtam.
A toborzásukkal volt valami, meg eltiltódtak bowl-meccstől, tv-től, de nem lett világos, hogy miért.
Mos meg nem találok erről magyarul semmit.
Kérhetnék egy rövid összefoglalót?
Elég pár sorban a lényeg.
Kösz.Sobri Jóska
egyszer volt már itt ugyanez a kérdés
 bowl.hu/forum/ncaa_-_altalanos_temak/ncaa_csevego/655976jjncaa
Kösz.
A lényeg, hogy fizettek már a toborzáskor a srácoknak, hogy hozzájuk menjenek, majd folyamatosan dotálták a náluk játszókat?
És ennek volt valami kézzelfogható eredménye?
Nyertek nemzeti bajnokságot, kiemelt bowl-okat, majd eztán derült ki a turpisság, vagy még "csírájában elfojtották"?Sobri Jóska
az 1980 és 84 közötti időszakban senki nem nyert náluk több meccset, és bár az NCAA egyiket sem ismeri el, az 1935-ös bajnoki cím mellé 81-ben és 82-ben behúztak még egyet-egyet (bár érdekes módon a profiknál Eric Dickersont leszámítva igazán nagyot egy ex-SMU-s se dobbantott)

az illegális pénzosztás majd' két évtizedig bizonyítottan folyt, mikor lecsapott a liga a death penalty-val, de maga a büntetés annyira durvára sikerült, hogy mondhatni a sikerek tudatában sem "érte meg", mert mint említettem az idézett kommentben, a Mustangs máig nem heverte ki és nem is fogja soha igazán (a nyolcvanas években az SMU egy igazi "power house" volt, mára másodvonalas programmá degradálódtak, és a bizalomvesztés miatt többé nem lesz olyan támogatottságuk, mint a Death Penalty előtt)


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 308 — #NoStress
Tegnap elkezdtem nézni valami dokufilmet az SMU botrányáról, de belealudtam.
A toborzásukkal volt valami, meg eltiltódtak bowl-meccstől, tv-től, de nem lett világos, hogy miért.
Mos meg nem találok erről magyarul semmit.
Kérhetnék egy rövid összefoglalót?
Elég pár sorban a lényeg.
Kösz.Sobri Jóska
egyszer volt már itt ugyanez a kérdés
 bowl.hu/forum/ncaa_-_altalanos_temak/ncaa_csevego/655976jjncaa
Kösz.
A lényeg, hogy fizettek már a toborzáskor a srácoknak, hogy hozzájuk menjenek, majd folyamatosan dotálták a náluk játszókat?
És ennek volt valami kézzelfogható eredménye?
Nyertek nemzeti bajnokságot, kiemelt bowl-okat, majd eztán derült ki a turpisság, vagy még "csírájában elfojtották"?

több mint 10 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 814 — No es importante
Tegnap elkezdtem nézni valami dokufilmet az SMU botrányáról, de belealudtam.
A toborzásukkal volt valami, meg eltiltódtak bowl-meccstől, tv-től, de nem lett világos, hogy miért.
Mos meg nem találok erről magyarul semmit.
Kérhetnék egy rövid összefoglalót?
Elég pár sorban a lényeg.
Kösz.Sobri Jóska
egyszer volt már itt ugyanez a kérdés
https://bowl.hu/logo/bowl-hu-black-512.png
NCAA csevegő - NCAA - Általános témák | Bowl.hu
Magyarország első számú amerikai futball oldala


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 308 — #NoStress
Tegnap elkezdtem nézni valami dokufilmet az SMU botrányáról, de belealudtam.
A toborzásukkal volt valami, meg eltiltódtak bowl-meccstől, tv-től, de nem lett világos, hogy miért.
Mos meg nem találok erről magyarul semmit.
Kérhetnék egy rövid összefoglalót?
Elég pár sorban a lényeg.
Kösz.

több mint 10 éve
laccoo74 Chicago Bears 2 986 — Kőkorszaki maci
Hogy Sobri lelke se háborogjon, újra felteszem a kérdést:
-A Notre Dameban Te'o is ötös mezszámmal játszik, és az irányító Golson is.Ennek mi az oka?
több mint 10 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 814 — No es importante
-A Notre Dameban Te'o is ötös mezszámmal játszik, és az irányító Golson is.Erre van lehetőség?laccoo74
Ha mondjuk a válasz az lett volna: "Nem, erre nincs lehetőség", akkor mivel magyaráztad volna, amit láttál?Sobri Jóska
nem vette észre eddig senki 😊


