In memoriam Steve McNair - II. rész

A sebzett Titán visszatér

Néhány nappal a Bengals elleni szenzációs idénynyitót követően nyilvánvalóvá vált, hogy a Tennessee Titans irányítójának, Steve McNairnek hátsérülése komolyabb, mint a csapat orvosai gondolták. Az alaposabb vizsgálatokat követően a sérült csigolyát érintő műtéti beavatkozásra került sor, és McNairre legjobb esetben is néhány hét kényszerpihenő várt. Az idény előtt szerződtetett veterán irányító, Neil O’Donnell váratlanul főszerepbe csöppent és a korábban gyökeret sehol ereszteni nem tudó játékos nem okozott csalódást a csapat tagjainak és szimpatizánsainak.

A Cleveland Browns ellen O’Donnell high percentage passzokból 31 célba juttatva és 310 yardot összedobálva vezette 26-9-es sikerre a Titánokat. Statisztikái egy héttel később Jacksonville-ben nem voltak ily imponálóak, de a fegyvertény, hogy a negyedik negyedben tízpontos hátrányból segített kivívni a 20-19 arányú győzelmet, annál inkább. A 49ers-től elszenvedett két pontos vereség még elviselhető volt Jeff Fisherék számára, hisz az idény alakulása, a körülmények figyelembevételével együtt különösen, messze felülmúlta az előzetes várakozásokat. A további két, McNair nélküli összecsapás szintén szoros eredményeket, de diadalokat hozott a Ravens és a Saints ellenében, a Titans hetedik fordulóra eső bye weekje pedig további haladékot adott az irányítónak a visszatérésre. O’Donnellel a kormányrúdnál elért 4-1-es mérleg más együttesnél talán quarterback controversy kibontakozásához vezetett volna, de Nashville-ben a bizalom McNair iránt töretlen maradt, s amikor a Halloween napján esedékes játéknapra, az előzetes prognózisoknak megfelelően, újra játékra jelentkezett, Jeff Fisher kezébe adta a karmesteri pálcát és bravúros 5-1-el rajtoló Titánok sorsát.

„Ki ez a fickó?”

McNairék 1999. október 31-én olyan csapat ellen meccseltek, amelynek szárnyalása az övékénél is nagyobb meglepetést keltett. A másfél évtized után futballcsapat edzői székébe visszacsábított Dick Vermeil 1997-es St. Louis-ba érkezése szép reményekkel kecsegtette a Rams sikerektől elszokott szurkolóit. A szakvezető annak idején sikeres volt a UCLA-vel, Super Bowlba vezette az Eagles-t és szakkommentátori tevékenységét elismerés övezte, de úgy nézett ki bicskája beletörik a Rams-be, s a középszerűségből ő sem lesz képes kirángatni a levegőváltozással (azaz a Los Angeles-ből St. Louis-ba költözéssel) fikarcnyit sem javuló együttest. Az 1997-es, 1998-as vesztes szezonok azt jelentették, hogy a franchise zsinórban kilenc szezont zárt negatív mutatóval. Noha Vermeil 1997-ben öt évre szerződött a Kosokhoz, mindenki biztos lehetett abban, hogy ha 1999-ben sem tudja a sikerek útjára kormányozni csapatát, akkor már nem sokáig lehet maradása a Mississippi és a Missouri partján.

Az előszezonban Vermeil és a csapatvezetés rengeteg követ megmozgatott és több jelentős igazolással erősítette meg a gárdát. A legnagyobbat kétségtelenül a Colts futó(-és elkapó)fenoménjának, Marshall Faulknak szerződtetése szólt. Faulk 1998-ban harmadik Pro Bowl szezonját zárta és 1300 futott yardja mellé 900 elkapott yarddal is büszkélkedhetett, de a Colts menedzsmentjével való, főleg szerződésének módosítását érintő nézeteltérései miatt Bill Polian jobbnak látta megválni tőle. A Rams egy második és egy ötödik körös picket áldozott a játékosért, de a befektetés hamar megtérült, mert a sokoldalú sztár előző évi teljesítményét is túlszárnyaló produkcióval rukkolt elő 1999-ben. A támadóegység további erősítését szolgálta a Packers-szel két Super Bowlt megjárt guard, Adam Timmerman megszerzése, valamint a draft első körében a North Carolina State szupertehetségének, Torry Holtnak behúzása.

A csapat gatyába rázásához és versenyképessé tétele érdekében azonban az irányítói poszthoz is hozzá kellett nyúlni és 1998-ban az interception-ökkel a TD-éknél kétszerte bőkezűbben bánó Tony Banks nem jelenthetett tartós és megbízható megoldást a posztra. A szélnek eresztett Banks helyére érkezett Trent Green ráadásul a Washinton Redskins-től magával hozta ottani edzőjét, és az akkoriban még viszonylag kevesek által ismert támadógéniuszt, Mike Martzot. Az új offensive coordinator Sid Gillmantől, Don Coryelltől eredeztethető, majd a Redksins-nél Norv Turnerrel együttműködésben finomított szisztémája számos elkapót foglalkoztatott, akiknek pontosan felrajzolt routejait az edző úgy tervezte és kombinálta, hogy azok minél inkább széthúzzák a szembenálló védelmet, s annak tagjait előre kisakkozható helyzetbe hozzák. Az útvonalakat fegyelmezetten futó elkapók mellett persze a rendszer olyan irányítót is kívánt, aki képes rövid idő alatt felmérni, kiértékelni a pályán történteket (a játékostársak és a védők tényleges és várható mozgását) és azok tükrében gyors döntéseket hoz és pontosan, jól időzítve passzol. A harmadik esszenciális alkotóelem az a támadófal mely elég időt és teret hagy az irányítónak a helyzetfelmérésre, döntéshozatalra, kivitelezésre. Trent Greennel, Marshall Faulkkal, Torry Holttal, Isaac Bruce-szal, Adam Timmermannal és Orlando Pace-szel a fedélzeten úgy nézett ki, hogy minden személyi feltétel adott ahhoz, hogy Martz elképzelései élesben is produktívak legyenek.

Az újsütetű Rams első előszezonbeli főpróbái kecsegtetőnek bizonyultak, ám a harmadik felkészülési meccsen a sors kérlelhetetlenül közbeszólt a Chargers védőjének, Rodney Harrisonnak a képében, akinek a szerelése után Trent Green súlyos, idényének véget vető térdsérülést szenvedett. A hihetetlenül emocionális Dick Vermeil könnyekkel küszködve próbálta feldolgozni irányítója elvesztését, s akkor még nem sejthette, hogy pár héttel később hasonló módon fejezi majd ki örömét afölött, hogy Green helyettese győzelemre vezeti a csapatot a Rams szezonnyitóján.

Hogy Kurt Warnernek milyen mélységeket kellett megjárnia, míg lehetőséghez jutott egy NFL-csapat kezdőirányítójaként az nagyrészt ismert és köztudott. Talán így az is világos, hogy a profi ligáig vezető kacskaringós útjának megpróbáltatásai (sikertelen tryoutok, Arena Football League, NFL Europe és személyi természetű tragédiák) csak javára váltak az egyre eltökéltebb játékosnak és pusztán felkészítették a profik közötti sikeres helytállásra. Az más lapra tartozik, hogy a focira figyelő közvéleményt senki nem készítette fel az új üstökös érkezésére és a St. Louis hatalmas győzelmi menetelésének kezdetén százezrek, milliók fejében felrémlett a Sports Illustrated címlapjára került költői kérdés: „Ki ez a fickó?” Warner ügynöke egy ízben például örömmel újságolta kliensének, hogy egy rádiótól megkeresés érkezett és szívesen faggatnák őt az 1983-as Sugar Bowlról. Az irányító erre mosolyogva csak annyit felelt, hogy bár szívesen eleget tenne a meghívásnak, de tart tőle, hogy túl kevés személyes emléke van a 12 éves gyermekfejjel megélt rangadóról és gyaníthatóan összekeverik őt Curt Warnerrel, a meccs egyik főszereplőjével, a Penn State akkori és a Seahawks későbbi futójával. Mindenesetre az alapszakasz feléhez közeledve Warner ismertsége és elismertsége exponenciálisan növekedett. Játékintelligenciájával, pontosságával és lélekjelenlétével (az oly fontos és annyiszor hangoztatott „pocket presence”) 6-0-s mutatóra vezette a Kosokat, s ezek a győzelmek kivétel nélkül egyoldalú, a második félidőre jórészt eldőlt összecsapások voltak, míg az irányító produkciója becses QB-csúcsok megdöntését ígérte. A halloweeni fordulóra a St. Louis az NFL egyetlen még veretlen csapataként vizitált az AFC-t vezető és kezdő irányítóját visszakapó Titans nashville-i otthonában.

Tennessee Titans – St. Louis Rams, 1999. október 31.

Első félidő

A nyitódrive-ban nyoma sem látszott annak, hogy a hazaiak irányítója öt meccset kihagyni kényszerült. Az első játékban McNair egy jobbra kiforgás után passzolt az akrobatikus elkapást bemutató Yancy Thigpennek, majd 3. és 7-nél futva csinált first downt a felezővonalig iramodva. Keménységének és állóképességének legékesebb tanújelét azonban egy kevésbé látványos megmozdulással adta. A soron következő playben a Rams bal oldali defensive endje, Kevin Carter megverte a vele szemben felálló Jon Runyant és pillanatok alatt a zsebbe szorult McNairhez férkőzött. Carter azonban a vállánál fogva és egy közben megérkező védőtársával karöltve sem tudta lerántani az irányítót, azelőtt, hogy az elengedjen egy kevés híján pontos átadást Frank Wychecknek.

Másodpercekkel később McNair nem kétségbeesésében, hanem tudatos számításból kereste tight endjét és a remekült felrajzolt és megvalósított TE-screen révén megint harmadik és hosszú szituációt követően menetelhetett tovább a hazai gárda. Eddie George a Titanst a vendégek vörös zónájához repítő futása alatt a remek Lorenzo Neal egymás után három védőt blokkolt meg és takarított el játékostársa útjából, így kijárt a fullbacknek, hogy mikor a támadók McNair újabb futása és a Rams safety-jének, Keith Lyle-nak defensive pass interference-e jóvoltából a Kosok 1-eséig jutottak, ő tehesse fel a koronát az akcióra. Jeff Fisherék alaposan meglepték ellenfelüket, amikor a first downnál futás helyett passzot hívtak. Lorenzo Neal balra került, s míg George megblokkolta a külső linebackert, Todd Collins-t McNair gyorsan és pontosan zömök fullbackjének passzolhatott. A hat és fél percet felemésztő, kinyilatkoztatással is felérő támadósorozat végén megérdemelten jutott 7-0-ás vezetéshez a Tennessee.

A St. Louis a szezon során addig látott impresszív támadójátéka az első felvonásban látszólag az öltözőben maradt, bár valószínűbb, hogy inkább a hazaiak védelme készült fel jól ellenfeléből. Marshall Faulk az első két drive-ban kétszer jutott futáshoz és egyszer a támadófalon kiválóan áthatoló DE, Henry Ford, másodszor pedig az egész védelem tolódása tartóztatta fel. A máskülönben parádés Rams-passzjáték ezalatt egy first downra volt képes, és az első akciójukat megállító play-nél a játékvezetők úgy is ítélhettek volna, hogy Marcus Robertson azután választotta el Isaac Bruce-t a labdától, hogy ő már birtokba vette azt. Ehelyett az ítélet incomplete passz lett, és punt, nem turnover, után kaphatta vissza a kezdeményezést a Titans. A második Rams-támadás alkalmával azonban már nem volt mentség. Azt követően, hogy a hazaiak linebackerének, Terry Killensnek túlbuzgósága, aki hajszálnyit későn érkezve, és kissé magasra emelt karral szerelte Kurt Warnert, first downt ajándékozott a vendégeknek, a Tennessee-védelem nem ette meg a play actiont, a jobbról blitzelő Joe Bowden utolérte az irányítót és kiütötte kezéből a játékszert, amelyet Barron Wortham szedett föl. McNairék pazar mezőnypozícióhoz jutottak a St. Louis 17-esénél, és rögvest éltek a kínálkozó lehetőséggel. Steve McNair parányi screen-passzt löbbölt Kevin Carter feje fölött George-nak és a sikerhez elengedhetetlen blokkoktól segített futó becikázott a célterületre. 14-0 a hazaiaknak!

