Soccer

42 feliratkozó

több mint 3 éve
YoungZeeZee 9 964
Hello, Döme akkor a világ legdrágább játékosa volt rövid ideig, és a hivatalos vételáron felül a görögök egymillió márkával egy bőrönddel várták az Ilka borozóban /Ilka utca,Zugló/
Imre bácsi barátját, aki elosztotta ezt azok között /OTSH, stB/
akik eldöntötték hogy oda fog igazolni és kész , őt még edzőnek is odavitték Pireusba, úgy fizették ki, jórészt cashben.
Részben Ebből is privatizálták családilag az IBUSZ mellett még jó pár céget, amelyek utána majd évtizedig vissza támogatták a Honvédot azokban a zavaros időkben.
Nem volt neki beleszólása semmibe a legjobb évei alatt, utána meg már 30 felé kevés volt a top csapatokhoz, a cigi meg a pia sem segített, meg a folyamatosan halasztott műtétek miatti fájdalomcsillapítók, de abban az időben még nem számítottak ezek akkora bűnnek, mint manapság, de a fizikumot nem segítette.
Az ucsó esélye a Juve lett volna, de ők a fiatalt A.Möllert vitték helyette, nem a majd harmincas nem ép toppon lévő Bolognában folyamatosan injekciókkal játszó magyart.
ozibozi
Koszi az infot.de se a frankfurt se a olympiakos nem volt top csapat akkor.
Detar erdemeit nem akarom elvinni mert ha jol tudom a juvenal mar jatszott is edzesen csak a "kormany" mashova adtal el.sajna.utana jott platini a kepbe.
Szobo: sok penzert, nagy csapat.nemreg volt bl es pl gyoztes.
több mint 3 éve
warr_b Washington Commanders 31 067 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Közben Pávkovics Vasas, mehh


Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 3 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 957 — Colts Fan
Nagyon vicces, ahogy Caicedo-ért a Chelsea hajtott, Lavia- ért a Pool, megakadt a Caicedo deal, ezért rámozdult a Chelsea Lavia-ra, erre most a Pool Caicedo-t akarja.
Gyönyörű licit háború lesz ebből, 2 kétségbeesett vevővel, és két higgadt eladóval.
több mint 3 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 42 229 — LIGHTS OUT!
Közben Zaniolo az Aston Villába tart, túl szép minden ott a Villánál, Emery most fog belehugyozni a konektorba.
Tony Adams
30 misi soknak hangzik érte.

több mint 3 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 957 — Colts Fan
Közben Zaniolo az Aston Villába tart, túl szép minden ott a Villánál, Emery most fog belehugyozni a konektorba.
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 597 — Lucas Scott
30yo has been leaning towards stayingBeki
akkor MIÉRT?
Duff
allitolag nagyon bejottek az uj edzo modszerei, kommunikacioja, vizioja, es taktikai felfogasa.
csebi
Ezt tudom, azt nem értem, miért fogadta el a BM ajánlatát Levy ezek fényében. Érted a TOP3 csatár a világon, maradni akar, nincsenek sztárallűrjei, kb. már most klublegenda. Ilyen szintű játékost, ilyen szerencsétlen csapat, mint a Spurs soha nem fog igazolni. Ha nem kamu és Kane tényleg maradna, 200-ért se adnám el.
Duff
de epp ezaz, hogy ossze-vissza irtak mar mindent. sokaig ugy tunt, hogy Kane nem hosszabbit, legkesobb jovore mkepp eligazol akkor majd ingyen. iden "csak" a Bayern volt olyan hulye, hogy sok penzt kiadjon, elvileg megegyeztek mar mindenrol Kane-nel, atlepve a fizetesi belso hatart is, csak jojjon. aztan Levy huzta az idot, meg nyilvan mi is rohadt alacsonyan kezdtuk a licitet erre most meg Kane beleszeretett az uj edzobe (aki amugy sztem masfel even belul meg fog bukni, de ez mar mas tema), es megis maradna?
megjegyzem ez kb minden felnek egy eleg rossz scenario, mert:
Spurs: oke marad, de nem hosszabbit, majd amikor januarban mar eldol, hogy nem lesz BL akkor meg Kane alair egy masik PL csapathoz
Bayern: most 2 nappal az elso tetmeccs elott lehet keresni mas csatart, raadasul Ramosrol mar lecsusztunk pedig o is jo lett volna sztem. vegen ebbol tenyleg Fullkrug lesz ...
Kane: tart szezon elejen vmi nagyon motivalo beszedet, megszolitja a szurkolokat, majd kenytelen lesz alairni vmeik masik PL csapathoz, mert januarban megint kiderul, hogy sehova sem tart ez a keret.

Szerkesztette: csebi

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Tony Adams Indianapolis Colts 5 957 — Colts Fan
Levy egy okos üzletember, de nem ő a tulaj, simán lehet hogy úgy érezték, pénzügyileg itt a max amit kihozhatnak a tárgyalásokból.
Szerintem Kane ebben partner volt, egyszer sem ásta alá a Spurs tárgyalási pozícióját.
több mint 3 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 42 229 — LIGHTS OUT!
30yo has been leaning towards stayingBeki
akkor MIÉRT?
Duff
Az a baj, hogy neki nagyon gyakran változik a mit akarja. Most ez van, 2 hete nem ez volt, és őt ismerve jövő héten lehet megint máshogy fog érezni.

több mint 3 éve
StormST Denver Broncos 13 239 — SB 50 Champion @ Grund
Ezzel az egésszel tényleg a legnagyobb baj a rengeteg pletyka, nagyon remélem, hogy most már hamar vége lesz, mindegy már igazából, hogy melyik irányba...

THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
A gyász első fázisaRuff Bálint
több mint 3 éve
Duff Seattle Seahawks 3 576
30yo has been leaning towards stayingBeki
akkor MIÉRT?
Duff
allitolag nagyon bejottek az uj edzo modszerei, kommunikacioja, vizioja, es taktikai felfogasa.
csebi
Ezt tudom, azt nem értem, miért fogadta el a BM ajánlatát Levy ezek fényében. Érted a TOP3 csatár a világon, maradni akar, nincsenek sztárallűrjei, kb. már most klublegenda. Ilyen szintű játékost, ilyen szerencsétlen csapat, mint a Spurs soha nem fog igazolni. Ha nem kamu és Kane tényleg maradna, 200-ért se adnám el.
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 597 — Lucas Scott
30yo has been leaning towards stayingBeki
akkor MIÉRT?
Duff
allitolag nagyon bejottek az uj edzo modszerei, kommunikacioja, vizioja, es taktikai felfogasa.
csebi
Na jo de ezt egy hete nem tudta? Mert akkor tok felesleges volt ez az egesz huzavona.
Brotesz
nekem ne mondd, sztem is eleg gaz lenne, ha most lepne vissza mikozben az asszony mar Munchenben hazakat nezett.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Brotesz Indianapolis Colts 153
30yo has been leaning towards stayingBeki
akkor MIÉRT?
Duff
allitolag nagyon bejottek az uj edzo modszerei, kommunikacioja, vizioja, es taktikai felfogasa.
csebi
Na jo de ezt egy hete nem tudta? Mert akkor tok felesleges volt ez az egesz huzavona.
több mint 3 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 151 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Közben a Riyadh Air is megjelenik Európában és az Atlético Madrid főszponzora lesz, források szerint kb 50 millió euróért évente.
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 597 — Lucas Scott
30yo has been leaning towards stayingBeki
akkor MIÉRT?
Duff
allitolag nagyon bejottek az uj edzo modszerei, kommunikacioja, vizioja, es taktikai felfogasa.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 597 — Lucas Scott

Beki
Nah mi lett ebből, ha szombatig nincs megállapodás akkor tovább állnakból?
Sixo
allitolag megsem volt olyan hatarido. de ha megis, mindet meg lehet hosszabbitani, ezt kozigeskent eleg jol tudom 😊
talan az egyetlen hard hatarido a most hetvegi elso tetmeccsek voltak, de tegnap mar ereztem, hogy kozel lehet a cel, mert Kane nem utazott a Barcelona elleni meccsre a kerettel.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
Duff Seattle Seahawks 3 576
30yo has been leaning towards stayingBeki
akkor MIÉRT?
több mint 3 éve
Sixo Los Angeles Chargers South Carolina Gamecocks 42 229 — LIGHTS OUT!

Beki
Nah mi lett ebből, ha szombatig nincs megállapodás akkor tovább állnakból?

több mint 3 éve
Törölt felhasználó
több mint 3 éve
Törölt felhasználó
"City don’t want to overpay"
több mint 3 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 60 160 — The Mathematician
Úgy értem h kikerült volna jóval előbb + voltak ajánlatai így is, állítólag (...) még itthonról is vitte volna a barca.
davemayer
mint zsuzsinak

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 3 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 375 — NFL bracket champion '26


Annyira adom
Annyira hihetetlen ezt látni
Egy ilyen boldog irigység van bennem, vagy hogy is mondjam
Nagyon, de nagyon szurkolok neki, hihetetlen munkát tett abba bele, hogy most ezt a képet nézhessük
JC6 - a ruszki
Nem is gondoltam volna, hogy ennyire vágysz rá, hogy megöleljen téged Salah!
Toca
Insallah!

Egyébként friss a tracker.

Szerkesztette: empty taxi


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 3 éve
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 25 151 — Egy ember vagyok tesó meg egy bankkártya
Amugy az Fradi cserelt a keretben, Esiti helyere Wingo kerult be.
csebi
Mondjuk én ma így is Makreckissel mennék ott
több mint 3 éve
ozibozi New York Giants 21 977
Hello, Döme akkor a világ legdrágább játékosa volt rövid ideig, és a hivatalos vételáron felül a görögök egymillió márkával egy bőrönddel várták az Ilka borozóban /Ilka utca,Zugló/
Imre bácsi barátját, aki elosztotta ezt azok között /OTSH, stB/
akik eldöntötték hogy oda fog igazolni és kész , őt még edzőnek is odavitték Pireusba, úgy fizették ki, jórészt cashben.
Részben Ebből is privatizálták családilag az IBUSZ mellett még jó pár céget, amelyek utána majd évtizedig vissza támogatták a Honvédot azokban a zavaros időkben.
Nem volt neki beleszólása semmibe a legjobb évei alatt, utána meg már 30 felé kevés volt a top csapatokhoz, a cigi meg a pia sem segített, meg a folyamatosan halasztott műtétek miatti fájdalomcsillapítók, de abban az időben még nem számítottak ezek akkora bűnnek, mint manapság, de a fizikumot nem segítette.
Az ucsó esélye a Juve lett volna, de ők a fiatalt A.Möllert vitték helyette, nem a majd harmincas nem ép toppon lévő Bolognában folyamatosan injekciókkal játszó magyart.

Szerkesztette: ozibozi
több mint 3 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 597 — Lucas Scott
Amugy az Fradi cserelt a keretben, Esiti helyere Wingo kerult be.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 3 éve
davemayer Chicago Bears 15 704 — "Grammar maci"
puskas nem tudom mennyiert ment..
YoungZeeZee
Az életéért
Emigrált 56-ban
zacknorb
Akkor mondjunk ki szobo bizonyos szempontbol one and only itthon.nagy csapat, temerdek penz erte
YoungZeeZee
Azért ha Détári a mai politikai viszonyok közt játszott volna megkapta volna az eselyt egy komolyabb csapatnál - azt nem mondom hogy élt is volna vele, de a tehetsége alapján simán eljuthatott volna egy juve/barca/bayern szintre.

Szoboszlainak kivánom hogy minden meccsen lőjön minimum egy gólt és minden meccset veszítsenek el 3-2re.
davemayer
Kint volt a Frankfurtnál, ha extrán jó mehetett volna tovább.
NB2
Úgy értem h kikerült volna jóval előbb + voltak ajánlatai így is, állítólag (...) még itthonról is vitte volna a barca.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal