Baltimore Ravens

47 feliratkozó

3 hónapja
KeyG Baltimore Ravens 14 014
Ma sem rúgtak ki senkit, pedig jobb lenne ha GM-től kezdve felállna mindenki.
Éjszaka megnéztem a Texans-Chiefs meccset, hát Kamari Lassiter de igazából az egész Texans DB sor elit és olyan védekezéseket mutatott be tök egyszerűen amit nem is tudom mikor láttam utoljára az EDC féle csürhétől.
Igaz ott a GM beleölt rengeteget az EDGE sorba is amit a mi faszfejünk nem tett meg, "mert az neki mit számít"

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
3 hónapja
bcsarli, Udvari Főkóstoló Pittsburgh Steelers 9 389 — A Heinz Field-en soha sem járt, hozzá nem értő lelkes amatőr
Sokkal inkább egyébként így utólag a Rodgers féle fumble kapcsán lehetnek problémák, mert az, hogy Rodgers birtokolta a lasztit, így visszanézve eléggé véleményes volt. Azt, ha már az ítélet az volt, hogy fumble, sokkal inkább helyben hagytam volna.
Klemó
Ez egy "szerencsés" helyzet, hogy egyazon meccsen történt a két eset, mert teljesen nyilvánvaló hogy mennyire nem jó az a szabály amit szubjektív alapon ilyen lazán, szabadon lehet értelmezni.

Rogers a sisakjához szorított labádája elkapás, amin a védő keze is pont annyira rajta volt már, de Likely nem futotta le a maratont közben ezért az övé nem számít elkapásnak.

100 ból 99 TD-ért volna. Tegnap nem a bíró úgy döntött ez neki még nem elég.

Amúgy engem csak azért idegesít mert a csapat fos teljesítményét és ezzel az edzők felelősségét némileg zárójelbe teszi, pedig járt volna a faszkorbács mindenkinek a FO-ban emiatt, meg úgy általában amiatt ahol a szezonban tartunk.
A rájátszásba bejutás is csak AFC North szompontból releváns, mivel egyik csapat sem lesz itt tényező, amikor ott akár csak egy közepesen komplett csapat jön szembe.
Snagal
és mi van akkor, ha ez nem az end zoneban történik, hanem a td vonalnál, ahol 1láb, két láb, átnyújtja a vonal felett, hopp a felvétel megáll, elérte az end zone-t, td!!!!!
gedam
egyébként "football move " is meg volt, mert az elkapáskor még behajlított kézzel fogja meg a labdát, de mivel mögötte van a védő ezért előre nyújtja... ezt nem-birtokolt labdával nehéz lett volna megcsinálni.

Viszont jól mutatja ennek a döntésnek a WTF fokát, hogy a Jones féle FG zászlóról szinte nem is beszélünk, pedig az is adott 4 pontot az ellenfélnek.

Mindkét csapat megdolgozott a vereségért persze, de azért ezt a bírót ne lássam többet.
Snagal
Ráadásul a szabálykönyvben a football move felsorolásnál szerepel az előre nyújtott kéz. 😀 Kabaré.
rkstzz
Ez sokáig vitatéma lesz, én is biztos voltam benne hogy TD lesz az ítélet. Viszont így rengeteg időnk lett volna visszatámadni, 3 időkéréssel.

3 hónapja
rkstzz Baltimore Ravens 511 — justinblackmonpohara

Snagal Baltimore Ravens 1 190

gedam 6 506

Én ezzel a résszel annyiban vitáznék, hogy maximum a szurkolók szerint. Arra az utolsó két perces drive-ra nem találom a magyarázatot. Amit ott csinált a Ravens, én anyázva csapkodtam volna ilyen time management láttán. Nyilván így könny szökött a szemembe, hogy micsoda segítséget kaptunk, pedig látszott, hogy ebben az időszakban már nem tudtunk Flowers-el és Likely-val mit csinálni. Pont egyébként azt éreztem, mint nálunk sokszor, hogy egy-egy gyors 10-15 passz helyett jönnek a nagy próbálkozások és a kockázat, hogy erre már odaérhet a Steelers passrush. Volt idő bőven, végig lehetett volna menni a Steelers védelmen 15 yardonként és oda se érünk. Na talán ez volt Harbó/Monken nagy hibája.
Klaci79
Ugyanez volt az érzésem. Simán 10 yardos elkapásokkal, folyamatos keresztekkel és néha Lamarral simán mehettetek volna. Amit viszont nem tudunk, hogy mennyire volt ez playcalling és mennyire Lamar. Szembetűnő ugyanis, hogy tavaly mennyire gyorsan jöttek ki a lasztik, idén pedig rengeteget tartogatja a lasztit, mint ha az első számú célpontot keresné mindig. Ez régen jellemző volt rá, de aztán letisztult. Olyan, mint ha nem bízna a hívásokban, de lehet nem is szabad.
Klemó
Szerintem hasonló az apátia mint nálatok, a szurkolók megunták már, hogy változás nélkül nézik azt ami már egy ideje nem működik. A Bills elleni szezon nyitón 3 negyedig volt meg az illúzió, hogy idén sikerült fejlődni, de a 4. negyedben egyértelmű volt, hogy ott folytattuk ahol abbahagytuk tavaly.
Csak hát a keret leginkább gyengült, a sérülésekkel sem voltunk olyan szerencsések mint tavaly és szerintem a játékosokra is kezd rá telepedni ez az elcseszett kultúra.
Lehet téves következtetés, de mégis csak beszédes, hogy mennyire gyengén játszik egy 2xes (szinte 3xos) MVP irányító, hogy az egykor top 3 TE között emlegetett Andrews, vagy a szintén a liga legjobbjának számító Henry mennyire nem találja a formáját.

Reddit pletykák szerint több játékos, köztük Lamar is már Haribó kirúgását szeretné látni, nem lepődnék meg azon se ha ennek szólna már ez hangulat a játékosoknál.

(2012ben most lenne az a pont ahol az öltözőben kiteszik a f.szukat az asztalra a "nagyok" és megmondják hogy hogyan lesz mostantól. De itt ilyen személelt váltásra sem lehet számítani, mert ott olyan egyéniségek voltak az öltözőben akiket azóta se láttunk Baltimore-ban - vagy talán csak SS Sr ért fel ahhoz a szinthez, de ő is vagy 10 éve volt sajnos)
3 hónapja
Klemó Pittsburgh Steelers 6 903
Sokkal inkább egyébként így utólag a Rodgers féle fumble kapcsán lehetnek problémák, mert az, hogy Rodgers birtokolta a lasztit, így visszanézve eléggé véleményes volt. Azt, ha már az ítélet az volt, hogy fumble, sokkal inkább helyben hagytam volna.
Klemó
Ez egy "szerencsés" helyzet, hogy egyazon meccsen történt a két eset, mert teljesen nyilvánvaló hogy mennyire nem jó az a szabály amit szubjektív alapon ilyen lazán, szabadon lehet értelmezni.

Rogers a sisakjához szorított labádája elkapás, amin a védő keze is pont annyira rajta volt már, de Likely nem futotta le a maratont közben ezért az övé nem számít elkapásnak.

100 ból 99 TD-ért volna. Tegnap nem a bíró úgy döntött ez neki még nem elég.

Amúgy engem csak azért idegesít mert a csapat fos teljesítményét és ezzel az edzők felelősségét némileg zárójelbe teszi, pedig járt volna a faszkorbács mindenkinek a FO-ban emiatt, meg úgy általában amiatt ahol a szezonban tartunk.
A rájátszásba bejutás is csak AFC North szompontból releváns, mivel egyik csapat sem lesz itt tényező, amikor ott akár csak egy közepesen komplett csapat jön szembe.
Snagal
Én ezzel a résszel annyiban vitáznék, hogy maximum a szurkolók szerint. Arra az utolsó két perces drive-ra nem találom a magyarázatot. Amit ott csinált a Ravens, én anyázva csapkodtam volna ilyen time management láttán. Nyilván így könny szökött a szemembe, hogy micsoda segítséget kaptunk, pedig látszott, hogy ebben az időszakban már nem tudtunk Flowers-el és Likely-val mit csinálni. Pont egyébként azt éreztem, mint nálunk sokszor, hogy egy-egy gyors 10-15 passz helyett jönnek a nagy próbálkozások és a kockázat, hogy erre már odaérhet a Steelers passrush. Volt idő bőven, végig lehetett volna menni a Steelers védelmen 15 yardonként és oda se érünk. Na talán ez volt Harbó/Monken nagy hibája.
Klaci79
Ugyanez volt az érzésem. Simán 10 yardos elkapásokkal, folyamatos keresztekkel és néha Lamarral simán mehettetek volna. Amit viszont nem tudunk, hogy mennyire volt ez playcalling és mennyire Lamar. Szembetűnő ugyanis, hogy tavaly mennyire gyorsan jöttek ki a lasztik, idén pedig rengeteget tartogatja a lasztit, mint ha az első számú célpontot keresné mindig. Ez régen jellemző volt rá, de aztán letisztult. Olyan, mint ha nem bízna a hívásokban, de lehet nem is szabad.
3 hónapja
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 950
Sokkal inkább egyébként így utólag a Rodgers féle fumble kapcsán lehetnek problémák, mert az, hogy Rodgers birtokolta a lasztit, így visszanézve eléggé véleményes volt. Azt, ha már az ítélet az volt, hogy fumble, sokkal inkább helyben hagytam volna.
Klemó
Ez egy "szerencsés" helyzet, hogy egyazon meccsen történt a két eset, mert teljesen nyilvánvaló hogy mennyire nem jó az a szabály amit szubjektív alapon ilyen lazán, szabadon lehet értelmezni.

