Politika
70 feliratkozó
több mint 3 éve
És közben424 az euró, több helyen már 427-re írják.
Az központi költségvetés 330-ra lett írva.
több mint 3 éve
És közben szép csendben....444.hu/2022/09/30/klebelsberg-kozpont-a-kolcseys-tanarok-kirugasarol-a-munkaltato-elt-a-rendkivuli-felmentes-jogaval
több mint 3 éve
Nem látom a csok-os fórumos társak tiltakozását, hogy micsoda pénzügyi felelőtlenség 5%-ban maximalizálni a csok-büntetőkamatát. Ezzel megint azok jártak rosszul - akik pénzügyileg tudatosak voltak és nem vették fel, mondván, három gyerekre ez necces, a büntető kamat is lehet sok, nem is feltétlenül akarnak három gyereket (csokosok kicsi része), és az járt jól aki szart mindenbe és felvette az egész lóvét(csokosok nagy része) - mocskosorbán.Ezt Csányi és az összes bank lajkolja.
Pedig egyébként itt nem volt kisbetű, meg 239. oldalon széljegyzetben leírt feltétel. Ezt a bünti részt a propaganda is tolta, minden előre tisztázva volt, minden felvevő tudottan vállalta a kockázatot. De miniszterelnök úr újra megmentette a magyar családokat 😊
MC12
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
mégtöbb thc vagy valami ijjesmi...Miért? Mi lesz a vége?Azért vagy beszarva,jaj má be is fostam, remélem fölírtatok a listáraNekem telefonom van/még/ amivel felhívom azt aki ott él.Arab tavasz? Az ki volt?ork buborék az van neked
Szíria már a nagyon vége volt,
de spongyát reá.
Tunézia, Líbia stb előtte mesterségesen kirobbantva soha nem volt, csak úgy magától megvilágosodtak. / mai napig okosak/
Naaaa… De azért mindjárt Szíria. Gratula.
Aleppo nevét a kutya nem ismerte amikor már az észak-afrikai menekült hajóflották partot értek. Aleppo? Mint kezdet?
C’mon man ?
Burokban forever
1-2 év azért simán kiesett most is ami pont nem passzol a
NarratívábA.
ozibozi
Gróf de sutianap
Nem a netről ollózom az infókat.
Nagy szörnyűség lesz ez/már az 😕
Csúnya vége lesz ennek amikor elindul újra.
ozibozi
képzed nekem is van telefonom, sőt néha le is ülök beszélgetni asszadistákkal meg főkelőkkel is, kurdokkal, ha meglátogatnak
... és üdvözlöm Putint, a kurvaannyát
Gróf de sutianap
szétfrusztrálva, mert pontosan tudod mi lesz a vége.
Igen, igazad van. Az lesz.
ozibozi
Amadeus von Dollárbaloldal

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
wave and smileVannak dolgok, amiben igaza van NM-nek, de annyi mindent mond, hogy néha önkéntelenül is muszáj eltalálnia ezt-aztDollárbaloldal, az van.
Azért az, hogy az USA röhögne a markában, egyszerűen baromság. Nagyon szeretnének ők többet exportálni Európába, Kínába, bárhová, de a drága dollár miatt egyre rosszabb lesz a fizetési mérleg. Ettől még természetesen remek menekülődeviza a dollár, de a FED 3-3,25%-ra emelte az alapkamatot, míg az euró esetében ez mindössze 0,75% ami azért elég éles különbség, nem csodálkozhatunk azon, hogy a dollár/euró megfordult.
Viszont ennek következménye lesz az is, hogy amint sikerül az inflációt 2% környékére csökkenteni, az USA megint pénzt pumpálhat a gazdaságba és mindent megtesz majd azért, hogy a dollárt gyengítse.
Nem is értem ezt, hogy miért exportálna inflációt. Kicsit olyan a megfogalmazás, ami után megértem, amikor az emberek azt hiszik a pénzromlás=inflációval.
Az üzemanyagok ára mindig olcsóbb volt az USA-ban, ugyanakkor az abból származó bevételek jelentősen segítik az európai országok nyugdíj, egészség vagy éppen szociális rendszereit, ami sok esetben az USA-ban nincs meg.
