Fórumfoci beharangozó!

Írta: shawnka — 2014. február 16., 23:14

KFL Bowl XIII.

Fórumfoci beharangozó!

Shawnka Fehérek vs. Kori Feketék


Mikor?

Március 9. magyar idő szerint 12:30-kor van a kirúgás.

Hol?
A Margit-sziget Szállodák megállója melletti füves terület. A fórumfoci ikonikus helyszínén kerül lebonyolításra ismét a hónap legrangosabb bowlja. Az első találkozó pontos időpontja mára már a történelem homályába vész, ám a pálya gyepét több, mint 5 évvel ezelőtt is koptatták a stoplik. A helyszín egyedi jellegét fokozza a nézők és mascotok gyakori berohanása a pályára, ám ezek a kis intermezzok már-már védjegyévé váltak a Szigetfocinak.

Miért jelentős a KFL?
Az első mérkőzéseket még az nfl.hu égisze alatt szervezték kezdetben egymást leginkább csupán interneten ismerő emberek. A bowl nehézkesen indult be, a korai időszakban volt, hogy évekig tartó szünet ékelődött a játéknapok közé, ám 2011 óta rendszeres megrendezésre kerül kéthavonta, mostanra presztízsértéke nem mérthető fórum-likeokban sem. A KFL jelentősége a bowl.hu közösség fórumon kívüli létjogosultságának alátámasztása, mely egyedi hangulatával azonnal megszeretteti a laikusokkal is a fórumfocit.

Kik játszanak?
A bowl.hu fórumán regisztrált userek, csiszolatlan tehetségek, ám természetesen felbukkanhatnak külsősök is. Igazából az játszik, aki akar.

A lebonyolításról:
A mérkőzéseket általában pár napos trash-talk előzi meg a fórumfoci topicban, ami a helyszínre kiérkezve verbálisan folytatódik. Ezt követően a két csapatkapitány draftol a megjelentek közül, ám senki se keseredjen el ha hátsó körben kerül kiválasztásra, a legutóbbi MVP-k mind a 6. kör után lettek csupán draftolva.

Díjazás:
A bowl összdíjazása 0 ft, a résztvevők Jägermeister és Arany Ászok ajándékcsomagban részesülnek.

A KFL Bowl X. rövid összefoglalója


A csapatok:

SHAWNKA FEHÉREK

Út a Margit-szigetig: 11:30-kor gyülekeznek a Nyugati téri buszmegállóban, ahonnan a 26-os járattal utaznak a helyszínig.

Az offense:
Shawnka mindig a draft alapján határozza meg csapata taktikáját, ám jellemzően szereti a hosszú elkapó routeokat és a középső erőfutásokat alkalmazni. Mindig benne van a nagy játék a támadósorban, ám néha nehezen alkalmazkodnak az ellenfél védelméhez.


A defense:
A D-line a fő prioritás a drafton Shawnka boardján, ennek szellemében korai picket várok erre a pozícióra. A védelem dominanciája gyakran döntötte el Shawnka csapata javára a találkozót, ballhawk secondary, kőkemény front-5.


KORI FEKETÉK

Út a Margit-szigetig: lásd. feljebb.

Az offense:
A fő különbség a két csapat közt az offense filozófiája. Kori a scrambling irányító prototípusa, gyakorlatilag minden snapnél kimozog a zsebből, földön is rendkívül veszélyes. Gyakran alkalmazzák azt a taktikát, hogy ami működik azon ne változtass jeligével addig játszanak egy játékot, amíg az ellenfél védelme rá nem jön az ellenszerére.


A defense:
Míg a másik oldal gyakran mindent vagy semmit alapon a turnoverekre játszik, Kori defense inkább csendesen teszi a dolgát.

 

Érdekességek:
- az elmúlt találkozókon hátsó körből lett MVP választva, sőt már UDFA-ként is sikerült egyszer elhódítani ezt a nívós elismerést.
- amelyik csapatban játszik Ork, az nyer, bár az ő szereplése minden alkalommal questionable.
- a játékosok több, mint fele másnaposan érkezik a mérkőzésre, mely valamely furcsa oknál fogva javítja a teljesítményüket.
- az első Fórumfocikat a Rebels csapata játszotta a Paperdogs ellen, a két ikonikus GM haromt és Soldados voltak.
- kezdetben a két összecsapó félnek külön csapattopikja volt a fórumon, a gárdák külön playbookkal készültek.
- a hőskorban Bencsics Márk volt a Rebels irányítója, de a HFL legjobbjai is tiszteletüket tették már a Szigeten.

