Politika

67 feliratkozó

több mint 3 éve
ozibozi New York Giants 21 990
Választ még mindig nem ad arra kérdésre, hogy mi szükség volt a rendeletre. A fiatal srác se mondott semmi indokot, az agrár miniszter sem mondott semmit mi szükség volt rá.


Már egy hónapja elmondtuk neked is, hogy az értékes helyen lévő Nnatura2000 es telkeket, mellyek most így még nem igazán értékesek, ezután ‘okosban’ át lehet majd minősíteni.
Erdőmester /haver/engedély és kitermelés után mivel sok helyen csak az aljnövényzet miatt van a Natura és nem a fák miatt.
vlhogy érdekes de megszűnik eltűnik és nincs mit védeni, Te nem végezhetsz fakivágásokat csak az erre jogosult személy aki mindent meg is tesz hogy
a kitermelés alatt meg fog semmisülni az is amit még előtte nem gyomírtóztál, kb minden ami miatt védett volt.
Kamu felülvizsgálat, amit majdnem az végez aki a vágást is intézteMax Pár év. És már nincs mit védeni tovább, mert konkrétan nincs aljnövényzet sem. Lehet fa is csak pár db volt, de
A telked sokszorosát éri attól függően, hogy hol van.
És Nem csak a balcsi felett😉

Szerkesztette: ozibozi
több mint 3 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 631
 nepszava.us/marki-zay-tobb-szazmillio-forinttal-nem-szamolt-el-nem-lehet-tudni-hova-tunt-el-a-penz/
szüzesség elvesztése
Amadeus
Hamar ment neki is.
Mikey
Vihar a biliben. Ez a pár száz millió egy országos kampányra amiben hat párt vesz részt közösen, nagy nulla. Semmi. A Fidesz választási büdzséje - csak a direkt kampányra költött pénzt nézve, az osztogatást nem is számolva - ennek minimum kétszázszorosa volt. Inkább több. Két nagyságrendnyi különbség. Egy vicc az egész. Mondom ezt úgy, hogy biztos vagyok benne, hogy igaz a sztori. Legalábbis a magja igaz. Mert máshogy egyszerűen ma, a jelenlegi törvényi/szabályozói keretek és egyéb nehezítő tényezők miatt nem lehet országos kampányt csinálni. Egy a kormányzó párthoz mérten miniatűrt se. Muszáj "kreatívkodni" a költésekkel, különben nincs kampány.

A kérdés csak az, hogy ment-e rokonnak, barátnak, havernak belőle, vagy a kampányra ment, csak így. Utóbbi esetben nincs mit nézegetni. Nálam a szüzesség elvesztése az előbbit jelentené. Vagy például az, ha kiderülne, hogy az általa vezetett önkormányzat hemzseg a korrupciótól. Ez, ahogy kezdtem: csak vihar a biliben. A kérdés inkább az, hogy miért jelent ez meg a Népszavában. KInek az érdekéből? A haldokló MSZP utolsó rúgásainak egyike? Esetleg a Jobbik botrány sorozat mellékterméke? Vagy Gyurcsány keze van ebben is? Úgy értem ebben tényleg? 😊
peterk2005 udvari bolond
Khm. Túlzásokba esel 😊 Az a pár száz millió az szűk 2 milliárd inkább, amit Amerikából szerzett csak MzP. Mindennel együtt az ellenzéki kampány a becslések szerint olyan. 5-8 milliárd között mozgott, ebből a központi volt 3 milliárd körül. Tehát szerinted a választási kampányra, tehát csak Bohár Danira meg a plakátokra, ilyesmire elment 400 -600 milliárd a Fidesz részéről? 😊 azért itt még nem tartanak a fiúk. A Fidesz központi kampánya olyan 15-20szorosa volt az ellenzéki központinak, kb. 40 és 60 milliárd között valahol. Elképesztő aránytalanság ez önmagában, nem kell mítoszt rakni még köré 😊

Ha meg hozzárakjuk az osztogatást (szja, nyugdíj hegyek, fegyverpénz stb) meg a köz és egyéb médiák “ingyen” agitpropját akkor olyan 3000 milliárdra saccolnám a teljes választási ráfordítást.