Egyébként népszerű az energiaárakkal jönni mostanság, de sokkal nagyobb problémának tűnik az élelmiszerár drágulás. Már rég 5%-nak kellene lennie az áfának az energiaszektorban, ott a közvetítők nem tudnák lenyelni a különbséget.
Na mindegy, NM sok dolgot mond, de ennyi találat nekem is menne ha kiállítanának a katedrára. És akkor számtalan olyan közgazdászról nem is beszélek, akik valóban értenek hozzá és több értelme lenne meghallgatni őket, persze nyilván ők nem azt mondják, amit a hatalom hallani akar.
Klaci79
Lúdas Solymi
több mint 3 éve
Miért? Mi lesz a vége?Azért vagy beszarva,jaj má be is fostam, remélem fölírtatok a listáraNekem telefonom van/még/ amivel felhívom azt aki ott él.Arab tavasz? Az ki volt?ork buborék az van neked
Szíria már a nagyon vége volt,
de spongyát reá.
Tunézia, Líbia stb előtte mesterségesen kirobbantva soha nem volt, csak úgy magától megvilágosodtak. / mai napig okosak/
Naaaa… De azért mindjárt Szíria. Gratula.
Aleppo nevét a kutya nem ismerte amikor már az észak-afrikai menekült hajóflották partot értek. Aleppo? Mint kezdet?
C’mon man ?
Burokban forever
1-2 év azért simán kiesett most is ami pont nem passzol a
NarratívábA.
ozibozi
Gróf de sutianap
Nem a netről ollózom az infókat.
Nagy szörnyűség lesz ez/már az 😕
Csúnya vége lesz ennek amikor elindul újra.
ozibozi
képzed nekem is van telefonom, sőt néha le is ülök beszélgetni asszadistákkal meg főkelőkkel is, kurdokkal, ha meglátogatnak
... és üdvözlöm Putint, a kurvaannyát
Gróf de sutianap
szétfrusztrálva, mert pontosan tudod mi lesz a vége.
Igen, igazad van. Az lesz.
ozibozi
több mint 3 éve
Azért vagy beszarva,jaj má be is fostam, remélem fölírtatok a listáraNekem telefonom van/még/ amivel felhívom azt aki ott él.Arab tavasz? Az ki volt?ork buborék az van neked
Szíria már a nagyon vége volt,
de spongyát reá.
Tunézia, Líbia stb előtte mesterségesen kirobbantva soha nem volt, csak úgy magától megvilágosodtak. / mai napig okosak/
Naaaa… De azért mindjárt Szíria. Gratula.
Aleppo nevét a kutya nem ismerte amikor már az észak-afrikai menekült hajóflották partot értek. Aleppo? Mint kezdet?
C’mon man ?
Burokban forever
1-2 év azért simán kiesett most is ami pont nem passzol a
NarratívábA.
ozibozi
Gróf de sutianap
Nem a netről ollózom az infókat.
Nagy szörnyűség lesz ez/már az 😕
Csúnya vége lesz ennek amikor elindul újra.
ozibozi
képzed nekem is van telefonom, sőt néha le is ülök beszélgetni asszadistákkal meg főkelőkkel is, kurdokkal, ha meglátogatnak
... és üdvözlöm Putint, a kurvaannyát
Gróf de sutianap
szétfrusztrálva, mert pontosan tudod mi lesz a vége.
Igen, igazad van. Az lesz.
Szerkesztette: ozibozi
több mint 3 éve
Vannak dolgok, amiben igaza van NM-nek, de annyi mindent mond, hogy néha önkéntelenül is muszáj eltalálnia ezt-aztDollárbaloldal, az van.
Azért az, hogy az USA röhögne a markában, egyszerűen baromság. Nagyon szeretnének ők többet exportálni Európába, Kínába, bárhová, de a drága dollár miatt egyre rosszabb lesz a fizetési mérleg. Ettől még természetesen remek menekülődeviza a dollár, de a FED 3-3,25%-ra emelte az alapkamatot, míg az euró esetében ez mindössze 0,75% ami azért elég éles különbség, nem csodálkozhatunk azon, hogy a dollár/euró megfordult.
