Újra működünk, köszi a türelmet!

Hosszabbításban szerzett safety döntött a TNF-en

Írta: vassadi — 2013. november 1., 10:08

Miami Dolphins 22-20 Cincinnati Bengals

A 9. forduló Halloween éjszakáján megrendezett nyitómeccsén megtört a Miami négy mérkőzésből álló vereségszériája és a Cincinnati ugyanilyen hosszú győzelmi sorozata, miután a Dolphins meglepetésre felülmúlta az AFC északi csoportját vezető Bengalst. Joe Philbin és Marvin Lewis együttesének összecsapásán csak 20 játékperc elteltével kezdődött meg a ponttermelés, ekkor Mike Nugent mezőnygólja juttatta 3-0-s előnyhöz a vendégeket, ezután azonban a Miami percei következtek. Főként váratlanul hatékony futójátékuk révén tudtak előrehaladni a delfinek, a nagyszünetre már 10-3-as hazai vezetéssel vonultak a csapatok, majd a harmadik negyed közepén Brent Grimes 94 yardos interception return touchdownja növelte a fórt 17-3-ra. Andy Dalton ezen a mérkőzésen nem tudta hozni utóbbi hetekben mutatott remek formáját, a Bengals irányítója összesen 3 interceptiont dobott, valamint egy alkalommal fumble útján is elvesztette a labdát (jóllehet a turnoverek között akadt olyan is, amelyikért egyáltalán nem hibáztatható a QB). A Miaminak azonban csakúgy, mint múlt héten a Patriots ellen, ezúttal is sikerült leadnia 14 pontos előnyét; a Cincinnati Giovani Bernard két futott TD-jével egyenlített, melyek közül a második - az újonc RB szempontjából - egészen parádés játék útján született. Másfél perccel a rendes játékidő vége előtt Mike Nugent 54 yardos mezőnygóljával fordított a Bengals, Ryan Tannehilléknek azonban még sikerült field goal távolságba jutniuk, a korábban 34 yardos kísérletet rontó Caleb Sturgis pedig 44-ről nem hibázott, így jöhetett a ráadás. A hosszabbítás első három drive-ja egyaránt punttal végződött, majd a negyedik támadássorozatot saját 8 yardos vonaláról indíthatta a Cincinnati. Két sikertelen Dalton-passzkísérletet követően a Dolphins klasszis defensive endje, a találkozót három sackkel záró Cameron Wake az end zone-ban földre vitte a Bengals irányítóját, így a Miami egy safety-nek köszönhetően tudott több mint egy hónap elteltével ismét meccset nyerni. Az ohiói alakulat számára a vereségnél sokkal fájdalmasabb, hogy a szezon hátralévő részében kénytelenek lesznek nélkülözni a liga legjobb defensive tackle-jét, Geno Atkinst, aki ACL-sérülést szenvedett.