A vendégek rémálma azonban még nem ért véget. Harmadik labdabirtoklásuk második játéka alkalmával Warner újabb fumble-t vétett! A labdavesztésbe nyakig benne volt a fullback, James Hodgins is, aki kiverte irányítója kezéből a felé nyújtott disznóbőrt, de a turnover a Rams 13-asának mutatóit csúfította. A Titánok újfent nem sokat teketóriáztak és másodszor is TD-vel büntették ellenfelük kapitális bakiját. McNair előbb egy rollout után varázsolt first down passzt Kevin Dyson kezébe az oldalvonalnál, majd 10 yardról maga vágtatott be az endzone-ba egy tervezett draw révén. Kulcsmomentum volt, hogy a játék során Eddie George elkapásra készülve balra vágott és előző touchdownja után tisztelni kellett őt annyira, hogy az egyik safety és külső LB is figyeljen rá. Ez a rafinált diverzió teremtette meg az alkalmat az irányítónak arra, hogy szinte akadálytalanul megfuthassa a hat pontot érő akciót. 21-0! Az alig több mint egy perc alatt két labdaeladást produkáló St. Louis, riválisa könyörtelen helyzet kihasználása miatt, pocsék helyzetbe került. A Kosok legnagyobb hátránya addig 3-0 volt (a Bengals elleni mérkőzésen), és hat találkozójukon az első 15 perc alatt mindössze kilenc pontot (azaz három mezőnygólt) engedélyeztek. Hogy igazán nagy és bajnoki címre érett csapatot alkotnak-e Dick Vermeil legényei, azt eldönthette, hogy most miként tápászkodnak föl kilátástalannak tűnő helyzetükből.

A felzárkózásból a St. Louis védelme az első félidő hátralévő részében valamelyest kivette a részét. Az alakulat McNairéknek nem adott több pontot és first downt is alig. Az egyik Titans drive-ot Kevin Carter állította meg, amikor Runyant másodízben is megverve földre rántotta a hazaiak irányítóját. Carterék ugyanakkor labdát nem tudtak szerezni, s ezáltal olyan kiváló kezdőpozíciót sem adhattak gyengélkedő támadóiknak, amelyből azok könnyebben indíthatták volna el a visszakapaszkodást. (Ehhez ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a Tennessee játékhívásai a tetemes előny birtokában konzervatívabbá váltak. Jeff Fisher nyilvánvalóan minimalizálni kívánta a labdavesztés kockázatát.)

A right tackle-left defensive end összecsapások nem csupán Carter és Runyan relációjában bizonyultak érdekesnek. A második negyed során a Titans-nek a draft első körében húzott újonca, Jevon Kearse és a Rams-es Fred Miller között a játékrészt meghatározó párviadal zajlott. Az alaphangot Kearse egy fumble-t okozó strip sackkel adta meg (ez volt Warner harmadik fumble-ja néhány percen belül!), mely után végül a vendégeknél maradt a játékszer, de a szerelés elegendő volt ahhoz, hogy újabb támadást döntsön dugába. (Percekkel később egy újabb St. Louis-i drive-ot pecsételt meg egy kollektív sack a félpályánál.) A sacknél megvert Miller nehezen alkalmazkodott ellenfele agresszív játékstílusához, és a következőkben azzal büntette csapatát, hogy újra és újra bemozdult. A négyszer(!) szabálytalankodó jobb tackle már egyébként is vezette a ligát false start-ok tekintetében, de legfrissebb büntetései jóvoltából igazán impozáns „előnyre” tett szert. Vélhetően szándékolatlan „rekordhajszolása” a Rams két akciójába került, amelyek során sem 3. és 25-ös, sem 3. és 27-es szituációból nem tudtak kimászni és a támadósorozatot folytatni. A legközelebb a félidő hajrájában jutottak a pontszerzéshez Warnerék. Az irányító egy váratlan futással a Titans 33-asáig vezette a kecsegetető drive-ot, ám egy snappel később összeakasztotta lábát centeréével és Jeff Wilkinsnek végül kilátástalan helyzetből kellett megkísérelni a mezőnygólt. A kimaradt lehetőség után 21-0-ás Tennessee Titans vezetéssel vonultak öltözőbe a csapatok. Dick Vermeilnek el kellett hitetnie játékosaival, hogy még nyerhetnek, Jeff Fishernek pedig meg kellett győznie fiait, hogy a jó rajt dacára messze még a diadal.