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 31 308 — #NoStress
-A Notre Dameban Te'o is ötös mezszámmal játszik, és az irányító Golson is.Erre van lehetőség?laccoo74
Ha mondjuk a válasz az lett volna: "Nem, erre nincs lehetőség", akkor mivel magyaráztad volna, amit láttál?

több mint 10 éve
laccoo74 Chicago Bears 2 986 — Kőkorszaki maci
Most nézem youtubeon az Alabama-Notre Dame meccset.
Két kérdés merült fel bennem:
-Az NCAA-ban nincs egységes sportszer gyártó, aki minden csapat felszerelését szállítja?/Nfl-Nike/
-A Notre Dameban Te'o is ötös mezszámmal játszik, és az irányító Golson is.Erre van lehetőség?laccoo74
- csak az első osztályban 125 csapat van, elég durva lenne, ha egy cég uralná az egész piacot
- az NCAA-s keretekben a walk-onokkal együtt több, mint százan vannak és csak két számjegy lehet a mezen...jjncaa
Köszi a gyors választ!
több mint 10 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 814 — No es importante
Most nézem youtubeon az Alabama-Notre Dame meccset.
Két kérdés merült fel bennem:
-Az NCAA-ban nincs egységes sportszer gyártó, aki minden csapat felszerelését szállítja?/Nfl-Nike/
-A Notre Dameban Te'o is ötös mezszámmal játszik, és az irányító Golson is.Erre van lehetőség?laccoo74
- csak az első osztályban 125 csapat van, elég durva lenne, ha egy cég uralná az egész piacot
- az NCAA-s keretekben a walk-onokkal együtt több, mint százan vannak és csak két számjegy lehet a mezen...


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
laccoo74 Chicago Bears 2 986 — Kőkorszaki maci
Most nézem youtubeon az Alabama-Notre Dame meccset.
Két kérdés merült fel bennem:
-Az NCAA-ban nincs egységes sportszer gyártó, aki minden csapat felszerelését szállítja?/Nfl-Nike/
-A Notre Dameban Te'o is ötös mezszámmal játszik, és az irányító Golson is.Erre van lehetőség?
több mint 10 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 814 — No es importante
A Big Ten csapatok kapják a legtöbb tévés pénzt (ez valószínűleg az SEC Networkkel megváltozik, de egyelőre az előbbi konf ebben az első), és bár tényleg nem számít a draft és idén nem is muzsikáltak valami jól, összességében ezen a téren sincs nagyon szégyenkezni valójuk.

A Big XII sorsa a Texastól függ, amíg nekik jó ott, ahol vannak, addig a csoport biztonságban van, pár hete meg az ACC is stabilizálta a helyzetét, szóval a Pac-12-vel kiegészülve az 5 power conf státuszát nem veszélyezteti semmi. A 4 szuperkonf terve lekerült a terítékről, így van esély a rájátszás esetlegesen 8 csapatosra bővítésére


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
a nebraska miért váltott konferenciát? illetve hát gondolom hogy mi lenne a válasz, de még mindig jobban megéri a big ten-be menni, úgy hogy közben a big ten-t mindenki leírja; a drafton nem jó számokat produkál (játékos draftolás)?
[esetleg a big 12 is süllyedő hajó, mint az ACC?]Ventura
jól sejted, a pénz miatt.

most nincs nagy szarban a Big12, mikor a Huskers távozott, akkor azért rebesgették, hogy a Texas és az Oklahoma is továbbállhat, akkor könnyen becsődölhetett volna az egész. Azzal, hogy a végül kiváló A&M-Mizzou páros helyett be tudták szervezni a WVU-TCU duót, aránylag stabilizálták a helyzetüket. Meg hát nyilván a Texas és a Sooners maradása volt a túllendülés a holtponton. A Pac-10 terjeszkedése idején került szóba, hogy elcsábíthatják őket. (A colorado nem sok vizet zavart)

A draftolás ebben a témakörben nagyon mellékes szempont, a bigten a bowlokon nem szokott rosszul szerepelni.

több mint 10 éve
Ventura Miami Dolphins Texas Longhorns 8 872 — megbékéltem tom bradyvel
a nebraska miért váltott konferenciát? illetve hát gondolom hogy mi lenne a válasz, de még mindig jobban megéri a big ten-be menni, úgy hogy közben a big ten-t mindenki leírja; a drafton nem jó számokat produkál (játékos draftolás)?
[esetleg a big 12 is süllyedő hajó, mint az ACC?]

Texas Longhorns, 2023 Big XII Champion
--------------------------------------------------------
több mint 10 éve
zavi27 Las Vegas Raiders Clemson Tigers 4 669 — Amerikai sportok rajongója
Már rég meg akartam kérdezni, de most jutott eszembe csak. A college stadionokban miért van az hogy ilyen szórványosan vannak csak a székek csomó szektorban? Ha lenne ülő, meg ahol végigállják (nagyrészét végiállják úgy tudom) és amiatt ott nem lenne leszékezve, azt érteném, de ez az az összevissza székek olyan fura látványt nyújt, és a legtöbb stadionban így van.zavi27
azok a kiemelt helyek, olyan bérletesek, akik úgymond "széket" is vásárolnak, tehát bizonyos plusz összeggel támogatják a programotjjncaa
Az OK, hogy van pár ilyen szektor, de amikor egy hatalmas szektor közepén van rendszertelenül 20 szék, nem is egymás mellett, az is akkor ilyen támogatói hely?zavi27
így néz ki ez a támogatói program, így érthetőbb lesz (tehát ráböksz egy székre a stadionban, és bizonyos összegért a tied):
 www.charlotte49erfootball.com/purchase.html

(a Charlotte 49ers 2013-ban története első szezonját kezdi meg, most készült el a stadion, 2015-től már az FBS-nek szerepelnek majd)jjncaa
aha, értem, köszi!
több mint 10 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 814 — No es importante
Már rég meg akartam kérdezni, de most jutott eszembe csak. A college stadionokban miért van az hogy ilyen szórványosan vannak csak a székek csomó szektorban? Ha lenne ülő, meg ahol végigállják (nagyrészét végiállják úgy tudom) és amiatt ott nem lenne leszékezve, azt érteném, de ez az az összevissza székek olyan fura látványt nyújt, és a legtöbb stadionban így van.zavi27
azok a kiemelt helyek, olyan bérletesek, akik úgymond "széket" is vásárolnak, tehát bizonyos plusz összeggel támogatják a programotjjncaa
Az OK, hogy van pár ilyen szektor, de amikor egy hatalmas szektor közepén van rendszertelenül 20 szék, nem is egymás mellett, az is akkor ilyen támogatói hely?zavi27
így néz ki ez a támogatói program, így érthetőbb lesz (tehát ráböksz egy székre a stadionban, és bizonyos összegért a tied):
 www.charlotte49erfootball.com/purchase.html

(a Charlotte 49ers 2013-ban története első szezonját kezdi meg, most készült el a stadion, 2015-től már az FBS-nek szerepelnek majd)


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
zavi27 Las Vegas Raiders Clemson Tigers 4 669 — Amerikai sportok rajongója
Már rég meg akartam kérdezni, de most jutott eszembe csak. A college stadionokban miért van az hogy ilyen szórványosan vannak csak a székek csomó szektorban? Ha lenne ülő, meg ahol végigállják (nagyrészét végiállják úgy tudom) és amiatt ott nem lenne leszékezve, azt érteném, de ez az az összevissza székek olyan fura látványt nyújt, és a legtöbb stadionban így van.zavi27
azok a kiemelt helyek, olyan bérletesek, akik úgymond "széket" is vásárolnak, tehát bizonyos plusz összeggel támogatják a programotjjncaa
Az OK, hogy van pár ilyen szektor, de amikor egy hatalmas szektor közepén van rendszertelenül 20 szék, nem is egymás mellett, az is akkor ilyen támogatói hely?
több mint 10 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 814 — No es importante
Már rég meg akartam kérdezni, de most jutott eszembe csak. A college stadionokban miért van az hogy ilyen szórványosan vannak csak a székek csomó szektorban? Ha lenne ülő, meg ahol végigállják (nagyrészét végiállják úgy tudom) és amiatt ott nem lenne leszékezve, azt érteném, de ez az az összevissza székek olyan fura látványt nyújt, és a legtöbb stadionban így van.zavi27
azok a kiemelt helyek, olyan bérletesek, akik úgymond "széket" is vásárolnak, tehát bizonyos plusz összeggel támogatják a programot


