Érettségi és Felvételi
4 feliratkozó
több mint 12 éve
Egyébként meg egy jó, értelmes, igaz ügy mellett is nagyon kevés hatásos módszer van az utcai tömegek, parlamenten kívüli szervezetek számára. (Láthattuk az öszödi beszéd után. Max körbeszarhatják a Parlamentet, oszt ennyi.)Oké köszönjük hogy elmondtad harmadjára is felfogtuk a véleményedet szerinted nincs, a tömegek máshogy gondolják ennyi. Aztán majd vagy lesz valami vagy nem.
Egy ilyen több sebből vérző ügy esetén pedig, mely az ingyenes vagy kedvezményes szolgáltatás mellett kampányol pont nulla van.
(Mint amikor blokád alá vonták a minisztériumokat, pont 1 napra a jobbosok pár éve.) 😂
Sobri Jóska
több mint 12 éve
Vagy tudnak ellene tenni vagy nem. Ha tudnak akkor fognak és szerencsére nem te fogod eldönteni ezt a tényt akárkire szavazol.Ez az egyik opció.Nem kötelező itt maradnod.TocaKicsit előreszaladtál, de segítek.2/3.Ez egy spontan akcio volt, viszont ha egy spontan akcio ennyi embert megmozgathat akkor egy szervezett tuntetessel el is lehet talan erni majd valamit( csak nem Mo-n 😕)TocaAkkor mi értelme van Mo-n?
Amikor Orbán odavezényelt egy rakás embert a Kossuth térre, hogy Gyurcsány mondjon le, és hogy minden nap odamegy és felszólítja, amíg le nem mond, annak mi lett a vége? Emlékszel e?
Pedig annál szervezettebb, összeszedettebb tüntetéssorozat nem volt a rendszerváltás óta.
És mi lett belőle?
Sobri Jóska
(nem kifejezetten csak abból, de néphülyítésnek jó volt az is)Amadeus91
A tüntetéssorozatból nem lett semmi.
Persze ha ezek a mostani tüntetések arról szólnak, hogy új HÖK vezetők legyenek, abban lehetnek majd sikerek.
De hogy Rózsáékra nem lesz semmi hatásuk az bizonyos.
Amit nem is bánok, mert nem szeretnék egy olyan országban élni, ahol random 10-20ezer emberek belehőzönghetnének a dolgokba.
Még a végén jön egy Ákos koncert 20ezer emberrel, ami a Kossuth téren végződik, és addig nem ér véget, míg az Induljon a banzáj nem lesz az új himnusz, vagy egy románok elleni győztes válogatott meccset követően Sándor kapitányt közfelkiáltással főkapitánnyá választják, és megindítják Erdélynek revíziós alapon.
Sobri Jóska
A másik, hogy teszek ellene a szavazatommal, és egyéb rendelkezésemre álló eszközeimmel.
És mivel jelenleg random 10-20ezer emberek nem hőzönghetnek bele érdemben a dolgokban, maradok.
Mint írtam, én szeretek itt élni, szeretem a kapitalizmust, szeretem hogy vannak lehetőségek annak, aki hajlandó megfogni a dolgok munkásabb végét.Sobri Jóska
több mint 12 éve
... vannak lehetőségek annak, aki hajlandó megfogni a dolgok munkásabb végét.Sobri JóskaHa-ha-ha.
"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 12 éve
Egyébként meg egy jó, értelmes, igaz ügy mellett is nagyon kevés hatásos módszer van az utcai tömegek, parlamenten kívüli szervezetek számára. (Láthattuk az öszödi beszéd után. Max körbeszarhatják a Parlamentet, oszt ennyi.)Egy ilyen több sebből vérző ügy esetén pedig, mely az ingyenes vagy kedvezményes szolgáltatás mellett kampányol pont nulla van.
(Mint amikor blokád alá vonták a minisztériumokat, pont 1 napra a jobbosok pár éve.) 😂
több mint 12 éve
Ez az egyik opció.Nem kötelező itt maradnod.TocaKicsit előreszaladtál, de segítek.2/3.Ez egy spontan akcio volt, viszont ha egy spontan akcio ennyi embert megmozgathat akkor egy szervezett tuntetessel el is lehet talan erni majd valamit( csak nem Mo-n 😕)TocaAkkor mi értelme van Mo-n?
Amikor Orbán odavezényelt egy rakás embert a Kossuth térre, hogy Gyurcsány mondjon le, és hogy minden nap odamegy és felszólítja, amíg le nem mond, annak mi lett a vége? Emlékszel e?
Pedig annál szervezettebb, összeszedettebb tüntetéssorozat nem volt a rendszerváltás óta.
És mi lett belőle?
