Koronavírus 2024

34 feliratkozó

több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 036 — #NoStress
az a baj h alapvetően nem hiszek a számoknak, innen pedig olyan számok lesznek két hét múlva, amilyeneket akarnak
briareos
Ebben nincs vita. Csak láthatóan nem akarnak nagyobb számot mutatni. Így pedig visszajutok oda, hogy 2000 beteg miatt nem lehet másfél hónapig leállítani az országot.
zinedine5
Ez az óriási tévedés. És a káros megközelítés.
Nem 2000 beteg miatt kell leállítani az országot.
Hanem azért kellene, illetve kellett volna, hogy ne legyen 20 vagy 200ezer.
Preventíven.
Két hónapja.
Egy hónapra teljesen.
És akkor most már csak az újjáépítés, romeltakarítás, és beindulás lenne gazdaságilag. Egy hónap kellemetlenségért cserébe.

Van olyan helyzet, ahol nem tudsz hasznot termelni, csak veszteséget minimalizálni.
Amikor egy ország vezetése -és ők nem az indexből, origóból, NYT-ból, WSJ-ból, WP-ból informálódnak, vannak szakszolgálataik, tanácsadóik, analitikusaik, elemzőik- szembesül azzal, hogy világjárvány szituáció van, akkor két rossz közül kell válasszon. De mindig a megelőzés a kisebb rossz, mint a felelőtlenség, önámítás, vágyvezérelt gondolkodás.
Ha pl. az USA év elején teljes határzárat vezet be, akkor a vírus nem jut be, vagy 1-2 elszigetelt esetet követően hamar elfojtható. Ennek természetesen óriási negatív gazdasági hatásai lettek volna, de baszki, így is azok lesznek. Csak így nagyobbak és még egy csomóan meg is halnak.
Ezért egy felelős vezetőnek nem az események után kullogva kell reagálnia, hanem proaktívan kell megelőznie, és előreterveznie.
Sobri Jóska
Az a helyzet h a leállásnak világszintűnek kellett volna lennie, ugyanis ha egyedül egy állam 1 hónapra leáll, utána meg visszakapcsolódik a globális termékláncba, akkor simán érkezhet utána fertőzött területről alapanyag, alkatrész, termék, munkaerő.
empty taxi
Ez az optimális forgatókönyv.
De a gazdaság bedőlésének és a járvány elharapózásának megelőzéséhez elég lokálisan is, mint pl Hupejben tették Kínában.
És elég lett volna itthon is, vagy Angliában, Izlandon, USA-ban, bárhol, és onnantól csak a termékláncok ellenőrzésére kellett volna fókuszálni, nem egy egész országéra.

több mint 4 éve
Atari Pittsburgh Steelers 1 364 — Tulipános Fan- fan
OV törzsfő megmondta az akciócsoportok aktivizálásakor, hogy itt ez kérem egy katonai akció, pontos eljárásrendet követő tervszerű intézkedés-sorozat. A terv titkos, ezért kifürkészhetetlenek OV útjai. (Remélem, nem az a terv, hogy most időben - még a románok előtt - kapitulálunk.)

"Itt?? ... Mindenki!"
több mint 4 éve
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 13 417 — Слава Україні! Героям слава!
 index.hu/belfold/2020/04/07/budai_irgalmasrendi_korhaz_koronavirus_fertozes_jarvanyugyi_zarlat_orvosok_belgyogyaszat/

:/

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 4 éve
Törölt felhasználó
hát Szegeden a helyzet kb egy sima nyári napnak felel meg. Kozmetikusok, fodrászok, kutyakozmetikus mind újra kinyitottak. Forgalom is sokkal élénkebb, kb ennyi volt ebben a korlátozásban.
rokaur
Majd hnap a Nagy Vezír bejelenti mi lesz a szerdán lejáró korlátozások sorsa, tuti szigorítanak majd rajta...ja tuti nem.
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 21 905
Pakolás közben meghallgattam a mai tájékoztatót.
Nem akarom megbántani se Cili nénit se senkit de ez egy büdös nagy lószar volt.
Olyan érzésem van mint amikor anyukám próbálja szépszóval megkérni a lányomat valamire.
Majd biztos Pesten húsvét alatt nem fognak elindulni az emberek mert ő szépen kéri....
Bazzani
Mert ha utasít és parancsol, akkor meg majd az lesz a baj, hogy azok a rohadt férgek (Te mondtad ezt pár napja, köszönöm, hogy rólam is így vélekedsz) korlátozzák a jogaimat. Bár szerintem a tilalmon szigorítanak majd.

Hozzáteszem igazad van. Jöjjön a katonaság, azt aki lófrál azt csapják torkon a puskával.

Szerencsére olyan szép idő van, kerti munkákra tökéletesen alkalmas. Nem szerencsére a jó idő jobban mozgásra készteti az embereket. Ez vidéken nem akkora gond talán általánossagban, panelban, tömbházban ez valóban elég frusztráló lehet.
tüsi91
Egyébként a szép szóval megkér és a katonaság között nincs már semmi más? Nem értem miért kell így gondolkodni. Ha tényleg túlzásba esnek az emberek, akkor lenne egy csomó lehetőség, ne: kell férgezni meg torkon csapni...
több mint 4 éve
ozibozi New York Giants 16 663
Pakolás közben meghallgattam a mai tájékoztatót.
Nem akarom megbántani se Cili nénit se senkit de ez egy büdös nagy lószar volt.
Olyan érzésem van mint amikor anyukám próbálja szépszóval megkérni a lányomat valamire.
Majd biztos Pesten húsvét alatt nem fognak elindulni az emberek mert ő szépen kéri....
Bazzani
Mert ha utasít és parancsol, akkor meg majd az lesz a baj, hogy azok a rohadt férgek (Te mondtad ezt pár napja, köszönöm, hogy rólam is így vélekedsz) korlátozzák a jogaimat. Bár szerintem a tilalmon szigorítanak majd.

Hozzáteszem igazad van. Jöjjön a katonaság, azt aki lófrál azt csapják torkon a puskával.

Szerencsére olyan szép idő van, kerti munkákra tökéletesen alkalmas. Nem szerencsére a jó idő jobban mozgásra készteti az embereket. Ez vidéken nem akkora gond talán általánossagban, panelban, tömbházban ez valóban elég frusztráló lehet.
tüsi91
Csak nincs katonaság, aki jöjjön. Mert a nagyrésze éppen a deli határon vadászik a migráns karavánokra. Rendőr meg alapból nincs. Hiába rendelnek el kijárási tilalmat ha nincs aki betartassa. Most ut vissza, hogy nagyivben szartak arra, hogy baromi nagy létszámhiány van kb mindenhol.
roberto23
Ez pont az az illogikus érvelés, hogy azért nem kezdesz neki a gyermeked nevelésének a csecsemőkort követően, mert úgyse sikerül, kamaszként elkanászodik, hülye zenéket hallgat, drogozni fog, szóval már 2 évesen hagyod a faszba az egészet.

Ha lennének erős karanténintézkedések, és természetesen nem lehetne őket 100%-ban betartani, attól még a lakosság egy részére visszatartóan, figyelemfelkeltően hatna, és bár valóban nincs teljes kapacitás betartatni, ha lenne csak 25% szabálykövető, már az egy nagyságrenddel lassabb terjedést eredményezne.
És ne feledkezz meg a néplélekről sem, az önkéntesrendőrökről, ha a szomszéd elkolbászol, majd a névtelen karanténszegés bejelentő vonalon menne az infó a hatóságnak.
Sőt, minden nyugdíjast megkérhetne a hatóság, hogy figyeljen egy másikat, legalább addigis otthon vannak, és egymást figyelik.

Szóval nem hiába rendelnének el kijárási tilalmat, mert attól, hogy nem tartható be 100 százalékosan, a jelenlegi mindenki bóklászik összevissza helyzetnél minden bizonnyal hatékonyabb lenne.
Sobri Jóska
Szép regény, csak nem erről beszéltem.

Egyetértek, én is bevezetném, de nem véletlen, hogy nem teszik. Szvsz ez is benne van vastagon, persze elsődlegesen az emberek reakcióitol félnek, mert mint az latszik a népszerűség mindennél fontosabb. Es en egyelőre nem is látom, hogy tervben lenne. Persze tudom, valamikor pár óra alatt teljesen ellentmondanak maguknak, de szerintem a következő hetekben semmi ilyen nem lesz. Aztán lehet tévedek.

Ezt az egymás feljelentgetése dolgot én nem nagyon erőltetném ezzel az itthoni mentalitással. Ez a kerje meg az állam a néniket h figyeljek ki hova megy elég rossz irány és egy igencsak sötét múltat idéző otlet lenne.
roberto23
Nekem nem úgy tűnt az elmúlt 10 évben, mintha a kormányzat félne bárkitől is.
Valamint ha sok halott lesz, sok személyes tragédia, érintettség, akkor úgy buknak bele, hogy előző nap még 58 százalékra mérték magukat, másnap meg húzhatnak a sunyiba.
És ezt minden regnáló demokratikus vezetőre mondom.
Sok halott, sok sérelem, sok kellemetlenség - mind belebukik.

Nem tűnt fel, hogy egy 21.századi hatékony, maffia Kádár-rendszerben élsz? Amikor Orbán 2002-ben egy full polgári kormányzás után megbukott, osztott szorzott és rájött, hogy nekünk Kádár kell. És ha az kell, akkor azt kapjuk. És lőn.
Egyébként mai hír, de már van rémhírbejelentő online lehetőség és telefonvonal. Ennyit a sötét múltról. ismered a viccet, igény van rá...
Sobri Jóska
Erre sajnos nem tudok mit írni. Teljesen igazad van.
roberto23
A Kádár Rendszert ezzel ami most van és ráadásul egyenlőségjelet tenni, az konkrétan nagy fokú ismeretanyag hiányról tesz tanúbizonyságot vagy csak számdékos történelem hamisítás.
Qrvára nem erről szólt ami most van és nem csak ez a szűk réteg volt biztonságban. Mind1 hosszú

Szerkesztette: ozibozi
több mint 4 éve
rokaur 869
az a baj h alapvetően nem hiszek a számoknak, innen pedig olyan számok lesznek két hét múlva, amilyeneket akarnak
briareos
Ebben nincs vita. Csak láthatóan nem akarnak nagyobb számot mutatni. Így pedig visszajutok oda, hogy 2000 beteg miatt nem lehet másfél hónapig leállítani az országot.
zinedine5
Ez az óriási tévedés. És a káros megközelítés.
Nem 2000 beteg miatt kell leállítani az országot.
Hanem azért kellene, illetve kellett volna, hogy ne legyen 20 vagy 200ezer.
Preventíven.
Két hónapja.
Egy hónapra teljesen.
És akkor most már csak az újjáépítés, romeltakarítás, és beindulás lenne gazdaságilag. Egy hónap kellemetlenségért cserébe.

