Könyvek, színház
20 feliratkozó
több mint 1 éve
A nagyobbaknál Törölt kolléga már említette a Kafka a tengerpartont, én azzal kezdtem.Na nem mintha nem lenne elég olvasnivalóm, de pl. Murakamitól még semmit sem olvastam, de az ún. mágikus realizmus hááát, finoman szólva sem a kedvencem. Ennek ellenére azért legalább egy könyvet elolvasnék tőle.Murakami Haruki - Kafka a tengerpartonÉn szerencsére ezzel kezdtem és azóta megettem az összeset.
sokáig óriási vakfolt volt Murakami, aztán 2015-ben megjelent a "Férfiak nők nélkül" c. novelláskötete, gondoltam ez jó kiindulópont lehet, de szörnyű volt. 😀 ez teljesen elvette a kedvem a többi művétől, aztán szerencsére most a baráti könyvklubon a fenti regény volt a "feladat" és imádtam, pedig tartottam a mágikus realizmustól is, ennek ellenére ez is kifejezetten tetszett + mindig imádom, ha zenékkel festi meg a hangulatot egy író.
ez is 9.5/10, elég jó streakem van itt az év végén 😊
törölt kristof
A rövidebbek közül a Birkakergető nagy kaland a kedvencem, a terjedelmeseknél a Kurblimadár krónikája és az 1Q84 letehetetlen.
Dzsokijuing
Melyiket ajánlanád beugrónak?😀 Ez úgyis mindenképpen 2024-es projekt lesz.
Zsellér de Vrij
A rövidebbeknél a Birkakergető nagy kaland vicces és Murakami első regénye is egyben, szóval időrendben haladhatsz. Murakami pályakezdéséről ez egy óriási sztori: lithub.com/haruki-murakami-the-moment-i-became-a-novelist/
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Na nem mintha nem lenne elég olvasnivalóm, de pl. Murakamitól még semmit sem olvastam, de az ún. mágikus realizmus hááát, finoman szólva sem a kedvencem. Ennek ellenére azért legalább egy könyvet elolvasnék tőle.Murakami Haruki - Kafka a tengerpartonÉn szerencsére ezzel kezdtem és azóta megettem az összeset.
sokáig óriási vakfolt volt Murakami, aztán 2015-ben megjelent a "Férfiak nők nélkül" c. novelláskötete, gondoltam ez jó kiindulópont lehet, de szörnyű volt. 😀 ez teljesen elvette a kedvem a többi művétől, aztán szerencsére most a baráti könyvklubon a fenti regény volt a "feladat" és imádtam, pedig tartottam a mágikus realizmustól is, ennek ellenére ez is kifejezetten tetszett + mindig imádom, ha zenékkel festi meg a hangulatot egy író.
ez is 9.5/10, elég jó streakem van itt az év végén 😊
törölt kristof
A rövidebbek közül a Birkakergető nagy kaland a kedvencem, a terjedelmeseknél a Kurblimadár krónikája és az 1Q84 letehetetlen.
Dzsokijuing
Melyiket ajánlanád beugrónak?😀 Ez úgyis mindenképpen 2024-es projekt lesz.
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 1 éve
Murakami Haruki - Kafka a tengerpartonÉn szerencsére ezzel kezdtem és azóta megettem az összeset.
sokáig óriási vakfolt volt Murakami, aztán 2015-ben megjelent a "Férfiak nők nélkül" c. novelláskötete, gondoltam ez jó kiindulópont lehet, de szörnyű volt. 😀 ez teljesen elvette a kedvem a többi művétől, aztán szerencsére most a baráti könyvklubon a fenti regény volt a "feladat" és imádtam, pedig tartottam a mágikus realizmustól is, ennek ellenére ez is kifejezetten tetszett + mindig imádom, ha zenékkel festi meg a hangulatot egy író.
ez is 9.5/10, elég jó streakem van itt az év végén 😊
törölt kristof
A rövidebbek közül a Birkakergető nagy kaland a kedvencem, a terjedelmeseknél a Kurblimadár krónikája és az 1Q84 letehetetlen.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Murakami Haruki - Kafka a tengerpartonsokáig óriási vakfolt volt Murakami, aztán 2015-ben megjelent a "Férfiak nők nélkül" c. novelláskötete, gondoltam ez jó kiindulópont lehet, de szörnyű volt. 😀 ez teljesen elvette a kedvem a többi művétől, aztán szerencsére most a baráti könyvklubon a fenti regény volt a "feladat" és imádtam, pedig tartottam a mágikus realizmustól is, ennek ellenére ez is kifejezetten tetszett + mindig imádom, ha zenékkel festi meg a hangulatot egy író.
ez is 9.5/10, elég jó streakem van itt az év végén 😊
The risk I took was calculated, but man, am I bad at math.
több mint 1 éve
www.libri.hu/konyv/michel_houellebecq.megsemmisulni.htmlLÁJK, valamennyi Houllebecq kihagyhatatlan.
elvileg holnap jelenik meg, beszerzős.
Zsellér de Vrij
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
www.libri.hu/konyv/michel_houellebecq.megsemmisulni.htmlÍgy elsőre nagyon hasonlít arra amit épp most olvasok:
elvileg holnap jelenik meg, beszerzős.
Zsellér de Vrij
moly.hu/konyvek/marc-elsberg-sosem-eleg
több mint 1 éve
www.libri.hu/konyv/michel_houellebecq.megsemmisulni.htmlelvileg holnap jelenik meg, beszerzős.
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 1 éve
Igen, az árakat láttam a többi kötetnél 😀Véletlenül valakinek nincsen meg a Szukits-féle Asimov összesből a 10. kötet (A. teljes science fiction univerzuma 10)? Ez az egy hiányzik, és sehol nem lehet beszerezni, se antikvárium, se semmi...sci-fi, fantasy könyves csoportokban nézz szét, ott szoktak lenni Asimov kötetek, igaz horror áron, illetve többnyire egyben, de sose lehet tudni. Illetve antikvár oldalakon próbáld előjegyezni.
warr_b
www.szellemlovas.hu/index.php?r=webboltTermekValtozat/index&termek_nev=Asimov
Drip
Előjegyzést megcsináltam, köszi.
Fb-om nincs, de majd lehet asszonyt megkérem nézzen rá a marketplace-en.
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 1 éve
Véletlenül valakinek nincsen meg a Szukits-féle Asimov összesből a 10. kötet (A. teljes science fiction univerzuma 10)? Ez az egy hiányzik, és sehol nem lehet beszerezni, se antikvárium, se semmi...sci-fi, fantasy könyves csoportokban nézz szét, ott szoktak lenni Asimov kötetek, igaz horror áron, illetve többnyire egyben, de sose lehet tudni. Illetve antikvár oldalakon próbáld előjegyezni.
warr_b
www.szellemlovas.hu/index.php?r=webboltTermekValtozat/index&termek_nev=Asimov
több mint 1 éve
Véletlenül valakinek nincsen meg a Szukits-féle Asimov összesből a 10. kötet (A. teljes science fiction univerzuma 10)? Ez az egy hiányzik, és sehol nem lehet beszerezni, se antikvárium, se semmi...
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 1 éve
Zola: Az összeomlásZseniális háborús regény a francia-porosz háborúról.
A regény a froeschwilleri vereség után veszi fel a fonalat, és a párizsi kommün leveréséig tart. Zseniális, kegyetlen, Zolás.
"III. Napóleon megtámadja a poroszokat, hogy elfojtsa a belső elégedetlenkedést és növelje Franciaország tekintélyét a világ szemében. Ez a tébolyult lépés csaknem egész, százezer főnyi hadseregének életébe került."
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 1 éve
Joseph Heywood - Hozd el nekem HitlertAz egyik kedvenc könyvem Ever 😊
"1945 áprilisának végén Berlin maga a pokol, izzó romhalmaz a szovjet csapatok gyűrűjében. Günther Brumm ezredes, a legreménytelenebb kommandó-akciók megszervezésének és végrehajtásának hivatásos művésze a sötétség leple alatt ejtőernyőn jut be a szétlőtt fővárosba. De hátra van még a feladat neheze: Adolf Hitler kimenekítése a birodalmi főhadiszállásról."
nagyon tetszett, 9.5/10
törölt kristof
több mint 1 éve
Joseph Heywood - Hozd el nekem Hitlert"1945 áprilisának végén Berlin maga a pokol, izzó romhalmaz a szovjet csapatok gyűrűjében. Günther Brumm ezredes, a legreménytelenebb kommandó-akciók megszervezésének és végrehajtásának hivatásos művésze a sötétség leple alatt ejtőernyőn jut be a szétlőtt fővárosba. De hátra van még a feladat neheze: Adolf Hitler kimenekítése a birodalmi főhadiszállásról."
nagyon tetszett, 9.5/10
The risk I took was calculated, but man, am I bad at math.
több mint 1 éve
vampirokbalja.jegy.hu/program/vampirok-balja-musical-152481Június 21-23, még vannak jegyek 😊
Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 1 éve
YoungZeeZee
8 593
Raw: My Journey into the Wu-Tang by Lamont U-God Hawkins3 es fole az osztalyzat.
Ami nem tetszett:
Sok volt a leirasa annak h mikent dolgozott az utcan illetve a bortonben toltott evei sem szorakoztattak sokaig , de
Egy igen objektiv konyv magarol es a clanrol.
Tudja h hol a helye, tudja h nem o a legjobb mc.
Leirja az abszolut objektiv okokat h a clan miert nem olyan mar mint kellene.
Nekem romantikus wu fannak azert csalodas olvasni dolgokat.mert ok nem 10 oriasi baratok es osszealltak es legendak lettek hanem kb tavoli haverok voltak es egy dolog kototte ossze oket : ki a ghettobol.
Peldak: u god gyereket veletlenul lelottek, ujraelesztes stb.egyedul method man erdeklodott h mi ujsag.mondjuk ok kb egyutt nottek fel.
Mindig azt hittem h a szolo lemezeken milyen fasza otlet az ujragondolt wu logo....na hat vegulis az, csak az ok az volt h fizetniuk kellett volna a logoert ha az eredetit hasznaljak!.
A clan resz engem nagyon lekotott.
A tobbi atlagos vagy kicsivel atlag alatti bizonyos dolgok miatt.
több mint 1 éve
Mivel tavaly európai díjazott volt, idén jó eséllyel nem.24.hu/kultura/2023/10/01/krasznahorkai-laszlo-irodalmi-nobel-dij-eselyes-fogadoiroda-murakami-haruki-salman-rushdie/Nekem úgy rémlik, itt nem nagyon szokták eltalálni a favoritokat - mert pont az irodalomnál elég eklektikusan tud válogatni a bizottság.
Két magyar is a listán!
Dzsokijuing
Megnéztem az oldalt is - 42 név van felsorolva 11szeres és 40szeres odds között... és kíváncsiságból megnéztem a béke díjas listájukat, ahol szerintem jobban lehet azért esélyeket lattolgatni... hát abban vannak vicces nevek. Lula, Erdogan, Elon Musk.
| Remélem ezzel most jól megjinxeltem a magyarokat.. |
Igor
Kérdés, bennünket hová sorolnak.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
24.hu/kultura/2023/10/01/krasznahorkai-laszlo-irodalmi-nobel-dij-eselyes-fogadoiroda-murakami-haruki-salman-rushdie/Nekem úgy rémlik, itt nem nagyon szokták eltalálni a favoritokat - mert pont az irodalomnál elég eklektikusan tud válogatni a bizottság.
Két magyar is a listán!
Dzsokijuing
Megnéztem az oldalt is - 42 név van felsorolva 11szeres és 40szeres odds között... és kíváncsiságból megnéztem a béke díjas listájukat, ahol szerintem jobban lehet azért esélyeket lattolgatni... hát abban vannak vicces nevek. Lula, Erdogan, Elon Musk.
| Remélem ezzel most jól megjinxeltem a magyarokat.. |
Szerkesztette: Igor
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 1 éve
24.hu/kultura/2023/10/01/krasznahorkai-laszlo-irodalmi-nobel-dij-eselyes-fogadoiroda-murakami-haruki-salman-rushdie/Két magyar is a listán!
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
Nemzetközi könyvfesztivál ideje alatt mindenhol vannak elég jó kis kedvezmények. 😊
"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 1 éve
www.ticketswap.com/event/proton-szinhaz-reisz-gabor-komolyan-rohejes-vagyok/a28c0e50-80b3-418d-bc5a-9f84d4fb78ccma este, én sajnos nem tudok menni, de abszolút ajánlom, ha valaki ráér (és nem utálja Reisz Gábor filmjeit 😀)
The risk I took was calculated, but man, am I bad at math.
több mint 1 éve
YoungZeeZee
8 593
Nick Hornby - slam (betoncsok)Akartam vmi mast amit nem olvastam mostanaban.Nick Honrby konyveit kedvelem.Minden utanolvasas nelkul belekezdten, aztan kiderult h egy tini narrator.megneztem a leirast.elgondolkodtam h nekem szol-e, de ugy voltam h ez teljesen mas lesz mint az eddigiek.
Szoval tinikrol szol akik tizenevesen lettek szulok.vagyis egy tini fiurol es lanyrol.konnyed, nehol humoros ahogy nick irni szokott.vartam vmi nagy megfejtest, lezarast...de nem jott.sima 3pont az 5-bol sajna.
Szerkesztette: YoungZeeZee
több mint 1 éve
89 esztendős korában eltávozott Cormac McCarthy, Az út, a Nem vénnek való vidék, a Határvidék-trilógia és sok más nagyszerű regény írója.Megjelent magyarul is az utolsó testvérregénye, Az utas/Stella Maris.
Műveiben örökké tovább él.
Egy egyetemi focis emlékkel búcsúzom:
www.widerightnattylite.com/2012/8/24/3264364/cormac-mccarthy-previews-the-big-xii
Dzsokijuing
Letehetetlen.
Nézz egyenesen előre. Mi van ott?
Ha annak látod, ami,
Sohasem hibázol.
(Bassui Tokusho zen mester tanácsa a Line of Scrimmage-en)
több mint 1 éve
YoungZeeZee
8 593
picit besokaltam az elmult 1.5 konyveitol, elkezdtem 2 masik "fiction" konyvet, de...vegulis maradtamKG: A to Z: An Uncensored Encyclopedia of Life, Basketball, and Everything in Between
tomoren igazi amerikai film is lehetne belole mert
fekete srac, egyeduli anyuka, rasszizmus, felfugesztett borton,, rap, anya elkuldi a fiat, jofej tanarok, underground kosar bajnoksagok, egyetemre nem vesznek fel, de gimiskent draftolnak, igaz barat elvesztese a szulinapodon, bajnoki cim stb...
de szerencsere ennel sokkal tobb a konyv.
nem linerais hanem enciklopediaszeruen ab c sorrendben rendezve a gondoltai, kobe-rol, serulesekrol, zenerol, az n betus szorol, cipokrol, eletrol, szinte mindenrol.
aki nem kedvelte KG-t eme konyv utan meg fogja az tutti.
több mint 1 éve
Anthony Doerr - A láthatatlan fényA legjobban az iro stilusa tetszik, ahogy kulonbozo helyzeteket /eseteket korbeir, kvazi ravezeti az olvasot, anelkul hogy a lenyeget szo szerint leirna.
Legyen szo a legszebb kis emberi megnyilvanulasokrol, vagy arrol, hogy a nemet baka mit szed "hatfajasra", vagy akar a holokauszt/haboru legsotetebb dolgairol.
Wow, most nezem csak, hogy osszel jon Netflixes minisorozat, Mark Ruffaloval es Hugh Laurievel 😮 raadasul tobbnyire Magyarorszagon forgattak 😮
Szerkesztette: Borbinho
"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 1 éve
Timothy Snyder: Véres övezetMonumentális alapmű az 1933-1945 közötti Kelet-európai tömeggyilkosságokról, amikor is körülbelül 14 millió embert öltek meg szándékosan, tudatosan.
A véres övezet az a terület Európában, ahol Hitler és Sztálin rezsimje egymás mellett létezett és egy időszakban egymást átfedve is tombolt. Ez az 1919-1939 közötti Lengyelország, a Baltikum, az akkori Belarusz, Ukrajna és Nyugat-Oroszország egy kisebb sávjának területe.
A könyv tárgyalja az 1932-33-as Holodomort, az 1937-38-as nagy terror időszakát, kitérve a lengyelek elleni kvázi etnikai tömeggyilkosságokra, Lengyelország 1939-es felosztását, és az ott elkövetett náci és szovjet bűnöket (Nácik által elkövetett lengyel falvak, városok polgári lakosságának szisztematikus kiirtása, szovjet részről lengyelek elleni terror, Katyn, stb). Továbbá a nácik által szándékosan kiéheztetett szovjet hadifoglyokat, a németek által elkövetett brutális kegyetlenkedéseket Belaruszban, Ukrajnában, és természetesen a Holokausztot a Molotov-Ribbentrop vonaltól keletre, majd nyugatra, végül a szovjetek által elkövetett bűnöket Kelet-Európában és a Kaukázusban, a németek elűzését, illetve a sztálini antiszemitizmust is 1945 után.
A legrosszabbul az a terület járt, ahol az akkor ott lakóknak 3 megszállást is át kellett élniük szenvedniük 1939-1944 között. Szovjet, náci majd újra a szovjet megszállást.
Mindez végig tényszerűen. Elgondolkodtató, fontos könyv. Egyszer majd újra olvasós.
+ cikk ajánló a könyvről: www.valaszonline.hu/2022/08/03/masodik-vilaghaboru-tomeggyilkossag-veres-ovezet-timothy-snyder-recenzio/
"Az a feladatunk, hogy a számokat emberekké változtassuk vissza. Ha erre nem vagyunk képesek, akkor Hitler és Sztálin nemcsak a világunkon hagytak nyomot, hanem az emberségünkön is."
Szerkesztette: Zsellér van de Vrij