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
zavi27 Las Vegas Raiders Clemson Tigers 4 669 — Amerikai sportok rajongója
Már rég meg akartam kérdezni, de most jutott eszembe csak. A college stadionokban miért van az hogy ilyen szórványosan vannak csak a székek csomó szektorban? Ha lenne ülő, meg ahol végigállják (nagyrészét végiállják úgy tudom) és amiatt ott nem lenne leszékezve, azt érteném, de ez az az összevissza székek olyan fura látványt nyújt, és a legtöbb stadionban így van.
több mint 10 éve
zavi27 Las Vegas Raiders Clemson Tigers 4 669 — Amerikai sportok rajongója
Valaki nem tudja, letölthető, megnézhető valahol esetleg a 2012 week 11 college gameday, ami a hajón volt? TYT-ről az összes megvolt, "természetesen" pont ezt nem rakták fel anno és azóta sem, és youtube-on sem találom.
több mint 10 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
a kansas state klein nélkül meddig juthat a következő időszakban? snyder újból talál valakit?Ventura
az >időszak< már túl hosszú periódus, maradjunk annyiban, hogy a címvédés eléggé reménytelennek tűnik Arthur Brown, Harper, Braden, Meshak, Tannahill vagy Malone távozásával, a K-State nem tudja évente újratölteni magát elit játékosokkal, illetve Brown-szintű jó ha évtizedenként kiköt náluk egy. Tavaly ilyenkor azért is lehetett bizakodni mert Tysyn Hartmanon kívül nem volt lényeges távozójuk (a Foketi-transzferig).

Klein azért eléggé system QB volt, szóval nem pótolhatatlan, de a keretben lévő mostani 4 közül nem tudom melyik ugrik be helyette és hogy variálnak-e a taktikán egyáltalán. Igazából a WR sor nem rossz, szóval a több passznak is lehet értelme.

Vagy csak berakják QB-nak Klein öcsit aztán kész!

több mint 10 éve
Ventura Miami Dolphins Texas Longhorns 8 872 — megbékéltem tom bradyvel
a kansas state klein nélkül meddig juthat a következő időszakban? snyder újból talál valakit?

Texas Longhorns, 2023 Big XII Champion
--------------------------------------------------------
több mint 10 éve
r.baggio New Orleans Saints Tulane Green Wave 60 814 — No es importante
 www.collegefootballplayoff.com/

alul van egy olyan, hogy playoff rotation. ott van 2-3 neves bowl. ha jól értelmezem, a hagyományos felállás eltörlődik akkor (pl.: rose bowl --> pac12 bajnok vs big10 bajnok)?Ventura
ha a Rose Bowl nem az elődöntő szerepét tölti be, akkor marad a Pac-12 vs. Big Ten párosítás, de ha az egyik elődöntő a Rose Bowl, a két konf bajnoka mindenképpen ide kerül

tehát ha pl. a 2014-es szezonban az Oregon, az Ohio State, az Alabama és mondjuk a Boise State a négy elődöntős, akkor az egyik ágon biztosan Oregon vs. Ohio State lesz


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Ventura Miami Dolphins Texas Longhorns 8 872 — megbékéltem tom bradyvel
 www.collegefootballplayoff.com/

alul van egy olyan, hogy playoff rotation. ott van 2-3 neves bowl. ha jól értelmezem, a hagyományos felállás eltörlődik akkor (pl.: rose bowl --> pac12 bajnok vs big10 bajnok)?

Texas Longhorns, 2023 Big XII Champion
--------------------------------------------------------
több mint 11 éve
Robilluma Pittsburgh Steelers 2 907 — Whatever it takes
A redshirt kifejezést az újonc játékosok megjelölésére használják?Mert elég sok helyen, adatlapon találkoztam vele.laccoo74
https://bowl.hu/logo/bowl-hu-black-512.png
Szótár | Bowl.hu
Magyarország első számú amerikai futball oldala


If you are looking for the identity of the Steelers franchise in 2013, just stop it.
- 2013 Pittsburgh Steelers running game: 86,4 yard/game, 27th in the league (3,5 y/c, 29th).
- 2013, Steelers@Patriots 31-55, 610 total yards by the Patriots. More points and more yards than any team ever had amassed against a Steelers franchise in business now for 81 NFL seasons.
- The Steelers' run defense allowed 115,6 yards per game (4,3 y/c) in 2013.
WAKE UP TOMLIN!
több mint 11 éve
laccoo74 Chicago Bears 2 986 — Kőkorszaki maci
A redshirt kifejezést az újonc játékosok megjelölésére használják?Mert elég sok helyen, adatlapon találkoztam vele.