USA és a világ
BREAKING:
At the G20 summit in India, Meloni to the Chinese that Italy will be leaving China’s Belt and Road Initiative.
Italy is the only G7 nation to be a member. Major blow to China’s foreign policy plans in Europe!

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
Nem az oroszokat ekéztem (szoktam ilyent is, azt mindig ki is emelem), itt csak egyszerűen a videón látható módszert nem értettem. Ez egy háború, itt ember ölés a cél, ha pedig egy területet fel akarnak szabadítani, akkor lehetőleg minden fegyveres ellenség likvidálása. Ezzel - azon felül, hogy utálom a háborút, értelmetlen probléma megoldási módszernek tartom, amit akkor és azok vesznek elő, akik és amikor normális jobb ötletük nincs -, szóval ezzel morális problémám sincs úgy, mint a civilek támadásával, mert a fegyveres ellenség kezében is fegyver van, ő is meg akar ölni. Szóval van itt egy cél, hogy a magukat beásott, később visszavonuló fegyveres erőket meg kell semmisíteni, aminél nem hatékony egyenként lődözni rájuk tankkal. Ennyi volt a megjegyzésem. Ha a hangya hasonlat zavar, akkor azt hagyd figyelmen kívül, nem az orosz katonát akartam a hangyához hasonlítani, hanem a helyzetet próbáltam leírni és jobb hasonlat nem jutott eszembe.Ez elég gázul hangzik. Hangyaboly, falka stb. én kifejezetten rühellem a ruszkikat, de azért mégis emberekről beszélsz.Aztaqrva milyen tüzérség ez, hogy 1-2m-es pontossággal lőnek?Hát, ha 200km távolságra képesek 1-2m pontossággal lőni, akkor néhány kilométerre is megy nekik gondolom.
Nem láttam se drónt, se rakétát, gondolom ezt hagyományos csöves tüzérség csinálta, lehet tudni hogy milyen technika volt?
Jan
Nekem inkább az jutott eszembe, hogy oké, lézer pontos, oké, talál, de olyan mint szétszaladt, ritkán lébecoló hangyákat taposgatni. Itt egy hangya, ott egy hangya, dolgozol fél órát és eltapostál tízet. Szóval ahhoz képest, hogy ez is eredmény, tulajdonképpen nem hatékony. Ahogy nézem nem is repeszgránát, mert volt ott olyan orosz aki 10 méterre volt a becsapódástól, földhöz verte a légnyomás aztán felkelt és elszaladt mint a nyúl. Ha lettek volna repeszek, aligha mozdult volna meg.
Szóval igazából azt nem értem, hogy miért így "takarítanak". Ha van a levegőben drón amivel követni tudják őket, érdemesebb lenne egyet-egyet elengedni akkor, amikor éppen falkába gyűlnek. Mert előbb-utóbb falkába gyűlnek egy épületben, vagy valahol a mező szélén. Akkor kéne bele a közepébe, az lenne a hatékony. Amikor jött a durr és szétszaladtak, kár rájuk pazarolni a lőszert.
Hozzáteszem, hogy semennyire sem értek az ilyen hadviseléshez, és ez a video is csak egy részlet. Szóval biztos van értelme, csak nekem nem jön le, hogy miért.
peterk2005 udvari bolond
Azon siránkozni, hogy a légnyomás után fel tudott kelni, meg nincsnek repeszek, hát elég undorítóan hangzik, meg hogy gyűljenek össze mert akkor hatékonyabban lehet őket irtani… 🤮🤮🤮
vpi
Amúgy az sose baj, ha az átlagosnál / szükségesnél / várhatónál érzékenyebb vagy az ilyenre, úgyhogy nyugodtan. 😊 Ezerszer jobb, mint a másik véglet, fásultan nézni a tömeggyilkolást is.

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
Humánusan nem lehet ölni, az egész cselekedet teljesen szembe megy ezzel. Felesleges is az ilyeneket számonkérni szerintem.Ez elég gázul hangzik. Hangyaboly, falka stb. én kifejezetten rühellem a ruszkikat, de azért mégis emberekről beszélsz.Aztaqrva milyen tüzérség ez, hogy 1-2m-es pontossággal lőnek?Hát, ha 200km távolságra képesek 1-2m pontossággal lőni, akkor néhány kilométerre is megy nekik gondolom.
Nem láttam se drónt, se rakétát, gondolom ezt hagyományos csöves tüzérség csinálta, lehet tudni hogy milyen technika volt?
Jan
Nekem inkább az jutott eszembe, hogy oké, lézer pontos, oké, talál, de olyan mint szétszaladt, ritkán lébecoló hangyákat taposgatni. Itt egy hangya, ott egy hangya, dolgozol fél órát és eltapostál tízet. Szóval ahhoz képest, hogy ez is eredmény, tulajdonképpen nem hatékony. Ahogy nézem nem is repeszgránát, mert volt ott olyan orosz aki 10 méterre volt a becsapódástól, földhöz verte a légnyomás aztán felkelt és elszaladt mint a nyúl. Ha lettek volna repeszek, aligha mozdult volna meg.
