Autó- és motorsportok
18 feliratkozó
több mint 13 éve
Ahogy Webbernek is.Idén sem ízlett neki ahogy kezelték Vettel mellettm,márpedig a Ferrariban és Alonos mellet sem lenne jobb helyzetben sőt....Massa szempontjából értelmetlen, csöbörből vödörbe.JayBszerintem teljesen mind1 hogy mi lesz, még ha webber is lesz a világbajnok, akkor is ott fogja hagyni a redbullt, sztem ezt ő már tudja isztambul óta, de nyilván nem fogja szezon közben kirúgni maga alól a széket, főleg hogy ilyen jó helyzetben van, bár a múlt héten már nyilatkozott olyanokat hogy egyáltalán nem érzi a csapat támogatásást stb., de előtte csak ezt a 'nem is rossz egy második számú pilótától' szöveget nyomatta.miilannA "nem is rossz..." beszólása az ominózus Silverstone-i első szárny-mizéria után egyszer hangzott el, miután megnyerte a versenyt. Ettől függetlenül abban teljesen igazad van, hogy Isztambul óta van vele tisztában valószínűleg, hogy a nagy kinyilatkoztatások ellenére kettes számú pilótának tekinti, elsősorban a csapat tulaja. Azt is osztom, hogy hülye lett volna az erőviszonyokat látva lázadozni az idény közepén. Viszont azt gondolom, hogy amennyiben idén nyerne, sokkal inkább elfogadna egy második számú pilóta szerepet, és örömmel maradna az utolsó F1-es évére. Persze ez csak az én véleményem, lehet, hogy tényleg helyet cserél Massa és Webber, vagy Mark egyszerűen visszavonul.
Kicsit OFF: Amúgy gondoljátok lehet egyáltalán ennek a Massa-Webber helyet cserél dolognak reális alapja? Csak mert már több ilyen jellegű spekulációt olvastam, és nekem elég légből-kapottnak-meredeknek tűnik.N-Drew
The Dallas Cowboys over the past three years: We've put a lot of effort into training Jason Garrett
A JJ féle probléma megoldás hatásmechanizmusa: ha van két kockád, és nem tudod begyömöszölni őket a kerek lyukba, akkor hozz egy harmadik kockát. by betmen
több mint 13 éve
JéBé
6 861
Alonso esetében ez az jelentheti hogy beszélnek néha egymáshoz 😀 Algersuari nyilatkozta hogy valami elképesztően elszigetelt fickó, egy szót nem csevegtek még egymással pedig közös az anyanyelvük, azt olvastam hogy hosszabb interjút csak is a barátai készítenek vele, magánéletéről nemsokat tudni stb. Elég rideg spanyol létére. Egyedül talán Kubicával van igazán jóba, néha pókereznek stb.Hát ez az, nekem is ezért meredek. Webber nemrég azt nyilatkozta, hogy még egy évig szeretne versenyezni, akkor meg mit nyerne vele a Ferrari? Bár, ha idén nem nyer ki tudja... ugyanakkor Alonso csapattársaként nem lenne túl sok esélye. Mondjuk ők ketten jó cimborák, már régóta.N-DrewKicsit OFF: Amúgy gondoljátok lehet egyáltalán ennek a Massa-Webber helyet cserél dolognak reális alapja? Csak mert már több ilyen jellegű spekulációt olvastam, és nekem elég légből-kapottnak-meredeknek tűnik.N-DrewMassa szempontjából értelmetlen, csöbörből vödörbe.JayB
több mint 13 éve
FViktor93
2 173
Kicsit OFF: Amúgy gondoljátok lehet egyáltalán ennek a Massa-Webber helyet cserél dolognak reális alapja? Csak mert már több ilyen jellegű spekulációt olvastam, és nekem elég légből-kapottnak-meredeknek tűnik.N-DrewÉrtelmetlen lenne a Ferrarinak. Nekik tökéletes Massa mint második számú versenyző. Ideálisan gyors tud lenni, hogy pontokat vegyen el az ellenfelektől, vizsont annyira mégsem, hogy Alonsot veszélyeztesse. Plusz nem rinyál mert tudja, hogy innen csak lejjebb van neki.