Rogers a sisakjához szorított labádája elkapás, amin a védő keze is pont annyira rajta volt már, de Likely nem futotta le a maratont közben ezért az övé nem számít elkapásnak.

100 ból 99 TD-ért volna. Tegnap nem a bíró úgy döntött ez neki még nem elég.

Amúgy engem csak azért idegesít mert a csapat fos teljesítményét és ezzel az edzők felelősségét némileg zárójelbe teszi, pedig járt volna a faszkorbács mindenkinek a FO-ban emiatt, meg úgy általában amiatt ahol a szezonban tartunk.
A rájátszásba bejutás is csak AFC North szompontból releváns, mivel egyik csapat sem lesz itt tényező, amikor ott akár csak egy közepesen komplett csapat jön szembe.
Snagal
Én ezzel a résszel annyiban vitáznék, hogy maximum a szurkolók szerint. Arra az utolsó két perces drive-ra nem találom a magyarázatot. Amit ott csinált a Ravens, én anyázva csapkodtam volna ilyen time management láttán. Nyilván így könny szökött a szemembe, hogy micsoda segítséget kaptunk, pedig látszott, hogy ebben az időszakban már nem tudtunk Flowers-el és Likely-val mit csinálni. Pont egyébként azt éreztem, mint nálunk sokszor, hogy egy-egy gyors 10-15 passz helyett jönnek a nagy próbálkozások és a kockázat, hogy erre már odaérhet a Steelers passrush. Volt idő bőven, végig lehetett volna menni a Steelers védelmen 15 yardonként és oda se érünk. Na talán ez volt Harbó/Monken nagy hibája.
3 hónapja
Klemó Pittsburgh Steelers 6 903
Valaki linkelje már be azt a szabályt ami szerint kontrollált eljárás + két lépés (értelemszerűen mindkét lábbal a palyan belül ) nem TD.
Én nem talál ilyet (nem is hallottam ilyenről de ez nem jelent semmit)
Snagal
ennyi erővel a pálya szélén, két lábujjas elkapásoknál is lépjenek mégegyet.
gedam
Ott is birtokolni kell a labdát és ha kiesik a pályáról akkor sem jöhet ki a labda, meg nem segítheti a föld.
Ettől még én ezt simán megadtam volna, egyre bonyolultabbak ezek az elkapási szabályok...mint a kéz a fociban.
Hozzáteszem, Tomlinnak is volt egy pirosa, amit az elején meg kellett volna nyernünk. Azt mégse...jó meccs volt, a mi szintünkön...
Klaci79
Mondjuk egy field pozicios challenge azért nem egy kategória egy elvett TD-vel.
Snagal
abban egy kategória, hogy hiba-hiba, és hogy egyikkel se tudunk csinálni semmit, csak bosszankodni...

Ezt találtam amúgy:
To have a completed pass, the receiver must:

1.) Secure control of the ball ✅
2.) Have both feet or a body part (other than hands) in-bounds ✅
3.) Perform a football move (take a third step, tuck the ball away, turn upfield, avoid/ward off an opponent) or to maintain control of the ball long enough to do so❌
Klaci79
Én semleges szurkolóként is azt mondom,az egy teljesen nevetséges call volt,az szvsz egy egy sima TD volt.
kolok1972
Nem értem, de tényleg. Már elfelejtettük mi volt a szabály előtt. Számos és kínos jelenet, egy-egy elkapás után, amikor a játékos meg akarja hosszabbítani a játékot és kicsúszik a kezei közül a laszti, de már akkor, amikor éppen meg akarja hosszabbítani a játékot. Ezeket mind-mind elvették. Jesse James pont a Pats ellen 2015-ben. Megkapja, a célterület felé fordul, térde már lent, de aztán a laszti megcsúszik a kezében, így ér földet. Akkor mit mondtál?