Szóval igazából azt nem értem, hogy miért így "takarítanak". Ha van a levegőben drón amivel követni tudják őket, érdemesebb lenne egyet-egyet elengedni akkor, amikor éppen falkába gyűlnek. Mert előbb-utóbb falkába gyűlnek egy épületben, vagy valahol a mező szélén. Akkor kéne bele a közepébe, az lenne a hatékony. Amikor jött a durr és szétszaladtak, kár rájuk pazarolni a lőszert.
Hozzáteszem, hogy semennyire sem értek az ilyen hadviseléshez, és ez a video is csak egy részlet. Szóval biztos van értelme, csak nekem nem jön le, hogy miért.
peterk2005 udvari bolond
Azon siránkozni, hogy a légnyomás után fel tudott kelni, meg nincsnek repeszek, hát elég undorítóan hangzik, meg hogy gyűljenek össze mert akkor hatékonyabban lehet őket irtani… 🤮🤮🤮
vpi
Mi az összefüggés? Sorkatonaként lehet civileket gyilkolni?SoroznakSokuk mar reg kivetkozott emberi mivoltabol, csak ugy neznek ki.Ez elég gázul hangzik. Hangyaboly, falka stb. én kifejezetten rühellem a ruszkikat, de azért mégis emberekről beszélsz.Aztaqrva milyen tüzérség ez, hogy 1-2m-es pontossággal lőnek?Hát, ha 200km távolságra képesek 1-2m pontossággal lőni, akkor néhány kilométerre is megy nekik gondolom.
Nem láttam se drónt, se rakétát, gondolom ezt hagyományos csöves tüzérség csinálta, lehet tudni hogy milyen technika volt?
Jan
Nekem inkább az jutott eszembe, hogy oké, lézer pontos, oké, talál, de olyan mint szétszaladt, ritkán lébecoló hangyákat taposgatni. Itt egy hangya, ott egy hangya, dolgozol fél órát és eltapostál tízet. Szóval ahhoz képest, hogy ez is eredmény, tulajdonképpen nem hatékony. Ahogy nézem nem is repeszgránát, mert volt ott olyan orosz aki 10 méterre volt a becsapódástól, földhöz verte a légnyomás aztán felkelt és elszaladt mint a nyúl. Ha lettek volna repeszek, aligha mozdult volna meg.
Szóval igazából azt nem értem, hogy miért így "takarítanak". Ha van a levegőben drón amivel követni tudják őket, érdemesebb lenne egyet-egyet elengedni akkor, amikor éppen falkába gyűlnek. Mert előbb-utóbb falkába gyűlnek egy épületben, vagy valahol a mező szélén. Akkor kéne bele a közepébe, az lenne a hatékony. Amikor jött a durr és szétszaladtak, kár rájuk pazarolni a lőszert.
Hozzáteszem, hogy semennyire sem értek az ilyen hadviseléshez, és ez a video is csak egy részlet. Szóval biztos van értelme, csak nekem nem jön le, hogy miért.
peterk2005 udvari bolond
Azon siránkozni, hogy a légnyomás után fel tudott kelni, meg nincsnek repeszek, hát elég undorítóan hangzik, meg hogy gyűljenek össze mert akkor hatékonyabban lehet őket irtani… 🤮🤮🤮
vpi
Amugy meg nem fogom azokat sajnalni, akik ilyen-olyan indokbol olyan hadsereghez csatlakoznak amiknek a tagjai elkovettek Bucsat vagy folyamatosan raketazzak a civil lakossagot.
Lúdas Solymi
vpi
SoroznakSokuk mar reg kivetkozott emberi mivoltabol, csak ugy neznek ki.Ez elég gázul hangzik. Hangyaboly, falka stb. én kifejezetten rühellem a ruszkikat, de azért mégis emberekről beszélsz.Aztaqrva milyen tüzérség ez, hogy 1-2m-es pontossággal lőnek?Hát, ha 200km távolságra képesek 1-2m pontossággal lőni, akkor néhány kilométerre is megy nekik gondolom.
Nem láttam se drónt, se rakétát, gondolom ezt hagyományos csöves tüzérség csinálta, lehet tudni hogy milyen technika volt?
Jan
Nekem inkább az jutott eszembe, hogy oké, lézer pontos, oké, talál, de olyan mint szétszaladt, ritkán lébecoló hangyákat taposgatni. Itt egy hangya, ott egy hangya, dolgozol fél órát és eltapostál tízet. Szóval ahhoz képest, hogy ez is eredmény, tulajdonképpen nem hatékony. Ahogy nézem nem is repeszgránát, mert volt ott olyan orosz aki 10 méterre volt a becsapódástól, földhöz verte a légnyomás aztán felkelt és elszaladt mint a nyúl. Ha lettek volna repeszek, aligha mozdult volna meg.
