Soccer
40 feliratkozó
több mint 9 éve
akik a spíleren néznék holnap a 4 órás meccset, ne tegyék, mert nem adnak...Itt az indok:
NB2
"A Diginek volt három csatornája, mégis csak egyetlen meccset adhatott a 16:00-ás idősávban, mert - még egyszer elmondom - ebben az időpontban ún. nem core meccsek vannak. Ezekre más közvetítési jog vonatkozik, a most futó IMG-szerződés pedig előnytelenebb, mint a korábbi, emiatt azoknak a társaságoknak, akik tőlük vették a jogokat, dönteniük kell arról, hogy egy szezon során mely fordulókban nem adnak meccset ebből a merítésből. Úgy is mondhatnám: a nem core meccsek tekintetében korlátozott meccsszám sugározható a most futó, érvényes IMG-szerződés szerint. Így már mindenkinek világos?
Ez eddig nem volt így, és a jelenlegi időszakban sem volt az elejétől egyértelmű, hogy ez a helyzet. Mindenesetre komoly jogértelmezési csatákra enged következtetni, hogy szinte az összes IMG-lefedettségű országban most eszméltek rá a tényleges szituációra a közvetítő társaságok."
több mint 9 éve
erről mindig ez jut eszembe:Matthew99Ez a Spurs nagyon jó egy bizonyos szintig, de az árnyékát nem tudja átlépni.
Klaci79
www.youtube.com/watch?v=rTmVO9y_QP0 😀
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 9 éve
...Jó itt most lehet, én inkább a tendenciát nem szoktam érteni. Ha párszor belegondolnának hogy fordítva ők hogy reagálnának akkor nem mennének neki a bírónak annyian.
Klaci79

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 9 éve
Alli is elborult egy kicsit tegnap. Ilyenkor mondjuk megkérdezném az okos focistákat, hogy mit hitetlenkednek az azonnali kiállításon. Biztos én vagyok a naív de nekem a könyökléseknél meg az ilyen szabálytalanságoknál is az jut eszembe, hogy fordított eseteben is ennyire csodálkozna!?Nekem úgy tűnt inkább csak leesett neki, hogy mit is tett és innen nincs visszaút. Meg előtte volt vele szemben egy szabálytalanság és azt próbálhatta magyarázni. De hamar rájött, hogy ez menthetetlen. Azért a portugál bíró nem volt éppen topon azon a meccsen. Kezdve az egyenlítő gól előtti szöglet szituációt, meg az összes kétesélyes szituból a belgák kerültek ki jól. Sőt még azokból is, amik nem voltak kétesélyesek. Ez a Spurs nagyon jó egy bizonyos szintig, de az árnyékát nem tudja átlépni.
Matthew99
Szerkesztette: Klaci79
több mint 9 éve
Alli is elborult egy kicsit tegnap. Ilyenkor mondjuk megkérdezném az okos focistákat, hogy mit hitetlenkednek az azonnali kiállításon. Biztos én vagyok a naív de nekem a könyökléseknél meg az ilyen szabálytalanságoknál is az jut eszembe, hogy fordított eseteben is ennyire csodálkozna!?

A baseball 90% fejjáték. A másik fele fizikai. Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó. A legrosszabb, mikor a hülyeség szorgalommal párosul.
több mint 9 éve
Oké, értem én hogy tavaly bajnokok lettek, de jövőre jó eséllyel a másodosztályban fognak vitézkedni Brentfordok és Burton Albionok ellen. Nem sokat dob majd a csapat és a szurkolók hangulatán akkor a gondolat hogy "hát de két éve PL-t nyertünk!"mert bajnokságot nyert tavaly, BLben is jól állnak1, azaz egy pontra vannak a kieső helytől, a bajnokságban 2017-ben még gólt sem tudtak szerezni, szóval miért?Így múlik el a világ dicsősége:undorító húzás.
Leicester City have confirmed that they have sacked manager Claudio Ranieri
Klaci79
braxa88
Mikey
nem ezt érdemli.
braxa88
A BL-ben pedig hátrányban vannak egy sokkal jobb Sevilla ellen.
Persze, nem gyakori, hogy egy tavaly még bajnok csapat menedzserét kirúgják, de az idei eredményeik alapján ez szerintem inkább papírforma, mint undorító lépés.
Szerkesztette: Mikey
több mint 9 éve
akik a spíleren néznék holnap a 4 órás meccset, ne tegyék, mert nem adnak...
több mint 9 éve
mert bajnokságot nyert tavaly, BLben is jól állnak1, azaz egy pontra vannak a kieső helytől, a bajnokságban 2017-ben még gólt sem tudtak szerezni, szóval miért?Így múlik el a világ dicsősége:undorító húzás.
Leicester City have confirmed that they have sacked manager Claudio Ranieri
Klaci79
braxa88
Mikey
nem ezt érdemli.
több mint 9 éve
1, azaz egy pontra vannak a kieső helytől, a bajnokságban 2017-ben még gólt sem tudtak szerezni, szóval miért?Így múlik el a világ dicsősége:undorító húzás.
Leicester City have confirmed that they have sacked manager Claudio Ranieri
Klaci79
braxa88
több mint 9 éve
Így múlik el a világ dicsősége:undorító húzás.
Leicester City have confirmed that they have sacked manager Claudio Ranieri
Klaci79
több mint 9 éve
de 2-0-ra vezettek az olaszok, így 3-0 volt már összesítésben0-3?Gladbach szépen odapakolt közben, aztarohadt.az a komoly, hogy 0-3-ról, idegenben állnak fel
Vrij6
slowmotion
1re kaptak ki nem?
az anderlecht a 90ben lotte tovabb magat😊
ZoliMP
aztán jött Stindl😊
amúgy Tottenham kiszállt, BL-ben Arsenal ki fog, az MC szurkolók helyében nem aludnék nyugodtan, mert ez a Monaco 2-t tuti gurít otthon, marad talán a Lejkeszter és a MU?
több mint 9 éve
YoungZeeZee
10 072
0-3?Gladbach szépen odapakolt közben, aztarohadt.az a komoly, hogy 0-3-ról, idegenben állnak fel
Vrij6
slowmotion
1re kaptak ki nem?
az anderlecht a 90ben lotte tovabb magat😊
több mint 9 éve
Gladbach szépen odapakolt közben, aztarohadt.az a komoly, hogy 0-3-ról, idegenben állnak fel
Vrij6
több mint 9 éve
Gladbach szépen odapakolt közben, aztarohadt.
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"Mindég az állat első bennetek,
És csak midőn ezt el birád csitítni,
Eszmél az ember, hogy nagy-gőgösen
Megvesse azt, mi első lényege."
„Miért bonyolítjátok túl? A lényeg ugyanaz, mint kétezer éve volt. A zaj az enyészeté, a belső vár pedig a tiéd.”
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
több mint 9 éve
Így múlik el a világ dicsősége:Mikor szüntetik meg végre a hc pozíciót a soccerben?
Leicester City have confirmed that they have sacked manager Claudio Ranieri
Klaci79

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 9 éve
Gladbach nem szórakozik, Firenze-ben 20 perc alatt lőtt egy 4-est😊
több mint 9 éve
Én továbbra is Leicester City-drukker leszek, Ranieri ide vagy oda.
több mint 9 éve
:/ Én megvártam volna vele a szezon végét
több mint 9 éve
Csóri Rainieri, összességében itt se húzta sokáig.
több mint 9 éve
Így múlik el a világ dicsősége:Leicester City have confirmed that they have sacked manager Claudio Ranieri
több mint 9 éve
Abból mi igaz hogy Ranierit kirúgta a Leicester?
több mint 9 éve
Törölt felhasználó
portoi csávó első sárgája mennyire volt jogos?Ha csak simán lök nem sárga, de a sarok letiprása durva volt.
csak mert azóta még azért is sárgát követelnek a hazaiak, ha rájuk fingik egy juvés...
slowmotion
több mint 9 éve
csak.taccs.hu/2017/02/23/bodocs-hemingway-hofit-jatszik-es-jol-all-neki/#disqus_threadEnnyi legalább járt a pogácsazabálónak.
Hemingway mekkora arc 😀
gabokocka
több mint 9 éve
Nem tudom pontosan, melyik topikba illene legjobban, de: 100 helyett 190 milliárdba fog kerülni az új Puskás stadion.A már "lebutított" stadion ára is hirtelen megduplázódott, agyam leteszem.
több mint 9 éve
csak.taccs.hu/2017/02/23/bodocs-hemingway-hofit-jatszik-es-jol-all-neki/#disqus_threadHemingway mekkora arc 😀
http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.