Politika
70 feliratkozó
több mint 3 éve
Fele? Az milyen matekkel jön ki? Volt nemrég egy nagymintás közvélemény-kutatás ott az jött ki, hogy két millió nem akarja ezt a rendszert, hat millió meg igen. (Már ha jelen fórum ellenzéki hangadóit követem, akik nem győzték naponta leírni, hogy aki nem az ellenzékre szavaz vagy nem szavaz - az a Fideszre szavaz).De most kihez is beszél Hont?Hát ez alapján a post alapján Hont egy faszkalap. Nem mond semmit, ő maga nem csinál semmit, csak fikázza azt aki valamit megpróbál. Ilyen alapon a fekete nővért is fikázhatná, aki szintén nem "nyerni akart" a rendszer ellen, csak egyszerűen fel volt háborodva / el volt keseredve. Amiért nálam privátban, kocsmában nem válasz járna, hanem egy öklös az arcába.Tehát van egy rakat ellenzéki politikus és a sleppjük (köztük Áron aki ugye a 22es kampányban ellenzéki “civil” megmondóember volt) , akik aktív közreműködői voltak 1-2-3-4 darab 2/3 összerakásában (nem kizárólagos okozói de aktív közreműködői, nélkülük nem ment volna) majd amikor a negyedik után, miközben ülnének rá egy újabb alulról jövő megmozdulásra valaki megjegyzi, hogy talán nem biztos, hogy okos ötlet ezt hagyni a tanároknak, egyáltalán akárkinek - akkor ő fasz 😊
Valószínűleg az velem a baj, hogy nem értem ezt a pesti hazai kis értelmiségünket. Se a "szadeszes / urbánust", se népit. Így a kisstílű belső - és egymás közötti - vitáikra is csak a számat tátom.
peterk2005 udvari bolond
Szerintem egy komoly, országos, egzisztenciális válság esetén sem lesz olyan a helyzet, hogy az ország a Dobrev - Gyurcsány kormányra váltsa a jelenlegit. Lehet álmodozni arról, hogy emberek tömegeinél lesz az az elv, hogy “mindegy ki csak ne ők” de ez álmodozás, nulla politikai racionalitással. Ilyen kétszer fordult elő a legújabb kori magyar történelemben, az egyikhez egy rendszerváltás utáni politikailag amatőr kormány kellett a másikhoz egy őszödi beszéddel kevert gazdasági világválság. Persze, lehet azt hinni, hogy kívülről jön valami, ami majd segít (szinten egy válság) de nagyon félreérti a rendszert, aki azt hiszi, hogy ez elég lesz 26ra és csak be kell sétálni a félemeletre a Parlamentben.
Hont ennyit próbált megvilágítani, ugyanazokkal az emberekkel ugyanaz az eredmény lesz, legyen egyébként bármilyen tiszteletreméltó es fontos az ügy.
MC12
Vagy nála most az a narratíva, hogy bárki bármit csinál ebben az országban az óhatatlanul összegyurcsányozódik? Vagy talán ráhúzzák, hogy ellenzék? Jéé, hát mert az.
Azt kellene felfogni, hogy az ország fele kurvára nem akar ebben és ilyen rendszerben élni.
Ilyen ellenzékünk van, ebből kell valamit kezdeni, ezekkel kell elindulni és menet közben kiválogatni ami van.
Plusz a mostani tüntetésekből vagy miatt is kerülhetnek elő olyan emberek, szerveződések, amik hatékonyak lesznek.
Hápoghattok, hogy dehát ez komolytalan meg minden, de kérdezném, hogy Kövér, Kósa, Szíjjártó, stb. ezek komolyan vehető, komoly alakok? Hagyjuk már...
Amúgy meg gratulálni tudok Hontnak is, hogy annak örül, hogy OV nyer, miközben az oktatás színvonala meg megy a béke segge alá.
Tudom, akinek van pénze, majd kiküldi a csemetéit külföldre tanulni vagy itthon a válogatott iskolákba küldi és aztán megy tapsikolni OV-nak, miközben körülötte az átlagember számára tönkrevágja az országot.
De nem baj, mert ezek az emberek mondhatják, hogy őneki jó és ő igazmagyar plusz keresztény.
Lúdas Solymi
Ha ilyen ellenzéked van - azzal bukni fogsz, neked meg ennyit kéne megértened. Ülhetsz egy döglött lovon és csapkodhatod az oldalát, hogy bizisten most elindul és nyer, de a döglött lovat a sánta, kehes, rühes, három lábú vak ló is megelőzi.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
De most kihez is beszél Hont?Hát ez alapján a post alapján Hont egy faszkalap. Nem mond semmit, ő maga nem csinál semmit, csak fikázza azt aki valamit megpróbál. Ilyen alapon a fekete nővért is fikázhatná, aki szintén nem "nyerni akart" a rendszer ellen, csak egyszerűen fel volt háborodva / el volt keseredve. Amiért nálam privátban, kocsmában nem válasz járna, hanem egy öklös az arcába.Tehát van egy rakat ellenzéki politikus és a sleppjük (köztük Áron aki ugye a 22es kampányban ellenzéki “civil” megmondóember volt) , akik aktív közreműködői voltak 1-2-3-4 darab 2/3 összerakásában (nem kizárólagos okozói de aktív közreműködői, nélkülük nem ment volna) majd amikor a negyedik után, miközben ülnének rá egy újabb alulról jövő megmozdulásra valaki megjegyzi, hogy talán nem biztos, hogy okos ötlet ezt hagyni a tanároknak, egyáltalán akárkinek - akkor ő fasz 😊
Valószínűleg az velem a baj, hogy nem értem ezt a pesti hazai kis értelmiségünket. Se a "szadeszes / urbánust", se népit. Így a kisstílű belső - és egymás közötti - vitáikra is csak a számat tátom.
peterk2005 udvari bolond
Szerintem egy komoly, országos, egzisztenciális válság esetén sem lesz olyan a helyzet, hogy az ország a Dobrev - Gyurcsány kormányra váltsa a jelenlegit. Lehet álmodozni arról, hogy emberek tömegeinél lesz az az elv, hogy “mindegy ki csak ne ők” de ez álmodozás, nulla politikai racionalitással. Ilyen kétszer fordult elő a legújabb kori magyar történelemben, az egyikhez egy rendszerváltás utáni politikailag amatőr kormány kellett a másikhoz egy őszödi beszéddel kevert gazdasági világválság. Persze, lehet azt hinni, hogy kívülről jön valami, ami majd segít (szinten egy válság) de nagyon félreérti a rendszert, aki azt hiszi, hogy ez elég lesz 26ra és csak be kell sétálni a félemeletre a Parlamentben.
Hont ennyit próbált megvilágítani, ugyanazokkal az emberekkel ugyanaz az eredmény lesz, legyen egyébként bármilyen tiszteletreméltó es fontos az ügy.
MC12
Vagy nála most az a narratíva, hogy bárki bármit csinál ebben az országban az óhatatlanul összegyurcsányozódik? Vagy talán ráhúzzák, hogy ellenzék? Jéé, hát mert az.
Azt kellene felfogni, hogy az ország fele kurvára nem akar ebben és ilyen rendszerben élni.
Ilyen ellenzékünk van, ebből kell valamit kezdeni, ezekkel kell elindulni és menet közben kiválogatni ami van.
Plusz a mostani tüntetésekből vagy miatt is kerülhetnek elő olyan emberek, szerveződések, amik hatékonyak lesznek.
Hápoghattok, hogy dehát ez komolytalan meg minden, de kérdezném, hogy Kövér, Kósa, Szíjjártó, stb. ezek komolyan vehető, komoly alakok? Hagyjuk már...
Amúgy meg gratulálni tudok Hontnak is, hogy annak örül, hogy OV nyer, miközben az oktatás színvonala meg megy a béke segge alá.
Tudom, akinek van pénze, majd kiküldi a csemetéit külföldre tanulni vagy itthon a válogatott iskolákba küldi és aztán megy tapsikolni OV-nak, miközben körülötte az átlagember számára tönkrevágja az országot.
De nem baj, mert ezek az emberek mondhatják, hogy őneki jó és ő igazmagyar plusz keresztény.
több mint 3 éve
Hát ez alapján a post alapján Hont egy faszkalap. Nem mond semmit, ő maga nem csinál semmit, csak fikázza azt aki valamit megpróbál. Ilyen alapon a fekete nővért is fikázhatná, aki szintén nem "nyerni akart" a rendszer ellen, csak egyszerűen fel volt háborodva / el volt keseredve. Amiért nálam privátban, kocsmában nem válasz járna, hanem egy öklös az arcába.Tehát van egy rakat ellenzéki politikus és a sleppjük (köztük Áron aki ugye a 22es kampányban ellenzéki “civil” megmondóember volt) , akik aktív közreműködői voltak 1-2-3-4 darab 2/3 összerakásában (nem kizárólagos okozói de aktív közreműködői, nélkülük nem ment volna) majd amikor a negyedik után, miközben ülnének rá egy újabb alulról jövő megmozdulásra valaki megjegyzi, hogy talán nem biztos, hogy okos ötlet ezt hagyni a tanároknak, egyáltalán akárkinek - akkor ő fasz 😊
Valószínűleg az velem a baj, hogy nem értem ezt a pesti hazai kis értelmiségünket. Se a "szadeszes / urbánust", se népit. Így a kisstílű belső - és egymás közötti - vitáikra is csak a számat tátom.
peterk2005 udvari bolond
Szerintem egy komoly, országos, egzisztenciális válság esetén sem lesz olyan a helyzet, hogy az ország a Dobrev - Gyurcsány kormányra váltsa a jelenlegit. Lehet álmodozni arról, hogy emberek tömegeinél lesz az az elv, hogy “mindegy ki csak ne ők” de ez álmodozás, nulla politikai racionalitással. Ilyen kétszer fordult elő a legújabb kori magyar történelemben, az egyikhez egy rendszerváltás utáni politikailag amatőr kormány kellett a másikhoz egy őszödi beszéddel kevert gazdasági világválság. Persze, lehet azt hinni, hogy kívülről jön valami, ami majd segít (szinten egy válság) de nagyon félreérti a rendszert, aki azt hiszi, hogy ez elég lesz 26ra és csak be kell sétálni a félemeletre a Parlamentben.
Hont ennyit próbált megvilágítani, ugyanazokkal az emberekkel ugyanaz az eredmény lesz, legyen egyébként bármilyen tiszteletreméltó es fontos az ügy.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Varga Zs rohadt jó tanár volt. Probléma az h teljesen mást csinál gyakorlatban mint amiről papolt nekünk a katedrán. Patyiekat utaltam …444.hu/2022/10/07/filozofus-rocker-akkorat-meg-nem-standupolt-mint-demeter-szilardVarga Zs. András, Polt Péter, Patyi András ....
Facepalm-féreg.
Ennyit tud, ennyire képes a Fidesz, hogy ilyen embereket termeljen ki, emeljen fel, akik korábban senkik voltak vagy tehetséges, ámde szerintük el nem ismert vagy nem eléggé elismert emberek akik a hatalom egy maréknyi szeletével próbálják bizonyítani, hogy ők márpedig valakik.
És nagy igyekezetükben rombolják a felépített nimbuszukat vagy ha az nem volt, akkor erővel próbálják kiépíteni azt, miközben recseg-ropog az egész és magukat teszik szánalmassá.
Szép jelenség erre Ákos, Káel Csaba, Vidnyánszky, Demeter Szilárd, Tóth Gabi és még sokan mások...
Politikai karrierben pedig Szíjjártó viszi a prímet, de ott kb. az egész Fidesz+KDNP szervezet ilyen, csinovnyikok gyülekezete.
Lúdas Solymi
Amadeus von Dollárbaloldal
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Hát ez alapján a post alapján Hont egy faszkalap. Nem mond semmit, ő maga nem csinál semmit, csak fikázza azt aki valamit megpróbál. Ilyen alapon a fekete nővért is fikázhatná, aki szintén nem "nyerni akart" a rendszer ellen, csak egyszerűen fel volt háborodva / el volt keseredve. Amiért nálam privátban, kocsmában nem válasz járna, hanem egy öklös az arcába.Bár van tényleg egy-két dolog amiben Hont WTF de a probléma azonosításában mind a nagy általános dologban és a konkrét dologban is tupontos volt. Addig amíg a 6000 ezer intézményből mondjuk 50 vesz részt akkor miről beszélünk? Nem tényező ez kormány szintjén. Ráadásul addig sem a gaz számláról beszélnek.
Valószínűleg az velem a baj, hogy nem értem ezt a pesti hazai kis értelmiségünket. Se a "szadeszes / urbánust", se népit. Így a kisstílű belső - és egymás közötti - vitáikra is csak a számat tátom.
peterk2005 udvari bolond
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Hát ez alapján a post alapján Hont egy faszkalap. Nem mond semmit, ő maga nem csinál semmit, csak fikázza azt aki valamit megpróbál. Ilyen alapon a fekete nővért is fikázhatná, aki szintén nem "nyerni akart" a rendszer ellen, csak egyszerűen fel volt háborodva / el volt keseredve. Amiért nálam privátban, kocsmában nem válasz járna, hanem egy öklös az arcába.Valószínűleg az velem a baj, hogy nem értem ezt a pesti hazai kis értelmiségünket. Se a "szadeszes / urbánust", se népit. Így a kisstílű belső - és egymás közötti - vitáikra is csak a számat tátom.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
A tisztesség kedvéért Hont reakciója. (Mondjátok rá, hogy fideszes ez a legegyszerűbb megoldás, aztán az 5. 2/3 után majd fogjon össze ez az ellenzék de mostmár aztán tényleg és nagyon, és tüntessen is de nagyon stb. ) “Figyelj,
essünk ezen túl, egy kellemetlen dologgal kell szembesülnöd. Szóval rosszul tudod: most nem történik valami, nem csinál végre valaki valamit, pláne nem valami újnak a kezdete van, hanem éppen, hogy folytatása évek reménytelen ködszurkálásának. Valójában annyi történt, hogy Orbán visszahozta a játékba az egész levitézlett bagázst. A tüntisztárokat, az önpromóprófétákat, a konyhaelemzőket, a közpénzfaló áldemokratikus díszítőelemeket, a külföldről finanszírozott agresszív jótétlelkeket, az örök sértetteket, a halálamazonokat, a frusztráció-vámszedőket.
Megint kaptak egy esélyt, hogy ne arról legyen szó, amit elrontottak, vagy intelmeik alapján elrontottak mások, hanem az Ügyről. Mert mindig Ügy van, amelyről a körökön belül csak ugyanazt szabad gondolni, amelyért ugyanolyan hőfokon illik égni, amelyet minden mást megelőzően képviselni erkölcsi kötelesség. Így kívánja az a társasági rovat, amelyet Orbán Viktor eszdéeszesként azonosít, és amelynek értékítéletét közel húsz éve következetesen hagyja figyelmen kívül. Az eszdéeszes megjelölés persze se nem pontos, se nem méltányos, de a miniszterelnök nem is pontos vagy méltányos akar lenni, hanem sikeres. A siker egyik záloga pedig ebben az országban az, ha valaki magasról szarik ennek a körnek az elvárásaira. Vagy csinálja pontosan az ellenkezőjét, mert a társulat gőgje és arroganciája az önsorsrontásig hatékony. Amennyiben megkérdőjelezik tevékenységének értelmét, hisztériával és falkában marcangolással válaszol.
Félre ne érts: az Ügyek apropójául szolgáló esetek vagy jelenségek valóban ügyek lennének. Nélkületek. Mert gondolj bele: most sem a pedagógusbérek vagy az oktatás áll a viták középpontjában (noha arról is szabadna sokfélét gondolni, ugye?), hanem a miattuk szervezett tiltakozás módja és érelme. Szerintetek, ha valaki kiáll egy színpadra, és elmondja a közhelyeket, az csinálás; ha valaki megpróbálja összeszedni a korábban történtek tanulságait, az nem csinálás. Csinálás, ha összegyűlik ugyanaz az embertömeg, ha körbelájkolják egymást ugyanazok, lemegy ugyanaz a kultúrprogram.
Én tényleg sokáig azt hittem, hogy a Békemenetnél nem lesz abszurdabb: az egyik európai fővárosba szervezett séta majd megállítja a másik európai fővárost. Ám – ha Brüsszelt nem is sikerült megállítani – három kétharmadot csak összesétáltak. Szemben az O1G-celebek dominálta demonstrációkkal, ahol sem a hivatalos célt nem sikerül elérni (szabadságtéri emlékmű eltávolítása, CEU megtartása, túlóratörvény megakadályozása, Fudan távoltartása stb.), sem a politikai sikert. Amennyiben pedig ez megemlítődik, akkor jön a hiszti, a dühös csapkodás, meg a „mondjál jobbat”. Rendben – sokadszor is, és bár sokadszorra is megjegyzem, hogy nem az én feladatom, de a bérharchoz nem kell se színpad, se kórus, se mozgalom. Pontosabban mozgalom – elvben – már van, szakszervezetnek hívják, és az lenne a feladata, hogy megfejtse, hogy a közel hatezer köznevelési intézményből miért csak pár tucat vesz részt a megmozdulásokban, és miként lehetne szélesebb munkavállalói koalíciót létrehozni. Persze nektek eleve kész válaszotok van, hogy miért nem sikerülhet. Akkor miért csináljátok, ha eleve tudjátok, hogy kudarc lesz?
Azért, mert valójában nem az Ügy fontos, az csak ürügy, hanem hogy demonstrálni tudjátok, ti álltok a jó oldalon, és veletek szemben ott a gonosz. Mellétek állni nem racionális mérlegelés dolga, hanem erkölcsi kötelesség. Egyben ez fölmentést is ad az összes korábbi baklövés alól, az ellentmondást nem tűrően képviselt megoldási javaslatok csődje miatt. Nem buták, bénák és beképzeltek voltatok, hanem az ármány áldozatai. Persze ugyanez a pszichózis működik az orbánista oldalon is, csak mint említettem, ők legalább eredményesek ezzel, ti meg nem – és akkor legalább az abbahagyhatná, akinek nem jön be. De újból és újból és újból újrakezdődik, mert Orbán olyan szituációt állít elő, hogy a társaság ismét bukott balfékeket emeljen pajzsra, az aktuális Ügy tényleges érintettjei meg ne kérdőjelezzék meg, hiszen értük állnak ki ezek a remek emberek.
Ehhez a művelethez már egy komplett megszorítócsomag is kevés volt – pedig volt hídfoglalásos KATA-tüntetés is, így pörgetni kellett tovább. Hiába ígérték meg, nem veszik figyelembe a pedagógusok bérköveteléseit, és ha ez robbanással fenyegetne, már leszerelték volna, ahogy az orvosok esetében történt, de mentek tovább, és Orbán a tiltakozó tanárokkal szemben „szabad folyást engedett a törvényes eljárásnak”, azaz addig provokált, amíg csak összeállt a számára legkedvezőbb ellenfél. Akiket, ha fölveszik a tüntibiznisz örvén árusított kegytárgyak valamelyikét, legalább távolról is fölismer.”
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
444.hu/2022/10/07/filozofus-rocker-akkorat-meg-nem-standupolt-mint-demeter-szilardVarga Zs. András, Polt Péter, Patyi András ....
Facepalm-féreg.
Ennyit tud, ennyire képes a Fidesz, hogy ilyen embereket termeljen ki, emeljen fel, akik korábban senkik voltak vagy tehetséges, ámde szerintük el nem ismert vagy nem eléggé elismert emberek akik a hatalom egy maréknyi szeletével próbálják bizonyítani, hogy ők márpedig valakik.
És nagy igyekezetükben rombolják a felépített nimbuszukat vagy ha az nem volt, akkor erővel próbálják kiépíteni azt, miközben recseg-ropog az egész és magukat teszik szánalmassá.
Szép jelenség erre Ákos, Káel Csaba, Vidnyánszky, Demeter Szilárd, Tóth Gabi és még sokan mások...
Politikai karrierben pedig Szíjjártó viszi a prímet, de ott kb. az egész Fidesz+KDNP szervezet ilyen, csinovnyikok gyülekezete.
Lúdas Solymi
Szerkesztette: resistance is futile
több mint 3 éve
444.hu/2022/10/07/filozofus-rocker-akkorat-meg-nem-standupolt-mint-demeter-szilardFacepalm-féreg.
Ennyit tud, ennyire képes a Fidesz, hogy ilyen embereket termeljen ki, emeljen fel, akik korábban senkik voltak vagy tehetséges, ámde szerintük el nem ismert vagy nem eléggé elismert emberek akik a hatalom egy maréknyi szeletével próbálják bizonyítani, hogy ők márpedig valakik.
És nagy igyekezetükben rombolják a felépített nimbuszukat vagy ha az nem volt, akkor erővel próbálják kiépíteni azt, miközben recseg-ropog az egész és magukat teszik szánalmassá.
Szép jelenség erre Ákos, Káel Csaba, Vidnyánszky, Demeter Szilárd, Tóth Gabi és még sokan mások...
Politikai karrierben pedig Szíjjártó viszi a prímet, de ott kb. az egész Fidesz+KDNP szervezet ilyen, csinovnyikok gyülekezete.
több mint 3 éve
Ez az ózdi Wellis leépítés fájni fog.Már van
Nem sok munkahely lehet arrafelé.
Kurva nagy baj lesz itt nagyon rövid időn belül.
Bazzani
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Ez az ózdi Wellis leépítés fájni fog.Majd Majka szól Petiminiszternek aztán máris meg lesznek segítve.
Nem sok munkahely lehet arrafelé.
Kurva nagy baj lesz itt nagyon rövid időn belül.
Bazzani
Meg lesz szólva a Gödieknek, hogy örüljenek, hogy épül náluk sok gyár, legalább van munkájuk, ahogy OV is jelezte, ennek is örülni kell majd hamarosan, áldassék a neve...
Vagy belépnek a közmunkaprogramba, aztán lesz nekik meló elég.
több mint 3 éve
Ha veri a mellét, akkor nekem sem. De ha pénzéhesnek neveznek mert merchet használok ADOMÁNYGYŰJTÉSRE, akkor ez a minimum. Én elküldtem volna őket a tetves ***ukba, hogy vagy adakozzanak, vagy kussoljanak.Nem ismerem egyiküket sem, de ez a válasz megalázóan megsemmisítő lett. Honték helyében fognám a korsó sörömet és elbújnék a sarokba.Nekem nem tetszik: utálom, ha valaki veri a mellét, hogy hol és mennyit segített, adakozott.
peterk2005 udvari bolond
Sobri is biztsan nem csak a kurvalányokat pénzelte, mégse olvasod tőle úton, útfélen. 😁
Szokol


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Ez az ózdi Wellis leépítés fájni fog.Nem sok munkahely lehet arrafelé.
Kurva nagy baj lesz itt nagyon rövid időn belül.
több mint 3 éve
Nem ismerem egyiküket sem, de ez a válasz megalázóan megsemmisítő lett. Honték helyében fognám a korsó sörömet és elbújnék a sarokba.Nekem nem tetszik: utálom, ha valaki veri a mellét, hogy hol és mennyit segített, adakozott.
peterk2005 udvari bolond
Sobri is biztsan nem csak a kurvalányokat pénzelte, mégse olvasod tőle úton, útfélen. 😁
több mint 3 éve
There's no such thing as wrong hole 😆wrong hole.mar a harmadik 4. kiserletet probaalta az OU. nem jött össze.Itt nem az OU hanem az OV a téma.
Ventura
Bazzani
- brazzers -
Ventura

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
wrong hole.mar a harmadik 4. kiserletet probaalta az OU. nem jött össze.Itt nem az OU hanem az OV a téma.
Ventura
Bazzani
- brazzers -
“Uhm, we’re, to win games you have to win the game, umm, not lose the game… honestly. And that, that is how you lose the game.”
- HC Mike McDaniel, L vs. Patriots, week 2 -
-------------------------------------------------------------------
több mint 3 éve
mar a harmadik 4. kiserletet probaalta az OU. nem jött össze.Itt nem az OU hanem az OV a téma.
Ventura
több mint 3 éve
Nem ismerem egyiküket sem, de ez a válasz megalázóan megsemmisítő lett. Honték helyében fognám a korsó sörömet és elbújnék a sarokba.Hont, amint elbújik a sarokban? Kizárt. Nála nagyobb seggfej kevés van, abból él, hogy szerepel. Semmihez nem ért, egyedül ehhez.
peterk2005 udvari bolond
több mint 3 éve
Mert te értektársítást teszel a fogalom mellé, a történet meg politikatudomány ilyet nem tesz. MC12Szerintem azért, mert te is tettél. ("Nem szeretem az idealistákat".)
Egyébként valóban mindkettő tud ordas is lenni, és lehetnek pillanatok amikor meg nagyszerűek. Churchill pl. nem volt idealista, és tudott remek politikai lépéseket tenni, jó pillanatban. Gandhi meg idealista volt, és ő is tudott jót lépni jó pillanatban. És tudnak rosszat is. Az idealista képes háborút indítani elvont, csak számára létező értékek mentén is. A másik véglet meg képes beülni egy irodába és teljesen higgadtan megvitatni, hogy a föld túl van népesedve, kéne csinálni egy háborút, hogy megfogyatkozzunk.
Érthetetlen ez a rosszindulat, ami miatt parazitának nevezel egy posztodban minket a merch termékeink miatt.Nem ismerem egyiküket sem, de ez a válasz megalázóan megsemmisítő lett. Honték helyében fognám a korsó sörömet és elbújnék a sarokba.
De akkor szeretném tisztázni, hogy miért van merch cuccunk és miért annyi, amennyi. nagylaza, főpohárnok


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
mar a harmadik 4. kiserletet probaalta az OU. nem jött össze.
“Uhm, we’re, to win games you have to win the game, umm, not lose the game… honestly. And that, that is how you lose the game.”
- HC Mike McDaniel, L vs. Patriots, week 2 -
-------------------------------------------------------------------
több mint 3 éve
A válasz:Azt hittem, hogy Tibi atya, mint "celeb" vagy véleményformáló identitás már rég eltűnt a süllyesztőben, erre látom, hogy mostanában (?) megint aktív.
Parazita-e a noÁr, mert van merch cucca?
Tibi atya
nagylaza, főpohárnok
több mint 3 éve
A válasz:Parazita-e a noÁr, mert van merch cucca?
Tibi atya
Érthetetlen ez a rosszindulat, ami miatt parazitának nevezel egy posztodban minket a merch termékeink miatt.
De akkor szeretném tisztázni, hogy miért van merch cuccunk és miért annyi, amennyi.
A noÁr az államtól független mozgalom, soha nem kért, nem kapott állami pénzt. Cégektől, multiktól sem kapunk pénzt, kizárólag közösségi finanszírozásból működünk, a támogatóink miatt tartunk ott, ahol most tartunk. A merch megvásárlásával a mozgalmat támogatod, a mozgalom munkatársait, az akciókat, számokat, klipeket, bármit, amihez anyagi forrás kell.
A merch termék megvásárlása egy adomány, amivel minket támogatsz és cserébe mi a merch-csel háláljuk meg.
Ha megnézed a többi szervezetet, láthatod, hogy ez szinte mindenkinél módja a támogatásnak.
(Hogy ezt tényleg le kell írni egy civil szervezetnek 2022-ben.. érthetetlen)
A pulcsi, póló, vászontáska megvásárlása egy lehetőség azoknak, akik szeretnék anyagilag is támogatni a mozgalmat.
Aki nem teheti meg, az tud csinálni magának. Biztos te is találkoztál a grafikákkal. Innen le tudod tölteni:
noar.hu/szimbolum/
Van egy felületünk továbbá, ahol beállíthatsz egyszeri, vagy rendszeres támogatást.
Íme: noar.hu/legyel-szovetseges/
A 93.000 követőnkből körülbelül 160 ember támogatja a mozgalmat anyagilag rendszeresen. Szuper lenne, ha ez nőne. Ehhez képest szinte naponta osztunk meg új tartalmat, szervezünk akciókat, továbbá a 4 év alatt csináltunk 14 számot és klipet úgy, hogy csak 2 éve lehet minket támogatni. Az elmúlt kevesebb, mint egy hónapban 2.830.000 embert értünk el.
A teljesség igénye nélkül mondok pár projektet, hogy kinek gyűjtöttünk eddig:
•Gyűjtöttünk Iványi Gáboréknak és a Magyar Evangéliumi Testvérközösségnek
•részt vettünk az Utcáról Lakásba adománykoncerten, ahol 3 millió gyűlt össze nekik
•az SZFE csapatának a blokád alatt
•a Wesley János általános iskoláknak Budapesten és Gemzsén
•egy budapesti kórháznak az első pandémia alatt( nem írhatjuk le a nevüket)
•a Hős utcai lakók 5 hetes étkeztetésére a pandémia második hullámában
•áprilisban az első szolidaritási koncerten és tüntetésen és az azt megelőző időszakban 40.000.000 forintot gyűjtöttünk a sztrájkoló pedagógusoknak, és most csak online tartunk 20.000.000 forintnál, a Kossuth téri dobozgyűjtést még össze sem adta a Tanítanék csapata, amivel már a polgári engedetlenségben résztvevőket is támogatjuk. Amint tudjuk az összeget nyilvános lesz, mert ez kurva menő összeg lesz!
De mi ebből egy forintot nem láttunk.
Ezt mind másnak gyűjtöttük. Ekkor valahogy nem hallottam a hangod. Se neked, se azoknak, akik most hangosak.
Halkan kérdezem, hogyhogy nem láttam a posztjaid között a pedagógusok sztrájkalap támogatásának a linkjét, amivel a sztrájkoló és a polgári engedetlenségben résztvevő pedagógusokat támogathatnák a követőid?
Ez volt a link: a.tanitanek.info/ticketed_events/koncert
Csak kósza remény, de az írásodból azt veszem ki, hogy ott voltál szerdán a 40.000 ember között a Kossuth téren, aminek viszont nagyon örülök.
Most engedelmeddel szervezzük tovább az akciókat, kiállásokat, számokat, klipeket, mert, ahogy tegnap sem, úgy ma sem álltunk le.
Te meg a Hont Andrással és a Bohár Danival igyál meg még egy sört, aztán beszéljetek arról, milyen szar minden, mennyire semminek semmi értelme, mit kellene csinálni.
Mi meg majd csináljuk helyettetek is.
Áron
Ja, itt találod a cuccainkat, ha megjött a kedved: noar.hu/merch
több mint 3 éve
Mert te értektársítást teszel a fogalom mellé, a történet meg politikatudomány ilyet nem tesz. Ezeket a fogalmakat Ian Kershaw is használja Hitlerre a két kötetes monográfiájában - ami “A” monográfia jelenleg a tudományos életben róla - , és akkor még nem beszéltünk arról, hogy sok történész nyugat- Európában - szórakoztató de erthető módon elsősorban balos történészek - a romantika és elsősorban a német romantika korszakának utolsó “termékének” tartja Hitlert ami egyébént kifejezetten logikus, ők a romantikát mint eszmét is károsnak tartják (nacionalizmus, szélsőséges nemzettudat ehhez kapcsolódó forradalmi hevület stb) . Ettől a romantika általában rossz? Nem, csak nem egyféle nézőpontból kell nézni.Hááát, Hitler mint idealista...nekem a kifejezés maga pozitív értékeket hordoz, nem egy adott személy vagy elképzelés optimális kimenetét, legyen az jó vagy rossz.Ez így van, és a politikai és gazdasági szereplők a második világháború után nagyon okosan úgy döntöttek, hogy ezeket az idealistákat nem szabad a hatalom környékére engedni. A jakobinusoktól Hitlerig pontosan látni, hogy az idealisták mit művelnek ha valódi hatalom kerül a kezükbe. Nem is nagyon tudsz igazi idealistát mondani ‘45 után (biztos van 1-2, Kennedyt is ide sorolják páran de alapvetően eltűntek), helyettük jöttek a reálpolitikusok, a szürke káderek, Bizottságok, technokraták ilyesmi.hát igen a status quo felrúgásához idealisták kellenek 😀Nem kedvelem az idealistákat, kiszámíthatalanok, érzelemvezéreltek, naívak, kompromisszumképtelenek ésatöbbi. De feel free ha neked bejön. Marcit se kedveltem amíg idealista volt. Aztán megjött az esze.Én nem kedvelem Áront, de ez személyes dolog, piáltunk néhányszor egy társaságban (belpesten ez nem olyan ritka) és kifejezetten egy irritáló-leuraló, agresszív vitastílusa van, ahol a konkrétumokat a hangerő helyettesíti egy idő után.Piálva kinél nem?
MC12
(Akár belpest, akár külózd.)
És egyébént is ezt látom a kommunikációjában a többi szinten is. Agresszív, demagóg, támadó, olyan mint aki folyton egy pillanatra van attól, hogy elboruljon az agya.Igen, idealista, azok ilyenek, de ettől még számomra szimpatikus srác. Nem lehet mindenki Orbán vagy Lázár.
MC12
Őszentsége Sobri Jóska
MC12
Negritis, a vajda
És pontosan azért tűntek - nem jutnak hatalomhoz - amit írsz is: felrúgnák ami van. Mert kiszámíthatalanok, érzelemvezéreltek, naívak és kompromisszumképtelenek.
MC12
Ilyen alapon Sauron is idealista, a hobbitok meg a romlására törő gonosz kis semmirekellő, érzelem vezérelt, naív kis idealisták.
Aztán meg de jó ellenpélda Kevin Spacey meg az általa játszott Frank Underwood féle vonulat a House of Cardsban, ha már...
Lúdas Solymi
Vele ellentétes Sztálin, aki cinikus volt, végtelenül pragmatikus, a külpolitikája rugalmas volt és kompromisszumos (45ig) a kiszámíthatóságán lehet vitatkozni, de a különbség látható és érhető. Ő nem volt idealista.
Sauron életet és munkásságát nem ismerem, azt passzolnám, hogy milyen beállítottságú volt.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Konyhapszichológusként úgy tűnik, MC12 önigazol 😊Hááát, Hitler mint idealista...nekem a kifejezés maga pozitív értékeket hordoz, nem egy adott személy vagy elképzelés optimális kimenetét, legyen az jó vagy rossz.Ez így van, és a politikai és gazdasági szereplők a második világháború után nagyon okosan úgy döntöttek, hogy ezeket az idealistákat nem szabad a hatalom környékére engedni. A jakobinusoktól Hitlerig pontosan látni, hogy az idealisták mit művelnek ha valódi hatalom kerül a kezükbe. Nem is nagyon tudsz igazi idealistát mondani ‘45 után (biztos van 1-2, Kennedyt is ide sorolják páran de alapvetően eltűntek), helyettük jöttek a reálpolitikusok, a szürke káderek, Bizottságok, technokraták ilyesmi.hát igen a status quo felrúgásához idealisták kellenek 😀Nem kedvelem az idealistákat, kiszámíthatalanok, érzelemvezéreltek, naívak, kompromisszumképtelenek ésatöbbi. De feel free ha neked bejön. Marcit se kedveltem amíg idealista volt. Aztán megjött az esze.Én nem kedvelem Áront, de ez személyes dolog, piáltunk néhányszor egy társaságban (belpesten ez nem olyan ritka) és kifejezetten egy irritáló-leuraló, agresszív vitastílusa van, ahol a konkrétumokat a hangerő helyettesíti egy idő után.Piálva kinél nem?
MC12
(Akár belpest, akár külózd.)
És egyébént is ezt látom a kommunikációjában a többi szinten is. Agresszív, demagóg, támadó, olyan mint aki folyton egy pillanatra van attól, hogy elboruljon az agya.Igen, idealista, azok ilyenek, de ettől még számomra szimpatikus srác. Nem lehet mindenki Orbán vagy Lázár.
MC12
Őszentsége Sobri Jóska
MC12
Negritis, a vajda
És pontosan azért tűntek - nem jutnak hatalomhoz - amit írsz is: felrúgnák ami van. Mert kiszámíthatalanok, érzelemvezéreltek, naívak és kompromisszumképtelenek.
MC12
Ilyen alapon Sauron is idealista, a hobbitok meg a romlására törő gonosz kis semmirekellő, érzelem vezérelt, naív kis idealisták.
Aztán meg de jó ellenpélda Kevin Spacey meg az általa játszott Frank Underwood féle vonulat a House of Cardsban, ha már...
Lúdas Solymi
több mint 3 éve
Hááát, Hitler mint idealista...nekem a kifejezés maga pozitív értékeket hordoz, nem egy adott személy vagy elképzelés optimális kimenetét, legyen az jó vagy rossz.Ez így van, és a politikai és gazdasági szereplők a második világháború után nagyon okosan úgy döntöttek, hogy ezeket az idealistákat nem szabad a hatalom környékére engedni. A jakobinusoktól Hitlerig pontosan látni, hogy az idealisták mit művelnek ha valódi hatalom kerül a kezükbe. Nem is nagyon tudsz igazi idealistát mondani ‘45 után (biztos van 1-2, Kennedyt is ide sorolják páran de alapvetően eltűntek), helyettük jöttek a reálpolitikusok, a szürke káderek, Bizottságok, technokraták ilyesmi.hát igen a status quo felrúgásához idealisták kellenek 😀Nem kedvelem az idealistákat, kiszámíthatalanok, érzelemvezéreltek, naívak, kompromisszumképtelenek ésatöbbi. De feel free ha neked bejön. Marcit se kedveltem amíg idealista volt. Aztán megjött az esze.Én nem kedvelem Áront, de ez személyes dolog, piáltunk néhányszor egy társaságban (belpesten ez nem olyan ritka) és kifejezetten egy irritáló-leuraló, agresszív vitastílusa van, ahol a konkrétumokat a hangerő helyettesíti egy idő után.Piálva kinél nem?
MC12
(Akár belpest, akár külózd.)
És egyébént is ezt látom a kommunikációjában a többi szinten is. Agresszív, demagóg, támadó, olyan mint aki folyton egy pillanatra van attól, hogy elboruljon az agya.Igen, idealista, azok ilyenek, de ettől még számomra szimpatikus srác. Nem lehet mindenki Orbán vagy Lázár.
MC12
Őszentsége Sobri Jóska
MC12
Negritis, a vajda
És pontosan azért tűntek - nem jutnak hatalomhoz - amit írsz is: felrúgnák ami van. Mert kiszámíthatalanok, érzelemvezéreltek, naívak és kompromisszumképtelenek.
MC12
Ilyen alapon Sauron is idealista, a hobbitok meg a romlására törő gonosz kis semmirekellő, érzelem vezérelt, naív kis idealisták.
Aztán meg de jó ellenpélda Kevin Spacey meg az általa játszott Frank Underwood féle vonulat a House of Cardsban, ha már...
Szerkesztette: Lúdas Solymi