Heti hírek - 10. hét

Írta: alatriste — 2016. november 9., 03:13

Elszenvedte sorozatban negyedik vereségét a Rams, aminek következtében a 3-1-es mérlegből hírtelen 3-4 lett. Azonban a közönség skandálása ellenére az idei 1/1-es Jared Goff továbbra is a padon marad. A hírek szerint ráadásul addig nem fogja megkapni a lehetőséget, amíg a csapatnak megvan az esélye a playoffra. Jeff Fisher vezetőedző szerint ugyan Keenum a csapat legjobb esélye a győzelemre. Az említett 4 mérkőzés alatt Keenum TD/INT mutatója 5/8.

A múlt heti TNF alkalmával több nagy ütést is kapott a Tampa Bay irányítója Jameis Winston. Korábban térdsérüléssel kapcsolatos hírek érkeztek, azonban Winston az edzésen merevítő és tape nélkül gyakorolt, és várhatóan játszani tud vasárnap a Chicago ellen. A régóta sérüléssel bajlódó Doug Martin azonban továbbra sem edz.

Vezéráldozatokat követelt a Denver SNF meccse. A vereségen túl ugyanis elvesztették Derek Wolfe védőfalembert is. Jó hír azonban, hogy a korábbi hírekkel ellentétben nem kell megműteni, és talán már egy hónapon belül újra bevethető lesz.

Műtét vár a Cowboys safetyjére Barry Churchre. Visszatérésére nagyjából 4-5 hetet kell majd várnia a csapatának.

Szintén kihagyás vár a Giants idén remekül teljesítő guardjára, Justin Pughra, akinek a térdében húzod meg az MCL szalag. A támadófalember megközelítőleg egy hónapig nem lesz bevethető, ami nagy érvágás, hisz csapata talán legjobb formában játszó támadófalembere volt. A vasárnapi Eagles elleni mérkőzést szintén idő előtt befejező elkapó Victor Cruz azonban szerencsésebb volt. Nem sérült komolyabban a térde.

Derrick Henry vádli sérülés miatt akár két hétre is harcképtelenné válhat. Egyenlőre azonban még nem tudni semmit sem biztosan, sok fog múlni a sérülés jellegétől és Henry fájdalomtűrő képességétől.

Jó hír a Medverajongóknak, hogy a pihenőhét után a Buccaneers ellen visszatérhet a két kiváló guardjuk Josh Sitton és Kyle Long is. Továbbá valószínű, hogy pályára tud lépni a NT Eddie Goldman és az elkapó Eddie Royal.

Megműtötték Maurkice Pouncey hüvelykujját. A Steelers centere ennek ellenére esélyes, hogy játszik a hétvégén a Cowboys ellen. További jó hír, hogy Ladarius Green TE debütálása és Bud Dupree visszatérése is közel van. Első lépésként mindkét játékos edzeni fog szerdán.

Egy hónapos kihagyás vár a Houston elkapójára Jaelen Strongra egy bokasérülés miatt.

A Miami aktiválta a PUP listáról Chris Cullivert.  

A San Francisco sérültlistára tette tavalyi első körös endjét Arik Armsteadet. A helyét a Miamitól nemrég elküldött Chris Jones veszi majd át az aktív keretben.

A hétfő esti rangadón eltört a Bills kezdő centerének lába. Eric Wood szezonja ezzel véget ért.

A MNF másik szereplője ezzel szemben jó híreket szellőztetett meg. Kam Chancellor ugyanis esélyes, hogy játszani tud a 10. hét rangadóján a Patriots ellen.

Jó hírek éreztek a Chiefs háza tájáról is, a múlt heti mérkőzést kihagyó Alex Smith és Spencer Ware is nagy valószínűséggel játszani tud vasárnap a Panthers ellen. Jeremy Maclin állapota azonban még kérdéses.
Továbbá jól halad a PUP listás Justin Houston  visszatérése is, Andy Ried interjúja alapján a kiváló siettető még a héten aktiválva lesz, a játéka azonban még bizonytalan. A vezetőség ugyanis nem szeretné elsietni a visszatérését. Persze sokat segít a csapat helyzetén, hogy jelenleg kiváló szériában vannak, és a Houston helyén játszó egykori első körös Dee Ford remekül helyettesíti a kiváló passrushert.

A Carolina után a Miami is kiadta az útját a csak nem régóta a csapatnál lévő CB Bené Benwikerenek.

A Saints gárdája pedig korábbi harmadik körös választottjától John Jenkinstől vált meg. A döntés mögött idei első körösük Sheldon Rankins visszatérése áll, aki a 49ers ellen már túl is van az NFL debütáláson.

Steve Williams is hasonló cipőben jár. A Chargers cornere vasárnap még pályára lépett a Titans ellen, azonban ma kiadták az útját.

A Jets kezdő irányítója Ryan Fitzpatrik játéka kérdéses a Rams ellen miután kiderült MCL ficama van. Az amúgy is bizonytalan irányítóhelyzet még egy fordulatot kapott. Eljött Brice Petty ideje?  

A Vikings rugója Blair Walsh helye a sorozatos gyenge teljesítményei ellenére egyenlőre biztonságban van. A legutóbbi meccsen egy mezőnygólt és egy extrapontot is rontó rugó azonban érezhet némi nyomást, hisz csapata próbajátékra hívott 6 elérhető rúgót kedden. A lista: Randy Bullock, Travis Coons, Kai Forbath, Zach Hocker, Marshall Koehn és Aldrick Rosas. Szerződést egyikük se kapott, de ha Walsh nem javul fel ez akár még változhat is.

Chris Boswell produkálta az elmúlt forduló talán legviccesebb jelenetét, amikor is egy teljesen újszerű módon, rabona mozdulattal próbált meg végrehajtani egy onside kicket több, de inkább kevesebb sikerrel. Mike Tomlin azonban elmondta, legközelebb is megpróbálhatja Boswell a produkciót, ha úgy alakul. Alig várjuk! 

A hét híre azonban egyértelműen a Jets védőfalemberének Wilkersonnak az esete, aki többek meglepetésére padon kezdte a Dolphins elleni fontos rangadót. Mint kiderült az ok az volt, hogy Muhammad a héten elmulasztott két csapatmegbeszélést is, az egyik ilyenen a csapat ráadásul egy születésnapi tortával is várta volna a kiváló falembert.


Hozzászólások

több mint 7 éve
🤘 gaben 🤘 Chicago Bears Texas Longhorns 99 — Deion Sanders for president!
Kimaradt D. J. Trump leigazolása a Washingtoni csapatba. Bármely poszton azonnal bevethető, elsőrangú trash talker. Sajnos a csapategységre viszont kiemelkedően bomlasztó hatású.

" Szeretem a jeget, hagyjál békén. "