Szerkesztette: MC12

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 154 — The only discipline that lasts, is self discipline
Szerintem annyi van az egész mögött, hogy kedves kormányunknak kellett mutatni hogy ő mindent megtesz azért hogy legyen télen mivel fűteni. Az hogy valaki ennyire nem értett hozzá, vagy direkt csináltak ilyen extrémre hogy mindenki erről beszéljen..ezt már soha nem tudjuk meg.Nomac
Vagy ahogy itt néhányan megjegyezték, ez is egy lélegeztetőgép sztori. A helyzet apropót adott arra, hogy "könnyítsenek" egy picit a szabályokon, és megépíthető legyen néhány beruházás tájvédett / műemlék védett / stb. helyen.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Nomac New England Patriots 4 658 — balazs.t85@gmail.com
Bár Jan pár napja már szépen összefoglalta és levezette, hogy miért nem kell rápánikolni a kormányzat fakivágási törvénymódosításaira, ez a videó kissé még tovább cizellálja a témát.

 youtu.be/QOCey6dnRuc
Őszentsége Sobri Jóska
Választ még mindig nem ad arra kérdésre, hogy mi szükség volt a rendeletre. A fiatal srác se mondott semmi indokot, az agrár miniszter sem mondott semmit mi szükség volt rá. Srác el is mondja, hogy ha 60%-t akarnak termelni a 40% helyett, azt most is megtehetik. Ezek alapján mi értelme volt a törvénynek? Megkaptad a választ a videó alapján?
Szerintem annyi van az egész mögött, hogy kedves kormányunknak kellett mutatni hogy ő mindent megtesz azért hogy legyen télen mivel fűteni. Az hogy valaki ennyire nem értett hozzá, vagy direkt csináltak ilyen extrémre hogy mindenki erről beszéljen..ezt már soha nem tudjuk meg

A másik kérdés pedig hogy ki fogja kitermelni, mert évek óta annyit termelnek ki amennyit tudnak. Nem az a munka amire bárki szívesen jelentkezik.
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 154 — The only discipline that lasts, is self discipline
 nepszava.us/marki-zay-tobb-szazmillio-forinttal-nem-szamolt-el-nem-lehet-tudni-hova-tunt-el-a-penz/
szüzesség elvesztése
Amadeus
Hamar ment neki is.
Mikey
Vihar a biliben. Ez a pár száz millió egy országos kampányra amiben hat párt vesz részt közösen, nagy nulla. Semmi. A Fidesz választási büdzséje - csak a direkt kampányra költött pénzt nézve, az osztogatást nem is számolva - ennek minimum kétszázszorosa volt. Inkább több. Két nagyságrendnyi különbség. Egy vicc az egész. Mondom ezt úgy, hogy biztos vagyok benne, hogy igaz a sztori. Legalábbis a magja igaz. Mert máshogy egyszerűen ma, a jelenlegi törvényi/szabályozói keretek és egyéb nehezítő tényezők miatt nem lehet országos kampányt csinálni. Egy a kormányzó párthoz mérten miniatűrt se. Muszáj "kreatívkodni" a költésekkel, különben nincs kampány.

A kérdés csak az, hogy ment-e rokonnak, barátnak, havernak belőle, vagy a kampányra ment, csak így. Utóbbi esetben nincs mit nézegetni. Nálam a szüzesség elvesztése az előbbit jelentené. Vagy például az, ha kiderülne, hogy az általa vezetett önkormányzat hemzseg a korrupciótól. Ez, ahogy kezdtem: csak vihar a biliben. A kérdés inkább az, hogy miért jelent ez meg a Népszavában. KInek az érdekéből? A haldokló MSZP utolsó rúgásainak egyike? Esetleg a Jobbik botrány sorozat mellékterméke? Vagy Gyurcsány keze van ebben is? Úgy értem ebben tényleg? 😊


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 38 094 — #NoStress
Bár Jan pár napja már szépen összefoglalta és levezette, hogy miért nem kell rápánikolni a kormányzat fakivágási törvénymódosításaira, ez a videó kissé még tovább cizellálja a témát.

 youtu.be/QOCey6dnRuc

több mint 3 éve
Lecsó Denver Broncos 3 402
Navracsics Tibor: 2023 első negyedévében jöhetnek az első uniós pénzek.

Feltéve, ha sikerül megállapodnunk az Európai Bizottsággal.

És ha nagyanyámnak tökei lettek volna, ő lenne a nagyapám. Plíz Csicska, dont give me hope! 😀
Zsellértelkes Vrij
A választások után meg szeptember volt a vers, nem? Havonta halasztják a srácok két hónappal 😊
somoskovig
Nem, a hivatalos narratíva régóta az, hogy ha meg is egyezünk, akkor is a jövő év közepén/végén lesz csak érdemi pénz. És még az sem biztos, mert ha ugyanúgy bizonyíték kell az EU-nak, nem ígéret, mint a lengyeleknél, csak akkor kapjuk meg, ha teljesítünk is. Szóval én nyugodtan tartom a forint shortomat, bármit is mond az itt felmagasztalt Balásy Zsolt 😊
Szerény véleményem az, hogy idén nem lesz lóvé, de még a 23-as költségvetést sem fogja kihúzni a szarból.
Ez a mindjárt megegyezünk és jön a lóvé duma nem tudom kinek szól.
több mint 3 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 631
 nepszava.us/marki-zay-tobb-szazmillio-forinttal-nem-szamolt-el-nem-lehet-tudni-hova-tunt-el-a-penz/

szüzesség elvesztése
Amadeus
Most tűnik először félig- meddig profi politikusnak. A kampányhoz pénz kell, az tudvalevő, hogy az ellenzéki partok basztak a minimumon túl forrást adni a központi kampányhoz, mégis honnan szedjen össze a milliárdokat? Onnan ahol van valamiféle kapcsolatrendszere, plusz rühellik Orbánt (soros, amerikai félcivil szervezetek plusz a demokraták stb) ez teljesen logikus és be is jött neki. Esetleg ha normálisabb kampány-tanácsadókat szed össze, tán még értelme is lett volna az elköltött pénznek.

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 3 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 990
Navracsics Tibor: 2023 első negyedévében jöhetnek az első uniós pénzek.

Feltéve, ha sikerül megállapodnunk az Európai Bizottsággal.

És ha nagyanyámnak tökei lettek volna, ő lenne a nagyapám. Plíz Csicska, dont give me hope! 😀
Zsellértelkes Vrij
Lassan olyan lesz ez, mint az Újpest bajnoki címe.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
MC12 New Orleans Saints Kennesaw State Owls 7 631
Navracsics Tibor: 2023 első negyedévében jöhetnek az első uniós pénzek.

Feltéve, ha sikerül megállapodnunk az Európai Bizottsággal.

És ha nagyanyámnak tökei lettek volna, ő lenne a nagyapám. Plíz Csicska, dont give me hope! 😀
Zsellértelkes Vrij
A választások után meg szeptember volt a vers, nem? Havonta halasztják a srácok két hónappal 😊
somoskovig
Szegény Navra is rálépett a nagymártoni útra 😊 először nyár vége volt, aztán október, aztán 2 hete azt mondta, hogy éve vége és akkor ezek szerint első negyedév jövőre 😊

“Kafka nem kitalálta az abszurdot, hanem először írta le, hogy működik a modern világ”
több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 424 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Navracsics Tibor: 2023 első negyedévében jöhetnek az első uniós pénzek.

Feltéve, ha sikerül megállapodnunk az Európai Bizottsággal.

És ha nagyanyámnak tökei lettek volna, ő lenne a nagyapám. Plíz Csicska, dont give me hope! 😀
Zsellértelkes Vrij
A választások után meg szeptember volt a vers, nem? Havonta halasztják a srácok két hónappal 😊
somoskovig
Jaja. De mar tenyleg csak egy kicsit kell varni es kibírni! XD XD

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
NB2 New England Patriots 29 698 — nabege2@yahoo.com
 www.youtube.com/watch?v=1t2atXgG2Lk
több mint 3 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 669 — Chiefs GM
Navracsics Tibor: 2023 első negyedévében jöhetnek az első uniós pénzek.

Feltéve, ha sikerül megállapodnunk az Európai Bizottsággal.

És ha nagyanyámnak tökei lettek volna, ő lenne a nagyapám. Plíz Csicska, dont give me hope! 😀
Zsellértelkes Vrij
A választások után meg szeptember volt a vers, nem? Havonta halasztják a srácok két hónappal 😊

több mint 3 éve
Brouwerij van de Vrij Baltimore Ravens 14 424 — Слава Україні! Героям слава! Schild ende vriend
Navracsics Tibor: 2023 első negyedévében jöhetnek az első uniós pénzek.

Feltéve, ha sikerül megállapodnunk az Európai Bizottsággal.

És ha nagyanyámnak tökei lettek volna, ő lenne a nagyapám. Plíz Csicska, dont give me hope! 😀

'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'

"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."

Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 3 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 589 — WHO DAT!!!!
Volt gáz, nincs gáz ameddig az EU vissza nem vonja a szankciókat 😀😀

 24.hu/fn/gazdasag/2022/09/05/gaz-foldgaz-vlagyimir-putyin-eszaki-aramlat-gavezetek-gazszallitas-gaztranzit-kreml-rezsi-futes/


több mint 3 éve
Mikey Cincinnati Bengals 21 990
 nepszava.us/marki-zay-tobb-szazmillio-forinttal-nem-szamolt-el-nem-lehet-tudni-hova-tunt-el-a-penz/

szüzesség elvesztése
Amadeus
Hamar ment neki is.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION

A Liverbird upon my chest
We are men of Shankly's best
A team that plays the Liverpool way
And wins the championship in May
több mint 3 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 983
 nepszava.us/marki-zay-tobb-szazmillio-forinttal-nem-szamolt-el-nem-lehet-tudni-hova-tunt-el-a-penz/

szüzesség elvesztése
több mint 3 éve
Lecsó Denver Broncos 3 402
Poginak a neoliberalizmus becsípődése szerintem egyszerűen abból a (mellesleg egyre inkább úgy tűnik, hogy jogosnak tűnő) meggyőződésből fakad, hogy a mai válságjelenségekért az a fordulat a felelős, amit ők okoztak. Persze el lehetne várni tőle, hogy legyen elnézőbb, de ő nem az. Amiért nekem szimpatikus. hogy mindezt a meggyőződését viszont nem lángokat szóró szemmel és nyáltól fröcsögő szájjal mondja, (#puzsérróbert) hanem egy kimért stílusban, ami miatt néha tényleg kicsit olyan robot fílingje van, akinél beakadt a lemez.
Lecsó
Na ja, csak a becsípődéssel az a baj, - hogy aktuális legyek - a rossz időért is őket teszi felelőssé egy idő után. Sok baj van a neoliberalizmussal, de az egészen biztos, hogy nem csak ők felelősek a (nyugati világ) mai bajaiért. Kivéve persze, ha a neoliberálisozást úgy műveljük, mint a komcsizást, hogy mindenkire akit felelősnek érzünk, rámondjuk hogy komcsi. 😀
peterk2005 udvari bolond
Persze hogy nem. Pl azok is felelősek, akik ilyen politikust választanak, akármilyen elköteleződésüek is.Meg azok, akik belátják, hogy hibás a rendszer, de kényelemből, önzésből stb tovább működtetik. Meg én is, te is, majdnem mindenki…
Amúgy kire mondta Pogi, hogy neoliberális, aki szerinted nem az?

Szerkesztette: Lecsó
több mint 3 éve
Lecsó Denver Broncos 3 402
A közgazdaságtan meg nem lehet matematikai modellekkel leírni, mert a gazdasági döntéseket emberek hozzák. A közgazdaságtan nem természettudomány, hanem társadalomtudomány. Pont az a baj, hogy sokáig természettudományként kezelték.

Csak hogy ne kelljen új arcokat megszokni:
 mandiner.hu/cikk/20170205_erkolcstelen_kozgazdasagtan

Szerkesztette: Lecsó
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 154 — The only discipline that lasts, is self discipline
Poginak a neoliberalizmus becsípődése szerintem egyszerűen abból a (mellesleg egyre inkább úgy tűnik, hogy jogosnak tűnő) meggyőződésből fakad, hogy a mai válságjelenségekért az a fordulat a felelős, amit ők okoztak. Persze el lehetne várni tőle, hogy legyen elnézőbb, de ő nem az. Amiért nekem szimpatikus. hogy mindezt a meggyőződését viszont nem lángokat szóró szemmel és nyáltól fröcsögő szájjal mondja, (#puzsérróbert) hanem egy kimért stílusban, ami miatt néha tényleg kicsit olyan robot fílingje van, akinél beakadt a lemez.
Lecsó
Na ja, csak a becsípődéssel az a baj, - hogy aktuális legyek - a rossz időért is őket teszi felelőssé egy idő után. Sok baj van a neoliberalizmussal, de az egészen biztos, hogy nem csak ők felelősek a (nyugati világ) mai bajaiért. Kivéve persze, ha a neoliberálisozást úgy műveljük, mint a komcsizást, hogy mindenkire akit felelősnek érzünk, rámondjuk hogy komcsi. 😀


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 154 — The only discipline that lasts, is self discipline
A média click-baitel, és ezzel is OV malmára hajtja a vizet.
A rezsicsökkentés eltörlése mögött a sajtóban és azon keresztül a ballib világban most ugyanaz a vágyvezérelt gondolkodás megy, mint tavasszal.
Lehet remélni, hogy kijönnek a rezsiszámlák, és két hónap múlva az éhező, fagyoskodó emberek és a hozzájuk csatlakozó becsődölt vállalkozások felkötik az első lámpaoszlopra Viktort és az egész bagázst, de reálisabb forgatókönyv, hogy a lakossági fogyasztás 2-3, esetleg 5%-kal csökkeni fog, a kisvállalkozásoknak pedig csődbe megy az 5%-a, és nem történik semmi.vpi
Hát szerintem ez jóval több, mint a semmi. Éppenséggel durván sok. Értem, hogy ez a poltopic, de amikor gazdasági krízis helyzet van, akkor engem sokkal kevésbé érdekel, hogy Orbán / a NER hogyan jön ki belőle, és sokkal jobban az, hogy a társadalom milyen veszteségeket könyvel el.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
peterk2005 udvari bolond Indianapolis Colts Stanford Cardinal 25 154 — The only discipline that lasts, is self discipline
 qubit.hu/2022/09/05/mennyire-hatekonyak-az-oroszorszag-elleni-szankciok
Zsellértelkes Vrij
Az USA és nagyvilág topicból lopom át ide ezt a cikket. Azért, mert a cikkben leírtak intő példa arra nézve, hogy milyen az amikor egy szűk politikai érdek irányítja az egész országot. Mennyire irracionálissá és sérülékennyé tud válni a társadalom egésze, beleértve a gazdaságot is.

Mielőtt félre lennék értve: a politika mindenütt irracionális és rövidlátó, hoz egy csomó rossz döntést. De ahol nincs rátelepedve a társadalom egészére, ott a társadalom képes szakmai / racionális alapon elműködni egy rosszabb elnöki periódusban is. Ahol az időjárásnak is az elvártak szerint kell alakulnia, ott viszont nem. És ez rendkívül sérülékennyé tud tenni egy országot / társadalmat. (Ebbe is szoktak idővel belebukni.)


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 3 éve
Borbinho Indianapolis Colts Old Dominion Monarchs 11 535 — Rent Free - Megrögzött Colts Fan


Azert ez picit szurrealis...

Nalunk majd csirkefarhatat vagy egy gazszamla rezsicsokkentett reszet lehet majd megnyerni az 1000 forintos hivasdijas musorban 😀

"Overjoyed, the wolf devours his leg that's been torn off by a trap. Praised be the day that gave me food, he cries."
több mint 3 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 16 193 — zászló zászló szív
A Pogátsa-Róna vitához:
Hogy Pogátsa lenne a közgáz Puzsérja? Hááát...
Puzsér most nem tudom melyik szakmában utazik, meg mi a végzett szakmája, de nekem ő egy fikagenerátor. Vannak jó poénjai, meg néha, amikor komolyan veszi magát, akkor előjön belőle pár értelmes gondolat, de ha a relevancia a kérdés, akkor nem tudom milyen témában van az első helyen egy szerkesztő listáján???
Pogátsa ezzel szemben szociológusként/közgazdászként konzekvens képviselője egy olyan irányzatnak (ökológiai közgazdaságtan) ami nem túl régen kezdett a köztudatba beépülni, és ezért tűnhet sokaknak egy felkapott megmondóembernek. Lehet, hogy a sok médiaszereplés, vagy a blogolás miatt kicsit elbulvárosodott, de legalább érthetően, stílusosan elmondja azt, amit soha senki nem hallgatna meg mondjuk egy TGM-től (#vénkomcsi, #ciceróikörmondatok) vagy egy Lányi Andrástól (#kiafaszomazalányiandrás).

A Ciprasz/Varufakisz-os érvhez már Gyurma leírta a lényeget. Őket elsodorta a történelem (vagy valaki más), ettől Poginak nem lesz kevésbé igaza. Hogy nem látta előre? Senki nem látta. Még azok a nénik/bácsik sem, aki később elsodorták őket. 😉

Maga a vita vagy beszélgetés szerintem jó volt, ha valaki azt várta, hogy megtudja belőle, lesz-e államcsőd, akkor lehet hogy kiábrándult, de mivel ezt senki nem tudja, kár orákulumokat keresgélni.

Poginak a neoliberalizmus becsípődése szerintem egyszerűen abból a (mellesleg egyre inkább úgy tűnik, hogy jogosnak tűnő) meggyőződésből fakad, hogy a mai válságjelenségekért az a fordulat a felelős, amit ők okoztak. Persze el lehetne várni tőle, hogy legyen elnézőbb, de ő nem az. Amiért nekem szimpatikus. hogy mindezt a meggyőződését viszont nem lángokat szóró szemmel és nyáltól fröcsögő szájjal mondja, (#puzsérróbert) hanem egy kimért stílusban, ami miatt néha tényleg kicsit olyan robot fílingje van, akinél beakadt a lemez.
Lecsó
Így.

A görög témához érdemes elolvasni Varufakisz Adults in the Room könyvét, nyilván elfogult, de attól még érdekes, hogy a szemszögéből mi történt a mainstream libsi médiában megjelent boszorkányüldözés helyett.

Puzsérhoz még annyit, hogy ő esztéta fejjel gondolkodik, ami egyébként fontos, mert az esztétikum a posztmodern politika fontos része.

több mint 3 éve
Lúdas Solymi New England Patriots 9 648
 24.hu/belfold/2022/09/04/rezsi-ar-ceg-bezaras-hullam/

ilyen ez
Amadeus
méltatlanul kevéssé kibeszélt mondat az OVtől, hogy mki jól becsülje meg a munkáját, ami van (vagy legalábbis ahogy én mondom amíg van).
ne legyen igazam, de jövő év nagyon kemény lesz. munkaerőhiány nem lesz. vagy nem ilyen formában, mint most.
csebi
„Beszéltem sok vállalkozással, szerencsének mondhatja az magát, aki a tavalyihoz képest hat-nyolcszoros áron, de fixáras szerződést tudott kötni egy évre” – tette hozzá.

És amúgy ha fogja magát az energiaszolgáltató és felmondja egyoldalúan a szerződést? (Azt hiszem ilyenre is volt példa.) Akkor lehet menni perelni meg bíróságra járkálni? Persze az üzlet / vállalkozás ugyanúgy bezár mert nem tudja fenntartani magát.

Szerintem egyébként sokkal nagyobb a füstje mint a lángja a jelenlegi helyzetnek, illetve a következményeknél 100xorta nagyobb a hisztéria.
Biztos felforralták alattam is a vizet, meg nem felnőtt fejjel láttam 2008-2009-et, de az egészségügy is már 20 éve éppen összeomlik, az oktatás is már vagy 20 éve éppen összeomlik, a Covid alatt is tönkrement már minden vállalkozás 2x...

Nem, nem azt mondom, hogy minden a legnagyobb rendben és ne lehetett volna máshogy csinálni (hajajj, dehogynem), csak szerintem most jóval magasabb a pánikhangulat szintje, mint az le fog csapódni / megvalósulni fog.
bobi0092
Ooookééé, végülis van különbség a lassú haldoklás meg a hirtelen halál között.
Végignézve teljesen más az, amikor a csapatod már a félidőben elbukta a meccset, meg amikor úgy néz ki, hogy meg is nyerheti, csak épp az utolsó drivera nincs idő...

Persze, végülis teljesen jó, hogy össze-vissza központosítják a kórházakat, megszüntetnek osztályokat, nő a várósor, stb... végülis, szenvedni mi is tudunk úgy mint az oroszok, azt az egyet megtanultuk tőlük.
Lúdas Solymi
A média click-baitel, és ezzel is OV malmára hajtja a vizet.
A rezsicsökkentés eltörlése mögött a sajtóban és azon keresztül a ballib világban most ugyanaz a vágyvezérelt gondolkodás megy, mint tavasszal.
Lehet remélni, hogy kijönnek a rezsiszámlák, és két hónap múlva az éhező, fagyoskodó emberek és a hozzájuk csatlakozó becsődölt vállalkozások felkötik az első lámpaoszlopra Viktort és az egész bagázst, de reálisabb forgatókönyv, hogy a lakossági fogyasztás 2-3, esetleg 5%-kal csökkeni fog, a kisvállalkozásoknak pedig csődbe megy az 5%-a, és nem történik semmi.

Ha az első reális forgatókönyv lenne, szerinted engednék, hogy kontrollálatlanul elégedetlenségi cunami pusztítsa el őket? Vagy kerül amibe kerül belenyúlnának a rendszerbe? Vagy legrosszabb esetben az élére állnának az elégedetlenségnek?
vpi
Leírtam már többször is, nem számítok ilyenre.
AMost, hogy az EU le tudja verni a gázárakat, így csak a szept-október lehet húzós, bár ha enyhe idő lesz, mint szokott, akkor annyira nem, utána a csúsztatott elszámolás miatt télen meg már csökken az ára.

Továbbá ha nagyon nagy gebasz lenne, akkor meg az EU csak ad pénzt.
Vagy veszünk fel a kínaiaktól meg az isten tudja kitől cofidiszhitelt.

Lesznek olyanok akik rosszul járnak, de nem lesznek éhező meg fagyoskodó tömegek az EU-ban.