NFL csevegő
82 feliratkozó
több mint 4 éve
Volt azért erről egy elemzés az FG-n, asszem pont Danitól és valami olyasmi jött ki, hogy elég jól és kreatívan kötögetik a szerződéseket az Eaglesnél, ezt nem lehet elvenni tőlük.Úgy látom megint bejött az jóslat, hogy az Eagles meg a Saints végképp tönkre megy és kezelhetelenül szétesnek, évekre 1/1 1/2 lesznek 😛 😉 és mielőtt valaki jön, hogy de igen márpedig mindenképp, akkor azt kell mondani, nem, nem a cap rossz használata hozott nehéz helyzetbe minket, hanem sokkal inkább, hogy DP elvesztette az irányítást a csapat felett, és a Wentz projekt besült. Szóval lehet még lihegve várni az armageddont 😉Jajj, hagyjuk már. Ha szerinted jól lett kezelve a cap, és most olyan csapat van ezért, ami nem bottom 5 kb bárhol, akkor egészségedre, de már anno sem értettem, miért varázslás az, ha előre tolják folyamatosan a szart maguk előtt, és nyilván megvan ennek a hatása is
dande
Wyatt
Az, hogy a koronavírus miatt ez az egész kicsit megroggyant az egy dolog, de amúgy az is varázslás amit ők meg a Saints csinált anélkül, hogy kiárusították volna a fél csapatot.
Meghát, ahogy Höri is mondaná, van az Eagles jó QB-ja, szóval no para... 😊
több mint 4 éve
| Aki meg pénzszűkében van, megy shoppyhoz gp-ért 😊 |
több mint 4 éve
Köszi! Volt valami akció, 139 dollár volt a full, azt meg is vettem. Byby laggoló streamek, csatornakeresés, megszakadás, ledobás, 1000 reklám X-elése 😊Valaki segítene nekem? Megöregedtem a streaming vadászatban minden áldott vasárnap, úgyhogy előfizetnék GamePassra de nekem nem egyértelmű, hogy "Essential" csomagban nem látom azt a meccset amit szeretnék, csak a Red Zone-t élőben? És a "Pro" az ahol minden meccset lehet élőben nézni? Köszi kösziAzt vedd meg ami 189.99 dollár, az a teljes pass, nekem az van
MC12
Heisman
Egyébként vicces, de leszedtem tabletre is az appot, ha ott fizettem volna elő, akkor 200 dollárt kért volna, valami rejtélyes oknál fogva, laptopon meg 139-et - ugyanzért.
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Úgy látom megint bejött az jóslat, hogy az Eagles meg a Saints végképp tönkre megy és kezelhetelenül szétesnek, évekre 1/1 1/2 lesznek 😛 😉 és mielőtt valaki jön, hogy de igen márpedig mindenképp, akkor azt kell mondani, nem, nem a cap rossz használata hozott nehéz helyzetbe minket, hanem sokkal inkább, hogy DP elvesztette az irányítást a csapat felett, és a Wentz projekt besült. Szóval lehet még lihegve várni az armageddont 😉Jajj, hagyjuk már. Ha szerinted jól lett kezelve a cap, és most olyan csapat van ezért, ami nem bottom 5 kb bárhol, akkor egészségedre, de már anno sem értettem, miért varázslás az, ha előre tolják folyamatosan a szart maguk előtt, és nyilván megvan ennek a hatása is
dande

több mint 4 éve
Valaki segítene nekem? Megöregedtem a streaming vadászatban minden áldott vasárnap, úgyhogy előfizetnék GamePassra de nekem nem egyértelmű, hogy "Essential" csomagban nem látom azt a meccset amit szeretnék, csak a Red Zone-t élőben? És a "Pro" az ahol minden meccset lehet élőben nézni? Köszi kösziAzt vedd meg ami 189.99 dollár, az a teljes pass, nekem az van
MC12
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
Valaki segítene nekem? Megöregedtem a streaming vadászatban minden áldott vasárnap, úgyhogy előfizetnék GamePassra de nekem nem egyértelmű, hogy "Essential" csomagban nem látom azt a meccset amit szeretnék, csak a Red Zone-t élőben? És a "Pro" az ahol minden meccset lehet élőben nézni? Köszi köszi
“A kiábrándult idealistákból lettek a cinikusok”
több mint 4 éve
Cap space helyzet a nyitány pillanatában - nem tudom, hogy ebben benne van az új TJ Watt szerződés.Nem volt benne, a PIT cap space a Watt szerződés után: 12,398 M
iktriad
több mint 4 éve
Úgy látom megint bejött az jóslat, hogy az Eagles meg a Saints végképp tönkre megy és kezelhetelenül szétesnek, évekre 1/1 1/2 lesznek 😛 😉 és mielőtt valaki jön, hogy de igen márpedig mindenképp, akkor azt kell mondani, nem, nem a cap rossz használata hozott nehéz helyzetbe minket, hanem sokkal inkább, hogy DP elvesztette az irányítást a csapat felett, és a Wentz projekt besült. Szóval lehet még lihegve várni az armageddont 😉
több mint 4 éve
Cap space helyzet a nyitány pillanatában - nem tudom, hogy ebben benne van az új TJ Watt szerződés. több mint 4 éve
Sziasztok!En ezt talaltam a minap, allitasa szerint nézhető is live, am eddig csak ncaa-t neztem replay-ben. Vasarnap tesztelem.
Segítsetek nekem, hogy idén milyen lehetőség lesz ingyenesen nézni az NFL meccseit. Tavaly el voltam kényeztetve, mert a robosports oldalán az összes meccs fenn volt, nagyon jó minőségben, utólagos visszanézhetőséggel, akár condensed formában is, szóval teljesen elszoktam minden mástól.
Lesz a fentihez hasonló lehetőség szerintetek az idén is, mert most mintha halott lenne az az oldal.
Hol érdemes kereskednem? Fizetős is érdekelne (korábban volt live247.tv előfizetésem)
Bruce
nfl-video(dát)com
“Uhm, we’re, to win games you have to win the game, umm, not lose the game… honestly. And that, that is how you lose the game.”
- HC Mike McDaniel, L vs. Patriots, week 2 -
-------------------------------------------------------------------
több mint 4 éve
Azért ne dobd ki a Robosportsot, lehet h a meccs előtt fog frissülni, más oldallal is előfordult már ilyen, hogy csak akkor aktív mikor esemény van.Rendben, akkor köszönöm szépen! Mivel ingyen van, így akkor megbarátkozom ezzel a formájával. Csak sajnos így nem használhatom a céges laptopon. (a robosports ebből a szempontból is jó volt)ublock-al nem vészes, de igen, a normálisabb streamek vannak összegyűjtve, cserébe HD-ban. Én ezt használom most már évek óta (előtte meg az r/nflstreams-t), nem volt még gond.De ez az oldal nem olyan, hogy tele van sok sok reklámmal és várni kell, hogy kattinthass a videóra meg satöbbi?Sziasztok!nflbite(pont)com
Segítsetek nekem, hogy idén milyen lehetőség lesz ingyenesen nézni az NFL meccseit. Tavaly el voltam kényeztetve, mert a robosports oldalán az összes meccs fenn volt, nagyon jó minőségben, utólagos visszanézhetőséggel, akár condensed formában is, szóval teljesen elszoktam minden mástól.
Lesz a fentihez hasonló lehetőség szerintetek az idén is, mert most mintha halott lenne az az oldal.
Hol érdemes kereskednem? Fizetős is érdekelne (korábban volt live247.tv előfizetésem)
Bruce
tenorx
Bruce
tenorx
Köszi még egyszer! 😊
Bruce
több mint 4 éve
Rendben, akkor köszönöm szépen! Mivel ingyen van, így akkor megbarátkozom ezzel a formájával. Csak sajnos így nem használhatom a céges laptopon. (a robosports ebből a szempontból is jó volt)ublock-al nem vészes, de igen, a normálisabb streamek vannak összegyűjtve, cserébe HD-ban. Én ezt használom most már évek óta (előtte meg az r/nflstreams-t), nem volt még gond.De ez az oldal nem olyan, hogy tele van sok sok reklámmal és várni kell, hogy kattinthass a videóra meg satöbbi?Sziasztok!nflbite(pont)com
Segítsetek nekem, hogy idén milyen lehetőség lesz ingyenesen nézni az NFL meccseit. Tavaly el voltam kényeztetve, mert a robosports oldalán az összes meccs fenn volt, nagyon jó minőségben, utólagos visszanézhetőséggel, akár condensed formában is, szóval teljesen elszoktam minden mástól.
Lesz a fentihez hasonló lehetőség szerintetek az idén is, mert most mintha halott lenne az az oldal.
Hol érdemes kereskednem? Fizetős is érdekelne (korábban volt live247.tv előfizetésem)
Bruce
tenorx
Bruce
tenorx
Köszi még egyszer! 😊
több mint 4 éve
ublock-al nem vészes, de igen, a normálisabb streamek vannak összegyűjtve, cserébe HD-ban. Én ezt használom most már évek óta (előtte meg az r/nflstreams-t), nem volt még gond.De ez az oldal nem olyan, hogy tele van sok sok reklámmal és várni kell, hogy kattinthass a videóra meg satöbbi?Sziasztok!nflbite(pont)com
Segítsetek nekem, hogy idén milyen lehetőség lesz ingyenesen nézni az NFL meccseit. Tavaly el voltam kényeztetve, mert a robosports oldalán az összes meccs fenn volt, nagyon jó minőségben, utólagos visszanézhetőséggel, akár condensed formában is, szóval teljesen elszoktam minden mástól.
Lesz a fentihez hasonló lehetőség szerintetek az idén is, mert most mintha halott lenne az az oldal.
Hol érdemes kereskednem? Fizetős is érdekelne (korábban volt live247.tv előfizetésem)
Bruce
tenorx
Bruce
több mint 4 éve
De ez az oldal nem olyan, hogy tele van sok sok reklámmal és várni kell, hogy kattinthass a videóra meg satöbbi?Sziasztok!nflbite(pont)com
Segítsetek nekem, hogy idén milyen lehetőség lesz ingyenesen nézni az NFL meccseit. Tavaly el voltam kényeztetve, mert a robosports oldalán az összes meccs fenn volt, nagyon jó minőségben, utólagos visszanézhetőséggel, akár condensed formában is, szóval teljesen elszoktam minden mástól.
Lesz a fentihez hasonló lehetőség szerintetek az idén is, mert most mintha halott lenne az az oldal.
Hol érdemes kereskednem? Fizetős is érdekelne (korábban volt live247.tv előfizetésem)
Bruce
tenorx
több mint 4 éve
Sziasztok!nflbite(pont)com

Sziasztok!Segítsetek nekem, hogy idén milyen lehetőség lesz ingyenesen nézni az NFL meccseit. Tavaly el voltam kényeztetve, mert a robosports oldalán az összes meccs fenn volt, nagyon jó minőségben, utólagos visszanézhetőséggel, akár condensed formában is, szóval teljesen elszoktam minden mástól.
Lesz a fentihez hasonló lehetőség szerintetek az idén is, mert most mintha halott lenne az az oldal.
Hol érdemes kereskednem? Fizetős is érdekelne (korábban volt live247.tv előfizetésem)
több mint 4 éve
(Mondjuk láttam én már olyan beléptető / munkaidő nyilvántartó rendszer is, ami nem rögzített semmilyen lokációs adatokat. A dolgozóknak érkezéskor, ebédidőben, konyhára kimenetelkor, cigiszünetben, wécére menetelkor is be-ki kellett checkelgetni, mert annyira szigorúan vesszük a munkaidőt. Csak éppen a kutya nem tudta utólag megmondani, hogy amikor a dolgozó becheckelt akkor valóban az íróasztalánál volt-e, vagy otthon kávézgatott a teraszán. 😊 De ez egy sima, átlagos magyar cég, az NFL-től picit többet vártam. 😊 )Innovatívabb cégvezetők simán monitorozzák a telefon tartókodási helyét, ami kötelezően a dolgozónál van, vagy a céges kocsiét, a beépített gps-ével, hogy ki mikor mivel merre jár, hol van.
peterk2005
És így még checkelni se kell, a rendszer automatikusan érzékeli a tartózkodási helyeket.
Ha meg egyszer nem ott lenne az ember, ahol a telefonja, akkor aurevoir.
Nyilván ez nem ezerfős gyár, százautós flottával, hanem építőipari cég, uszkve 100 melóssal, 10-15 gépjárművel.
több mint 4 éve
Idei évben aktív meccskeretbe ugyanúgy vihető PS-ből 2 játékos, mint tavaly? Vagy ez hogyan lesz most?Ha jól értelmezem az alábbi cikket, igen.
tüsi91
dknation.draftkings.com/nfl/2021/9/1/22651355/2021-nfl-practice-squad-salary-rules-eligibility-size-roster-cuts-covid-19-coronavirus

Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 4 éve
Idei évben aktív meccskeretbe ugyanúgy vihető PS-ből 2 játékos, mint tavaly? Vagy ez hogyan lesz most?
több mint 4 éve
Ez mondjuk meglepett. Na nem a négy sarokba rakás, hanem az, hogy az NFL, amelyik kényelmesen megengedhet magának bármilyen és bármennyibe kerülő technikai hátteret, annak hogy nem jut eszébe, hogy a contact tracing device-ukba tegyenek mondjuk egy filléres pulzusmérőt is? Ami azt is logolja, hogy mikor van pulzus és mikor nincs? Nem kell ahhoz Broncos QB-nak lenni, hogy a játékosnak ötletei támadjanak, hogy hova is tegye, ha éppen olyan helyzet van, hogy a csukló helyett jobb lenne máshol. Valószínűleg sokan tették is, csak nincs róla felvétel.(Mondjuk láttam én már olyan beléptető / munkaidő nyilvántartó rendszer is, ami nem rögzített semmilyen lokációs adatokat. A dolgozóknak érkezéskor, ebédidőben, konyhára kimenetelkor, cigiszünetben, wécére menetelkor is be-ki kellett checkelgetni, mert annyira szigorúan vesszük a munkaidőt. Csak éppen a kutya nem tudta utólag megmondani, hogy amikor a dolgozó becheckelt akkor valóban az íróasztalánál volt-e, vagy otthon kávézgatott a teraszán. 😊 De ez egy sima, átlagos magyar cég, az NFL-től picit többet vártam. 😊 )
Szerkesztette: peterk2005 udvari bolond

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 4 éve
Ezt ide is, mert szerintem érdekes - a tavalyi QB-mentes Broncos meccs backstoryja:Why did Goodell ignore #Broncos’ pleas to move #Saints game? Surveillance video from Denver’s facility showed QBs had tried to fool system. They had removed their contact-tracing devices and put them in four corners of meeting room, then they sat together to watch film. #Denver7 https://t.co/g2e6RJMYxm
— Troy Renck (@TroyRenck) September 7, 2021
több mint 4 éve
Leszimulálta a szezont az ESPN: www.espn.com/nfl/story/_/id/32133086/simulating-2021-nfl-season-projecting-285-games-biggest-storylines-super-bowl-winnerLions 7win.
empty taxi
A következő 3 évben talán.
több mint 4 éve
Már akár jövőre lehet nfl meccs Németországbantwitter.com/German_Titans/status/1434885800819363843?s=19

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 4 éve
Tua baby, Tua!Lol, a Bills a csoportot nem fogja megnyeri, nem a Super BowltTe is a Jetsben bízol?
Wyatt
Kampman

“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)