Soccer

42 feliratkozó

több mint 4 éve
kristóf17 Indianapolis Colts 3 428 — Colts fan
Van egy komment a meccs cikke alatt, nagyon tetszik:

“ Messi is meg Cé is egyformán szépen rombolja lefelé a saját renoméját. Nem tudom, minek ez a görcsös kapaszkodás a karrierjük végébe, miért nem mennek el levezetni valami kiscsapatba a hazájukban. Nekem végül is mindegy, valamikor egyformán nagyok voltak, de most már egyformán csúsznak lefelé, ebben is hasonlóak. Ez az állandó sárdobálás, meg fallikus szerv méregetés meg már b@romi unalmas. Az egyik így jobb, a másik meg úgy, Cé ilyen fajta tucatnyi rekordot tart, Messi meg olyan fajta másik tucatnyit. Kb semmit nem számít a különbség.
Az egyiknek 7+6, a másiknak 8+5”
#JC6
De most amúgy ez miért lenne így? Legalábbis Roni esetében én egyáltalán nem érzem, hogy bohóckodás lenne. Kihagyott egy 11-est oszt akkor már nem való oda? Ne haragudj, de ez a United úgy szar, ahogy van, okát nem tudom, mert rühellem őket Mequire, Pogba, Bruno miatt, így nem is követem annyira, de ha nézem, Roni semmivel sem tesz bele kevesebb melót, mint eddig, semmivel sem ügyetlenebb, semmi nem változott, csak van ott egy húgy csapat. Hagyott már ki máskor is 11-est, nem emiatt szar valaki, ha szar. Messi meg már 2 éve is levezetett a Barcában, ezt látja mindenki, | kivéve, akiknek kéne, hogy ne adogassanak levezetésre aranyat | miért változna meg most a hozzáállása? De többet róla nem tudok, mert egy meccsét nem tudtam végignézni az elmúlt jó pár évből. Ha megfizetik ezt a lötyögését, miért ne csinálja ugyebár.
több mint 4 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 333
Van egy komment a meccs cikke alatt, nagyon tetszik:

“ Messi is meg Cé is egyformán szépen rombolja lefelé a saját renoméját. Nem tudom, minek ez a görcsös kapaszkodás a karrierjük végébe, miért nem mennek el levezetni valami kiscsapatba a hazájukban. Nekem végül is mindegy, valamikor egyformán nagyok voltak, de most már egyformán csúsznak lefelé, ebben is hasonlóak. Ez az állandó sárdobálás, meg fallikus szerv méregetés meg már b@romi unalmas. Az egyik így jobb, a másik meg úgy, Cé ilyen fajta tucatnyi rekordot tart, Messi meg olyan fajta másik tucatnyit. Kb semmit nem számít a különbség.
Az egyiknek 7+6, a másiknak 8+5”
több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 699 — "Grammar maci"
MU omg 😔

Le kéne építeni ezt a csapatot pénzügyileg is (ne menjenek ki a nézők a meccsekre pl) akkor talán eladnák a kurva Glazerék. Bár lehet már akkor is mind1, megvenné vmi arab kretén poénkodni ezt is... halott ez az egész, vissza kellene adni ezeket a klubokat az eredeti ország embereinek, semmitmondó szart csinálnak neves klubokból mert azt hiszik a brand elég.
davemayer
sztem a nemzetközi merchből tovább bírnák mint a rajongók meccs nélkül
Negritis
Igen, pénzügyileg az sem döntene be egy ekkora klubot ha üres lenne a stadion, de az üzenet fontosabb lenne ebben az esetben. De mind1 is, úgysem történne ilyesmi.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 59 810 — The Mathematician
MU omg 😔

Le kéne építeni ezt a csapatot pénzügyileg is (ne menjenek ki a nézők a meccsekre pl) akkor talán eladnák a kurva Glazerék. Bár lehet már akkor is mind1, megvenné vmi arab kretén poénkodni ezt is... halott ez az egész, vissza kellene adni ezeket a klubokat az eredeti ország embereinek, semmitmondó szart csinálnak neves klubokból mert azt hiszik a brand elég.
davemayer
sztem a nemzetközi merchből tovább bírnák mint a rajongók meccs nélkül

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 4 éve
davemayer Chicago Bears 15 699 — "Grammar maci"
MU omg 😔

Le kéne építeni ezt a csapatot pénzügyileg is (ne menjenek ki a nézők a meccsekre pl) akkor talán eladnák a kurva Glazerék. Bár lehet már akkor is mind1, megvenné vmi arab kretén poénkodni ezt is... halott ez az egész, vissza kellene adni ezeket a klubokat az eredeti ország embereinek, semmitmondó szart csinálnak neves klubokból mert azt hiszik a brand elég.

BEARS BABY!

Sir Alex immortal
több mint 4 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 247 — "Montoya por favor!"
Eszembe jutott hogy szezon előtt volt NB1-es tippjáték a tabelláról, gondoltam megnézem. A Kisvárdát az emberek 3/4-e kieső helyre rakta 😀😀😀

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 115
Nesze neked nagyképű, arrogáns Márton. Az élő fába is belekötsz, mindenkinek beugatsz, ahelyett hogy a csapatodat készítenéd fel normálisan…
#JC6
Nálam ez nem az ő hibája, hanem azé a fa....póé aki kinevezi egy vezetőedzői posztra...
több mint 4 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 333
Nesze neked nagyképű, arrogáns Márton. Az élő fába is belekötsz, mindenkinek beugatsz, ahelyett hogy a csapatodat készítenéd fel normálisan…
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 115
4 magyar annak az MTK-nak a kezdőjében, amely a legrégebben alapított akadémiával büszkélkedhet.
Gratula.
#JC6
Meg is van az eredménye...kirúgták Boris-t, azóta "diadalmenet" külföldiekkel
Egyébként a másik oldalon Kálnoki-Kis is MTK akadémista

Szerkesztette: Klaci79
több mint 4 éve
JC6 (Mr. Miele) Denver Broncos 9 333
4 magyar annak az MTK-nak a kezdőjében, amely a legrégebben alapított akadémiával büszkélkedhet.
Gratula.
több mint 4 éve
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 24 115
Hogy az MTK-ban Ramadani a csk az több szempontból is megmosolyogtató...
gabokocka
Igazából mindegy, mert hiába tesznek be "tehetséges" fiatalokat, Márton újra megmutatja, hogy mennyire nem ért ehhez a sporthoz.
Irány az NB2, ott jó lehet ez az MTK
több mint 4 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 27 398 — Keep pounding
Hogy az MTK-ban Ramadani a csk az több szempontból is megmosolyogtató...

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 4 éve
warr_b Washington Commanders 30 860 — Ő álla halála vérmosta fokán, Diadallal várta be végét.
Jött Cipf Dominik...
Kár hogy játszani úgysem fog 🙄

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
több mint 4 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 510 — Lucas Scott
Egyébként ez azt jelenti hogy az Egyiptom Szenegál döntő egy előrehozott VB-selejtező, mivel ez a két csapat egymás ellen lett sorsolva ott is.
Ha Szenegálnál van kevésbé lehengerlőbb csapat az Egyiptom, kiesés szakaszban 2 0-0 után büntetővel mentek tovább, valamint hosszabbításban 2-1-re verték Marokkót. Mondjuk azt is meg kell hagyni hogy nehezebb ellenfeleik voltak, de eddig mindig nekik jött ki a lépés
Heisman
Jöhet akkor jó eséllyel egy izgi 0-0-s döntő 😊
warr_b
meg mindig Cooper a szovetsegi kapitany? ha igen akkor semmi meglepo nincs ebben. olyan szinten kiolt minden varatlan dolgot az egyiptomiakbol h csak na.
csebi
Dehogy, már Queiroz.

Cúpert a VB után nem hosszabbították meg, azóta volt üzbég szövkap, tavaly májustól meg kedvenceim, a Kongói DK élén tevékenykedik 😊
warr_b
na ennyire kovetem a faraokat.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.

dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 623 — Így remélem megfelelek nektek.....

De legalább azt is ezek szerint, hogy meglepetèsre idő előtt kiessenek 😛

Úgyis mondhatjuk, hogy egy lehetőséget se Salahsztottak el.
Toca
1 hét ban 😀

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 448 — Cowboys fan
Fair csapat ez a Bilbao nem véletlenül ők a Barcelona után a 2. kedvenc spanyol csapatom, remélem megnyerik a kupát 🙂🙂🙂
dande
Pedig a Simeone előtti időkben ők voltak a hentescsapat. Hogy mivé lesz a világ 😮

De az hatalmas, hogy a két tesó játszott elöl, a néger baszkok
több mint 4 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 48 623 — Így remélem megfelelek nektek.....
Fair csapat ez a Bilbao nem véletlenül ők a Barcelona után a 2. kedvenc spanyol csapatom, remélem megnyerik a kupát 🙂🙂🙂
több mint 4 éve
Toca Minnesota Vikings 20 875 — Vikings fan
Egyébként ez azt jelenti hogy az Egyiptom Szenegál döntő egy előrehozott VB-selejtező, mivel ez a két csapat egymás ellen lett sorsolva ott is.
Ha Szenegálnál van kevésbé lehengerlőbb csapat az Egyiptom, kiesés szakaszban 2 0-0 után büntetővel mentek tovább, valamint hosszabbításban 2-1-re verték Marokkót. Mondjuk azt is meg kell hagyni hogy nehezebb ellenfeleik voltak, de eddig mindig nekik jött ki a lépés
Heisman
Úgyis mondhatjuk, hogy egy lehetőséget se Salahsztottak el.
több mint 4 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 247 — "Montoya por favor!"
Egyébként ez azt jelenti hogy az Egyiptom Szenegál döntő egy előrehozott VB-selejtező, mivel ez a két csapat egymás ellen lett sorsolva ott is.
Ha Szenegálnál van kevésbé lehengerlőbb csapat az Egyiptom, kiesés szakaszban 2 0-0 után büntetővel mentek tovább, valamint hosszabbításban 2-1-re verték Marokkót. Mondjuk azt is meg kell hagyni hogy nehezebb ellenfeleik voltak, de eddig mindig nekik jött ki a lépés

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
Heisman nádor Denver Broncos Oregon Ducks 28 247 — "Montoya por favor!"
Aboubakar tökéletes leírta mit gondol a legtöbb ember itt Salahról 😀
Heisman
jaja. amúgy ilyenkor szoktak az emberek jól felszállni a szopórollerre.
slowmotion
Nem szálltak fel, magukat küldték haza a büntetőkkel.

NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
Löfli Buffalo Bills Indiana Hoosiers 24 402 — ellenIktriad / 2026 Arena4 March Madness winner
ilyen szar tiziket is rég láttam, atyaég 😀 (Kamerun - Egyiptom)

https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!