Második félidő

A Rams látszólag parádésan kihasználta a szünet által nyújtott lélegzetvételnyi időt, mert korábbi önmagukat idéző nagy játékkal nyitották a rangadó második felvonását. A második play-ben Marshall Faulk jobbra „swingelt” és miután megkapta Warner passzát gyorsan lerázott egy lomha defensive endet, egy testcseles irányváltással elfektette a cornerback Denard Walkert, s végül a védelem utolsó vonalát képviselő free safety-t, Marcus Robertsont is befűzve 57 yardról a Titans célterületéig vágtatott. A lélektanilag rendkívül jól időzített szépítés fordulópontnak ígérkezett az addig meglehetősen egysíkú találkozón. 21-7!

Steve McNairéknek fontos lett volna méltóképpen kontráznia az ellenfél lendületes kezdésére. Az irányító 3. és inches-nél, majd lényegesen nehezebb helyzetben, 3. és 15-nél is megfutott egy first downt, de utóbbi megmozdulását érvénytelenítette a Titans centerének, Kevin Longnak a nehezen tartható Kevin Carterrel szemben elkövetett holdingja. A labdát a punt révén visszakapó St. Louis akciója egy újabb hazai szabálytalanság révén kapott lökést. A DT, Josh Evans late hitje miatt megítélt büntetés jóvoltából a vendégek átlépték a felezővonalat, s innen Az-Zahir Hakim, majd Isaac Bruce first down elkapásai nyomán a Tennessee 10-eséig ugrottak előre. A drive-ot beteljesítő mozzanat ismét Bruce nevéhez fűződött, aki balról középre futotta shallow route-ját, ám amikor észrevette, hogy Warner a Titánok védőfalának nyomása miatt balra kénytelen mozogni, ő is visszafordult balra, s így elég előnyt szerzett, hogy üresen kaphassa az irányító 3 yardos TD-átadását. 21-14-nél a Rams már újra csak karnyújtásnyi távolságra volt riválisától.

A Tennessee-n még nagyobb lett a nyomás, hogy pontokat szerezzen, de McNair higgadtan tette dolgát és előbb 17 yardos összjátékkal találta meg George-ot, majd mértani pontosságú 34 yardos passzal a bal oldalvonalnál Thigpent. Az utóbbival már a Rams vörös zónájának ajtaján kopogtattak a hazai támadók, s ide George két futásával, melyekhez Lorenzo Neal megint remekül asszisztált, be is léptek. McNair elsőre az egyszer már touchdownt hozó QB-draw-val próbálkozott, de az ellenfél középső linebackere, London Fletcher „kémként” végig rajta tartotta a szemét, s így a play meghiúsult. Az akcióból ennek ellenére is lehetett volna TD, ha Eddie George nem ejti ki irányítója passzát a gólvonalnál, de Al Del Greco 27 yardos mezőnygóljával legalább csak két labdabirtoklás alatt behozható előnyre tett szert a Titans. 24-14!

A negyedik negyed első felében a második negyedet jellemző erőlködés, hibák, szabálytalanságok és védelmi dominancia köszönt vissza. A Tennessee három labdabirtoklásából kétszer nem jutott el first downig. Egy ízben három egymást követő futás hozott 10 yardnál kevesebbet, később három egymást követő passz tévesztett célt. Különösen bosszantó volt, hogy egy alkalommal az ellenfél labdavesztése nyomán a félpályánál kiharcolt előnyös mezőnypozíció ment veszendőbe. A félidőt nagy elánnal kezdő St. Louis megint látványosabban szenvedett, mint ellenfele. Az újabb fumble-t ezúttal Marshall Faulk szórta el, amikor a tartalék defensive back, Steve Jackson egy jól irányzott fejeléssel megszabadított a disznóbőrtől. Egy drive-val korábban másik visszatérő probléma sújtotta a Kosokat. Justin Watson hatalmas futását törölte a tight end Ronald Williams holdingja, majd Fred Miller „startolt” rosszul immár ötödjére(!). Miller pillanatokkal később maga is bemutatott egy holdingot, s noha a Titans nem kérte a büntetést, a vendégek így is megint lehetetlen, 3. és 25-ben találták magukat.

Hét perccel a lefújás előtt azonban a vereség közelségétől serkentett Warnerék felpörögtek. A támadófal még mindig látványosan „eresztett” (Eddie Robinson, a Titans szélső linebackere Orlando Pace oldaláról két sacket is csinált a drive alatt, a túloldalon pedig Fred Miller megint csak holding árán tudta feltartóztatni Kearse-t), de a Rams irányítója a levédekezett Bruce és Holt helyett szabadabban mozgó elkapóit keresve, mindig tovább tudta lendíteni a támadást. Ricky Proehl és Az-Zahir Hakim fontos megmozdulásai után a TD-t is egy kiegészítő ember, az egyre lestrapáltabb Faulk helyett beugró, Amp Lee könyvelhette el. Lee az öt elkapós felállásban a jobb oldali slotból indult a célterület felé, s egy apró megtorpanás elegendő teret hagyott neki ahhoz, hogy Kurt Warner pompásan időzített átadását megkaparintsa és bevetődjön vele a gólvonalon túlra. 24-21 és alig több mint két perc maradt a végéig.

Mivel a vendégeknek már nem maradt időkérése, így csak onside kick révén kaphatták vissza a labdát. A szerencse ezúttal Vermeilékre mosolygott, mert a Jeff Wilkins kísérletét követő tumultusban a Rams LB-je, Lorenzo Styles kaparintotta meg a játékszert. Noha a sorsdöntő drive nem indult túl biztatóan Miller hatodik(!) false start büntetése jóvoltából, de két Faulk-futással és egy Holt-elkapással fél perc alatt a Tennessee 40-eséig masírozott Warner és különítménye. 4. és 10-nél Hakim meccsmentő elkapással villantott a hazaiak 30-asánál, de az újabb first downt Blaine Bishop Proehl-on végrehajtott fontos szerelése fél méter híján meghiúsította. Több mint fél perce maradt a Kosok speciális egységének, hogy Wilkins mezőnygól-kísérletéhez pályára kocogjon, de talán a nyugodt előkészületek hiánya miatt a 37 yardról elvégzett lövés mellészállt. A vendégek utolsó szalmaszála az volt, hogy a játék után Terry Killens elsodorta a rúgójátékost, de a játékvezetők, valószínűleg helyesen, úgy ítélték, hogy a védőt „nekiblokkolták” Wilkens-nek, s így nem történt szabálytalanság. A Tennessee Titans 24-21 arányú sikerrel akasztotta meg a Rams győzelmi sorozatát!

A vendégek percek leforgása alatt vétett két első negyedbeli turnovere meghatározta a rangadó alakulását. A tetemes hátrányból való visszakapaszkodás az idény során még új tapasztalat volt a rendszerint behozhatatlan első félidős előnyöket kiküzdő Rams-nek, s bár a második félidőben megvillantottak valamit ellenállhatatlan támadójátékukból, de a nagyon felkészült Titans a meccs nagy részében megoldhatatlan probléma elé állította őket. A Kosok az idényben soha annyi fumble-t nem vétettek, soha annyi sack-et nem nyeltek be, soha annyi szabálytalanságot nem követtek el, mint Nashville-ben. Hiba volna nem rámutatni, hogy nagyrészt elszánt ellenfelük hozta ki belőlük rosszabbik énjüket. A több hetes kihagyás után visszatérő Steve McNair statisztikailag nem nyújtott parádésat, de számos fontos helyzetben nagyot alakított, és (kevesebb, mint 200 passzolt yardja dacára) három touchdown-t ért el és a rivális gárda irányítójával ellentétben egyszer sem adta el a labdát. A mérkőzéssel mindkét csapat mérlege 6-1-re módosult, s noha a szakértők egyöntetűen azt állították, hogy a Titánok és a Kosok eladdig az idény szenzációs meglepetései, de csak a legprófétikusabbak merészelték eljátszani a gondolattal, hogy Kurt Warner és Steve McNair talán még egyszer összecsaphat a szezon folyamán. Erre pedig már csak egy lehetőség kínálkozott: a Super Bowl.

folyt. köv.

Dorkó Szabolcs (Szabler)