Viszont ennek következménye lesz az is, hogy amint sikerül az inflációt 2% környékére csökkenteni, az USA megint pénzt pumpálhat a gazdaságba és mindent megtesz majd azért, hogy a dollárt gyengítse.
Nem is értem ezt, hogy miért exportálna inflációt. Kicsit olyan a megfogalmazás, ami után megértem, amikor az emberek azt hiszik a pénzromlás=inflációval.
Az üzemanyagok ára mindig olcsóbb volt az USA-ban, ugyanakkor az abból származó bevételek jelentősen segítik az európai országok nyugdíj, egészség vagy éppen szociális rendszereit, ami sok esetben az USA-ban nincs meg.
Egyébként népszerű az energiaárakkal jönni mostanság, de sokkal nagyobb problémának tűnik az élelmiszerár drágulás. Már rég 5%-nak kellene lennie az áfának az energiaszektorban, ott a közvetítők nem tudnák lenyelni a különbséget.
Na mindegy, NM sok dolgot mond, de ennyi találat nekem is menne ha kiállítanának a katedrára. És akkor számtalan olyan közgazdászról nem is beszélek, akik valóban értenek hozzá és több értelme lenne meghallgatni őket, persze nyilván ők nem azt mondják, amit a hatalom hallani akar.
Klaci79
több mint 3 éve
jaj má be is fostam, remélem fölírtatok a listáraNekem telefonom van/még/ amivel felhívom azt aki ott él.Arab tavasz? Az ki volt?ork buborék az van neked
Szíria már a nagyon vége volt,
de spongyát reá.
Tunézia, Líbia stb előtte mesterségesen kirobbantva soha nem volt, csak úgy magától megvilágosodtak. / mai napig okosak/
Naaaa… De azért mindjárt Szíria. Gratula.
Aleppo nevét a kutya nem ismerte amikor már az észak-afrikai menekült hajóflották partot értek. Aleppo? Mint kezdet?
C’mon man ?
Burokban forever
1-2 év azért simán kiesett most is ami pont nem passzol a
NarratívábA.
ozibozi
Gróf de sutianap
Nem a netről ollózom az infókat.
Nagy szörnyűség lesz ez/már az 😕
Csúnya vége lesz ennek amikor elindul újra.
ozibozi
képzed nekem is van telefonom, sőt néha le is ülök beszélgetni asszadistákkal meg főkelőkkel is, kurdokkal, ha meglátogatnak
... és üdvözlöm Putint, a kurvaannyát

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
Nekem telefonom van/még/ amivel felhívom azt aki ott él.Arab tavasz? Az ki volt?ork buborék az van neked
Szíria már a nagyon vége volt,
de spongyát reá.
Tunézia, Líbia stb előtte mesterségesen kirobbantva soha nem volt, csak úgy magától megvilágosodtak. / mai napig okosak/
Naaaa… De azért mindjárt Szíria. Gratula.
Aleppo nevét a kutya nem ismerte amikor már az észak-afrikai menekült hajóflották partot értek. Aleppo? Mint kezdet?
C’mon man ?
Burokban forever
1-2 év azért simán kiesett most is ami pont nem passzol a
NarratívábA.
ozibozi
Gróf de sutianap
Nem a netről ollózom az infókat.
Nagy szörnyűség lesz ez/már az 😕
Csúnya vége lesz ennek amikor elindul újra.
Szerkesztette: ozibozi
több mint 3 éve
fixed in bold444.hu/2022/09/30/nagy-marton-hol-van-itt-az-europai-szolidaritas-nemetorszag-jobban-jar-a-tobbiek-meg-pusztuljanakEttől még a cikk elejében tökéletesen igaza van. Európa világgazdasági értelemben elbaszta az elmúlt 10-15 évet de nagyon. Későn kezdte a 2008ból kilábalást - ez EKB hiba -, eladta magát az olcsó orosz energiának - ez német hiba - , képtelen volt Európát mint egységes tényezőt felléptetni a világban - ez magyar/lengyel felelősség amit hagytak a nagyok-, hagyták hogy az angolok kilépjenek, nem bírták megoldani a migrációs kérdést - elfelejtetted hozzatenni h ez is magyar felelosseg - és még sorolhatnánk. Európa tényleg olyan mint egy csatahajó, lassan fordul, megfontoltan lő ès nagyot - ha tud. De a csatahajók sem véletlenül mentek ki a divatból.
Hát mit adtak nekünk a rómaiak?!?
Tényleg nagy lehet a baj, hogyha erre fűzi fel az egész előadást.
Szerintem azt hitte, hogy itt ő most valaki lesz, aztán rájött, hogy csak kirakatembernek kell, aki elviszi a balhét.
Hiába, van az a pénz, amiért hagyja, hogy szaros legyen a szája.
Lúdas Solymi
MC12
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Arab tavasz? Az ki volt?ork buborék az van neked
Szíria már a nagyon vége volt,
de spongyát reá.
Tunézia, Líbia stb előtte mesterségesen kirobbantva soha nem volt, csak úgy magától megvilágosodtak. / mai napig okosak/
Naaaa… De azért mindjárt Szíria. Gratula.
Aleppo nevét a kutya nem ismerte amikor már az észak-afrikai menekült hajóflották partot értek. Aleppo? Mint kezdet?
C’mon man ?
Burokban forever
1-2 év azért simán kiesett most is ami pont nem passzol a
NarratívábA.
ozibozi

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
m.hvg.hu/itthon/20220930_kolcsey_ferenc_gimnazium_elbocsatas_kirugasAz ismert viccet eltorzítva, örüljenek neki, kaphattak volna katonai behívót is.
Ezek szerint a fiam az ország legjobb gimnáziumába jár..
Jah: és bassza meg a tankerület!!
zemanla


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Viktornak nehéz volt eddig a kezére csapni, mert brutálisan erős felhatalmazással játszott. Nehéz volt neki ártani, mert itt lényegében királlyá koronázzák 4 évente, a norvég milliárdokat is inkább tűzre dobta, hogy jelezze neki baromi mindegy Mo-n mi van, ő azt csinál amit akar. Most először van olyan helyzetben, hogy baromira kéne neki az ami az EU-nál van, és próbálják is kihasználni a helyzetet, de a magyar népet ők se cserélhetik le. Ha nekik-nekünk ez kell, és simán lenyeljük Kínát(lefogjuk), akkor sztem el kell fogadniuk, hogy Mo nem javítható. Az hogy ezzel a felismeréssel mit kezdenek azt nem tudom.Venezuela.
andree
Érdekszféra ide vagy oda, a nagyhatalom se csap mindenki fejére, ha az kényelmetlen / drága / rossz a PR-ja / stb.. Kivéve ha Putyin az illető és kvára elkalkulálja magát.
A számunkra legrosszabb forgatókönyv ez lenne. Venezuela lehetne egy Norvégia / Katar is, annyi a természeti kincse (elsősorban szénhidrogén). És ahelyett, hogy Norvégia lennének, az egy főre eső GDP kb. annyi, mint Albániáé.
Ha nem jövünk ki ebből a NER spirálból, ez lesz a vége (sajnos). Leszünk egy p*csa szegény kis közép-európai országocska, egy vénülő / hülyülő zsebdiktátorral.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
m.hvg.hu/itthon/20220930_kolcsey_ferenc_gimnazium_elbocsatas_kirugasEzek szerint a fiam az ország legjobb gimnáziumába jár..
Jah: és bassza meg a tankerület!!



2011.10.30.: Vazzzze,vazzzze,vazzzze......!!!!!! 2012.03.21.: vazzze az n hatványon; n→∞
több mint 3 éve
privatbankar.hu/cikkek/makro/megjelent-a-rendelet-az-iskolai-szunetekrol--meg-a-nyari-szunet-is-mashogy-lesz.html

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
Arab tavasz? Az ki volt?Szíria már a nagyon vége volt,
de spongyát reá.
Tunézia, Líbia stb előtte mesterségesen kirobbantva soha nem volt, csak úgy magától megvilágosodtak. / mai napig okosak/
Naaaa… De azért mindjárt Szíria. Gratula.
Aleppo nevét a kutya nem ismerte amikor már az észak-afrikai menekült hajóflották partot értek. Aleppo? Mint kezdet?
C’mon man ?
Burokban forever
1-2 év azért simán kiesett most is ami pont nem passzol a
NarratívábA.
Szerkesztette: ozibozi
több mint 3 éve
bubukám a migrációs krízis nem Aleppo ostromával kezdődött? az nem Vladimir nagyfejedelem kítűnő terve a destbilizációra? told a migrást, told a szélsőjobbott...444.hu/2022/09/30/nagy-marton-hol-van-itt-az-europai-szolidaritas-nemetorszag-jobban-jar-a-tobbiek-meg-pusztuljanakEttől még a cikk elejében tökéletesen igaza van. Európa világgazdasági értelemben elbaszta az elmúlt 10-15 évet de nagyon. Későn kezdte a 2008ból kilábalást - ez EKB hiba -, eladta magát az olcsó orosz energiának - ez német hiba - , képtelen volt Európát mint egységes tényezőt felléptetni a világban - ez magyar/lengyel felelősség amit hagytak a nagyok-, hagyták hogy az angolok kilépjenek, nem bírták megoldani a migrációs kérdést és még sorolhatnánk. Európa tényleg olyan mint egy csatahajó, lassan fordul, megfontoltan lő ès nagyot - ha tud. De a csatahajók sem véletlenül mentek ki a divatból.
Hát mit adtak nekünk a rómaiak?!?
Tényleg nagy lehet a baj, hogyha erre fűzi fel az egész előadást.
Szerintem azt hitte, hogy itt ő most valaki lesz, aztán rájött, hogy csak kirakatembernek kell, aki elviszi a balhét.
Hiába, van az a pénz, amiért hagyja, hogy szaros legyen a szája.
Lúdas Solymi
MC12
de persze mindenki elbaszta, igen iktatni kellett volna időben a szarokat a budiban

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 3 éve
Vannak dolgok, amiben igaza van NM-nek, de annyi mindent mond, hogy néha önkéntelenül is muszáj eltalálnia ezt-aztAzért az, hogy az USA röhögne a markában, egyszerűen baromság. Nagyon szeretnének ők többet exportálni Európába, Kínába, bárhová, de a drága dollár miatt egyre rosszabb lesz a fizetési mérleg. Ettől még természetesen remek menekülődeviza a dollár, de a FED 3-3,25%-ra emelte az alapkamatot, míg az euró esetében ez mindössze 0,75% ami azért elég éles különbség, nem csodálkozhatunk azon, hogy a dollár/euró megfordult.
Viszont ennek következménye lesz az is, hogy amint sikerül az inflációt 2% környékére csökkenteni, az USA megint pénzt pumpálhat a gazdaságba és mindent megtesz majd azért, hogy a dollárt gyengítse.
Nem is értem ezt, hogy miért exportálna inflációt. Kicsit olyan a megfogalmazás, ami után megértem, amikor az emberek azt hiszik a pénzromlás=inflációval.
Az üzemanyagok ára mindig olcsóbb volt az USA-ban, ugyanakkor az abból származó bevételek jelentősen segítik az európai országok nyugdíj, egészség vagy éppen szociális rendszereit, ami sok esetben az USA-ban nincs meg.
Egyébként népszerű az energiaárakkal jönni mostanság, de sokkal nagyobb problémának tűnik az élelmiszerár drágulás. Már rég 5%-nak kellene lennie az áfának az energiaszektorban, ott a közvetítők nem tudnák lenyelni a különbséget.
Na mindegy, NM sok dolgot mond, de ennyi találat nekem is menne ha kiállítanának a katedrára. És akkor számtalan olyan közgazdászról nem is beszélek, akik valóban értenek hozzá és több értelme lenne meghallgatni őket, persze nyilván ők nem azt mondják, amit a hatalom hallani akar.
több mint 3 éve
tessék egy 6 éves történet akkorEbben egyébként van valami, ma semmi izgi nem volt a piacokon.Nem látom a csok-os fórumos társak tiltakozását, hogy micsoda pénzügyi felelőtlenség 5%-ban maximalizálni a csok-büntetőkamatát. Ezzel megint azok jártak rosszul - akik pénzügyileg tudatosak voltak és nem vették fel, mondván, három gyerekre ez necces, a büntető kamat is lehet sok, nem is feltétlenül akarnak három gyereket (csokosok kicsi része), és az járt jól aki szart mindenbe és felvette az egész lóvét(csokosok nagy része) - mocskosorbán.Megint jó kiemelni random dolgokat.
Pedig egyébként itt nem volt kisbetű, meg 239. oldalon széljegyzetben leírt feltétel. Ezt a bünti részt a propaganda is tolta, minden előre tisztázva volt, minden felvevő tudottan vállalta a kockázatot. De miniszterelnök úr újra megmentette a magyar családokat 😊
MC12
Venném én fel a csokot, csak épp ahhoz kellene egy feleség, amihez kellene egy barátnő.
De még ha ez sem, vennék én lakást saját magam, csak ugye ezt a sok szép támogatást minden lófaszjóska beépítette a saját kis elbaszott lakása értékébe, ahol felújítás címszó alatt olyan bűnöket követnek el, hogy legszívesebben sírni tudnék és vétel előtt mondanám neki, hogy akkor szedd fel szépen a szutykos csempédet, fogd meg a bútorokat vidd innen és vonjuk le a lakásárból.
De amúgy igazad van jah, kiccsaládnak, Lölőnek, sleppnek jó, akkor mi itt a probléma, mindenki jól járt nem?
Komolyan mondom, nem tudom elhinni, hogy ezeket komolyan gondolod, állítom már te is trollkodsz mint Sobri, mert unatkozol így péntek délután.
Lúdas Solymi
MC12
www.youtube.com/watch?v=IXo289VgG5o
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
Gondolom mindenkiről van listád itt a fórumon, de kérlek frissítsd, hogy én ide tartozom:Mi az hogy, nagyon is. Nézd úgy, hogy van egy szűrő ahol egy oszlopba kerültünk, ritka ez mint a fehér holló 😊 (én se vettem fel)
Ezzel megint azok jártak rosszul - akik pénzügyileg tudatosak voltak és nem vették felMC12Szóval jah, mocskosorbán, 637576. lecke arról, hogy ebben az országban bármilyen szinten bármiben is tudatosnak lenni nem éri meg
r.baggio
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Ebben egyébként van valami, ma semmi izgi nem volt a piacokon.Nem látom a csok-os fórumos társak tiltakozását, hogy micsoda pénzügyi felelőtlenség 5%-ban maximalizálni a csok-büntetőkamatát. Ezzel megint azok jártak rosszul - akik pénzügyileg tudatosak voltak és nem vették fel, mondván, három gyerekre ez necces, a büntető kamat is lehet sok, nem is feltétlenül akarnak három gyereket (csokosok kicsi része), és az járt jól aki szart mindenbe és felvette az egész lóvét(csokosok nagy része) - mocskosorbán.Megint jó kiemelni random dolgokat.
Pedig egyébként itt nem volt kisbetű, meg 239. oldalon széljegyzetben leírt feltétel. Ezt a bünti részt a propaganda is tolta, minden előre tisztázva volt, minden felvevő tudottan vállalta a kockázatot. De miniszterelnök úr újra megmentette a magyar családokat 😊
MC12
Venném én fel a csokot, csak épp ahhoz kellene egy feleség, amihez kellene egy barátnő.
De még ha ez sem, vennék én lakást saját magam, csak ugye ezt a sok szép támogatást minden lófaszjóska beépítette a saját kis elbaszott lakása értékébe, ahol felújítás címszó alatt olyan bűnöket követnek el, hogy legszívesebben sírni tudnék és vétel előtt mondanám neki, hogy akkor szedd fel szépen a szutykos csempédet, fogd meg a bútorokat vidd innen és vonjuk le a lakásárból.