Webber meg sztem ha nyer év végén ha nem. Szépen szögre akasztja a sisakot. 34 éves lesz és top csapatban nem nagyon lesz már hely. Viszont így a helyére mehetne Raikkönen :rolleyes:
több mint 13 éve
Hát ez az, nekem is ezért meredek. Webber nemrég azt nyilatkozta, hogy még egy évig szeretne versenyezni, akkor meg mit nyerne vele a Ferrari? Bár, ha idén nem nyer ki tudja... ugyanakkor Alonso csapattársaként nem lenne túl sok esélye. Mondjuk ők ketten jó cimborák, már régóta.Kicsit OFF: Amúgy gondoljátok lehet egyáltalán ennek a Massa-Webber helyet cserél dolognak reális alapja? Csak mert már több ilyen jellegű spekulációt olvastam, és nekem elég légből-kapottnak-meredeknek tűnik.N-DrewMassa szempontjából értelmetlen, csöbörből vödörbe.JayB
több mint 13 éve
JéBé
6 861
Massa szempontjából értelmetlen, csöbörből vödörbe.szerintem teljesen mind1 hogy mi lesz, még ha webber is lesz a világbajnok, akkor is ott fogja hagyni a redbullt, sztem ezt ő már tudja isztambul óta, de nyilván nem fogja szezon közben kirúgni maga alól a széket, főleg hogy ilyen jó helyzetben van, bár a múlt héten már nyilatkozott olyanokat hogy egyáltalán nem érzi a csapat támogatásást stb., de előtte csak ezt a 'nem is rossz egy második számú pilótától' szöveget nyomatta.miilannA "nem is rossz..." beszólása az ominózus Silverstone-i első szárny-mizéria után egyszer hangzott el, miután megnyerte a versenyt. Ettől függetlenül abban teljesen igazad van, hogy Isztambul óta van vele tisztában valószínűleg, hogy a nagy kinyilatkoztatások ellenére kettes számú pilótának tekinti, elsősorban a csapat tulaja. Azt is osztom, hogy hülye lett volna az erőviszonyokat látva lázadozni az idény közepén. Viszont azt gondolom, hogy amennyiben idén nyerne, sokkal inkább elfogadna egy második számú pilóta szerepet, és örömmel maradna az utolsó F1-es évére. Persze ez csak az én véleményem, lehet, hogy tényleg helyet cserél Massa és Webber, vagy Mark egyszerűen visszavonul.
Kicsit OFF: Amúgy gondoljátok lehet egyáltalán ennek a Massa-Webber helyet cserél dolognak reális alapja? Csak mert már több ilyen jellegű spekulációt olvastam, és nekem elég légből-kapottnak-meredeknek tűnik.N-Drew
több mint 13 éve
FViktor93
2 173
Tény, hogy nem csípem Alonsot ez teljesen nyilvánvaló, de ha fordítva történt volna akkor sem tetszene. Amúgy az elmúlt időben enyhült az Alonso iránti unszimpátiám mert remekül nyomja neki az utóbbi időben. Csak az a hatalmas nagy mázli ne lett volna neki Koreában. A nélkül még mosolyognék is a Vb címe esetén. 😊véleményem szerint neked mindössze az böki a csőrödet, hogy alonsot engedték el 😊mi a különbség ha vettel a verseny közepén engedi el webbert és nem a végén?miilannLehet, hogy bennem van a hiba, de nekem más az ha az utolsó verseny utolsó körében engedi el a csapattársát valaki és más az ha az év felénél ráadásul pont a balesetének évfordulóján sorolják hátra a versenyzőt.FViktor93
ha nem akkor visszavonom. 😊miilann
több mint 13 éve
Lehetséges VB kimenetelekEz volna a legpikánsabb.... és meg is oldaná az "utasítás" kérdését: Vettel-Webber-Alonso....
több mint 13 éve
szerintem teljesen mind1 hogy mi lesz, még ha webber is lesz a világbajnok, akkor is ott fogja hagyni a redbullt, sztem ezt ő már tudja isztambul óta, de nyilván nem fogja szezon közben kirúgni maga alól a széket, főleg hogy ilyen jó helyzetben van, bár a múlt héten már nyilatkozott olyanokat hogy egyáltalán nem érzi a csapat támogatásást stb., de előtte csak ezt a 'nem is rossz egy második számú pilótától' szöveget nyomatta.miilannA "nem is rossz..." beszólása az ominózus Silverstone-i első szárny-mizéria után egyszer hangzott el, miután megnyerte a versenyt. Ettől függetlenül abban teljesen igazad van, hogy Isztambul óta van vele tisztában valószínűleg, hogy a nagy kinyilatkoztatások ellenére kettes számú pilótának tekinti, elsősorban a csapat tulaja. Azt is osztom, hogy hülye lett volna az erőviszonyokat látva lázadozni az idény közepén. Viszont azt gondolom, hogy amennyiben idén nyerne, sokkal inkább elfogadna egy második számú pilóta szerepet, és örömmel maradna az utolsó F1-es évére. Persze ez csak az én véleményem, lehet, hogy tényleg helyet cserél Massa és Webber, vagy Mark egyszerűen visszavonul.
Kicsit OFF: Amúgy gondoljátok lehet egyáltalán ennek a Massa-Webber helyet cserél dolognak reális alapja? Csak mert már több ilyen jellegű spekulációt olvastam, és nekem elég légből-kapottnak-meredeknek tűnik.
több mint 13 éve
Azt már meg sem említem, hogy mennyire esélyes teszem azt jövőre, hogy Webber Vettel-t segítse, ha vasárnap egy Vettel-Webber-Alonso sorrendű utolsó körnél, nem történik semmi.N-Drewszerintem teljesen mind1 hogy mi lesz, még ha webber is lesz a világbajnok, akkor is ott fogja hagyni a redbullt, sztem ezt ő már tudja isztambul óta, de nyilván nem fogja szezon közben kirúgni maga alól a széket, főleg hogy ilyen jó helyzetben van, bár a múlt héten már nyilatkozott olyanokat hogy egyáltalán nem érzi a csapat támogatásást stb., de előtte csak ezt a 'nem is rossz egy második számú pilótától' szöveget nyomatta.
child please!
több mint 13 éve
Alonso nyilatkozata teljesen érthető, egyszerűen most visszanyalt a fagyi. Mikor Massa-nak el kellett engednie Alonso-t, a RB leadta az igazság bajnoka magánszámot, hogy csúnya Ferrari így, meg úgy, bezzeg nálunk... akkor nem gondolták, hogy még szükség lehet ilyesmire a házuk táján, pont mikor a legjobban kéne. Viszont Mateschitz nyilatkozatát olvasva van egy olyan érzésem, hogy elképzelhető az a variáció, miszerint Horner próbálná vezetni a csapatot normálisan, csak aki nem ért hozzá (Mateschitz) az belepofázik, közvetlen ellenőrzésre ott van a nem red, hanem pit-bullja Marko (bocs, ez tényleg szar volt...). Márpedig a főgóré fizet, ő Vettel-t akarja már idén mindenáron, úgyhogy mindenki más bekaphatja Webber-rel az élen. Az, hogy az ausztrál van az utolsó futam előtt jobb helyzetben, hiba a Mátrixban. Azt el kéne azért magyarázni "Didi"-nek, hogy amennyiben bebukják az egyénit, nem sok szart jelent a csapatvilágbajnoki cím, legalábbis nem tudom hányan jegyzik mondjuk csak közülünk, hogy '99-ben a Ferrari lett a csapat VB győztese (ráadásul sok-sok év után), arra viszont inkább, hogy Hakkinen lett a világbajnok, Irvine előtt (és sokan meg nem mondanák, hogy ő lett a második). Azt már meg sem említem, hogy mennyire esélyes teszem azt jövőre, hogy Webber Vettel-t segítse, ha vasárnap egy Vettel-Webber-Alonso sorrendű utolsó körnél, nem történik semmi. Tökéletesen igaza van annak, aki állítja, hogy ez esetben a RB a legtöketlenebb "csapatként" fog bevonulni a F1 történetébe...
több mint 13 éve
Most nem azert, de nagyon vicces ezt egy olyan embertol hallani, aki koveti az amerikai focit.Pl. McNabb nem erdemelt volna bizalmat stb. Kolbbal szemben, vagy hogy saskent vonuljon vissza (vagy a tobbi szentimentalis baromsag), esetleg nalunk Toomer egy utolso eves szerzodest stb. Mindkettot elkuldtek, pedig rengeteget tettek a csapatukert es meg lehetne sorolni a peldakat.Lehet, hogy bennem van a hiba, de nekem más az ha az utolsó verseny utolsó körében engedi el a csapattársát valaki és más az ha az év felénél ráadásul pont a balesetének évfordulóján sorolják hátra a versenyzőt.FViktor93Jó hát Horner is álszent ezzel dumával, de Alonso is a Németországi eset után. Okosabb lett volna ha csöndben marad mert így joggal lehet támadni. Amúgy egyenlőre nem lehet semmivel sem vádolni a RedBullt. Sőt ha az utolsó versenyen Vettel csak a végén engedi el Webbert akkor sem.FViktor93mi a különbség ha vettel a verseny közepén engedi el webbert és nem a végén?miilann
Manapsag a sportban ritkan szamit, hogy mit tettel tegnap, vagy hogy mi tortent egy evvel ezelott. Alt. azt nezik, hogy a csapatnak abban a pillanatban mi a jo, es a csapatnak a vb cim a jo. Az pont nem foglalkoztatott senkit, hogy egy eve zuzta ossze magat nalunk. Empatiaert nem csangetnek milliokat. Szivtelen es rideg vilag? Az, de ezt Massa is vallalta, amikor alairta a szerzodeset.
