Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Soccer

41 feliratkozó

több mint 12 éve
Törölt felhasználó
9 éves voltam mikor láttam Baranyi Mikit (salgótarjáni) 11 percig magyar válogatott mezben játszani. Többet feküdt a földön, mint állt, 11 percig robotolt, mindent kiadott magából. Jó játékos volt, de sose hívták be többet. Tudta, hogy ez az egyetlen egy lehetősége, a nagy esélye, mert soha többet nem lesz válogatott. Kikaptak ugyan, de 11 perc alatt többet mutatott, mint a fél csapat. Büszke volt arra, hogy magára ölthette a címeres mezt, és 660 másodpercig viselhette. Be is írta magát a történelemkönyvbe.
Jó pár évig az volt az álmom, hogy ha lehet, csak 1 másodpercig is, de legyek magyar válogatott. A hazámat képviselni a futballpályán mindennél többet ér.
Nem sikerült. De talán jobb is. Mert még engem utáltak volna meg Zsuzsiék, ha 1 másodperc alatt is ugyan, de megdöglök a pályán és többet mutatok, mint ő 89 perc 59 másodperc alatt.
több mint 12 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
elméletben mindenki nagy küzdő, tele van motivációval, képzeletben felszántja a pályát, meghágja az ország összes jó nőjét, 100%-osan koncentrál a munkájára, nem ismer akadályokat, csak a gyakorlatban néha kissé félrecsúsznak a dolgok...jjncaa
Valóban. Csak kérdés, hogy neki ez-e a munkája, és hogy mekkora nyilvánosság előtt teszi, valamint mit képvisel. Vagy nem kérdés?
több mint 12 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 273 — no es importante
elméletben mindenki nagy küzdő, tele van motivációval, képzeletben felszántja a pályát, meghágja az ország összes jó nőjét, 100%-osan koncentrál a munkájára, nem ismer akadályokat, csak a gyakorlatban néha kissé félrecsúsznak a dolgok...


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Stez SMU Mustangs 50 064 — Whoops, looks like something went wrong.
Azért a kommenteket olvasnám jutnak eszembe a nagy öregek, akik még nem a pénzért és az elismerésért játszottak, hanem egyszerűen, mert imádtak focizni. És a legtöbb igenis megtiszteltetésnek érezte, hogy egy ország, egy nemzet nevében mehetett ki a gyepre és őket képviselhette.
Számomra meg éppen az vicces, hogy lassan azt kell olvasnom és ezek szerint el is fogadnom, hogy még én vagyok a hülye és naív ember, amikor azt várom, hogy igenis egy mai játékos is érezze ezt megtiszteltetésnek. Oké, az szar kifogás, hogy nem pofára hívják be az embereket, mert Vityáék tökéletesen elintézték azt, hogy ne így legyen, de ez már rájuk nézve szégyen szerintem, mert ezek szerint nekik nem az az érdekük, hogy egy ütős, jó magyar válogatott játsszon minden meccsen, hanem az, hogy a spanok és a puszipajtások játsszanak.
Én sosem fogom elfogadni, hogy ha valaki egy komoly tétmeccsen felmegy alibizni a pályára, amellyel leégeti azokat, akiket képvisel, majd utána még neki áll feljebb, hogy ezt valaki számon meri kérni rajta.
Mások vagyunk, én így gondolom, ettől függetlenül még a legkisebb rosszérzés sem merül fel bennem azért, mert egyeseknek nem tetszik az, ahogyan én gondolkodom.
Szar ügy.
Ezek azok a dolgok, amelyeken úgy kellene elgondolkozni, mi lenne akkor, ha Te/Ti lennétek a válogatottban, valóban ennyire leszarnátok az egészet? ugyanezt a viselkedést mutattátok volna be, mint amit mondjuk Juják?
Szerintem egyébként nem.

több mint 12 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 568 — Cowboys fan
egy ilyen román meccs után az a senkiházi NK9 lesgól után benyom ilyen gólörömöt... csebi
Kisjézust mondjuk nem tudom, mennyire kell elővenni, oké, erről a meccsről októberben derül ki, hogy volt-e egyáltalán tétje, de ő egy percet nemm kapott emlékeim szerint Bukarestben. meg neki ez volt az első gólja a nagycsapatban, hadd örüljön már...slowmotion
még abba a hulla gyenge bukaresti magyar válogatottba sem fért be... 😀
egyszerűen azután az eredmény és főleg a játék után, nem örülök úgy, mint egy BL döntőn, szépen lehajtott fejjel megtapsolom a közönséget és kész, nem pedig sztárt játszom... alázat az, amit a magyar játékosok még csak nem is ismernek...csebi
a kapitány elképzeléseibe? no igen... mondjuk azt el tudom képzelni, hogy ha lett volna Torghellinho, akkor még ráadásul őt hozza be Koman helyére, és akkor három erőcsatárral toltuk volna. mondjuk hárman öt vagy hat román védőt bevisznek a kapuig, lehet hogy lenne benne ráció 😊
több mint 12 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 053
erről beszélek, mintha valami meséskönyvet olvasnék...jjncaa
olyan jó érzés a fórum vs. 1 ember vitát az oldalvonalról nézni 😊Amadeus91
Szokatlan szerepben vagy, mi? 😀Asbee
egen, meglehetősen 😀
több mint 12 éve
Asbee New York Giants California Golden Bears 6 771 — OL- és Afrika szakértő
erről beszélek, mintha valami meséskönyvet olvasnék...jjncaa
olyan jó érzés a fórum vs. 1 ember vitát az oldalvonalról nézni 😊Amadeus91
Szokatlan szerepben vagy, mi? 😀


Magyar Giants Blog a Facebookon és a Twitteren is! 2018-as FA TRACKER
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
Az égés után nem állsz az ország elé,
De diadalnál a kamerában már csillog a zselé,
A Dinamo sztárja megmondta a frankót,
Maradj inkább oroszban és számláld a bankót,
Mert ilyen beszéddel címerest ne végy fel,
Inkább szórd a zsét, és néhány majd letérdel,
Eléd, de nem drukker, szal adj gázt keletre,
Majd postázok a román meccsről DVD-t a nevedre.
több mint 12 éve
Löfli Arizona Cardinals Kennesaw State Owls 24 479 — ellenIktriad / 2026 Arena4 March Madness winner
Best komment from NS:

Még csoportelsők is lehetünk😊))))NB2
ja, hogyha a hollandokat kizárják, a románoktól és a törököktől meg levonnak 20 pontot 😀


https://www.facebook.com/ArizonaCardinalsHungary/
"Az életről sok mindent gondolok én jómagam is."
"Én nem gondolok semmit, uram."
Don't blink!
több mint 12 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 568 — Cowboys fan
az a baj, hogy a lófaszt fogják kihajtani, nem a belüket.
beállnak tíz emberrel bekkelni, aztán amikor mégis kapnak egy gólt, akkor majd néznek nagyokat. és mondhatják persze, hogy dehát Hollandiában tétmeccsen esélytelenek vagyunk, és ez igaz, mert ott a B-csapat is bizonyítani akar.slowmotion
tekintve, hogy
1, a holland közönség igényes, nem adnak ki 100 eurót szarért.
2, kőkeményen megy már a hajtás a VB keretbe való bekerülésért. Az egész idei év erről fog szólni.Amadeus91
nem a száz euróról szól ez.
és persze, hogy (most már) a vb-kerettagságért megy a harc. de ettől még nem lett kevésbé igazam, ugye? főleg úgy, hogy nálunk az A-csapat hajthatott volna azért a telibekúrt pótselejtezőért, de bazmeg, eredménykényszerben is húsz méterről "támadtak le" Bukarestben, csak azért jött ki a román térfélről a labda, mert a hátvédjeik megunták az egymás közötti passzolgatást.

persze bennem van a hiba, ilyen magas szinten nem fociztam, csak alacsonyabbakban és ott is csak utánpótlásban, de azt tudom, hogy ha hátrányban voltunk, akkor mindenki rohant, ahogy csak bírt, hogy összejöjjön az egyenlítés. és ez a hármas sípszóig ment, vagy amíg el nem fogyott az oxigén.
több mint 12 éve
NB2 New England Patriots 29 764 — nabege2@yahoo.com
Best komment from NS:

Még csoportelsők is lehetünk😊))))
több mint 12 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 053
erről beszélek, mintha valami meséskönyvet olvasnék...jjncaa
olyan jó érzés a fórum vs. 1 ember vitát az oldalvonalról nézni 😊
több mint 12 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 273 — no es importante
erről beszélek, mintha valami meséskönyvet olvasnék...


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
Az a baj JJ, hogy te még hiszel a mesékben. És ezt nem bántásképp írom, csak tudod az utóbbi 28 évben volt vagy 100 esélyünk, egyszer sem éltünk vele.
...és tudod sem ez a csapat, sem ez a kapitány és szakmai stáb nem érdemli meg a 2. helyet, pótselejtezőt, vagy kijutást. De ezt szerintem te is tudod.JC6
nem, ti hisztek a mesékben, amikor olyanokat írtok, hogy "aki felveszi a címeres mezt, az szakadjon meg a hazáért", "a románok elleni küzdelem presztízskérdés" meg hasonlók...

azért írok ide, mert borzasztóan szórakoztatóak ezek a kommentek, csak fájdalmasan naivak is egyben

de ma kiderült, hogy az észteknél übermenschebb a magyar, a Bengals mindjárt igazol is egy DE-t a Wolves-ból Margus Hunt helyérejjncaa
Ne haragudj már meg, de ezek a játékosok mind a hazai klubokban, mind kint külföldön kerestek már annyit az utóbbi években, 2013. szeptember 6-ig, hogy ha netalántán bele is mennek EGY (!) kemény összecsapásba Romániában és megsérülnek, csak kibírják a rehabilitációs időszakot a zsíros bankszámlával együtt, nem? Olvastál valamelyik fórumon olyat, hogy egy román játékos is sérüléssel bajlódik a pénteki meccs után? Mert én nem. Viszont hallottam 5 magyarról!
Ez az egyik.

A másik.
Igenis, egy Románia - Magyarország meccsen MEG KELL HALNI A HAZÁÉRT. Nincs apelláta, nincs kifogás, csúszni - mászni kell, harapni, menni előre. Ezek a játékosok meggyalázták Magyarországot pénteken! Szembeköpték a saját szurkolóikat! Írd ezt a kommented annak a 2800 magyarnak, aki ott volt élőben és átélte azt a megaláztatást...
több mint 12 éve
apeszos Washington Commanders Florida State Seminoles 8 158 — Cserecsapat
Az a baj JJ, hogy te még hiszel a mesékben. És ezt nem bántásképp írom, csak tudod az utóbbi 28 évben volt vagy 100 esélyünk, egyszer sem éltünk vele.
...és tudod sem ez a csapat, sem ez a kapitány és szakmai stáb nem érdemli meg a 2. helyet, pótselejtezőt, vagy kijutást. De ezt szerintem te is tudod.JC6
nem, ti hisztek a mesékben, amikor olyanokat írtok, hogy "aki felveszi a címeres mezt, az szakadjon meg a hazáért", "a románok elleni küzdelem presztízskérdés" meg hasonlók...

azért írok ide, mert borzasztóan szórakoztatóak ezek a kommentek, csak fájdalmasan naivak is egyben

de ma kiderült, hogy az észteknél übermenschebb a magyar, a Bengals mindjárt igazol is egy DE-t a Wolves-ból Margus Hunt helyérejjncaa
Pont most? Amikor három éve minden "népnemzeti"? És aki nem az hazaáruló? A nemzet csapata az a nemzet csapata. Vagy mégsem? Én szeretem a meséket. Szórakoztatóak.
több mint 12 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 568 — Cowboys fan
nem, ti hisztek a mesékben, amikor olyanokat írtok, hogy "aki felveszi a címeres mezt, az szakadjon meg a hazáért", "a románok elleni küzdelem presztízskérdés" meg hasonlók...jjncaa
igenis szakadjon meg. a profi futballisták (tehát nem a magyar, profinak nevezett, hanem a nyugati, valódi játékos) mindegyike azt mondja, hogy igenis, az ember szakadjon meg, ha felveszi a címeres mezt. klubcsapatod annyi lehet, hogy két kezeden meg sem tudod számolni, de válogatottban talán kettőben ha szerepelhetsz, és ebben benne van egy utánpótlás utáni honosítás is.
a románok elleni meccs meg csak annyira presztízsküzdelem, mint mondjuk az angol-ír.
több mint 12 éve
NB2 New England Patriots 29 764 — nabege2@yahoo.com
De azért hadd legyen már nagyobb respectje egy románok elleni meccsnek mint egy Észtnek! Olvasd el mit irt Dub! Vagy pl nehezen hiszem, hogy egy skót-angolon, ha az angolok lecumiznának 1 kapuralövéssel 3-0-ra, az angol szurkolók olyan könnyen túllépnének rajta.
Mint magyar ember örülök, hogy van esélyünk kijutni, de akkor se legyen már valakinek ekkora arca a semmire!
több mint 12 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 273 — no es importante
Az a baj JJ, hogy te még hiszel a mesékben. És ezt nem bántásképp írom, csak tudod az utóbbi 28 évben volt vagy 100 esélyünk, egyszer sem éltünk vele.
...és tudod sem ez a csapat, sem ez a kapitány és szakmai stáb nem érdemli meg a 2. helyet, pótselejtezőt, vagy kijutást. De ezt szerintem te is tudod.JC6
nem, ti hisztek a mesékben, amikor olyanokat írtok, hogy "aki felveszi a címeres mezt, az szakadjon meg a hazáért", "a románok elleni küzdelem presztízskérdés" meg hasonlók...

azért írok ide, mert borzasztóan szórakoztatóak ezek a kommentek, csak fájdalmasan naivak is egyben

de ma kiderült, hogy az észteknél übermenschebb a magyar, a Bengals mindjárt igazol is egy DE-t a Wolves-ból Margus Hunt helyére


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
csebi New York Giants Notre Dame Fighting Irish 28 674 — Lucas Scott
egy ilyen román meccs után az a senkiházi NK9 lesgól után benyom ilyen gólörömöt... csebi
Kisjézust mondjuk nem tudom, mennyire kell elővenni, oké, erről a meccsről októberben derül ki, hogy volt-e egyáltalán tétje, de ő egy percet nemm kapott emlékeim szerint Bukarestben. meg neki ez volt az első gólja a nagycsapatban, hadd örüljön már...slowmotion
még abba a hulla gyenge bukaresti magyar válogatottba sem fért be... 😀
egyszerűen azután az eredmény és főleg a játék után, nem örülök úgy, mint egy BL döntőn, szépen lehajtott fejjel megtapsolom a közönséget és kész, nem pedig sztárt játszom... alázat az, amit a magyar játékosok még csak nem is ismernek...

Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
Az a baj JJ, hogy te még hiszel a mesékben. És ezt nem bántásképp írom, csak tudod az utóbbi 28 évben volt vagy 100 esélyünk, egyszer sem éltünk vele.
...és tudod sem ez a csapat, sem ez a kapitány és szakmai stáb nem érdemli meg a 2. helyet, pótselejtezőt, vagy kijutást. De ezt szerintem te is tudod.
több mint 12 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 273 — no es importante
1, a holland közönség igényes, nem adnak ki 100 eurót szarért.
2, kőkeményen megy már a hajtás a VB keretbe való bekerülésért. Az egész idei év erről fog szólni.Amadeus91
mondod ezt azt követően, hogy Andorrát kemény 2-0-ra verték meg ma, a félidőben pedig még 0-0 volt

trollkodni is csak ésszel van értelme


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
eaglesmcnabb Cleveland Browns Virginia Tech Hokies 23 610 — je suis poloska
egyébként az jogos szinte minden sportban jobbak vagyunk mint a románok, van vagy 6-7 amiben nem, egyik a foci, nem kéne ebből nagy ügyet csinálni.

Csóri NK9 meg csinálhat bármit mindig baszogatva lesz, nem azt mondom hogy ma kurva jó volt, de ha nem lő gólt az a baj, ha örül a góljának az a baj. Ha be se állítják a románok ellen akkor is a k. anyját neki 😀

No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 12 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 053
a nagy fikázással nem lehetne megvárni a holland meccs végét?jjncaa
Nem, majd ha ott bizonyítanak akkor nem lesznek fikázva és nem fordítva.Toca
ó persze, hogy ha ott esetleg összejön a bravúr, akkor meg szokásosan el lehessen mondani, hogy a holland c-csapat ellen sikerült csak és a pótselejtezőn kapunk egy tizestjjncaa
Most mi a faszt vársz, hogy leboruljunk eléjük mert eltudták verni az észteket ? Vagy sajnáljam őket mert nagy rajtuk a nyomás ? Egy kikúrt fontos meccsre kellett koncentrálniuk egész nyáron a Román meccsre, idebasztak egy terített betlit, szembeköptek mindenkit majd most sírnak hogy nagy a nyomás, hát a faszom meg nem kéne még nekik ?Toca
nem, egy kikúrt meccsre kell most koncentrálniuk egy hónapig, a hollandok elleni október 11.-ire
ezen múlik minden, győzelemre kell játszani, mert nem is egy napon lesz a román-észttel, szóval tökéletes a helyzetjjncaa
Rendben van, de mégegyszer kérdem mit vársz. Hogy írjam le hogy fú de frenetikus elvertük az észteket ? Mennyire jó a csapat esélyesként megyünk Hollandiába ? Annyira erős mentálisan ez a csapat hogy kiharcolják ?
Idehány a CSK egy sírórívó nyilatkozatot mikor nem ők hanem mi és főleg akik kimentek lettek megalázva.
Izadjanak vért ha kell, beszéljék meg sanyibával hogy ne legyen gyökér felállás, kérjenek elnézést a szurkolóktól és mondják meg hogy nem mi vagyunk az esélyesek de kaptunk egy esélyt kihajtjuk a lelkünket és próbáljuk jóvá tenni a múlt hét pénteket. Nah majd ezután talán érnek valamit.Toca
az a baj, hogy a lófaszt fogják kihajtani, nem a belüket.
beállnak tíz emberrel bekkelni, aztán amikor mégis kapnak egy gólt, akkor majd néznek nagyokat. és mondhatják persze, hogy dehát Hollandiában tétmeccsen esélytelenek vagyunk, és ez igaz, mert ott a B-csapat is bizonyítani akar.slowmotion
tekintve, hogy
1, a holland közönség igényes, nem adnak ki 100 eurót szarért.
2, kőkeményen megy már a hajtás a VB keretbe való bekerülésért. Az egész idei év erről fog szólni.
több mint 12 éve
r.baggio New York Giants North Dakota State Bison 65 273 — no es importante
Rendben van, de mégegyszer kérdem mit vársz. Hogy írjam le hogy fú de frenetikus elvertük az észteket ? Mennyire jó a csapat esélyesként megyünk Hollandiába ? Annyira erős mentálisan ez a csapat hogy kiharcolják ?
Idehány a CSK egy sírórívó nyilatkozatot mikor nem ők hanem mi és főleg akik kimentek lettek megalázva.
Izadjanak vért ha kell, beszéljék meg sanyibával hogy ne legyen gyökér felállás, kérjenek elnézést a szurkolóktól és mondják meg hogy nem mi vagyunk az esélyesek de kaptunk egy esélyt kihajtjuk a lelkünket és próbáljuk jóvá tenni a múlt hét pénteket. Nah majd ezután talán érnek valamit.Toca
azt "várom", hogy tudatosuljon az emberekben, ez mégis csak egy játék, és ilyen-olyan frusztráltságukat ne ezen vezessék le, mert a pénteki vereséggel nemhogy az nem dőlt el, hogy Románia ezentúl jogosan gyakorol hatalmat Erdély felett, hanem még a továbbjutás kérdése sem, sőt, kaptunk egy újabb fantasztikus esélyt a bizonyításra/lebőgésre

az ne már a játékos problémája legyen, mikor a szurkolók olyan jelentőséget tulajdonítanak egy meccsnek, ami csupán az ő fejükben létezik, leírtam korábban a klubfutball és a válogatott mérkőzések közötti különbséget...


---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
slowmotion Dallas Cowboys 28 568 — Cowboys fan
a nagy fikázással nem lehetne megvárni a holland meccs végét?jjncaa
Nem, majd ha ott bizonyítanak akkor nem lesznek fikázva és nem fordítva.Toca
ó persze, hogy ha ott esetleg összejön a bravúr, akkor meg szokásosan el lehessen mondani, hogy a holland c-csapat ellen sikerült csak és a pótselejtezőn kapunk egy tizestjjncaa
Most mi a faszt vársz, hogy leboruljunk eléjük mert eltudták verni az észteket ? Vagy sajnáljam őket mert nagy rajtuk a nyomás ? Egy kikúrt fontos meccsre kellett koncentrálniuk egész nyáron a Román meccsre, idebasztak egy terített betlit, szembeköptek mindenkit majd most sírnak hogy nagy a nyomás, hát a faszom meg nem kéne még nekik ?Toca
nem, egy kikúrt meccsre kell most koncentrálniuk egy hónapig, a hollandok elleni október 11.-ire
ezen múlik minden, győzelemre kell játszani, mert nem is egy napon lesz a román-észttel, szóval tökéletes a helyzetjjncaa
Rendben van, de mégegyszer kérdem mit vársz. Hogy írjam le hogy fú de frenetikus elvertük az észteket ? Mennyire jó a csapat esélyesként megyünk Hollandiába ? Annyira erős mentálisan ez a csapat hogy kiharcolják ?
Idehány a CSK egy sírórívó nyilatkozatot mikor nem ők hanem mi és főleg akik kimentek lettek megalázva.
Izadjanak vért ha kell, beszéljék meg sanyibával hogy ne legyen gyökér felállás, kérjenek elnézést a szurkolóktól és mondják meg hogy nem mi vagyunk az esélyesek de kaptunk egy esélyt kihajtjuk a lelkünket és próbáljuk jóvá tenni a múlt hét pénteket. Nah majd ezután talán érnek valamit.Toca
az a baj, hogy a lófaszt fogják kihajtani, nem a belüket.
beállnak tíz emberrel bekkelni, aztán amikor mégis kapnak egy gólt, akkor majd néznek nagyokat. és mondhatják persze, hogy dehát Hollandiában tétmeccsen esélytelenek vagyunk, és ez igaz, mert ott a B-csapat is bizonyítani akar.