Koronavírus 2024

34 feliratkozó

több mint 2 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
Pontosan ugyanannyi ember fogja felvenni az n+1ik oltást mint az influenza ellenit. Valahol 600 ezer és 1 millió között ha nincs kormányzati szigor. Ez egy szépen fokozatosan csökkenő szám lesz és logikusan elérünk oda, ahol azokat kell oltani, akikre kiemelten veszélyes. Ahogy az influenzánál. A többieket meg talán hagyjuk békén dönteni és élni, ha az aktuális kormányzatok nem merik a kötelező oltást bevállalni. (Részemről mehet a kötelező)
MC12
Sokan mondták ezt tavaly január környékén is. Mármint, hogy a covid is egy influenza-szerű történet lesz, minek pánikolni. Aztán ez lett belőle.

A covidot nem lehet az influenzához hasonlítani. Máshogy terjed, sokkal fertőzőbb, körülbelül nyolcszor-tízszer halálosabb, arányaiban sokkal többen igényelnek kórházi kezelést. Az egy dolog, hogy ha valaki fiatal, nem fél tőle, azt mondja, hogy olyan alacsony a rizikó a halálra, hogy azért nem parázza össze magát. Jómagam ezt is hülyeségnek gondolom, de az ember a saját rizikójára lehessen hülye. Jómagam is hülye voltam húsz évesen sok tekintetben.

De működőképes egészségügyi rendszert hosszú távon nem lehet úgy fenntartani, hogy évente kétszer-háromszor végigmegy egy olyan járvány a lakosságon, ami a teljes kórházi ágykapacitás harmadát leköti alkalmanként 2 hónapra. Ez semmilyen szempontból nem fenntartható. Rohadt drága, finanszírozhatatlan, az egészségügyben dolgozók előbb-utóbb bedobják a törölközőt, hosszú távon senki nem fog egy olyan szakmát választani, ahol évente párszor elvezényelhetnek mint egy katonát, hogy munkásszáláson lakjon.

Úgyhogy vagy az lesz, hogy elmutálódik ez a vírus egy olyan irányba, ami tényleg az influenzához teszi majd hasonlóvá, vagy ha nem, akkor a társadalom 70-80 százalékát muszáj lesz beoltatni. És akkor szépen kötelező lesz, ahogy adózni vagy eü járulékot fizetni is kötelező.

Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 15 298
Azért csak nem az lesz az évente oltakozásból, hogy évente háromszor oltakozunk.
Willie Parker
6-9 hónapos védelmet mondanak jelenleg a tudósok
(a CEO-k mondanak 3 hónapot azt hagyjuk)
szal ha ősszel beoltod magad akkor nyárig kb jó vagy amikor eleve enyhébb az egész
Negritis
Igen, illetve a Pfizer kutatók az omikron ellenire kétszerivel számolnak.
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 405 — The Mathematician
Azért csak nem az lesz az évente oltakozásból, hogy évente háromszor oltakozunk.
Willie Parker
6-9 hónapos védelmet mondanak jelenleg a tudósok
(a CEO-k mondanak 3 hónapot azt hagyjuk)
szal ha ősszel beoltod magad akkor nyárig kb jó vagy amikor eleve enyhébb az egész

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Willie Parker Pittsburgh Steelers 15 298
Azért csak nem az lesz az évente oltakozásból, hogy évente háromszor oltakozunk.
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 405 — The Mathematician
 www.gov.uk/government/speeches/its-not-true-covid-19-modellers-look-only-at-worst-outcomes

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Toca Minnesota Vikings 19 216 — Vikings fan
elég jó húzás megint amiről nem esett túl sok szó talán hogy Orbán már pedzegeti hogy azért ementálira nem lyuggatjuk magunkat ...szerintem ez is egy tű pontos időzítés! újból kezében az irányítás oltás ügyben teljesen...az ellenzék meg majd reagál valamit (vagy nem)
yooker
rohadtul felbaszott mikor láttam
ahelyett hogy elkezdenénk menni az évente jövő oltás felé, amire sajnos jelenleg úgy néz ki szükség lesz
szerezzünk így szavazatokat
Negritis
ez kis kikacsintás az oltástagadók felé is, támogató a bizonytalanoknak is ,
akik meg megrögzött oldásbefogadók azok vajmi kevesen lehetnek ....
yooker
Ja. Úgy 3.5-4 millió ember. Legalább.

