NCAA körkép - Big 12

Öt kérdés, ami meghatározza a Big 12 versenyének alakulását:

Idén már nem ad esélyt a TCU arra, hogy kihagyják a rájátszásból?

A tavalyi szezon egyik legnagyobb meglepetését a Horned Frogs szolgáltatta azzal, hogy Big 12-társbajnok lett és hajszál híján a playoffba is bejutott, jóllehet utóbbit, vagyis a rájátszásról való lemaradást (elsősorban) épp annak köszönhették, hogy „csak” megosztva lettek elsők a főcsoportjukban. Idén már korántsem lenne meglepő egy hasonló menetelés a TCU-tól, sőt a többség egyenesen a college futball legszűkebb elitjéhez sorolja Gary Patterson alakulatát az új idény előtt. Ez legfőképp annak tudható be, hogy a gárda tavaly nagyszerűen teljesítő támadósora szinte teljesen egyben maradt: a kezdő tizenegyből csak az egyik támadófalember távozott, miközben Trevone Boykin révén Heisman-esélyes irányító kezében van a karmesteri pálca, Aaron Green úgy futott közel 1000 yardot, hogy csak novemberben vált alapemberré, a Horned Frogsé a Big 12 egyik, ha nem a legjobb elkapóállománya, míg az OL tagjai együtt összesen 74 kezdőként lejátszott meccset mutathatnak fel. Nem beszélve arról a fontos és általánosan alulértékelt faktorról, hogy továbbra is a csapatnál az Air Raidet installáló két társkoordinátor, Doug Meacham és Sonny Cumbie áll a támadóegység élén. A legnagyobb kérdés a TCU-val kapcsolatban az, hogy miként tudják pótolni a back seven kiesőit (elég csak Kevin White, Chris Hackett és Paul Dawson nevét említeni), Patterson irányítása alatt azonban sorra nevelte ki a csapat a tehetségesebbnél tehetségesebb védőjátékosokat, és ha sikerül minimum adekvát módon megoldani a távozók utódlását, akkor minden adott ahhoz, hogy a Fort Worth-i alakulat ne csak legitim playoff-aspiráns legyen, hanem második próbálkozásra már be is jusson a rájátszásba.

Tovább tart a Baylor szárnyalása?

A Baylor, amely Art Briles kezei alatt ügyeletes bokszzsákból a konferencia egyik premier programjává fejlődött, a legutóbbi két szezonban egyaránt Big 12-bajnoknak vallhatta magát. Wacóban újfent egyértelmű célkitűzés a főcsoport első helyének megszerzése, és az általános vélekedés is az, hogy a TCU mellett a Bears a konferencia másik fő bajnokaspiránsa. A Horned Frogshoz hasonlóan a Baylor is elsősorban elit offense-ére támaszkodik, melyben kevés, a kezdőcsapatot érintő személyi változás megy végbe az előző szezonhoz képest. A legfontosabb poszt, az irányító speciel épp kivételt jelent ez alól, Bryce Petty két év után átadja a stafétát, de a Bears híveinek nincs miért aggódniuk, elvégre Briles regnálása alatt sohasem vetette vissza a támadógépezet hatékonyságát a QB-csere, és az új kezdő, Seth Russell korábban már adott ízelítőt abból, hogy milyen kaliberű játékos – tavaly például a sérült Petty-t helyettesítve – igaz, hogy csak a másodosztályú Northwestern State ellen, de – egy félidő alatt 438 yardot passzolt és iskolarekordot jelentő hat touchdownt szerzett. Elöljáróban a supporting castra sem lehet panasz: itt játszik a Big 12 egyik legjobb running backje, tehetséges elkapókból most már mondhatni szokás szerint nincs hiány Wacóban, a támadófalat pedig ugyanaz a kezdő ötös fogja alkotni, mint egy évvel ezelőtt. A kulcskérdés a Baylor esetében is az, hogy a védelem milyen színvonalat képvisel majd – kilenc tavalyi kezdőjátékos most is a gárda rendelkezésére áll, ami önmagában kétségkívül pozitív tény, de nekik is alaposan fel kell javulniuk ahhoz, hogy megfelelő támogatást tudjanak nyújtani a támadószekciónak. Mindenesetre a potenciál megvan a többek között Shawn Oakmant és Andrew Billingst felvonultató defense-ben, hogy a mostani legyen az utóbbi évek legjobb Bears-védősora, és ha ezt sikerül is realizálniuk, akkor a csapat számára a határ a csillagos ég.

Boríthatják a papírformát az oklahomaiak?

Pocsék szezonon van túl a Sooners, az Alabama elleni Sugar Bowl-győzelem után túlhype-olt és sokak által playoffba várt csapattól mindössze 8-5-ös mérlegre futotta az előző idényben. Nem lesz könnyű visszatérni a korábban járt útra (a tavalyi leszereplést megelőző négy szezon mindegyikében elértek legalább 10 győzelmet a telepesek), és pláne nem harcba szállni a Big 12 trónjáért, tekintve, hogy a fő vetélytársak látszólag nem gyengültek, Bob Stoopsnak pedig számos problémára, vagy legalábbis kérdéses posztra kell megfelelő megoldást találnia. Ezek javarészt a Lincoln Riley (ex-East Carolina OC) személyében új koordinátort alkalmazó támadósort érintik, ahol Samaje Perine révén egy potenciálisan elit running backre épül a futójáték, QB fronton viszont nagy a bizonytalanság, nem feltétlenül a kezdő személyével (valószínűleg a Texas Tech-ről transzferelő Baker Mayfield lesz az első számú opció), hanem annak várható teljesítményével kapcsolatban, míg a támadófalban négy távozó alapembert kell pótolni. Védő oldalon is vannak kérdőjelek a falban és a secondary-ben, de mindenekelőtt az offense-ben kell rendet rakni ahhoz, hogy a magas elvárásoknak eleget téve tudjon teljesíteni a Sooners ebben a szezonban. Oklahoma állam másik Big 12-csapatán, a Cowboyson nincs ekkora nyomás, Mike Gundy tanítványai középmezőnybe várt csapatként igyekeznek pozitív meglepetéssel előrukkolni. A tavalyi év az újjáépítésről szólt az Oklahoma State-nél, miután 2013-ról 2014-re 28 végzős játékost veszítettek el, de a jelek arra utalnak, hogy ismét ütőképes gárda formálódik Stillwaterben: a tavaly redshirtre szánt, de sérülések miatt a szezon utolsó három meccsén bevetett Mason Rudolph ígéretes játékának köszönhetően a QB posztot illetően optimizmus töltheti el az OSU szimpatizánsait, a másodéves irányítót az előző idénybelinél lényegesen tapasztaltabb supporting cast fogja támogatni, és papíron a védelem is jóval masszívabbnak tűnik, mint a tavalyi, javarészt meglehetősen rutintalan játékosok által alkotott egység. A Gundy-érában már megmutatta a csapat, hogy joggal lehet tőlük bajnoki elsőséget is várni, és bár a Big 12 első helye a mostani gárda számára még távolinak tűnik, azonban a főcsoport felsőháza, de adott esetben akár még a dobogó elérése is reális cél lehet a Cowboys számára.

Mennyivel lesz erősebb a Longhorns a Strong-éra második évében?

Charlie Strong regnálásának első idényében bizonyos területeken már mutatott biztató jeleket a Texas, de arról szó nincs, hogy a Longhorns hívei maradéktalanul elégedettek lehettek azzal, amit kedvenceik az előző szezonban produkáltak – a Big 12 élcsapatai ellen teljesen esélytelen volt a gárda, beszédes, hogy a TCU, Baylor, Kansas State trió ellen összesen 17 pontot sikerült összekaparniuk, de említhetnénk még a BYU elleni újabb zakót vagy az Arkansas-tól elszenvedett kiütéses vereséget a bowl-meccsen. Azt nyilván nem várta senki, hogy az új főedző debütáló évében azonnal visszatérjen a csapat az országos elitbe, de az elvárás egyértelműen az, hogy belátható időn belül újra a főcsoport, illetve a komplett FBS egyik zászlóshajója legyen a Longhorns. És még ha idén pozitív irányban is fejlődnek tovább az austiniak Strong kezei alatt, korántsem biztos, hogy ezt a csapat győzelem-vereség mutatója is tükrözi majd: jelen állás szerint a Big 12-ben csak az Iowa State és a Kansas ellen tűnnek egyértelmű favoritnak, a non-konf ellenfelek sorában pedig ott van például a Notre Dame vagy a California. A védelmet már csak Strong személye miatt sem kell félteni, a támadósor viszont tele van kérdőjelekkel: QB poszton továbbra sem dőlt el a verseny a kezdőként tavaly felemásan teljesítő Tyrone Swoopes és a redshirt freshman Jerrod Heard között (az edzők már kijelentették, hogy a Fighting Irish elleni szezonnyitón mindketten játszani fognak), az elkapógárdát csupa rutintalan játékos alkotja, és a támadófal is bizonytalan lábakon áll. Hosszútávon bajnoki címeket kell szállítania a Longhornsnak, de egyelőre úgy fest, az idei alapszakaszban már a nyolc győzelem is elismerésre méltó teljesítmény lenne a csapattól.

Érkezik meglepetéscsapat Texas és Oklahoma határain túlról?

Az Iowa State és a Kansas jelen állapotában aligha fog maradandót alkotni az előttünk álló szezonban, sokkal inkább a West Virginia és/vagy a Kansas State lehet az a csapat, mely az előzetes várakozásokat túlteljesítve szerepel a 2015-ös idényben. A WVU-nál változik a kezdő irányító személye, és az elkapósorból, valamint a támadófalból is számos alapember távozik, akiknek a helyét jobbára csekély tapasztalattal bíró játékosok veszik át, ugyanakkor a kevésbé rutinos játékosállomány ellenére is hiba lenne alábecsülni egy olyan offense-t, melynek felkészítéséért a támadóguru Dana Holgorsen felel. A Mountaineers hívei szokatlan módon most a védelmet illetően lehetnek bizakodóbbak, mely csapatrészről az edzői stáb is ódákat zeng: a főedző Holgorsen például kijelentette, hogy pályafutása alatt még sohasem dolgozott ennyire jó védőegységgel, míg a Morgantownban második évét kezdő védőkoordinátor, Tony Gibson azt mondta, ha nem teljesít nagyszerűen a defense és nem lesz a legjobb a ligában, azért egyedül ő tehető felelőssé. Nagy szavak, de ha a védelem – Karl Joseph, Nick Kwiatkoski, vagy épp Daryl Worley személyében All-Big 12 kaliberű játékosokkal a fedélzetén – valóban az edzők várakozásaihoz közeli szintet képvisel majd, és támadó oldalon sem fog ki a hegylakókon a relatíve nagy átalakulás, akkor a WVU újfent kellemetlen meglepetésben részesítheti vetélytársait. Bill Snyder már hozzászokhatott ahhoz, hogy alulértékelt csapatokat vezet a Big 12 élmezőnyébe, és a legendás mester most is ugyanerre készül alakulatával, jóllehet a 2015-ös szezonnak többek között a tavalyi gárda olyan kulcsfigurái nélkül vág neki az együttes, mint a kezdő irányító, Jake Waters vagy az iskolarekorder elkapó, Tyler Lockett. Snyder személye azonban eddig is garanciát jelentett a sikerekre, és nehéz elképzelni, hogy amíg ő áll a manhattaniek élén, addig ne lenne komoly tényező a főcsoportban a Wildcats. A Mountaineershez hasonlóan a KSU esetében is a támadószekció rendezése tűnik nehezebb feladatnak (például az irányítóknál nagy valószínűséggel egy olyan játékos – Joe Hubener – kerül a depth chart élére, aki még középiskolásként sem szerzett kezdő rutint ezen a poszton), de Snyder birkózott már meg ennél komolyabb kihívással is edzői pályája során, a védelmet pedig várhatóan ugyanaz a keménység és küzdőszellem fogja jellemezni, amit az utóbbi években megszokhattunk az egységtől. Senki se csodálkozzon tehát, ha az előzetesen többre taksált csapatok között akad majd nem egy olyan, amelyiknek alaposan meggyűlik a baja a Kansas State-tel.

10 játékos, akire érdemes kiemelt figyelmet fordítani:
Trevone Boykin, QB (TCU)
Seth Russell, QB (Baylor)
Davis Webb, QB (Texas Tech)
Samaje Perine, RB (Oklahoma)
Shock Linwood, RB (Baylor)
Josh Doctson, WR (TCU)
Shawn Oakman, DE (Baylor)
Emmanuel Ogbah, DE (Oklahoma State)
Eric Striker, LB (Oklahoma)
Karl Joseph, S (West Virginia)

5 főcsoport-meccs, amit nem érdemes kihagyni:
Oklahoma vs. Texas (Dallas) – október 10.
Oklahoma @ Baylor – november 14.
TCU @ Oklahoma – november 21.
Baylor @ TCU – november 27.
Oklahoma @ Oklahoma State – november 28.

5 non-konf meccs, amit nem érdemes kihagyni:
TCU @ Minnesota – szeptember 3.
Texas @ Notre Dame – szeptember 5.
Oklahoma @ Tennessee – szeptember 12.
Texas Tech @ Arkansas – szeptember 19.
Maryland @ West Virginia – szeptember 26.

Vass Ádám (vassadi)