NFL csevegő
82 feliratkozó
több mint 10 éve
Én inkább lemondanék az ügyesen kicsikart 3. körről, ha visszakapnánk a kamura elvett elsőt 😊

több mint 10 éve
szimpla logikátlanság a szabályban sztem. csak azért értetlenkedek, mert eddig nem tűnt fel.ahogy írtam korábban, ha élvezi a két éves szerződés előnyét (caphit elosztás), akkor ne részesüljön az egyéves előnyéből. de nyilván szabályos ha ezt így lehet.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 10 éve
OK, ezek mind jogos felvetések. Éppen ezért (is) törte a fejét a Pats jogi stábja a megoldáson. Minél jobban csökkenteni a riválisok esélyét/lehetőségét és worst case scenario (továbbállás esetén) legyen "fájdalomdíj".Úgy látom, ahogy Vipera: úgy oldották meg a házi feladatot, hogy a kereteken belül maradtak és/vagy kihasználták, hogy a keretek nem egyértelműek/hiányosak.
Szerintem ez a mindenkori szabályalkotó felelőssége, akire a szabályok vonatkoznak, mindig arra fog törekedni, hogy megkeresse és kihasználja a lehetőségeket.
Aztán ki ki vérmérséklete szerint, viszonyulása alapján ítéli meg. (Csalástól a kiskapu keresgélésen át azt csinálta, ami a dolgáig.)
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
nem arra gondoltam tampering alatt, hanem a FA piac hivatalos nyitása előtti pár napot (tampering period), amíg lehet tárgyalni. Revis-szel nem lehetett tárgyalni március 9-ig, ameddig nem döntött a Pats arról, hogy nem hívja le az opciót. Hiszen ő még akkor szerződés alatt volt. elméletileg március 7-től már lehetett tárgyalni a márc. 10től szabad-ügynöknek tekintett játékosokkal, de Revis-szel nem mert ő papíron akkor még 2016 márciusáig szerződés alatt állt.nyilván ez mát nitpicking de valaki már el is költhette a forrását nyolcadikára, mondjuk egy cornerre, anélkül, hogy tudta volna hogy Revis szabadügynök lesz. mert ugye arra is volt esély, hogy a Pats-szel hosszabbít és akkor nem is kell a 25 milliós cap szám miatt aggódni Bostonban. szóval ez nekem sehogy se fér a fejembe.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 10 éve
New England: It’s not surprising to see Bill Belichick on a list like this. But what might be more surprising (or not, if you know what he’s capable of), is that Belichick is not only taking advantage of the system, he’s doing it one step ahead of his peers, even those listed above. As mentioned above, the Patriots used a team option to void Donte Stallworth’s contract in 2008 instead of terminating it, making him a qualifying UFA. This year, the Patriots used this mechanism on three high-profile players: Darrelle Revis, Vince Wilfork, and Brandon Browner. They retained the flexibility to possibly keep them, but if they decided to part ways they would also retain the possibility of comp picks. Revis and Browner already are in the lost column in favor for New England, and Wilfork should be there soon. Without them, the Patriots would only have a pair of 6ths projected. Instead, they have three 6ths and the second highest comp pick, a 3rd for Revis.Valamelyik fórumon már amikor megvolt a szerződés struktúrája írta vki, h 2 évesnek álcázott 1 éves szerződés, aminek a végén kapnak egy 3. kört.
Nem tudom miben különbözik PM esetétől. Vagy a szezrődés szövegezésében (nem szerepel explicit a team option szó, csak úgy volt strukturálva, h kvázi úgy küldhették el, mintha nem hívtak volna le egy team optiont, vagy a válás dátuma vagy nem tudom mi)
A lényeg, h megint talált vmi kiskaput, amivel outsmartolta a ligát.
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 10 éve
Nem vagy ezzel egyedül. Tavasszal jelentek meg hírek arról, hogy több tulaj/csapat szemét csípi a Pats módszere és szeretnének a szabályozáson változtatni. (Ugyanis nemcsak Revis szerződése volt így felépítve, hanem Browner-é is.) Azóta viszont nem hallani semmit, hogy előrébb léptek volna.Biztos, hogy találtak a Pats jogászai valami fehér foltot, amit például ezek szerint Manning esetében nem leltek meg.
(Btw a Jets-Revis tampering ügy még a 2014-es idény alatt (december végén trollkodott Woody) volt, nem a FA időszakban.)
"A nem kreatív elme fel tudja ismerni a rossz válaszokat, de a rossz kérdések felismeréséhez kreatív elme szükségeltetik."(Anthony Jay)
több mint 10 éve
nekem is volt ilyen osztálytársam a gimiben, akit nem kirúgtak, hanem megkérték h menjen.Az technikailag ugyanaz, nem?!Majdnem, de mégsem. Nem kirúgta őt a Pats, hanem úgy döntöttek, hogy nem tartják meg, ha így érthetőbb. 😊 A lényeg, hogy jár nekik a kompenzációs pick Revis után.
gabtsi
vassadi
de nekem ez akkor is fura, még ugye cap hit is van Revis után a Patsnél idénre. ez FA után nem kellene h legyen sztem. mert ha élvezik a barátságos caphelyzet előnyét a két éves szerződéssel, majd az "elküldés" után még kompenzáció is jár az nem fair. pláne h nem is volt az FA piacon eredetileg Revis, még a tampering period alatt sem tárgyalhatott vele csak a Pats.
Emlékeim szerint Manning után sem kapott a Colts, pedig hasonlóan nem éltek az opcióval. így lett az ötéves szerződésből 1.
mielőtt nekem ugrik fél foxborough, nem a Pats ellen agitálok csak az elvet nem értem, ha igazatok van, márpedig úgy tűnik igen.
Szerkesztette: gabtsi
ami nem hajlik, az törik!
több mint 10 éve
A Bucs 5(!!!) játékost hozott a rosterzárás után. Minek ide training camp, sokba kerül meg csak a nyűg van vele. A többi csapat majd kiképezi őket, aztán csak ki kell mazsolázni a tömegből az elhajigált gyémántokat.Nálunk viszont változnak az idők. 3 emberünket is claimelték, miközben mi egyet sem. LOL
peterk2005
több mint 10 éve
Kíváncsiságból megnéznék 1 listát pár évre visszamenőleg, hogy az ilyenkor igazolt játékosok hány %-a ragad meg pár évre a csapatokban. A rotációban vlsz. mérhetőbb ez a szám.itt a tavalyi nfltraderumors.co/2014-nfl-roster-claims-tracker/
ozibozi
elvétve sikerül maradandó játékosokat találni
több mint 10 éve
Kíváncsiságból megnéznék 1 listát pár évre visszamenőleg, hogy az ilyenkor igazolt játékosok hány %-a ragad meg pár évre a csapatokban. A rotációban vlsz. mérhetőbb ez a szám.
több mint 10 éve
A Bucs 5(!!!) játékost hozott a rosterzárás után. Minek ide training camp, sokba kerül meg csak a nyűg van vele. A többi csapat majd kiképezi őket, aztán csak ki kell mazsolázni a tömegből az elhajigált gyémántokat.


“Pressure is something you feel when you don't know what the hell you're doing.” (Peyton Manning)
több mint 10 éve
Okosan csináltuk, hogy jöjjön utána egy 3. körös pick. Mint Talib után is. Mondjuk, amíg Grissomokat húzunk, addig olyan mindegy

több mint 10 éve
Az technikailag ugyanaz, nem?!Majdnem, de mégsem. Nem kirúgta őt a Pats, hanem úgy döntöttek, hogy nem tartják meg, ha így érthetőbb. 😊 A lényeg, hogy jár nekik a kompenzációs pick Revis után.
gabtsi
több mint 10 éve
Nem, egy 20 milliós opció lehívásával tudták volna megtartani.Várható kompenzációs pickekÉrdekes, Revist nem cutolta a Pats? Ugy rémlik kétéves szerződése volt csak a második évre vmi hatalmas butli.
overthecap.com/2016-compensatory-draft-picks-update-952015/
Black_Adder
gabtsi
több mint 10 éve
Várható kompenzációs pickekÉrdekes, Revist nem cutolta a Pats? Ugy rémlik kétéves szerződése volt csak a második évre vmi hatalmas butli.
overthecap.com/2016-compensatory-draft-picks-update-952015/
Black_Adder
ami nem hajlik, az törik!
több mint 10 éve
Hol lehet megnezni az 53-as kereteket egy helyen?en.wikipedia.org/wiki/List_of_current_NFC_team_rosters
Janek
en.wikipedia.org/wiki/List_of_current_AFC_team_rosters
több mint 10 éve
Hol lehet megnezni az 53-as kereteket egy helyen?www.nfl.com/players/search?category=team
Janek

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Hol lehet megnezni az 53-as kereteket egy helyen?
több mint 10 éve
Várható kompenzációs pickekoverthecap.com/2016-compensatory-draft-picks-update-952015/
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 10 éve
Van még csapat az nfl-ben amelyik nem rúgta ki Matt Flynnt?
több mint 10 éve
minden héten www.youtube.com/watch?v=oWB9ia_ZPjk
Szerkesztette: ozibozi
több mint 10 éve
Minden hétenVégre megjött az eszük. Adnak itt minden biszem-baszom szart majd helyetteháborúpatriots...
Borbinho

több mint 10 éve
Tulajdonosok már mozgolódnak. 😊www.washingtonpost.com/news/sports/wp/2015/09/04/nfl-owners-to-discuss-changing-roger-goodells-role-in-disciplinary-process/?tid=sm_tw_ps