Sobri Jóska
(nem kifejezetten csak abból, de néphülyítésnek jó volt az is)Amadeus91
A tüntetéssorozatból nem lett semmi.
Persze ha ezek a mostani tüntetések arról szólnak, hogy új HÖK vezetők legyenek, abban lehetnek majd sikerek.
De hogy Rózsáékra nem lesz semmi hatásuk az bizonyos.
Amit nem is bánok, mert nem szeretnék egy olyan országban élni, ahol random 10-20ezer emberek belehőzönghetnének a dolgokba.
Még a végén jön egy Ákos koncert 20ezer emberrel, ami a Kossuth téren végződik, és addig nem ér véget, míg az Induljon a banzáj nem lesz az új himnusz, vagy egy románok elleni győztes válogatott meccset követően Sándor kapitányt közfelkiáltással főkapitánnyá választják, és megindítják Erdélynek revíziós alapon.
Sobri Jóska
A másik, hogy teszek ellene a szavazatommal, és egyéb rendelkezésemre álló eszközeimmel.
És mivel jelenleg random 10-20ezer emberek nem hőzönghetnek bele érdemben a dolgokban, maradok.
Mint írtam, én szeretek itt élni, szeretem a kapitalizmust, szeretem hogy vannak lehetőségek annak, aki hajlandó megfogni a dolgok munkásabb végét.
több mint 12 éve
Néhány ilyet ismerek azért rendesen...Vicces látni, hogy most fejezem be minimális idő alatt bsc-t + msc-t és akkor látok még olyan arcokat, akik felsőbbévesként voltak jelen mikor én gólya voltam. És nem phd-t csinálják 😀Engem az akasztott ki, amikor a kormányszóvivő azt mondta: mi jogon van jelen az egyetemen olyan személy, aki 9 éve kezdte el a tanulmányait (HÖK tagok).Mondjuk itt arra a HÖKösre gondol akinek 3,5 év alatt végeznillett és még 9ed évesen is oda jár.Toca
Kérdem én, egy orvos meddig tanul? 2 év és mehet műteni?
Komolytalan egy kormány ez...JC6
több mint 12 éve
Engem az akasztott ki, amikor a kormányszóvivő azt mondta: mi jogon van jelen az egyetemen olyan személy, aki 9 éve kezdte el a tanulmányait (HÖK tagok).Mondjuk itt arra a HÖKösre gondol akinek 3,5 év alatt végeznillett és még 9ed évesen is oda jár.
Kérdem én, egy orvos meddig tanul? 2 év és mehet műteni?
Komolytalan egy kormány ez...JC6
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
Engem az akasztott ki, amikor a kormányszóvivő azt mondta: mi jogon van jelen az egyetemen olyan személy, aki 9 éve kezdte el a tanulmányait (HÖK tagok).Kérdem én, egy orvos meddig tanul? 2 év és mehet műteni?
Komolytalan egy kormány ez...
több mint 12 éve
JéBé
7 051
Ezzel lehet nem leszek népszerű de mi értelme ennek az egésznek? Nem jó dolog persze, nagyon sokakat szarul érint de ha nincs pénz akkor nincs, sajnos el kell fogadni. Ezer másik területen van ez így. Ez egy szolgáltatás amihez eddig hozzá lehetett jutni ingyen is, mostantól nem vagy legalábbis nem olyan mértékben. Nem alanyi jog az ingyen diploma senkinek és ez máshol a világban sincs másképp.
több mint 12 éve
Igor mondjuk kifejthetnéd erről a véleményed akár PM-be engem érdekelne és esetleg még az illetékesek felé is tovább lökném 😀Mármint, hogy szerinted hogy lehetne hatásosabban csinálni.
több mint 12 éve
Az már öreg.. akkor inkább egy vilit, és sárga szöcskézni vele a Parlament előtt 😛A munkahelyről jövet is fejtegettem 2 kollégának, hogyan lehetne hatásosabban csinálni - a lényeg, hogy valami nagyobbat durranjon a dolog.. IgorPéldául elköthettek volna egy tankot...
JC6
De látod, erre/rájuk még most is emlékszel 😊
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
A munkahelyről jövet is fejtegettem 2 kollégának, hogyan lehetne hatásosabban csinálni - a lényeg, hogy valami nagyobbat durranjon a dolog.. IgorPéldául elköthettek volna egy tankot...
több mint 12 éve
Egy-két tüzelő beszéd, éneklés/kumbájázás, mittomén.. ezek elég sablon dolgok, de már ezek jobbak. Valami látványos/ötletes (tűzugrás, Hoffman Rózsa-bábuégetés) pedig még sokkal jobb lenne.Komolytalan.. bár nem jött jól az idő, de semmiféle komolyabb szervezést/programot nem láttam.Igorsajnos igen, de haverommal is ezen gondolkoztunk, hogy mit kéne csinálni? sok hatásos eszköz nem jutott eszünkbe :\kristof
Ha valaki hoz meleg teát/bort vödörrel, akkor tovább maradnak az emberek.. tudom csóró diákok/anyagiak, de speciel akikel a vilin jöttem, azoknál volt 2 termosz tea.
Ők készültek. A (nemlétező?) szervezők nem annyira.. vagy csak nem látszott.
Valahogy ez a felvonulunk, kicsit focimeccsszerűen skandálunk, oszt hazamegyünk, ez eléggé nudli.. és 2 nap múlva senki sem emlékszik rá. Kollégáim nagy részének lövése nem volt hogy hétfőn volt tüntetés, mikor tegnap mondtam.. ma meg mások beszélgettek róla, de arra már tippeltek, mert nem voltak benne biztosan hogy mikor volt az "előző"! (2 kemény napja)
Jah, és amikor megállt a Kossuthon a kettes vili, én szóltam 3 angol csajnak, hogy végállomás itt van, mert tüntetnek - ez teljesen oké szerintem.. a vicc az, hogy erre körülbelül 9-10 magyar is odajött/elindult (megkérdezték mit mondtam/miért szállnak le az angolok 😀) akiknek lövése sem volt, hogy mi van most/ma/merre/meddig.
Lehet, hogy a híradóban benne volt/lesz ma.. de a hírértéke nagyon hamar elmúlik.
A munkahelyről jövet is fejtegettem 2 kollégának, hogyan lehetne hatásosabban csinálni - a lényeg, hogy valami nagyobbat durranjon a dolog.. vagy ami igazán még hatékonyabb, hogy konzisztensen/hosszútávon kellene csinálni, hogy róluk beszéljen a sajtó minden nap, és legfőképp hosszabb ideig.. és esetleg olyan helyzetbe hozzák az illetékeseket hogy a negatív sajtóvisszhang miatt lépniük kelljen valamit.
Az enyhébbik példám mondjuk egy határozatlan idejű éhségsztrájk volt.. a durvábbat (amin szörnyülködtek), azt inkább nem mondanám 😊
De a lényeg, hogy nem látom/láttam elszántságot/elkötelezettséget az ügy iránt.. és a szokásos "búúúúeznemtetszikikszipszilonmondjonle"-féle hőbörgésnél több kellene.
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
Komolytalan.. bár nem jött jól az idő, de semmiféle komolyabb szervezést/programot nem láttam.Igorsajnos igen, de haverommal is ezen gondolkoztunk, hogy mit kéne csinálni? sok hatásos eszköz nem jutott eszünkbe :\
több mint 12 éve
Most jöttem haza, épp arról.. a Kossuthig pont járt a vili.Skandálás, ugrálás volt (az is inkább a hideg miatt sztem), de semmi extra. Rendőrök nézelődtek, mindenki baromira fázott.. ezért volt a fáklyázás is.
Komolytalan.. bár nem jött jól az idő, de semmiféle komolyabb szervezést/programot nem láttam.
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 12 éve
Amadeus the Young
32 987
Kossuth tér: Több száz tüntető rohant szervezetlenül a Parlament főbejárata elé – pedig a szervezők mondták, hogy ne csinálják –, fáklyákat gyújtottak, és többen feljutottak a lépcsőkre. Gumibotos rendőrök sorfala állt eléjük, amivel szemben felálltak, és azt üvöltik, hogy: „Gyertek ki!"az szép. Remélem nem lesz komolyabb balhé azért.
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Amadeus the Young
32 987
elég komolynak tűnik, ami most a nemzetgazdasági minisztérium előtt folyik. természetesen nem reagáltak rájuk.shawnkamiért mi van ott?
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
elég komolynak tűnik, ami most a nemzetgazdasági minisztérium előtt folyik. természetesen nem reagáltak rájuk.
több mint 12 éve
ha valaki nézné élőben a dzsemborit: www.ustream.tv/channel/ertunk-hu
több mint 12 éve
index.hu/video/2012/12/10/mi_valtozott_a_tandij_neve/Azért ez kemény:
Amadeus91
Rózsika:"a tandíj ellen kampányoló Fidesznek nem az volt a dolga, hogy javaslatokat dolgozzon ki a felsőoktatás rendbetételére"
"Motiválatlan hallgatók passzívá teszik a hallgatókat ..."
A másik: "10 millárdal támogatjuk Angliát " "nem tehetjük meg hogy támogassuk a nyugati államokat "
Azon felül hogy kb 2/3ában faszságok nyilatkoznak és mellé beszélnek vannak jogos dolgok. Csak fura dolog, hogy nem a munkaerő piacot teremtik meg és ezután alakítják oktatást, hanem bumm tanuld azt amit a piac akar csak nincs piac 😀
Ráadásul ezzel rengeteg embert kényszerpályára is állítanak, mert elkezd egy egyetemet és nagyon nem jön be muszáj végig tolnia mert kapja a hitelt a nyakába különben minden nélkül
több mint 12 éve
Amadeus the Young
32 987
index.hu/video/2012/12/10/mi_valtozott_a_tandij_neve/
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Nem kötelező itt maradnod.Kicsit előreszaladtál, de segítek.2/3.Ez egy spontan akcio volt, viszont ha egy spontan akcio ennyi embert megmozgathat akkor egy szervezett tuntetessel el is lehet talan erni majd valamit( csak nem Mo-n 😕)TocaAkkor mi értelme van Mo-n?
Amikor Orbán odavezényelt egy rakás embert a Kossuth térre, hogy Gyurcsány mondjon le, és hogy minden nap odamegy és felszólítja, amíg le nem mond, annak mi lett a vége? Emlékszel e?
Pedig annál szervezettebb, összeszedettebb tüntetéssorozat nem volt a rendszerváltás óta.
És mi lett belőle?
Sobri Jóska
(nem kifejezetten csak abból, de néphülyítésnek jó volt az is)Amadeus91
A tüntetéssorozatból nem lett semmi.
Persze ha ezek a mostani tüntetések arról szólnak, hogy új HÖK vezetők legyenek, abban lehetnek majd sikerek.
De hogy Rózsáékra nem lesz semmi hatásuk az bizonyos.
Amit nem is bánok, mert nem szeretnék egy olyan országban élni, ahol random 10-20ezer emberek belehőzönghetnének a dolgokba.
Még a végén jön egy Ákos koncert 20ezer emberrel, ami a Kossuth téren végződik, és addig nem ér véget, míg az Induljon a banzáj nem lesz az új himnusz, vagy egy románok elleni győztes válogatott meccset követően Sándor kapitányt közfelkiáltással főkapitánnyá választják, és megindítják Erdélynek revíziós alapon.
Sobri Jóska
több mint 12 éve
Kicsit előreszaladtál, de segítek.2/3.Ez egy spontan akcio volt, viszont ha egy spontan akcio ennyi embert megmozgathat akkor egy szervezett tuntetessel el is lehet talan erni majd valamit( csak nem Mo-n 😕)TocaAkkor mi értelme van Mo-n?
Amikor Orbán odavezényelt egy rakás embert a Kossuth térre, hogy Gyurcsány mondjon le, és hogy minden nap odamegy és felszólítja, amíg le nem mond, annak mi lett a vége? Emlékszel e?
Pedig annál szervezettebb, összeszedettebb tüntetéssorozat nem volt a rendszerváltás óta.
És mi lett belőle?
Sobri Jóska
(nem kifejezetten csak abból, de néphülyítésnek jó volt az is)Amadeus91
A tüntetéssorozatból nem lett semmi.
Persze ha ezek a mostani tüntetések arról szólnak, hogy új HÖK vezetők legyenek, abban lehetnek majd sikerek.
De hogy Rózsáékra nem lesz semmi hatásuk az bizonyos.
Amit nem is bánok, mert nem szeretnék egy olyan országban élni, ahol random 10-20ezer emberek belehőzönghetnének a dolgokba.
Még a végén jön egy Ákos koncert 20ezer emberrel, ami a Kossuth téren végződik, és addig nem ér véget, míg az Induljon a banzáj nem lesz az új himnusz, vagy egy románok elleni győztes válogatott meccset követően Sándor kapitányt közfelkiáltással főkapitánnyá választják, és megindítják Erdélynek revíziós alapon.
több mint 12 éve
Amadeus the Young
32 987
2/3.Ez egy spontan akcio volt, viszont ha egy spontan akcio ennyi embert megmozgathat akkor egy szervezett tuntetessel el is lehet talan erni majd valamit( csak nem Mo-n 😕)TocaAkkor mi értelme van Mo-n?
Amikor Orbán odavezényelt egy rakás embert a Kossuth térre, hogy Gyurcsány mondjon le, és hogy minden nap odamegy és felszólítja, amíg le nem mond, annak mi lett a vége? Emlékszel e?
Pedig annál szervezettebb, összeszedettebb tüntetéssorozat nem volt a rendszerváltás óta.
És mi lett belőle?
Sobri Jóska
(nem kifejezetten csak abból, de néphülyítésnek jó volt az is)
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 12 éve
Ez egy spontan akcio volt, viszont ha egy spontan akcio ennyi embert megmozgathat akkor egy szervezett tuntetessel el is lehet talan erni majd valamit( csak nem Mo-n 😕)TocaAkkor mi értelme van Mo-n?