Make Love
27 feliratkozó
több mint 13 éve
szaba
10 451
Grillparty rulz.
több mint 13 éve
Az egyetem egyik legfőbb tanítása, hogy délelőtt is tajtrészeggé ihatja magát az ember 😀 A 10 fős Csillagtúra csapatból 3an már nem tudtak megmozdulni délre 😀
több mint 13 éve
Ha találsz neki való szekciót és egy jó kis konzulenst akkor mindenképp érdemes nekimenni. Sok múlik a szerencsén, mert ha bunkó opponenseket kapsz akkor azok lepontoznak, ha jóarcok akkor meg fel (nekem az egyik opponensem idióta volt és harmincból huszonkilencet adott ezért vezettem az első kör után). Mondjuk ez főleg a népesebb szekciókban számít mint ez a poltud volt, egy olyan ahol 4-5 érdemi dolgozat érkezik be ott a szóbeli dönt úgyis, ahol igazából kiderül, hogy ki mennyire felkészült és mennyire jó a dogája, sokkal inkább mint az írásbeli résznél. Ami a legnagyobb buli benne az önéletrajzon és a tapasztalton kívül az ényleg a pénz. Mert ez az egyszeri negyvenöt is szép, de így jó esélyem van a köztársasági és a kiemlet ösztöndíjra is ha jól sikerül a köv vizsgaidőszakom (a kettő együtt nem kapható de akkoris). Ez plusz 34/15 rugó havonta a köv félévben, ami nagyon kell majd ha kiugrom Skóciába. Ha köztársaságit szerzek akkor biza eléri a százat a keresetem nulla melóval 😊 és a TDk bizony nagyon erősen beszámít ezekbe az extrákba, jobban mint bármi más, kivéve persze az OTDKt.
több mint 13 éve
Akinek pénz kell TDkzzon, a győztes 70et kap, szabad a pálya 😛RajnaÉn ősszel szerintem megyek. Volt itt sulinkban egy innovációs verseny, ott bekerültem legjobb 10-be. Top3 sajnos már nem jött össze, olyanok kapták a díjakat, akiknek semmi közük nem volt a témához (fenntartható közlekedés), "csak" az előadásuk témája volt izgalmas (és nem azért mondom ezt, mert savanyú a szőlő...). Tanár biztatott TDK-ra. Plusz önéletrajzba is bele lehet venni, talán egyszer előnyt jelenthet majd...
több mint 13 éve
szaba
10 451
Az nem kap, az (ki)ad. 😀Akinek pénz kell TDkzzon, a győztes 70et kap, szabad a pálya 😛RajnaÉn VBK-zni szoktam. Az mennyit kap?catattack
több mint 13 éve
catattack
3 520
Akinek pénz kell TDkzzon, a győztes 70et kap, szabad a pálya 😛RajnaÉn VBK-zni szoktam. Az mennyit kap?
több mint 13 éve
Akinek pénz kell TDkzzon, a győztes 70et kap, szabad a pálya 😛
több mint 13 éve
catattack
3 520
Rátapintottál a lényegre. :rolleyes:
több mint 13 éve
szaba
10 451
Az nem szétosztás lenne. 😛 Csak osztás. 😛Amíg az amatőrök a komolytalan töriérettségivel szöszmötöltek, én begyűjtöttem egy TDK 3. helyezést az egyetem legnépesebb szekciójában és az ezzel járó 45 rugót :cool: két év múlva OTDK, rettegjenek a népek 😛RajnaA pénzt nem osztod szét nekem? 😐catattack
több mint 13 éve
catattack
3 520
Amíg az amatőrök a komolytalan töriérettségivel szöszmötöltek, én begyűjtöttem egy TDK 3. helyezést az egyetem legnépesebb szekciójában és az ezzel járó 45 rugót :cool: két év múlva OTDK, rettegjenek a népek 😛RajnaA pénzt nem osztod szét nekem? 😐
több mint 13 éve
Amíg az amatőrök a komolytalan töriérettségivel szöszmötöltek, én begyűjtöttem egy TDK 3. helyezést az egyetem legnépesebb szekciójában és az ezzel járó 45 rugót :cool: két év múlva OTDK, rettegjenek a népek 😛
több mint 13 éve
Végre kimentem reggel futni, és a löttyedt testemmel letoltam 5 km-t. Első lépés a zatopeki úton. 😀
több mint 13 éve
JéBé
6 849
köszönöm! Kawa er 6Túléltem egy olyan motorbalesetet amibe a helyszinelők szerint 10-ből 9-en belehalnak. Ennél nagyobb make love poston nem is nagyon volt és nem is nagyon lesz...JayBGratulálok! Sok sikert a felépüléshez! Nekem is volt egy motoros reccsenésem, de az gázosabb volt! 2 hónap és újra motorozol! Milyen moci volt?catattack
több mint 13 éve
catattack
3 520
Túléltem egy olyan motorbalesetet amibe a helyszinelők szerint 10-ből 9-en belehalnak. Ennél nagyobb make love poston nem is nagyon volt és nem is nagyon lesz...JayBGratulálok! Sok sikert a felépüléshez! Nekem is volt egy motoros reccsenésem, de az gázosabb volt! 2 hónap és újra motorozol! Milyen moci volt?
több mint 13 éve
JéBé
6 849
JayB az egyik haverom pont így járt, neki még mindig fémek vannak a lábában.Nekem is lesznek még úgy jó 1-2 évig de le van szarva, ennél jobban nemigen jöhettem volna ki a dologból
tenorx
több mint 13 éve
Mikey
18 556
Bödőcs még mindig zseniális. 😊
több mint 13 éve
JayB az egyik haverom pont így járt, neki még mindig fémek vannak a lábában.Csak hogy én is makeloveoljak egy kicsit: 3 óra baszakodás után végre perzisztens a rohadt generikus 3ds vektortömböm!
több mint 13 éve
JéBé
6 849
Két hete szombaton történt a 7-es úton Fehérvár előtt, nyíl egyenes kihalt út, kinéztem egy kereszteződést jelző táblára (a kereszteződés jóval odébb votl), mire visszanéztem ott állt előttem egy fekete Volvo, durr bele, 3 méter féknyomot állapítottak meg a rendőrők, a motor órája 75-nél akadt ki, a Volvo terepjárót 1 méterrel sikerült megtolni, én magam állítólag 15 métert repültem. Én voltam telljes mértékben a felelős és a hibás de szerencsétlen helyzet volt, a volvos egy láthatatlan "embernemjártarra" útra akart lekanyarodni balra, egyáltalán nem számít az ember egy ilyen úton álló járműre, kellet volna. A mai napig nemtudom mikor kerülhetett oda, egy fél pillanatra néztem csak rá a táblára, egy több kilométeres egyenes úton látnom kellett volna. Combnyaktöréssel és térdszétnyílással megúsztam, a világ egyik legnagyobb mázlistájának tartom magam...Túléltem egy olyan motorbalesetet amibe a helyszinelők szerint 10-ből 9-en belehalnak. Ennél nagyobb make love poston nem is nagyon volt és nem is nagyon lesz...JayB😮
mikor volt ez?és mi történt pontosan?Newman
több mint 13 éve
Túléltem egy olyan motorbalesetet amibe a helyszinelők szerint 10-ből 9-en belehalnak. Ennél nagyobb make love poston nem is nagyon volt és nem is nagyon lesz...JayB😮
mikor volt ez?és mi történt pontosan?
több mint 13 éve
JéBé
6 849
Túléltem egy olyan motorbalesetet amibe a helyszinelők szerint 10-ből 9-en belehalnak. Ennél nagyobb make love poston nem is nagyon volt és nem is nagyon lesz...
több mint 13 éve
Jó ez a Firefox 4
I swung a saber and I was a young Hussar
"Theirs not to make reply, / Theirs not to reason why, / Theirs but to do and die."
több mint 13 éve
Szeretem ha igazam van 😊 Még akkor is, ha általában szar dolgokban bizonyosodik be... 😀
több mint 13 éve
pont hogy tapasztalatból beszél, hiszen túl korán büfizik 😛ezzel a ranggal, ami neked van, rendkívül hiteles a tanácsadásod 😀 😀HöriVégre nem mondta le egyik haver sem, így eltudunk ma menni bulizni 😛FViktor93Aztán csak óvatosan a kólával! Nehogy büfizz, mikor beszélsz egy lánnyal 😛Ventura
több mint 13 éve
ezzel a ranggal, ami neked van, rendkívül hiteles a tanácsadásod 😀 😀Végre nem mondta le egyik haver sem, így eltudunk ma menni bulizni 😛FViktor93Aztán csak óvatosan a kólával! Nehogy büfizz, mikor beszélsz egy lánnyal 😛Ventura