Könyvek, színház

Kicsoda Ferrante? Szabászvarrász?
Pasi vagy nő, vagy ki a szellemíró?
Ma már bárki lehet.
ozibozi

A kiadó nyilatkozata szerint is nő. A szellemírónak semmi értelme, fikciót. A 1992 óta jelennek meg könyvei, az irodalmárok szerint is egy személy írja a könyveket
Gyurma Pappa

Ok, De ki ő?
/Az olasz tv már kb 10X leleplezte, és mégse/
ozibozi

Egy időgéppel visszarepítették az időben, és hozta a ChatGPT-s szövegeket, amiket szép lassan kiad
slowmotion

?

Kicsoda Ferrante? Szabászvarrász?
Pasi vagy nő, vagy ki a szellemíró?
Ma már bárki lehet.
ozibozi

A kiadó nyilatkozata szerint is nő. A szellemírónak semmi értelme, fikciót. A 1992 óta jelennek meg könyvei, az irodalmárok szerint is egy személy írja a könyveket
Gyurma Pappa

Ok, De ki ő?
/Az olasz tv már kb 10X leleplezte, és mégse/
ozibozi

Egy időgéppel visszarepítették az időben, és hozta a ChatGPT-s szövegeket, amiket szép lassan kiad

Kicsoda Ferrante? Szabászvarrász?
Pasi vagy nő, vagy ki a szellemíró?
Ma már bárki lehet.
ozibozi

A kiadó nyilatkozata szerint is nő. A szellemírónak semmi értelme, fikciót. A 1992 óta jelennek meg könyvei, az irodalmárok szerint is egy személy írja a könyveket
Gyurma Pappa

Ok, De ki ő?
/Az olasz tv már kb 10X leleplezte, és mégse/

Szerkesztette: ozibozi

Kicsoda Ferrante? Szabászvarrász?
Pasi vagy nő, vagy ki a szellemíró?
Ma már bárki lehet.
ozibozi

A kiadó nyilatkozata szerint is nő. A szellemírónak semmi értelme, fikciót. A 1992 óta jelennek meg könyvei, az irodalmárok szerint is egy személy írja a könyveket

Kicsoda Ferrante? Szabászvarrász?
Pasi vagy nő, vagy ki a szellemíró?
Ma már bárki lehet.

Szerkesztette: ozibozi

Szóval a Nápoly tetralógia.

Először is az alaphelyzet: a 66 éves Lina eltűnik. Felhívja a fia az elbeszélőnket Lenú-t, hogy nála van-e, de annyit megtudunk, hogy évek óta nem beszélnek, és a Lina (akik az elbeszélőnk csak Lilanak hív) vágya mindig is az volt, hogy nyom nélkül eltűnjön. Hogy "bosszút" álljon rajta Lenu (egyébként Elena), elkezdi írni kettőjük történet.

A háttér Nápoly, a második világháború vagyunk, egy szegénynegyedben, ahol mindennapos az erőszak, a szegénység. A történte a lányok gyerekkorában kezdődik, alig pár évesen már barátok lesznek. Anélkül, hogy komoly spoilerekbe belemennék, annyi már az alaphelyzetből is kiderül, hogy ez a barátság elég terhelt.

A regényfolyam egy olyan felnövés történet, ami nem is klasszikus értelemben az. A főszereplők nem jönnek rá dolgokra, sőt, hibát-hibára halmoznak az életükben, és a személyiségük rétegei, problémái sorban rakódnak egymásra. Tele van visszatérő elemekkel: osztályharc, erőszak otthon és a külvilágban, a nők helyzete, a férfi szerepek alakulása, gyereknevelés, házasság, politika.

Miért tartom aktuálisnak: nem titok az író (és a szereplők nagy része) is alapvetően baloldali érzelmű, és egy nagyon fontos eleme lesz a harmadik könyvtől kezdve, hogy a baloldali értelmiség (a diákok majd később az egyetemi közeg) hogyan telepszik rá a kommunista pártra, és ezt milyen rossz néven is veszik a munkások. Ez ma sincs másképp. Szintén nagyon aktuális téma, hogy miként reagál a világ a technológia változásaira. Hogy milyen utak vannak a szegénységből kitörésre. És számomra személyesen is fontos elem a mentális betegségek megjelenése.

Nagyon ritka ennyire részletesen ábrázolt (persze elnagyolt) személyiségeket olvasni. Van itt nárcisztikus párkapcsolat, traumatikus személyiség defektus, kisebbségi komplexus, toxikus kapcsolat, látens homoszexualitás, szerelmi csalódások, széteső majd összeálló családok, diszfunkcionális kapcsolatok egész sorozata, és ugye a transzgenerációs traumák ábrázolása sem maradhat el.

Folyamatosan igyekszik a XX. század évtizedeibe úgy elhelyezni a szereplőket, hogy azok kulturálisan, politikailag és szociológiailag is értelmezhetőek, élethűek legyenek. Ahogy a társadalmi mobilitás előnyeit és hátrányait bemutatja, az is realisztikus, de közben persze fel is nagyítja az egyes szereplők tulajdonságait, hogy ezzel is segítsen egyértelműen megérteni a mondandóját.

A végére minden karakter kap lezárást, és hogy mennyire női vagy nem női a regény: a nagy igazságokat a férfi karakterek mondják ki. Visszatérő elem, hogy Lenú úgymond nem látja a fától az erdőt, már üvöltöttem volna vele szívem szerint, hogy mit nem értesz ezen, de persze ez a visszaemlékezés stílusjegyei miatt volt így felépítve. Elena nem teljesen megbízható elbeszélő, ezt el is mondja egy ponton, hogy a saját életét, ami Lilától független, néha simán össze tudná foglalni pár mondatban, de a barátnője mindig felkavarja a dolgokat. Sajnos különösebb spoiler nélkül ezt nem tudom jobban megmagyarázni, legyen az elég, hogy Lila mindig megtalálja a módját, hogy valahogy belekeveredjen a dolgok közepébe, és bármennyire is jót akar, ez nem mindig sikerül neki, sőt.

A mellékszereplők mind mélyen megrajzoltak és egyébként eléthűek: legyen szó a maffiózó bártulajdonosokról, a kommunista kőművesről, az egyetemi oktatókról, a portás apáról, a boltos családjáról stb. Persze van "gonosz" a könyvben, de ez sem ennyire egyszerű. A kapcsolatok, a reakciók néha váratlanok, és vannak elsőre meglepő fordulatok. Rendszeres eszköze Ferrante-nak, hogy nagyon sokáig mesél egy-két hétnyi eseményt, aztán egy hirtelen vágással valami nagyon megdöbbentő történik, és csak kapkodjuk a fejünket a szereplőkkel együtt.

Elena belső monológjai sokszor egy értelmiségi vergődései, de sokszor nagyon is emberi problémák. Gyakran hoz borzasztó döntéseket, minden szereplő. A szubjektív érzékelés képes fejezeten belül átalakulni, és ezt le is írja. Sokat játszik a negyedik fallal, kibeszél az elbeszélő szerepéből, sejtet dolgokat, de (ahogy az életben is) gyakran történnek teljesen váratlan fordulatok.

Miért tudom ajánlani: egyrészt a könyv stílusa, irodalmisága szerintem kiváló. Másrészt sok téma igenis aktuális, még így laza 15 évvel a megjelenése után is. Harmadrészt én nagyon is tudtam azonosulni a főszereplővel. Annyi nem spoiler, az utolsó 200 oldal a lezárás, egybe esik az öregkorral, és bizony igen mély dolgok is történnek benne. Átérzem az öregedést (nagyjából a 40 és 60 éves koruk közötti részt fedi le a lezárás), az én gyerekeim is nőnek, és én is sokat gondolok arra, hogy előbb-utóbb kirepülnek. Negyedrészt, és ez a réteg ma jutott eszembe, az értelmiségi lét szenvedéseit is átélem. Hiába vagyok baloldali érzelmű, a munkásosztály nem kér belőlem, és én sem szeretnék visszakerülni ebbe az osztályba. Közben feszít a tenni akarás, de a megélhetés, a saját karrier és a szülői szerepem nem engedi ezt. Ez egy igen komolyan kifejtett íve a történetnek, azt gyanítom, hogy (az egyébként rejtőzködő) Ferrante is hasonló küzdelmeket él át, és talán ez a legszemélyesebb része a könyvnek (legalábbis remélem, hogy a sok trauma nem az...).

Megérte elolvasni. Az talán túlzás, hogy a NYT az 2000-es évek legjobb könyvének választotta (ugye ez sok száz író, kritikus stb. szavazatai alapján) az első könyvet, de mindenképp magasan van a polcon. Nem kell félni a "női témáktól", persze van benne szó az első vérzésről, de dramaturgiai okai vannak, és semmi öncélú feminizmus nincs benne, sőt, ennek a beemelése is inkább kritikus, mint erőszakos.

Azt hiszem nálunk van itthon vagy 3 db Ferrante könyv, a feleségem szereti, olvasta őket.

Én meg Kazuo Ishiguro Ne engedj el-ét írtam fel magamnak. 😀
Zsellér van de Vrij

A filmet NE nézd meg, pont a lényeget írták át benne. Onnan jutott egyébként eszembe, hogy Zizek egy interjúban a legdepresszívebb könyvnek nevezte, amit valaha olvasott.
Gyurma Pappa

Ez érdekes kategória.
Nekem ebben a kategóriában toronymagasan kiemelkedik Mary Doria Russell Verebecske című könyve. Ennyire nyomasztó, lehangoló, elidegenítő, depresszív könyvet még megközelítőleg se olvastam. Senkinek se ajánlom.
Őszentsége Sobri Jóska

Köszi máris érdekel 😀
Drip

Ne tedd. Tényleg.
Őszentsége Sobri Jóska

En is befogom szerezni, erdekel.
Zsellér van de Vrij

Nem ad semmi pluszt az ember életéhez, csak frusztráló, lehangoló, nyomasztó, belemegy az ember agyába és nem ad feloldást vagy megnyugvást. Nekem ez az egyetlen egy könyv életem során amit megbántam, hogy elolvastam a több ezerből, pedig volt közte pár unalmas, szar, nehéz, nyomasztó, sablonos, idegesítő vagy csak simán gyenge. Az egyetlen ami csak elvett, de semmit se adott. Szóval tényleg ellenjavallott.
De lehet másra nem így fog hatni.
Amikor megjelent megvettem, egyből nekikezdtem mindenféle előzetes tájékozódás nélkül, vegülis sci-fi, a prológus pár mondata zseniális, és aztán bár éreztem, hogy ez egyre nyomibb, nagyon nyomi, de már érdekelt a történetszál, és elbasztam, hogy nem hagytam abba.
Őszentsége Sobri Jóska

Ezzel még jobban felcsigáztál, a könyvről remek spoiler mentes kritikákat olvastam. Mivel világnézetileg eléggé különbözünk, engem roppant érdekel, hogy ha elolvasom majd a könyvet, mit fogok róla gondolni. És ígérem, hogy le is fogom írni neked. 😉

Azt hiszem nálunk van itthon vagy 3 db Ferrante könyv, a feleségem szereti, olvasta őket.

Én meg Kazuo Ishiguro Ne engedj el-ét írtam fel magamnak. 😀
Zsellér van de Vrij

A filmet NE nézd meg, pont a lényeget írták át benne. Onnan jutott egyébként eszembe, hogy Zizek egy interjúban a legdepresszívebb könyvnek nevezte, amit valaha olvasott.
Gyurma Pappa

Ez érdekes kategória.
Nekem ebben a kategóriában toronymagasan kiemelkedik Mary Doria Russell Verebecske című könyve. Ennyire nyomasztó, lehangoló, elidegenítő, depresszív könyvet még megközelítőleg se olvastam. Senkinek se ajánlom.
Őszentsége Sobri Jóska

Köszi máris érdekel 😀
Drip

Ne tedd. Tényleg.
Őszentsége Sobri Jóska

En is befogom szerezni, erdekel.
Zsellér van de Vrij

Nem ad semmi pluszt az ember életéhez, csak frusztráló, lehangoló, nyomasztó, belemegy az ember agyába és nem ad feloldást vagy megnyugvást. Nekem ez az egyetlen egy könyv életem során amit megbántam, hogy elolvastam a több ezerből, pedig volt közte pár unalmas, szar, nehéz, nyomasztó, sablonos, idegesítő vagy csak simán gyenge. Az egyetlen ami csak elvett, de semmit se adott. Szóval tényleg ellenjavallott.
De lehet másra nem így fog hatni.
Amikor megjelent megvettem, egyből nekikezdtem mindenféle előzetes tájékozódás nélkül, vegülis sci-fi, a prológus pár mondata zseniális, és aztán bár éreztem, hogy ez egyre nyomibb, nagyon nyomi, de már érdekelt a történetszál, és elbasztam, hogy nem hagytam abba.
Őszentsége Sobri Jóska

Ncore-on fent van! 😊

Azt hiszem nálunk van itthon vagy 3 db Ferrante könyv, a feleségem szereti, olvasta őket.

Én meg Kazuo Ishiguro Ne engedj el-ét írtam fel magamnak. 😀
Zsellér van de Vrij

A filmet NE nézd meg, pont a lényeget írták át benne. Onnan jutott egyébként eszembe, hogy Zizek egy interjúban a legdepresszívebb könyvnek nevezte, amit valaha olvasott.
Gyurma Pappa

Ez érdekes kategória.
Nekem ebben a kategóriában toronymagasan kiemelkedik Mary Doria Russell Verebecske című könyve. Ennyire nyomasztó, lehangoló, elidegenítő, depresszív könyvet még megközelítőleg se olvastam. Senkinek se ajánlom.
Őszentsége Sobri Jóska

Köszi máris érdekel 😀
Drip

Ne tedd. Tényleg.
Őszentsége Sobri Jóska

En is befogom szerezni, erdekel.
Zsellér van de Vrij

Nem ad semmi pluszt az ember életéhez, csak frusztráló, lehangoló, nyomasztó, belemegy az ember agyába és nem ad feloldást vagy megnyugvást. Nekem ez az egyetlen egy könyv életem során amit megbántam, hogy elolvastam a több ezerből, pedig volt közte pár unalmas, szar, nehéz, nyomasztó, sablonos, idegesítő vagy csak simán gyenge. Az egyetlen ami csak elvett, de semmit se adott. Szóval tényleg ellenjavallott.
De lehet másra nem így fog hatni.
Amikor megjelent megvettem, egyből nekikezdtem mindenféle előzetes tájékozódás nélkül, vegülis sci-fi, a prológus pár mondata zseniális, és aztán bár éreztem, hogy ez egyre nyomibb, nagyon nyomi, de már érdekelt a történetszál, és elbasztam, hogy nem hagytam abba.

Azt hiszem nálunk van itthon vagy 3 db Ferrante könyv, a feleségem szereti, olvasta őket.

Én meg Kazuo Ishiguro Ne engedj el-ét írtam fel magamnak. 😀
Zsellér van de Vrij

A filmet NE nézd meg, pont a lényeget írták át benne. Onnan jutott egyébként eszembe, hogy Zizek egy interjúban a legdepresszívebb könyvnek nevezte, amit valaha olvasott.
Gyurma Pappa

Ez érdekes kategória.
Nekem ebben a kategóriában toronymagasan kiemelkedik Mary Doria Russell Verebecske című könyve. Ennyire nyomasztó, lehangoló, elidegenítő, depresszív könyvet még megközelítőleg se olvastam. Senkinek se ajánlom.
Őszentsége Sobri Jóska

Köszi máris érdekel 😀
Drip

Ne tedd. Tényleg.
Őszentsége Sobri Jóska

En is befogom szerezni, erdekel.

Ronnie O'Sullivan önéletrajzi könyvéről mi a véleményetek?

Azt hiszem nálunk van itthon vagy 3 db Ferrante könyv, a feleségem szereti, olvasta őket.

Én meg Kazuo Ishiguro Ne engedj el-ét írtam fel magamnak. 😀
Zsellér van de Vrij

A filmet NE nézd meg, pont a lényeget írták át benne. Onnan jutott egyébként eszembe, hogy Zizek egy interjúban a legdepresszívebb könyvnek nevezte, amit valaha olvasott.
Gyurma Pappa

Ez érdekes kategória.
Nekem ebben a kategóriában toronymagasan kiemelkedik Mary Doria Russell Verebecske című könyve. Ennyire nyomasztó, lehangoló, elidegenítő, depresszív könyvet még megközelítőleg se olvastam. Senkinek se ajánlom.
Őszentsége Sobri Jóska

Köszi máris érdekel 😀
Drip

Ne tedd. Tényleg.

Azt nem olvastam, de ha van nyomasztóbb könyv McCarthy Az útjánál, arra garantáltan nem vagyok kíváncsi.

A Ne engedj elre személyes dolgok miatt sose fogok úgy tekinteni, mint sokan mások, mégis nekem Ishiguroról inkább a szépség jut előbb eszembe, mintsem a depresszió.

Azt hiszem nálunk van itthon vagy 3 db Ferrante könyv, a feleségem szereti, olvasta őket.

Én meg Kazuo Ishiguro Ne engedj el-ét írtam fel magamnak. 😀
Zsellér van de Vrij

A filmet NE nézd meg, pont a lényeget írták át benne. Onnan jutott egyébként eszembe, hogy Zizek egy interjúban a legdepresszívebb könyvnek nevezte, amit valaha olvasott.
Gyurma Pappa

Ez érdekes kategória.
Nekem ebben a kategóriában toronymagasan kiemelkedik Mary Doria Russell Verebecske című könyve. Ennyire nyomasztó, lehangoló, elidegenítő, depresszív könyvet még megközelítőleg se olvastam. Senkinek se ajánlom.
Őszentsége Sobri Jóska

Köszi máris érdekel 😀

Azt hiszem nálunk van itthon vagy 3 db Ferrante könyv, a feleségem szereti, olvasta őket.

Én meg Kazuo Ishiguro Ne engedj el-ét írtam fel magamnak. 😀
Zsellér van de Vrij

A filmet NE nézd meg, pont a lényeget írták át benne. Onnan jutott egyébként eszembe, hogy Zizek egy interjúban a legdepresszívebb könyvnek nevezte, amit valaha olvasott.
Gyurma Pappa

Ez érdekes kategória.
Nekem ebben a kategóriában toronymagasan kiemelkedik Mary Doria Russell Verebecske című könyve. Ennyire nyomasztó, lehangoló, elidegenítő, depresszív könyvet még megközelítőleg se olvastam. Senkinek se ajánlom.

Azt hiszem nálunk van itthon vagy 3 db Ferrante könyv, a feleségem szereti, olvasta őket.

Én meg Kazuo Ishiguro Ne engedj el-ét írtam fel magamnak. 😀
Zsellér van de Vrij

A filmet NE nézd meg, pont a lényeget írták át benne. Onnan jutott egyébként eszembe, hogy Zizek egy interjúban a legdepresszívebb könyvnek nevezte, amit valaha olvasott.
Gyurma Pappa

Nincs időm úgyse filmet nézni, nyugi. 😀 De ha választani kell, úgyis könyvet fogok olvasni. 😊

Jut eszembe, tesómtól kaptam még régebben Zizektől a 'zűrt a paradicsomban'-t, az is várja a sorát. XD

Azt hiszem nálunk van itthon vagy 3 db Ferrante könyv, a feleségem szereti, olvasta őket.

Én meg Kazuo Ishiguro Ne engedj el-ét írtam fel magamnak. 😀
Zsellér van de Vrij

A filmet NE nézd meg, pont a lényeget írták át benne. Onnan jutott egyébként eszembe, hogy Zizek egy interjúban a legdepresszívebb könyvnek nevezte, amit valaha olvasott.

Azt hiszem nálunk van itthon vagy 3 db Ferrante könyv, a feleségem szereti, olvasta őket.

Én meg Kazuo Ishiguro Ne engedj el-ét írtam fel magamnak. 😀

Ez a Ferrante, ugye?
Nem "női témájú" könyvek ezek? Mindig ránéztem, de olyan nőbarátságos-szerelmes könyveknek tűntek.
Illetve, magas lektűr vagy szépirodalom?
Dzsokijuing

Hát, mi számít női témának? Persze, nő a POV karakter, nő a másik főszereplő, de a témák elég univerzálisak. Osztályharc, házasság, Nápoly, mentális betegségek, 20. századi történelem, irodalom, társadalmi változások, az erőszak visszatérő elem, és a vége egy hosszú merengés az elmúlásról.

Szépirodalom, egyértelműen. Elsőre, a marketingje alapján, lektűrnek tűnik (ezt az első 100 oldal el is hessegeti). Pont ez a játék, amit Ferrante játszik: hosszan nyújtja néhány nap/hét eseményeit, az egész átcsap egy univerzális monológba, majd képen röhögi magát és egy hirtelen vágással ugrik néhány hónapot/évet is néha, de közben folyamatosan emeli a tétet, de végig marad a személyek szintjén. Néha naturalista, néha álmodozó a főszereplő, és ugye íróként reflektál magára, szabadalja a negyedik falat, de ugye mint elbeszélő, a megbízhatósága kétséges. Mind a négy regény stílusa más és más. Olyan, mintha autofikció lenne, de ugye ezt nem tudjuk, és közben meg nagyon is szürreális karakterekkel vannak benne.

Még ülepedik benne, tegnap este az utolsó 170 oldalt egyben olvastam el (2:40 perc volt, a Kindle-n néztem az időt, csak mert téma volt), és nem könnyű 170 oldal volt.

Han Kang kiváló, de lehoz az életről.
Dzsokijuing

Azt hiszem, csak olyan könyveket szabad olvasnunk, amelyek mardosnak és furdalnak. Ha az olvasott könyv nem sóz egy jót a fejünkre, hogy ébredjünk, minek azt akkor egyáltalán kézbe venni? Hogy boldoggá tegyen minket, mint írod? Istenem, boldogok akkor is lehetnénk, ha nem volnának könyveink, és olyan könyveket, melyek ekképp boldogítanak, végszükségben magunknak is írhatnánk. Szükségünk azonban épp olyan könyvekre van, amelyek úgy hatnak ránk, mint egy szerencsétlenség, ami nagyon fáj, mint valakinek a halála, akit jobban szerettünk önmagunknál, vagy mintha kiűznének minket, minden embertől távol, a vadonba, mint egy öngyilkosság, olyan legyen a könyv, fejsze, a bennünk befagyott tenger jegéhez. Így hiszem.
Franz Kafka

Hát, hogy tényleg így van-e az egy másik kérdés, de nem véletlen, hogy Kafka így azt mondta, hogy ez a saját véleménye, nyilván ez egy vitatható állítás. Azonban az biztos, hogy az Nobel bizottság hisz ebben. Kazuo Ishiguro Ne engedj el... regénye az eddigi legnagyobb DNF-em, és nem tudom mikor leszek annyira fent, hogy be merjem fejezni (igazából újra kéne kezdenem). Nem nagyon van olyan Nobel díjas, akinek az életműve nem fáj. Egészében, részeiben, de fájdalmas könyvekből áll. Az előző 10 évet nézve (Dylanről nem vagyok hajlandó tudomást venni):
Szvetlana Alekszijevics - minden könyve háborús szenvedésről szól
Kazuo Ishiguro - lásd fent, Az eltemetett óriás sem könnyebb
Olga Tokarczuk - a szereplői szenvednek általában, bár talán ő még egy fogyaszthatóbb elbeszélő
Peter Handke - őt annyira nem ismerem, de a súlyosan depressziós anya öngyilkossága okán bizonyára nem komédiákat írt
Louise Glück - szintén nem nagyon ismerem (költőkkel nem vagyok képben), random elolvastam 3 versét egyik sem egy Csiribiri-csiribiri zabszalma
Abdulrazak Gurnah - egy könyvét olvastam (Utóéletek), de ebben ő kicsit kivétel. Elég tárgyilagos az elbeszélés módja, de a témája nem túl vidám, a gyarmatosítás nem volt épp egy diadalmas időszaka az emberi jogoknak - ő talán a szabályt erősítő kivétel
Annie Ernaux - Az Évek még hagyján, az a legkevésbé személyes könyve, de Az eseményt csak nagyon erős idegzetűek ajánlom. Komolyan
Jon Fosse - Volt róla szó, minden könyve szinte a halálról szól, vagy annak közeledéséről, mit mondjak még
Han Kang - lásd Dzsoki beidézett hsz-ét

Szóval a Nobel bizottság, az utóbbi években szinten kivétel nélkül fájdalmas témákat, fájdalmas könyveket író alkotókat választott, de 1993-ig visszalapoztam, és akiket ismerek (sajnos a kínai írók művei elkerültek, és még sok mindenki aki talán nem is igazán jelent meg magyarul) 1993-as díjazott Toni Morrison, aki relatív pozitív könyveket írt.

Közben befejeztem a Nápolyi Regényeket, de még emésztenem kell. Abszolút nem erre számítottam, amikor elkezdtem olvasni. És még finom voltam. 6/5 az utolsó könyv is, de más miatt, mint az első, de még fel kell dolgoznom.
Gyurma Pappa

Ez a Ferrante, ugye?
Nem "női témájú" könyvek ezek? Mindig ránéztem, de olyan nőbarátságos-szerelmes könyveknek tűntek.
Illetve, magas lektűr vagy szépirodalom?

Han Kang kiváló, de lehoz az életről.
Dzsokijuing

Azt hiszem, csak olyan könyveket szabad olvasnunk, amelyek mardosnak és furdalnak. Ha az olvasott könyv nem sóz egy jót a fejünkre, hogy ébredjünk, minek azt akkor egyáltalán kézbe venni? Hogy boldoggá tegyen minket, mint írod? Istenem, boldogok akkor is lehetnénk, ha nem volnának könyveink, és olyan könyveket, melyek ekképp boldogítanak, végszükségben magunknak is írhatnánk. Szükségünk azonban épp olyan könyvekre van, amelyek úgy hatnak ránk, mint egy szerencsétlenség, ami nagyon fáj, mint valakinek a halála, akit jobban szerettünk önmagunknál, vagy mintha kiűznének minket, minden embertől távol, a vadonba, mint egy öngyilkosság, olyan legyen a könyv, fejsze, a bennünk befagyott tenger jegéhez. Így hiszem.
Franz Kafka

Hát, hogy tényleg így van-e az egy másik kérdés, de nem véletlen, hogy Kafka így azt mondta, hogy ez a saját véleménye, nyilván ez egy vitatható állítás. Azonban az biztos, hogy az Nobel bizottság hisz ebben. Kazuo Ishiguro Ne engedj el... regénye az eddigi legnagyobb DNF-em, és nem tudom mikor leszek annyira fent, hogy be merjem fejezni (igazából újra kéne kezdenem). Nem nagyon van olyan Nobel díjas, akinek az életműve nem fáj. Egészében, részeiben, de fájdalmas könyvekből áll. Az előző 10 évet nézve (Dylanről nem vagyok hajlandó tudomást venni):
Szvetlana Alekszijevics - minden könyve háborús szenvedésről szól
Kazuo Ishiguro - lásd fent, Az eltemetett óriás sem könnyebb
Olga Tokarczuk - a szereplői szenvednek általában, bár talán ő még egy fogyaszthatóbb elbeszélő
Peter Handke - őt annyira nem ismerem, de a súlyosan depressziós anya öngyilkossága okán bizonyára nem komédiákat írt
Louise Glück - szintén nem nagyon ismerem (költőkkel nem vagyok képben), random elolvastam 3 versét egyik sem egy Csiribiri-csiribiri zabszalma
Abdulrazak Gurnah - egy könyvét olvastam (Utóéletek), de ebben ő kicsit kivétel. Elég tárgyilagos az elbeszélés módja, de a témája nem túl vidám, a gyarmatosítás nem volt épp egy diadalmas időszaka az emberi jogoknak - ő talán a szabályt erősítő kivétel
Annie Ernaux - Az Évek még hagyján, az a legkevésbé személyes könyve, de Az eseményt csak nagyon erős idegzetűek ajánlom. Komolyan
Jon Fosse - Volt róla szó, minden könyve szinte a halálról szól, vagy annak közeledéséről, mit mondjak még
Han Kang - lásd Dzsoki beidézett hsz-ét

Szóval a Nobel bizottság, az utóbbi években szinten kivétel nélkül fájdalmas témákat, fájdalmas könyveket író alkotókat választott, de 1993-ig visszalapoztam, és akiket ismerek (sajnos a kínai írók művei elkerültek, és még sok mindenki aki talán nem is igazán jelent meg magyarul) 1993-as díjazott Toni Morrison, aki relatív pozitív könyveket írt.

Közben befejeztem a Nápolyi Regényeket, de még emésztenem kell. Abszolút nem erre számítottam, amikor elkezdtem olvasni. És még finom voltam. 6/5 az utolsó könyv is, de más miatt, mint az első, de még fel kell dolgoznom.

a Dzsungel könyve még 30 éves fejjel is fantasztikus 😊

bár szegény Reviczky Gábor már nem sokáig fogja bírni Balu szerepét
törölt kristof

Ezért játssza váltásban Bucival

a Dzsungel könyve még 30 éves fejjel is fantasztikus 😊

bár szegény Reviczky Gábor már nem sokáig fogja bírni Balu szerepét

Gyurma, hogyan tudsz egy 200 oldalas könyvet egy délután elolvasni?!
r.baggio

Hm, én -nyilván könyv, meg betűmérettől függően- átlagosan egy oldal per perc sebességgel olvasok, és a legtöbb könyvet szeretem egyben elolvasni. (Nyilván egy albatroszos Rejtő könyvnél gyorsabban, egy majdnem A4-es méretű Hararinál, vagy egy Thatcher önéletrajznál, ahol oldalanként van ömlesztve egy töriórányi infó, ott lassabban.)
Szerintem aki sokat olvas, az idővel "felgyorsul", ennyi az egész.
Őszentsége Sobri Jóska

Én az ellenkezőjét tapasztalom, de ok 😀 az Anna Karenyinát most fejeztem be, hát szerintem Gyurma minimum 30 könyvet elolvasott volna az azzal eltöltött idő alatt
r.baggio

Jó, hát fáradtan sose olvasok, akkor inkább film, sorozat. Ha elolvastam két mondatot, és nem emlékszem rá, már teszem is le.
Egyszer olvastam az olvasásról, hogy idővel az ember automatikusan sorokat olvas be, nem betűket vagy szavakat, mint amikor felolvas. Ez lehet a gyorsulás oka, bár gyerekként se voltam tötyörögve olvasó, de azért a nyelvezet, a gondolatiság se mindegy, hogy egy random krimit olvas az ember amiben van jóesetben ötszáz különböző szó, vagy egy világirodalmi klasszikust, ahol van féloldalas, többszörösen összetett mondat tizenkét jelzős szerkezettel. Én pl. a Tüskevárt vagy 20 évig olvastam, elkezdtem amikor kötelező volt, de nem tetszett, letettem pár oldal után, aztán egy nyaralásra nem vittem könyvet, a házban ott volt a Tüskevár, és bár akkor se tetszett, de pár nap alatt végigszenvedtem.
Őszentsége Sobri Jóska

Lehet ilyen "gyorsolvasást / villámolvasást" tanulni, persze ahogy írod, sokban függ a témától is, hogy mennyire gyorsan tudsz haladni illetve mennyire figyelsz oda.

Nálam van, hogy olvasok és aztán azt veszem észre, hogy fogalmam sincs mi történt az elmúlt 3-4 oldalon, mert elkalandozott a figyelmem.
Lúdas Solymi

Ugyanez. Rohadt telefon meg tik tok meg hasonlok annyira elvittek az agyamnak ezt a reszet hogy kb meditalnom kell mar olvasashoz hogy legyen ertelme. Ez nem volt igy 5-10 eve. Kepzelem egy ebben felnovo gyerekkel mi lesz majd.
JéBé

Ja, nekem nem feltetlenul ezert, hanem mert van h annyira nem kot le amit olvasok. Vagy epp annyira lekot h tovabbfuzom fejben 😀

De amugyis a napokban gondolkodtam h vissza kell ternem a lefekves elotti meg napkozbeni olvasashoz, kulonben nem jo kedvvel fekszem le.

A napi munka vagy podcasthallgatas nem epp megfelelo, telefonon cikkek olvasasa amugy sem.

Meg eszrevettem h keresem a hosszabb cikkeket h lekossem az agyam, mikozben ott allnak mogottem a polcon a konyvek 😀

Hiaba na, ahogy Gyurma irta, szolasokat kell rebdszerre fuzni.

Ugyanez. Rohadt telefon meg tik tok meg hasonlok annyira elvittek az agyamnak ezt a reszet hogy kb meditalnom kell mar olvasashoz hogy legyen ertelme. Ez nem volt igy 5-10 eve. Kepzelem egy ebben felnovo gyerekkel mi lesz majd.
JéBé

A fiúknál, amikor otthon vannak, kötelező olvasás van, minden nap. Amíg a pici alszik, addig gépeznek, de azzal, a feltétellel, hogy kötelező olvasás van utána. Nem sok, 30 perc, de szépen be is tartják. Amikor szünetben egyedül vannak otthon, akkor is betartják (vagy anyám behajtja rajtuk, célnak az is megfelel).

6-7 órás képernyőidőm ment le 4 óra alá, úgy hogy telefonon/tableten tanulok (videókurzusokat), olvasok, tehát ez sem klasszikus doom scrolling. Nem önkontroll vagy akaraterő kell hozzá, csak rendszer/rendszeresség. A feleségem mindig panaszkodott vagy elviccelte, hogy áá, ő nem olvas annyit, nem is tud stb. Sima rendszerességgel már túl van idén 3 könyvön, úgy hogy az együtt töltött 17 évünk alatt nem olvasott ennyit (szakmán kívül, természetesen),

Én minden este olvasok. Van hogy 2-3 oldalt, mert belealszok, van hogy 20-30-50 stb. Imádok egyébként belealudni az olvasásba, és 5-6 perc alatt elolvasni egy oldalt, de csak eljutni a fejezet/sorugrás stb. végéig. 100szor jobban alszom ilyenkor.

Ha van rendszeresség, erőfeszítés nélkül lehet csinálni mindent. Én idén fogytam 9 kg már, rendbe raktam a kissé kaotikus megtakarításainkat, mozgás eddig is fontos és rendszeres volt, de ez is maradt stb. Semmi mást nem csinálok, csak szokások rendszerét egymásra fűztem.
Gyurma Pappa

Nalunk 4 honapos es hat nyilvan az a nagy tervem hogy 3-4 eves koraig semmi, koztudott mar hogy milyen neurologiai valtozasokat okoz fejlodo korban. De en meg egy egyel vagy kettovel lassabb korban nottem fel es igy is sikerult par ev alatt eljutni oda hogy nehezemre esik egy konyvre oda koncentralni. Regen csak elokaptam olvastam 5 oldalt letettem es valamikor folytattam. Ez most elkepzelhetetlen, 10 oldal mire lelassul az agyam es elkezdem felfogni amit olvasok.