Hall of Famers 2016 - Dick Stanfel

Super Bowl-győztes (1986)

2-szeres NFL bajnok (1952, 1953)

5-szörös all-Pro

5-szörös Pro-Bowler

 

Dick Stanfel San Francisco-ból indult el a legendává válás felé. Középiskola után a helyi junior college növendéke lett, de a hazaszeretet gyorsan elszólította a futball mellől egy másfél éves katonai szolgálatra az amerikai hadseregbe. A visszatérésre már a University of San Francisco csapatában került sor, ahol illusztris társaságba került. Ollie Matson, Gino Marchetti és Bob St.Clair is a Dons gárdáját erősítette, tehát négy későbbi pro football hall of famerrel tudtak kiállni. Stanfel három évig játszott a védőfalban és a támadófalban egyaránt, az akkor átlagosnak számító 236 fontos vagyis 107 kilogrammos versenysúllyal. 

Ekkoriban még úgy tartották, hogy a védelemben hasznosabb munkát végez, de az 1951-es drafton, a Lions a támadófalát kívánta vele megerősíteni - a 19. helyen foglalták le a játékjogát, ami akkor még a 2. körnek számított. Sokat nyomott a latba, hogy az East - West Shrine Game-n a későbbi 1/1-es Kyle Rote sokat profitált Stanfel blokkjaiból.

 

Buddy Parkert a szezont előtt nevezték ki a Lions vezetőedzőjének és alighanem meghűlt az ereiben a vér, amikor meghallotta, hogy első draftoltjának elszakadt a térdszalagja egy gálameccs edzésén. 1951-ben ugyanis még volt létjogosultsága a chicago-i College All-Star meccsnek, ahol az NFL címvédője csapott össze egy végzős egyetemistákból verbuvált gárda ellen. A Stanfel nélkül kiálló ifjoncok 33-0-ra kaptak ki a bajnok Cleveland Browns-tól, a guard debütálása pedig egy évvel megcsúszott.

 

Amennyire nehezen indult a profi karrier, annyira mesésen folytatódott, hiszen első két teljes idényében Stanfel bajnokságot nyert Detroitban. A támadófalba beépülve a Lions 9-3-mas mérleggel és a második legjobb pontátlaggal döntötte le a csúcsról a Browns-t.

Stanfelt viszont már a szezon vége felé elkezdték sztárolni, a Steelers elleni 321 futott yardjukat látva nem véletlenül. Azt tartották róla, hogy minél viszontagságosabbak a körülmények, ő annál jobban élvezi a játékot. Gyors volt, nagy területet bejátszott, és miután földre küldött egy védőt, azonnal támadta a következőt.

A címvédő idény még jobb mérleget (10-2) és újabb skalpot hozott a Browns fölött a döntőben, Stanfelt pedig posztja ellenére a csapata MVP-jének választották. Ekkor már ki merték mondani, hogy a liga legjobb guardjáról volt szó.

 

Az ekkor évi 7000 dolláros bérrel bíró szupersztárt megkereste a Calgary Stampeders, mondván, hogy ha Kanadába szerződik, 20%-kal többet fizetnének neki, mint a Lions. A tranzakció helyett a detroitiak felemelték Stanfel fizetését 8500 dollárra.

 

Az alapvetően nyerő csapat megérezte a hiányát, amikor egy hátsérülés miatt öt meccset kihagyni kényszerült. A Bears ellen kikaptak, és az Eagles ellen is csak döntetlen jött össze 1954-ben, a nyugati döntőre viszont összedrótozták Stanfelt, akivel bejutottak ismét az NFL fináléjába. A triplázás helyett ekkor a Browns örülhetett, de az nem volt kérdés, hogy az év válogatottjában ki lesz az egyik guard.

A sérülésektől sújtott 1955-ös éve volt az utolsó a Lions mezében. A sok kihagyása miatt is csak 3-9-es mérlegre futotta az oroszlánoktól, miközben a Redskins azt a Joe Kuharich-ot nevezte ki főedzőjének, aki Stanfel mestere volt az egyetemen. Áprilisban elcserélték a guardot a fővárosba.