 

A hivatalos honlap:
https://www.facebook.com/events/221360774734609


Az esélyekről:
Bár eddig a fehér csapat hegemóniája volt a jellemző, az elmúlt időszakban a feketék egyre jobban megszorongatták Shawnkát és csapatát. Kétség kívül kihagyhatatlan találkozó kerül megrendezésre március 9-én, mely a korábbi tapasztalatokból kiindulva akár könnyen instant klasszikussá is válhat.

 

Bartal Áron (.brk)


Hozzászólások

több mint 10 éve
silent7939 Arizona Cardinals Clemson Tigers 24 — Látens Jags fan... :)
😀😀😀

Az utsót kihagytam de most ott leszek!
több mint 10 éve
áh ha lenne zsetonom Debrecenből felutazni 😕

Burrow > Luck valaha is
több mint 10 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 185 — bútor
Legközelebb csinálunk "akire érdemes figyelni" rovatot is, úgyhogy mindenki szegje magát!

több mint 10 éve
silent7939 Arizona Cardinals Clemson Tigers 24 — Látens Jags fan... :)
Legközelebb csinálunk "akire érdemes figyelni" rovatot is, úgyhogy mindenki szegje magát!Höri
Csak nem tiszteleted teszed te is Höri? 😊
több mint 10 éve
Farky Indianapolis Colts 9 — ℧
Legközelebb csinálunk "akire érdemes figyelni" rovatot is, úgyhogy mindenki szegje magát!Höri
én már most is hiányolom, van egy-két KFL Ikon akiknek a játékát figyelve mindig könny szökik a szemembe

Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 10 éve
shawnka Buffalo Bills Washington Huskies 26 — Tyrone Creek
várjuk a listát! 😀
több mint 10 éve
Chargers LT Los Angeles Chargers Florida State Seminoles 91 — Jedi Master
A díjazás Jäger és sör...jobb, mint az egyetemi bowl meccseken a sapka meg táska 😀

"Vicces gyerek vagy Sully, ezt díjazom! Téged nyírlak ki utolsónak." 😀
több mint 10 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 185 — bútor
Legközelebb csinálunk "akire érdemes figyelni" rovatot is, úgyhogy mindenki szegje magát!Höri
Csak nem tiszteleted teszed te is Höri? 😊silent7939
nem hiszem, a magamfajta utility player nagyobb labdát igényel mint amit az efféle scramblerek mellett örökölni tudnék, védekezésben pedig még nem találták fel a nekem való posztot.

több mint 10 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 185 — bútor
*nagyobb számú

több mint 10 éve
shawnka Buffalo Bills Washington Huskies 26 — Tyrone Creek
viszont az IKTRIAD előkúszhatna, mint prototípus LT. 😀
több mint 10 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 19 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan
Sziasztok! Nem voltam még korábban FórumFocin, de idén szeretnék elmenni, amennyiben lehetséges 😊 Remélem nem okozna gondot + 1 fő

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 10 éve
shawnka Buffalo Bills Washington Huskies 26 — Tyrone Creek
Sziasztok! Nem voltam még korábban FórumFocin, de idén szeretnék elmenni, amennyiben lehetséges 😊 Remélem nem okozna gondot + 1 főBorbinho
pont ez a cikk célja 😊
több mint 10 éve
JSanyo Indianapolis Colts 7 — 1/1
viszont az IKTRIAD előkúszhatna, mint prototípus LT. 😀shawnka
a járási Brandon Albert!

több mint 10 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 45 — tracker ember
Jelezném, hogy nem csak Ork veretlen eddig, hanem én is.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 10 éve
yooker New York Giants 11 — Expect the Best !
rettentő szimpatikus hogy a még veretlen(ek) mellett a még nyeretlen személye
nem lett megemlítve... 😉
több mint 10 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 185 — bútor
Jelezném, hogy nem csak Ork veretlen eddig, hanem én is.empty taxi
jó, de Ork 7 éve az 😀