Persze múlik azon is, hogy mit értesz megrögzöttön. Ha azt, hogy oltásról álmodva veri ki éjszaka, akkor nincs annyi. De ha azt, hogy ha elérhető és javasolják akkor akár évente kétszer is beadatja, akkor legalább 3.5-4 millió ember van.
peterk2005
Ezt azért erősen kétlem.
Én se tolattam még harmadikat, fél évente, évente meg tuti nem mennék. A klasszik influenza ellen pl soha nem oktattam magam.
warr_b
Jó lenne a hasonlat, csak az influenza lecsengése kicsit kedvezőbb.
Ha bejön egy olyan variáns ami miatt muszáj a firmwarejét frissíteni a chipednek, akkor befogod magad oltatni.
Igazából most is be kéne mindenkinek, aki kaphat.
Toca
Szerintem az n+1-edik oltásra egyre kevesebb és kevesebb embert lehetne rávenni. Kettőt még beadatott kb mindenki aki akart oltást, harmadikat már csak úgy ennek a halmaznak max a 2/3-a, negyediket meg már még annyian se lövetnének be.
warr_b
Pontosan. Első kettőt is csak azért adtuk be jó páran, hogy mehessek szórakozni stb., Harmadikat az utazás miatt, de itt ez a dolog le is főtt részemről. Kérjétek nyugodtan helyettem is a továbbiakat ha a jelenlegi tendencia marad. 😊
kristóf17
Tőled ez is hatalmas fejlődés 😊 , az egész társadalom nevében köszönjük 😉
Toca
Igyekeztem megmutatni, hogy van máshogy is, mint ahogy itt egyes emberek gondolják, de látom már ez is sok egy kis személyeskedés elkerüléséhez. Örülök, hogy még a mai napon is csak ennyi sikerül egy kis cinizmussal egybekötve. Büszkeséget okozhat. 😊
kristóf17
Sorra, tényleg így látszódhatott, múltkor szóban is belefutottam ebbe, de semmi ellenséges / személyeskedés nem volt benne, egy kis cinizmus igen.
Én tényleg örülök, hogy olyan emberek mint te akik nagyon oltasellenesek voltak beoltatták magukat, mert ha elismered, ha nem ,sokat hozzátettél a kollektív védelemhez.
Nekem amúgy, nincs gondom, ha valaki fél beoltatni magát, megérteni nem fogom, de elfogadni eltudom.
Ha szükség lesz mindenkitől harmadik oltásra akkor úgyis jönnek a szankciók. Én már annak is örülnek ha a népesség nagyresze kettőt felvenné.
Peace
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 405 — The Mathematician
elég jó húzás megint amiről nem esett túl sok szó talán hogy Orbán már pedzegeti hogy azért ementálira nem lyuggatjuk magunkat ...szerintem ez is egy tű pontos időzítés! újból kezében az irányítás oltás ügyben teljesen...az ellenzék meg majd reagál valamit (vagy nem)
yooker
rohadtul felbaszott mikor láttam
ahelyett hogy elkezdenénk menni az évente jövő oltás felé, amire sajnos jelenleg úgy néz ki szükség lesz
szerezzünk így szavazatokat
Negritis
ez kis kikacsintás az oltástagadók felé is, támogató a bizonytalanoknak is ,
akik meg megrögzött oldásbefogadók azok vajmi kevesen lehetnek ....
yooker
Ja. Úgy 3.5-4 millió ember. Legalább.

Persze múlik azon is, hogy mit értesz megrögzöttön. Ha azt, hogy oltásról álmodva veri ki éjszaka, akkor nincs annyi. De ha azt, hogy ha elérhető és javasolják akkor akár évente kétszer is beadatja, akkor legalább 3.5-4 millió ember van.
peterk2005
Ezt azért erősen kétlem.
Én se tolattam még harmadikat, fél évente, évente meg tuti nem mennék. A klasszik influenza ellen pl soha nem oktattam magam.
warr_b
Jó lenne a hasonlat, csak az influenza lecsengése kicsit kedvezőbb.
Ha bejön egy olyan variáns ami miatt muszáj a firmwarejét frissíteni a chipednek, akkor befogod magad oltatni.
Igazából most is be kéne mindenkinek, aki kaphat.
Toca
Szerintem az n+1-edik oltásra egyre kevesebb és kevesebb embert lehetne rávenni. Kettőt még beadatott kb mindenki aki akart oltást, harmadikat már csak úgy ennek a halmaznak max a 2/3-a, negyediket meg már még annyian se lövetnének be.
warr_b
Pontosan. Első kettőt is csak azért adtuk be jó páran, hogy mehessek szórakozni stb., Harmadikat az utazás miatt, de itt ez a dolog le is főtt részemről. Kérjétek nyugodtan helyettem is a továbbiakat ha a jelenlegi tendencia marad. 😊
kristóf17
Tőled ez is hatalmas fejlődés 😊 , az egész társadalom nevében köszönjük 😉
Toca
Igyekeztem megmutatni, hogy van máshogy is, mint ahogy itt egyes emberek gondolják, de látom már ez is sok egy kis személyeskedés elkerüléséhez. Örülök, hogy még a mai napon is csak ennyi sikerül egy kis cinizmussal egybekötve. Büszkeséget okozhat. 😊
kristóf17
kemény vagy csoki
remélem azért nem kell átgondolnod az álláspontod

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 426 — Colts fan

Attól függ, ha elkezdenek hullani az emberek jobban mint eddig akkor fognak menni.
Ha nem akkor nyilván elkezd visszaesni a kedv.
Mondjuk én nem járok influenza ellen oltakozni, de ha azt mondják COVID ellen évente 1x érdemes én elfogok menni.
Influenzás ha leszek nem ráz meg, ha covidos azt meg nem tudom. Én inkább biztosra játszom.

Mondjuk eltudnam viselni a választások után a kötelező oltást. Talán most van ideje lecsengeni a következőig.
több mint 2 éve
MC12 New Orleans Saints 6 148
elég jó húzás megint amiről nem esett túl sok szó talán hogy Orbán már pedzegeti hogy azért ementálira nem lyuggatjuk magunkat ...szerintem ez is egy tű pontos időzítés! újból kezében az irányítás oltás ügyben teljesen...az ellenzék meg majd reagál valamit (vagy nem)
yooker
rohadtul felbaszott mikor láttam
ahelyett hogy elkezdenénk menni az évente jövő oltás felé, amire sajnos jelenleg úgy néz ki szükség lesz
szerezzünk így szavazatokat
Negritis
ez kis kikacsintás az oltástagadók felé is, támogató a bizonytalanoknak is ,
akik meg megrögzött oldásbefogadók azok vajmi kevesen lehetnek ....
yooker
Ja. Úgy 3.5-4 millió ember. Legalább.

Persze múlik azon is, hogy mit értesz megrögzöttön. Ha azt, hogy oltásról álmodva veri ki éjszaka, akkor nincs annyi. De ha azt, hogy ha elérhető és javasolják akkor akár évente kétszer is beadatja, akkor legalább 3.5-4 millió ember van.
peterk2005
Ezt azért erősen kétlem.
Én se tolattam még harmadikat, fél évente, évente meg tuti nem mennék. A klasszik influenza ellen pl soha nem oktattam magam.
warr_b
Jó lenne a hasonlat, csak az influenza lecsengése kicsit kedvezőbb.
Ha bejön egy olyan variáns ami miatt muszáj a firmwarejét frissíteni a chipednek, akkor befogod magad oltatni.
Igazából most is be kéne mindenkinek, aki kaphat.
Toca
Szerintem az n+1-edik oltásra egyre kevesebb és kevesebb embert lehetne rávenni. Kettőt még beadatott kb mindenki aki akart oltást, harmadikat már csak úgy ennek a halmaznak max a 2/3-a, negyediket meg már még annyian se lövetnének be.
warr_b
Pontosan ugyanannyi ember fogja felvenni az n+1ik oltást mint az influenza ellenit. Valahol 600 ezer és 1 millió között ha nincs kormányzati szigor. Ez egy szépen fokozatosan csökkenő szám lesz és logikusan elérünk oda, ahol azokat kell oltani, akikre kiemelten veszélyes. Ahogy az influenzánál. A többieket meg talán hagyjuk békén dönteni és élni, ha az aktuális kormányzatok nem merik a kötelező oltást bevállalni. (Részemről mehet a kötelező)

