Atlanta Falcons

32 feliratkozó

több mint 8 éve
Creepy Atlanta Falcons 890
Matty a Detroit ellen is 3 INT-et dobott, ha jól emlékszem, akkor is nyertünk. A meccs utáni beszélgetésben Matt elmondta, hogy ez a legfontosabb, hogy vissza tudsz-e térni egy ilyen mélypontról.
A D pedig állat, mindent megtettek, amit kellett, büszke vagyok rájuk.
több mint 8 éve
peach Atlanta Falcons 15 824 — a new hope (again)
Azért örülök különösen ennek a w-nek, mert támadó oldalon egy gyenge játékkal, egy gyenge 3 intes napot kifogott irányítóval tudtunk fordítani amire idén nem volt példa. Volt tartása a csapatnak, nem adták fel egy pillanatig sem és ennek meglett a jutalma. Persze ordas nagy malacunk volt a saintset sújtó sérülés cunamival és a bírók sem voltak ellenünk, de ez ezzel együtt is egy nagyon fontos w volt pszichológiailag. Továbbra is tartom, hogy nem magunkra fogadnék a po versenyben, de ha egy ilyen kiszenvedett győzelem után sem sikerül visszatérni a boys ésva hawks ellen mutatott támadó játékhoz és állandósítani azt, akkor soha.



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 8 éve
HajduImre New Orleans Saints 157
Hát ez egy nehéz meccs volt, de inkább csak azért mert mi azzá tettük. Lehet ha nincs ennyi sérült a Saints-nél akkor nem így alakul a meccs, de ez a w fontos volt és nem mondom azt hogy csak mázlink volt, azért a védelem rendesen oda tette magát. A phantersnél jobbak vagyunk szerintem és így meg lehet a po a végére de azért még mindig nem lesz könnyű ha össze jön a 11-5 akár még csoport győztesek is lehetünk.
Midnight
Én meg az egyesült államok negyvenhatodik elnöke is lehetek akár.
több mint 8 éve
Keano Atlanta Falcons Virginia Tech Hokies 1 060 — Falcons Fan
Jól van...működik a dolog..ha az éjszakai meccseket kihagyom...GB, Hawks, Saints... jön a W 😊


több mint 8 éve
peach Atlanta Falcons 15 824 — a new hope (again)
Hát ez egy nehéz meccs volt, de inkább csak azért mert mi azzá tettük. Lehet ha nincs ennyi sérült a Saints-nél akkor nem így alakul a meccs, de ez a w fontos volt és nem mondom azt hogy csak mázlink volt, azért a védelem rendesen oda tette magát. A phantersnél jobbak vagyunk szerintem és így meg lehet a po a végére de azért még mindig nem lesz könnyű ha össze jön a 11-5 akár még csoport győztesek is lehetünk.
Midnight
Sztem elsőre verjük meg a tampát, igazi szenvedős trap gamere számítok.



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 8 éve
Midnight Atlanta Falcons 1 473
Hát ez egy nehéz meccs volt, de inkább csak azért mert mi azzá tettük. Lehet ha nincs ennyi sérült a Saints-nél akkor nem így alakul a meccs, de ez a w fontos volt és nem mondom azt hogy csak mázlink volt, azért a védelem rendesen oda tette magát. A phantersnél jobbak vagyunk szerintem és így meg lehet a po a végére de azért még mindig nem lesz könnyű ha össze jön a 11-5 akár még csoport győztesek is lehetünk.
több mint 8 éve
Creepy Atlanta Falcons 890
Mivel megint ott vagyunk, hogy ha elbukjuk a meccset, viszlát PO, hogy elvonjam a figyelmet, mit gondoltok, ha Garland jól teljesít Levitre helyén, mégis hosszabbítunk vele vagy Garland lesz jövőre a LG, Harlow pedig a backup G és draftolunk egy hátsó körös C-t?
Creepy
Garland RFA, sztem kapni fog egy original round tendert azt jónapot.
empty taxi
Arra gondoltam, hogy LeVitre kap-e új szerződést, aztán rájöttem, hogy az övé nem jár le, csak baromi sokat fog keresni, szóval valójában az érdekelt, hogy kivágjuk-e LeVitret, ha Garland jól teljesít?
Creepy
14-15 millió $-nyi helyünk lesz jövőre, szvsz max akk vágjuk ki LeVitre-t ha Poe és Gabriel is multi-year contractot kap.
empty taxi
Rico is FA lesz nem? Gondolom, hogy őt is marasztalnák, Kazi draftolása ellenére is.
több mint 8 éve
Creepy Atlanta Falcons 890
Mostmár nem vágom. True lesz vagy sem?
peach
Lesz tudtommal.
több mint 8 éve
peach Atlanta Falcons 15 824 — a new hope (again)
Mostmár nem vágom. True lesz vagy sem?



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 8 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 269 — NFL bracket champion '26
Mivel megint ott vagyunk, hogy ha elbukjuk a meccset, viszlát PO, hogy elvonjam a figyelmet, mit gondoltok, ha Garland jól teljesít Levitre helyén, mégis hosszabbítunk vele vagy Garland lesz jövőre a LG, Harlow pedig a backup G és draftolunk egy hátsó körös C-t?
Creepy
Garland RFA, sztem kapni fog egy original round tendert azt jónapot.
empty taxi
Arra gondoltam, hogy LeVitre kap-e új szerződést, aztán rájöttem, hogy az övé nem jár le, csak baromi sokat fog keresni, szóval valójában az érdekelt, hogy kivágjuk-e LeVitret, ha Garland jól teljesít?
Creepy
14-15 millió $-nyi helyünk lesz jövőre, szvsz max akk vágjuk ki LeVitre-t ha Poe és Gabriel is multi-year contractot kap.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
Creepy Atlanta Falcons 890
Mivel megint ott vagyunk, hogy ha elbukjuk a meccset, viszlát PO, hogy elvonjam a figyelmet, mit gondoltok, ha Garland jól teljesít Levitre helyén, mégis hosszabbítunk vele vagy Garland lesz jövőre a LG, Harlow pedig a backup G és draftolunk egy hátsó körös C-t?
Creepy
Garland RFA, sztem kapni fog egy original round tendert azt jónapot.
empty taxi
Arra gondoltam, hogy LeVitre kap-e új szerződést, aztán rájöttem, hogy az övé nem jár le, csak baromi sokat fog keresni, szóval valójában az érdekelt, hogy kivágjuk-e LeVitret, ha Garland jól teljesít?
több mint 8 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 269 — NFL bracket champion '26
Mivel megint ott vagyunk, hogy ha elbukjuk a meccset, viszlát PO, hogy elvonjam a figyelmet, mit gondoltok, ha Garland jól teljesít Levitre helyén, mégis hosszabbítunk vele vagy Garland lesz jövőre a LG, Harlow pedig a backup G és draftolunk egy hátsó körös C-t?
Creepy
Garland RFA, sztem kapni fog egy original round tendert azt jónapot.


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
Creepy Atlanta Falcons 890


Ó igen.
Kenny
Dilly, Dilly!
több mint 8 éve
Creepy Atlanta Falcons 890
Mivel megint ott vagyunk, hogy ha elbukjuk a meccset, viszlát PO, hogy elvonjam a figyelmet, mit gondoltok, ha Garland jól teljesít Levitre helyén, mégis hosszabbítunk vele vagy Garland lesz jövőre a LG, Harlow pedig a backup G és draftolunk egy hátsó körös C-t?
több mint 8 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 561 — Omar's Coming Yo!


Ó igen.

több mint 8 éve
peach Atlanta Falcons 15 824 — a new hope (again)
Garland kezd. Kétkedve fogadom ezt a hírt,egyrészt örülök Garland-nak mert nagyon szimpatikus amit képvisel az egész ember,és hogy odaért a kezdőbe(akár ilyen áron is) ez örömteli,másrészt nem tudom elég lesz-e az amit tud.
Én reménykedem benne,hogy nem ég meg,mert eddig akármikor akármilyen posztra tették be helyt állt.
Mindenesetre én felülök a Garland hype trainre.
Kenny
A baloldaladon Jake a jobboldaladon Mack, így azért nehéz nagyon rossznak lenni 😊
empty taxi
Hovatovább sztem a vikes ellen is teljesen korrekt volt



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 8 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 269 — NFL bracket champion '26
Garland kezd. Kétkedve fogadom ezt a hírt,egyrészt örülök Garland-nak mert nagyon szimpatikus amit képvisel az egész ember,és hogy odaért a kezdőbe(akár ilyen áron is) ez örömteli,másrészt nem tudom elég lesz-e az amit tud.
Én reménykedem benne,hogy nem ég meg,mert eddig akármikor akármilyen posztra tették be helyt állt.
Mindenesetre én felülök a Garland hype trainre.
Kenny
A baloldaladon Jake a jobboldaladon Mack, így azért nehéz nagyon rossznak lenni 😊


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
Kenny Atlanta Falcons 11 561 — Omar's Coming Yo!
Garland kezd. Kétkedve fogadom ezt a hírt,egyrészt örülök Garland-nak mert nagyon szimpatikus amit képvisel az egész ember,és hogy odaért a kezdőbe(akár ilyen áron is) ez örömteli,másrészt nem tudom elég lesz-e az amit tud.
Én reménykedem benne,hogy nem ég meg,mert eddig akármikor akármilyen posztra tették be helyt állt.
Mindenesetre én felülök a Garland hype trainre.

több mint 8 éve
Kenji Atlanta Falcons 648
Ez nem nagyon vetíti azt előre, hogy akár Tru akár Poole felépül :/
McFadden 2013-ban 3. körös volt, rookie évében kezdett is 2 meccsen Clevelandben, azóta sosem sehol, pedig játszott többek között a SF, a NYG és a DAL színeiben is.
Btw Tru, Alford és BWW után a 4. olyan CB-nk, akiről van fent ismertető az oldalon a 2013-as draft classból 😀  bowl.hu/prospect-ismertetok/2013/cornerback
empty taxi
De Collins helyére amúgy sem igazolt még a csapat cornert, vagy rosszul emlékszem? 😮
több mint 8 éve
empty taxi Atlanta Falcons Georgia Bulldogs 37 269 — NFL bracket champion '26
Ez nem nagyon vetíti azt előre, hogy akár Tru akár Poole felépül :/
McFadden 2013-ban 3. körös volt, rookie évében kezdett is 2 meccsen Clevelandben, azóta sosem sehol, pedig játszott többek között a SF, a NYG és a DAL színeiben is.
Btw Tru, Alford és BWW után a 4. olyan CB-nk, akiről van fent ismertető az oldalon a 2013-as draft classból 😀
https://bowl.hu/logo/bowl-hu-black-512.png
Draft prospect ismertetők | Bowl.hu
Magyarország első számú amerikai futball oldala


Madden hates me.
Trust, it f*cking hates me...
több mint 8 éve
6atos Atlanta Falcons 671 — Falcons Fan
signed CB Leon McFadden to the active roster and have waived RB Terrence Magee
több mint 8 éve
Keano Atlanta Falcons Virginia Tech Hokies 1 060 — Falcons Fan
Levitre 2-3 hétre out...részleges tricepsz szakadás.... teher alatt nő a pálma... Garland time..

Szerkesztette: Keano


több mint 8 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 551 — Így remélem megfelelek nektek.....
Bár úgy lenne h verjük a Ramst
...
több mint 8 éve
Gyurma Pappa New Orleans Saints Tulane Green Wave 15 685 — zászló zászló szív
Azért a Saints schedule-je eddig nem volt olyan veretes, TOP10-es O-k közül egyedül a Lions ellen tudtak nyerni, Vikings, Pats, Rams trió ellen elvéreztek.
empty taxi
Azon a 3 meccsen egyiken sem játszott végig Lattimore, ellenetek meg fog 😉

Nem kötekedni akarok, de azért nem remeg a térdem, ha az idei a Falcons O-ra gondolok. Ettől még persze lehet, hogy a helyzet úgy hozza, hogy Ryan felpakol 45 pontot, meg 400 yardot csütörtökön, sosem lehet tudni egy Saints-Falcons meccsen mi történik 😊

Az furi mert az 1. próbálkozásomnál kijött h 11-5 kellett a WC-hoz 😀
empty taxi
Ja, közben én is kiraktam. szerk.: nézegettem sokat, és egy olyan forgatókönyvet találtam, ahol a Panthers kiesik 11-5-tel 😀 azért az szép
Gyurma Pappa
Azzal nem számoltok, hogy a 9 győzelemmel álló Rams a maradék 4 meccséből csak egyet nyer meg, így 10-6-al, csoportmásodikként nem jut WC körbe?

Játszanak még a Philly, a Hawks (idegen) és a Titans (idegen) ellen. Ez lehet 3 L.
Utolsó fordulóban verik a 9erst, és így 10-6, a két 11-5-ös csapat a csoportotokból mehet PO-ba.
undisputedly
Ezt pont nem néztem 😊 Jó ez a playoff machine, de néha dolgozni is kell 😊

több mint 8 éve
undisputedly Seattle Seahawks 12 879 — SuperBowl Champions 2013/2014 II 2025/2026
Azért a Saints schedule-je eddig nem volt olyan veretes, TOP10-es O-k közül egyedül a Lions ellen tudtak nyerni, Vikings, Pats, Rams trió ellen elvéreztek.
empty taxi
Azon a 3 meccsen egyiken sem játszott végig Lattimore, ellenetek meg fog 😉

Nem kötekedni akarok, de azért nem remeg a térdem, ha az idei a Falcons O-ra gondolok. Ettől még persze lehet, hogy a helyzet úgy hozza, hogy Ryan felpakol 45 pontot, meg 400 yardot csütörtökön, sosem lehet tudni egy Saints-Falcons meccsen mi történik 😊

Az furi mert az 1. próbálkozásomnál kijött h 11-5 kellett a WC-hoz 😀
empty taxi
Ja, közben én is kiraktam. szerk.: nézegettem sokat, és egy olyan forgatókönyvet találtam, ahol a Panthers kiesik 11-5-tel 😀 azért az szép
Gyurma Pappa
Azzal nem számoltok, hogy a 9 győzelemmel álló Rams a maradék 4 meccséből csak egyet nyer meg, így 10-6-al, csoportmásodikként nem jut WC körbe?

Játszanak még a Philly, a Hawks (idegen) és a Titans (idegen) ellen. Ez lehet 3 L.
Utolsó fordulóban verik a 9erst, és így 10-6, a két 11-5-ös csapat a csoportotokból mehet PO-ba.

Szerkesztette: undisputedly