Soccer
41 feliratkozó
több mint 13 éve
Akkor a Real kapusát miért nem küldték ki a rákba, mikor kétkézzel arconbaszta Vidicet, mikor a labda már ott sem volt, mert Vidic elfejelte? Akkor az ugyanúgy piros. Ja és még a kapusnak fájt, azt hittem beszarok.Tévedés. A minimális büntetés a piros lap. Ugyanis:Egy szóval nem írtam, hogy ugyanolyan, csak hasonló. De ezekszerint, szerinted Eboue-é kiállítás volt, míg Nanié nem. (Én is tudok találgatni 😊) krixtoferPersze, hogy piros, Eboue felugrott fejelni, közben előre kinyújtja a lábát, teljesen feleslegesen, szándékosan veszélyeztetve (asszem serious foul play-nek hívják ezt a szabálykönyvben) az ellenfelét. Nani lába magasan volt, mert megpróbálta elérni a labdát, veszélyes játék ("playing in a dangerous manner"), amiért a maximális büntetés a sárga lap.marci
Bármely játékos, aki a labdáért vívott küzdelemben támadja ellenfelét elölről, oldalról vagy hátulról, használja egyik vagy mindkét lábát túlzott mértékű erőbevetéssel és veszélyezteti ellenfelét, súlyos szabálytalanságban vétkes.
A súlyos szabálytalanságban vétkes játékost ki kell állítani.
(A labdarúgás szabályai)Sobri Jóska
Jövőhéten már előre félek, hogy Mexes hányadik percben fog pirosat kapni
több mint 13 éve
Krix azért tartom más esetnek, mert Eboué fejelni ugrott fel úgyhogy nyújtott lábával köze nem volt a labdához. Mellesleg ő pontosan láttam hogy ugrik a másik is és ennek ellenére nyújtott lábbal ugrott fel FEJELNI. Ez nálam szintiszta piros.Azt hiszem ennyi is a vitának, ha ezt valaki elolvassa. 😊 A legkorrektebb válasz a miértekre.
Naninál azért érzem a sárgát ésszerűbbnek mert egyértelműen labdalevételre koncentrált, ahogy észrevette, hogy Arbeloa ott van próbált korrigálni, szándékosság egyetlen jelét nem véltem felfedezni ( szarabbul is esett pont azért mert nem hentelte le Arbeloát rendesen persze ezt a bírónak nem kell figyelembe venni). Ezért sárga.
Viszont a bírónak nem volt 200 visszajátszása annyit látott x szögből hogy Nani nyújtott/félignyújtott lábbal beleáll Arbeloába ezért meg simán piros jár, ezért is mondtam hogy a piros is adható.
De ha ennyi visszajátszás után jönnek az emberek (nem te) szándékosságal meg hogy köze nem volt a labdához beszólásokkal meg linkelnek egy videót ahol nyílegyenesen beleáll a vétkes a csávó mellébe röhejes.
De veled legalább értelmesen lehet vitázni ezért már megérte írni 😀Toca
több mint 13 éve
Attól függ ha Sobri megcáfol akkor nincs ,mert neki nagyobb az igaza.azaz. aki gyökér volt még focistának is, elmegy bírónak, de ott is vannak azért minősített idióták, de jó bíró az nagyon-nagyon ritka, vagy leginkább nincs.ezért (is) tart itt a játékvezetés...gabtsiAljanép.
