Politika
63 feliratkozó
17 napja
a Momentumban, a Párbeszédben és az eredeti LMP-ben is voltak olyan pontok, amivel tudtam azonosulniNincs baloldali magyarpéter. A Magyar Péter sztori lényege az, hogy itt van ez mérges pali, aki kilépett a nerből és van elég insider infója ahhoz, hogy szétverje azt. Fogalmilag értelmezhetetlen ennek a baloldali verziója.
de igaza van ozibozi-nak.
kellene egy baloldali Magyar Péter is, hogy kiegyenlítettebb legyen a mezőny
rva
Ettől hiteles sokak szemében, ez a termék amit eladott. Mérges pali, aki bukta a karrierjét, nőjét, pozícióját, barátait. Ki ne tudna ezzel azonosulni? Tipik underdog white male story, maga az irányba fordított, ideamentes lázadás. Az igazi magyar Trump.
Ahogy Marilyn Manson énekelte, “nem együttes vagyunk, hanem 5 középső ujj”.
17 napja
Ezt a részét értem, a kérdés az nálam, hogy akkor igazából a régi pártok maguk szarok és a legyalulásukkal potenciálisan elveszíthetünk jó politikusokat, vagy maguk a politikusok a rosszak, akkor viszont mégiscsak számít a jelölt személye?A DK-nak volt egy fix megörökölt MSZP-s magja, csúnya ilyet mondani, de ismert okok miatt fogyatkozó. Az ő megjelenésük torpedó volt egyébként. Az MSZP a DK megjelentése után gyakorlatilag elvesztette a bázisát, megélhetési politikusok maradtak. A Párbeszéd Karácsonnyal kishitű volt. Lehetőségük volt kitőrni megszerezve Budapestet, nem hitték el, hogy meg tudják csinálni. Az LMP tele volt árulókkal. A Momentum mindenkivel szövetkezni próbált, és ideológiailag megkérdezhető döntéseik voltak (jobber vonal bejött pár témában, főleg covid idején), emellett a szelektálással is voltak problémák (pl nem vettek be egy embert se a pártba, aki nem izrael-párti a palesztin kérdésben).De mi a faszom az a "jó jelölt", amit keresünk, akiről írunk?!Erre azt kérdezném vissza, hogy akkor mitől rosszak az eddigi ellenzékiek? Mármint az emberek nem szavazták be őket, de akkor az most a pártjaik miatt volt vagy a személyük miatt?
Mitől jó egy ellenzéki jelölt egy autoriter maffiaállamban? Vagy mitől rossz?
Őszentsége Sobri Jóska
StormST
Cruyffista

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
17 napja
De mi a faszom az a "jó jelölt", amit keresünk, akiről írunk?!na bmeg ezt már nyúlom és küldöm is a Schiffer Hont brigádnak triggernek
Mitől jó egy ellenzéki jelölt egy autoriter maffiaállamban? Vagy mitől rossz?
A fanyalgó kommenteket olvasva az az érzésem, hogy Dániában élünk, és az a legfőbb probléma az országban, hogy a kappendrupi tóvidéken a tarajos gőték párzási időszakában hangosan csengetnek az arra haladó kerékpárosok, és ez zavarja szegény kis kétéltűeket. Mert akkor tényleg nem mindegy, hogy egy mentálcoach vagy egy állatorvos az, aki ezügyben képviselni fog minket a Folketingben.
De ahol az egész ország rothad egy oroszbarát hatalommániás maffiafőnök és homofób, náci és ostobán dilettáns segédcsapatainak gátlástalan és önérdekvezérelt dúlásainak következtében, ott bármelyik jelölt jó jelölt -legyen vállalkozó, látássérült, ápoló vagy jogász- aki nem az aktuális hatalom érdekeit képviseli.
Őszentsége Sobri Jóska
a bowl.hu politika fórum Hópium fogyasztója
17 napja
Melyik másikban kéne?Ebben a véleménybuborékban.De mi a faszom az a "jó jelölt", amit keresünk, akiről írunk?!Nehéz lesz megverni ebben a kampányban ezt a hozzászólást
Mitől jó egy ellenzéki jelölt egy autoriter maffiaállamban? Vagy mitől rossz?
A fanyalgó kommenteket olvasva az az érzésem, hogy Dániában élünk, és az a legfőbb probléma az országban, hogy a kappendrupi tóvidéken a tarajos gőték párzási időszakában hangosan csengetnek az arra haladó kerékpárosok, és ez zavarja szegény kis kétéltűeket. Mert akkor tényleg nem mindegy, hogy egy mentálcoach vagy egy állatorvos az, aki ezügyben képviselni fog minket a Folketingben.
De ahol az egész ország rothad egy oroszbarát hatalommániás maffiafőnök és homofób, náci és ostobán dilettáns segédcsapatainak gátlástalan és önérdekvezérelt dúlásainak következtében, ott bármelyik jelölt jó jelölt -legyen vállalkozó, látássérült, ápoló vagy jogász- aki nem az aktuális hatalom érdekeit képviseli.
Őszentsége Sobri Jóska
Gyurma Pappa
SBL
Nem nagyon értem, hogy mit szeretnél mondani. Ez egy jó hsz volt, tetszett Jóska aggódása a dán gőték iránt. Semmi mást nem mondtam

17 napja
a Momentumban, a Párbeszédben és az eredeti LMP-ben is voltak olyan pontok, amivel tudtam azonosulniBarabásricsi most most olvassa Marx tőkéjét (biztos forrásból tudom)
de igaza van ozibozi-nak.
kellene egy baloldali Magyar Péter is, hogy kiegyenlítettebb legyen a mezőny
rva
a bowl.hu politika fórum Hópium fogyasztója
17 napja
oroszok voltak, de elbaszták mert a faszpajtások(vadhajtások) is ott van hostolvameg akarom nézni a jelölteket, erre a cloudflare szervere lehalt. nojsz.veletlen lenne?
slowmotion
csebi
a bowl.hu politika fórum Hópium fogyasztója
17 napja
De mi a faszom az a "jó jelölt", amit keresünk, akiről írunk?!Erre azt kérdezném vissza, hogy akkor mitől rosszak az eddigi ellenzékiek? Mármint az emberek nem szavazták be őket, de akkor az most a pártjaik miatt volt vagy a személyük miatt?
Mitől jó egy ellenzéki jelölt egy autoriter maffiaállamban? Vagy mitől rossz?
Őszentsége Sobri Jóska

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
17 napja
a Momentumban, a Párbeszédben és az eredeti LMP-ben is voltak olyan pontok, amivel tudtam azonosulnide igaza van ozibozi-nak.
kellene egy baloldali Magyar Péter is, hogy kiegyenlítettebb legyen a mezőny
17 napja
Én meg aszittem Klára és tsi azMég nem alapították meg azt a baloldali pártot aki 4-8 év múlva esetleg akár majd koalíció képes lesz, ha már többségbe nem is kerül...és a Humanisták Neked akkor smafu? 😀 😀 (sarcasm)
ozibozi
bogjosi
The Stronger you become, the Weaker you really are.
I wanted Champ to be champ!
17 napja
Még nem alapították meg azt a baloldali pártot aki 4-8 év múlva esetleg akár majd koalíció képes lesz, ha már többségbe nem is kerül...és a Humanisták Neked akkor smafu? 😀 😀 (sarcasm)
ozibozi
...ne gondolkodd túl a dolgokat, ÉLVEZD!
17 napja
Még nem alapították meg azt a baloldali pártot aki 4-8 év múlva esetleg akár majd koalíció képes lesz, ha már többségbe nem is kerül
17 napja
Szerintem ellenzékiként nincs olyan per pillanat, hogy valaki nem a Tiszára szavaz, amíg valami teljesen azonosulhatatlan vastagon bekeretezhető stikli nem kerül elő. Viszont a baloldaliak félelmeit abszolút értem, mert minden jel szerint jobbra fog tolódni a Tisza amint le van fixálva a bázis, és csak ideig-óráig tolják ezt a centrista, mérsékelten politizáló szerepet. Márpedig ez azt jelentené, hogy 3 jobber párt van a parlamentben: Mitanyánk, Tisza, Fidesz (kdnp-vel 4). Ez baloldali szemmel valóban egy teljes rémálom, de amíg a Tisza nem szarik oda a küszöbre, azt kell nézni, hogy a NER le legyen bontva. Amihez nem csak nyerni kell a Tiszának, hanem kétharmad is kéne, ami újabb szintje a problémának. Hiszen kormányváltás esetén a megnövekő kiadásokkal aligha tud kormányon maradni 2030-ban a tisza, és erejük sem lesz 2/3 nélkül szétverni a NER várait. Szóval minden szavazatra szükség van, hogy 2/3 is legyen. Aztán 2026-tól színre lehet lépni a baloldalnak, és el lehet kezdeni érdemben politizálni, hogy 2030-ra legalább azzal arányos parlamenti helyet szerezzenek, ahány baloldali szavazó van az országban.
17 napja
Durrantsd ki, én őszintén várom, hogy 15 év korlátlan hatalom után, miközben Bulgária is bevezeti az eurót, miért is jó nekünk, ha újra ov nyer. Komolyan meggyőzhető vagyok, csak a tényekben hiszek.
Szerkesztette: r.baggio

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
17 napja
Ebben a véleménybuborékban.De mi a faszom az a "jó jelölt", amit keresünk, akiről írunk?!Nehéz lesz megverni ebben a kampányban ezt a hozzászólást
Mitől jó egy ellenzéki jelölt egy autoriter maffiaállamban? Vagy mitől rossz?
A fanyalgó kommenteket olvasva az az érzésem, hogy Dániában élünk, és az a legfőbb probléma az országban, hogy a kappendrupi tóvidéken a tarajos gőték párzási időszakában hangosan csengetnek az arra haladó kerékpárosok, és ez zavarja szegény kis kétéltűeket. Mert akkor tényleg nem mindegy, hogy egy mentálcoach vagy egy állatorvos az, aki ezügyben képviselni fog minket a Folketingben.
De ahol az egész ország rothad egy oroszbarát hatalommániás maffiafőnök és homofób, náci és ostobán dilettáns segédcsapatainak gátlástalan és önérdekvezérelt dúlásainak következtében, ott bármelyik jelölt jó jelölt -legyen vállalkozó, látássérült, ápoló vagy jogász- aki nem az aktuális hatalom érdekeit képviseli.
Őszentsége Sobri Jóska
Gyurma Pappa
17 napja
De mi a faszom az a "jó jelölt", amit keresünk, akiről írunk?!Nehéz lesz megverni ebben a kampányban ezt a hozzászólást
Mitől jó egy ellenzéki jelölt egy autoriter maffiaállamban? Vagy mitől rossz?
A fanyalgó kommenteket olvasva az az érzésem, hogy Dániában élünk, és az a legfőbb probléma az országban, hogy a kappendrupi tóvidéken a tarajos gőték párzási időszakában hangosan csengetnek az arra haladó kerékpárosok, és ez zavarja szegény kis kétéltűeket. Mert akkor tényleg nem mindegy, hogy egy mentálcoach vagy egy állatorvos az, aki ezügyben képviselni fog minket a Folketingben.
De ahol az egész ország rothad egy oroszbarát hatalommániás maffiafőnök és homofób, náci és ostobán dilettáns segédcsapatainak gátlástalan és önérdekvezérelt dúlásainak következtében, ott bármelyik jelölt jó jelölt -legyen vállalkozó, látássérült, ápoló vagy jogász- aki nem az aktuális hatalom érdekeit képviseli.
Őszentsége Sobri Jóska

17 napja
Ezért kell úgy hívni a képviselőt, hogy Jeff Johnson 😀Na, pont ezek azok az emberek, akik bemennek a fülkébe, "hogy is hívták eddig akire szavaztam, jaaaaa, igen, ott van, a Bivalybasznádi Pista, ezt a nevet ismerem"...Nevek...Én nem mondom, hogy jobb lenne vagy rosszabb. Én igazából alapvetően azt vártam/gondoltam, hogy olyan embereket fognak választani, akik már korábbi életükben sok embert elérhettek valahogy, orvosok, tanárok, korábbi lokálpatrióta képviselők, stb., (van pár ilyen körzet országosan, nyilván, csak sok meg nem így jön le a bemutatkozások alapján) mert azokkal be lehet húzni esetleg olyan szavazókat is, akik nem csak pártlogót néznek, hanem a nevet is...És egyébként egy 33 éves sebfejlesztő, vagy egy kőbányai nyugdíjas rendőr nem lehet jó képviselő? Milyen adottságok vagy iskola kell ahhoz, hogy valaki megfeleljen, vagy legalább valakiről ne mondjunk úgy véleményt, hogy nem láttuk, nem hallottuk beszélni, stb. Most arról már nem is beszélek, hogy ha valaki ránézett MP-re az már korrupt g.ci a fideszesek szerint, hiszen már azt is tudjuk, hogy MP rosszabb, mint Gyurcsány. Tényleg csak kíváncsi vagyok ezekre a véleményekre.Én értem amit írsz, nyugodtan tarthatsz hülyének, hogy érdekel ki lesz a képviselő a kerületben, én már csak ilyen barom vagyok... 😀Bevallom férfiasan, eddig a pillanatig nem is néztem meg, hogy az átszabással hogy is változtak meg a pesti OEVKk, szóval most jöttem rá, hogy én a 07-ben vagyok, így a "Hadházy vagy Tisza" nekem nem lesz aktuális.Továbbra sem értem a fanyalgást. Maradjon Viktor, vagy ne maradjon? Legrosszabb esetben egyik szavazógép helyett a másik szavazógép kerül be, csak esetleg közben nem építi, hanem lebontja a NER-t utasítás alapján...
Ellenben egy 33 éves webfejlesztő, egy kőbányai nyugdíjas rendőr vagy az a Trentin Balázs lehet a választás, akiről már tavaly óta cikkeznek a lakájmédiában, hogy vele mutyizott a diákhiteles időkben MP. Jól hangzik így elsőre... 😀
StormST
slowmotion
Egyébként a jelenlegi magyar rendszerben valóban totál feleslegesek az egyéni körzetek, amíg a parlamentben csak a pártfegyelem számít, nem a szavazók esetleges igényei...
StormST
Nálunk pest megye 12 oevk-ban egy monori indul, aki pénzügyi szakember volt. Nem gondolom, hogy azonnal egy dörzsölt politikus lenne, de nem egy haszontalan, csak a sajáté érdekeit néző Pogácsás, vagy valami pócsjános féle nagyképű őstulok féle ember, úgyhogy simán rábíznám a képviselőséget, igaz a másik két hölgyet nem ismerem (még).
Klaci79
Legyenek jók, remélem azok is lesznek, vagy legalább egy közülük, nyilván minden esélyük megvan rá, nyilván érdekes lesz kampányolni ilyen nevekkel azok ellen, akik 2-3 választást nyertek már a körzeteikben, bármelyik oldalon, az ország bármely pontján...
StormST
Gyorsan megkérdeztem pár kollégát (négyet) akiről tudom, hogy eddig Fideszt x-elt.
Hogy hívják a fideszes országgyűlési képviselőnket?
3 nem tudta, egy pedig Boldog Pistát mondta.
Kár, hogy 22 óta nem képviselő.
Jó, nálunk nem Pócs, Menczer vagy Németh Szilárd van, de miről beszélünk?
kittli
De ja, persze, bízzunk abban, hogy csak a pártlogó számít, aztán kiderül...
StormST
17 napja
meg akarom nézni a jelölteket, erre a cloudflare szervere lehalt. nojsz.a lényeg is lehalt:
slowmotion
origo.hu, a magyernemzet.hu, a mandiner.hu, a bors.hu és a vármegyei lapok online felületei
17 napja
De mi a faszom az a "jó jelölt", amit keresünk, akiről írunk?!Mitől jó egy ellenzéki jelölt egy autoriter maffiaállamban? Vagy mitől rossz?
A fanyalgó kommenteket olvasva az az érzésem, hogy Dániában élünk, és az a legfőbb probléma az országban, hogy a kappendrupi tóvidéken a tarajos gőték párzási időszakában hangosan csengetnek az arra haladó kerékpárosok, és ez zavarja szegény kis kétéltűeket. Mert akkor tényleg nem mindegy, hogy egy mentálcoach vagy egy állatorvos az, aki ezügyben képviselni fog minket a Folketingben.
De ahol az egész ország rothad egy oroszbarát hatalommániás maffiafőnök és homofób, náci és ostobán dilettáns segédcsapatainak gátlástalan és önérdekvezérelt dúlásainak következtében, ott bármelyik jelölt jó jelölt -legyen vállalkozó, látássérült, ápoló vagy jogász- aki nem az aktuális hatalom érdekeit képviseli.
17 napja
Na, pont ezek azok az emberek, akik bemennek a fülkébe, "hogy is hívták eddig akire szavaztam, jaaaaa, igen, ott van, a Bivalybasznádi Pista, ezt a nevet ismerem"...Nevek...Én nem mondom, hogy jobb lenne vagy rosszabb. Én igazából alapvetően azt vártam/gondoltam, hogy olyan embereket fognak választani, akik már korábbi életükben sok embert elérhettek valahogy, orvosok, tanárok, korábbi lokálpatrióta képviselők, stb., (van pár ilyen körzet országosan, nyilván, csak sok meg nem így jön le a bemutatkozások alapján) mert azokkal be lehet húzni esetleg olyan szavazókat is, akik nem csak pártlogót néznek, hanem a nevet is...És egyébként egy 33 éves sebfejlesztő, vagy egy kőbányai nyugdíjas rendőr nem lehet jó képviselő? Milyen adottságok vagy iskola kell ahhoz, hogy valaki megfeleljen, vagy legalább valakiről ne mondjunk úgy véleményt, hogy nem láttuk, nem hallottuk beszélni, stb. Most arról már nem is beszélek, hogy ha valaki ránézett MP-re az már korrupt g.ci a fideszesek szerint, hiszen már azt is tudjuk, hogy MP rosszabb, mint Gyurcsány. Tényleg csak kíváncsi vagyok ezekre a véleményekre.Én értem amit írsz, nyugodtan tarthatsz hülyének, hogy érdekel ki lesz a képviselő a kerületben, én már csak ilyen barom vagyok... 😀Bevallom férfiasan, eddig a pillanatig nem is néztem meg, hogy az átszabással hogy is változtak meg a pesti OEVKk, szóval most jöttem rá, hogy én a 07-ben vagyok, így a "Hadházy vagy Tisza" nekem nem lesz aktuális.Továbbra sem értem a fanyalgást. Maradjon Viktor, vagy ne maradjon? Legrosszabb esetben egyik szavazógép helyett a másik szavazógép kerül be, csak esetleg közben nem építi, hanem lebontja a NER-t utasítás alapján...
Ellenben egy 33 éves webfejlesztő, egy kőbányai nyugdíjas rendőr vagy az a Trentin Balázs lehet a választás, akiről már tavaly óta cikkeznek a lakájmédiában, hogy vele mutyizott a diákhiteles időkben MP. Jól hangzik így elsőre... 😀
StormST
slowmotion
Egyébként a jelenlegi magyar rendszerben valóban totál feleslegesek az egyéni körzetek, amíg a parlamentben csak a pártfegyelem számít, nem a szavazók esetleges igényei...
StormST
Nálunk pest megye 12 oevk-ban egy monori indul, aki pénzügyi szakember volt. Nem gondolom, hogy azonnal egy dörzsölt politikus lenne, de nem egy haszontalan, csak a sajáté érdekeit néző Pogácsás, vagy valami pócsjános féle nagyképű őstulok féle ember, úgyhogy simán rábíznám a képviselőséget, igaz a másik két hölgyet nem ismerem (még).
Klaci79
Legyenek jók, remélem azok is lesznek, vagy legalább egy közülük, nyilván minden esélyük megvan rá, nyilván érdekes lesz kampányolni ilyen nevekkel azok ellen, akik 2-3 választást nyertek már a körzeteikben, bármelyik oldalon, az ország bármely pontján...
StormST
Gyorsan megkérdeztem pár kollégát (négyet) akiről tudom, hogy eddig Fideszt x-elt.
Hogy hívják a fideszes országgyűlési képviselőnket?
3 nem tudta, egy pedig Boldog Pistát mondta.
Kár, hogy 22 óta nem képviselő.
Jó, nálunk nem Pócs, Menczer vagy Németh Szilárd van, de miről beszélünk?
kittli
De ja, persze, bízzunk abban, hogy csak a pártlogó számít, aztán kiderül...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
17 napja
meg akarom nézni a jelölteket, erre a cloudflare szervere lehalt. nojsz.a Mihasznánk biztos most pezsgőzik. nem megy a globális árnyék és háttérhatalom COVID terroristáinak az élete.
slowmotion
ezek szokták FB-n meg X-en megmondani, hogy bárcsak ledöglene a FB meg az X 😀
17 napja
hát elvileg lehetséges, hogy a konkurencia akarta blokkolni valahogy a super-hobby modell-makett webáruházat, és az csapott át, de nem nagyon hiszem.meg akarom nézni a jelölteket, erre a cloudflare szervere lehalt. nojsz.veletlen lenne?
slowmotion
csebi
17 napja
meg akarom nézni a jelölteket, erre a cloudflare szervere lehalt. nojsz.veletlen lenne?
slowmotion
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
17 napja
meg akarom nézni a jelölteket, erre a cloudflare szervere lehalt. nojsz.
17 napja
Tudom, hogy ez elkèpesztően 50-es évek. De ezek még mindig nem veszik észre, hogy ez kurvára kontraproduktív.Mandiner:Ez nem vicces sajnos, hanem végtelenül szomorú, ez már az utolsó lépés a kékcédulás választások előtt
Keressük a kampányoló Tisza-jelölteket!
Nem hagyjuk, hogy a Tisza Párt elnöke a választásokig rejtegesse jelöltjeit: arra kérjük olvasóinkat, új elérhetőségünkön jelezzenek minden fontos információt Magyar Péter embereiről.
😀😀😀😀😀😀😀😀😀😀
petey
r.baggio
17 napja
átnéztem a jelölteket, najó a felét.. 😊A dagi már le is baloldalazott mindenkit. Ennyi.
90% a politikában eddig nem érintett, civil, szakmával rendelkező jelölt.
Igen ez volt az ígéret.
nálam szimpatikus eddig..
gondolom beindul a nem értenek a politikához stb stb.. a kormány PR oldaláról,
vajon marinénikre pistabácsikra tudnak majd ezzel hatni (mármint origo m1hirado és tsai)?
csak nem szopják be hogy ezek brüsszel jelöltjei..
Josszi