Soccer

41 feliratkozó

5 hónapja
pfefe8 Pittsburgh Steelers 1 290
Ezért kihagyja a válogatott meccseket Dibusz Dénes. Jobbulást, kapitány!

"Sajnos ugyanarról a sérülésről van szó, ami az ír meccsen jelentkezett, részleges szakadás van a közelítőmben, úgy tűnik, nem pihentem ki kellőképpen a múltkori esetet. Már korábban éreztem, hogy érzékenyebb ez a terület a meccsek után, mindig ráment egy-két nap, hogy ismét védeni tudjak. A Paks ellen a második félidőben rosszabbá vált, ma csináltunk egy MRI-felvételt, ahol ezt a diagnózist állapították meg. Egyeztettünk a válogatott stábbal, nem lenne sok értelme most ezt tovább feszíteni, mindenkinek az az érdeke, hogy a lehető leggyorsabban újra százszázalékos legyek. Ehhez persze idő kell, bízom benne, hogy nem túl sok, de a bő egyhetes kihagyás ezek szerint legutóbb nem volt elég."
– Dibusz Dénes
(fradi.hu)
Szerencsére itt a Fradigyűlölők jobban tudják, hogy mi miatt nem tagja a keretnek.

Steelers fan
5 hónapja
Őszentsége Sobri Jóska Jacksonville Jaguars 36 275 — #NoStress
Hmm, Dibusz elv sérült és kihagyhatja a válogatott meccseket
zacknorb
Hát ha ez így folytatódik el fogja veszíteni a helyét. Főleg ha hétvégenként meg nem lesz sérült.
Matthew99
Szerintem senki sem gondolja komolyan, hogy tenyleg serult es nem szepen okosban kihuzzak ot a valogatottbol ugy, hogy ne megalazva kelljen tavoznia, mert egyszeruen kijatszottak a kezdobol. Nem, folyamatosan "serult", aztan kozben a Fradiban meg vedeni fog, mert valami csoda folytan mindig felepul. Szinhaz az egesz, csak annak meg irto bena.
Stez
azert ha ez van eleg gaz. Gula legalabb felvallalta, hogy ezert o nem jon haza, koncentral a klubra. Denes meg ezt sem vallalja fel hanem serulesekre hivatkozik ...
csebi
Inkabb az a gaz, hogy ezert lett eluldozve Gulacsi, majd Dibusz akkorat szol, hogy fel ev alatt masszivan kijatssza magat a kezdobol, es mar inkabb serultet jelent, csak hogy elkerulje a megalazast. Ez igy kompletten zsenialis igazabol.
Stez
foleg h kozben Gula azert eleg stabilan teljesit magas szinten Lipcseben.
csebi
De a magyar válogatottba kerülésnél nem a szint a lényeg, vannak más szempontok is.

5 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 22 937 — Kinek mit intézett a kormánya
azert ha ez van eleg gaz. Gula legalabb felvallalta, hogy ezert o nem jon haza, koncentral a klubra. Denes meg ezt sem vallalja fel hanem serulesekre hivatkozik ...
csebi
Inkabb az a gaz, hogy ezert lett eluldozve Gulacsi, majd Dibusz akkorat szol, hogy fel ev alatt masszivan kijatssza magat a kezdobol, es mar inkabb serultet jelent, csak hogy elkerulje a megalazast. Ez igy kompletten zsenialis igazabol.
Stez
foleg h kozben Gula azert eleg stabilan teljesit magas szinten Lipcseben.
csebi
Mondjuk pont logikus volt Gulától is visszavonulni a válogatottól. Tavaly Bundesliga év kapusa volt, idénre viszont marhára csak a cserepad nézett ki neki, elég nagy meglepetés és és teljesítmény volt, hogy idénre is ő maradt az első számú.

Poloska vagyok.
5 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 823 — Lucas Scott
Hmm, Dibusz elv sérült és kihagyhatja a válogatott meccseket
zacknorb
Hát ha ez így folytatódik el fogja veszíteni a helyét. Főleg ha hétvégenként meg nem lesz sérült.
Matthew99
Szerintem senki sem gondolja komolyan, hogy tenyleg serult es nem szepen okosban kihuzzak ot a valogatottbol ugy, hogy ne megalazva kelljen tavoznia, mert egyszeruen kijatszottak a kezdobol. Nem, folyamatosan "serult", aztan kozben a Fradiban meg vedeni fog, mert valami csoda folytan mindig felepul. Szinhaz az egesz, csak annak meg irto bena.
Stez
azert ha ez van eleg gaz. Gula legalabb felvallalta, hogy ezert o nem jon haza, koncentral a klubra. Denes meg ezt sem vallalja fel hanem serulesekre hivatkozik ...
csebi
Inkabb az a gaz, hogy ezert lett eluldozve Gulacsi, majd Dibusz akkorat szol, hogy fel ev alatt masszivan kijatssza magat a kezdobol, es mar inkabb serultet jelent, csak hogy elkerulje a megalazast. Ez igy kompletten zsenialis igazabol.
Stez
foleg h kozben Gula azert eleg stabilan teljesit magas szinten Lipcseben.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
5 hónapja
Stez SMU Mustangs 47 757 — Whoops, looks like something went wrong.

Negritis, a vajda Denver Broncos 56 784 — The Mathematician
Be is hívták Demjén Patrikot.
Amúgy Andorraban Yaakobishvili is jól megy, lassan ő is szóba kerülhet.
zacknorb
csodálkozom hogy Pécsi Ármint hívta be, a főniéknek jobban mutatna
Negritis, a vajda
Demjén jelenleg komplettebb kapus mint a két fiatal. De ha Antal és Ármin is úgy fejlődik ahogy kell, akkor egy év és mindkettő már válogatott lesz.
Nemes samu09
semmi értelme nincs Ármint behívni azon kívül hogy lehet mutogatni hogy a Liverpooli kontingens milyen erős meg hogy Puskás nevelés már a válogatottnál tart

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
5 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 22 937 — Kinek mit intézett a kormánya
Be is hívták Demjén Patrikot.
Amúgy Andorraban Yaakobishvili is jól megy, lassan ő is szóba kerülhet.
zacknorb
csodálkozom hogy Pécsi Ármint hívta be, a főniéknek jobban mutatna
Negritis, a vajda
Demjén jelenleg komplettebb kapus mint a két fiatal. De ha Antal és Ármin is úgy fejlődik ahogy kell, akkor egy év és mindkettő már válogatott lesz.
Nemes samu09
Antal a CB, Áron a GK

Poloska vagyok.
5 hónapja
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 202 — Chiefs GM
BVSC - Soroksár
NB2
229 néző 😀😀😀
nálunk több volt ma, megye 3-ban 😀😀
JC6 (Mr. Miele)
Jó, messziről jött a vendégcsapat, nem kísérték el a drukkerei. 😀

5 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 823 — Lucas Scott
Hmm, Dibusz elv sérült és kihagyhatja a válogatott meccseket
zacknorb
Hát ha ez így folytatódik el fogja veszíteni a helyét. Főleg ha hétvégenként meg nem lesz sérült.
Matthew99
Szerintem senki sem gondolja komolyan, hogy tenyleg serult es nem szepen okosban kihuzzak ot a valogatottbol ugy, hogy ne megalazva kelljen tavoznia, mert egyszeruen kijatszottak a kezdobol. Nem, folyamatosan "serult", aztan kozben a Fradiban meg vedeni fog, mert valami csoda folytan mindig felepul. Szinhaz az egesz, csak annak meg irto bena.
Stez
azert ha ez van eleg gaz. Gula legalabb felvallalta, hogy ezert o nem jon haza, koncentral a klubra. Denes meg ezt sem vallalja fel hanem serulesekre hivatkozik ...

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
5 hónapja
Nemes samu09 Houston Texans 4 560 — I like the Texans, I like who we are
Be is hívták Demjén Patrikot.
Amúgy Andorraban Yaakobishvili is jól megy, lassan ő is szóba kerülhet.
zacknorb
csodálkozom hogy Pécsi Ármint hívta be, a főniéknek jobban mutatna
Negritis, a vajda
Demjén jelenleg komplettebb kapus mint a két fiatal. De ha Antal és Ármin is úgy fejlődik ahogy kell, akkor egy év és mindkettő már válogatott lesz.
5 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 784 — The Mathematician
Be is hívták Demjén Patrikot.
Amúgy Andorraban Yaakobishvili is jól megy, lassan ő is szóba kerülhet.
zacknorb
csodálkozom hogy Pécsi Ármint hívta be, a főniéknek jobban mutatna

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
5 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 22 937 — Kinek mit intézett a kormánya
Be is hívták Demjén Patrikot.
Amúgy Andorraban Yaakobishvili is jól megy, lassan ő is szóba kerülhet.

Szerkesztette: zacknorb

Poloska vagyok.
5 hónapja
Toto21 Chicago Bears 8 058
Hmm, Dibusz elv sérült és kihagyhatja a válogatott meccseket
zacknorb
Hát ha ez így folytatódik el fogja veszíteni a helyét. Főleg ha hétvégenként meg nem lesz sérült.
Matthew99
Szerintem senki sem gondolja komolyan, hogy tenyleg serult es nem szepen okosban kihuzzak ot a valogatottbol ugy, hogy ne megalazva kelljen tavoznia, mert egyszeruen kijatszottak a kezdobol. Nem, folyamatosan "serult", aztan kozben a Fradiban meg vedeni fog, mert valami csoda folytan mindig felepul. Szinhaz az egesz, csak annak meg irto bena.
Stez
remélem ez az utolsó szezonja a Fradiban is. Kiderülhetne, hogy sajnos nem tudja tovább folytatni a gurulóst egészségi okokra hivatkozva.
5 hónapja
Toto21 Chicago Bears 8 058
Hmm, Dibusz elv sérült és kihagyhatja a válogatott meccseket
zacknorb
Hát ha ez így folytatódik el fogja veszíteni a helyét. Főleg ha hétvégenként meg nem lesz sérült.
Matthew99
Ámen!
5 hónapja
Toto21 Chicago Bears 8 058
Pinyo meg menni Kisvarda.
Csodalatos duo lesz ez a Revesz-Pinter😃
Kenny
Mondjuk megkerdeznem a mestert, mit akar, amikor a Vasastol azert ment el, mert szivproblemai vannak allitolag.

Hirtelen mar nincs gond, vagy csak kapott egy malac szivet, aztan ujjaszuletett?
Stez
Kisvárdán kevesebb a szmog és jobb az egészségének a friss levegö
5 hónapja
Stez SMU Mustangs 47 757 — Whoops, looks like something went wrong.
Hmm, Dibusz elv sérült és kihagyhatja a válogatott meccseket
zacknorb
Hát ha ez így folytatódik el fogja veszíteni a helyét. Főleg ha hétvégenként meg nem lesz sérült.
Matthew99
Szerintem senki sem gondolja komolyan, hogy tenyleg serult es nem szepen okosban kihuzzak ot a valogatottbol ugy, hogy ne megalazva kelljen tavoznia, mert egyszeruen kijatszottak a kezdobol. Nem, folyamatosan "serult", aztan kozben a Fradiban meg vedeni fog, mert valami csoda folytan mindig felepul. Szinhaz az egesz, csak annak meg irto bena.

5 hónapja
Negritis, a vajda Denver Broncos 56 784 — The Mathematician
Hmm, Dibusz elv sérült és kihagyhatja a válogatott meccseket
zacknorb
Hát ha ez így folytatódik el fogja veszíteni a helyét. Főleg ha hétvégenként meg nem lesz sérült.
Matthew99
sztem a fradi dpk-n kívül nem sokan bánnák

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
5 hónapja
Matthew99 New Orleans Saints 10 291 — Invisible man
Hmm, Dibusz elv sérült és kihagyhatja a válogatott meccseket
zacknorb
Hát ha ez így folytatódik el fogja veszíteni a helyét. Főleg ha hétvégenként meg nem lesz sérült.

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
5 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 22 937 — Kinek mit intézett a kormánya
Hmm, Dibusz elv sérült és kihagyhatja a válogatott meccseket

Poloska vagyok.
5 hónapja
Stez SMU Mustangs 47 757 — Whoops, looks like something went wrong.
Pinyo meg menni Kisvarda.
Csodalatos duo lesz ez a Revesz-Pinter😃
Kenny
Mondjuk megkerdeznem a mestert, mit akar, amikor a Vasastol azert ment el, mert szivproblemai vannak allitolag.

Hirtelen mar nincs gond, vagy csak kapott egy malac szivet, aztan ujjaszuletett?

5 hónapja
zacknorb Green Bay Packers Cincinnati Bearcats 22 937 — Kinek mit intézett a kormánya
Egyre több agyfaszt nyújt a Vasas
zacknorb
Legalább warrb-vel összefutottam
zacknorb
Sajnos kb ez lehetett a meccsen a legnagyobb örömöd 😄
Ez van, ha Löfli nem jön ki...
warr_b
Na, majd ha megyünk hosszú hétvégén vasárnap ebédmeccsre BVSC idegen.

Poloska vagyok.
5 hónapja
Kenny Atlanta Falcons 11 532 — Omar's Coming Yo!
Pinyo meg menni Kisvarda.
Csodalatos duo lesz ez a Revesz-Pinter😃

5 hónapja
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 26 823 — Lucas Scott
Gyönyörű, amit a Fradi játékosok azzal a paraszt Keane-el művelnek. 😀

Főleg Varga volt rendkívül szimpatikus. Gondolom Kubatov kiadta, hogy karöltve kell fikázni a bírókat es a Paksot, zseniális. Csodálkozom, hogy egyik iq harcosnal sem került elő Magyar Péter, hogy ő intézte el a nemzet csapatának pontveszteset, de ami késik nem múlik.
rob3r7o
MP Fradi drukker ezer eve.
Kenny
akkor ezert fujnak ellenunk mostanaban. kosz Peti.

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
5 hónapja
Toto21 Chicago Bears 8 058
BVSC - Soroksár
NB2
229 néző 😀😀😀
nálunk több volt ma, megye 3-ban 😀😀
JC6 (Mr. Miele)
bezzeg ha én kint lettem volna! amúgy hogyhogy nyertünk, kirúgták Vukmirt?
Löfli
NB1 és NB2-ben az egyetlen budapesti csapat aki nyert a hétvégén. Ez már valami!