Sobri Jóska
ellenben nagyon is gyakori az a típus, aki ég szereplési vágytól, mert soha semmiben nem volt jó, most majd megmutathatja. tombol benne a kisebbségi komplexus, mert csak ostoba bírói karrier jutott neki, nem főszerep. a megkapott kis hatalmával rendszeresen visszaél, mert jellemzően egy utolsó senki, aki 90 percre hatalomhoz jutott, annak megfelelően is áll hozzá. és még kérdkedik is vele, hogy mennyire hozzáértő, pedig nyilvánvalóan semmi köze a futballhoz, és még szöveget/szabályt se tud értelmezni. ismerek nem egyet, nem kettőt.
mindennek a legalja a játékvezető, bármely sportban. igazi nímand aki elmegy bírónak. szerintem. és megint igazam van 😊gabtsi
több mint 13 éve
azaz. aki gyökér volt még focistának is, elmegy bírónak, de ott is vannak azért minősített idióták, de jó bíró az nagyon-nagyon ritka, vagy leginkább nincs.ezért (is) tart itt a játékvezetés...gabtsiAljanép.
Sobri Jóska
ellenben nagyon is gyakori az a típus, aki ég szereplési vágytól, mert soha semmiben nem volt jó, most majd megmutathatja. tombol benne a kisebbségi komplexus, mert csak ostoba bírói karrier jutott neki, nem főszerep. a megkapott kis hatalmával rendszeresen visszaél, mert jellemzően egy utolsó senki, aki 90 percre hatalomhoz jutott, annak megfelelően is áll hozzá. és még kérdkedik is vele, hogy mennyire hozzáértő, pedig nyilvánvalóan semmi köze a futballhoz, és még szöveget/szabályt se tud értelmezni. ismerek nem egyet, nem kettőt.
mindennek a legalja a játékvezető, bármely sportban. igazi nímand aki elmegy bírónak. szerintem. és megint igazam van 😊
ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
Viszont a bírónak nem volt 200 visszajátszása annyit látott x szögbőlTocaNálam is ez az ilyen esetek tanulsága. Feltételezve, hogy a bíró értelmes ember (és valszeg kiemelkedően jó spori, ha ilyen szintre el tudott jutni) és őszinte volt a nyilatkozata, amiben beismerte a hibát, egy-két visszajátszásból biztosan jobb döntést tudott volna hozni. De erre várhatunk vagy 10 évet, mert előbb el kell költeni a milliókat a goal-line technikára, majd észrevenni, hogy hoppá, semmi sem változott.
több mint 13 éve
Amit te írsz, az a Serious Foul Play szabályának fordítása. És ezt is hibásan értelmezed, hiszen ez esetben nem csak veszélyeztetés, hanem a túlzott mértékű erőbevetés is feltétel, ami Nani esetében kizárható.Tévedés. A minimális büntetés a piros lap. Ugyanis:Egy szóval nem írtam, hogy ugyanolyan, csak hasonló. De ezekszerint, szerinted Eboue-é kiállítás volt, míg Nanié nem. (Én is tudok találgatni 😊) krixtoferPersze, hogy piros, Eboue felugrott fejelni, közben előre kinyújtja a lábát, teljesen feleslegesen, szándékosan veszélyeztetve (asszem serious foul play-nek hívják ezt a szabálykönyvben) az ellenfelét. Nani lába magasan volt, mert megpróbálta elérni a labdát, veszélyes játék ("playing in a dangerous manner"), amiért a maximális büntetés a sárga lap.marci
Bármely játékos, aki a labdáért vívott küzdelemben támadja ellenfelét elölről, oldalról vagy hátulról, használja egyik vagy mindkét lábát túlzott mértékű erőbevetéssel és veszélyezteti ellenfelét, súlyos szabálytalanságban vétkes.
A súlyos szabálytalanságban vétkes játékost ki kell állítani.
(A labdarúgás szabályai)Sobri Jóska
Ahogy korábban is írtam, Nani esete nálam veszélyes játék, nálatok nyilván súlyos szabálytalanság. Elolvasva a szabálykönyvet, számomra teljesen egyértelmű, hogy kinek van igaza, de meggyőzni egymást úgysem fogjuk, úgyhogy én itt abbahagyom.
