Vezetőedzői körkép 2015
Ezen cikk segítségével előre szeretnénk tekinteni a hamarosan következő edzőkeringőre.
Az alapszakasz végén a rájátszás mellett az edzőkeringő a footballszurkolók legfőbb témája. Az alábbiakban kezdésnek a veszélyben lévő NFL főedzőkről láthattok egy listát, majd a potenciális utódok is bemutatásra kerülnek.
Kirúgási TOP5:
- Gus Bradley, Jacksonville Jaguars: A 3. éve vezetőedzőként, jelenleg 4-7-es mérleggel „büszkélkedhet", ha maradni akar, akkor a hátralevő 5 meccsből minimum hármat nyernie kell, ami a sorsolás alapján (@ Titans, vs. Colts, vs. Falcons, @ Saints, @ Texans) nem lehetetlen, de nem is könnyű. Bradleynél probléma az is, hogy támadóoldalt nem sikerült igazán jó edzői stábot összeverbuválnia a regnálása alatt, védőoldalt pedig az elmúlt két évben mutatott fejlődés kissé megrekedni látszik.
- Jim Caldwell, Detroit Lions: Hiába a tavalyi rájátszás és a 3-meccses győzelmi sorozat, olyan tisztogatásba kezdtek a front office-ban, hogy nem valószínű Caldwell maradása. Akkor mutatkozik halvány remény az állása megtartására, ha az oroszlánok a győzelmek mellé domináns játékot is tudnak mutatni.
- Mike Pettine, Cleveland Browns: Ha védelmi szakember vagy és az előző holtszezonban pénzt és draftcetlit nem sajnálva erősítik a védelmet és ezek után 2-9-es rekordot és a 2. legtöbb kapott pontot tudod felmutatni, az nem sok jót sejtet a jövőre nézve. Az NFL-ben általában 3 évet adnak egy edzőnek a rájátszásba jutásra, de Clevelandben az előző három vezetőedző közül egynek se adtak ennyi türelmet.
- Jim Tomsula, San Francisco 49ers: Népszerű spekuláció volt Tomsula kinevezésekor, hogy azért lett ő a Frisco vezetőedzője, mert egyszerűen nem találtak megfelelő jelöltet, így 1 évre kineveznek valakit, akit relatíve egyszerű félreállítani, ha pedig esetleg kiderülne, hogy kompetens az illető az még jobb. Látszott a holtszezonban, hogy Tomsulának mint korábbi védelmi pozíciós edzőnek nincs olyan kapcsolatrendszere a támadóedzőkkel, hogy komoly stábot tudjon összetenni. Persze a keret minőségének drasztikus romlása is magyarázat a visszaesésre, de azért voltak a Niners idei szezonjában olyan hullámhegyek, amik alapján azt is lehet gondolni, hogy több van ebben a társaságban, csak a stáb nem tudja kihozni belőlük a maximumot. Tomsula szerencséje az lehet, hogy látva az elmúlt időszak ámokfutását nem biztos, hogy sok komoly edző hajlandó leülni tárgyalni Trent Baalke general managerrel.
- Chuck Pagano, Indianapolis Colts: A Colts a liga leggyengébb csoportjában szerepel, ahol hatalmas a tehetségfölénye a riválisokkal szemben, ehhez képest holtversenyben a Houstonnal állnak a csoport élén és a Bradley vezette Jacksonville is csak 2 meccsre van tőlük. Hiába az elmúlt három év egyaránt 11-5-ös mérlege, egyszerűen olyan szinten teljesít alul a keret, amit nagyon nehéz tolerálni.
+1 Mike Mularkey, Tennessee Titans: A Ken Whisenhunt helyére szezon közben kinevezett egykori Bills főedző ugyan megduplázta a Titans győzelmeinek a számát, de ez összességében így is csak 2. Beugróként Mularkey jelen állás szerint nem tudott elég pluszimpulzust adni a csapatnak ahhoz, hogy meccseket nyerjenek, ami nem igazán jó előjel a jövőre nézve.