Három idény, egyaránt negatív mérleggel és bár Stanfel elhozatala jó döntés volt, hiszen mindig bekerült a Pro Bowl keretbe, Kuharich felé elfogyott a bizalom, aki 1958 decemberében továbbállt a Notre Dame egyetemhez. A fizikálisan már nem túl jó állapotban lévő Stanfel követte őt az írekhez, immár segédedzőként.

 

Nem sok kellett hozzá, hogy segédedzőből teljes munkaidős OL-coach állással jutalmazzák, mindezt a California Golden Bears tette meg, Marv Levy vezetősége alatt. A Kuharich-szál viszont nem szakadt meg, hiszen a rutinos mestert visszacsábították a profikhoz, és a philadelphiai megbízatását természetesen azzal kezdte, hogy Stanfelt megkereste. 1964-től kezdve Stanfel már nem tért vissza az egyetemi futballba.

Nagy igazolás volt Norm Snead quarterback is, aki Washingtonból került Philly-be, és két olyan idényt repesztettek, amiben a liga top2 legjobb támadósora volt a sasoké. Fájdalom, hogy a védelmük olyan gyenge lábakon állt, hogy a pozitív mérleg se jött össze. Stanfel öt éve dolgozott az Eagles-nél, amikor Kuharich távozott, de ezúttal nélküle is folytatta a munkát a támadófallal, egészen 1970-ig.

Hazai csapata, a San Francisco 49ers invitálásának ugyanakkor nem tudott ellenállni, és a következő öt évet Kaliforniában töltötte, egy évet offenzív koordinátorként is dolgozva, de az 5-9-es mérleg nem adott kellő önbizalmat Stanfelnek hozzá, hogy ezt erőltetni kéne.

New Orleans-ban visszatért a támadófalhoz, és újra találkozott Dick Nolannel, aki a 49ers vezetőedzője volt korábban. Itt nem csak OC, hanem megbízott HC titulust is bíztak Stanfelre, amikor az 1980-as idényben 0-12-vel rajtoltak a szentek. A maradék négy meccsből ugyan csak egy győzelem jött össze, de legalább a 0-16-ot elkerülték.

Az elsüllyedt hajóról Chicago-ba vitte az útja, de nem sokáig maradt változatlanul a stáb. Egy csalódást jelentő idényt követően Mike Ditkát nevezték ki a csapat élére, aki meghagyta Stanfelt a támadófalnál és milyen jól tette. A Bears zsinórban 3 évben is a legtöbb yardot futó csapat volt az NFL-ben, 1986 elején pedig a Super Bowl XX is az övék lett. Ditka 1992-ig állt a medvék élén, Stanfel pedig hozzá is hűséges volt, az utolsó idényéig együtt dolgoztak. Amikor 1997-ben Ditka megkereste azzal, hogy térjen vissza vele New Orleans-ba, ismét igent mondott volt mesterének és tanítványának. Ditka ugyanis Eagles játékosként egy rövid időt eltöltött Stanfel keze alatt, még mielőtt edzőként fölé nőtt volna. A nem túl dicsőséges visszatérés után 1999 januárjában akasztotta végleg szögre az edzői sípot Dick Stanfel.

 

Illinois-ban telepedett le nyugdíjas éveire, és ugyan 1993-ban, majd 2012-ben is közel volt hozzá, hogy bekerüljön a Hall of Fame-be, erre csak idén került sor. Sajnos ezt már nem érhette meg, hiszen 2015 júniusában, 87 évesen hunyt el.

 

Dick Stanfelt nem csak korszaka legjobb játékosaként emlegették a posztján, de a bajnokcsapat legfontosabb alappillérének is kikiálltották. Edzőként nem volt akkora hatása a csapata teljesítményére, de akárhol dolgozott, szakmai felkészültségéről csak felsőfokban beszéltek a támadófalat illetően, aki olyan képzést tudott nyújtani profi szinten, amivel karrierjük második felében lévő játékosok is tudtak még fejlődni. Edzői pályafutásának csúcspontja a Chicago-ban eltöltött első néhány év volt, amikor újra csúcsra tudott érni.