Es en akkor sem fogom tepni a szamat, ha a Red Bull meg pofatlanabb modon szol bele a sorrendbe, hogy Alonso ne legyen bajnok. Pontosabban kirohogom oket a sok alszent predikalasert, de jelen esetben a cel szentesiti az eszkozt. Vilagbajnokok akarnak lenni, ennyi. Ez nem az angol kisasszonyok es a gral lovagok kuzdelme.
több mint 13 éve
Gomb is megszólalt az ügyben: http://www.nemzetisport.hu/nso_hirek/f1-a-nemet-nagydij-ranyomna-belyeget-alonso-sikerere-button-2052045
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
véleményem szerint neked mindössze az böki a csőrödet, hogy alonsot engedték el 😊Lehet, hogy bennem van a hiba, de nekem más az ha az utolsó verseny utolsó körében engedi el a csapattársát valaki és más az ha az év felénél ráadásul pont a balesetének évfordulóján sorolják hátra a versenyzőt.FViktor93Jó hát Horner is álszent ezzel dumával, de Alonso is a Németországi eset után. Okosabb lett volna ha csöndben marad mert így joggal lehet támadni. Amúgy egyenlőre nem lehet semmivel sem vádolni a RedBullt. Sőt ha az utolsó versenyen Vettel csak a végén engedi el Webbert akkor sem.FViktor93mi a különbség ha vettel a verseny közepén engedi el webbert és nem a végén?miilann
ha nem akkor visszavonom. 😊
child please!
több mint 13 éve
A balesete évfordulója okán egyetértek, h nem volt szép elengedni, viszont a másik részével, nem. Hiába volt az év felénél, Massa szezonjának addigra már vége volt, szóval ésszerű döntés volt a Ferraritól, nagyon kell nekik most az a 7 pont.Lehet, hogy bennem van a hiba, de nekem más az ha az utolsó verseny utolsó körében engedi el a csapattársát valaki és más az ha az év felénél ráadásul pont a balesetének évfordulóján sorolják hátra a versenyzőt.FViktor93Jó hát Horner is álszent ezzel dumával, de Alonso is a Németországi eset után. Okosabb lett volna ha csöndben marad mert így joggal lehet támadni. Amúgy egyenlőre nem lehet semmivel sem vádolni a RedBullt. Sőt ha az utolsó versenyen Vettel csak a végén engedi el Webbert akkor sem.FViktor93mi a különbség ha vettel a verseny közepén engedi el webbert és nem a végén?miilann
Sportban nincs emberség.
Ha meg a RedBull hagyja befutni őket Vettel Webber sorrendben úgy, hogy Alonso 3. és világbajnok lesz, akkor nem sportszerűek, hanem egyszerűen hülyék, de nagyon 😛
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
több mint 13 éve
Igen egy profi szemléletü csapat aki VB-t akar nyerni pont azt fogja nézni amikor a VB címet nyerhető pilótája 2. míg a tök esélytelen 1. ,ráadásul a RedBullok gyorsabbak kb. mindenhol , hogy óó még csak a naptár felénél járunk, meg különben is évforduló van , maximum bukjuk a VB-t és akkor mivan... 😀Lehet, hogy bennem van a hiba, de nekem más az ha az utolsó verseny utolsó körében engedi el a csapattársát valaki és más az ha az év felénél ráadásul pont a balesetének évfordulóján sorolják hátra a versenyzőt.FViktor93Jó hát Horner is álszent ezzel dumával, de Alonso is a Németországi eset után. Okosabb lett volna ha csöndben marad mert így joggal lehet támadni. Amúgy egyenlőre nem lehet semmivel sem vádolni a RedBullt. Sőt ha az utolsó versenyen Vettel csak a végén engedi el Webbert akkor sem.FViktor93mi a különbség ha vettel a verseny közepén engedi el webbert és nem a végén?miilann
több mint 13 éve
catattack
3 520
"A Red Bull birodalom feje, Dietrich Mateschitz kijelentette, hogy a legvégső esetben sem támogatja a csapatutasítás alkalmazását, és inkább elbukja a bajnoki címet, mintsem arra kényszerítse pilótáit, hogy cseréljenek helyet a végső siker elérése érdekében."Nem tudom, hogy ez a többi szponzort meghatja-e?
A Red Bull ebből vagy lámaként vagy álszentként jöhet már csak ki 😀JayB
több mint 13 éve
"A Red Bull birodalom feje, Dietrich Mateschitz kijelentette, hogy a legvégső esetben sem támogatja a csapatutasítás alkalmazását, és inkább elbukja a bajnoki címet, mintsem arra kényszerítse pilótáit, hogy cseréljenek helyet a végső siker elérése érdekében."Ebből már jól nem jöhet ki a RB szerintem...
A Red Bull ebből vagy lámaként vagy álszentként jöhet már csak ki 😀JayB
Ha elengedi Vettel Webbert azért, ha nem akkor pedig azért lesz balhé...
több mint 13 éve
JéBé
6 861
"A Red Bull birodalom feje, Dietrich Mateschitz kijelentette, hogy a legvégső esetben sem támogatja a csapatutasítás alkalmazását, és inkább elbukja a bajnoki címet, mintsem arra kényszerítse pilótáit, hogy cseréljenek helyet a végső siker elérése érdekében."A Red Bull ebből vagy lámaként vagy álszentként jöhet már csak ki 😀
több mint 13 éve
FViktor93
2 173
Lehet, hogy bennem van a hiba, de nekem más az ha az utolsó verseny utolsó körében engedi el a csapattársát valaki és más az ha az év felénél ráadásul pont a balesetének évfordulóján sorolják hátra a versenyzőt.Jó hát Horner is álszent ezzel dumával, de Alonso is a Németországi eset után. Okosabb lett volna ha csöndben marad mert így joggal lehet támadni. Amúgy egyenlőre nem lehet semmivel sem vádolni a RedBullt. Sőt ha az utolsó versenyen Vettel csak a végén engedi el Webbert akkor sem.FViktor93mi a különbség ha vettel a verseny közepén engedi el webbert és nem a végén?miilann
több mint 13 éve
Nem értem miért lenne ez álszent.Egy szóval sem említi hogy bezzeg a Ferrari soha nem tesz ilyet,egy sima oda szólás volt ez a már sokak által említett lélektani hadviselésként.CowboykarcsiRaadasul anno a Red Bull volt az egyik szajkarate bajnok a hockenheimi eset utan. Tenyleg kicsit "furan nezne ki", ha most meg ok is megjatszanak. (Bar lehet, hogy bennem van a hiba, de en anno a Ferrarit sem iteltem el erte, es a Red Bullt sem fogom - bar Red Bullnal kicsit mas a helyzet, de a csapatnak a VB cim az erdeke, es ha azt csak az egyik pilota kepes elerni, akkor egyertelmu a dolog. Ha mindketto, akkor cumi, ha meg raadasul balfaszok is egesz evben, az nagyobb cumi, de ez mar a Red Bull problemaja.)
több mint 13 éve
Nem értem miért lenne ez álszent.Egy szóval sem említi hogy bezzeg a Ferrari soha nem tesz ilyet,egy sima oda szólás volt ez a már sokak által említett lélektani hadviselésként.
The Dallas Cowboys over the past three years: We've put a lot of effort into training Jason Garrett
A JJ féle probléma megoldás hatásmechanizmusa: ha van két kockád, és nem tudod begyömöszölni őket a kerek lyukba, akkor hozz egy harmadik kockát. by betmen
több mint 13 éve
Alonso arroganciája megint előkerült 😊 Mindenesetre nekem eléggé gyanús h hármójuk közül 1 v. 2 DNF-fel végez a 7végén...Webber helyében pedig az idény végén a kimeneteltől függetlenül hagynám a fenébe a Red Bullt. Jöjjön a helyére Kobayashi! 😂
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 13 éve
Vettel megmondta tudja mit kell tennie.DE kinézem belőle hogy arra gondolt hogy nyernie kell mindenáron. 😀
több mint 13 éve
Ha befutnak Vettel-Webber-Alonso sorrendben én a földön fogok fetrengeni röhögőgörcsben. 😊 //Webber viszont aligha...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear