Hall of Fame 2009 - 4. rész: Ralph Wilson, Jr

Ralph C. Wilson, Jr. 1918. október 17-én született az Ohio állambeli Columbusban. A vagyonos család rövidesen Detroitba költözött és az ifjabb Ralph egyetemi tanulmányait, a University of Virginián szerzett diplomája után, a közeli Ann Arborban, a University of Michigan Law Schoolján folytatta. Ezt követően beállt a Haditengerészethez és a második világháborúban aknakereső hajókon szolgált az atlanti, illetve a csendes-óceáni hadszíntereken. A háború után csatlakozott apja biztosítási cégéhez és az eljövendő évtizedek során sikeres üzletemberként jelentős vállalatbirodalmat épített fel, amely kiterjedt az energiaszektorra, az építőiparra, a szállítmányozásra és megvetette lábát a médiapiacon is rádiók és televíziós csatornák tulajdonosaként.

A Foolish Club tagja

A vállalat portfóliójából a profi sport támogatása sem maradhatott ki és a Wilsonok, mint a helyi Lions lelkes szurkolói, a detroiti NFL-csapat 3 %-os résztulajdonosai lettek. Ralph Wilson azonban (a továbbiakban ezzel a névvel az ifjabb Ralph Wilsonra utalok) ennél többet szeretett volna és nem titkoltan saját csapatra vágyott. 1959 augusztusában, a lóversenyszezon kezdetén Saratogában tartózkodva és a New York Times-t lapozgatva értesült először a fiatal texasi olajmágnás, Lamar Hunt szándékáról, hogy új futball-ligát kíván gründolni. Wilson azonnal felhívta Huntot és bejelentette csatlakozási hajlandóságát az American Football League névre keresztelt kezdeményezéshez. Hunt a Miamiban talpra állítandó franchise-t szánta Wilsonnak, ám az utóbbi a floridai nagyvárosban politikusok és az University of Miami heves ellenállásába ütközött az Orange Bowl (az egyetem nagyhírű stadionja) bérbevétele kapcsán. Mivel a környéken nem volt egyéb a sportra alkalmas és kielégítő kapacitású futballpálya, így Ralph Wilson visszakozni kényszerült és Miaminak még néhány évet várnia kellett arra, hogy profi futballcsapata lehessen.

Mivel Wilson Floridában falba ütközött, így más hely után kellett néznie. Lamar Hunt öt, az AFL iránt érdeklődő várost ajánlott fel neki: Louisville-t, Cincinnatit, St. Louis-t, Atlantát és Buffalót. Mivel Wilson nem sokat tudott a felkínálkozó városokról így értő ismerőseihez Ed Hayes-hez, a Detroit Times sportszerkesztőjéhez és Nick Kerbawy-hoz, a Lions egyik vezetőjéhez fordult tanácsért. Mindketten Buffalót ajánlották. 1959 szeptemberében Wilson rövid táviratban tudatta Hunttal: „Számíthatsz rám Buffalóval!” Bár a War Memorial Stadium még az 1930-as években épült, de a városban kész otthon és egyöntetű lelkesedés várta az új csapatot. A tulajdonos leszurkolta a 25000 dolláros „nevezési díjat” és 1959. október 28-án a Buffalo (hetedik csapatként) hivatalosan is csatlakozott az AFL mezőnyéhez. Ralph Wilson az 1940-es években az AAFC-ben (All-America Football Conference) vitézkedő Buffalo Bisons/Bills emléke (s így a város futballhagyományai) előtt tisztelegve az AFL-ben debütáló gárdának is a Billst nevet adta.

Az AFL oszlopa és motorja

A Buffalo Bills az AFL meghatározó csapatának bizonyult. Sikereik mellett (1964-ben és 1965-ben bajnoki címet szereztek) a Bölények pénzügyileg is stabil lábakon álltak, és a liga életben tartását szem előtt tartó Wilson, ha kellett megszorult tulajdonostársai segítségére sietett. Az 1962-es szezon után Wilson a csőd széléről rántotta vissza a bajba került Oakland Raiders gárdáját, amikor mentőövet dobott Wayne Valley-nak és 400000 dollárért a Fosztogatók résztulajdonosa lett, (a korlátozott jogokkal bíró csendestársnak Valley-ék utóbb visszafizették a kölcsönt) és szintén megszorult bostoni kollégájának, Billy Sullivannek is kész volt segítő kezet nyújtani. A Bills tulajdonosának oroszlánrésze volt abban, hogy 1964-ben az AFL-nek sikerült olyan megállapodást kialkudnia a liga mérkőzéseinek közvetítéseiről az NBC csatornával, mely külön-külön majd 1 millió dollárt juttatott a helyenként az anyagi ellehetetlenülés ellen küzdő csapatok kasszájába.

Az AFL megerősödése teremtette meg az alapot ahhoz, hogy az 1960-as évek derekán az egymással rivalizáló AFL és NFL között tárgyalások kezdődhessenek a két liga jövőbeli egyesítéséről, és ahhoz, hogy ezeken a megbeszéléseken a fiatalabb, de törekvő AFL ne kisebbségi komplexussal küzdő, sarokba szorított, hanem magabiztos, érdekeiért kiálló partnerként vehessen részt. A tárgyalások egyik motorja Ralph Wilson volt, akinek az NFL-ben szereplő Baltimore Colts akkori tulajdonosával, Carroll Rosenbloommal való találkozásai során sikerült megállapodni a ligaegyesítés alapkérdéseiben. Az összetartás felé mutató eseményeket Wilson közvetett módon is serkentette, hiszen a Bills, rúgójátékot forradalmasító, magyar származású játékosának, Pete Gogolaknak Giants-hez szerződése, és a vetélkedő ligák között ennek nyomán fellángoló kedv egymás ászainak elcsábítása iránt (amelyet nem kis mértékben az AFL akkori vezetője, Al Davis tüzelt) rövidesen annak józan belátására bírta az ellenfeleket, hogy egymással karöltve jobban boldogulhatnak, mint szakadatlanul egymás nyakára taposva.

Az NFL "lelkiismerete"

Az eredeti AFL-csapatokkal megerősödött NFL újabb kori történetében javarészt nem termett sok babér Ralph Wilson Bölényei számára. Az 1980-as évek végéig és az 1990-es évek közepétől napjainkig nyúló haloványabb periódusokat azonban az egyesület történetének legragyogóbb időszaka szakította meg, amikor 1990 és 1993 között sorozatban négyszer vizitáltak a Super Bowlban. (Ugyanakkor mind a négy alkalommal elveszítették a ligadöntőt.) Ralph Wilson megítélése a csapat szimpatizánsai körében természetesen a sikerekkel és balsikerekkel együtt emelkedett vagy zuhant, de liga szerte nagy megbecsülést vívott ki magának már pusztán azzal is, hogy stabilan Buffalóban, azaz kisebb, csekélyebb vásárlóerejű piacon tudott tartani öt évtizeden keresztül egy profi focicsapatot.

A gárda ügyeinek kézbentartása mellett a ligát érintő kérdésekben is gyakran hallatta a szavát, és azon túl, hogy kulcsszereplője volt a játékosok érdekvédelmi szervezetével 1977-ben folytatott és a játékos-sztrájknak végül elejét vevő tárgyalásoknak az NFL szinte valamennyi grémiumában fontos szerepet vállalt, sok esetben elnökként. Az NFL „lelkiismereteként”, vitás kérdésekben a „józan ész hangjaként” jellemzett Wilson aktivitása előrehaladott kora ellenére alig csökkent. Csapata és a hasonló helyzetben lévő egyesületek prókátoraként mindig kiállt amellett, hogy a ligának szüksége van „small market”-eket képviselő franchise-okra is, és a stabilitás megtestesítőjeként soha nem mulasztotta el felemelni szavát vagy leadni voksát egy csapat más városba költözése ellen. Ennek fényében ironikusnak tűnhet, hogy a Buffalo térségét fokozottabban érintő gazdasági recesszió és a fizetőképes kereslet csökkenése Ralph Wilsont az elmúlt években arra késztette, hogy más, bár közeli városok iránt is tájékozódjon, amelynek folyományaként 2008-ban a Bills egyik hazai mérkőzését már a kanadai metropoliszban, Torontóban játszotta.

Öröksége és "halhatatlansága"

Noha a Bills utóbbi években tapasztalt gyengélkedése miatt keserű drukkerek egy része Wilsont szenilis vénembernek bélyegzi, de a klubtulajdonosok doyenje mindig is hatalmas küzdő volt és mindenre hajlandó volt és maradt azért a Bills-ért, amelyre fél életét áldozta. Ezért a „fél életért”, illetve az AFL feltámasztása, életben tartása és emancipálása érdekében tett, majd az NFL-ben is folytatott fáradozásaiért joggal érdemelte ki, hogy 2009-ben, az American Football League megalakulásának történelmi 50. évfordulóján kövesse egykori „Foolish Club”-béli (az AFL-t életrehívó üzletemberek) társát, Lamar Huntot a liga Halhatatlanjai közé.

Dorkó Szabolcs (Szabler)