De amúgy igazad van jah, kiccsaládnak, Lölőnek, sleppnek jó, akkor mi itt a probléma, mindenki jól járt nem?
Komolyan mondom, nem tudom elhinni, hogy ezeket komolyan gondolod, állítom már te is trollkodsz mint Sobri, mert unatkozol így péntek délután.
Lúdas Solymi
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Nem látom a csok-os fórumos társak tiltakozását, hogy micsoda pénzügyi felelőtlenség 5%-ban maximalizálni a csok-büntetőkamatát. Ezzel megint azok jártak rosszul - akik pénzügyileg tudatosak voltak és nem vették fel, mondván, három gyerekre ez necces, a büntető kamat is lehet sok, nem is feltétlenül akarnak három gyereket (csokosok kicsi része), és az járt jól aki szart mindenbe és felvette az egész lóvét(csokosok nagy része) - mocskosorbán.* a magyar családok egy részét. Amúgy is ez neki semmibe sem kerül, simán megteheti.
Pedig egyébként itt nem volt kisbetű, meg 239. oldalon széljegyzetben leírt feltétel. Ezt a bünti részt a propaganda is tolta, minden előre tisztázva volt, minden felvevő tudottan vállalta a kockázatot. De miniszterelnök úr újra megmentette a magyar családokat 😊
MC12
Nincs ebben semmi meglepő, Orbán eddig is leszarta a pénzügyileg tudatos embereket, mivel nem több mint egy érdekember, és a pénzügyileg tudatosak pedig küztudottan jóval kevesebben vannak, mint a felelőtlenek.
Szobrot azé' ne emeljünk már neki, ha lehet 😀
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 3 éve
Nem látom a csok-os fórumos társak tiltakozását, hogy micsoda pénzügyi felelőtlenség 5%-ban maximalizálni a csok-büntetőkamatát. Ezzel megint azok jártak rosszul - akik pénzügyileg tudatosak voltak és nem vették fel, mondván, három gyerekre ez necces, a büntető kamat is lehet sok, nem is feltétlenül akarnak három gyereket (csokosok kicsi része), és az járt jól aki szart mindenbe és felvette az egész lóvét(csokosok nagy része) - mocskosorbán.Megint jó kiemelni random dolgokat.
Pedig egyébként itt nem volt kisbetű, meg 239. oldalon széljegyzetben leírt feltétel. Ezt a bünti részt a propaganda is tolta, minden előre tisztázva volt, minden felvevő tudottan vállalta a kockázatot. De miniszterelnök úr újra megmentette a magyar családokat 😊
MC12
Venném én fel a csokot, csak épp ahhoz kellene egy feleség, amihez kellene egy barátnő.
De még ha ez sem, vennék én lakást saját magam, csak ugye ezt a sok szép támogatást minden lófaszjóska beépítette a saját kis elbaszott lakása értékébe, ahol felújítás címszó alatt olyan bűnöket követnek el, hogy legszívesebben sírni tudnék és vétel előtt mondanám neki, hogy akkor szedd fel szépen a szutykos csempédet, fogd meg a bútorokat vidd innen és vonjuk le a lakásárból.
De amúgy igazad van jah, kiccsaládnak, Lölőnek, sleppnek jó, akkor mi itt a probléma, mindenki jól járt nem?
Komolyan mondom, nem tudom elhinni, hogy ezeket komolyan gondolod, állítom már te is trollkodsz mint Sobri, mert unatkozol így péntek délután.
több mint 3 éve
Gondolom mindenkiről van listád itt a fórumon, de kérlek frissítsd, hogy én ide tartozom:Ezzel megint azok jártak rosszul - akik pénzügyileg tudatosak voltak és nem vették felMC12Szóval jah, mocskosorbán, 637576. lecke arról, hogy ebben az országban bármilyen szinten bármiben is tudatosnak lenni nem éri meg

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal