„football”

Összesen: 128

NCAA 2024 helyzetjelentés: Egy új korszak küszöbén

Írta: r.baggio — 2024. július 12., 16:31

Mára nyugodtan kijelenthetjük, hogy az egyetemi futball soha nem lesz olyan, mint eddig volt, hivatalosan is vége az amatörizmusnak!

  Az első és legfontosabb, a sportág iránt kicsit is érdeklődőket közvetlenül érintő dolog, hogy július 19-én 11 év után újra megjelenik konzolra (PS5-re és Xbox Series X/S-re) az EA Sports College Football, immár valós játékosnevekkel. Minek is köszönhető ez?     Hosszas jogi fejtegetés helye...

Patriots-Jaguars és Eagles-Vikings a Super Bowlért

2018. január 15., 02:12

Bortles vagy Brady, Foles vagy Keenum vezeti döntőbe csapatát következő vasárnap?

  Szombaton a lesajnált, csereirányítóval fellépő Philadelphia Eagles 15-10 arányban múlta felül a Super Bowl-ismétlésre hajtó Falcons-t, ami szó szerint centiken múlt, az atlantaiak végső negyedik kísérletét Julio Jones nem tudta a célzónában megkaparintani. A címvédő New England ehhez képest jóva...

NFL meccsbeharangozók - Vasárnapi főcsoport elődöntők

2018. január 14., 12:38

Két csapat már továbbment, ma még kettő csatlakozik.

  Steelers-JaguarsVikings-Saints   Pittsburgh Steelers - Jacksonville Jaguars2018. január 14., 19:05 - CBS/sport2 (Heinz Field, Pittsburgh) A hajnalban véget ért AFC meccs nem hozott meglepetést, a 14 pontos favorit végül 21 ponttal nyert. Ki fogja megállítani a Patriots csapatát az AFC döntőben...

NFL meccsbeharangozók - Szombati főcsoport elődöntők

2018. január 13., 11:28

Pályán az előző Super Bowl két részvevője két különböző helyszínen.

  Eagles-FalconsPatriots-Titans   Philadelphia Eagles - Atlanta Falcons2018. január 13., 22:35 - NBC/sport2 (Lincoln Financial Field, Philadelphia) Ezzel a párosítással kezdődik a Divisional Round, első ránézésre 6. az 1. kiemelttel játszik, sima hazai. Jönnek az ellensúlyok: Eaglesnél Wentz tér...

Nézd vissza az egyetemi nagydöntőt!

2018. január 9., 11:57

Népszerű volt a Rose Bowl ajánlásunk, szerencsére a finálé sem okozott csalódást.

  Az Alabama Crimson Tide és a Georgia Bulldogs győzött a két elődöntőn, így két azonos konferenciából érkező csapat mérkőzött meg egymással az NCAA nagyszínpadán Atlantában, és bár papíron nem volt különösebben csábító a párosítás, az SEC-s felek minden megtettek a nézők szórakoztatásáért. Egy ide...

Nagy a Bears új főedzője

Írta: r.baggio — 2018. január 8., 18:38

Betöltötték az öt még üresen levő profi kispad egyikét.

  We have officially named Chiefs offensive coordinator Matt Nagy as our new head coach.Welcome to Chicago, #HeadCoachNagy. 🐻⬇️ pic.twitter.com/3bcZ0OJOEV — Chicago Bears (@ChicagoBears) January 8, 2018   Jon Gruden oaklandi kinevezése után a Chicago Bears is megtalálta a maga emberét, a ráját...

A főcsoport elődöntők párosításai

2018. január 8., 01:53

Nyolc csapat maradt állva az NFL-ben.

  A szombati két idegenbeli győzelem után vasárnap a hazaiaké volt, ezzel kialakultak a Divisional Round párosításai. Elsőként a Titans nagy meglepetésre nyert 22-21 arányban a Chiefs otthonában, ezzel megmentve a főedző Mike Mularkey állását, a Falcons Los Angeles-ben tett pontot a Rams remek idén...

NFL meccsbeharangozók - Wild Card vasárnap

2018. január 7., 12:20

Hat csapat már a következő körben, ma melyik kettő csatlakozik a legjobb nyolc mezőnyéhez?

  Jaguars-BillsSaints-Panthers   Jacksonville Jaguars - Buffalo Bills2018. január 7., 19:05 – CBS/sport2 (EverBank Field, Jacksonville) Talán a wild-card hétvége legérdekesebb összecsapása lehet a Buffalo Bills és Jacksonville Jaguars vasárnapi találkozója. Nem kell feltétlenül pontháborúra vagy...

NFL meccsbeharangozók - Wild Card szombat

2018. január 6., 13:51

Startol a rájátszás!

  Chiefs-TitansRams-Falcons   Kansas City Chiefs - Tennessee Titans2018. január 6., 22:35 - ESPN/sport2 (Arrowhead Stadium, Kansas City) A 2017-es szezon első mérkőzésére a rájátszásban az Arrowhead Stadionban kerül sor, ahol az AFC nyugati divíziójának győztese, a 4. helyen kiemelt a Kansas Cit...

Szerkesztői kerekasztal: az év meglepetései az NFL-ben

2018. január 6., 00:52

Melyik csapatok és emberek ugrották át legmagasabban a vélt szintet és kik mentek alá a leginkább az elvárásoknak?

  Szezon előtti kerekasztalunk: https://bowl.hu/mit-hoz-a-2017-es-szezon   Csapat + alatriste: Buffalo BillsTankolás, 0-16 és a gárda értékeinek áruba bocsájtásáról szólt az év eleje a csapatnál. Ehhez képest, noha szerencsével de megtörték a franchise elképesztő negatív szériáját. A tavaly 7-9...

College Football előzetes: FCS döntő

2018. január 5., 19:38

A szombati Wild Card előtt lesz még egy futballmeccs, mely érdemes a figyelemre.

  #1 JAMES MADISON DUKES vs #2 NORTH DAKOTA STATE BISON   Miért?A másodosztály bajnoki címe a tét, egyben ez a 24 csapatos rájátszás lezárása is. 1978 óta rendezik meg az FCS döntőit, az idei lesz a 40. finálé. A legtöbbször a ma már a legmagasabb szinten szereplő Georgia Southern nyerte el a b...

Nézd vissza a Rose Bowlt!

Írta: r.baggio — 2018. január 2., 04:44

Tegyél magadnak egy szívességet és tekintsd meg a 2018-as Rose Bowl 44 percesre összevágott változatát!

  Eredményt szándékosan nem írunk (sajnos nem volt nehéz elkerülni a spoilert, hiszen az amerikai felhajtáshoz képest itthon a bowl.hu-n kívül mindenki mélyen hallgatott az USA egyik legnépszerűbb sporteseményéről), de annyit muszáj, hogy közmegegyezés szerint minden idők egyik legjobb meccsét játs...

College Football előzetes: Az elődöntők

Írta: r.baggio — 2017. december 31., 22:53

Az óévet NFL-lel búcsúztattuk, az újat cfb-vel köszöntjük, két kihagyhatatlan mérkőzéssel indul 2018!

  ROSE BOWLSUGAR BOWL   Az NCAA első osztályának négy csapatos rájátszása egy cikluson már túl van, a hat kiemelt bowl mindegyike rendezett már egy-egy elődöntőt, és három kiírás tapasztalatai alapján a playoff – a várakozásoknak megfelelően – hatalmas siker. Olyannyira, hogy idén először az ESPN...

NFL beharangozók, 17. hét

2017. december 31., 00:04

Vendégszerkesztőnk jóvoltából ezúttal egy kötetlenebb hangvételű tippelős előzetessel jelentkezünk a szilveszteri felhozatalról.

  Elérkeztünk a szezon utolsó fordulójához, mindenki a pályán, noha néhányan már mintha most bye weeken lennének pozitív vagy épp negatív okokból. Elsőként a 19 órás sáv:   Minnesota Vikings – Chicago BearsA meccsnek van tétje, a Vikings nem engedi el a pihenőhetet, ez pedig az újonc Mitch Trubis...

Bowl-ajánló 2017/18 - PR-módra

Írta: r.baggio — 2017. december 25., 10:25

Az olvasók döntöttek, nincs szükség felesleges szócséplésre, a lehető legegyszerűbb módon vezetjük fel az év hátralevő - tét nélküli - bowljait!

  December 26., kedd   ZAXBY'S HEART OF DALLAS BOWL 19:30 Utah Utes vs West Virginia MountaineersCotton Bowl, Dallas (Texas) – ESPN   QUICK LANE BOWL 23:15 Duke Blue Devils vs Northern Illinois HuskiesFord Field, Detroit (Michigan) – ESPN   CACTUS BOWL 03:00 Kansas State Wildcats vs UC...

Alakul a rájátszás mezőnye az NFL-ben

2017. december 25., 02:05

12-ből már csak 3 hely kiadó.

  Két hétfői mérkőzés és a szilveszteri utolsó forduló van még hátra az NFL idei alapszakaszából, mely során végleg eldől, hogy kik és hányadik pozícióban lesznek tagjai a januári playoffnak. A 49ers Jaguars elleni győzelmével a Patriots szabad hétvégéje már garantált a Wild Card-körben, a Steelers...

Bowl-beharangozó [12/24]

Írta: r.baggio — 2017. december 24., 11:10

Bowldog Karácsonyt! Mele Kalikimaka! Az egyetemi Sunday Night Football során a liga legjobb védőjét csodálhatjuk meg az éjféli miséről hazaérve.

  Tegnap történt: az elmúlt napok kiütései után végre kaptunk két remek mérkőzést (a háromból), a South Florida a Birmingham Bowlon a szokásosan zseniális Quinton Flowers utolsó perces TD-jével fordított a Texas Tech ellen, az Armed Forces Bowlon az Army másodpercekkel a lefújás előtt egy sikeres k...

Bowl-beharangozók [12/23]

Írta: r.baggio — 2017. december 23., 13:31

Két NFL meccs mellett/helyett újra NCAA-t ajánlanánk figyelmetekbe.

  Tegnap történt: a hét továbbra is adós maradt az izgalmakkal, a Bahamas Bowlon a UAB, a Potato Bowlon a CMU feküdt le tulajdonképp küzdelem nélkül - utóbbin mondjuk a 8 (!) labdaeladás, illetve a Wyoming John Elway (Broncos GM) által személyesen is megfigyelt irányítója, Josh Allen jó játéka sem...

Bowl-beharangozók [12/22]

Írta: r.baggio — 2017. december 22., 12:25

A földi paradicsomból a krumpliföldekre visz az utunk, a Potato Bowlon potenciális 1/1-es QB-t is láthatunk.

 Tegnap történt: a Gasparilla Bowlon az FIU nem volt képes reagálni kezdő irányítója elvesztésére, a Temple könnyedén nyert, közte egy olyan TD-vel, ami a pittsburghi Jesse James-nek kifejezetten fájhatott...   18:30 UAB BLAZERS vs OHIO BOBCATSThomas Robinson Stadium, Nassau (Bahama-szigetek) –...

Bowl-beharangozó [12/21]

Írta: r.baggio — 2017. december 21., 11:40

Következik a BAD BOY MOWERS GASPARILLA BOWL, hát kell ennél több?

Tegnap történt: a Frisco Bowlon az SMU nyolc perc alatt három labdaeladással nyitott és mire felocsúdott, az LA Tech már el is döntötte a mérkőzést, eléggé megkeserítve Sonny Dykes bemutatkozását. A FAU 50-3-as győzelmét követő napon a Bulldogs 51-10-re nyert, remélhetően ezeknél csak szorosabb talá...

Bowl-beharangozó [12/20]

Írta: r.baggio — 2017. december 20., 12:24

Szerda éjszaka a texasi Frisco-ba látogatunk.

Tegnap történt: a Boca Raton Bowlon az otthon játszó FAU a papírformának megfelelően 50-3-ra alázta le a jobb sorsra érdemes Akront. Az Owls HC Lane Kiffin szerződését 5 évvel, 2027-ig meghosszabbította a program, a Lane Train tehát gőzerővel robog tovább...   02:00 LOUISIANA TECH BULLDOGS vs SM...

Bowl-beharangozó [12/19]

Írta: r.baggio — 2017. december 18., 22:33

Kedd esti meccs Boca Ratonban

  Szombaton öt bowllal nyitottunk, ezen a héten kedden, szerdán és csütörtökön lesz egy-egy újabb, majd pénteken kettő, szombaton három, Karácsony estéjén pedig további egy. Megtekintésre ajánlott például a Las Vegas Bowl összefoglalója az Oregon két egymást követő védelmi TD-je miatt, de az öt lej...

NFL beharangozók, 15. hét - Szombati NFL-dupla

Írta: empty taxi — 2017. december 16., 15:26

Két csoportmeccs az idény első szombati játéknapján, négyből három PO-ért küzdő gárdával.

  22:30 Detroit Lions - Chicago Bears, Ford Field (Detroit) Elsőre nem tűnik pikáns párosításnak a Lions-Bears, de a tény, hogy a Lions a rájátszást ostromolja, míg a csoportrivális Bears maximum momentumot épít a következő évre, fura megvilágításba helyezi a mérkőzést.Három hét van hátra az alaps...

Bowl-beharangozók [12/16]

Írta: r.baggio — 2017. december 15., 22:17

Start a college football utószezonjában, 39 kupameccs és 1 nagydöntő vár még ránk! Itt az első játéknap menüje

  NEW ORLEANS BOWLCURE BOWLLAS VEGAS BOWLNEW MEXICO BOWLCAMELLIA BOWL(egyéb)   Bowl.hu BOWL tippjáték! https://t.co/r5Bou7Sara (jelszó bowlhu) #ncaahu — Robert Horvath (@roberthorvath24) December 12, 2017   A tavalyi hiátus után 2017-ben újra előzetesek a bowl.hu-n a college football összes...

Army vs Navy, a vérbeli focirangadó

Írta: r.baggio — 2017. december 9., 12:19

Ha a derbik derbijét keressük, az egyetemi futball első osztályának utolsó utáni fordulójában rendezett összecsapásánál tovább kár kutatnunk.

  Rivalizálás. Meglehetősen túlhasznált kifejezés, mely két csapat – és főleg szurkolótáboraik – közötti vélt vagy valós ellentétet írja le. A sportújságírók előszeretettel használják, hiszen csak a szokásos közhelyek elpuffogtatása könnyedén megtölt egy amúgy fogcsikorgatva megírt előzetest, de mi...

TNF előzetes 2017 - Thanksgiving tripla

2017. november 23., 15:22

Micsoda? Új cikk az oldalon? A hálaadás heti futballőrület minket is megihletett, vissza a szavak mezejére!

  Vikings @ LionsChargers @ CowboysGiants @ Redskins   18:30 Detroit Lions - Minnesota Vikings (Ford Field, Detroit)Sok minden változott október 1. óta. Ekkor találkozott a két csapat utoljára és a Lions győzelme után úgy tűnt, hogy az NFC North győztese a Detroit és Green Bay párosból fog kikerü...

Vezetőedzői körkép 2017

Írta: empty taxi — 2017. november 12., 11:09

Kik alatt forró a kispad és kik léphetnek a helyükbe.

Az alapszakasz felénél a rájátszásesélyek mellett az edzőkeringő a footballszurkolók legfőbb témája. Az alábbiakban kezdésnek a veszélyben lévő NFL főedzőkről láthattok egy listát, majd a potenciális utódok is bemutatásra kerülnek. Kirúgási TOP5: Hue Jackson, Cleveland Browns: Általában 3 évet a...

College Football beharangozó 2017

Írta: r.baggio — 2017. augusztus 30., 02:35

Indul az Egyesült Államok második legnézettebb sportligájának 148. szezonja!

Az egyetemi amerikaifutball hazai népszerűtlensége az NFL-hez képest akkora talány, hogy még Fluimucil Ábel is joggal tehetné fel a kérdést: „de miért?”. Ha erre nem is, minden másra választ próbálok adni az NCAA 2017-es idényéről az alábbi cikkben. Persze a legnagyobb fejtörést ilyenkor az okozza,...

Vezetőedzői körkép 2016

Írta: empty taxi — 2016. november 1., 16:58

Nézzük át kiket kellene kirúgni így a szezon felénél és kik jöhetnének helyettük.

Az alapszakasz felénél a rájátszásesélyek mellett az edzőkeringő a footballszurkolók legfőbb témája. Az alábbiakban kezdésnek a veszélyben lévő NFL főedzőkről láthattok egy listát, majd a potenciális utódok is bemutatásra kerülnek. Kirúgási TOP5: Gus Bradley, Jacksonville Jaguars: 4. éve vezetőe...

Szerkesztőségi erősorrend - 2016, 0. hét

2016. szeptember 8., 15:21

Három szerkesztőnk megírta maga erősorrendjét a szezon előtt.

Kocsis Gábor (gabokocka), Papp Gábor (empty taxi) és Szabó Attila Zsolt (Löfli) segítségével jött létre a konszenzus bowl.hu szezon előtti power ranking. Hosszabb indoklást ebben a cikkben nem találhattok, ezügyben javasoljuk, hogy hallgassátok meg a hamarosan érkező podcastünket! Helyezés C...

College football beharangozó 2016 V. - SEC erősorrend

Írta: empty taxi — 2016. szeptember 3., 02:01

Következzen a hagyományosan legerősebbnek tartott egyetemi konferencia!

Az ACC, a Big Ten, a Big 12 és a Pac-12 után már csak a Southeastern Conference (SEC) bemutatása van hátra a nagy ötösből. Nem is húznám a szót, vágjunk bele! 1. LSU Tigers Igen, talán az LSU-é a college football legjobb futója, de a támadásnak van egy passz nevű eleme is, amihez egyébként a támad...

College football beharangozó 2016 IV. - Pac-12 erősorrend

Írta: empty taxi — 2016. szeptember 1., 20:27

Irány a nyugati part!

2016-ban a Pac-12 küzdelmei ígérkeznek a legizgalmasabbnak, az erősorrend első öt helyezettje közül gyakorlatilag mindenki azonos eséllyel indul harcba a konferencia trónjáért. 1. UCLA Bruins A támadókoordinátor Noel Mazzone a Texas A&M-hez szerződött, Kennedy Polamalu RB-edzőt léptették elő a...

College football beharangozó 2016 III. - Big 12 erősorrend

Írta: empty taxi — 2016. augusztus 31., 17:11

Sorozatunk harmadik részében a leginkább támadószellemű konferenciát vesszük górcső alá.

A Big 12 különlegessége a nagy konferenciák között az, hogy itt nincs egyedül két csoportra osztva a mezőny. A szokásoknak megfelelően idén is számos pontháborút fog ez a konferencia tartogatni az érdeklődőknek. Hogy ebből végül is mi lesz a sorrend, ahhoz szeretne ez a cikk segítséget nyújtani. 1....

College football beharangozó 2016 II. - Big Ten erősorrend

Írta: empty taxi — 2016. augusztus 30., 17:12

Mi újság van északon?

Folytatódik a 2016-os egyetemi fociidény felvezetése az ACC-s beharangozó után következzen a Big Ten! 1. Ohio State Buckeyes Rengeteg tehetség hagyta el a Buckeyest az elmúlt idény után. A támadósorban megmaradt az irányító J.T. Barrett, valamint a támadófal belsejében Pat Elflein és Billy Price s...

College football beharangozó 2016 I. - ACC erősorrend

Írta: empty taxi — 2016. augusztus 30., 01:51

Elkezdődik az egyetemi footballszezont felvezető sorozatunk, melynek első részében az ACC csapatait szemlézzük.

Nyakunkon az egyetemi footballidény, ennek eredményeképpen szeretnénk egy 6 részes sorozatban megmutatni nektek, hogy milyen erőviszonyok várhatóak 2016-ban. Sorozatunk első része az Atlantic Coast Conference (ACC) csapataival foglalkozik, nézzük is meg, hogy ott milyen erősorrendet prognosztizálnak...

Vezetőedzői körkép 2015

Írta: empty taxi — 2015. december 2., 00:22

Ezen cikk segítségével előre szeretnénk tekinteni a hamarosan következő edzőkeringőre.

Az alapszakasz végén a rájátszás mellett az edzőkeringő a footballszurkolók legfőbb témája. Az alábbiakban kezdésnek a veszélyben lévő NFL főedzőkről láthattok egy listát, majd a potenciális utódok is bemutatásra kerülnek. Kirúgási TOP5: Gus Bradley, Jacksonville Jaguars: A 3. éve vezetőedzőként...

NCAA körkép - SEC

Írta: vassadi — 2015. augusztus 20., 11:44

Visszatérünk délkeletre, hogy körülnézzünk az egyetemi futball legerősebb (?) főcsoportjában.

Öt kérdés, ami meghatározza az SEC versenyének alakulását: Idén is Alabamában kell keresni a főcsoport legjobbját? Az állam csapatai a közelmúltban dominálták a konferenciát, az előző hat évben ötször az Alabama vagy az Auburn ülhetett fel az SEC trónjára, a kivételt jelentő szezonban (2011, LSU)...

NCAA körkép - Pac-12

Írta: vassadi — 2015. augusztus 17., 12:57

Irány a nyugati part.

Öt kérdés, ami meghatározza a Pac-12 versenyének alakulását:Mennyire veti vissza Mariota távozása az Oregont?Chip Kelly után a közelmúlt Oregonjának másik ikonikus alakja is elhagyta a futballprogramot. A nagyszerű főedző elvesztését különösebb probléma nélkül túlélte a Ducks, ugyanakkor a sallangme...

NCAA körkép - Big 12

Írta: vassadi — 2015. augusztus 13., 14:53

A Power 5 tagjai közül a Big 12 maradt ki az első College Football Playoffból. Idén változik a helyzet?

Öt kérdés, ami meghatározza a Big 12 versenyének alakulását:Idén már nem ad esélyt a TCU arra, hogy kihagyják a rájátszásból?A tavalyi szezon egyik legnagyobb meglepetését a Horned Frogs szolgáltatta azzal, hogy Big 12-társbajnok lett és hajszál híján a playoffba is bejutott, jóllehet utóbbit, vagyi...

NCAA körkép - Big Ten

Írta: vassadi — 2015. augusztus 6., 19:20

Ezúttal a regnáló nemzeti bajnok csoportját vesszük górcső alá.

Öt kérdés, ami meghatározza a Big Ten versenyének alakulását:Letaszítható az Ohio State a Big Ten és egyáltalán az egyetemi futball trónjáról?A közvélemény a főcsoport egyértelmű favoritjaként kezeli az OSU-t, és a szezon előtti rangsorokban is rendre óriási a Buckeyes fölénye az első helyes szavaza...

NCAA körkép - ACC

Írta: vassadi — 2015. augusztus 1., 15:41

Főcsoportonkénti helyzetfelmérő az egyetemi bajnokságban.

Öt kérdés, ami meghatározza az ACC versenyének alakulását: Véget ér-e a Florida State hegemóniája?A 2015-ös szezon előtt is ez a legfőbb beszédtéma az ACC kapcsán, miután az Oregon elleni csúfos playoff-vereséggel ugyan megszakadt az FSU 29 meccses veretlenségi sorozata, saját főcsoportján belül az...

Vezetőedzői körkép 2014

Írta: empty taxi — 2014. december 1., 23:23

Ezen cikk segítségével előre szeretnénk tekinteni a hamarosan következő edzőkeringőre.

Az alapszakasz végén a rájátszás mellett az edzőkeringő a footballszurkolók legfőbb témája. Az alábbiakban kezdésnek a veszélyben lévő NFL főedzőkről láthattok egy listát, majd a potenciális utódok is bemutatásra kerülnek. Kirúgási TOP5: Ron Rivera, Carolina Panthers: Várható volt, hogy vissza f...

NFL mérkőzésbeharangozó 2014 2. játékhét - TNF

Írta: vassadi — 2014. szeptember 10., 23:00

Az NFL egyik legnagyobb rangadójával indul a második forduló.

Baltimore Ravens - Pittsburgh Steelers, magyar idő szerint péntek 02:15, M&T Bank Stadium (TV: Sport 2, élő)Nagyszerű párosítás nyitja az idei TNF-ek sorát, még akkor is, ha egyik résztvevő sem kezdte épp csúcsformában a szezont. A két AFC North rivális részben hasonló, részben ellentétes utat járt...

Hall of Famers 2014 - Derrick Brooks

Írta: vassadi — 2014. július 29., 20:13

A Buccaneers egykori kitűnő linebackere is csatlakozik az NFL-történelem halhatatlanjaihoz.

15 dolog, amit Derrick Brooksról tudni érdemes:1. Az 1995-ös drafton a Buccaneers két második körös picket adott a Cowboysnak az első kör 28. választásáért, ezen a helyen foglalta le Brooks játékjogát a floridai franchise.2. A kalózok újdonsült linebackerének nem kellett messzire költöznie, elvégre...

Előszezon előtt - AFC Észak

Írta: vassadi — 2014. július 18., 14:06

Az AFC North legfontosabb pozíciós harcainak bemutatásával folytatjuk sorozatunkat.

Baltimore Ravens Az edzőtábor kezdete: Július 24.Helyszín: Baltimore Ravens Training Facility, Owings Mills, Maryland Legfontosabb pozíciós harcok:Running back: Ray Rice minden valószínűség szerint többmeccses eltiltással kezdi a szezont, ezalatt pedig a depth chart hátsó régióiban helyet foglaló...

Offseason csapatértékelők - 10. Kansas City Chiefs

Írta: empty taxi — 2014. március 1., 09:42

Az egyik legtöbbet fejlődött csapatot vesszük górcső alá.

10. KANSAS CITY CHIEFSMérleg: 11-6 (alapszakaszban 11-5)Ez történt 2013-ban:Az alapszakasz közepéig a liga legnagyobb szenzációjának számított a Kansas City Chiefs csapata, ugyanis egy 1/1-es szezon után a következő idényben az első 9 meccsükön nem találtak legyőzőre. Ez részben a parádézó védelemne...

Offseason csapatértékelők - 12. Green Bay Packers

Mint mindig, Green Bayben most is a bajnoki cím a cél.

12. GREEN BAY PACKERS Mérleg: 8-8-1 (alapszakaszban 8-7-1) Ez történt 2013-ban: Green Bayben a szezon fő eseménye Aaron Rodgers sérülése, és az azt követő, Wisconsinban rég nem tapasztalt irányítókérdés volt. A sztár QB kieséséig a gárda csoportja élén állt, utána viszont sem Seneca Wallace, sem Sc...

Offseason csapatértékelők - 15. New York Jets

Felül tudja-e múlni idén is a Jets a szezon előtti várakozásokat?

NEW YORK JETS Mérleg: 8-8 Ez történt 2013-ban:„Make or break” évnek tartotta mindenki a 2013-ast Rex Ryan szempontjából. Villantania kell az új vezetésnek, mindezt újonc QB-val (Sanchez sajnos vagy szerencsére hamar partvonalon kívülre kényszerült), erősen hiányos kerettel és egy szerencsére cseppe...

Offseason csapatértékelők - 16. Baltimore Ravens

Visszatér-e egy év kihagyás után a rájátszásba a 2012-es szezon bajnoka?

16. BALTIMORE RAVENS Mérleg: 8-8 Ez történt 2013-ban: A Super Bowl utáni „másnaposság”, a szezont megelőző sérülések, de már a nyitómérkőzés helyszínét illető mizéria is előre jelezhette, hogy a Ravens 2013-as szezonja nem lesz olyan sikeres, mint az azt megelőző. Sokat nem kellett várni a kijózaní...

Offseason csapatértékelők - 17. Dallas Cowboys

2014. február 21., 14:35

Rendkívül nehéz helyzetből kezdi a tavaszt a Cowboys, van-e megoldása Jerry Jonesnak?

18. DALLAS COWBOYS Mérleg: 8-8 Ez történt 2013-ban: Csoporton belül hiába domináltak (5-1-es NFC East mérleg), idén sem sikerült bejutni a rájátszásba, elsősorban az AFC West és NFC North csapatai ellen szenvedtek, a hat megvívott meccsből mindössze a Raiders és a Vikings csapatát tudták felülmúlni...