Koronavírus 2024
34 feliratkozó
több mint 4 éve
deyell
11 617
attól függ. a kínaiaknál nem lehetett. appokon keresztül rendeltek kaját csoportosan (szomszédokkal együtt), nem nagyon tudtak válogatni, mit kapnak. a kiszállításban önkéntesek segítettek, mert nem volt erre a boltoknak elég felhasználható járművük meg dolgozójuk.Karenten eseten is lehet boltba menni ha jol tudom.vagy nem?marmint elelmiszerSzerintem mindössze azért nem rendelnek el kijárási tilalmat, mert az nagyon sok problémát okozna.ez a mai korlátozás csak az első lépés..ez kb 0 értékű , erre mindenki tojik majd !Ehhez nem kell jóstehetség. Mivel csak az események után futnak, ha elszaladnak a számok, majd meglépik. Csak előtte kellene, nem utána.
én kb 1 hetet adok és akkor jön majd valami valóban markánsabb!
yooker
Lecsó
Kezdjük azzal, hogy hó vége van, tehát a magyar lakosság 70%-ának nincs arra pénze, hogy bevásároljon egy háromhetes karanténra.
Nincs meg az emberállomány a tilalom betartására.
A gazdaságban meglévő, maradék életjelek leállítása nagyobb probléma, mint pár ezer elhunyt nyugdíjas. (OK, plusz pár fiatal)
Emellett bár divatos azt mondani, hogy a teljes karantén az egyetlen megoldás, de pl D-Korea és Japán anélkül oldotta meg, Olaszországban pedig 2 hete karantén van, aztán mégsem javul a helyzet.
Hogy működik vagy sem ez a járvány végén derül ki, amikor össze tudod hasonlítani az olasz, spanyol, francia vs svéd, holland modellek sikerességét.
vpi
ZoliMP
choose life
több mint 4 éve
eü séta, fodrász, ...Akkor meg mi a kulonbseg? Az eü séta?Karenten eseten is lehet boltba menni ha jol tudom.vagy nem?marmint elelmiszerSzerintem mindössze azért nem rendelnek el kijárási tilalmat, mert az nagyon sok problémát okozna.ez a mai korlátozás csak az első lépés..ez kb 0 értékű , erre mindenki tojik majd !Ehhez nem kell jóstehetség. Mivel csak az események után futnak, ha elszaladnak a számok, majd meglépik. Csak előtte kellene, nem utána.
én kb 1 hetet adok és akkor jön majd valami valóban markánsabb!
yooker
Lecsó
Kezdjük azzal, hogy hó vége van, tehát a magyar lakosság 70%-ának nincs arra pénze, hogy bevásároljon egy háromhetes karanténra.
Nincs meg az emberállomány a tilalom betartására.
A gazdaságban meglévő, maradék életjelek leállítása nagyobb probléma, mint pár ezer elhunyt nyugdíjas. (OK, plusz pár fiatal)
Emellett bár divatos azt mondani, hogy a teljes karantén az egyetlen megoldás, de pl D-Korea és Japán anélkül oldotta meg, Olaszországban pedig 2 hete karantén van, aztán mégsem javul a helyzet.
Hogy működik vagy sem ez a járvány végén derül ki, amikor össze tudod hasonlítani az olasz, spanyol, francia vs svéd, holland modellek sikerességét.
vpi
ZoliMP
vpi
spanyoloknál konkrétan:
munka,bolt, patika, kutya sétáltatás
franciáknál ehhez jön az egyéni sportolás
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
Akkor meg mi a kulonbseg? Az eü séta?Karenten eseten is lehet boltba menni ha jol tudom.vagy nem?marmint elelmiszerSzerintem mindössze azért nem rendelnek el kijárási tilalmat, mert az nagyon sok problémát okozna.ez a mai korlátozás csak az első lépés..ez kb 0 értékű , erre mindenki tojik majd !Ehhez nem kell jóstehetség. Mivel csak az események után futnak, ha elszaladnak a számok, majd meglépik. Csak előtte kellene, nem utána.
én kb 1 hetet adok és akkor jön majd valami valóban markánsabb!
yooker
Lecsó
Kezdjük azzal, hogy hó vége van, tehát a magyar lakosság 70%-ának nincs arra pénze, hogy bevásároljon egy háromhetes karanténra.
Nincs meg az emberállomány a tilalom betartására.
A gazdaságban meglévő, maradék életjelek leállítása nagyobb probléma, mint pár ezer elhunyt nyugdíjas. (OK, plusz pár fiatal)
Emellett bár divatos azt mondani, hogy a teljes karantén az egyetlen megoldás, de pl D-Korea és Japán anélkül oldotta meg, Olaszországban pedig 2 hete karantén van, aztán mégsem javul a helyzet.
Hogy működik vagy sem ez a járvány végén derül ki, amikor össze tudod hasonlítani az olasz, spanyol, francia vs svéd, holland modellek sikerességét.
vpi
ZoliMP
több mint 4 éve
YoungZeeZee
8 417
Karenten eseten is lehet boltba menni ha jol tudom.vagy nem?marmint elelmiszerSzerintem mindössze azért nem rendelnek el kijárási tilalmat, mert az nagyon sok problémát okozna.ez a mai korlátozás csak az első lépés..ez kb 0 értékű , erre mindenki tojik majd !Ehhez nem kell jóstehetség. Mivel csak az események után futnak, ha elszaladnak a számok, majd meglépik. Csak előtte kellene, nem utána.
én kb 1 hetet adok és akkor jön majd valami valóban markánsabb!
yooker
Lecsó
Kezdjük azzal, hogy hó vége van, tehát a magyar lakosság 70%-ának nincs arra pénze, hogy bevásároljon egy háromhetes karanténra.
Nincs meg az emberállomány a tilalom betartására.
A gazdaságban meglévő, maradék életjelek leállítása nagyobb probléma, mint pár ezer elhunyt nyugdíjas. (OK, plusz pár fiatal)
Emellett bár divatos azt mondani, hogy a teljes karantén az egyetlen megoldás, de pl D-Korea és Japán anélkül oldotta meg, Olaszországban pedig 2 hete karantén van, aztán mégsem javul a helyzet.
Hogy működik vagy sem ez a járvány végén derül ki, amikor össze tudod hasonlítani az olasz, spanyol, francia vs svéd, holland modellek sikerességét.
vpi
több mint 4 éve
Szerintem mindössze azért nem rendelnek el kijárási tilalmat, mert az nagyon sok problémát okozna.ez a mai korlátozás csak az első lépés..ez kb 0 értékű , erre mindenki tojik majd !Ehhez nem kell jóstehetség. Mivel csak az események után futnak, ha elszaladnak a számok, majd meglépik. Csak előtte kellene, nem utána.
én kb 1 hetet adok és akkor jön majd valami valóban markánsabb!
yooker
Lecsó
Kezdjük azzal, hogy hó vége van, tehát a magyar lakosság 70%-ának nincs arra pénze, hogy bevásároljon egy háromhetes karanténra.
Nincs meg az emberállomány a tilalom betartására.
A gazdaságban meglévő, maradék életjelek leállítása nagyobb probléma, mint pár ezer elhunyt nyugdíjas. (OK, plusz pár fiatal)
Emellett bár divatos azt mondani, hogy a teljes karantén az egyetlen megoldás, de pl D-Korea és Japán anélkül oldotta meg, Olaszországban pedig 2 hete karantén van, aztán mégsem javul a helyzet.
Hogy működik vagy sem ez a járvány végén derül ki, amikor össze tudod hasonlítani az olasz, spanyol, francia vs svéd, holland modellek sikerességét.
több mint 4 éve
Átlagisztánban könnyebb nem hagyni, Extremisztánban -lévén extrém- meg nehezebb. És pont akkor nem befolyásolják a külső tényezők az ember életét, ha figyelembe veszi azokat.Tudod mit? Nem cáfolok meg semmit, inkább kérdezek párat, hátha azt megértve rájövök, hogy tévedek. Én örülnék neki a legjobban.Nem tudom mi Extrémisztán. Ez egy kitalált szó. A mostani helyzetet úgy hívják, válság.
- Azt írod: Különleges helyzet van, amit eddig még nem éltünk át és reméljük többet nem is fogunk. Újak a játékszabályok, azokhoz kell alkalmazkodnunk
Ez kvázi Extremisztán deffiníciójának egy szelete.
Szerinted mi Extremisztán, ha nem egy sosemvolt különleges helyzet, teljesen új játékszabályokkal?
Sobri Jóska
- Ha megszünnek a nagy koncertek, fesztiválok, konferenciák, ami tud, az megy majd online, becsődölnek az ehhez kapcsolódó iparágak, vállalkozások, rendezvényszervezés, rendezvénytechnika, az nem tartós átrendeződés?Nem tartós átrendeződés. Ez az iparág lepihen pár hónapra és újrakezdi. Nem a pékek kezdenek el majd hangosítani a válság után, ahogy nem a hangosítók fognak majd kenyeret sütni.
Sobri Jóska
- Ha egy csomó alapvetően mesterségesen felgerjesztett igény alapján történő fogyasztás, vásárlás megszűnik/lecsökken, az nem tartós átrendeződés?Ha megszűnik. Lecsökkenni le fog, a válság idejére. Mivel egy külső tényező okozza a gazdasági problémát, amint megszűnik a külső tényező, visszarendeződik minden – sajnos.
Sobri Jóska
- Ha az éttermek, kocsmák, hasonló -a 21.századi technológia világában szintén indokolatlanul népszerű- közösségi terek legalább fele bezár, profilt kényszerül váltani, mert az emberekben rögzül egyfajta félelem, és ha nem is lesz kötelező karantén, de valahogy elmegy a legtöbbek kedve, hogy fél méterre az arcába üljenek evés közben, és baszik elmenni, inkább átáll a rendelésre, otthonevésre, otthonivásra, és ezzel párhuzamosan ezeket segítő, támogató appok futnak fel, az nem tartós változás, átrendeződés?Ez ismételten feltételezés. Az én feltételezésem meg az, hogy a járvány után két héttel a legtöbb paraszt megint szaros kézzel fog a szájában és az orrában turkálni.
Sobri Jóska
- Ha sportesemények, világrendezvények, olimpia, EB, komplett szakági szezonok maradnak el egy alpvetően szórakoztató (vagyis nem termelő) ágazatban, az nem tartós, és brutális átrendeződés?A nagy rendezvényeket megtartják egy évvel később. Ahogy minden iparág megszenvedi a mostani helyzetet, ezek is meg fogják. Tartós átrendeződés az lenne, ha nem lenne többet olimpia.
Sobri Jóska
- Ha munkahelyek szűnnek meg, pozíciók zárulnak, emberek veszítik el állásaikat és kényszerülnek segélyekre, támogatásokra, teljesen más munkakörök betöltésére, mint eddig, az nem tartós átrendeződés?Nem tartós, hanem ideiglenesen, lásd külső probléma vs gazdaságból induló gazdasági probléma.
Sobri Jóska
- Ha megváltozik a világ, és óriásit tolódik az online szolgáltatások, vásárlások, és minden olyan szolgáltatás irányába, amit át tudnak vinni, az nem tartós átrendeződés?Eddig is ebbe az irányba haladtunk, most felgyorsul. Semmi köze a válsághoz.
Sobri Jóska
- Ha Kína lesz a nagy megmentő, Kína segít a konszolidálásban (mint a 2.vh után az USA), persze corleonésan majd egyszer, egy napon, ami lehet el se fog jönni -de, mindig eljön- kérni fog cserébe valamit, az nem tartós átrendeződés?Eddig is ebbe az irányba haladtunk, most felgyorsul. Semmi köze a válsághoz.
Sobri Jóska
- Szerinted az, amit tartós szopásnak hívsz valóban csak pár hétig fog tartani, és nem hónapokig, akár másfél évig, mire vakcina, vagyis preventív oltóanyag lesz? Ezt mire alapozod, amikor kb. az egészségügyi krízis első tizedében van csak a világ, nagy jóindulattal?Mert nem kizárólag a vakcina a megoldás. Jelen körülmények között legalább annyit számít egy gyorsteszt. Például ha az angolok 15 perces gyorstesztje működik (és úgy néz ki, működik), akkor a termelés elég hamar újraindulhat.
Sobri Jóska
Én nem tolok pánikot, és nem hiszem bárkiben is pánikot keltenék, csak azt kommunikálom, hogy ez egy összetettebb probléma, minthogy most szopunk pár hétig, aztán minden megy tovább, ahogy eddig.Szerintem meg ne hagyd, hogy külső tényezők befolyásolják az életed. Mintha két-három hónapja még ezt olvastam volna.
Én úgy vélem nem úgy mennek tovább majd a dolgok, mint eddig, és ennek adok hangot.
Két okból.
Egyrészt remélem tévedek, nekem megfelelt, ahogy eddig mentek a dolgok, és bár magam miatt nem aggódok, hogy ne találnám fel magam, és ne tudnám az új világot is élvezni, ha megérem, de a lelkem mélyén remélem valahol, hogy tán tévedek ezekkel a számodra pániknak tűnő meglátásaimmal, és őszintén remélem, hogy egy ilyen sokoldalú és nagyszámú közösségből jön valami input, ami alapján nem erre a prognózisra jutok.
Másrészt mivel ezt a közösséget kedvelem, ha nem tévedek, akkor azzal, hogy megosztom a meglátásaimat, hátha másnak adok inputot ami az ő hasznára válik. Ennyi.
Őszintén várom válaszaidat.
Sobri Jóska
Szokol
Például nem kell félnem az oroszlánoktól, mert nem megyek oda, ahol szabadon kószálnak.
De ha egy extrém helyzetben megjelennének Pesten, akkor meg gondoskodni kell a megfelelő védőfelszerelésekről, fegyverekről, védett helyekről.
(Ha valóban érdekel mit jelent Extremisztán, akkor fusd át N.N.Taleb Fekete hattyúját vagy Mérő Csodák logikáját. A válság is egy kitalált szót, ha így nézzük. De a válság is része Extremisztánnak.)
Sajnos nem sok érvet olvastam, csak teszel néhány megalapozatlan, alátámasztatlan állítást.
Szerinted lemegy ez a vírus világjárvány, és ugyanúgy lesznek mondjuk svédasztalos reggelik meg zsúfolt éttermek tüsszögő szakácsokkal és krahácsoló pincérekkel? Én kizártnak tartom, mivel egy ennyire markáns életmódbeli változás, ami a következő hónapokban, években várható, pont az ilyen eddig természetesnek vett, de valójában veszélyes szitukra lesz kihatással.
Ahogy azt se hiszem, hogy élőben fogják intézni, amit olcsóbban, hatékonyabban lehet online, és bár a rendezvények evolúciója amúgyis ebbe az irányba tartott, ez most extrém gyorsan lezajlik, és a helyszíni résztvevős felesleges céges bulik, konferenciák, koncertek, fesztiválok, sportesemények száma drasztikusan lecsökken.
Amiket írsz nem új inputok, mindössze egy ragaszkodás a változatlansághoz, a bekövetkező változásokat ignoráló vágyvezérelt prognózis.
Igaz, ahonnan te nézed, amit én írok, az meg egy pesszimista, túlzó, túlságosan messzemenő következtetésekkel operáló prognózis.
Az evidens, hogy jelenleg mindkettő prognózis ugyanannyit ér, hiszen prognózis, nem tény.
Én drukkolok a tiednek, csak nem igazán hiszek benne.
2 év és kiderül.
Azért köszi a választ.
több mint 4 éve
Cuchulain82
985
de ők haverok, rájuk egészen más szabályok érvényesek 😉Máltáról nehéz lesz.csepp a tengerben meg minden, de azért azzal tisztában vagyunk azzal, hogy Lothart a miniszter úr úgy engedte be, hogy az általuk alkotott jogszabályokat megszegte vele. Hivatali visszaélés?jelentsd fel.
csebi
Amadeus
szerk.: pontosabban Lothart és feleségét.
csebi
több mint 4 éve
Lecsó
3 077
ez a mai korlátozás csak az első lépés..ez kb 0 értékű , erre mindenki tojik majd !Ehhez nem kell jóstehetség. Mivel csak az események után futnak, ha elszaladnak a számok, majd meglépik. Csak előtte kellene, nem utána.
én kb 1 hetet adok és akkor jön majd valami valóban markánsabb!
yooker
több mint 4 éve
Eközben az ukrán határon...ukrán-lengyel hogy pontosak legyünk, de igen
www.facebook.com/503448739704667/posts/2776321932417325/
FLZOLI
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
ez a mai korlátozás csak az első lépés..ez kb 0 értékű , erre mindenki tojik majd !én kb 1 hetet adok és akkor jön majd valami valóban markánsabb!
több mint 4 éve
Máltáról nehéz lesz.csepp a tengerben meg minden, de azért azzal tisztában vagyunk azzal, hogy Lothart a miniszter úr úgy engedte be, hogy az általuk alkotott jogszabályokat megszegte vele. Hivatali visszaélés?jelentsd fel.
csebi
Amadeus
szerk.: pontosabban Lothart és feleségét.
Szerkesztette: csebi
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Amadeus the Young
32 664
csepp a tengerben meg minden, de azért azzal tisztában vagyunk azzal, hogy Lothart a miniszter úr úgy engedte be, hogy az általuk alkotott jogszabályokat megszegte vele. Hivatali visszaélés?jelentsd fel.
csebi
criminal lawyer or criminal lawyer?
több mint 4 éve
csepp a tengerben meg minden, de azért azzal tisztában vagyunk azzal, hogy Lothart a miniszter úr úgy engedte be, hogy az általuk alkotott jogszabályokat megszegte vele. Hivatali visszaélés?
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
deyell
11 617
flightradarrólez lett belőle:
r.baggio
twitter.com/flightradar24/status/1243522410176970758
Szerkesztette: deyell
choose life
több mint 4 éve
dankodavid
2 215
Ez olyan, mint A bukas c. filmben, ahogy Hitler tologatja a kepzeletbeli hadosztalyokat.Picsoghatunk itt, de közben folyik a MUNKA!zseniális 😀😀
www.facebook.com/szijjarto.peter.official/videos/848262579024319/?vh=e
vpi
Löfli
Pulvis et umbra sumus.
több mint 4 éve
igen, most kb mki konzul lett. nekem annyit mondtak, hogy mehetek haza, Londonon keresztül. Végülis csak kb 3 órát kellene várnom Heathrown.Nyilván ez ripacskodás, de ettől még tényleg komoly munka ennyi korlátozás mellett szervezni a repatriálást. Ha ez még nem lenne elég próbáld meg úgy intézni h minél kisebb legyen a külképviseleti dolgozókra nézve a fertőzésveszély...Picsoghatunk itt, de közben folyik a MUNKA!annyira kurvára nevetséges
www.facebook.com/szijjarto.peter.official/videos/848262579024319/?vh=e
vpi
briareos
empty taxi
de tény h most írtak, hogy azért adjam meg a számomat ha bmi változna.
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 4 éve
Nem véletlen kezdtem úgy a hsz-t, ahogy.elismerem baromi komoly meló lehet megszervezni az emberek hazajuttatását, de kirakni f@szbúkra ezt a videót az mindennek az aljaNyilván ez ripacskodás, de ettől még tényleg komoly munka ennyi korlátozás mellett szervezni a repatriálást. Ha ez még nem lenne elég próbáld meg úgy intézni h minél kisebb legyen a külképviseleti dolgozókra nézve a fertőzésveszély...Picsoghatunk itt, de közben folyik a MUNKA!annyira kurvára nevetséges
www.facebook.com/szijjarto.peter.official/videos/848262579024319/?vh=e
vpi
briareos
empty taxi
Cuchulain82
Ez a "senkit nem hagyunk az útszélén" politikai retorikába rezonál, az ilyen helyzetekre meg rájátszanak, ugyanis moralitás, mint olyan nem létezik számukra.
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Én imádom, tegnap COUB-on már megjelentek a "Bukásos" verziók belőle. Csodálatos meme alap.A feléig bírtam, ott nyomtam ki ahol az operatőr közelről zoomolva mutatja a ciprust jelölő gombostűt. 😂 Hát bazmeg, ezek még mindig tudnak újat mutatni..Picsoghatunk itt, de közben folyik a MUNKA!zseniális 😀😀
www.facebook.com/szijjarto.peter.official/videos/848262579024319/?vh=e
vpi
Löfli
peach
több mint 4 éve
Cuchulain82
985
elismerem baromi komoly meló lehet megszervezni az emberek hazajuttatását, de kirakni f@szbúkra ezt a videót az mindennek az aljaNyilván ez ripacskodás, de ettől még tényleg komoly munka ennyi korlátozás mellett szervezni a repatriálást. Ha ez még nem lenne elég próbáld meg úgy intézni h minél kisebb legyen a külképviseleti dolgozókra nézve a fertőzésveszély...Picsoghatunk itt, de közben folyik a MUNKA!annyira kurvára nevetséges
www.facebook.com/szijjarto.peter.official/videos/848262579024319/?vh=e
vpi
briareos
empty taxi
több mint 4 éve
A feléig bírtam, ott nyomtam ki ahol az operatőr közelről zoomolva mutatja a ciprust jelölő gombostűt. 😂 Hát bazmeg, ezek még mindig tudnak újat mutatni..Picsoghatunk itt, de közben folyik a MUNKA!zseniális 😀😀
www.facebook.com/szijjarto.peter.official/videos/848262579024319/?vh=e
vpi
Löfli
...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 4 éve
Nyilván ez ripacskodás, de ettől még tényleg komoly munka ennyi korlátozás mellett szervezni a repatriálást. Ha ez még nem lenne elég próbáld meg úgy intézni h minél kisebb legyen a külképviseleti dolgozókra nézve a fertőzésveszély...Picsoghatunk itt, de közben folyik a MUNKA!annyira kurvára nevetséges
www.facebook.com/szijjarto.peter.official/videos/848262579024319/?vh=e
vpi
briareos
Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Sziasztok!Kijött az önkormányzati közlemény:
Elsősorban a pécsiekhez szól ez most, de az egész országra érvényes ez csak kisebb mértékben. Én a levegőtisztasággal foglalkozom itt Pécsett és az éjszaka óta nagyon nagy koncentrációjú porszennyezést mértünk a városban. Mára kiderült, hogy valószínű ez okozza:
www.met.hu/ismeret-tar/meteorologiai_hirek/index.php?id=3686&m=2&hir=Porfelho_erkezett_az_Aral-to_kiszaradt_medrebol
Az egész országban megjelent a cucc, de a mi térségünkben a mai nap során extrém durva szintre nőttek az értékek (jelenleg 200-400 mikrogramm/m3-t mérek, ami 15 éves pályafutásom során sosem fordult elő). Ennek oka az, hogy 1000 méterről 500-ra "nyomódott" le ez a porral telített levegő, a Mecsek megfogta az egészet, szél nincs, így a következő napokra itt ragad ez az egész szar a nyakunkon. Várhatóan vasárnapra, de inkább hétfőre fog érkezni egy hidegfront ami kitisztítja majd a levegőt, addig kifejezetten káros a levegőn tartózkodni, főleg hogy ez a szar éppen a tüdőt terheli meg különösen, köhögést is generál (ez a szint már a nem érzékenyeknél is), ezáltal az emberek még a koronás tünetekkel is keverni fogják a dolgot. Remélem megfelelő lesz a tájékoztatás az önkormányzat részéről is, de mindenesetre akit érint a dolog az most különösen ne nagyon császkáljon a hétvégén a levegőn.
Szerk: Hivatalos irányokba ne terjesszétek, mert kaptam én már ilyenért fegyelmit anno, a másodiknál szerintem kirúgnának 😊
Szesze
több mint 4 éve
Picsoghatunk itt, de közben folyik a MUNKA!zseniális 😀😀
www.facebook.com/szijjarto.peter.official/videos/848262579024319/?vh=e
vpi
több mint 4 éve
Ciprusra légihíd kell! Szó szerint!Picsoghatunk itt, de közben folyik a MUNKA!annyira kurvára nevetséges
www.facebook.com/szijjarto.peter.official/videos/848262579024319/?vh=e
vpi
briareos
Édes istenem...