“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 2 éve
warr_b Washington Commanders 23 623 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
elég jó húzás megint amiről nem esett túl sok szó talán hogy Orbán már pedzegeti hogy azért ementálira nem lyuggatjuk magunkat ...szerintem ez is egy tű pontos időzítés! újból kezében az irányítás oltás ügyben teljesen...az ellenzék meg majd reagál valamit (vagy nem)
yooker
rohadtul felbaszott mikor láttam
ahelyett hogy elkezdenénk menni az évente jövő oltás felé, amire sajnos jelenleg úgy néz ki szükség lesz
szerezzünk így szavazatokat
Negritis
ez kis kikacsintás az oltástagadók felé is, támogató a bizonytalanoknak is ,
akik meg megrögzött oldásbefogadók azok vajmi kevesen lehetnek ....
yooker
Ja. Úgy 3.5-4 millió ember. Legalább.

Persze múlik azon is, hogy mit értesz megrögzöttön. Ha azt, hogy oltásról álmodva veri ki éjszaka, akkor nincs annyi. De ha azt, hogy ha elérhető és javasolják akkor akár évente kétszer is beadatja, akkor legalább 3.5-4 millió ember van.
peterk2005
Ezt azért erősen kétlem.
Én se tolattam még harmadikat, fél évente, évente meg tuti nem mennék. A klasszik influenza ellen pl soha nem oktattam magam.
warr_b
Jó lenne a hasonlat, csak az influenza lecsengése kicsit kedvezőbb.
Ha bejön egy olyan variáns ami miatt muszáj a firmwarejét frissíteni a chipednek, akkor befogod magad oltatni.
Igazából most is be kéne mindenkinek, aki kaphat.
Toca
Szerintem az n+1-edik oltásra egyre kevesebb és kevesebb embert lehetne rávenni. Kettőt még beadatott kb mindenki aki akart oltást, harmadikat már csak úgy ennek a halmaznak max a 2/3-a, negyediket meg már még annyian se lövetnének be.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta

Szerkesztette: warr_b

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
több mint 2 éve
dawyd728 3 833
 444.hu/2021/12/23/elavult-modszer-hianyos-adatok-ujabb-reszletek-kerultek-nyilvanossagra-a-magyar-hatosag-szputnyik-jelentesebol
Amadeus
Végső soron, sobri ur megmondta. Minden oltas ugyanolyan jó.
Ventura
Ahogy a cikk is helyesen megjegyzi:
"Később ugyan kiderült, hogy a Szputnyik működő vakcina"
Persze ezt január 21-én nem lehetett tudni, amolyan tegyünk kicsit a pirosra is rulett volt.
több mint 2 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 23 681 — The only discipline that lasts, is self discipline
elég jó húzás megint amiről nem esett túl sok szó talán hogy Orbán már pedzegeti hogy azért ementálira nem lyuggatjuk magunkat ...szerintem ez is egy tű pontos időzítés! újból kezében az irányítás oltás ügyben teljesen...az ellenzék meg majd reagál valamit (vagy nem)
yooker
rohadtul felbaszott mikor láttam
ahelyett hogy elkezdenénk menni az évente jövő oltás felé, amire sajnos jelenleg úgy néz ki szükség lesz
szerezzünk így szavazatokat
Negritis
ez kis kikacsintás az oltástagadók felé is, támogató a bizonytalanoknak is ,
akik meg megrögzött oldásbefogadók azok vajmi kevesen lehetnek ....
yooker
Ja. Úgy 3.5-4 millió ember. Legalább.

Persze múlik azon is, hogy mit értesz megrögzöttön. Ha azt, hogy oltásról álmodva veri ki éjszaka, akkor nincs annyi. De ha azt, hogy ha elérhető és javasolják akkor akár évente kétszer is beadatja, akkor legalább 3.5-4 millió ember van.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 2 éve
yooker New York Giants 7 356 — Expect the Best !
elég jó húzás megint amiről nem esett túl sok szó talán hogy Orbán már pedzegeti hogy azért ementálira nem lyuggatjuk magunkat ...szerintem ez is egy tű pontos időzítés! újból kezében az irányítás oltás ügyben teljesen...az ellenzék meg majd reagál valamit (vagy nem)
yooker
rohadtul felbaszott mikor láttam
ahelyett hogy elkezdenénk menni az évente jövő oltás felé, amire sajnos jelenleg úgy néz ki szükség lesz
szerezzünk így szavazatokat
Negritis
ez kis kikacsintás az oltástagadók felé is, támogató a bizonytalanoknak is ,
akik meg megrögzött oldásbefogadók azok vajmi kevesen lehetnek ....
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 405 — The Mathematician
elég jó húzás megint amiről nem esett túl sok szó talán hogy Orbán már pedzegeti hogy azért ementálira nem lyuggatjuk magunkat ...szerintem ez is egy tű pontos időzítés! újból kezében az irányítás oltás ügyben teljesen...az ellenzék meg majd reagál valamit (vagy nem)
yooker
rohadtul felbaszott mikor láttam
ahelyett hogy elkezdenénk menni az évente jövő oltás felé, amire sajnos jelenleg úgy néz ki szükség lesz
szerezzünk így szavazatokat

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 44 405 — The Mathematician
 www.dailyposter.com/how-the-koch-network-hijacked-the-war-on-covid/

 www.exposedbycmd.org/2021/12/22/how-the-koch-network-hijacked-the-war-on-covid/

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 2 éve
Ventura Miami Dolphins Texas Longhorns 8 991 — FIRE GM Chris Grier 👞💥🚪
 444.hu/2021/12/23/elavult-modszer-hianyos-adatok-ujabb-reszletek-kerultek-nyilvanossagra-a-magyar-hatosag-szputnyik-jelentesebol
Amadeus
Végső soron, sobri ur megmondta. Minden oltas ugyanolyan jó.

Texas Longhorns, 2023 Big XII Champion
--------------------------------------------------------
több mint 2 éve
ozibozi New York Giants 16 694
Mit kellene csinálniuk?
Tüntessenek a hullaházak előtt, hogy még több halottat, amikor így is vezetünk.
?

Szerkesztette: ozibozi
több mint 2 éve
yooker New York Giants 7 356 — Expect the Best !
elég jó húzás megint amiről nem esett túl sok szó talán hogy Orbán már pedzegeti hogy azért ementálira nem lyuggatjuk magunkat ...szerintem ez is egy tű pontos időzítés! újból kezében az irányítás oltás ügyben teljesen...az ellenzék meg majd reagál valamit (vagy nem)
több mint 2 éve
gaborik San Francisco 49ers 514
Orbán Viktor szerint azért veszünk újra Pfizer-vakcinát, mert született egy új uniós megállapodás. Az EU nem tud ilyenről

 telex.hu/koronavirus/2021/12/23/orban-viktor-bejelentes-9-5-millio-pfizer-vakcina-omikron-unios-beszerzes-majusi-szerzodes-eu-europai-bizottsag

Szerkesztette: gaborik

| nincs itt semmi beszoptad |
több mint 2 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 22 531 — Lucas Scott
 444.hu/2021/12/23/elavult-modszer-hianyos-adatok-ujabb-reszletek-kerultek-nyilvanossagra-a-magyar-hatosag-szputnyik-jelentesebol
Amadeus
Aki intézte a kitakarást annak mar nem kell aggódni amiatt h januar 3an beere időben a melóba.

Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.