Soccer
41 feliratkozó
több mint 14 éve
az Újpest kupa meccse mekkora epic te jó ég 😀kristofHuh, de szerencsere behuztuk, 11esekkel!
több mint 14 éve
Bene Ferenc... valahogy nem vagyok bizakodó, valamint az is lehet, hogy a kupából is kiesünk, ez is fantasztikus:gratulálok a csapatnak, szégyen
Maricot kiállította a játékvezető. A légiós kimutatta középső ujját a bajai közönségnak, amiért a spori piros lapot adott neki.Hurka
több mint 14 éve
Folyamatosan elesett, és ok nélkül osztogatta a piros lapokat egy részeg játékvezető a cseh megyei bajnoságban.A Tynec nad Labem-Jestrabi találkozón Tomas Fidra nem titkolta a játékosok előtt, hogy születésnapját ünnepli . "Olyan szaga volt mint egy serfőzdének" - fogalmazott a Lidove Noviny cseh lapnak a vendégek klubvezetője, aki szerint a játékvezető meze csupa kosz volt a rengeteg eséstől.
Miután a bíró három vendégfocistát kiállított ok nélkül, a hazaiak sportszerűen felhagytak a támadásokkal, de a játékot nem szüntették be a csapatok, nehogy büntetés érje őket.
A focisták kálváriájának a rendőrség vetett véget, amely a szünetben megszondáztatta a bírót, ezután pedig félbeszakították a meccset.
A helyi futballszövetség végül megsemmisítette a meccs 1-1-es végeredményét, a bíró pedig egyéves eltiltásra számíthat.
😀 😀

"First down az, amikor átviszik a sárga vonalon a labdát" P.P
több mint 14 éve
az is, de a Putnok-Paks 3-2 se szar paksi nb1-es kezdővel 😀
több mint 14 éve
az Újpest kupa meccse mekkora epic te jó ég 😀
Oh, what a tangled web we weave
When first we practise to deceive!
több mint 14 éve
Bene Ferenc... valahogy nem vagyok bizakodó, valamint az is lehet, hogy a kupából is kiesünk, ez is fantasztikus:nagy kár, hogy pont most rúgták ki Vébert, így elmaradt a Gyuri Bowl 😕
Maricot kiállította a játékvezető. A légiós kimutatta középső ujját a bajai közönségnak, amiért a spori piros lapot adott neki.Hurka
több mint 14 éve
Bene Ferenc... valahogy nem vagyok bizakodó, valamint az is lehet, hogy a kupából is kiesünk, ez is fantasztikus: Maricot kiállította a játékvezető. A légiós kimutatta középső ujját a bajai közönségnak, amiért a spori piros lapot adott neki.
több mint 14 éve
Ma a Sport2 mégis miért adja a nagyon izgalmasnak ígérkező Aldershot Town-MU meccset mondjuk az Arsenal-Bolton helyett?SchleckMert ezt adja a Sky Angliában és a Liga-kupában csak egy meccset lőnek fel a műholdra.
több mint 14 éve
szegény Vasas megfázott Békéscsabán a kupában, ennyit számít Sütő hiánya sajnos.
több mint 14 éve
Remélem megússzuk 6 alatt (MU). 😀 😀 😀Ma a Sport2 mégis miért adja a nagyon izgalmasnak ígérkező Aldershot Town-MU meccset mondjuk az Arsenal-Bolton helyett?SchleckMarketing.vassadi
több mint 14 éve
Ma a Sport2 mégis miért adja a nagyon izgalmasnak ígérkező Aldershot Town-MU meccset mondjuk az Arsenal-Bolton helyett?SchleckMarketing.
több mint 14 éve
Ma a Sport2 mégis miért adja a nagyon izgalmasnak ígérkező Aldershot Town-MU meccset mondjuk az Arsenal-Bolton helyett?
több mint 14 éve
Ezért várom én örömmel, és szeretettel, amiről már pletykálnak is ráadásul. 😊 Bár hozzáteszem azért elég sok, sőt egyre több homály meccse is volt, amikro folyamatosan olyanok voltak, hogy szétesett a csapatom, gyermeteg játékot játszunk hetek óta, elrontott taktikai megoldások, Marics probléma, első évben észnélküli (bár szép) támadófoci, szóval azért ebben azért még ő is hibás valamennyire, vannak még kérdőjelek vele kapcsolatban,d e szívesen látnám.Véber nem jó edző, de legalább túlértékelt.igazából hülyeségeket beszélsz
a nyilatkozatai miatt viszont valóban érdemes nézni a pápa meccs fel- és leveztéseit, szóval remélem elviszi valami mainstream csapat, amely sokszor van a tévében.
hasonló okok miatt sajnálom, hogy urbányi megint a maldívon forgatja a survivortHöri
ha ő nem lenne, rég NB2 vagy NB3 közelében lenne a csapat, nem olyan jó képességű játékosokból alakított ki egy masszív középcsapatot, amelyik jól, támadva játszott, és a játszott szón van a hangsúlyHurka
több mint 14 éve
lisztesékkel zúztak kek döntőt, zolával, leboeuffal, floval, poyettel, di matteoval, viallival, mark hugheszal. fasza kis csapat volt.gabtsitudom, akkor szimpatizáltam is még velük. utána valahogy nem. és mivel a szimpátia (/utálat) nem eldönthető, nem is nagyon bitáznék róla. de Abramovics óta utálom őket, ez biztos
több mint 14 éve
Igazándiból tök mindegy hogy egy ember irányít-e egy klubot, vagy egy társaság, ha pl. egy Real költségvetése simán akkora nagyságrendű mint egy City-é vagy egy Chelsea-é. Ha a Real ugyanúgy tud 90milliókat költeni egy játékosra, akkor felesleges arról vitázni hogy most 1 ember rakja-e bele a pénzét, vagy társasági alapon működik.
No 1. Kyle Pitts, Jordan Mailata, Myles Garrett, Jerry Jeudy, Tre Harris, Jayden Higgins és Nick Chubb fan!!!
több mint 14 éve
már amennyire. Annak idején pont emiatt tették kötelezővé, hogy a Bundesliga 1-s licenc feltététele az Utánpótlás Akadémia üzemeltetése, hogy ne milliókért vegyenek játékosokat, hanem kineveljék. Eredmény: Götze, Müller, Özil. A német futball egy kicsit más utat választott mint a többi elit liga nyugaton, de válogatott szinten eddig bejön.de pl. ezért is ingatagabb a M.City helyzete mint a többi, már évtizedek óta működő európai elit klubé. Citynél elég ha lelövik a tulajt (vagy épp a Chelsea esetében is) mondjuk egy Bayern-nél meg ha véletlen Uli Hoeneß-szel történne valami akkor sincs gond..mert a százmilliók attól még a klubnál maradnak. Az általad említett forrásokkal együtt.1, épp a Chelsea példája bizonyítja, hogy ez nem feltétlenül van így, még ha igaz is lehet. a dynamo is egy parvenü csapatnak számított abramovics érkezésekor (aki egyébiránt a mu-t akarta megvenni, csak akkor ott még egy hasonló stakeholder rendszer működött, mint detto green bayben, és nem lehetett csak úgy átutalással pár nap alatt megvenni, és a legenda szerint amikor helikopterrel repült vissza manchesterből, nyugat london felett meglátott egy stadiont, kérdezte kié, a második kérdés volt h eladó-e?), de azóta masszív szurkolótábora van, ami a legfontosabb h ázsiában is, ami kurva nagy pénzt hoz már, és igazán abramovicsnak sincs szüksége arra, hogy extra mód finanszírozza, peter kenyonnak (aki a mai manutd, alapítója ferguson mellett) hála egy vállalati kultúra is kialakult, abramovics csak a védőhálót adja hozza meg az extrafelszerelést. az már működik magától.
Egyébként ehhez kapcsolódik, hogy a Hannover 96 kezdeményezésére (nem ugrik be a sportigazgató neve) felül vizsgálhatja a DFB a "49"-s szabályt (51% döntési jog marad mindig a csapatnál 49% a szponzorok stb...) hogy azt a 49%-t kaphassa 1 magánszemély is.Amadeus91
azt sztem jelenleg senki nem tudja, hogy a citynek van-e még hely a piacon, sztem kevésbé, főleg amíg ez a cigánykodás zajlik.
2, Martin Kind, de ez nem újkeletű story ez. de a tiltás a Bundesligában lényegében a külföldi tulajokra vonatkozik a tiltás, mert vállalatok (aka magánszemélyek) kezében most is van bundesliga klub, bár jellemzően a sportegyesületek a fő tulajdonosok, akik gondolom hülyék lennének megszavazni, hogy leszakíthassák róluk az arany tojást tojó tyúkot, a futballcéget, annak ellenére, hogy ez vszleg gátja is a német futballnak. (már amennyire van gátja).gabtsi
Egyre inkább kezd az lenni a trend, hogy azok az országok kerekednek felül válogatott szinten, ahol kiemelkedő az utánpótlásképzés; Spanyolok-Barca, Hollandia, Németország, Franciaország (még, ha el is sztrájkolták legutóbb) és figyeljétek meg, hogy az oroszok....
több mint 14 éve
lisztesékkel zúztak kek döntőt, zolával, leboeuffal, floval, poyettel, di matteoval, viallival, mark hugheszal. fasza kis csapat volt.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 14 éve
Azért a Chelsea volt korábban is BL-ben, hogy védjem őketNekem csupán a Citynek nem szimpatikus a semmiből előtörése, csak és kizárólag amiatt, mert egy gazdag manus úgy gondolja ide teszi a lóvét.tüsi91anno pontosan emiatt utáltam meg a ChelseatSzobi22

http://insidehandoff.com/
több mint 14 éve
Nekem csupán a Citynek nem szimpatikus a semmiből előtörése, csak és kizárólag amiatt, mert egy gazdag manus úgy gondolja ide teszi a lóvét.tüsi91anno pontosan emiatt utáltam meg a Chelseat
több mint 14 éve
de pl. ezért is ingatagabb a M.City helyzete mint a többi, már évtizedek óta működő európai elit klubé. Citynél elég ha lelövik a tulajt (vagy épp a Chelsea esetében is) mondjuk egy Bayern-nél meg ha véletlen Uli Hoeneß-szel történne valami akkor sincs gond..mert a százmilliók attól még a klubnál maradnak. Az általad említett forrásokkal együtt.1, épp a Chelsea példája bizonyítja, hogy ez nem feltétlenül van így, még ha igaz is lehet. a dynamo is egy parvenü csapatnak számított abramovics érkezésekor (aki egyébiránt a mu-t akarta megvenni, csak akkor ott még egy hasonló stakeholder rendszer működött, mint detto green bayben, és nem lehetett csak úgy átutalással pár nap alatt megvenni, és a legenda szerint amikor helikopterrel repült vissza manchesterből, nyugat london felett meglátott egy stadiont, kérdezte kié, a második kérdés volt h eladó-e?), de azóta masszív szurkolótábora van, ami a legfontosabb h ázsiában is, ami kurva nagy pénzt hoz már, és igazán abramovicsnak sincs szüksége arra, hogy extra mód finanszírozza, peter kenyonnak (aki a mai manutd, alapítója ferguson mellett) hála egy vállalati kultúra is kialakult, abramovics csak a védőhálót adja hozza meg az extrafelszerelést. az már működik magától.
Egyébként ehhez kapcsolódik, hogy a Hannover 96 kezdeményezésére (nem ugrik be a sportigazgató neve) felül vizsgálhatja a DFB a "49"-s szabályt (51% döntési jog marad mindig a csapatnál 49% a szponzorok stb...) hogy azt a 49%-t kaphassa 1 magánszemély is.Amadeus91
azt sztem jelenleg senki nem tudja, hogy a citynek van-e még hely a piacon, sztem kevésbé, főleg amíg ez a cigánykodás zajlik.
2, Martin Kind, de ez nem újkeletű story ez. de a tiltás a Bundesligában lényegében a külföldi tulajokra vonatkozik a tiltás, mert vállalatok (aka magánszemélyek) kezében most is van bundesliga klub, bár jellemzően a sportegyesületek a fő tulajdonosok, akik gondolom hülyék lennének megszavazni, hogy leszakíthassák róluk az arany tojást tojó tyúkot, a futballcéget, annak ellenére, hogy ez vszleg gátja is a német futballnak. (már amennyire van gátja).
ami nem hajlik, az törik!
több mint 14 éve
Véber nem jó edző, de legalább túlértékelt.igazából hülyeségeket beszélsz
a nyilatkozatai miatt viszont valóban érdemes nézni a pápa meccs fel- és leveztéseit, szóval remélem elviszi valami mainstream csapat, amely sokszor van a tévében.
hasonló okok miatt sajnálom, hogy urbányi megint a maldívon forgatja a survivortHöri
ha ő nem lenne, rég NB2 vagy NB3 közelében lenne a csapat, nem olyan jó képességű játékosokból alakított ki egy masszív középcsapatot, amelyik jól, támadva játszott, és a játszott szón van a hangsúly
több mint 14 éve
de pl. ezért is ingatagabb a M.City helyzete mint a többi, már évtizedek óta működő európai elit klubé. Citynél elég ha lelövik a tulajt (vagy épp a Chelsea esetében is) mondjuk egy Bayern-nél meg ha véletlen Uli Hoeneß-szel történne valami akkor sincs gond..mert a százmilliók attól még a klubnál maradnak. Az általad említett forrásokkal együtt.A Realnál nincs gazdag tulajdonos?nincs. és nem csak az én véleményem szerint nincs, hanem ezek a tények. a real madrid (akár a barcelona, vagy az atletico madrid) társasági alapon működik. nincs részvénye, tulajdonrésze senkinek, ez egy egyesület amelyeknek tagjai vannak, és fizetnek érte. perez nem a saját pénzét teszi bele hanem működteti ezt az egészet, mint a sociók által megválasztott elnök. ahogy ezt teszik a barcelonanal is.
Azért, mert Pérez véleményed szerint nem gazdag tulajdonosStez
azt persze nem állítom, hogy ezek a csapatok gazdasági alapon működnek (mint az ajax vagy a bayern), de nem egy kőgazdag tulajdonos fossa bele a pénzt, hanem források állnak rendelkezésre mint bármelyik másik vállalat számára. annyiban egyedi a helyzet, hogy a kultúrális beágyazottságuk nagy, így bizonyos előjogokat élveznek. így tudott pl florentino perez galaktikus madridot építeni az első ciklusban (mert ugye ő nem eladta és visszavette a klubot), mert madrid város megvásárolta (majd "bér"be adta) a csapattól az edzőpályákat, horror pénzért, ebből bolt a forrás rá, nem zsebből. ez ettől nem korrekt, viszgálta is az eu, de szabályos pénzügyi manőver.
szóval, ezek a csapatok nem a kőgazdag tulajdonos miatt tartnak itt, hanem mert olyan piaci brandek amik kurva sokat érnek, és mérhetetlen pénzt tudnak megmozgatni és évről-évre begyűjteni.
ez pl a cityről nem mondható el, hogy mást ne mondjak, ha már innen indult ki az egész.gabtsi
Egyébként ehhez kapcsolódik, hogy a Hannover 96 kezdeményezésére (nem ugrik be a sportigazgató neve) felül vizsgálhatja a DFB a "49"-s szabályt (51% döntési jog marad mindig a csapatnál 49% a szponzorok stb...) hogy azt a 49%-t kaphassa 1 magánszemély is. Ergo, hogy mégis csak valahogy lehessen pénzt pumpálni a német klubokba. Illetve még 1 gondolat, tél óta az 1860 München-nek van egy új "befektetője" egy arab pali, aki 20egynéhány milliót fektetett már a csapatba, a Hoffenheim-nek pedig Herr Hopp volt az, aki stadiont, edzőközpontot, akadémiát meg 120 millió eurót "adományozott" mióta a csapat elindult a sokad oszátlyból a világ csúcsa felé. Hasonlót próbál meg a Red Bull megvalósítani Lipcsében. (Red Bull Leipzig)
több mint 14 éve
A Realnál nincs gazdag tulajdonos?nincs. és nem csak az én véleményem szerint nincs, hanem ezek a tények. a real madrid (akár a barcelona, vagy az atletico madrid) társasági alapon működik. nincs részvénye, tulajdonrésze senkinek, ez egy egyesület amelyeknek tagjai vannak, és fizetnek érte. perez nem a saját pénzét teszi bele hanem működteti ezt az egészet, mint a sociók által megválasztott elnök. ahogy ezt teszik a barcelonanal is.
Azért, mert Pérez véleményed szerint nem gazdag tulajdonosStez
azt persze nem állítom, hogy ezek a csapatok gazdasági alapon működnek (mint az ajax vagy a bayern), de nem egy kőgazdag tulajdonos fossa bele a pénzt, hanem források állnak rendelkezésre mint bármelyik másik vállalat számára. annyiban egyedi a helyzet, hogy a kultúrális beágyazottságuk nagy, így bizonyos előjogokat élveznek. így tudott pl florentino perez galaktikus madridot építeni az első ciklusban (mert ugye ő nem eladta és visszavette a klubot), mert madrid város megvásárolta (majd "bér"be adta) a csapattól az edzőpályákat, horror pénzért, ebből bolt a forrás rá, nem zsebből. ez ettől nem korrekt, viszgálta is az eu, de szabályos pénzügyi manőver.
szóval, ezek a csapatok nem a kőgazdag tulajdonos miatt tartnak itt, hanem mert olyan piaci brandek amik kurva sokat érnek, és mérhetetlen pénzt tudnak megmozgatni és évről-évre begyűjteni.
ez pl a cityről nem mondható el, hogy mást ne mondjak, ha már innen indult ki az egész.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 14 éve
Véber nem jó edző, de legalább túlértékelt.a nyilatkozatai miatt viszont valóban érdemes nézni a pápa meccs fel- és leveztéseit, szóval remélem elviszi valami mainstream csapat, amely sokszor van a tévében.
hasonló okok miatt sajnálom, hogy urbányi megint a maldívon forgatja a survivort
több mint 14 éve
rem nem csaptok le rá...bár úgy még jobb lesz majd kifesteni tavasszal a megyeri csárdát... 😊irány az NB2... (1-2 embernek már mondtam, hogy vszeg a Fradi meccs lesz neki az utolsó, bár ebben még tévedtem, de ami késik, nem múlik sajnos..)HurkaNa, kitetettek Gyugyot?! Vgay mar keszitik elo, hogy jon hozzank edzonek?zavi27
|