Végre van egy egyértelmű szabály erre. Ott van idézve. Kell egy football move és az is le van írva, hogy ez mi. Az emberünk tudta, hogy ott van Porter keze, így nem akarta behúzni a lasztit, nem akart fordulni, inkább menni akart 3 lépést. Érezhetően tudta, hogy mit kell csinálni, mint pár meccsel ezelőtt nálunk Roman Wilson is. Pont a harmadik lépés előtt csúszott ki a laszti a kezei közül. Ez no catch. Lehet ezen vitázni, hogy elég legyen 2 lépés, vagy legyen másodperc, de nem véletlen, hogy elvették rögtön.

Sokkal inkább egyébként így utólag a Rodgers féle fumble kapcsán lehetnek problémák, mert az, hogy Rodgers birtokolta a lasztit, így visszanézve eléggé véleményes volt. Azt, ha már az ítélet az volt, hogy fumble, sokkal inkább helyben hagytam volna.
Klemó
Meg fogsz lepődni: hogy az is TD volt..
Amúgy leírta Snagal,teljesen gumi szabály,mert vagylagos feltételként ott a long enough rész ,ami miatt semmivel nem lett biztosabb megítélése a catchnek mint korábban volt. De ez csak az én véleményem.
kolok1972
Nem gumi ez a szabály szerintem, csak hiányos. A második rész szerintem kifejezetten annak szól, amikor az elkapó egyedül van és megvan az elkapás, de tény, hogy nincs ott ez a kitétel. Ott nincs értelme másodpercnek, mert akkor az lenne a gond, hogy előbb baszta ki a nézőtérre, vagy a földre örömében. Itt az a kérdés, hogy mi van, ha a védő odaér, vagy a védővel a nyakán szerez valaki elkapást. Itt pedig szerintem egyértelmű a helyzet most. Ha nem lenne ilyen szabály, akkor lenne igazán szubjektív a megítélés. Persze lehet azon vita, hogy miért kell 3 lépés, elég legyen az 1, de akkor meg annyi fumble hegyekről beszélnénk az elkapások után a pályán sokat.

A Jesse James elkapásról meg nekem is az volt a véleményem, hogy ennek elkapásnak kellett lennie. No azért, hogy ez is legyen, jött ez a szabály. Ennyi erővel ne legyen szabály és legyen érzés. De az meg ugye mindenkiben más és más.
3 hónapja
Snagal Baltimore Ravens 1 190
Sokkal inkább egyébként így utólag a Rodgers féle fumble kapcsán lehetnek problémák, mert az, hogy Rodgers birtokolta a lasztit, így visszanézve eléggé véleményes volt. Azt, ha már az ítélet az volt, hogy fumble, sokkal inkább helyben hagytam volna.
Klemó
Ez egy "szerencsés" helyzet, hogy egyazon meccsen történt a két eset, mert teljesen nyilvánvaló hogy mennyire nem jó az a szabály amit szubjektív alapon ilyen lazán, szabadon lehet értelmezni.

Rogers a sisakjához szorított labádája elkapás, amin a védő keze is pont annyira rajta volt már, de Likely nem futotta le a maratont közben ezért az övé nem számít elkapásnak.

100 ból 99 TD-ért volna. Tegnap nem a bíró úgy döntött ez neki még nem elég.

Amúgy engem csak azért idegesít mert a csapat fos teljesítményét és ezzel az edzők felelősségét némileg zárójelbe teszi, pedig járt volna a faszkorbács mindenkinek a FO-ban emiatt, meg úgy általában amiatt ahol a szezonban tartunk.
A rájátszásba bejutás is csak AFC North szompontból releváns, mivel egyik csapat sem lesz itt tényező, amikor ott akár csak egy közepesen komplett csapat jön szembe.

Szerkesztette: Snagal
3 hónapja
kolok1972 New England Patriots 3 117 — Pats fan
Valaki linkelje már be azt a szabályt ami szerint kontrollált eljárás + két lépés (értelemszerűen mindkét lábbal a palyan belül ) nem TD.
Én nem talál ilyet (nem is hallottam ilyenről de ez nem jelent semmit)
Snagal
ennyi erővel a pálya szélén, két lábujjas elkapásoknál is lépjenek mégegyet.
gedam
Ott is birtokolni kell a labdát és ha kiesik a pályáról akkor sem jöhet ki a labda, meg nem segítheti a föld.
Ettől még én ezt simán megadtam volna, egyre bonyolultabbak ezek az elkapási szabályok...mint a kéz a fociban.
Hozzáteszem, Tomlinnak is volt egy pirosa, amit az elején meg kellett volna nyernünk. Azt mégse...jó meccs volt, a mi szintünkön...
Klaci79
Mondjuk egy field pozicios challenge azért nem egy kategória egy elvett TD-vel.
Snagal
abban egy kategória, hogy hiba-hiba, és hogy egyikkel se tudunk csinálni semmit, csak bosszankodni...

Ezt találtam amúgy:
To have a completed pass, the receiver must:

1.) Secure control of the ball ✅
2.) Have both feet or a body part (other than hands) in-bounds ✅
3.) Perform a football move (take a third step, tuck the ball away, turn upfield, avoid/ward off an opponent) or to maintain control of the ball long enough to do so❌
Klaci79
Én semleges szurkolóként is azt mondom,az egy teljesen nevetséges call volt,az szvsz egy egy sima TD volt.
kolok1972
Nem értem, de tényleg. Már elfelejtettük mi volt a szabály előtt. Számos és kínos jelenet, egy-egy elkapás után, amikor a játékos meg akarja hosszabbítani a játékot és kicsúszik a kezei közül a laszti, de már akkor, amikor éppen meg akarja hosszabbítani a játékot. Ezeket mind-mind elvették. Jesse James pont a Pats ellen 2015-ben. Megkapja, a célterület felé fordul, térde már lent, de aztán a laszti megcsúszik a kezében, így ér földet. Akkor mit mondtál?

Végre van egy egyértelmű szabály erre. Ott van idézve. Kell egy football move és az is le van írva, hogy ez mi. Az emberünk tudta, hogy ott van Porter keze, így nem akarta behúzni a lasztit, nem akart fordulni, inkább menni akart 3 lépést. Érezhetően tudta, hogy mit kell csinálni, mint pár meccsel ezelőtt nálunk Roman Wilson is. Pont a harmadik lépés előtt csúszott ki a laszti a kezei közül. Ez no catch. Lehet ezen vitázni, hogy elég legyen 2 lépés, vagy legyen másodperc, de nem véletlen, hogy elvették rögtön.

Sokkal inkább egyébként így utólag a Rodgers féle fumble kapcsán lehetnek problémák, mert az, hogy Rodgers birtokolta a lasztit, így visszanézve eléggé véleményes volt. Azt, ha már az ítélet az volt, hogy fumble, sokkal inkább helyben hagytam volna.
Klemó
Meg fogsz lepődni: hogy az is TD volt..
Amúgy leírta Snagal,teljesen gumi szabály,mert vagylagos feltételként ott a long enough rész ,ami miatt semmivel nem lett biztosabb megítélése a catchnek mint korábban volt. De ez csak az én véleményem.

Szerkesztette: kolok1972

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
3 hónapja
Klemó Pittsburgh Steelers 6 903
Valaki linkelje már be azt a szabályt ami szerint kontrollált eljárás + két lépés (értelemszerűen mindkét lábbal a palyan belül ) nem TD.
Én nem talál ilyet (nem is hallottam ilyenről de ez nem jelent semmit)
Snagal
ennyi erővel a pálya szélén, két lábujjas elkapásoknál is lépjenek mégegyet.
gedam
Ott is birtokolni kell a labdát és ha kiesik a pályáról akkor sem jöhet ki a labda, meg nem segítheti a föld.
Ettől még én ezt simán megadtam volna, egyre bonyolultabbak ezek az elkapási szabályok...mint a kéz a fociban.
Hozzáteszem, Tomlinnak is volt egy pirosa, amit az elején meg kellett volna nyernünk. Azt mégse...jó meccs volt, a mi szintünkön...
Klaci79
Mondjuk egy field pozicios challenge azért nem egy kategória egy elvett TD-vel.
Snagal
abban egy kategória, hogy hiba-hiba, és hogy egyikkel se tudunk csinálni semmit, csak bosszankodni...

Ezt találtam amúgy:
To have a completed pass, the receiver must:

1.) Secure control of the ball ✅
2.) Have both feet or a body part (other than hands) in-bounds ✅
3.) Perform a football move (take a third step, tuck the ball away, turn upfield, avoid/ward off an opponent) or to maintain control of the ball long enough to do so❌
Klaci79
Én semleges szurkolóként is azt mondom,az egy teljesen nevetséges call volt,az szvsz egy egy sima TD volt.
kolok1972
Nem értem, de tényleg. Már elfelejtettük mi volt a szabály előtt. Számos és kínos jelenet, egy-egy elkapás után, amikor a játékos meg akarja hosszabbítani a játékot és kicsúszik a kezei közül a laszti, de már akkor, amikor éppen meg akarja hosszabbítani a játékot. Ezeket mind-mind elvették. Jesse James pont a Pats ellen 2015-ben. Megkapja, a célterület felé fordul, térde már lent, de aztán a laszti megcsúszik a kezében, így ér földet. Akkor mit mondtál?

Végre van egy egyértelmű szabály erre. Ott van idézve. Kell egy football move és az is le van írva, hogy ez mi. Az emberünk tudta, hogy ott van Porter keze, így nem akarta behúzni a lasztit, nem akart fordulni, inkább menni akart 3 lépést. Érezhetően tudta, hogy mit kell csinálni, mint pár meccsel ezelőtt nálunk Roman Wilson is. Pont a harmadik lépés előtt csúszott ki a laszti a kezei közül. Ez no catch. Lehet ezen vitázni, hogy elég legyen 2 lépés, vagy legyen másodperc, de nem véletlen, hogy elvették rögtön.

Sokkal inkább egyébként így utólag a Rodgers féle fumble kapcsán lehetnek problémák, mert az, hogy Rodgers birtokolta a lasztit, így visszanézve eléggé véleményes volt. Azt, ha már az ítélet az volt, hogy fumble, sokkal inkább helyben hagytam volna.

Szerkesztette: Klemó
3 hónapja
kolok1972 New England Patriots 3 117 — Pats fan
Valaki linkelje már be azt a szabályt ami szerint kontrollált eljárás + két lépés (értelemszerűen mindkét lábbal a palyan belül ) nem TD.
Én nem talál ilyet (nem is hallottam ilyenről de ez nem jelent semmit)
Snagal
ennyi erővel a pálya szélén, két lábujjas elkapásoknál is lépjenek mégegyet.
gedam
Ott is birtokolni kell a labdát és ha kiesik a pályáról akkor sem jöhet ki a labda, meg nem segítheti a föld.
Ettől még én ezt simán megadtam volna, egyre bonyolultabbak ezek az elkapási szabályok...mint a kéz a fociban.
Hozzáteszem, Tomlinnak is volt egy pirosa, amit az elején meg kellett volna nyernünk. Azt mégse...jó meccs volt, a mi szintünkön...
Klaci79
Mondjuk egy field pozicios challenge azért nem egy kategória egy elvett TD-vel.
Snagal
abban egy kategória, hogy hiba-hiba, és hogy egyikkel se tudunk csinálni semmit, csak bosszankodni...

Ezt találtam amúgy:
To have a completed pass, the receiver must:

1.) Secure control of the ball ✅
2.) Have both feet or a body part (other than hands) in-bounds ✅
3.) Perform a football move (take a third step, tuck the ball away, turn upfield, avoid/ward off an opponent) or to maintain control of the ball long enough to do so❌
Klaci79
Én semleges szurkolóként is azt mondom,az egy teljesen nevetséges call volt,az szvsz egy egy sima TD volt.

Nem igazam van, hanem véleményem. Mint itt mindenkinek.
3 hónapja
Benibácsi Baltimore Ravens 972
Nem tudtam végignèzni a meccset csak az elejét meg a végét láttam. A 2 minute driveunk egyszerűen szánalmas volt nem értem èn sem miért vettèk el a TD-t a vègèn. De amennyit èn láttam nem èrdemeltünk győzelmet. Szerintem ebben a keretben több van én alapvetően a coachingot teszem ezért felelőssè, mèg akkor is ha a játékosok is bőven követnek el szamárságokat. Asszem Burrow helyreteszi a vèdelmunket a köv héten,látva ma mit művelt Buffaloban.
Benibácsi
melyik részében van több? az o fal kb. 25-32 között a skill playsor olyan 15-20 között, elit nélkül. a védelemben tavaly a fal elit volt, most olyan 15-20, belső lb-k 10-15. körül, edge 36.
a sec 20-25, kyle hamilton elit a többieknek csak a fizuja. edzők liga közepe vége. aki ezt az egèszet évek óta felemeli, az lamar. idén sajnos nem. ez a keret pont ott van, ahol van.
gedam
Lamar rohadt sokat tesz hozzá ez nem kérdés, de idén ő is sokat hibázik. Kèrdem èn van egy stabil sèma ami kihúzza a csapatot a szarból ha a number 1 sérült vagy formán kívül van? Az, hogy olyan jatekokat akarunk futtatni amire az egyik guard fizikailag képtelen, vagy hogy mindenki tudja hogy ha X fent van a pályán akkor futás vagy passz következik, vagy hogy sorozatban második évben kell pár forduló után a teljes vèdelmi strategiat ujragondolni szerintem masszív coaching kérdés. Én nem mondom hogy ez egy top 10-es csapat, szerintem a keret egyik nagy hiányossága (a kevès tehetsèg mellett) hogy hiányoznak a hangadó alfák akik kicsit feltüzelnèk a csapatot, amikor igazán kellene.
3 hónapja
KeyG Baltimore Ravens 14 014
Sírni fogtok amikor Flowers is megkapja majd az ár/értéken Tyreek fizut, csak szólok.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
3 hónapja
gedam 6 506
Nem tudtam végignèzni a meccset csak az elejét meg a végét láttam. A 2 minute driveunk egyszerűen szánalmas volt nem értem èn sem miért vettèk el a TD-t a vègèn. De amennyit èn láttam nem èrdemeltünk győzelmet. Szerintem ebben a keretben több van én alapvetően a coachingot teszem ezért felelőssè, mèg akkor is ha a játékosok is bőven követnek el szamárságokat. Asszem Burrow helyreteszi a vèdelmunket a köv héten,látva ma mit művelt Buffaloban.
Benibácsi
melyik részében van több? az o fal kb. 25-32 között a skill playsor olyan 15-20 között, elit nélkül. a védelemben tavaly a fal elit volt, most olyan 15-20, belső lb-k 10-15. körül, edge 36.
a sec 20-25, kyle hamilton elit a többieknek csak a fizuja. edzők liga közepe vége. aki ezt az egèszet évek óta felemeli, az lamar. idén sajnos nem. ez a keret pont ott van, ahol van.

Szerkesztette: gedam
3 hónapja
Benibácsi Baltimore Ravens 972
Nem tudtam végignèzni a meccset csak az elejét meg a végét láttam. A 2 minute driveunk egyszerűen szánalmas volt nem értem èn sem miért vettèk el a TD-t a vègèn. De amennyit èn láttam nem èrdemeltünk győzelmet. Szerintem ebben a keretben több van én alapvetően a coachingot teszem ezért felelőssè, mèg akkor is ha a játékosok is bőven követnek el szamárságokat. Asszem Burrow helyreteszi a vèdelmunket a köv héten,látva ma mit művelt Buffaloban.
3 hónapja
Snagal Baltimore Ravens 1 190
Valaki linkelje már be azt a szabályt ami szerint kontrollált eljárás + két lépés (értelemszerűen mindkét lábbal a palyan belül ) nem TD.
Én nem talál ilyet (nem is hallottam ilyenről de ez nem jelent semmit)
Snagal
ennyi erővel a pálya szélén, két lábujjas elkapásoknál is lépjenek mégegyet.
gedam
Ott is birtokolni kell a labdát és ha kiesik a pályáról akkor sem jöhet ki a labda, meg nem segítheti a föld.
Ettől még én ezt simán megadtam volna, egyre bonyolultabbak ezek az elkapási szabályok...mint a kéz a fociban.
Hozzáteszem, Tomlinnak is volt egy pirosa, amit az elején meg kellett volna nyernünk. Azt mégse...jó meccs volt, a mi szintünkön...
Klaci79
Mondjuk egy field pozicios challenge azért nem egy kategória egy elvett TD-vel.
Snagal
abban egy kategória, hogy hiba-hiba, és hogy egyikkel se tudunk csinálni semmit, csak bosszankodni...

Ezt találtam amúgy:
To have a completed pass, the receiver must:

1.) Secure control of the ball ✅
2.) Have both feet or a body part (other than hands) in-bounds ✅
3.) Perform a football move (take a third step, tuck the ball away, turn upfield, avoid/ward off an opponent) or to maintain control of the ball long enough to do so❌
Klaci79
jo ez az utolsó gumiszalag pont... Long enough... A bíró eldönti hogy leért két labbujj bent a pályan az long enough de ha más elkapja a labdát de a félidőben elengedi mikor ki megy pisalni a budira akkor az nem long enough mert csak 😊

Szerkesztette: Snagal
3 hónapja
KeyG Baltimore Ravens 14 014
Nem történt baj, megint draftolhatunk majd 1/10-15 körül egy DB-t.

Real Madrid & Boston Celtics & Los Angeles Dodgers

We are just the Ravens!
3 hónapja
rkstzz Baltimore Ravens 511 — justinblackmonpohara
azért az a 2 minute drill is megér egy misét. esélyünk nem volt. tiszta passz szitu. 4 cserefalember megver 5 o falembert, az elkapók elszakadni nem tudnak és ahogy felálltunk… mint akik sose csináltak még ilyet pörögtek a másodpercek. 4.és 2-ig lement 1 perc és még mindig a saját 20-asunkon voltunk, vicc. lamar nem tud ilyet levezényelni, meg nem is nagyon gyakorolhatják ezeket, minek is?
gedam
Előző szezon bills ellen utolsó drive. Ott ment csere elkapókkal is.
3 hónapja
somoskovig Jacksonville Jaguars 12 193 — Chiefs GM
azért az a 2 minute drill is megér egy misét. esélyünk nem volt. tiszta passz szitu. 4 cserefalember megver 5 o falembert, az elkapók elszakadni nem tudnak és ahogy felálltunk… mint akik sose csináltak még ilyet pörögtek a másodpercek. 4.és 2-ig lement 1 perc és még mindig a saját 20-asunkon voltunk, vicc. lamar nem tud ilyet levezényelni, meg nem is nagyon gyakorolhatják ezeket, minek is?
gedam
Ez tenyleg durva volt, az első 3 play között elment kb 20-20 másodperc a felállással. A sietség látszatát is kerülték. 😊

3 hónapja
rkstzz Baltimore Ravens 511 — justinblackmonpohara
Komoly klipek lesznek jövő héten 🍂-ről. Kb. rajta ment el vagy 3drive.
3 hónapja
gedam 6 506
azért az a 2 minute drill is megér egy misét. esélyünk nem volt. tiszta passz szitu. 4 cserefalember megver 5 o falembert, az elkapók elszakadni nem tudnak és ahogy felálltunk… mint akik sose csináltak még ilyet pörögtek a másodpercek. 4.és 2-ig lement 1 perc és még mindig a saját 20-asunkon voltunk, vicc. lamar nem tud ilyet levezényelni, meg nem is nagyon gyakorolhatják ezeket, minek is?

Szerkesztette: gedam
3 hónapja
Klaci79 Pittsburgh Steelers Indiana Hoosiers 23 950
Valaki linkelje már be azt a szabályt ami szerint kontrollált eljárás + két lépés (értelemszerűen mindkét lábbal a palyan belül ) nem TD.
Én nem talál ilyet (nem is hallottam ilyenről de ez nem jelent semmit)
Snagal
ennyi erővel a pálya szélén, két lábujjas elkapásoknál is lépjenek mégegyet.
gedam
Ott is birtokolni kell a labdát és ha kiesik a pályáról akkor sem jöhet ki a labda, meg nem segítheti a föld.
Ettől még én ezt simán megadtam volna, egyre bonyolultabbak ezek az elkapási szabályok...mint a kéz a fociban.
Hozzáteszem, Tomlinnak is volt egy pirosa, amit az elején meg kellett volna nyernünk. Azt mégse...jó meccs volt, a mi szintünkön...
Klaci79
Mondjuk egy field pozicios challenge azért nem egy kategória egy elvett TD-vel.
Snagal
abban egy kategória, hogy hiba-hiba, és hogy egyikkel se tudunk csinálni semmit, csak bosszankodni...

Ezt találtam amúgy:
To have a completed pass, the receiver must:

1.) Secure control of the ball ✅
2.) Have both feet or a body part (other than hands) in-bounds ✅
3.) Perform a football move (take a third step, tuck the ball away, turn upfield, avoid/ward off an opponent) or to maintain control of the ball long enough to do so❌

Szerkesztette: Klaci79