Szóval igazából azt nem értem, hogy miért így "takarítanak". Ha van a levegőben drón amivel követni tudják őket, érdemesebb lenne egyet-egyet elengedni akkor, amikor éppen falkába gyűlnek. Mert előbb-utóbb falkába gyűlnek egy épületben, vagy valahol a mező szélén. Akkor kéne bele a közepébe, az lenne a hatékony. Amikor jött a durr és szétszaladtak, kár rájuk pazarolni a lőszert.
Hozzáteszem, hogy semennyire sem értek az ilyen hadviseléshez, és ez a video is csak egy részlet. Szóval biztos van értelme, csak nekem nem jön le, hogy miért.
peterk2005 udvari bolond
Azon siránkozni, hogy a légnyomás után fel tudott kelni, meg nincsnek repeszek, hát elég undorítóan hangzik, meg hogy gyűljenek össze mert akkor hatékonyabban lehet őket irtani… 🤮🤮🤮
vpi
Amugy meg nem fogom azokat sajnalni, akik ilyen-olyan indokbol olyan hadsereghez csatlakoznak amiknek a tagjai elkovettek Bucsat vagy folyamatosan raketazzak a civil lakossagot.
Lúdas Solymi
Sokuk mar reg kivetkozott emberi mivoltabol, csak ugy neznek ki.Ez elég gázul hangzik. Hangyaboly, falka stb. én kifejezetten rühellem a ruszkikat, de azért mégis emberekről beszélsz.Aztaqrva milyen tüzérség ez, hogy 1-2m-es pontossággal lőnek?Hát, ha 200km távolságra képesek 1-2m pontossággal lőni, akkor néhány kilométerre is megy nekik gondolom.
Nem láttam se drónt, se rakétát, gondolom ezt hagyományos csöves tüzérség csinálta, lehet tudni hogy milyen technika volt?
Jan
Nekem inkább az jutott eszembe, hogy oké, lézer pontos, oké, talál, de olyan mint szétszaladt, ritkán lébecoló hangyákat taposgatni. Itt egy hangya, ott egy hangya, dolgozol fél órát és eltapostál tízet. Szóval ahhoz képest, hogy ez is eredmény, tulajdonképpen nem hatékony. Ahogy nézem nem is repeszgránát, mert volt ott olyan orosz aki 10 méterre volt a becsapódástól, földhöz verte a légnyomás aztán felkelt és elszaladt mint a nyúl. Ha lettek volna repeszek, aligha mozdult volna meg.
Szóval igazából azt nem értem, hogy miért így "takarítanak". Ha van a levegőben drón amivel követni tudják őket, érdemesebb lenne egyet-egyet elengedni akkor, amikor éppen falkába gyűlnek. Mert előbb-utóbb falkába gyűlnek egy épületben, vagy valahol a mező szélén. Akkor kéne bele a közepébe, az lenne a hatékony. Amikor jött a durr és szétszaladtak, kár rájuk pazarolni a lőszert.
Hozzáteszem, hogy semennyire sem értek az ilyen hadviseléshez, és ez a video is csak egy részlet. Szóval biztos van értelme, csak nekem nem jön le, hogy miért.
peterk2005 udvari bolond
Azon siránkozni, hogy a légnyomás után fel tudott kelni, meg nincsnek repeszek, hát elég undorítóan hangzik, meg hogy gyűljenek össze mert akkor hatékonyabban lehet őket irtani… 🤮🤮🤮
vpi
Amugy meg nem fogom azokat sajnalni, akik ilyen-olyan indokbol olyan hadsereghez csatlakoznak amiknek a tagjai elkovettek Bucsat vagy folyamatosan raketazzak a civil lakossagot.
Ez elég gázul hangzik. Hangyaboly, falka stb. én kifejezetten rühellem a ruszkikat, de azért mégis emberekről beszélsz.Aztaqrva milyen tüzérség ez, hogy 1-2m-es pontossággal lőnek?Hát, ha 200km távolságra képesek 1-2m pontossággal lőni, akkor néhány kilométerre is megy nekik gondolom.
Nem láttam se drónt, se rakétát, gondolom ezt hagyományos csöves tüzérség csinálta, lehet tudni hogy milyen technika volt?
Jan
Nekem inkább az jutott eszembe, hogy oké, lézer pontos, oké, talál, de olyan mint szétszaladt, ritkán lébecoló hangyákat taposgatni. Itt egy hangya, ott egy hangya, dolgozol fél órát és eltapostál tízet. Szóval ahhoz képest, hogy ez is eredmény, tulajdonképpen nem hatékony. Ahogy nézem nem is repeszgránát, mert volt ott olyan orosz aki 10 méterre volt a becsapódástól, földhöz verte a légnyomás aztán felkelt és elszaladt mint a nyúl. Ha lettek volna repeszek, aligha mozdult volna meg.
Szóval igazából azt nem értem, hogy miért így "takarítanak". Ha van a levegőben drón amivel követni tudják őket, érdemesebb lenne egyet-egyet elengedni akkor, amikor éppen falkába gyűlnek. Mert előbb-utóbb falkába gyűlnek egy épületben, vagy valahol a mező szélén. Akkor kéne bele a közepébe, az lenne a hatékony. Amikor jött a durr és szétszaladtak, kár rájuk pazarolni a lőszert.
Hozzáteszem, hogy semennyire sem értek az ilyen hadviseléshez, és ez a video is csak egy részlet. Szóval biztos van értelme, csak nekem nem jön le, hogy miért.
peterk2005 udvari bolond
Azon siránkozni, hogy a légnyomás után fel tudott kelni, meg nincsnek repeszek, hát elég undorítóan hangzik, meg hogy gyűljenek össze mert akkor hatékonyabban lehet őket irtani… 🤮🤮🤮

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
Két élvonalbeli elemzőpáros is hasonló következtetésekre jutott az ukrán ellentámadás eddigi tapasztalatai alapján:
1. warontherocks.com/2023/09/perseverance-and-adaptation-ukraines-counteroffensive-at-three-months/?fbclid=IwAR2uh3GW-aXmMLiAXWCb4IMSwbWVgR9aeb6r9RL-0nn8fRRFMBrXCBzEZIw
2. www.rusi.org/explore-our-research/publications/special-resources/stormbreak-fighting-through-russian-defences-ukraines-2023-offensive?fbclid=IwAR0qUNoy9ZcKCvkkzxq7Ek1dtR6yGKyV2PBEXrSNj8AevdFbmGMw1uNmvvg
Olvassátok, mert fontos. A szerzők némelyikét van szerencsém ismerni - és sokkal többet tudnak, mint én valaha is fogok.
Röviden, tényleg csak a lényeg lényegét összefoglalva:
1) Nincs szó arról, hogy az offenzíva kudarcba fulladt vagy összeomlott volna, viszont nagyon lassan halad. Ebben egyaránt szerepet játszanak az orosz védelem adottságai (óriási aknamezők, volt idejük felkészülni, stb.) és az ukrán haderő képességei. Messze nem csak a légierő hiánya a probléma.
2) Az ukrán haderőnek vezetés-irányítás tekintetében igen sokat kell még fejlődnie.
3) Bőven van mit javítani az ukrán katonáknak nyújtott nyugati kiképzésen is.
4) Az ellentámadás egyre inkább felőrlő jellegű. Kulcskérdés, hogy kinek van több bevethető tartaléka. Nemcsak a tartalékok száma, de a minősége is lényeges.
5) Ahhoz, hogy az offenzíva fenntartható legyen, kulcsfontosságú a nyugati támogatás (lőszerellátás, az elvesztett járművek javítása, illetve pótlása, stb.). Ehhez folytatni kell a védelmi ipari gyártókapacitásaink erősítését.
6) Az oroszok is tanulnak, fejlődnek, igyekeznek a harceljárásaikat hozzáigazítani a tapasztalatokhoz
7) Az orosz védelem ezzel együtt gyengül, az orosz hadsereg elsősorban tüzérség tekintetében már jelentős hátrányban van. Nincs áttörhetetlen védelem, az oroszoké sem az - de idő kell hozzá. Ahhoz pedig kitartás és türelem.
8. Nem lesz rövid menet. A háború minden bizonnyal átnyúlik 2024-re. Ebből következően a 2022 februárja óta elfoglalt területek teljes felszabadítása is, ami az ukrán minimumcél - azt már csak én teszem hozzá, hogy ha egyáltalán lehetséges. Ezt pillanatnyilag még korai megmondani.
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
Aztaqrva milyen tüzérség ez, hogy 1-2m-es pontossággal lőnek?Hát, ha 200km távolságra képesek 1-2m pontossággal lőni, akkor néhány kilométerre is megy nekik gondolom.
Nem láttam se drónt, se rakétát, gondolom ezt hagyományos csöves tüzérség csinálta, lehet tudni hogy milyen technika volt?
Jan
Nekem inkább az jutott eszembe, hogy oké, lézer pontos, oké, talál, de olyan mint szétszaladt, ritkán lébecoló hangyákat taposgatni. Itt egy hangya, ott egy hangya, dolgozol fél órát és eltapostál tízet. Szóval ahhoz képest, hogy ez is eredmény, tulajdonképpen nem hatékony. Ahogy nézem nem is repeszgránát, mert volt ott olyan orosz aki 10 méterre volt a becsapódástól, földhöz verte a légnyomás aztán felkelt és elszaladt mint a nyúl. Ha lettek volna repeszek, aligha mozdult volna meg.
Szóval igazából azt nem értem, hogy miért így "takarítanak". Ha van a levegőben drón amivel követni tudják őket, érdemesebb lenne egyet-egyet elengedni akkor, amikor éppen falkába gyűlnek. Mert előbb-utóbb falkába gyűlnek egy épületben, vagy valahol a mező szélén. Akkor kéne bele a közepébe, az lenne a hatékony. Amikor jött a durr és szétszaladtak, kár rájuk pazarolni a lőszert.
Hozzáteszem, hogy semennyire sem értek az ilyen hadviseléshez, és ez a video is csak egy részlet. Szóval biztos van értelme, csak nekem nem jön le, hogy miért.
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
Ha kilönek 5 löszert, akkor azt szeretnék hogy egyszerre csapódjanak bea modern önjáró lövegek a gps vezérelt lőszerrel tudják ezt.biztos obvious a dolog, de miert kell valtozo?
fun fact, a német panzerhaubitze tud olyat is h azt hiszem 5 v 6 os sorozatot ad le változó trajectorykon gyakorlatban azonos becsapódással
Kúrfürst briareos
csebi
Magas trajectoryval kezdik és laposabbal finomhangolja, laposabb/gyorsabb és számolják az idö-közöket hogy egyszerre érkezzen
Gondolom a panzer... tudja ezt szoftveresen
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-3.0) Nevezd meg!-Ne változtasd!
www.eurasiantimes.com/panzerhaubitze-2000-the-heaviest-warfare-machine-that-ukraine/a modern önjáró lövegek a gps vezérelt lőszerrel tudják ezt.biztos obvious a dolog, de miert kell valtozo?
fun fact, a német panzerhaubitze tud olyat is h azt hiszem 5 v 6 os sorozatot ad le változó trajectorykon gyakorlatban azonos becsapódással
Kúrfürst briareos
csebi
The Panzerhaubitze features an elaborate fire control system informed by a suite of sensors, including a weather sensor to gauge climate factors, a combination of GPS and international navigation to precisely gauge the howitzer’s position and inclination; and even a phased array radar to gauge the speed and trajectory of the shell upon firing, and use that data to correct aim for subsequent rounds.

Hail to the Redskins! - Ad augusta per angusta
"I don't break the horizon
I erase it when I'm born"
a modern önjáró lövegek a gps vezérelt lőszerrel tudják ezt.biztos obvious a dolog, de miert kell valtozo?
fun fact, a német panzerhaubitze tud olyat is h azt hiszem 5 v 6 os sorozatot ad le változó trajectorykon gyakorlatban azonos becsapódással
Kúrfürst briareos
Ha meg akarjuk védeni a demokráciánkat, újra kell épitenünk azokat a normákat, amelyek egykor védelmezték. Ám ennel többet kell tennünk. E normákat ki kell terjesztenünk úgy, hogy egy sokszínű társadalom minden tagja számára elerhetők legyenek.
a modern önjáró lövegek a gps vezérelt lőszerrel tudják ezt.Aztaqrva milyen tüzérség ez, hogy 1-2m-es pontossággal lőnek?This footage shows the withdrawal of Russian troops from Klishchiivka, while being hammered. Just like in Urozhaine Russians have chosen the worst possible moment for their retreat: During the day and without any armored vehicles. Absolutely disastrous.
— (((Tendar))) (@Tendar) September 7, 2023
Source:… pic.twitter.com/VRJFtmOoCC
Zsellértelkes Vrij
Nem láttam se drónt, se rakétát, gondolom ezt hagyományos csöves tüzérség csinálta, lehet tudni hogy milyen technika volt?
Jan
fun fact, a német panzerhaubitze tud olyat is h azt hiszem 5 v 6 os sorozatot ad le változó trajectorykon gyakorlatban azonos becsapódással
Sajna ezt passzolom. :/Aztaqrva milyen tüzérség ez, hogy 1-2m-es pontossággal lőnek?This footage shows the withdrawal of Russian troops from Klishchiivka, while being hammered. Just like in Urozhaine Russians have chosen the worst possible moment for their retreat: During the day and without any armored vehicles. Absolutely disastrous.
— (((Tendar))) (@Tendar) September 7, 2023
Source:… pic.twitter.com/VRJFtmOoCC
Zsellértelkes Vrij
Nem láttam se drónt, se rakétát, gondolom ezt hagyományos csöves tüzérség csinálta, lehet tudni hogy milyen technika volt?
Jan
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
Aztaqrva milyen tüzérség ez, hogy 1-2m-es pontossággal lőnek?This footage shows the withdrawal of Russian troops from Klishchiivka, while being hammered. Just like in Urozhaine Russians have chosen the worst possible moment for their retreat: During the day and without any armored vehicles. Absolutely disastrous.
— (((Tendar))) (@Tendar) September 7, 2023
Source:… pic.twitter.com/VRJFtmOoCC
Zsellértelkes Vrij
Nem láttam se drónt, se rakétát, gondolom ezt hagyományos csöves tüzérség csinálta, lehet tudni hogy milyen technika volt?
This footage shows the withdrawal of Russian troops from Klishchiivka, while being hammered. Just like in Urozhaine Russians have chosen the worst possible moment for their retreat: During the day and without any armored vehicles. Absolutely disastrous.
— (((Tendar))) (@Tendar) September 7, 2023
Source:… pic.twitter.com/VRJFtmOoCC
'csak az maradt tiéd, mit homlokod megett viselsz.'
"A világ igazságtalan. Ha elfogadod ezt, cinkos lesz a neved, ha pedig megváltoztatnád, hóhér." (Sartre)
Never forget Bucha, Borodyanka, Hostomel, Irpen, Kramatorszk, Mariupol, Rubizne, Popasna, Kremenchuk, Sievierodonetsk, Chasov Yar, Vinnytsia, Mikolajiv, Olenivka, Chaplyny, Izjum, Zaporizzsja, Kijiv, Bakhmut, Pravdyne, Marinka, Kherson, Dnipro, Soledar, Avdijivka, Slovyansk, Uman, Nova Kakhovka, Kryvyi Rih, Odessa, Pervomajszkij,Lviv, Pokrovsk, Chernihiv, Kostyantynivka, Hroza, Harkiv, 2023.12.29., Odessa, Chernihiv, Vovchansk, Harkiv, Okhmatdyt, Poltava, Lviv, Sumi, Ternopil
Az a nagy szaros helyzet hogy a fasznak se kellenénk…Kína: fogd meg a tsingtao-mat...
Cowboykarcsi90
Nyilván, de ez egyértelmű poén volt, még ha a MiniPutyin kifejezés nem is 😊Az a nagy szaros helyzet hogy a fasznak se kellenénk…Putyinnak fel kell ajánlani, hogy ha kivonul Ukrajnából, bevonulhat Magyarországra, hivatalosan is (Orbán=MiniPutyin).www.diepresse.com/14482966/die-nato-und-der-orban-exitvalaki ungarischül foglalja már össze mit írtak...
empty taxi
NB2
ender1112
Cowboykarcsi90
Az a nagy szaros helyzet hogy a fasznak se kellenénk…Putyinnak fel kell ajánlani, hogy ha kivonul Ukrajnából, bevonulhat Magyarországra, hivatalosan is (Orbán=MiniPutyin).www.diepresse.com/14482966/die-nato-und-der-orban-exitvalaki ungarischül foglalja már össze mit írtak...
empty taxi
NB2
ender1112
The ring dang doo, now what is that?
Its soft and round like a pussy cat!
Got a hole in the middle, and it's split in two
and that's what you call the ring dang doo!
Putyinnak fel kell ajánlani, hogy ha kivonul Ukrajnából, bevonulhat Magyarországra, hivatalosan is (Orbán=MiniPutyin).www.diepresse.com/14482966/die-nato-und-der-orban-exitvalaki ungarischül foglalja már össze mit írtak...
empty taxi
NB2
en nem mondtam hogy szemelyeskedtel, az amugy nem is zavarna. Ugy ereztem/em hogy erzelembol irtal. Ennyi.Semmi személyeskedés nem volt a kommentemben, csak nem értettem, hogy szerinted miért kár a drónokért.Az hogy a hatorszag tamadasa miatt idevezenyelt legvedelmi egysegek segitenek az a jo hir, ahogy az is hogy ugy tunik hogy mar a fazek aljat kapargatjak. Ilyen teren az lenyegtelen hogy a hatorszagban miket tamadsz.Az elso kerdesedre nem is valaszolok. Nem vezet sehova, ha igen csak rossz iranyba.Miert, megis mi olyan dolgokat lonek az ukranok a dronrajokkal amiert kar ertuk?Nem, nem lehet reklamalni.Egyetertek hogy potcselekves, de kette kell venni, mert azert tuz es jegrol beszelunk. A tomeges repulokkel torteno bombazas es a raketakkal valo az mas tortenet.ja csak emiatt a kis "málőr" miatt nem lehet hebegni, mikor az ukrán drónrajok operálnak
A nacik a raketakkal nem a lakossagot akartak terdre kenyszeriteni, a fo "cel" kozelenben sem volt es olyan mint a viccben a pofon hogy "igy sem ment rossz helyre". A repcsis tortenetnel oriasi hibat kovettek el a nem,etek, mert volt sokkal hatekonyabb cel es ezzel jaro sokkal jobb eredmeny eleresi elerhetoseg.
Olyan meg nem volt hogy egy orszagot allandoan bombazzanak evekig akar csak 20-40 rakateval havonta. Az elejen inkabb osszefogja a tarsadalmat, de az ido elorehaladta nem volt meg kiprobalva. Ettol potcselekves mert inkabb lone szerelomuhelyt, repulobazist, ..stb. Ha nincs jobb celpont akkor mehet csak ugy, itt mar nem art igazan a ruszkiknak azaz nincs semmilyen negativ hatasa.
no
ugye
mer lehet egy ideig tartani, hogy ne lőjenek vissza, de mire fel ne lőjenek bele szentoroszorszaganyácskába ha úgyis mindig rokettáznak
nyilvánnsemmi kurva értelme nincs megvadítani az ukránokat, hiszen Leningrádba mongyuk elsőránézésre kiszúrod, hogy az egy ukrán, vagy csak az anyja volt az, úgy került a törmelék alá, azt van a kabátjában 10 kila plasic
hemm, a palesztin terrorpistákkal könnyú a hejzet, akárcsaka szaúdi, jemeni, afgán mókusokkal - próbálj gondolni az IRÁra vagy az ETÁra vagy annál mélyebb beágyazottságra, hogy az kiapicsa szedi ki tizenéz múlva, hemm, nagy és átgondolt értelme van rokettazni
majmikor jönnek az jukran terrorpisták - onnatól mar nem tudsz visszafele törölni - mongyuk azér már dógoznak a krímben meg mariopolba csak bele bele fojtogattyák a kapatos kiskatonákat a csornojemoréba
Michael Collinsnak vót valami fogvégről, hogy mimérvan - annyira brutális volt a brit elnyomás, hogy erre csak még brutálisabb válaszaink vannak....
Gróf de sutianap
Amugy az ukranok hulyek mert azokkal a "dronrajokkal" boven talalhatnanak a hatorszagban katonai celpontokat is. Amugy nekik inkabb kontraproduktiv es nem is azert csinaljak mert a lakossagnal akarnanak elerni valamit. Persze ertheto is, de nem effektiv es nem is lesz.
A terror meg terror es a valaszok ra brutalisak es egyertelmu lesz melyik felnek lesz kevesebb megengedheto.
Ha en nyomkodnam az inditogombokat en nem lonem a lakossagot, ha kellene mert elvaras akkor meg nem igy es meg akkor sem igy valasztanek celpontot, de errol inkabb nem irnek.
no
Ha azt nezed, azzal h Moszkvaban meg itt-ott repkednek, azzal azt erik el h oda kotik a vedelem egy reszet, mert azt nem engedheti meg Putyin h a hatorszagot, a fovarost szabadon dronozzak…
Ez csak jo az ukranoknak, mert nem talalomra valasztanak celpontot, plusz igy a lekotott vedelem se megy a frontra.
Eleg beszedes mar az is h a Japan feloli oldalrol telepitik at az eszkozoket…
Lúdas Solymi
Az osszes tobbi ami az irasodban van meg fuggetlen a celponttol. Es en a celpont kivalasztasarol beszeltem a hatorszagban.
no
Lúdas Solymi
semmi titok.
A velemenyem hogy en mit tamadnek ha mindenkeppen polgari celpontokat kellene meg nem szivesen irom le, mert a tema "nem szep" foleg ugy hogy nem ismerjuk egymast es mar az elozo hsz-odban is mar volt erzelem. Amit en elfogadok es meg is ertem, de pont ezert nem is szeretnem kifejteni hogy a ket fel helyeben en milyen polgari celpontokat lonek, ha kellene.
no
Az ukránok nem olyanok mint az oroszok, arra figyelnek, hogy ne polgári célpontokat támadjanak. Vagy legalábbis ne átlagpolgárit, hanem olyat ami mélyen be van ágyazódva a rezsimbe.
Másrészt az csak jelent valamit, ha mást nem, akkor a titkosszolgálati tevékenységet, hogy nem randomra kiválasztott célpontokat támadnak, random időben.
Legalábbis szerintem.
Lúdas Solymi
A c19-nel bizonyos szempontbol 5m halott az semmi es bizony 1 is irtozatosan nagy szam. Ha nem ismered a beszelgetotarsad es erzodik az erzelem akkor nem beszelsz vele az 5m-os esetrol. A polgari tamadas hasonlo tema es en odaig mentem el ezzel a beszelgetessel hogy altalanossagban a hatasarol leirjam a velemenyem.
lol ez egy igazán szép mi lenne ha, de akár amadeus v gyurma is irhatta volna annyi jelentősége van (M.o NATO tagságát illetően)miniFeri utan miniPutyin 😊selyemzsinórwww.diepresse.com/14482966/die-nato-und-der-orban-exitvalaki ungarischül foglalja már össze mit írtak...
empty taxi
NB2
Gyurma Pappa
csebi
Semmi személyeskedés nem volt a kommentemben, csak nem értettem, hogy szerinted miért kár a drónokért.Az hogy a hatorszag tamadasa miatt idevezenyelt legvedelmi egysegek segitenek az a jo hir, ahogy az is hogy ugy tunik hogy mar a fazek aljat kapargatjak. Ilyen teren az lenyegtelen hogy a hatorszagban miket tamadsz.Az elso kerdesedre nem is valaszolok. Nem vezet sehova, ha igen csak rossz iranyba.Miert, megis mi olyan dolgokat lonek az ukranok a dronrajokkal amiert kar ertuk?Nem, nem lehet reklamalni.Egyetertek hogy potcselekves, de kette kell venni, mert azert tuz es jegrol beszelunk. A tomeges repulokkel torteno bombazas es a raketakkal valo az mas tortenet.ja csak emiatt a kis "málőr" miatt nem lehet hebegni, mikor az ukrán drónrajok operálnak
A nacik a raketakkal nem a lakossagot akartak terdre kenyszeriteni, a fo "cel" kozelenben sem volt es olyan mint a viccben a pofon hogy "igy sem ment rossz helyre". A repcsis tortenetnel oriasi hibat kovettek el a nem,etek, mert volt sokkal hatekonyabb cel es ezzel jaro sokkal jobb eredmeny eleresi elerhetoseg.
Olyan meg nem volt hogy egy orszagot allandoan bombazzanak evekig akar csak 20-40 rakateval havonta. Az elejen inkabb osszefogja a tarsadalmat, de az ido elorehaladta nem volt meg kiprobalva. Ettol potcselekves mert inkabb lone szerelomuhelyt, repulobazist, ..stb. Ha nincs jobb celpont akkor mehet csak ugy, itt mar nem art igazan a ruszkiknak azaz nincs semmilyen negativ hatasa.
no
ugye
mer lehet egy ideig tartani, hogy ne lőjenek vissza, de mire fel ne lőjenek bele szentoroszorszaganyácskába ha úgyis mindig rokettáznak
nyilvánnsemmi kurva értelme nincs megvadítani az ukránokat, hiszen Leningrádba mongyuk elsőránézésre kiszúrod, hogy az egy ukrán, vagy csak az anyja volt az, úgy került a törmelék alá, azt van a kabátjában 10 kila plasic
hemm, a palesztin terrorpistákkal könnyú a hejzet, akárcsaka szaúdi, jemeni, afgán mókusokkal - próbálj gondolni az IRÁra vagy az ETÁra vagy annál mélyebb beágyazottságra, hogy az kiapicsa szedi ki tizenéz múlva, hemm, nagy és átgondolt értelme van rokettazni
majmikor jönnek az jukran terrorpisták - onnatól mar nem tudsz visszafele törölni - mongyuk azér már dógoznak a krímben meg mariopolba csak bele bele fojtogattyák a kapatos kiskatonákat a csornojemoréba
Michael Collinsnak vót valami fogvégről, hogy mimérvan - annyira brutális volt a brit elnyomás, hogy erre csak még brutálisabb válaszaink vannak....
Gróf de sutianap
Amugy az ukranok hulyek mert azokkal a "dronrajokkal" boven talalhatnanak a hatorszagban katonai celpontokat is. Amugy nekik inkabb kontraproduktiv es nem is azert csinaljak mert a lakossagnal akarnanak elerni valamit. Persze ertheto is, de nem effektiv es nem is lesz.
A terror meg terror es a valaszok ra brutalisak es egyertelmu lesz melyik felnek lesz kevesebb megengedheto.
Ha en nyomkodnam az inditogombokat en nem lonem a lakossagot, ha kellene mert elvaras akkor meg nem igy es meg akkor sem igy valasztanek celpontot, de errol inkabb nem irnek.
no
Ha azt nezed, azzal h Moszkvaban meg itt-ott repkednek, azzal azt erik el h oda kotik a vedelem egy reszet, mert azt nem engedheti meg Putyin h a hatorszagot, a fovarost szabadon dronozzak…
Ez csak jo az ukranoknak, mert nem talalomra valasztanak celpontot, plusz igy a lekotott vedelem se megy a frontra.
Eleg beszedes mar az is h a Japan feloli oldalrol telepitik at az eszkozoket…
Lúdas Solymi
Az osszes tobbi ami az irasodban van meg fuggetlen a celponttol. Es en a celpont kivalasztasarol beszeltem a hatorszagban.
no
Lúdas Solymi
semmi titok.
A velemenyem hogy en mit tamadnek ha mindenkeppen polgari celpontokat kellene meg nem szivesen irom le, mert a tema "nem szep" foleg ugy hogy nem ismerjuk egymast es mar az elozo hsz-odban is mar volt erzelem. Amit en elfogadok es meg is ertem, de pont ezert nem is szeretnem kifejteni hogy a ket fel helyeben en milyen polgari celpontokat lonek, ha kellene.
no
Az ukránok nem olyanok mint az oroszok, arra figyelnek, hogy ne polgári célpontokat támadjanak. Vagy legalábbis ne átlagpolgárit, hanem olyat ami mélyen be van ágyazódva a rezsimbe.
Másrészt az csak jelent valamit, ha mást nem, akkor a titkosszolgálati tevékenységet, hogy nem randomra kiválasztott célpontokat támadnak, random időben.
Legalábbis szerintem.
miniFeri utan miniPutyin 😊selyemzsinórwww.diepresse.com/14482966/die-nato-und-der-orban-exitvalaki ungarischül foglalja már össze mit írtak...