Politika
65 feliratkozó
több mint 11 éve
Látom neked átjött. És ezen utolsó poszt is válasz arra, miért van hatalmon a fidesz még mindig.Elgondolkodtam, de akkor sem tudom, hogy miként legyen az első az, aki még annyit sem kapott.James007A pécsiek 9 százaléka szavazott Pávára, mégis simán nyert (a szavazatok több mint 10%-ával). Tehát jóval kevesebben szavaztak rá mint korábban. De ide ez is elég. Na ezen kellene elgondolkodni.diverdoctudom, hogy régen is volt. azt viszont igazán megmagyarázhatná valaki, hogy ha évről évre nagyobb sorok vannak, mégis ki a pöcsöm szavaz mindig az aktuális hatalomra?berger90http://img.444.hu/%C3%A9teloszt%C3%A1s-a-blah%C3%A1n.jpgAz a jó ebben, hogy ezer éve van ilyen, de az aktuális kormánnyal nem szimpatizáló emberek ezt mindig fel tudják használni érvként.Schleck
#jobbanteljesítberger90

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 11 éve
egyszer találkoztam vele, nem járunk össze, nyugalom 😊És nem, nem vagyok Selmeczi Gabika (egyébként a feleségem rokona, de mindegy),részvétem! Kitartás!Amadeus91
Gyurma Pappa
ezt már talán mondtam, de az exem unokatestvérét meg Cecíliának hívják, velük sűrűbben találkoztam annak idején 😉

több mint 11 éve
szerk: a sztori sajnos annyira nem meglepő, a '90-es években az a szóbeszéd járta, hogy az ideérkező nyugati cégek képviselőinek büdzséjében külön volt egy sor a korrupciós tételekre....atapapaAz egyik ügyfelem informatikai beszállítója az egyik nagy német luxusautógyárnak (****), és ez az autógyár terjeszkedik Kínában. Ott közölték velük, hogy létre kell hozni egy céget, amiben dolgozik két ember. Az egyik a "párt rokona", a másik egy futkosós-táskás ember, aki hordja a készpénzt. Ezt amikor elmesélték az ügyfelemnek, akkor megkérdezte, hogy "oké, de ezt hogyan?", mire jött a válasz, hogy "semmi gond, megoldjuk a kenőpénz számláról, több évtizedes gyakorlat".
A történet 1 éves, nem a 90-es évek középről való.

több mint 11 éve
Elgondolkodtam, de akkor sem tudom, hogy miként legyen az első az, aki még annyit sem kapott.A pécsiek 9 százaléka szavazott Pávára, mégis simán nyert (a szavazatok több mint 10%-ával). Tehát jóval kevesebben szavaztak rá mint korábban. De ide ez is elég. Na ezen kellene elgondolkodni.diverdoctudom, hogy régen is volt. azt viszont igazán megmagyarázhatná valaki, hogy ha évről évre nagyobb sorok vannak, mégis ki a pöcsöm szavaz mindig az aktuális hatalomra?berger90http://img.444.hu/%C3%A9teloszt%C3%A1s-a-blah%C3%A1n.jpgAz a jó ebben, hogy ezer éve van ilyen, de az aktuális kormánnyal nem szimpatizáló emberek ezt mindig fel tudják használni érvként.Schleck
#jobbanteljesítberger90
több mint 11 éve
több mint 11 éve
bele lehet menni a választási rendszer feszegetésébe, elég sok baja van, de az a szomorú, hogy nem tudtak volna a legprofibb alkotmányjogászok sem olyan rendszert alkotni, ahol ne a fidesz nyert volna. Ellenzék nélkül kurva nehéz.A pécsiek 9 százaléka szavazott Pávára, mégis simán nyert (a szavazatok több mint 10%-ával). Tehát jóval kevesebben szavaztak rá mint korábban. De ide ez is elég. Na ezen kellene elgondolkodni.diverdoctudom, hogy régen is volt. azt viszont igazán megmagyarázhatná valaki, hogy ha évről évre nagyobb sorok vannak, mégis ki a pöcsöm szavaz mindig az aktuális hatalomra?berger90http://img.444.hu/%C3%A9teloszt%C3%A1s-a-blah%C3%A1n.jpgAz a jó ebben, hogy ezer éve van ilyen, de az aktuális kormánnyal nem szimpatizáló emberek ezt mindig fel tudják használni érvként.Schleck
#jobbanteljesítberger90
több mint 11 éve
Elvakultan csapkodsz, és igazolást keresel a mondandómban, pedig nincs benne. Megint a számba adsz olyan dolgokat, amiket nem mondtam.A baltás gyilkos elengedése óta nem volt ennyire kellemetlen külügyi helyzet, de ettől nem lesz Magyarország Észak-Korea, Irán, de még Oroszország sem. Gyurma Pappa
Oroszországban speciel évtizedre börtönbe dugnak gazdasági ellenlábast vagy évente gyilkolnak meg kellemetlenkedő újságírókat.
szerk: a sztori sajnos annyira nem meglepő, a '90-es években az a szóbeszéd járta, hogy az ideérkező nyugati cégek képviselőinek büdzséjében külön volt egy sor a korrupciós tételekre....
Inkább az a durva, hogy már a kitiltásnál járunk, az USA jogállamként szóbeszédre alapozva nem tiltja ki szövetséges állam elvileg megbecsült polgárait. Itt már vélhetően komolyan előrehaladt ügyről beszélhetünk.
több mint 11 éve
A pécsiek 9 százaléka szavazott Pávára, mégis simán nyert (a szavazatok több mint 10%-ával). Tehát jóval kevesebben szavaztak rá mint korábban. De ide ez is elég. Na ezen kellene elgondolkodni.tudom, hogy régen is volt. azt viszont igazán megmagyarázhatná valaki, hogy ha évről évre nagyobb sorok vannak, mégis ki a pöcsöm szavaz mindig az aktuális hatalomra?berger90http://img.444.hu/%C3%A9teloszt%C3%A1s-a-blah%C3%A1n.jpgAz a jó ebben, hogy ezer éve van ilyen, de az aktuális kormánnyal nem szimpatizáló emberek ezt mindig fel tudják használni érvként.Schleck
#jobbanteljesítberger90

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 11 éve
tudom, hogy régen is volt. azt viszont igazán megmagyarázhatná valaki, hogy ha évről évre nagyobb sorok vannak, mégis ki a pöcsöm szavaz mindig az aktuális hatalomra?berger90Az aktuális hatalomból sokan kiábrándúltak, sokkal kevesebb szavazójuk is van, de amíg nem lesz egy tömegeket érdemben megszólítani képes ellenzéki párt, tömörülés vagy akármi, addig 2018-ban a 2 millió alatti szavazatszám is elég lesz a győzelemhez. (Max. nem 2/3-ad lesz.)
több mint 11 éve
Csak azért írok a saját hsz-omra, hogy világos legyen miről van szó, van egy fordulat az ügyben. Nem csak én találtam érthetetlennek ezt az eredményt... a rendőrség nyomozást folytat szavazatvásárlás ügyében. A közbeszéd szerint 30 körüli ember érintett benne, 14 szavazat volt a különbség.Nem, ez teljesen komoly. Ez egy pici falu, itt nincs mód arra hogy körülvegye magát szaktanácsadókkal, akik gondolkodnak helyette. Egy csomó dologban egyedül kell döntenie, és ezeknek a következményei (akár pozitv, akár negatív) elég rövid idő alatt direktben fognak látszani.Most már csak arra leszek kíváncsi, hogy az új pm miután -szemlátomást teljesen felkészületlenül- elnyert egy olyan állást, amelynek semmilyen eleméhez nem ért, tulajdonképpen mit fog csinálni?JanNo offense, de ez irónia akart lenni?
Picit körülnézel, akkor láthatod, hogy elég sok ilyen emberke van sokszor magasabb pozícióban is.cartman023
Másrészt az eddigi pm-ek közül az egyiknek államigazgatási+közgáz diplomája és ilyen gyakorlata volt, a másiknak meg komoly vezetői tapasztalata+ brutál kapcsolatrendszere, mindkettő hatékony volt a maga módján. Erre jön ez a nénike, aki közszerepelni nem tud, vezetői tapasztalata nulla, szakirányú végzettsége nulla, kapcsolatrendszere (a korábbi pm-hez képest) nulla, programja nulla, és akkor ő most nekiáll községet vezetni. Ollé!Jan
Egyrészt hajmeresztő, hogy egy ilyen kicsi és csóró faluban valaki annyira polgármester akar lenni, hogy ilyesmi egyáltalán felmerül. Másrészt -bár közszájon forognak a nevek és összegek- én nem tudhatom hogy ez igaz-e, de ha igen, akkor hogy gondolhatta hogy ez nem fog kiderülni?
több mint 11 éve
hvg.hu/itthon/20141018_Dontott_az_MSZP_Gogos_Zoltan_ul_be_Botkamegújulnak a srácok.
több mint 11 éve
részvétem! Kitartás!Az eredeti kérdésemre amúgy sem válaszoltál, csak mellé beszéltél, de tudod mit nem is kell, mert úgyis csak újbóli mellébeszélés lenne. Továbbra is azt gondolom, hogy ez tragikus, hogy ilyen ország szintjére kerültünk...csebiÉs nem, nem vagyok Selmeczi Gabika (egyébként a feleségem rokona, de mindegy),
Gyurma Pappa
több mint 11 éve
Így kapásbóltudom, hogy régen is volt. azt viszont igazán megmagyarázhatná valaki, hogy ha évről évre nagyobb sorok vannak, mégis ki a pöcsöm szavaz mindig az aktuális hatalomra?berger90http://img.444.hu/%C3%A9teloszt%C3%A1s-a-blah%C3%A1n.jpgAz a jó ebben, hogy ezer éve van ilyen, de az aktuális kormánnyal nem szimpatizáló emberek ezt mindig fel tudják használni érvként.Schleck
#jobbanteljesítberger90
1. Akik szerint nem nagyobbak évről évre a sorok.
2. Akik szerint az ételosztásnál sorban állók száma nem áll egyenesarányosságban a szegények számával.
3. Akik számára szegénységpolitika nem a kormány legfontosabb fokmérője.
több mint 11 éve
első bekezdést leszámítva nem értek veled egyet (pl. h a baltás gyilkos óta ne lett volna, mert én tudok róla, legfeljebb nem vette fel annyira a sajtó, vagy az engem érintő kritikát, de mind1...)Az eredeti kérdésemre amúgy sem válaszoltál, csak mellé beszéltél, de tudod mit nem is kell, mert úgyis csak újbóli mellébeszélés lenne. Továbbra is azt gondolom, hogy ez tragikus, hogy ilyen ország szintjére kerültünk...csebiGyurma Pappa
a többi részét el tudom fogadni, és igazából valószínűleg a tömör megfogalmazás miatt érthettem félre 1-2 dolgot ...
ui.: a képnél meg a linken 2014-es évszámot láttam, azért írtam a jelenlegi állapotot ...
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 11 éve
tudom, hogy régen is volt. azt viszont igazán megmagyarázhatná valaki, hogy ha évről évre nagyobb sorok vannak, mégis ki a pöcsöm szavaz mindig az aktuális hatalomra?http://img.444.hu/%C3%A9teloszt%C3%A1s-a-blah%C3%A1n.jpgAz a jó ebben, hogy ezer éve van ilyen, de az aktuális kormánnyal nem szimpatizáló emberek ezt mindig fel tudják használni érvként.Schleck
#jobbanteljesítberger90
Mindig jövőre
több mint 11 éve
http://img.444.hu/%C3%A9teloszt%C3%A1s-a-blah%C3%A1n.jpgAz a jó ebben, hogy ezer éve van ilyen, de az aktuális kormánnyal nem szimpatizáló emberek ezt mindig fel tudják használni érvként.
#jobbanteljesítberger90
több mint 11 éve
Az eredeti kérdésemre amúgy sem válaszoltál, csak mellé beszéltél, de tudod mit nem is kell, mert úgyis csak újbóli mellébeszélés lenne. Továbbra is azt gondolom, hogy ez tragikus, hogy ilyen ország szintjére kerültünk...csebiElvakultan csapkodsz, és igazolást keresel a mondandómban, pedig nincs benne. Megint a számba adsz olyan dolgokat, amiket nem mondtam. A baltás gyilkos elengedése óta nem volt ennyire kellemetlen külügyi helyzet, de ettől nem lesz Magyarország Észak-Korea, Irán, de még Oroszország sem. (a külügy általában arra törekszik, hogy a lehető legjobban elkerülje a kellemetlen helyzeteket, de ami ez "felett/alatt" van, azt igazából nem szeretnénk elérni, külügyi értelemben vett tragédiát nem szeretnék megérni, mert az pl, hogy 'murica az mondja, hogy nem vagyunk többet szövetségesek...)
Jól hangzik, hogy "húha most egy klubba kerültünk velük", ezt szépen el fogja mondani sokszor majd az ellenzék is, de a valóság az, hogy az egyébként borzasztóan korrupt magyar rendszer valamilyen módon rálépett Obama lábára, mert eddig ők is szépen tűrték, hogy a nyilván évek (évtizedek) óta szennyben úszó kishazánk tegye a "dolgát". A korábbi amerikai nagykövet (aki egyébként repi volt) vidáman pózolt az akkori (szintén hasonlóan korrupt) magyar vezetőkkel, többek között egy bizonyos Ferenccel is.
És nem, nem vagyok Selmeczi Gabika (egyébként a feleségem rokona, de mindegy), és nem, nem beszéltem mellé. Bocsánat, hogy próbálom a helyén kezelni a dolgokat, de ez ebben a bipoláris országban lehetetlen. Azért még próbálkozom majd. Csak azért gondolj már bele, hogy azt várod, hogy bólogassak, "igen, tragikus, fújj Orbán", és ha mást mondok mellébeszélek, és meg sem próbálod megérteni, hogy mit akarok mondani. Aki nem ítél csípőből, az csak fidesznyik lehet, világos logika.
A Bush-Putyin kép 2007-es egyébként, akkor tudtommal az egyik Bush még a regnáló amerikai elnök volt. Csak arra utaltam, hogy az amerikai külpolitika nem azért ítéli el Putyint mert (fél)diktatúrát vezet, hanem mert újabban amerikai érdeket sért, ahogy minden bizonnyal a Habony vezette banda is (akit egyébként egy teljesen idióta és tehetségtelen fasznak tartok, aki még arra is képtelen, hogy adjon legalább a látszatra, hogy ő nem korrupt vagy legalábbis nem enenk a rendszernek köszönheti, hogy lett valaki). Hogy a Vida hogy jön ide, az most engem is meglepett, mert eddig meg voltam győződve, hogy ő súlytalan, de akkor ezek szerint tévedtem. Volt már ilyen.
Mivel 0 magyar hírműsort nézek, és kizárólag a CNN-t, napi politikai "show" műsorokat és egyéb amerikai hírműsorokat nézek, főleg angol és amerikai újságok elektronikus változatát olvasom (nyilván a kötelező index-444-mno-nol reggeli térdcsapkodás mellett), így van rálátásom az amerikai közvéleményre.
Az ukrajnai helyzet tálalása pedig igenis sokat számít. Ha úgy tálalná az amerikai média, hogy "ohh helyi konfliktus, majd megoldják", akkor Putyinról élő "misztikus" kép maradhatott volna sértetlen. De a média elég erősen tudatosítani akarja (és tudja is), hogy bizony Oroszország itt bizony rosszfiú, és bizony-bizony a gonosz tengelyében ugyan történtek helycserék, de ha így meg tovább akkor Mother Russia is bekerül oda szépen.

több mint 11 éve
Van így értelme a szavazásnak, hogy minden olyat helyet, ahol nem a fidesz nyert megtámadnak és hogyhogy nem új szavazás lesz. Ózdon is majd szépen odaszállítják a nemhiábaszületteket az urnához azt nyer az ő kutyájuk kölyke. Éljen a demokrácia!!!NB2Kíváncsi vagyok, hogy Szegeden kitalálnak e valamit.
több mint 11 éve
ja és a jelenben az számít, ami a 3-4 évvel ezelőtt volt ...húha, most aztán nagyon megnyugtattál, hogy mennyivel jobb nekünk... nem tragikus ez, hogy most már azt mondjuk, hogy annak az Oroszországnak a szintjén vagyunk, ahol 10-15 éve KGB-s diktatúra van? ugye ahol volt olyan szavazás, ahol az egyik elnök jelölt azért lépett vissza, mert ennél fontosabb az élete és a stb.? nem lennék erre ennyire büszkecsebiA nyugalmad (bocsánat, de így van) teljesen másodlagos számomra. Tényszerűen annyit közöltem, hogy Észak-Korea és Irán, amely országok ellen pl. nemzetközi embargó van és állandó katonai fenyegetés egy másik klub. Oroszország, amíg nem veszélyeztette különösképpen és közvetlenül az amerikai érdekeket (3-4 évvel ezelőttig) teljesen jól meg volt az USA-val, és akkor nem különösebben izgatta őket sem, hogy egy-két oligarcha csak úgy bekerült a kóterba, vagy hogy folyamatosan teszik tönkre az ellenzéket. Az amerikai közvélemény egy jelentős része meg úgy gondol Putyinra, mint egy erős vezetőre, aki rendet tesz, és meggyőződésük, hogy ott igazából nincs is akkora gond. Most nyilván az ukrajnai helyzet tálalása kicsit megváltoztatta a dolgokat.
Szemléltetném is a mondandómat:
Gyurma Pappa
azt, hogy az amerikai közvélemény mit gondol, meg számomra teljesen másodlag, bár azt innen te honnan tudod, hogy az a közvélemény hogyan gondol Putyinra, ez kérdéses számomra ...
"ukrajnai helyzet tálalása" jajj de selmeci gabisan fogalmaztál, lehet te vagy ő?
ez azt szemlélteti, hogy Putyin találkozott 2 amerikai állampolgárral, akik a jelenlegi elnökre semmi hatással nincsenek, és így a politikára sem. Egyik sem szenátor vagy képviselő. A fiatalabb szónoklatokat tart jelenleg, meg memoárt ír, az idősebb pedi 1993 óta max. humanitárius akciókban vesz részt. Teljesen irreleváns a képed. Ennyi erővel berakhatom a Rodmanes képeket Észak-Koreából is.
Az eredeti kérdésemre amúgy sem válaszoltál, csak mellé beszéltél, de tudod mit nem is kell, mert úgyis csak újbóli mellébeszélés lenne. Továbbra is azt gondolom, hogy ez tragikus, hogy ilyen ország szintjére kerültünk...
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 11 éve
húha, most aztán nagyon megnyugtattál, hogy mennyivel jobb nekünk... nem tragikus ez, hogy most már azt mondjuk, hogy annak az Oroszországnak a szintjén vagyunk, ahol 10-15 éve KGB-s diktatúra van? ugye ahol volt olyan szavazás, ahol az egyik elnök jelölt azért lépett vissza, mert ennél fontosabb az élete és a stb.? nem lennék erre ennyire büszkecsebiA nyugalmad (bocsánat, de így van) teljesen másodlagos számomra. Tényszerűen annyit közöltem, hogy Észak-Korea és Irán, amely országok ellen pl. nemzetközi embargó van és állandó katonai fenyegetés egy másik klub. Oroszország, amíg nem veszélyeztette különösképpen és közvetlenül az amerikai érdekeket (3-4 évvel ezelőttig) teljesen jól meg volt az USA-val, és akkor nem különösebben izgatta őket sem, hogy egy-két oligarcha csak úgy bekerült a kóterba, vagy hogy folyamatosan teszik tönkre az ellenzéket. Az amerikai közvélemény egy jelentős része meg úgy gondol Putyinra, mint egy erős vezetőre, aki rendet tesz, és meggyőződésük, hogy ott igazából nincs is akkora gond. Most nyilván az ukrajnai helyzet tálalása kicsit megváltoztatta a dolgokat.
Szemléltetném is a mondandómat:

több mint 11 éve
húha, most aztán nagyon megnyugtattál, hogy mennyivel jobb nekünk... nem tragikus ez, hogy most már azt mondjuk, hogy annak az Oroszországnak a szintjén vagyunk, ahol 10-15 éve KGB-s diktatúra van? ugye ahol volt olyan szavazás, ahol az egyik elnök jelölt azért lépett vissza, mert ennél fontosabb az élete és a stb.? nem lennék erre ennyire büszkeHát biztos én vagyok a naív, de talán elférne a köztévében, hogy kitiltják az USÁ-ból a magyar vezérkar egy részét, kb. Irán és Észak-Korea szintjére rakva minket...gabokockaAzért nem, maradjunk annyiban, hogy Oroszország szintje.
Gyurma Pappa
Mi vagyunk a homok a gépezetben, a bot a küllők között, a tüske a köröm alatt. Mi vagyunk, akikbe beletörik a fog és a bicska, és beleszorul a fejsze is. Mi vagyunk az a Dávid, akit jobb, ha elkerül, a Góliát. A párttal, a néppel egy az utunk, a jelszavunk munka és béke.
több mint 11 éve
bocs a dupláért, de mit találtam: magyarnemzetipart.huÉrdekes a gazdáspolitikai programjuk...
Ez mehetne a vicc topikba is, annyira zseniális 😀.MarioAna
We didn't take this lightly for Johnny Unitas to share this plaza with the greatest defensive player of all time. (Steve Biscotti)
We did it our way. We made sure they started putting in rules for offense! (Ray Lewis)
több mint 11 éve
nekem erről a kedvencem jut eszembeVan így értelme a szavazásnak, hogy minden olyat helyet, ahol nem a fidesz nyert megtámadnak és hogyhogy nem új szavazás lesz. Ózdon is majd szépen odaszállítják a nemhiábaszületteket az urnához azt nyer az ő kutyájuk kölyke. Éljen a demokrácia!!!NB2(kicsit olyan, mint az a vicc, amikor a skinek elkapják a cigányt, és azt mondják, hogy dobjon egy kockával. egytől ötig nagyon helyben hagyják, hatnál meg újra dobhat.)slowmotion
megy a róka az erdőben, találkozik a farkassal
- te farkas, menjünk, verjük meg a nyulat.
- oszt mé'?
- hát, ha nincs rajta sapka azért, ha van akkor meg azért.
elmennek, elkalapálják a nyulat. Másnap megy megint a róka...
- te farkas, menjünk, verjük meg megint a nyulat
- oszt most mé'?
- hát, kérünk tőle cigit, aztán, ha szűrővel adja, azé, ha nem, akkor azé.
elmennek a nyúlhoz, mondja a róka neki
- te nyúl, adjál cigit
- szűrővel vagy anélkül? - kérdez vissza a nyúl, mire a farkas
- nézd má' róka, ezen már megint nincs sapka.
több mint 11 éve
Csak az egy vicc, ez meg elvileg egy demokratikus köztársaság lenne Európában.Van így értelme a szavazásnak, hogy minden olyat helyet, ahol nem a fidesz nyert megtámadnak és hogyhogy nem új szavazás lesz. Ózdon is majd szépen odaszállítják a nemhiábaszületteket az urnához azt nyer az ő kutyájuk kölyke. Éljen a demokrácia!!!NB2(kicsit olyan, mint az a vicc, amikor a skinek elkapják a cigányt, és azt mondják, hogy dobjon egy kockával. egytől ötig nagyon helyben hagyják, hatnál meg újra dobhat.)slowmotion
touchdown..... touchdown, bears!!

