The business of football

16 feliratkozó

több mint 13 éve
valaki2 453 — Saints fan
Ha már a BL döntő említve volt, akkor érdemes azt is megemlíteni, hogy tavaly a nyár közepén, délutáni időpontban a VB döntőt 15,5 millióan nézték az ABC-n.gsn
viszont meg kell jegyezni, hogy a socceres adatokat nagyon sokan hajlamosak félreértelmezni, mert szépek a nagy számok, de az se mindegy, hogy kik nézik az adott eseményt
nevetnem kell, mikor pár helyen a labdarúgás amerikai népszerűsödéséről olvasok, holott ennek a rétegnek jelentős részét főleg a spanyol ajkú bevándorlók teszik ki
annyira "népszerű" az USA-ban a soccer, hogy míg a válogatott meccsein negyedházak vannak általában (kb. 20e néző), a stadionokat Mexikó mérkőzéseivel tudják megtölteni, viszont utóbbiak meg nem igazán tekinthetők célközönségnekJJ
Amikor a két évvel ezelőtti Gold Cup döntőben Mexikó olyan csúnyán kiütötte az azt megelőzően a Konföderációs Kupáról dicsőségesen hazatérő amerikaiakat, akkor is a mexikóiak voltak többségben a Giants Stadionban.Mondjuk egy tök esélytelen, gyakorlatilag B amerikai válogatott volt, de akkor is.

több mint 13 éve
Newman Philadelphia Eagles Clemson Tigers 8 228 — Ready to Rumble
beszarnék,ha ma meg is kötnék az üzletet 😂

több mint 13 éve
gsn 3 548
"NFL owners and players' negotiating teams are meeting today in Maryland. Both sides in deal-making mode." Nem is tudtam, hogy ilyen mód is van. 😀

Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
A VB-döntő nézettsége érdekességként tökéletes, ám minthogy négyévenkénti esemény, nehezen összemérhető egy évenkénti döntővel.never_the_answer
Mondjuk ilyen alapon az egymeccses SB sem összemérhető a hétmeccses szériákkal, bár az NFL mindenhatósága kétségtelen. Kíváncsi lennék, ha az NBA és az NFL is lockoutba menne, akkor az ősz-tél részleget az NHL uralhatná, ők profitálhatnak a legtöbbet az egészből, de úgyse lesz ez a forgatókönyv.

több mint 13 éve
gsn 3 548
Some GM's believe a new CBA will be voted on June 21/22nd. Doesn't mean it gets approval, but teams could vote on CBA next week.tenorx
21-én tulajdonosi találkozó van, szóval annak a lehetséges elnyúlásáról van szó, akár napokkal is. Na most eddig úgy volt, hogy a tulajdonosok ajánlgattak CBA tervezeteket, akkor miért kell nekik egymás közt ezt megszavazni? 😀 Nyilván meg fogják, csak poénos így ajánlgatni. Tegyük fel, hogy van egy CBA javaslat, ami mindkét félek OK, és akkor már nem maga a CBA lesz a kulcskérdés, hanem a bevétel megosztása a tulajdonosok között, amiről együtt szavaznak a CBA-val és külön (sajnos nem nyilvános) dokumentumban szabályozzák. Az számomra még a CBA-nál is érdekesebb kérdés, hogy ezt hogy fogják megszülni egymás között a tulajdonosok. 😀

Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 13 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Some GM's believe a new CBA will be voted on June 21/22nd. Doesn't mean it gets approval, but teams could vote on CBA next week.tenorx
A végén még július 1.el elindul az FA...

több mint 13 éve
tenorx Pittsburgh Steelers 13 369 — Wrath of Khan
Some GM's believe a new CBA will be voted on June 21/22nd. Doesn't mean it gets approval, but teams could vote on CBA next week.
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Ha már a BL döntő említve volt, akkor érdemes azt is megemlíteni, hogy tavaly a nyár közepén, délutáni időpontban a VB döntőt 15,5 millióan nézték az ABC-n.gsn
No igen, azt kihagytam az előzőből, hogy sokkal inkább arra akartam utalni, hogy a BL-döntő közel duplázott tavalyhoz képest a 4,2 milliójával, míg az NHL nézettségében nincs ekkora potenciál (az idei döntő is 4-6 millió össznéző között mozgott, pl. az 5. meccs: 4.35 millió össznéző, 1.6 millió 18-49-es).

A VB-döntő nézettsége érdekességként tökéletes, ám minthogy négyévenkénti esemény, nehezen összemérhető egy évenkénti döntővel.
több mint 13 éve
r.baggio Washington Commanders California Golden Bears 61 861 — no es importante
Ha már a BL döntő említve volt, akkor érdemes azt is megemlíteni, hogy tavaly a nyár közepén, délutáni időpontban a VB döntőt 15,5 millióan nézték az ABC-n.gsn
viszont meg kell jegyezni, hogy a socceres adatokat nagyon sokan hajlamosak félreértelmezni, mert szépek a nagy számok, de az se mindegy, hogy kik nézik az adott eseményt
nevetnem kell, mikor pár helyen a labdarúgás amerikai népszerűsödéséről olvasok, holott ennek a rétegnek jelentős részét főleg a spanyol ajkú bevándorlók teszik ki
annyira "népszerű" az USA-ban a soccer, hogy míg a válogatott meccsein negyedházak vannak általában (kb. 20e néző), a stadionokat Mexikó mérkőzéseivel tudják megtölteni, viszont utóbbiak meg nem igazán tekinthetők célközönségnekJJ
A latinók is amerikaiak 😊, szóval a soccer szépen meg fog élni a Kalifornia-Arizona-Texas-Új-Mexikó határsávban, az sem lepne meg, ha az USA Team mondjuk a 2022-es vébén nem fehérekből állna.Dzsokijuing
nem, mivel a mexikóiak teljesen jól elvannak az ESPN Deportes-szel, ami mexikói bajnokikat ad, míg a válogatott is gyakran játszik meccseket ugye az USA-ban (a New Meadowlands Stadiumot pl. Mexikó-Ecuador soccermeccsel nyitották meg...)

a latinók is amerikaiak persze, csak a hangsúly a fizetőképességen van
imádom a HBCU futballt, de ahogy egy pusztán feketékből álló Grambling vagy Southern se lesz soha nagycsapat az NCAA-ben, úgy a labdarúgás se fog a mexikói bevándorlók "hátán" a nagyok közé felemelkedni


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 875 — Saturday Night Lights
Ha már a BL döntő említve volt, akkor érdemes azt is megemlíteni, hogy tavaly a nyár közepén, délutáni időpontban a VB döntőt 15,5 millióan nézték az ABC-n.gsn
viszont meg kell jegyezni, hogy a socceres adatokat nagyon sokan hajlamosak félreértelmezni, mert szépek a nagy számok, de az se mindegy, hogy kik nézik az adott eseményt
nevetnem kell, mikor pár helyen a labdarúgás amerikai népszerűsödéséről olvasok, holott ennek a rétegnek jelentős részét főleg a spanyol ajkú bevándorlók teszik ki
annyira "népszerű" az USA-ban a soccer, hogy míg a válogatott meccsein negyedházak vannak általában (kb. 20e néző), a stadionokat Mexikó mérkőzéseivel tudják megtölteni, viszont utóbbiak meg nem igazán tekinthetők célközönségnekJJ
A latinók is amerikaiak 😊, szóval a soccer szépen meg fog élni a Kalifornia-Arizona-Texas-Új-Mexikó határsávban, az sem lepne meg, ha az USA Team mondjuk a 2022-es vébén nem fehérekből állna.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
r.baggio Washington Commanders California Golden Bears 61 861 — no es importante
Ha már a BL döntő említve volt, akkor érdemes azt is megemlíteni, hogy tavaly a nyár közepén, délutáni időpontban a VB döntőt 15,5 millióan nézték az ABC-n.gsn
viszont meg kell jegyezni, hogy a socceres adatokat nagyon sokan hajlamosak félreértelmezni, mert szépek a nagy számok, de az se mindegy, hogy kik nézik az adott eseményt
nevetnem kell, mikor pár helyen a labdarúgás amerikai népszerűsödéséről olvasok, holott ennek a rétegnek jelentős részét főleg a spanyol ajkú bevándorlók teszik ki
annyira "népszerű" az USA-ban a soccer, hogy míg a válogatott meccsein negyedházak vannak általában (kb. 20e néző), a stadionokat Mexikó mérkőzéseivel tudják megtölteni, viszont utóbbiak meg nem igazán tekinthetők célközönségnek


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
gsn 3 548
Ha már a BL döntő említve volt, akkor érdemes azt is megemlíteni, hogy tavaly a nyár közepén, délutáni időpontban a VB döntőt 15,5 millióan nézték az ABC-n.

Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Ja igen, Amerikában a BL-döntőt is többen nézték a Fox-on szombat délután (kb. 4 millióan), mint az NBC-n a Stanley Cup döntő egyes meccseit - főműsoridőben.

@Dzsokijuing:
Megerősítésedként: a vasárnap játszott, NBA Finals 6. meccse az elmúlt 11 év legjobb nézettségi adatát produkálta, úgy 20 millió nézővel és 8.6 millió 18-49-es korosztállyal. A tavalyi World Series mindenről döntő 5. meccsének adatai: 15 millió ösznéző, 4.2 millió 18-49-es.
több mint 13 éve
Dzsokijuing Dallas Cowboys Texas Longhorns 6 875 — Saturday Night Lights
Rovell:
"Avg viewers: '11 NBA Finals (17.2 million), '10 World Series (14.3 million), '11 NHL SC (3.6 million), '11 Super Bowl (111 million)"

NHL esetében még ma éjjel lesz egy meccs biztosan, illetve lehet még egy azon kívül is, ha egyenlít a Boston, de annyira nem oszt-szoroz az arányok átlátásában.gsn
A baseball nézőközönsége erősen öregszik, az elsőszámú fogyasztói célcsoport (18-49) inkább kosarat néz, szóval várhatóan 10-20 éven belül az NBA minden mutatóban megelőzi az MLB-t.

Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 13 éve
Törölt felhasználó
Ez gondolom amerikai adat, az NBA és főleg az NHL esetében azért a liga piaca már rég túlnő az USAn, az NHL meg eleve Kanadában honos.Rajna
Igen, ellenben mindegyik döntő országos adón ment/zajlik: az NBA az ABC-n, a MLB a FOX-on, a NHL az NBC-n és a NFL pedig az idén szintén a FOX-on.

Ekképpen az USA-ban elméletben mindegyik sportág ugyanazt a nézőmennyiséget ülthetette volna képernyő elé, ellenben mégiscsak a gsn által idézett számokat produkálták az egyes sportágak.

Érdekességként csak még annyit, hogy az idei NCAA kosárlabda döntő (Final Four) hétfő esti nagydöntője 20 millió nézőt hozott a CBS-nek (szintén network), míg az idei BSC National Championship Game pedig 27 millió nézőt az ESPN-nek (!) - vagyis egy kábeles sporttévének, nem pedig egy országos adónak.
több mint 13 éve
Rajna Tennessee Titans 7 926 — Nega Scott
Ez gondolom amerikai adat, az NBA és főleg az NHL esetében azért a liga piaca már rég túlnő az USAn, az NHL meg eleve Kanadában honos.

több mint 13 éve
gsn 3 548
Rovell:
"Avg viewers: '11 NBA Finals (17.2 million), '10 World Series (14.3 million), '11 NHL SC (3.6 million), '11 Super Bowl (111 million)"

NHL esetében még ma éjjel lesz egy meccs biztosan, illetve lehet még egy azon kívül is, ha egyenlít a Boston, de annyira nem oszt-szoroz az arányok átlátásában.

Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 13 éve
gsn 3 548
Szerintem lesz szezon.Attilahawks
gsn nagyon eltűnt, remélem valami nagy bejelentéssel tér vissza. 😀Bazzani
Nincs semmilyen hír. Nemzeti LeBron gyáz/káröröm nap (hét?) van az USA-ban jelenleg, és mostanában kezd kicsit előtérbe kerülni az NBA CBA helyzete, mivel az lejár június 30-án.

Oldal: http://www.profootballbusiness.com
Hírek: http://www.twitter.com/pfbusiness
több mint 13 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Szerintem lesz szezon.Attilahawks
gsn nagyon eltűnt, remélem valami nagy bejelentéssel tér vissza. 😀

több mint 13 éve
Attilahawks 284 — Seahawks fan
Szerintem lesz szezon.
több mint 13 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 288 — capitaine du château de Vienne 1487
Annyira optimista mindenki, hogy azt várják, kb. két héten belül már készen lesz az egyezség váza.gsn
de, a váza porcelán vagy üveg? 😉sutianap
Acél,mi lenne?Ami nem az,az csak füst és korom. 😛

Egyébként az optimista közhangulat talán olajozottabbá és fesztelenebbé teszi az egyeztetéseket.Nem baj az,hogy mindenki "veryhappy".kátrány
inkább a pénz-saga, bocsánat szaga


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
kátrány Baltimore Ravens 1 844 — Ravens fan
Pontosítsuk már magyarra az egészet. Köszi. 😉Bazzani
Annyira optimista mindenki, hogy azt várják, kb. két héten belül már készen lesz az egyezség váza.gsn
de, a váza porcelán vagy üveg? 😉sutianap
Acél,mi lenne?Ami nem az,az csak füst és korom. 😛

Egyébként az optimista közhangulat talán olajozottabbá és fesztelenebbé teszi az egyeztetéseket.Nem baj az,hogy mindenki "veryhappy".


"My philosophy is: let's go out and wreak havoc," Pagano said.

http://www.youtube.com/watch?v=jOEoQoM8WTk&feature=related
több mint 13 éve
atapapa New Orleans Saints LSU Tigers 10 029 — #neverpunt
Én egyébként jobban élvezem a jogi részét 😀gsn
ez át is üt a soraidon 😊
míg a lockout végén majd mindenki pezsgőt bont, te és JJ a gyászlobogót fogjátok felhúzni 😛

több mint 13 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 288 — capitaine du château de Vienne 1487
Kezdünk átesni a ló túloldalára. Kaplan: "Told optimism is so high in NFL, players talks over labor deal that expectation is for a framework agreement in about two weeks"gsn
Pontosítsuk már magyarra az egészet. Köszi. 😉Bazzani
Annyira optimista mindenki, hogy azt várják, kb. két héten belül már készen lesz az egyezség váza.gsn
de, a váza porcelán vagy üveg? 😉


Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 13 éve
Bazzani Detroit Lions Michigan Wolverines 23 629 — Axel Foley
Kezdünk átesni a ló túloldalára. Kaplan: "Told optimism is so high in NFL, players talks over labor deal that expectation is for a framework agreement in about two weeks"gsn
Pontosítsuk már magyarra az egészet. Köszi. 😉Bazzani
Annyira optimista mindenki, hogy azt várják, kb. két héten belül már készen lesz az egyezség váza.gsn
Ez nagyon reményteli,de alighanem túlzó.
Nem semmi,hogy eddig világvége volt a két álláspont,mostmeg mindjárt egyezség van...