NFL mérkőzésbeharangozó 2014 2. játékhét - TNF

Írta: vassadi — 2014. szeptember 10., 23:00

Az NFL egyik legnagyobb rangadójával indul a második forduló.

NFL mérkőzésbeharangozó 2014 2. játékhét - TNF

Baltimore Ravens - Pittsburgh Steelers, magyar idő szerint péntek 02:15, M&T Bank Stadium (TV: Sport 2, élő)

Nagyszerű párosítás nyitja az idei TNF-ek sorát, még akkor is, ha egyik résztvevő sem kezdte épp csúcsformában a szezont. A két AFC North rivális részben hasonló, részben ellentétes utat járt be az első játékhéten: a hollók az első, a kohászok a második félidőt „aludták át” nyitó fordulóbeli meccsükön; a Ravens végül alulmaradt egy másik csoportriválissal, a Bengals-szal szemben, de a Steelers is csak egy utolsó másodperces mezőnygóllal tudta legyűrni a Brownst annak ellenére, hogy a nagyszünetben még 24 ponttal vezettek az acélvárosiak.

Mike Tomlin együttesének második félidei leolvadását főként az okozta, hogy a védelem nem tudott megfelelően reagálni a clevelandi támadósor no-huddle játékára, az első számú RB hiányában is remekül működött a Browns futójátéka, és az erre alapozott play-action passzokat sem tudták levédekezni Dick LeBeau tanítványai. A Ravens is hasonló stratégiával próbálkozhat, egyrészt azzal a célzattal, hogy kihasználják a Steelers front sevenjének futás elleni védekezésnél mutatkozó gyengeségeit, illetve az első fordulóban is nagy hangsúlyt fektettek a marylandiek a play-actionre épülő passzjátékra. Joe Flacco passzkísérleteinek számát egyébként is vissza kell fognia Gary Kubiak támadókoordinátornak; nem ideális állapot, ha az irányító közel 70 dropbackkel zár egy meccset, ahogy azt legutóbb tette. Flacco tehermentesítésének legfőbb felelőse Justin Forsett lehet, aki a Bengals ellen azután lépett elő első számú opcióvá és futott 6.4 yard/carry átlaggal, hogy Bernard Pierce-t fumble miatt a padra száműzte a Ravens edzői stábja. Az első fordulós betli ellenére valószínűleg Pierce-re is komoly szerep fog hárulni, és vélhetően ezúttal már az újonc Lorenzo Taliaferro sem marad labdaérintés nélkül.

A nagyszünet utáni megtorpanás ellenére a kohászok hívei bizakodóak lehetnek csapatuk támadósorát illetően, elvégre a Browns elleni csoportderbi első két negyedében parádés játékkal állt elő a Steelers offense. A legjobb egyéni teljesítményt Le'Veon Bell nyújtotta, aki közel 200 total yardot ért el, Antonio Brown a liga egyik legjobb cornerbackje, Joe Haden ellen is hozta szokásos klasszis játékát, de ugyancsak remekelt a másodéves elkapó, Markus Wheaton, aki NFL-pályafutása során először lépett pályára kezdőként. Skill posztokon tehát abszolút megfelelőnek tűnik a pittsburghi állomány, a támadófal minősége azonban továbbra is kérdéses, és a baltimore-i védőegység számára is ez lehet a kulcs a Steelers támadószekciójának megállításához. A Ravens secondary-je tele van kérdőjelekkel (még akkor is, ha legjobb cornerbackjük, Lardarius Webb ezúttal már bevethető lesz), a többek között Terrell Suggs, Elvis Dumervil és Haloti Ngata fémjelezte front sevennek ugyanakkor futás elleni védekezésnél és Ben Roethlisberger siettetése terén egyaránt kifejezetten jók a kilátásai a vendégek távolról sem betonbiztos támadófalával szemben.

Egy csoportmeccs megnyerése mindig kiemelt jelentőséggel bír, kiváltképp, ha a győztes csapat legfőbb divízióriválisát múlja felül - a baltimore-i és pittsburghi játékosok szemei előtt ez a cél lebeg majd csütörtök este. Aki kicsit is szereti az NFL-t, az bizonyára tisztában van vele, milyen nívót képvisel a Ravens-Steelers rangadó, így aligha kell extra motiváció, hogy miért érdemes végigizgulni a két nagy rivális idei első összecsapását.

Vass Ádám (vassadi)


Hozzászólások

több mint 9 éve
ghstzR New England Patriots Notre Dame Fighting Irish 2
Antonio Brown a liga egyik legjobb cornerbackje

ő tudtommal elkapó 😀


több mint 9 éve
Obika Pittsburgh Steelers 1
Antonio Brown a liga egyik legjobb cornerbackje

ő tudtommal elkapó 😀ghstzR
Olvasd tovább a mondatot, és máris értemet nyer.😉
több mint 9 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 22
de ha cornerback lenne abban is a liga egyik legjobbja lenne 😀
több mint 9 éve
slaccc Dallas Cowboys 1
Sziasztok!
Tudom ez off lesz amit irok, de hirtelen nem tudtam hova irjam.
En csak felvetelröl tudom nezni a meccseket es szeretem ugy nezni, hogy nem tudom elöre az eredmenyeket. Szoval jo lenne ha a kommentatorok mielött bemondjak mas meccsek eredmenyeit elötte szolnanak, hogy vegye le a hangot aki nem szeretne hallani. Remelem valahogy eljut hozzajuk is!
Bocsi az offert megegyszer.