Akit esetleg érdekel: www.fifa.com/mm/document/footballdevelopment/refereeing/81/42/36/lawsofthegame_2012_e.pdf (117. oldaltól kezdődnek az itt emlegetett szabályok)
több mint 13 éve
Sobri felfogtuk hogy szerinted igazad van, csak szerintünk hülyeség amit mondasz elmondhatod a baromságot 40x akkor sem tud érdekelni mert baromság.Tévedés. A minimális büntetés a piros lap. Ugyanis:Egy szóval nem írtam, hogy ugyanolyan, csak hasonló. De ezekszerint, szerinted Eboue-é kiállítás volt, míg Nanié nem. (Én is tudok találgatni 😊) krixtoferPersze, hogy piros, Eboue felugrott fejelni, közben előre kinyújtja a lábát, teljesen feleslegesen, szándékosan veszélyeztetve (asszem serious foul play-nek hívják ezt a szabálykönyvben) az ellenfelét. Nani lába magasan volt, mert megpróbálta elérni a labdát, veszélyes játék ("playing in a dangerous manner"), amiért a maximális büntetés a sárga lap.marci
Bármely játékos, aki a labdáért vívott küzdelemben támadja ellenfelét elölről, oldalról vagy hátulról, használja egyik vagy mindkét lábát túlzott mértékű erőbevetéssel és veszélyezteti ellenfelét, súlyos szabálytalanságban vétkes.
A súlyos szabálytalanságban vétkes játékost ki kell állítani.
(A labdarúgás szabályai)Sobri Jóska
Ha minden egyes véletlen odacsapás/odarúgásért pirosat osztanának 30.percben lefújnák a meccset...
Mellesleg kitérhetnénk hogy mi számít túlzott erőbevetésnek az hogy felemelte vagy az hogy ahogyé szrevette a védőt visszahúzta ?
De inkább ne reagálj erre , mert úgyis csak hülyeség lesz
Krix azért tartom más esetnek, mert Eboué fejelni ugrott fel úgyhogy nyújtott lábával köze nem volt a labdához. Mellesleg ő pontosan láttam hogy ugrik a másik is és ennek ellenére nyújtott lábbal ugrott fel FEJELNI. Ez nálam szintiszta piros.
Naninál azért érzem a sárgát ésszerűbbnek mert egyértelműen labdalevételre koncentrált, ahogy észrevette, hogy Arbeloa ott van próbált korrigálni, szándékosság egyetlen jelét nem véltem felfedezni ( szarabbul is esett pont azért mert nem hentelte le Arbeloát rendesen persze ezt a bírónak nem kell figyelembe venni). Ezért sárga.
Viszont a bírónak nem volt 200 visszajátszása annyit látott x szögből hogy Nani nyújtott/félignyújtott lábbal beleáll Arbeloába ezért meg simán piros jár, ezért is mondtam hogy a piros is adható.
De ha ennyi visszajátszás után jönnek az emberek (nem te) szándékosságal meg hogy köze nem volt a labdához beszólásokkal meg linkelnek egy videót ahol nyílegyenesen beleáll a vétkes a csávó mellébe röhejes.
De veled legalább értelmesen lehet vitázni ezért már megérte írni 😀
több mint 13 éve
Tévedés. A minimális büntetés a piros lap. Ugyanis:Egy szóval nem írtam, hogy ugyanolyan, csak hasonló. De ezekszerint, szerinted Eboue-é kiállítás volt, míg Nanié nem. (Én is tudok találgatni 😊) krixtoferPersze, hogy piros, Eboue felugrott fejelni, közben előre kinyújtja a lábát, teljesen feleslegesen, szándékosan veszélyeztetve (asszem serious foul play-nek hívják ezt a szabálykönyvben) az ellenfelét. Nani lába magasan volt, mert megpróbálta elérni a labdát, veszélyes játék ("playing in a dangerous manner"), amiért a maximális büntetés a sárga lap.marci
Bármely játékos, aki a labdáért vívott küzdelemben támadja ellenfelét elölről, oldalról vagy hátulról, használja egyik vagy mindkét lábát túlzott mértékű erőbevetéssel és veszélyezteti ellenfelét, súlyos szabálytalanságban vétkes.
A súlyos szabálytalanságban vétkes játékost ki kell állítani.
(A labdarúgás szabályai)
több mint 13 éve
Ha szerinted Nanié csak sárga akkor már tényleg felesleges vitatkozni. 😊 De lentebb már le vannak írva, hogy igazából miért is piros.Egy szóval nem írtam, hogy ugyanolyan, csak hasonló. De ezekszerint, szerinted Eboue-é kiállítás volt, míg Nanié nem. (Én is tudok találgatni 😊) krixtoferPersze, hogy piros, Eboue felugrott fejelni, közben előre kinyújtja a lábát, teljesen feleslegesen, szándékosan veszélyeztetve (asszem serious foul play-nek hívják ezt a szabálykönyvben) az ellenfelét. Nani lába magasan volt, mert megpróbálta elérni a labdát, veszélyes játék ("playing in a dangerous manner"), amiért a maximális büntetés a sárga lap.marci
+ Akkor Nani nem szándékosan veszélyeztette? 😮
Szerk.: Ha úgy nézzük Eboué is leakarta venni a labdát! 😉
De mindegy is. Toca már írta, hogy ti úgy, én (mi) így. 😊
több mint 13 éve
Egy szóval nem írtam, hogy ugyanolyan, csak hasonló. De ezekszerint, szerinted Eboue-é kiállítás volt, míg Nanié nem. (Én is tudok találgatni 😊) krixtoferPersze, hogy piros, Eboue felugrott fejelni, közben előre kinyújtja a lábát, teljesen feleslegesen, szándékosan veszélyeztetve (asszem serious foul play-nek hívják ezt a szabálykönyvben) az ellenfelét. Nani lába magasan volt, mert megpróbálta elérni a labdát, veszélyes játék ("playing in a dangerous manner"), amiért a maximális büntetés a sárga lap.
több mint 13 éve
Egy szóval nem írtam, hogy ugyanolyan, csak hasonló. De ezekszerint, szerinted Eboue-é kiállítás volt, míg Nanié nem. (Én is tudok találgatni 😊)
több mint 13 éve
Ha szerinted ez ugyanolyan, mint a tegnapi, akkor tényleg felesleges vitázni.Kicsit másként akartam megfogalmazni, hogy vezetek is. 😊Csak summázatként krixtofer megerősítése után:=/= játékvezetői vizsgája van 😛 😊jjncaa
Még jó, hogy nem 1 milliárd ember vezet egy adott mérkőzést, hanem az a néhány, aki ért is hozzá. 😉Sobri Jóska
Na amúgy most jutott eszembe egy Eboué kiállítás. 😀 Indulhat a lavina!
1:33-tól.
krixtofer
több mint 13 éve
Na amúgy most jutott eszembe egy Eboué kiállítás. 😀 Indulhat a lavina!1:33-tól.
több mint 13 éve
Csakhogy beleszóljak én is. 😊Most linkeljek 40 millio videot ahol így veszi le a labdat a kp / csatar ? Egyszeruen nem erzekelte hogy a vedo jon , veszelyes volt ezert sarga.
Pártatlanul mondom (Finoman szólva se, a szívem csücske egyik csapat), ez piros lap volt! Leírom ugyanazokat megint, hogy veszélyes játék stb... Ha nem ér Arbeloához, akkor is ki kellett volna állítani. Így nem lehet menni egy labdára sem. Az nem mentő körülmény, hogy nézte a labdát, vagy, hogy visszahúzta a lábát stb. Ezt kellene megérteni. 10-ből 9 spori, csak sárgát ad, mert igenis fosik, hogy belenyúl a meccsbe, hogy mi lesz a következménye a szövetségnél. A másik meg, persze, hogy beismeri a jv. hogy hibázott, hogyne, persze. Csak nem tudjátok, mit tanítanak ilyenkor a háttérben. Ne gyertek ezzel, a "több millió másik ember is így látta". Egyetértek és kiállok Sobri mellett. Igen, okoskodónak tűnik ez a vélemény. (Az is).
(Ja, és élő játékveztői vizsgám van.) krixtofer
De a te velemenyeddel semmi gond nincs, nem kell ugyanugy latnunk es mivel hala az egnek nem is kamu tevkepzetekkel tamasztottad ala mint Sobri nem is fogunk belékotni max annyit hogy szerintunk nem 😊
több mint 13 éve
Csak summázatként krixtofer megerősítése után:akkor ezek szerint Puhl például nem ért hozzá, ő tegnap kijelentette hogy nem volt piros lap.
Még jó, hogy nem 1 milliárd ember vezet egy adott mérkőzést, hanem az a néhány, aki ért is hozzá. 😉Sobri Jóska
krixtofer "megerősítéséről" meg annyit hogy lehet hogy 10-ből 9 sárgát ad de a maradék egy nem ad semmit csak szabadrúgást ítél...
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
több mint 13 éve
Csak summázatként krixtofer megerősítése után:=/= játékvezetői vizsgája van 😛 😊
Még jó, hogy nem 1 milliárd ember vezet egy adott mérkőzést, hanem az a néhány, aki ért is hozzá. 😉Sobri Jóska

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 13 éve
ezért (is) tart itt a játékvezetés...gabtsiAljanép.
Betartják a szabályokat a szarháziak.
Nem is értem mit képzelnek.
Élnének csak kicsit Magyarországon, rögtön nem arcoskodnának a megszerzett tudásukkal, hanem tennék szépen amit a néptömegek elvárnak tőlük.
A magyar foci meg azért tart ott, ahol, mert még mindig nincs az Alaptörvényben, hogy mindig a Fradi a bajnok.
Vérlázító.
több mint 13 éve
ezért (is) tart itt a játékvezetés...
ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
Csak summázatként krixtofer megerősítése után:Még jó, hogy nem 1 milliárd ember vezet egy adott mérkőzést, hanem az a néhány, aki ért is hozzá. 😉
több mint 13 éve
Csakhogy beleszóljak én is. 😊 Pártatlanul mondom (Finoman szólva se, a szívem csücske egyik csapat), ez piros lap volt! Leírom ugyanazokat megint, hogy veszélyes játék stb... Ha nem ér Arbeloához, akkor is ki kellett volna állítani. Így nem lehet menni egy labdára sem. Az nem mentő körülmény, hogy nézte a labdát, vagy, hogy visszahúzta a lábát stb. Ezt kellene megérteni. 10-ből 9 spori, csak sárgát ad, mert igenis fosik, hogy belenyúl a meccsbe, hogy mi lesz a következménye a szövetségnél. A másik meg, persze, hogy beismeri a jv. hogy hibázott, hogyne, persze. Csak nem tudjátok, mit tanítanak ilyenkor a háttérben. Ne gyertek ezzel, a "több millió másik ember is így látta". Egyetértek és kiállok Sobri mellett. Igen, okoskodónak tűnik ez a vélemény. (Az is).
(Ja, és élő játékveztői vizsgám van.)
több mint 13 éve
Jóska, ha az érvrendszered hallucinációra építed (szándékosság, sérülés okozási szándék), akkor azzal nehéz vitatkozni, én nem is szeretnék.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 13 éve
Senki nem védte, Sobri felhozta hogy labdára sem ment, és sérülést akart alkalmazni, ami azért ha megnézed a videót egyértelmű hogy nem. Szerintem ez egy sárga volt, nem lepődtem meg a piroson mert nem tudom hol állt a bíró ,nem tudom melyik spori mennyit látott az esetből végülis fújható is volt.Nyilván nem ugyanaz, mert McAteer elérte a labdát, Nani meg nem.And those of you flooding my inbox with chippy emails pointing out that Nani was “watching the ball” could do worse than take a look at this sterling effort from Republic of Ireland ninja Jason McAteer and say the same thing for him. - GuardianIgen teljesen ugyanaz ,hogy valaki leakarja venni (még szerintem hozzá is ér, és ha nincs ott Arbeloa tisztán le is veszi a labdát) és mikor rájön hogy ott a védő visszahúzza mindenét hogy nehogy sérülést okozzon, mint az aki nyílegyenes lábbal beleszáll a másik mellébe.
Cubehor
Erre az Ülj le 1-es kifejezés számomra a legkifejezőbb...Toca
Annyira próbáltam volna rávilágítani, hogy nevetséges azzal védeni Nanit, hogy a labdát nézte és nem akart szándékosan sérülést okozni.
Cubehor
De ha utána a bíró elismeri hogy hibázott akkor , mindkét edző úgy gondolja hogy hibázott, a játékosok mindkét oldalon úgy gondolják hibázott akkor lehet itt lobogtatni hogy én vagyok Sobri Jóska és mindenkinél okosabb vagyok és nekem van igazam, csak semmit nem ér.
több mint 13 éve
Nyilván nem ugyanaz, mert McAteer elérte a labdát, Nani meg nem.And those of you flooding my inbox with chippy emails pointing out that Nani was “watching the ball” could do worse than take a look at this sterling effort from Republic of Ireland ninja Jason McAteer and say the same thing for him. - GuardianIgen teljesen ugyanaz ,hogy valaki leakarja venni (még szerintem hozzá is ér, és ha nincs ott Arbeloa tisztán le is veszi a labdát) és mikor rájön hogy ott a védő visszahúzza mindenét hogy nehogy sérülést okozzon, mint az aki nyílegyenes lábbal beleszáll a másik mellébe.
Cubehor
Erre az Ülj le 1-es kifejezés számomra a legkifejezőbb...Toca
Annyira próbáltam volna rávilágítani, hogy nevetséges azzal védeni Nanit, hogy a labdát nézte és nem akart szándékosan sérülést okozni.
több mint 13 éve
mondhatod, de azt mondani miután leírtam kb egy teljes oldalt az elmúlt 20 órában hogy nincs semmi érvem (és még kb 1 milliárd ember gondolja így ahogy én) akkor nem gondolod hogy nincs igazad és a magad módján te személyeskedsz? nem gondolod hogy ezt leírni pl: "De nézzük tovább a videót, és nézzük meg, mi a helyes ítélet a pályán.Valójábn az jött le, hogy semmi érved, személyeskedsz, indulatoskodsz, és még a tényeket is össze-vissza kuszálod.na ez most kitehetnéd magadról, ez a hsz annyira te vagy... ez jött le neked az egészből cpt obvious.davemayerSobri a 4szeresen díjazottként Puhl-ra gondoltam, de mindegy hiszen te spori vagy bár 3 éve nem nézel soccer meccset, de most itt vagy úgyhogy megemelem a kalapom.davemayerTudom, hogy rá gondoltál, de ő nem 4szeresen díjazott. 😊
Az IFFHS díjazta 4szer, emeleltt számos díj, és elismerés büszke tulajdonosa. Sobri Jóska
Na de ezt így csak nem mondhatom az orcádba. Sobri Jóska
Natessék. El is dőlt." nemcsak hogy baromság de teljesen bicskanyitogató is.
Azt meg már meg sem említem mivel ez egy szabad fórum és mindenki arra használja amire a moderátorok engedik hogy ha saját bevallásod szerint nem láttál 3 éve soccer mérkőzést (és szvsz ezt sem láttad) akkor mi alapon fogalmazol meg ilyen véleményeket. Ismered te a mai labdarúgást?
BEARS BABY!
Sir Alex immortal