Van olyan helyzet, ahol nem tudsz hasznot termelni, csak veszteséget minimalizálni.
Amikor egy ország vezetése -és ők nem az indexből, origóból, NYT-ból, WSJ-ból, WP-ból informálódnak, vannak szakszolgálataik, tanácsadóik, analitikusaik, elemzőik- szembesül azzal, hogy világjárvány szituáció van, akkor két rossz közül kell válasszon. De mindig a megelőzés a kisebb rossz, mint a felelőtlenség, önámítás, vágyvezérelt gondolkodás.
Ha pl. az USA év elején teljes határzárat vezet be, akkor a vírus nem jut be, vagy 1-2 elszigetelt esetet követően hamar elfojtható. Ennek természetesen óriási negatív gazdasági hatásai lettek volna, de baszki, így is azok lesznek. Csak így nagyobbak és még egy csomóan meg is halnak.
Ezért egy felelős vezetőnek nem az események után kullogva kell reagálnia, hanem proaktívan kell megelőznie, és előreterveznie.
Sobri Jóska
Az a helyzet h a leállásnak világszintűnek kellett volna lennie, ugyanis ha egyedül egy állam 1 hónapra leáll, utána meg visszakapcsolódik a globális termékláncba, akkor simán érkezhet utána fertőzött területről, alapanyag, alkatrész, termék, munkaerő.
empty taxi
Igen, ez pedig már Álomisztán™.
több mint 4 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 36 300 — Lájkold a zsűrit!
az a baj h alapvetően nem hiszek a számoknak, innen pedig olyan számok lesznek két hét múlva, amilyeneket akarnak
briareos
Ebben nincs vita. Csak láthatóan nem akarnak nagyobb számot mutatni. Így pedig visszajutok oda, hogy 2000 beteg miatt nem lehet másfél hónapig leállítani az országot.
zinedine5
Ez az óriási tévedés. És a káros megközelítés.
Nem 2000 beteg miatt kell leállítani az országot.
Hanem azért kellene, illetve kellett volna, hogy ne legyen 20 vagy 200ezer.
Preventíven.
Két hónapja.
Egy hónapra teljesen.
És akkor most már csak az újjáépítés, romeltakarítás, és beindulás lenne gazdaságilag. Egy hónap kellemetlenségért cserébe.

Van olyan helyzet, ahol nem tudsz hasznot termelni, csak veszteséget minimalizálni.
Amikor egy ország vezetése -és ők nem az indexből, origóból, NYT-ból, WSJ-ból, WP-ból informálódnak, vannak szakszolgálataik, tanácsadóik, analitikusaik, elemzőik- szembesül azzal, hogy világjárvány szituáció van, akkor két rossz közül kell válasszon. De mindig a megelőzés a kisebb rossz, mint a felelőtlenség, önámítás, vágyvezérelt gondolkodás.
Ha pl. az USA év elején teljes határzárat vezet be, akkor a vírus nem jut be, vagy 1-2 elszigetelt esetet követően hamar elfojtható. Ennek természetesen óriási negatív gazdasági hatásai lettek volna, de baszki, így is azok lesznek. Csak így nagyobbak és még egy csomóan meg is halnak.
Ezért egy felelős vezetőnek nem az események után kullogva kell reagálnia, hanem proaktívan kell megelőznie, és előreterveznie.
Sobri Jóska
Az a helyzet h a leállásnak világszintűnek kellett volna lennie, ugyanis ha egyedül egy állam 1 hónapra leáll, utána meg visszakapcsolódik a globális termékláncba, akkor simán érkezhet utána fertőzött területről alapanyag, alkatrész, termék, munkaerő.

Szerkesztette: empty taxi

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Szesze New York Giants 21 015 — Giants fan
De miért éri meg alacsonyan "tartani" a számokat?
Ha valóban magasabb és lecsalják, akkor kimarad a "megvédjük az ádáz kórtól a népet" kártya. Vagy most akkor jöhet az alacsonya van "tehát mi jobbak vagyunk mint Soros" kártya?
Eazzy
Szerintem egyszerűen semmilyen feltétel (anyagi, tárgyi, személyi) nem adott a teszteléshez jelenleg nálunk, hiába egyértelműen ez lenne mindennek az alapja. Ezt nem akarják bevallani, így muszáj mellébeszélni, de nyilván előbb-utóbb megborul a bili így vagy úgy.
Szesze
Akkor teszteljenek csoportosan. Nyilván aki a csoportokon belül pont nem lenne pozitív az megszopja, de azok a csoportok meg ahol mindenki negatív mehetnek isten hírével. Most se látok jobb logikát a karanténozgatásokban.
Eazzy
Én sem tudom pontosan, hogy mi a tervük, de ezt nyilván ők is látják, hogy ez így nem jó.
több mint 4 éve
rob3r7o Denver Broncos Air Force Falcons 4 063 — #officialBoliever
Pakolás közben meghallgattam a mai tájékoztatót.
Nem akarom megbántani se Cili nénit se senkit de ez egy büdös nagy lószar volt.
Olyan érzésem van mint amikor anyukám próbálja szépszóval megkérni a lányomat valamire.
Majd biztos Pesten húsvét alatt nem fognak elindulni az emberek mert ő szépen kéri....
Bazzani
Mert ha utasít és parancsol, akkor meg majd az lesz a baj, hogy azok a rohadt férgek (Te mondtad ezt pár napja, köszönöm, hogy rólam is így vélekedsz) korlátozzák a jogaimat. Bár szerintem a tilalmon szigorítanak majd.

Hozzáteszem igazad van. Jöjjön a katonaság, azt aki lófrál azt csapják torkon a puskával.

Szerencsére olyan szép idő van, kerti munkákra tökéletesen alkalmas. Nem szerencsére a jó idő jobban mozgásra készteti az embereket. Ez vidéken nem akkora gond talán általánossagban, panelban, tömbházban ez valóban elég frusztráló lehet.
tüsi91
Csak nincs katonaság, aki jöjjön. Mert a nagyrésze éppen a deli határon vadászik a migráns karavánokra. Rendőr meg alapból nincs. Hiába rendelnek el kijárási tilalmat ha nincs aki betartassa. Most ut vissza, hogy nagyivben szartak arra, hogy baromi nagy létszámhiány van kb mindenhol.
roberto23
Ez pont az az illogikus érvelés, hogy azért nem kezdesz neki a gyermeked nevelésének a csecsemőkort követően, mert úgyse sikerül, kamaszként elkanászodik, hülye zenéket hallgat, drogozni fog, szóval már 2 évesen hagyod a faszba az egészet.

Ha lennének erős karanténintézkedések, és természetesen nem lehetne őket 100%-ban betartani, attól még a lakosság egy részére visszatartóan, figyelemfelkeltően hatna, és bár valóban nincs teljes kapacitás betartatni, ha lenne csak 25% szabálykövető, már az egy nagyságrenddel lassabb terjedést eredményezne.
És ne feledkezz meg a néplélekről sem, az önkéntesrendőrökről, ha a szomszéd elkolbászol, majd a névtelen karanténszegés bejelentő vonalon menne az infó a hatóságnak.
Sőt, minden nyugdíjast megkérhetne a hatóság, hogy figyeljen egy másikat, legalább addigis otthon vannak, és egymást figyelik.

