Politika
70 feliratkozó
több mint 3 éve
Affene, kiderült, hogy más fórumokat már befújtam 😕 lebuktam főnök, küldd a következőt. (De ezért meg felveszem az eurót)Na, ezt a cuccot ismerem: telex.hu/belfold/2022/09/28/kormany-izraeli-avnon-group-technologiai-eszkozReméljük MC nem fújja be ezt a fórumot is 😊
Alapvetően nagyon sejtelmesen van fogalmazva, de ez a gyakorlatban egy AI, ami FB-on, Twitteren és kb. bárhol összeszedi az adott témához kapcsolódó felhasználói interakciókat, majd azokat elemzi. Egyrészt ugye ahol van lehetőség, ott a különböző smileykat könnyen összegzi, de elég fejletett ún. sentiment analysist is lefolytat, ami kb. annyit jelent, hogy a hozzászólás szövegéből eldönti, hogy az pozitív, semleges vagy negatív az adott témához.
Ez nem egy igazi kiberfegyver, ilyet mi is csináltunk, de nyilván lényegesen kisebb skálán. Ezek a cuccok egyébként azért, hát hogy mondjam, szürkezónások, mert alapvetően nem törvénytelenek, de a legtöbb úgy működik, hogy nincs az a ÁSZF, amit betartanának. Nyilván lehet ezeket törvénytelenül is, mert ha névre gyűjtik ezeket az infókat, akkor az nem szabályos.
Gyurma Pappa
Aki meg fb-ozik, az meg is érdemli, a legtöbb úgyis totál agyhalott.
warr_b
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 3 éve
Meg is van a 420. Ez csúnya, nagyon csúnya, és a kormányinfo még csak most jön.
több mint 3 éve
és az hogy a dollár erősödik a forint és euróval szemben mutatja hogy egyedül kinek áll érdekében ez a háborúlassan 419. Van olyan opció, hogy nem tartanak kormányinfót? Vagy már úgyis mindegy. 😀Már megint sötétben bújkáló rémhírterjesztő ellenforradalmár vagy:
Zsellértelkes Vrij
Gulyás a kormányinfón közölte, hogy a forint árfolyamát nem érdemes naponta nézni, most a dollár erősödése okozza a gyengülést. A kormány szigorú fiskális politikát tart fenn, ezzel segíti a magyar fizetőeszköz stabilitását.
bobi0092
Negritis, a vajda

The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
lassan 419. Van olyan opció, hogy nem tartanak kormányinfót? Vagy már úgyis mindegy. 😀Már megint sötétben bújkáló rémhírterjesztő ellenforradalmár vagy:
Zsellértelkes Vrij
Gulyás a kormányinfón közölte, hogy a forint árfolyamát nem érdemes naponta nézni, most a dollár erősödése okozza a gyengülést. A kormány szigorú fiskális politikát tart fenn, ezzel segíti a magyar fizetőeszköz stabilitását.
több mint 3 éve
én kérek elnézést, akkor átfogalmazomA gáznak nincs világpiaci ára. Lokális ára van, abból is adott pillanatban egy csomó féle.konteó rulez: Egyébként ez a gázáremelès is rohadt cinkes. Nekem ne mondja senki, hogy az normális, mahináció mentes, hogy 700 ezres gázár 11 millára nő.....(helyi óvodák)...főleg hogy a világpiaci ár amúgy elkezdett esni
dande2
szal kakadu valami írtó szar szerződést köthetett
Negritis, a vajda
Lecsó
tradingeconomics.com/commodity/eu-natural-gas
tradingeconomics.com/commodity/natural-gas
henry hub és holland tőzsdén is esett az ára
ennek fényében:
hvg.hu/gazdasag/20220929_emelkedik_a_gaz_ara
persze azzal hogy a gazprom elzárta az egyik csapot és valaki felrobbantotta a másik csövet megint emelkedni fog valszeg ...
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
ha MAP+om lenne akkor nem gondolkodnek egy percig sem.Most szerintem mindenki azon gondolkodik, hogy mikor van az a pont, hogy menekítse-e a pénzét vagy sem.en meg nem aggodok a rafiban levo penzen, bar mar a fizum nem odamegy hanem itt maltai bankba. szep lassan ugyis apadni fog. viszont az allampapir miatt azert szorosan kovetem a tortenetet, hogy mi legyen azzal ...En is most irtam a csaladnak, hogy gondolkodjanak a forint tartalekok devizaba valtasan, es nemet bankba utalasan 😀Nem hangzik tul jol.És még nagyon-nagyon finoman fogalmaztál. Ma a harmadik ember hívott fel, hogy szerintem mi lesz. Még alig dolgoztam fel a kávémat, de már azzal fáraszt mindenki, hogy vegye-e ki a pénzét a MKB-ból.
mfor.hu/cikkek/benchmark/bod-peter-akos-hogy-all-a-kulso-egyensulytalansag-es-ez-mennyire-aggaszto.html
undisputedly
Gyurma Pappa
Mondjuk en csak feldolgozom az irott elorejelzeseket, nem prediktalok, mert nem ertek hozza.
undisputedly
csebi
Megvárjam-e a novembert, amikor 0 költséggel ki tudom venni a MÁP+-ból a pénzem vagy inkább bukjak pár tízezer forint költséget, de meglesz a lóvém és átpattinthatom bármilyen más pénznembe...
Mondjuk utóbbival már lehet elkéstem, de ha itt tényleg gebasz lesz, akkor még zuhanhat tovább a forintocska.
CZK-HUF is megy a 17 forintos határ felé, agyrém...2 év alatt romlott 3-4 forintot.
De látványosan '16 óta emelkedik, jól elengedték akkor a dolgokat.
Lúdas Solymi
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Most szerintem mindenki azon gondolkodik, hogy mikor van az a pont, hogy menekítse-e a pénzét vagy sem.en meg nem aggodok a rafiban levo penzen, bar mar a fizum nem odamegy hanem itt maltai bankba. szep lassan ugyis apadni fog. viszont az allampapir miatt azert szorosan kovetem a tortenetet, hogy mi legyen azzal ...En is most irtam a csaladnak, hogy gondolkodjanak a forint tartalekok devizaba valtasan, es nemet bankba utalasan 😀Nem hangzik tul jol.És még nagyon-nagyon finoman fogalmaztál. Ma a harmadik ember hívott fel, hogy szerintem mi lesz. Még alig dolgoztam fel a kávémat, de már azzal fáraszt mindenki, hogy vegye-e ki a pénzét a MKB-ból.
mfor.hu/cikkek/benchmark/bod-peter-akos-hogy-all-a-kulso-egyensulytalansag-es-ez-mennyire-aggaszto.html
undisputedly
Gyurma Pappa
Mondjuk en csak feldolgozom az irott elorejelzeseket, nem prediktalok, mert nem ertek hozza.
undisputedly
csebi
Megvárjam-e a novembert, amikor 0 költséggel ki tudom venni a MÁP+-ból a pénzem vagy inkább bukjak pár tízezer forint költséget, de meglesz a lóvém és átpattinthatom bármilyen más pénznembe...
Mondjuk utóbbival már lehet elkéstem, de ha itt tényleg gebasz lesz, akkor még zuhanhat tovább a forintocska.
CZK-HUF is megy a 17 forintos határ felé, agyrém...2 év alatt romlott 3-4 forintot.
De látványosan '16 óta emelkedik, jól elengedték akkor a dolgokat.
több mint 3 éve
lassan 419. Van olyan opció, hogy nem tartanak kormányinfót? Vagy már úgyis mindegy. 😀
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
reggel van, my bad.Asszem be kéne fejeznem a szarkasztikus egysorosokat, ha ennyire nem mennek át 😀az ilyen tipusu hatosagok nem exceltablaznak, es nem kampany miatt fontosak ezek az adatok.Kubatov exceltáblájánál is jobbat? 😮Na, ezt a cuccot ismerem: telex.hu/belfold/2022/09/28/kormany-izraeli-avnon-group-technologiai-eszkozes ha az informaciot nem EUs szerverre gyujtik akkor meg nagyjabol el sem kapjak. marpedig elek a gyanuperrel, hogy a roganmuvek megkapjak ezeket az adatokat, akar nevre szoloan is.
Alapvetően nagyon sejtelmesen van fogalmazva, de ez a gyakorlatban egy AI, ami FB-on, Twitteren és kb. bárhol összeszedi az adott témához kapcsolódó felhasználói interakciókat, majd azokat elemzi. Egyrészt ugye ahol van lehetőség, ott a különböző smileykat könnyen összegzi, de elég fejletett ún. sentiment analysist is lefolytat, ami kb. annyit jelent, hogy a hozzászólás szövegéből eldönti, hogy az pozitív, semleges vagy negatív az adott témához.
Ez nem egy igazi kiberfegyver, ilyet mi is csináltunk, de nyilván lényegesen kisebb skálán. Ezek a cuccok egyébként azért, hát hogy mondjam, szürkezónások, mert alapvetően nem törvénytelenek, de a legtöbb úgy működik, hogy nincs az a ÁSZF, amit betartanának. Nyilván lehet ezeket törvénytelenül is, mert ha névre gyűjtik ezeket az infókat, akkor az nem szabályos.
Gyurma Pappa
amugy szakteruletemen volt iden OSINT meetingunk, es elegge meglepodtem, hogy egyes tagallamok, eus ugynoksegek milyen jol allnak ilyen eszkozok teren. nyilvan nem rendszerszintu a tortenet hanem adott ugyfelek adataibol indul a tortenet, de utana azert lehet eleg szep adatbazist is epiteni.
csebi
warr_b
csebi
warr_b
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Asszem be kéne fejeznem a szarkasztikus egysorosokat, ha ennyire nem mennek át 😀az ilyen tipusu hatosagok nem exceltablaznak, es nem kampany miatt fontosak ezek az adatok.Kubatov exceltáblájánál is jobbat? 😮Na, ezt a cuccot ismerem: telex.hu/belfold/2022/09/28/kormany-izraeli-avnon-group-technologiai-eszkozes ha az informaciot nem EUs szerverre gyujtik akkor meg nagyjabol el sem kapjak. marpedig elek a gyanuperrel, hogy a roganmuvek megkapjak ezeket az adatokat, akar nevre szoloan is.
Alapvetően nagyon sejtelmesen van fogalmazva, de ez a gyakorlatban egy AI, ami FB-on, Twitteren és kb. bárhol összeszedi az adott témához kapcsolódó felhasználói interakciókat, majd azokat elemzi. Egyrészt ugye ahol van lehetőség, ott a különböző smileykat könnyen összegzi, de elég fejletett ún. sentiment analysist is lefolytat, ami kb. annyit jelent, hogy a hozzászólás szövegéből eldönti, hogy az pozitív, semleges vagy negatív az adott témához.
Ez nem egy igazi kiberfegyver, ilyet mi is csináltunk, de nyilván lényegesen kisebb skálán. Ezek a cuccok egyébként azért, hát hogy mondjam, szürkezónások, mert alapvetően nem törvénytelenek, de a legtöbb úgy működik, hogy nincs az a ÁSZF, amit betartanának. Nyilván lehet ezeket törvénytelenül is, mert ha névre gyűjtik ezeket az infókat, akkor az nem szabályos.
Gyurma Pappa
amugy szakteruletemen volt iden OSINT meetingunk, es elegge meglepodtem, hogy egyes tagallamok, eus ugynoksegek milyen jol allnak ilyen eszkozok teren. nyilvan nem rendszerszintu a tortenet hanem adott ugyfelek adataibol indul a tortenet, de utana azert lehet eleg szep adatbazist is epiteni.
csebi
warr_b
csebi

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
en meg nem aggodok a rafiban levo penzen, bar mar a fizum nem odamegy hanem itt maltai bankba. szep lassan ugyis apadni fog. viszont az allampapir miatt azert szorosan kovetem a tortenetet, hogy mi legyen azzal ...En is most irtam a csaladnak, hogy gondolkodjanak a forint tartalekok devizaba valtasan, es nemet bankba utalasan 😀Nem hangzik tul jol.És még nagyon-nagyon finoman fogalmaztál. Ma a harmadik ember hívott fel, hogy szerintem mi lesz. Még alig dolgoztam fel a kávémat, de már azzal fáraszt mindenki, hogy vegye-e ki a pénzét a MKB-ból.
mfor.hu/cikkek/benchmark/bod-peter-akos-hogy-all-a-kulso-egyensulytalansag-es-ez-mennyire-aggaszto.html
undisputedly
Gyurma Pappa
Mondjuk en csak feldolgozom az irott elorejelzeseket, nem prediktalok, mert nem ertek hozza.
undisputedly
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
az ilyen tipusu hatosagok nem exceltablaznak, es nem kampany miatt fontosak ezek az adatok.Kubatov exceltáblájánál is jobbat? 😮Na, ezt a cuccot ismerem: telex.hu/belfold/2022/09/28/kormany-izraeli-avnon-group-technologiai-eszkozes ha az informaciot nem EUs szerverre gyujtik akkor meg nagyjabol el sem kapjak. marpedig elek a gyanuperrel, hogy a roganmuvek megkapjak ezeket az adatokat, akar nevre szoloan is.
Alapvetően nagyon sejtelmesen van fogalmazva, de ez a gyakorlatban egy AI, ami FB-on, Twitteren és kb. bárhol összeszedi az adott témához kapcsolódó felhasználói interakciókat, majd azokat elemzi. Egyrészt ugye ahol van lehetőség, ott a különböző smileykat könnyen összegzi, de elég fejletett ún. sentiment analysist is lefolytat, ami kb. annyit jelent, hogy a hozzászólás szövegéből eldönti, hogy az pozitív, semleges vagy negatív az adott témához.
Ez nem egy igazi kiberfegyver, ilyet mi is csináltunk, de nyilván lényegesen kisebb skálán. Ezek a cuccok egyébként azért, hát hogy mondjam, szürkezónások, mert alapvetően nem törvénytelenek, de a legtöbb úgy működik, hogy nincs az a ÁSZF, amit betartanának. Nyilván lehet ezeket törvénytelenül is, mert ha névre gyűjtik ezeket az infókat, akkor az nem szabályos.
Gyurma Pappa
amugy szakteruletemen volt iden OSINT meetingunk, es elegge meglepodtem, hogy egyes tagallamok, eus ugynoksegek milyen jol allnak ilyen eszkozok teren. nyilvan nem rendszerszintu a tortenet hanem adott ugyfelek adataibol indul a tortenet, de utana azert lehet eleg szep adatbazist is epiteni.
csebi
warr_b
Szerkesztette: csebi
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
En is most irtam a csaladnak, hogy gondolkodjanak a forint tartalekok devizaba valtasan, es nemet bankba utalasan 😀Nem hangzik tul jol.És még nagyon-nagyon finoman fogalmaztál. Ma a harmadik ember hívott fel, hogy szerintem mi lesz. Még alig dolgoztam fel a kávémat, de már azzal fáraszt mindenki, hogy vegye-e ki a pénzét a MKB-ból.
mfor.hu/cikkek/benchmark/bod-peter-akos-hogy-all-a-kulso-egyensulytalansag-es-ez-mennyire-aggaszto.html
undisputedly
Gyurma Pappa
Mondjuk en csak feldolgozom az irott elorejelzeseket, nem prediktalok, mert nem ertek hozza.
Szerkesztette: undisputedly
több mint 3 éve
Nem hangzik tul jol.És még nagyon-nagyon finoman fogalmaztál. Ma a harmadik ember hívott fel, hogy szerintem mi lesz. Még alig dolgoztam fel a kávémat, de már azzal fáraszt mindenki, hogy vegye-e ki a pénzét a MKB-ból.
mfor.hu/cikkek/benchmark/bod-peter-akos-hogy-all-a-kulso-egyensulytalansag-es-ez-mennyire-aggaszto.html
undisputedly

több mint 3 éve
Nem hangzik tul jol. mfor.hu/cikkek/benchmark/bod-peter-akos-hogy-all-a-kulso-egyensulytalansag-es-ez-mennyire-aggaszto.html
több mint 3 éve
Kubatov exceltáblájánál is jobbat? 😮Na, ezt a cuccot ismerem: telex.hu/belfold/2022/09/28/kormany-izraeli-avnon-group-technologiai-eszkozes ha az informaciot nem EUs szerverre gyujtik akkor meg nagyjabol el sem kapjak. marpedig elek a gyanuperrel, hogy a roganmuvek megkapjak ezeket az adatokat, akar nevre szoloan is.
Alapvetően nagyon sejtelmesen van fogalmazva, de ez a gyakorlatban egy AI, ami FB-on, Twitteren és kb. bárhol összeszedi az adott témához kapcsolódó felhasználói interakciókat, majd azokat elemzi. Egyrészt ugye ahol van lehetőség, ott a különböző smileykat könnyen összegzi, de elég fejletett ún. sentiment analysist is lefolytat, ami kb. annyit jelent, hogy a hozzászólás szövegéből eldönti, hogy az pozitív, semleges vagy negatív az adott témához.
Ez nem egy igazi kiberfegyver, ilyet mi is csináltunk, de nyilván lényegesen kisebb skálán. Ezek a cuccok egyébként azért, hát hogy mondjam, szürkezónások, mert alapvetően nem törvénytelenek, de a legtöbb úgy működik, hogy nincs az a ÁSZF, amit betartanának. Nyilván lehet ezeket törvénytelenül is, mert ha névre gyűjtik ezeket az infókat, akkor az nem szabályos.
Gyurma Pappa
amugy szakteruletemen volt iden OSINT meetingunk, es elegge meglepodtem, hogy egyes tagallamok, eus ugynoksegek milyen jol allnak ilyen eszkozok teren. nyilvan nem rendszerszintu a tortenet hanem adott ugyfelek adataibol indul a tortenet, de utana azert lehet eleg szep adatbazist is epiteni.
csebi

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
te vagy az Nemeth Balazs???Csak BÉKE legyen, semmi más nem fontos.Szánalmas tikkelős koleszterin törpe, nincs ennél fontosabb dolgod te tetű?!Testszégyenítés, személyeskedés, mocskolódás.
Beki
Miben különb ez, mint az?
Őszentsége Sobri Jóska
ender1112
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Na, ezt a cuccot ismerem: telex.hu/belfold/2022/09/28/kormany-izraeli-avnon-group-technologiai-eszkozes ha az informaciot nem EUs szerverre gyujtik akkor meg nagyjabol el sem kapjak. marpedig elek a gyanuperrel, hogy a roganmuvek megkapjak ezeket az adatokat, akar nevre szoloan is.
Alapvetően nagyon sejtelmesen van fogalmazva, de ez a gyakorlatban egy AI, ami FB-on, Twitteren és kb. bárhol összeszedi az adott témához kapcsolódó felhasználói interakciókat, majd azokat elemzi. Egyrészt ugye ahol van lehetőség, ott a különböző smileykat könnyen összegzi, de elég fejletett ún. sentiment analysist is lefolytat, ami kb. annyit jelent, hogy a hozzászólás szövegéből eldönti, hogy az pozitív, semleges vagy negatív az adott témához.
Ez nem egy igazi kiberfegyver, ilyet mi is csináltunk, de nyilván lényegesen kisebb skálán. Ezek a cuccok egyébként azért, hát hogy mondjam, szürkezónások, mert alapvetően nem törvénytelenek, de a legtöbb úgy működik, hogy nincs az a ÁSZF, amit betartanának. Nyilván lehet ezeket törvénytelenül is, mert ha névre gyűjtik ezeket az infókat, akkor az nem szabályos.
Gyurma Pappa
amugy szakteruletemen volt iden OSINT meetingunk, es elegge meglepodtem, hogy egyes tagallamok, eus ugynoksegek milyen jol allnak ilyen eszkozok teren. nyilvan nem rendszerszintu a tortenet hanem adott ugyfelek adataibol indul a tortenet, de utana azert lehet eleg szep adatbazist is epiteni.
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Szebb vagyokKeresem a választ, hogy mitől különb egy ellenzéki/orbánellenes szavazó, mint egy fideszes.Csak BÉKE legyen, semmi más nem fontos.Szánalmas tikkelős koleszterin törpe, nincs ennél fontosabb dolgod te tetű?!Testszégyenítés, személyeskedés, mocskolódás.
Beki
Miben különb ez, mint az?
Őszentsége Sobri Jóska
ender1112
Őszentsége Sobri Jóska

több mint 3 éve
semmiben.Keresem a választ, hogy mitől különb egy ellenzéki/orbánellenes szavazó, mint egy fideszes.Csak BÉKE legyen, semmi más nem fontos.Szánalmas tikkelős koleszterin törpe, nincs ennél fontosabb dolgod te tetű?!Testszégyenítés, személyeskedés, mocskolódás.
Beki
Miben különb ez, mint az?
Őszentsége Sobri Jóska
ender1112
Őszentsége Sobri Jóska
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Törölt felhasználó
Őszentségének hogy mersz ilyet írni? 😀 Még a végén azt hiszi, hogy megint okosat írt szegény Sóbri. Sajnos a tiltása ellenére kár, hogy látom az unatkozó baromságait.Ha Orbán csicskázhat a parlamentben, egy fórumon ez simán elfér szerintem. Nyilván az álszentek szerint nem, de aki álszent az magára vessen ugye.Szánalmas tikkelős koleszterin törpe, nincs ennél fontosabb dolgod te tetű?!Testszégyenítés, személyeskedés, mocskolódás.
Beki
Miben különb ez, mint az?
Őszentsége Sobri Jóska
eaglesmcnabb
több mint 3 éve
Törölt felhasználó
No ma is Kormányinfó, konzultációra fel.
több mint 3 éve
Itt van koztunk a kulonbseg.Ugyan attól a garnitúrától miért vársz mást mint eddig? Leharcolt komcsikkal és semmirekellő megélhetési politikusokkal nem lesz semmiben sem más semmi. Működnek a régi reflexek és egyből nyúlnak a pénz felé ha kinyílik a boríték.
Nem Trumpot kell lecserelni, hanem a rendszeret megdonteni.
Ha Feri ul be a NER-be, mivel lesz jobb?
Én nem várom az ellenzektol hogy nyerjen. Induljon el egy uton aminek van celja, jovokepe.
Olyan emberekkel, akik meg nem loptak, korabbi fos dolgok nem kothetok a nevukhoz.
Ennyi.
gabokocka
Felnáci proli agyalágyultak és elvtelen, törtető, hazug férgek vannak hatalmon és konkrétan nincs alternatíva helyettük. Ez szépen be is árazza a magyar társadalmat és közeget
több mint 3 éve
Sajtóértesülések szerint: „A világ egy sor országa ítélte el a kierőszakolt referendumokat, amelyek nem voltak sem szabadok, sem demokratikusak, sokszor fegyveres katonák előtt kellett „szavazniuk” a helyieknek. Még a Moszkvával szövetséges Aleksandar Vucic szerb elnök is azt mondta szerdán, nem fogadja el a referendum eredményét, mert az ellentétes a nemzetközi joggal.Dagadt meg seggighomlok elítélte már? Csak érdeklődöm.