NCAA eredménykövetés NCAA eredménykövetés - 1 aktív topik

Autó- és motorsportok

20 feliratkozó

több mint 12 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
De szeretnék bizonyítékot az ilyenekre 😀 Mert egyelőre ezt csak vádaskodás és találgatás. Azért a kipörgésgátló nem olyan berendezés, amit csak úgy el lehet rejteni egy autóban.FViktor93
Szerintem annyira nem szeretnéd. 😛 Ha visszaolvasol, nekem, mezei nézőnek is feltűnt, és szóvá is tettem ezt a különbséget. Sőt, asszem nem csak én. Vettel vadászrepülőként közlekedett a pálya felett, a többiek meg maradtak az aszfalton. Meg is látszott. Markoék azt hiszik meg lehet magyarázni ezt Vettel zsenijével, és az elég. Mint a diffúzoruk, vagy a hajlékony első szárny. Mindeni látta aki nem vak, bizonyítani mégsem tudták. Ez olyan, mikor valakit bizonyítottság hiányában ment fel a bíróság és nem bűncselekmény hiányában. Vettel nem akkora zseni, mint aminek mutatni szeretnék, legjobb esetben is egy szinten van Alonsoval, Hamiltonnal. Láttuk mi volt, mikor egyforma autóban ültek Webberrel...
több mint 12 éve
FViktor93 New England Patriots 2 173
De szeretnék bizonyítékot az ilyenekre 😀 Mert egyelőre ezt csak vádaskodás és találgatás. Azért a kipörgésgátló nem olyan berendezés, amit csak úgy el lehet rejteni egy autóban.
több mint 12 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 11 528 — Chiefs GM
Jó, szegény Minardi közelről csak olyan autót látott, ami 2,5 másodperccel lassabb a többinél, nem gyorsabb... 😊

több mint 12 éve
peach Atlanta Falcons 15 612 — a new hope (again)
Tökm1 szegény redbullt mindig csak bántják... 😕

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 12 éve
JéBé Green Bay Packers 7 728
 www.motorsportal.hu/forma1/kiporgesgatlora-emlekezteto-motorhang-elkepeszto-foleny--vettelek-trukkoztek-szingapurban-c51734.html
több mint 12 éve
FViktor93 New England Patriots 2 173
 www.nemzetisport.hu/f1/f1-new-jerseyben-is-lesz-verseny-22-futamos-versenynaptar-2283299

Nem voltak elég tökösek, hogy berakják New Jerseyt meg Szocsit a szezon utolsó 2 futamára. 😀
Pedig Börni bácsi, hogy örülne egy havas futamnak. 😊
több mint 12 éve
laccoo74 Chicago Bears 2 986 — Kőkorszaki maci
 hu.wikipedia.org/wiki/Helmut_Marko
több mint 12 éve
Cowboykarcsi Dallas Cowboys 1 874 — Cowboys fan
Lehet hogy nagyon gáz de én nem tudtam,Marko autóversenyző volt?És volt olyan szinten mint Lauda?Cowboykarcsi
Hát ha volt neki is 3 VB címe akkor kirva jól titkolja. 😊Toca
Jól van akkor nem én vagyok a hülye hogy ez teljesen kimaradt F1 törti tudásomból 😊

The Dallas Cowboys over the past three years: We've put a lot of effort into training Jason Garrett
A JJ féle probléma megoldás hatásmechanizmusa: ha van két kockád, és nem tudod begyömöszölni őket a kerek lyukba, akkor hozz egy harmadik kockát. by betmen
több mint 12 éve
Toca Minnesota Vikings 20 124 — Vikings fan
Lehet hogy nagyon gáz de én nem tudtam,Marko autóversenyző volt?És volt olyan szinten mint Lauda?Cowboykarcsi
Hát ha volt neki is 3 VB címe akkor kirva jól titkolja. 😊
több mint 12 éve
Cowboykarcsi Dallas Cowboys 1 874 — Cowboys fan
Lehet hogy nagyon gáz de én nem tudtam,Marko autóversenyző volt?És volt olyan szinten mint Lauda?

The Dallas Cowboys over the past three years: We've put a lot of effort into training Jason Garrett
A JJ féle probléma megoldás hatásmechanizmusa: ha van két kockád, és nem tudod begyömöszölni őket a kerek lyukba, akkor hozz egy harmadik kockát. by betmen
több mint 12 éve
laccoo74 Chicago Bears 2 986 — Kőkorszaki maci
Ez valami osztrák népbetegség lehet hogy 60 felett megbolondulnak. Nagy a verseny melyik a nagyobb pöcs, Lauda vagy Marko.JayB
Mindkettőjük súlyos versenybalesetet szenvedett.Lehet, hogy valami szövődmény?
több mint 12 éve
JéBé Green Bay Packers 7 728
Ez valami osztrák népbetegség lehet hogy 60 felett megbolondulnak. Nagy a verseny melyik a nagyobb pöcs, Lauda vagy Marko.
több mint 12 éve
endorphyn Seattle Seahawks 1 850 — Seahawk Royal Guard
Helmut Marko, mindig megtud nevetetni, akkora faszságokat mond 😀
„Már kezd unalmas lenni ez a fütyülés, amiért egyértelműen Alonso és Webber rajongói okolhatóak. Olaszországban a Ferrari-szurkolók fütyültek, Szingapúrban viszont az ausztrálok voltak többségben – mondta Marko. – Sebastian azért nyer, mert többet dolgozik, mint a többiek. Ez az út vezet a sikerhez, ezért választottuk Ricciardót a csapattársának, és nem Räikkönent. A másik dolog a Twitter. Alonso és Hamilton egész nap azon lóg, hízeleg a szurkolóinak, de Seb nem teszi ezt.”Toca
Na jo, de most oszinten? Ki veszi komolyan Herr Markot?endorphyn
Ezért nevetek mindig jókat rajta 😉Toca
Hat ja 😊

-- TIME I'AM! --

Ezért nevetek mindig jókat rajta 😉

Na jo, de most oszinten? Ki veszi komolyan Herr Markot?

-- TIME I'AM! --
több mint 12 éve
peach Atlanta Falcons 15 612 — a new hope (again)
nemtudom, de engem az ennyire elvakult baromságok kifejezetten irritálnak....

...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 12 éve
Cowboykarcsi Dallas Cowboys 1 874 — Cowboys fan
Helmut Marko, mindig megtud nevetetni, akkora faszságokat mond 😀
„Már kezd unalmas lenni ez a fütyülés, amiért egyértelműen Alonso és Webber rajongói okolhatóak. Olaszországban a Ferrari-szurkolók fütyültek, Szingapúrban viszont az ausztrálok voltak többségben – mondta Marko. – Sebastian azért nyer, mert többet dolgozik, mint a többiek. Ez az út vezet a sikerhez, ezért választottuk Ricciardót a csapattársának, és nem Räikkönent. A másik dolog a Twitter. Alonso és Hamilton egész nap azon lóg, hízeleg a szurkolóinak, de Seb nem teszi ezt.”Toca
Na ezen hangosan felröhögtem! 😀

The Dallas Cowboys over the past three years: We've put a lot of effort into training Jason Garrett
A JJ féle probléma megoldás hatásmechanizmusa: ha van két kockád, és nem tudod begyömöszölni őket a kerek lyukba, akkor hozz egy harmadik kockát. by betmen
több mint 12 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 5 153 — No one likes us, cause no one like us
Jah, csakis ezért lehet a fütyülés, bazmeg, hogy ez eddig nem jutott eszembe...

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 12 éve
Toca Minnesota Vikings 20 124 — Vikings fan
Helmut Marko, mindig megtud nevetetni, akkora faszságokat mond 😀
„Már kezd unalmas lenni ez a fütyülés, amiért egyértelműen Alonso és Webber rajongói okolhatóak. Olaszországban a Ferrari-szurkolók fütyültek, Szingapúrban viszont az ausztrálok voltak többségben – mondta Marko. – Sebastian azért nyer, mert többet dolgozik, mint a többiek. Ez az út vezet a sikerhez, ezért választottuk Ricciardót a csapattársának, és nem Räikkönent. A másik dolog a Twitter. Alonso és Hamilton egész nap azon lóg, hízeleg a szurkolóinak, de Seb nem teszi ezt.”
több mint 12 éve
JéBé Green Bay Packers 7 728
Ezt maga Alonso tweetelte ki 😀

Ezt pedig Webber, ezen az érdekes hogy a taxizó úriember az az Ed Warwick aki a megrovást kiosztó versenybíróság tajga volt Színgapúrban 😀
JayB
Ed Warwick? never heard of him... 😊slowmotion
Derek, nem tudom honnan jött ez az Ed 😀
több mint 12 éve
NB2 New England Patriots 27 467 — nabege2@yahoo.com
 scontent-a-vie.xx.fbcdn.net/hphotos-frc1/1239439_546088825456293_1436194123_n.jpg

de mehetne a viccekbe is😊 és nagyon fárasztó, ugyhogy elnézést
több mint 12 éve
slowmotion Dallas Cowboys 26 929 — Cowboys fan
Ezt maga Alonso tweetelte ki 😀

Ezt pedig Webber, ezen az érdekes hogy a taxizó úriember az az Ed Warwick aki a megrovást kiosztó versenybíróság tajga volt Színgapúrban 😀
JayB
Ed Warwick? never heard of him... 😊
több mint 12 éve
JéBé Green Bay Packers 7 728
Ezt maga Alonso tweetelte ki 😀

Ezt pedig Webber, ezen az érdekes hogy a taxizó úriember az az Ed Warwick aki a megrovást kiosztó versenybíróság tajga volt Színgapúrban 😀
több mint 12 éve
laccoo74 Chicago Bears 2 986 — Kőkorszaki maci
 www.f1-live.hu/f1-hirek/forma-1-retro-alonso-es-webber-hozzajuk-kepest-kispalyas/
Három plusz pilóta.Harminc rajthelyes büntetés járna érte?
Vajon, ha Vettel veszi fel a csapattársát/kizárt/ akkor is ez lett volna a nóta vége?
több mint 12 éve
JéBé Green Bay Packers 7 728
Aki kurvára megérdemelne már akárcsak 1 ilyen évet is az Alonso. Kezdek aggódni hogy sosem lesz már rá lehetősége... 😕JayB
Alonso e helyet kapott egy olyan évet mint a 2005ös volt. Aki igazán megérdemelne egy ilyen szezont az Raikkönen. Neki nem, hogy domináló éve, de még kiemelkedő szezonja se volt. Vele soha nem volt olyan, hogy egyértelmű No1 autóba ült volna, sőt a 2008as szezon kivételével mindig volt az övénél jobb autó.FViktor93
Imádom a finnt de aki elmegy rallizni 2 évre "poénból" az nem lehet egy ilyen lista elején. Itt van, elszánt, nyerni akar de a falat azért nem kaparja egy 2. címért. Nem lesz akkora hiányérzete ha visszavonul így sem. Még ebben is tiszta Hunt 😀