Szóval nem hiába rendelnének el kijárási tilalmat, mert attól, hogy nem tartható be 100 százalékosan, a jelenlegi mindenki bóklászik összevissza helyzetnél minden bizonnyal hatékonyabb lenne.
Sobri Jóska
Szép regény, csak nem erről beszéltem.

Egyetértek, én is bevezetném, de nem véletlen, hogy nem teszik. Szvsz ez is benne van vastagon, persze elsődlegesen az emberek reakcióitol félnek, mert mint az latszik a népszerűség mindennél fontosabb. Es en egyelőre nem is látom, hogy tervben lenne. Persze tudom, valamikor pár óra alatt teljesen ellentmondanak maguknak, de szerintem a következő hetekben semmi ilyen nem lesz. Aztán lehet tévedek.

Ezt az egymás feljelentgetése dolgot én nem nagyon erőltetném ezzel az itthoni mentalitással. Ez a kerje meg az állam a néniket h figyeljek ki hova megy elég rossz irány és egy igencsak sötét múltat idéző otlet lenne.
roberto23
Nekem nem úgy tűnt az elmúlt 10 évben, mintha a kormányzat félne bárkitől is.
Valamint ha sok halott lesz, sok személyes tragédia, érintettség, akkor úgy buknak bele, hogy előző nap még 58 százalékra mérték magukat, másnap meg húzhatnak a sunyiba.
És ezt minden regnáló demokratikus vezetőre mondom.
Sok halott, sok sérelem, sok kellemetlenség - mind belebukik.

Nem tűnt fel, hogy egy 21.századi hatékony, maffia Kádár-rendszerben élsz? Amikor Orbán 2002-ben egy full polgári kormányzás után megbukott, osztott szorzott és rájött, hogy nekünk Kádár kell. És ha az kell, akkor azt kapjuk. És lőn.
Egyébként mai hír, de már van rémhírbejelentő online lehetőség és telefonvonal. Ennyit a sötét múltról. ismered a viccet, igény van rá...
Sobri Jóska
Erre sajnos nem tudok mit írni. Teljesen igazad van.

#DenverBroncos #RealMadrid #1FCUnionBerlin #GenoaCFC #AirForceFalcons #ColoradoAvalanche #DenverNuggets #PaksiFC #CsepelSC

#DanielRicciardo #RafaelNadal #EneaBastianini #DT88 #BigBenz #PS2 #CarsonHocevar #JesseLove
több mint 4 éve
Hanni Seattle Seahawks Army Black Knights 8 227 — "Valakinek utolsónak is kell lennie"
hát Szegeden a helyzet kb egy sima nyári napnak felel meg. Kozmetikusok, fodrászok, kutyakozmetikus mind újra kinyitottak. Forgalom is sokkal élénkebb, kb ennyi volt ebben a korlátozásban.
rokaur
Várható volt, hogy az embereket nem lehet otthon tartani hetekig "szemmel látható" probléma nélkül.
több mint 4 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 4 627 — No one likes us, cause no one like us
De miért éri meg alacsonyan "tartani" a számokat?
Ha valóban magasabb és lecsalják, akkor kimarad a "megvédjük az ádáz kórtól a népet" kártya. Vagy most akkor jöhet az alacsonya van "tehát mi jobbak vagyunk mint Soros" kártya?
Eazzy
Szerintem egyszerűen semmilyen feltétel (anyagi, tárgyi, személyi) nem adott a teszteléshez jelenleg nálunk, hiába egyértelműen ez lenne mindennek az alapja. Ezt nem akarják bevallani, így muszáj mellébeszélni, de nyilván előbb-utóbb megborul a bili így vagy úgy.
Szesze
Akkor teszteljenek csoportosan. Nyilván aki a csoportokon belül pont nem lenne pozitív az megszopja, de azok a csoportok meg ahol mindenki negatív mehetnek isten hírével. Most se látok jobb logikát a karanténozgatásokban.

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 036 — #NoStress
az a baj h alapvetően nem hiszek a számoknak, innen pedig olyan számok lesznek két hét múlva, amilyeneket akarnak
briareos
Ebben nincs vita. Csak láthatóan nem akarnak nagyobb számot mutatni. Így pedig visszajutok oda, hogy 2000 beteg miatt nem lehet másfél hónapig leállítani az országot.
zinedine5
Ez az óriási tévedés. És a káros megközelítés.
Nem 2000 beteg miatt kell leállítani az országot.
Hanem azért kellene, illetve kellett volna, hogy ne legyen 20 vagy 200ezer.
Preventíven.
Két hónapja.
Egy hónapra teljesen.
És akkor most már csak az újjáépítés, romeltakarítás, és beindulás lenne gazdaságilag. Egy hónap kellemetlenségért cserébe.

Van olyan helyzet, ahol nem tudsz hasznot termelni, csak veszteséget minimalizálni.
Amikor egy ország vezetése -és ők nem az indexből, origóból, NYT-ból, WSJ-ból, WP-ból informálódnak, vannak szakszolgálataik, tanácsadóik, analitikusaik, elemzőik- szembesül azzal, hogy világjárvány szituáció van, akkor két rossz közül kell válasszon. De mindig a megelőzés a kisebb rossz, mint a felelőtlenség, önámítás, vágyvezérelt gondolkodás.
Ha pl. az USA év elején teljes határzárat vezet be, akkor a vírus nem jut be, vagy 1-2 elszigetelt esetet követően hamar elfojtható. Ennek természetesen óriási negatív gazdasági hatásai lettek volna, de baszki, így is azok lesznek. Csak így nagyobbak és még egy csomóan meg is halnak.
Ezért egy felelős vezetőnek nem az események után kullogva kell reagálnia, hanem proaktívan kell megelőznie, és előreterveznie.

több mint 4 éve
rokaur 869
hát Szegeden a helyzet kb egy sima nyári napnak felel meg. Kozmetikusok, fodrászok, kutyakozmetikus mind újra kinyitottak. Forgalom is sokkal élénkebb, kb ennyi volt ebben a korlátozásban.
több mint 4 éve
Szesze New York Giants 21 015 — Giants fan
De miért éri meg alacsonyan "tartani" a számokat?
Ha valóban magasabb és lecsalják, akkor kimarad a "megvédjük az ádáz kórtól a népet" kártya. Vagy most akkor jöhet az alacsonya van "tehát mi jobbak vagyunk mint Soros" kártya?
Eazzy
Szerintem egyszerűen semmilyen feltétel (anyagi, tárgyi, személyi) nem adott a teszteléshez jelenleg nálunk, hiába egyértelműen ez lenne mindennek az alapja. Ezt nem akarják bevallani, így muszáj mellébeszélni, de nyilván előbb-utóbb megborul a bili így vagy úgy.
több mint 4 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 288 — capitaine du château de Vienne 1487
Egy kérdésem lenne csak:
Reálisan, mi a véleményetek, mikor állhat vissza minden a rendes kerékvágásba az országban?
Anyámékat képtelen vagyok meggyőzni arról, hogy itt valószínűleg egész nyáron home office-ban leszünk... nem hisz nekem. Nem nagyon figyeli a híreket, nagyon nem bírja Vityát meg a Fideszt, így nem is lehet arra apellálni hogy elvakult hívő, aki mindent megesz.
De valahogy nem latja azt, ami Olaszban van pl, mondom persze, hisz még nem ért ide... vagy gondoljon bele, egy hónap múlva ÖV megnyitja a határt, bejön egy fertőzött kínai oszt cső, most mondtam valamit.

A másik kérdés, ami Mamám eszébe jutott, hogy ez a vírus bármikor visszatérhet, nem? Akkor ue a forgatókönyv lesz mindenhol?
LoveSobri
Nem érzem magamban a tudást ezzel kapcsolatban, de azt viszont látom a környezetemből, hogy ha májusban nem kezd el (legalább) visszaállni a munkaterhelés, akkor hatalmas gond lesz, pedig már így sincs kicsi. Könnyen lehet, hogy ha még két hónapig ez tart, akkor millió fölötti munkanélküli lesz és hiába mond Orbán bármit a kormány sem tud olyan munkahelyeket teremteni, amit majd a nép home office-ból csinálhat.

És persze ez nem csak ránk vonatkozik, hanem a teljes világra. Úgyhogy ha májusig nincs megoldás, elengedik szerintem az egészet és igyekeznek csak a vírus által legrosszabbul érintett csoportok megvédésével foglalkozni.

Úgyhogy visszaállásra én májust mondanék.
Klaci79
Ezért írtam, hogy két koherens megoldás van, vagy a "szarnirá" modell, vagy az "egy hónap full karantén" modell.
A másodikkal elkéstünk, illetve azok szerint, akik teljesen ráfüggtek a fogyasztói társadalomra azok szerint eleve lehetetlen. Így marad az első, viszont ahhoz képest felesleges akkor ez a pár hónap tökörészés, a gazdasági krach, és ha úgyis beáldozzák a népesség 1 százalékát, úgyse bírja a terhelést az egészségügy, akkor feleslegesen dőltek be ágazatok.
Ezek az öszvér megoldások, amikkel Nyugat-Európa+USA, vagyis a nyugati civilizáció próbálkozik, eddig teljes zsákutcák a 70% körüli szolgáltatásban (már nem) dolgozók és a brutális egyéni felelőtlenségek miatt.

Alapvetően tök egyértelmű, mikor ér véget ez az egész, mégha soha nem is fognak a korábbi, vonal előtti kerékvágásba visszaállni a dolgok:

1. Ha lesznek olcsó, pontos gyorstesztek, és mindenki tol egyet reggel, ha beteg otthon marad, ha negatív, akkor mászkálhat. Természetesen ezt valami olyan módon, hogy nem az asszony vérével/nyálával keni össze a saját tesztjét, mert nélkülözhetetlen és neki mindenképp be kell menni melózni. Ez persze felveti, hogy miképp ellenőrizhető, hogy mindenki szépen csinálja a teszteket, és ez elvisz durván adatkezelési problémák irányába, de ezt most hagyjuk.
2. Ha lesz olyan gyógyszer, ami eléri, hogy a fertőzöttek ne halljanak nagy számban bele, illetve a brutál, többhetes, hosszú távon is ártalmas, károssá válható tüneteket hatékonyan enyhítik. Vagyis ha gyógyítható lesz.
3. Ha lesz biztonságos vakcina, amivel le lehet oltani mindenkit, és nem lesz tőle 4 év múlva veserepedés, vagy leukémia, szóval rendesen előtesztelik forgalombahozatal előtt.
4. Ha mákunk lesz, és a vírus "kifutja" magát. Miközben mindenki összevissza kapkod kaotikusan, a vírus ártalmatlanná mutálódik, vagy egyszerűen úgy átalakul, hogy csak alig fertőz, vagy ha fertőz is tünetmentesen teszi, mint a sok száz egyéb vírus, ami naponta a szervezetünkbe jut.
Sobri Jóska
ennél sokkal ötletesebb, ha az átesett immunitást mérik - aki átesesett mehet dolgozni kocsmázni parkbahemperegni. Nu akkor az összes 65 év felettit otthon lehetne tartani, önkéntesen
sutianap
Ötletesebb, ha bizonyítottan nem lehet újra fertőző az, aki már elkapta. Mert aki átesett rajta és rátüsszögnek a buszon, már biztos, hogy nem adhatja tovább? Ha őt nem is viseli meg újra?
Arra még nincs adat, hogy aki tünetmentesen átesett, az biztosan nem kaphatja el 1-2-5 év után. (Nem is lehet ilyen adat még.)
Illetve aki nem esett át és mondjuk 25 éves?
Az nem mehet sehova? Mert akkor nem is fog átesni, otthon meg nem tud immunissá válni.
Sobri Jóska
Az immunitást tudod mérni, másodrészt meg a kiskínai mikor eljött a végképp, akkor a már átesettek plazmáját adta a súlyos betegeknek.
Zwei a görbe ellapoítása nem arról szól, hogy kevesebben kapják meg. Dehogy ugyanúgy ekapja akinek ekell kapnia, Csak nem repeszted szét az eü-t főleg, hogy rohadz hosszú kezelési idők vannak

Szerkesztette: sutianap

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Eazzy Philadelphia Eagles 4 627 — No one likes us, cause no one like us
De miért éri meg alacsonyan "tartani" a számokat?
Ha valóban magasabb és lecsalják, akkor kimarad a "megvédjük az ádáz kórtól a népet" kártya. Vagy most akkor jöhet az alacsonya van "tehát mi jobbak vagyunk mint Soros" kártya?

Don't talk the walk, Walk the talk!
több mint 4 éve
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 13 417 — Слава Україні! Героям слава!
az a baj h alapvetően nem hiszek a számoknak, innen pedig olyan számok lesznek két hét múlva, amilyeneket akarnak
briareos
Ebben nincs vita. Csak láthatóan nem akarnak nagyobb számot mutatni. Így pedig visszajutok oda, hogy 2000 beteg miatt nem lehet másfél hónapig leállítani az országot.
(Persze, ha hirtelen meglódulnak a tesztek és a számok, akkor lesz tilalom, csak akkor azt kell beismerni, hogy nem jó a taktika és nem vagyunk különbek "Brüsszelnél")
zinedine5
Mindenképpen csapdában vannak.

Ennek amúgy örülnék is. De jelen helyzetben nyilván rohadtul nem.

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 4 éve
zinedine5 New England Patriots Arkansas Razorbacks 6 316 — Ajmo Vatreni
az a baj h alapvetően nem hiszek a számoknak, innen pedig olyan számok lesznek két hét múlva, amilyeneket akarnak
briareos
Ebben nincs vita. Csak láthatóan nem akarnak nagyobb számot mutatni. Így pedig visszajutok oda, hogy 2000 beteg miatt nem lehet másfél hónapig leállítani az országot.
(Persze, ha hirtelen meglódulnak a tesztek és a számok, akkor lesz tilalom, csak akkor azt kell beismerni, hogy nem jó a taktika és nem vagyunk különbek "Brüsszelnél")
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 036 — #NoStress
Sobri Jóska
"full polgári kormányzás" Sírok.
nagylaza
A "valamint" után egy vesszőt is lehagytam.
Sobri Jóska
ezúttal nem a helyesíráson akadt fenn.. én is elröhögtem magam amikor olvastam 😊
Szesze
Akkor válaszolok.
Tök mindegy te, én, lektor barátunk miként emlékszik. Még az is tök mindegy, hogy 20 év távlatából melyik történész miként értékeli azt a 4 évet. Az a fontos, hogy aki az alapján dönt, hogy ő hogy élte meg, mégpedig úgy, hogy az egy országra kihasson, az bizony így élte meg. (Forrás: Kósa András: Orbán Viktor a káosz embere)

Ez olyan, mintha te írnál egy könyvet, beleadnál apait anyait, amire tőled futja, kiadnák, és a kritika jól lehúzná. Szerinted meg a 21.század legnagyobb magyar műalkotása. Akkor bizony az ezt követő cselekedeteidet ez fogja meghatározni, nem a közvélekedés, vagy a szakvélemény, vagy egyes emberek értékítélete.

több mint 4 éve
Zsellér van de Vrij Baltimore Ravens 13 417 — Слава Україні! Героям слава!

😀

"Minél messzebb sodródik egy társadalom az igazságtól, annál jobban fogja gyűlölni azokat, akik kimondják azt." (George Orwell)

"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv
több mint 4 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 288 — capitaine du château de Vienne 1487
De mondjuk a vendéglátásban ahol nyitva sem lehetnek ott mit segít ez a dolog?
Hiába fizetik a bér 80%-át ha hónapokig nem lehetsz nyitva nem?
Bazzani
Ami halott, azt nem támaszthatod fel.
Szokol
 www.youtube.com/watch?v=kOAZYjTJ1Ms
briareos
HPL
Nem halott az, mi fekszik örökkön,
A halál sem ér át végtelen időkön.

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 4 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 32 036 — #NoStress
Egy kérdésem lenne csak:
Reálisan, mi a véleményetek, mikor állhat vissza minden a rendes kerékvágásba az országban?
Anyámékat képtelen vagyok meggyőzni arról, hogy itt valószínűleg egész nyáron home office-ban leszünk... nem hisz nekem. Nem nagyon figyeli a híreket, nagyon nem bírja Vityát meg a Fideszt, így nem is lehet arra apellálni hogy elvakult hívő, aki mindent megesz.
De valahogy nem latja azt, ami Olaszban van pl, mondom persze, hisz még nem ért ide... vagy gondoljon bele, egy hónap múlva ÖV megnyitja a határt, bejön egy fertőzött kínai oszt cső, most mondtam valamit.

A másik kérdés, ami Mamám eszébe jutott, hogy ez a vírus bármikor visszatérhet, nem? Akkor ue a forgatókönyv lesz mindenhol?
LoveSobri
Nem érzem magamban a tudást ezzel kapcsolatban, de azt viszont látom a környezetemből, hogy ha májusban nem kezd el (legalább) visszaállni a munkaterhelés, akkor hatalmas gond lesz, pedig már így sincs kicsi. Könnyen lehet, hogy ha még két hónapig ez tart, akkor millió fölötti munkanélküli lesz és hiába mond Orbán bármit a kormány sem tud olyan munkahelyeket teremteni, amit majd a nép home office-ból csinálhat.

És persze ez nem csak ránk vonatkozik, hanem a teljes világra. Úgyhogy ha májusig nincs megoldás, elengedik szerintem az egészet és igyekeznek csak a vírus által legrosszabbul érintett csoportok megvédésével foglalkozni.

Úgyhogy visszaállásra én májust mondanék.
Klaci79
Ezért írtam, hogy két koherens megoldás van, vagy a "szarnirá" modell, vagy az "egy hónap full karantén" modell.
A másodikkal elkéstünk, illetve azok szerint, akik teljesen ráfüggtek a fogyasztói társadalomra azok szerint eleve lehetetlen. Így marad az első, viszont ahhoz képest felesleges akkor ez a pár hónap tökörészés, a gazdasági krach, és ha úgyis beáldozzák a népesség 1 százalékát, úgyse bírja a terhelést az egészségügy, akkor feleslegesen dőltek be ágazatok.
Ezek az öszvér megoldások, amikkel Nyugat-Európa+USA, vagyis a nyugati civilizáció próbálkozik, eddig teljes zsákutcák a 70% körüli szolgáltatásban (már nem) dolgozók és a brutális egyéni felelőtlenségek miatt.

Alapvetően tök egyértelmű, mikor ér véget ez az egész, mégha soha nem is fognak a korábbi, vonal előtti kerékvágásba visszaállni a dolgok:

1. Ha lesznek olcsó, pontos gyorstesztek, és mindenki tol egyet reggel, ha beteg otthon marad, ha negatív, akkor mászkálhat. Természetesen ezt valami olyan módon, hogy nem az asszony vérével/nyálával keni össze a saját tesztjét, mert nélkülözhetetlen és neki mindenképp be kell menni melózni. Ez persze felveti, hogy miképp ellenőrizhető, hogy mindenki szépen csinálja a teszteket, és ez elvisz durván adatkezelési problémák irányába, de ezt most hagyjuk.
2. Ha lesz olyan gyógyszer, ami eléri, hogy a fertőzöttek ne halljanak nagy számban bele, illetve a brutál, többhetes, hosszú távon is ártalmas, károssá válható tüneteket hatékonyan enyhítik. Vagyis ha gyógyítható lesz.
3. Ha lesz biztonságos vakcina, amivel le lehet oltani mindenkit, és nem lesz tőle 4 év múlva veserepedés, vagy leukémia, szóval rendesen előtesztelik forgalombahozatal előtt.
4. Ha mákunk lesz, és a vírus "kifutja" magát. Miközben mindenki összevissza kapkod kaotikusan, a vírus ártalmatlanná mutálódik, vagy egyszerűen úgy átalakul, hogy csak alig fertőz, vagy ha fertőz is tünetmentesen teszi, mint a sok száz egyéb vírus, ami naponta a szervezetünkbe jut.
Sobri Jóska
ennél sokkal ötletesebb, ha az átesett immunitást mérik - aki átesesett mehet dolgozni kocsmázni parkbahemperegni. Nu akkor az összes 65 év felettit otthon lehetne tartani, önkéntesen
sutianap
Ötletesebb, ha bizonyítottan nem lehet újra fertőző az, aki már elkapta. Mert aki átesett rajta és rátüsszögnek a buszon, már biztos, hogy nem adhatja tovább? Ha őt nem is viseli meg újra?
Arra még nincs adat, hogy aki tünetmentesen átesett, az biztosan nem kaphatja el 1-2-5 év után. (Nem is lehet ilyen adat még.)
Illetve aki nem esett át és mondjuk 25 éves?
Az nem mehet sehova? Mert akkor nem is fog átesni, otthon meg nem tud immunissá válni.

több mint 4 éve
Szesze New York Giants 21 015 — Giants fan
Pakolás közben meghallgattam a mai tájékoztatót.
Nem akarom megbántani se Cili nénit se senkit de ez egy büdös nagy lószar volt.
Olyan érzésem van mint amikor anyukám próbálja szépszóval megkérni a lányomat valamire.
Majd biztos Pesten húsvét alatt nem fognak elindulni az emberek mert ő szépen kéri....
Bazzani
Mert ha utasít és parancsol, akkor meg majd az lesz a baj, hogy azok a rohadt férgek (Te mondtad ezt pár napja, köszönöm, hogy rólam is így vélekedsz) korlátozzák a jogaimat. Bár szerintem a tilalmon szigorítanak majd.

Hozzáteszem igazad van. Jöjjön a katonaság, azt aki lófrál azt csapják torkon a puskával.

Szerencsére olyan szép idő van, kerti munkákra tökéletesen alkalmas. Nem szerencsére a jó idő jobban mozgásra készteti az embereket. Ez vidéken nem akkora gond talán általánossagban, panelban, tömbházban ez valóban elég frusztráló lehet.
tüsi91
Csak nincs katonaság, aki jöjjön. Mert a nagyrésze éppen a deli határon vadászik a migráns karavánokra. Rendőr meg alapból nincs. Hiába rendelnek el kijárási tilalmat ha nincs aki betartassa. Most ut vissza, hogy nagyivben szartak arra, hogy baromi nagy létszámhiány van kb mindenhol.
roberto23
Ez pont az az illogikus érvelés, hogy azért nem kezdesz neki a gyermeked nevelésének a csecsemőkort követően, mert úgyse sikerül, kamaszként elkanászodik, hülye zenéket hallgat, drogozni fog, szóval már 2 évesen hagyod a faszba az egészet.

Ha lennének erős karanténintézkedések, és természetesen nem lehetne őket 100%-ban betartani, attól még a lakosság egy részére visszatartóan, figyelemfelkeltően hatna, és bár valóban nincs teljes kapacitás betartatni, ha lenne csak 25% szabálykövető, már az egy nagyságrenddel lassabb terjedést eredményezne.
És ne feledkezz meg a néplélekről sem, az önkéntesrendőrökről, ha a szomszéd elkolbászol, majd a névtelen karanténszegés bejelentő vonalon menne az infó a hatóságnak.
Sőt, minden nyugdíjast megkérhetne a hatóság, hogy figyeljen egy másikat, legalább addigis otthon vannak, és egymást figyelik.

Szóval nem hiába rendelnének el kijárási tilalmat, mert attól, hogy nem tartható be 100 százalékosan, a jelenlegi mindenki bóklászik összevissza helyzetnél minden bizonnyal hatékonyabb lenne.
Sobri Jóska
Szép regény, csak nem erről beszéltem.

Egyetértek, én is bevezetném, de nem véletlen, hogy nem teszik. Szvsz ez is benne van vastagon, persze elsődlegesen az emberek reakcióitol félnek, mert mint az latszik a népszerűség mindennél fontosabb. Es en egyelőre nem is látom, hogy tervben lenne. Persze tudom, valamikor pár óra alatt teljesen ellentmondanak maguknak, de szerintem a következő hetekben semmi ilyen nem lesz. Aztán lehet tévedek.

Ezt az egymás feljelentgetése dolgot én nem nagyon erőltetném ezzel az itthoni mentalitással. Ez a kerje meg az állam a néniket h figyeljek ki hova megy elég rossz irány és egy igencsak sötét múltat idéző otlet lenne.
roberto23
Nekem nem úgy tűnt az elmúlt 10 évben, mintha a kormányzat félne bárkitől is.
Valamint ha sok halott lesz, sok személyes tragédia, érintettség, akkor úgy buknak bele, hogy előző nap még 58 százalékra mérték magukat, másnap meg húzhatnak a sunyiba.
És ezt minden regnáló demokratikus vezetőre mondom.
Sok halott, sok sérelem, sok kellemetlenség - mind belebukik.

Nem tűnt fel, hogy egy 21.századi hatékony, maffia Kádár-rendszerben élsz? Amikor Orbán 2002-ben egy full polgári kormányzás után megbukott, osztott szorzott és rájött, hogy nekünk Kádár kell. És ha az kell, akkor azt kapjuk. És lőn.
Egyébként mai hír, de már van rémhírbejelentő online lehetőség és telefonvonal. Ennyit a sötét múltról. ismered a viccet, igény van rá...
Sobri Jóska
"full polgári kormányzás" Sírok.
nagylaza
A "valamint" után egy vesszőt is lehagytam.
Sobri Jóska
ezúttal nem a helyesíráson akadt fenn.. én is elröhögtem magam amikor olvastam 😊
több mint 4 éve
Kúrfürst briareos Miami Dolphins Miami Hurricanes 17 500 — StuG Life
Pakolás közben meghallgattam a mai tájékoztatót.
Nem akarom megbántani se Cili nénit se senkit de ez egy büdös nagy lószar volt.
Olyan érzésem van mint amikor anyukám próbálja szépszóval megkérni a lányomat valamire.
Majd biztos Pesten húsvét alatt nem fognak elindulni az emberek mert ő szépen kéri....
Bazzani
Mert ha utasít és parancsol, akkor meg majd az lesz a baj, hogy azok a rohadt férgek (Te mondtad ezt pár napja, köszönöm, hogy rólam is így vélekedsz) korlátozzák a jogaimat. Bár szerintem a tilalmon szigorítanak majd.

Hozzáteszem igazad van. Jöjjön a katonaság, azt aki lófrál azt csapják torkon a puskával.

Szerencsére olyan szép idő van, kerti munkákra tökéletesen alkalmas. Nem szerencsére a jó idő jobban mozgásra készteti az embereket. Ez vidéken nem akkora gond talán általánossagban, panelban, tömbházban ez valóban elég frusztráló lehet.
tüsi91
Csak nincs katonaság, aki jöjjön. Mert a nagyrésze éppen a deli határon vadászik a migráns karavánokra. Rendőr meg alapból nincs. Hiába rendelnek el kijárási tilalmat ha nincs aki betartassa. Most ut vissza, hogy nagyivben szartak arra, hogy baromi nagy létszámhiány van kb mindenhol.
roberto23
Ez pont az az illogikus érvelés, hogy azért nem kezdesz neki a gyermeked nevelésének a csecsemőkort követően, mert úgyse sikerül, kamaszként elkanászodik, hülye zenéket hallgat, drogozni fog, szóval már 2 évesen hagyod a faszba az egészet.

Ha lennének erős karanténintézkedések, és természetesen nem lehetne őket 100%-ban betartani, attól még a lakosság egy részére visszatartóan, figyelemfelkeltően hatna, és bár valóban nincs teljes kapacitás betartatni, ha lenne csak 25% szabálykövető, már az egy nagyságrenddel lassabb terjedést eredményezne.
És ne feledkezz meg a néplélekről sem, az önkéntesrendőrökről, ha a szomszéd elkolbászol, majd a névtelen karanténszegés bejelentő vonalon menne az infó a hatóságnak.
Sőt, minden nyugdíjast megkérhetne a hatóság, hogy figyeljen egy másikat, legalább addigis otthon vannak, és egymást figyelik.

Szóval nem hiába rendelnének el kijárási tilalmat, mert attól, hogy nem tartható be 100 százalékosan, a jelenlegi mindenki bóklászik összevissza helyzetnél minden bizonnyal hatékonyabb lenne.
Sobri Jóska
Ha nem lépik ezt meg a közeljövőben akkor szerintem nagy gebasz lesz ebből, nagyon gyorsan.
Eddig még rá lehet fogni, hogy nagyjából(!) jó ütemben hozták meg az intézkedéseket, de ha ezt most benézik akkor dőlni fog minden pillanatokon belül.
Szesze
Szerintem lesz még kb. két hét ilyen állapot (korlátozás), aztán könnyítés. Természetesen csak akkor ha kb ilyen számok maradnak. Egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy ilyen adatok mellett ez sokáig fenntartható. És mivel ezek kb. a közvélemény kutatások alapján kormányoznak én inkább a fentieket várom.
zinedine5
én nem látom a lassulás v stagnálás jeleit.
május vége, legoptimistább becslésem
briareos
Lassulást én sem, de ilyen számok mellett nem lehet egy egész országot "bezárni"
Ilyen görbével két hét múlva lesz kb. 2000 fertőzött,
El fog fogyni a türelem meg a pénz.
(Nem a járvány miatt gondolom, hogy enyhíteni fognak.)