+2 Dan Campbell, Miami Dolphins: Ő a másik beugró vezetőedző, neki több esélye van a maradása, a 3-4-es mérlege azért nem a legimpresszívebb, de látszik, hogy a karizmája átragadt a játékosokra, sokkal elszántabban küzdenek, mint tették azt Joe Philbin keze alatt. Bradleyhez hasonlóan nála is úgy gondolom, hogy a hátralévő 5 meccsből (vs. Ravens, vs. Giants, @ Chargers, vs. Colts, vs. Patriots) minimum hármat kell nyerni ahhoz, hogy véglegesítsék Campbell kinevezését.
Most pedig alfabetikus sorrendben bemutatnék 10 potenciális NFL főedző-jelöltet:
Teryl Austin: Az ázsiója talán kicsit alacsonyabban van a Detroit Lions 50 éves védőkoordinátorának, mint volt tavaly ilyenkor, de kevés védelem tudná túltenni magát zökkenőmentesen az oroszlánok védőfalát ért veszteségeken. Egyébként a bye week óta eltelt három mérkőzés alatt 18 pont volt a legtöbb, amit kapott a detroiti védelem, azaz a szezon közben is látszik a fejlődés az egységen. Rezüméjéből még érdemes megemlíteni, hogy korábban 3 csapat is Super Bowlba jutott, ahol ő volt a DB-edző. Tavaly járt a Falconsnál, a Bearsnél, a Broncosnál, a Billsnél és a 49ersnél is interjún.
Adam Gase: A Chicago Bears offensive coordinatora, az idei az 1. szezonja ebben a minőségben, már most is látszik Jay Cutleren a keze munkája. Előtte két szezonon keresztül a Denver Broncos támadókoordinátora volt, ez a két szezon alatt az ő támadóegysége szerezte a legtöbb pontot és yardot. Mindössze 37 éves, ennek ellenére több NFL-csapat szervezeti kultúráját is ismeri, hiszen dolgozott korábban Detroitban és San Franciscóban is. Olyan szakemberek stábjának volt a tagja korábban mint Nick Saban, Mike Martz vagy Steve Mariucci. Állítólag maga Peyton Manning kérte, hogy McCoy San Diegoba távozása után Gase legyen az OC. Tavaly hívta állásinterjúra a Denver és a San Francisco is. Számos fiatalon kinevezett főedző – pl. Lane Kiffin, Raheem Morris, Eric Mangini, Josh McDaniels (egyébként ő a szobatársa volt Gase-nek a Michigan State egyetemen) – bukott hatalmasat, így Gase kiválasztásában is lenne kockázat. Az NFL edzői karhoz egyébként rokonszálak is fűzik, hiszen az apósa, Joe Vitt a New Orleans Saints linebacker-edzője.
Hue Jackson: 50 éves, jelenleg a Cincinnati Bengals támadókoordinátora, korábban hasonló pozíciót töltött be a Redskinsnél, a Falconsnál és a Raidersnél is, sőt a 2011-es idényben ő volt az Oakland vezetőedzője, a mérlege 8-8, az utóbbi 12 idényben ilyen jó mérleget csak Tom Cable hozott össze a Raiders-szel 2010-ben. Híresen jó mentor, ideális lenne egy olyan csapatnál, ahol egy fiatal irányító útját kell egyengetni. Személy szerint úgy gondolom, hogy jobb munkát végez a Bengals támadói élén, mint azt tette Jay Gruden és már az ifjabbik Gruden munkássága is elég volt egy vezetőedzői székhez Washingtonban. A jelenleg ideiglenes főedzővel dolgozó Tennessee Titans kapcsán róla beszélnek legtöbbször mint leendő head coach, mondjuk aki Andy Daltonból kis túlzással MVP-kaliberű játékost farag az meg is érdemli. A Carson Palmer-cseréből kiindulva viszont személyzeti kérdésekben nem neki kellene dönteni, kell a feje fölé egy kompetens GM.
Josh McDaniels: 39 éves, jelenleg a New England Patriots támadókoordinátora, édesapja Thom McDaniels az egyik leghíresebb középiskolai vezetőedző volt Ohio államban, 1997-ben a USA Today az Év Középiskolai Vezetőedzőjének választotta. Josh öccse Ben jelenleg a Rutgers támadókoordinátora. Josh 2001-08 között dolgozott először Bill Belichick alatt, ’06-ban nevezték ki OC-nek azaz ő hívta a rekordhalmozó, veretlen alapszakasszal záró 2007-es Patriots játékait, majd rá egy évre Brady sérülése miatt Matt Cassel-lel hozott össze egy 11-5-ös alapszakaszt. Ezek után elnyerte a Denver Broncos vezetőedzői posztját, ahol összeveszett Jay Cutlerrel, így az ifjú irányítót Chicagoba cserélték. Eleinte úgy tűnt, hogy McDanielsnek lesz igaza, hiszen első hat meccsét megnyerte vezetőedzőként, utána viszont a következő 22-ből mindösszesen 5-öt így 2010-ben szezon közben elbocsátották. Ezután egy évig a St. Louis Rams támadókoordinátora volt, majd 2012-től újra a Patriots támadókoordinátora. Játékosként a John Carroll egyetemre járt, ahol WR-t képeztek belőle, ugyanis az eredendően irányító McDanielst kiszorította a jelenlegi Patriots player personnel igazgató, Nick Caserio, továbbá csapattársa volt a korszakos linebacker London Fletcher, a Nevada egyetem vezetőedzője Brian Polian és a Chargers general managere Tom Telesco is. Mióta visszatért a Patshez több csapat is hívta interjúra, ám nem mindegyik meghívásra mondott igent, elképzelhető, hogy tanult korábbi hibáiból és ezért bizonyos paramétereknek meg kell felelnie annak a csapatnak, ahol hajlandó munkát vállalni.
Sean McDermott: 41 éves, jelenleg a Carolina Panthers védőkoordinátora. Játékosként a későbbi All-Pro safety Darren Sharper párja volt a William and Mary egyetemen, ahol diplomázás után 1 évig még tanulta a szakmát, majd 1999-ben a Philadelphia Eagles-höz került mint scouting administrative coordinator. A későbbiekben elsősorban mint secondary szakember számított rá Andy Reid, de a 2008-as szezonban például linebacker-edzőként dolgozott. 2009-ben a legendás Jim Johnson halála után léptették elő defensive coordinatorrá, két szezont húzott le ebben a minőségben, ám mentora Jim Johnson blitzsémáit nem tudta ugyanolyan sikeresen alkalmazni, ezért a 2010-es szezon után kirúgták. Kemény 2 napot volt munkanélküli mielőtt Ron Rivera maga mellé vette DC-nek. Ez a koordinátori munkája már sikeresebb, hihetetlen erős alapokon nyugvó védelmet vezényel, ami még Greg Hardy hiányát sem érezte meg komolyabban. Tavaly a Jets hívta interjúra, ám mielőtt meghallgatták volna már megegyeztek Todd Bowles-szal.
Jim L. Mora: 54 éves, édesapja Jim E. Mora szintén egykori NFL-vezetőedző, 2-szeres USFL-bajnok, 125 alapszakasz győzelme van az idősebbik Morának, ez a legtöbb az olyan NFL-edzők között, akik nem nyertek playoff-meccset. Az ifjabbik Mora secondary szakember, San Diegoban kezdte NFL-pályafutását, majd édesapja stábjához csatlakozott a Saintsnél, 1997-ben költözött San Franciscoba Steve Mariucci hívószavára, ’99-től 5 éven keresztül volt a Niners védőkoordintora. 2004-ben nevezték ki az Atlanta Falcons vezetőedzőjének, ebben az évben NFC-döntőig is meneteltek a sólymok, ezután jött egy 8-8, majd a 2006-os szezon, ahol az alapszakasz vége előtt 3 héttel 7-6 volt a Falcons mérlege, de az utolsó 3 mérkőzésüket (közte 2 hazait) elvesztették, így nem lett meg a rájátszás. Mora ezt még tetézte azzal, hogy egy rádióinterjúban – amikor még versenyben volt az Atlanta a playoffért – kijelentette, hogy akkor is elvállalná alma matere, a Washington egyetem vezetőedzői állását, ha akkor éppen a rájátszásban küzdene a Falcons-szal (meg kell jegyezni, hogy a Washington ekkoriban nem keresett vezetőedzőt). Később ő ezt a nyilatkozatot viccnek titulálta, de a tulajdonos Arthur Blank a két rájátszásmentes évet is figyelembe véve a szezon végén kirúgta. Ezután a Seattle Seahawks DB-edzője lett, ahol Mike Holmgren 2009-es visszavonulásával ő lett a csapat vezetőedzője. Egy 5-11-es szezon után viszont egyből kirúgták és a helyére érkezett Pete Carroll. Az elbocsátása után 2 évig szakkommentátorként dolgozott az NFL Networknél és a Fox Sportsnál, majd 2011-ben elvállalta a UCLA egyetem főedzői pozícióját. 37-15-ös alapszakasz-mérlege a UCLA élén meggyőző és az utószezonban is 2-1-es győzelem-vereség arányt tud felmutatni jelenleg. Sokan azt tartják, hogy Mora az NFL-es megbízatásainál rosszkor volt rossz helyen, Atlantában kezdtek kiütközni Michael Vick hozzáállásbeli problémái, Seattle-ben pedig a poszt-Holmgren-éra kezdetén egy az újjáépítés korai fázisában lévő csapatot vett át. Sokan vonnak közte és Pete Carroll között párhuzamot, hogy sikertelen NFL-es pályafutás után következett a rezüméjükben egy sikeres egyetemi főedzői időszak, így Mora esetében sem lehetetlen, hogy sikeres parancsnoka legyen egy NFL-csapatnak.
Jim Schwartz: 49 éves, az NFL-lel 1993-ban a Bill Belichick vezette Cleveland Brownsnál került kapcsolatba, 3 évig dolgozott itt megfigyelőként, majd a Ravenshez került, ahol szintén 3 évig a külső linebackerek edzője volt. 1999-ben került a Tennessee Titanshez, 2001-től ő volt a csapat védőkoordinátora egészen 2008-ig, ekkor elvállalta az idényt 0-16-tal záró Detroit Lions vezetőedzői posztját. 3 év alatt rájátszás-csapatot épített Detroitban, azonban utána két negatív mérlegű szezont következett, amit sokan annak tudtak be, hogy Schwartz nem tudott fegyelmet tartani a számos nehéz természetű Lions-játékos között az öltözőben. Kirúgása után egy szezonig a Buffalo Bills védőkoordinátora lett, a Bills védelme a ligában 1. lett sackekben, 3. labdaszerzésék számában és a 4. legkevesebb pontot kapta. Ezen szezon végén lépett ki Doug Marrone a buffaloi szerződéséből és a helyét átvevő Rex Ryan nem tartott igényt Schwartz szolgálataira, így ezt az idényt tanácsadóként tölti az NFL bírói kara mellett, szezon közben a Miami Dolphins megkereste, hogy legyen a csapat defensive coordinatora a kirúgott Kevin Coyle helyett, de elutasította a felkérést. Védőkoordinátorként minden bizonnyal az egyik legkeresettebb név lesz, de vezetőedzőként sem lehet kizárni, hogy befut. Detroitban egy fiatal, nehéz személyiségekből álló öltözővel szemben bukott el mint relatíve tapasztalatlan head coach, lehet másodszorra már nem követné el ugyanazokat a hibákat és a buffaloi munkájából látszik, hogy a védelemhez továbbra is ért. Schwartz összes eddigi állomáshelyén csapatainak védjegye volt a keménység, nem kizárt, hogy lesz olyan GM, aki pont ezt keresi.
Kyle Shanahan: Valószínűleg sokan meglepődnek azon, hogy mit keres itt a felsorolásban az Atlanta Falcons 35 éves támadókoordinátora (ő a legfiatalabb jelölt ebben a cikkben), mikor Matt Ryannek az utóbbi hetekben mutatott gyengélkedését sokan az ő nyakába varrják. Ennek ellenére számos médiumban említik mint lehetséges vezetőedző, erre magyarázat, hogy a külső zónafutásokra, play actionökre, rollout passzokra épülő rendszere korszerű és eredményes (lásd az Atlanta első 5 meccsét) és emellett a playhívások során is képes váratlant húzni. Édesapja Mike Shanahan 2 Super Bowlt nyert a Denver Broncos vezetőedzőjeként. Kyle első koordinátori megbízását 2008-ban kapta Houstonban Gary Kubiaktól (akit anno az édesapja mentorált), a mai napig ő a valaha volt legfiatalabb offensive coordinator a liga történetében. Két houstoni év után csatlakozott az apja stábjához Washingtonban, ahol részese volt Robert Griffin III zseniális újoncidényének. 2013-ban az apjával együtt kirúgták a fővárosból, ezután a Cleveland Browns támadókoordinátoraként vállalt munkát, azonban egy év után lemondott, állítása szerint nem egyezett az álláspontja a front office-szal Johnny Manziel-lel kapcsolatban. Játékosként a Texas egyetem elkapója volt, ahol csapattársa volt számos későbbi NFL-játékos (Roy Williams, Cedric Benson, Bo Scaife, Mike Williams, Quentin Jammer, Chris Simms) valamint a Houston egyetem jelenlegi támadókoordinátora, Major Applewhite is. Nem biztos, hogy már 2016-ban vezetőedző lesz (bár Marcus Mariota játékához például illene Shanahan rendszere), de minden valószínűség szerint az elkövetkezendő évek egyik slágerneveként lehet rá tekinteni, egyébként már a legutóbbi edzőkeringő alkalmával is volt vezetőedzői interjún a Billsnél és a 49ersnél.
David Shaw: 4 évnyi offensive coordinatori munka után ő vette át Jim Harbaughtól 2011-ben a Stanford egyetem főedzői posztját, 2011-ben és ’12-ben az Év Edzője a Pac-12-ben. Ötéves regnálása alatt a tavalyi az egyetlen olyan szezon, ahol a Stanford nem nyerte meg a saját divízióját. 43 éves támadó szakember, NFL múlttal (Philadelphia, Oakland, Baltimore). A Jim Harbaugh által kialakított, Shaw által folytatott szakmai műhely tökéletesen alkalmas NFL-edzők kinevelésére. Korábban azt állította, hogy nem érdekli a profi ligában történő edzősködés, de egy bőkezű ajánlatra valószínűleg nem mondana nemet. Édesapja Willie Shaw szintén football-edző volt, a 90-es években volt a Rams és a Raiders defensive coordinatora is. Leendő állomáshelyén valószínűleg stabilizálná a támadófalat és a futójátékra helyezné a hangsúlyt.
Kevin Sumlin: Az 51 éves szakembert a 2019-ig érvényes, igencsak zsíros szerződése miatt nehézkes elmozdítani a Texas A&M egyetem éléről. Támadószisztémája miatt azonban rendre felmerül a neve, számos újgenerációs, mobilis irányító erősségeit ki tudná domborítani. Különösen érdekes lehet ha esetleg Clevelandből keresnék, hiszen akkor újra lehetősége lenne együttdolgozni Johnny Manziellel. Játékosként Sumlin a Purdue egyetem linebackere volt, ahol olyan 10+ évet a profi ligában játékosként lehúzó csapattársai voltak mint Jim Everett, Mel Gray, Fred Strickland, Cris Dishman (jelenleg ő a Baylor DB-edzője) vagy a Hall of Famer Rod Woodson (jelenleg ő az Oakland Raiders asszisztens DB-edzője). Sokan azt hánytorgatják fel, hogy nincs semmilyen NFL-edzői múltja, de college-ban olyan szakemberek keze alatt dologozott mint Bob Stoops, Mike Price, Joe Tiller, R.C. Slocum, vagy az ex-Seahawks és -49ers vezetőedző Dennis Erickson. Az is érdekes lenne ha esetleg Sean Payton utódja lenne, hiszen az imént említett Tillerrel és a jelenlegi Pittsburgh Panthers OC Jim Chaneyvel közösen dolgozták ki a Purduenál a „basketball on grass” („kosárlabda a füvön”) becenevű spread offense-t, amiben anno Drew Brees egyetemei évei alatt rekordot rekordra halmozott.
Hozzászólások
Egyébként többször átszámoltam a vezetőedzős csoportképet, de csak 31-en vannak rajta...
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal