Carolina Panthers

32 feliratkozó

több mint 13 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 586 — Panthers fan
Szégyen.

Lehet majd itt a pozitívumok miatt lelkesedni, de nevetséges módon kaptunk ki. Remélem, hogy jó lesz a Cards, mert akkor egy komoly csapatot domináltunk, de ezt sajnos nem hiszem.

Tepper takarodj!
több mint 13 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 586 — Panthers fan
Ne feledjük, hogy Arizonába mi győzni járunk, most sem elfogadható a vereség: ha tavaly Jimmyvel meg tudtuk verni őket, akkor idén se lehet gond 😛

Fura dolog ez, de az O-ban sokkal jobban bízom, mint a D-ben... A fal Hangmannel és Otahval szerintem kurva jó lesz, futásblokkolásban mindenképp, jöhet néhány Cam scramble is, a 3-4 D ellen a két TE-s felállás általában jó fegyver, és akkor még ott a long ball Smittynek, akit azért ilyen rutintalan CB-knek nem lesz egyszerű megfogni, egy szó mint száz, úgy érzem, elég sok jó fegyverünk van.

Kolb WCO-ból jött, a D-nek az a feladata, hogy kikényszerítse a komfort zónájából, nem csak QB hurryre gondolok (persze fontos lenne sokszor odaérni vagy legalább a zsebből kikergetni), hanem olyan felállásokra, amiket még nem látott, el kell venni a pálya közepét tőle, ahova a legjobban dobál. Fitzet folyamatosan duplázni, és imádkozni, hogy a DT-ket nem krumplis zsákokként teszik majd mindig arrébb.

Tepper takarodj!
több mint 13 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 25 270 — Keep pounding
Gameday!

Jó volna jól kezdeni a szezont, mert azért valljuk meg, nem a Pats, vagy a Steelers lesz az ellen, hanem a liga hátsó részébe tartozó, számunkra is verhető csapat. Persze ha mondjuk két hónappal később találkozunk jobb kilátásaink lennének, de így sem reménytelen a szitu. Az offense-től sok futást, sok TE passzt és főleg kreativitást várok. Nem szeretném azt látni, hogy Newton folyamatosan erőlködik a zsebből, az ráér akkor, ha már nagyobb rutinja lesz. Addig használjuk ki azokat az erősségeit, amik már most is megvannak. Illetve nagyon vigyázzunk a labdára, fontos volna nem labdát veszíteni, illetve a védelemnek jó helyeken labdát szerezni. A tegnapi Tar Heels meccsből kiindulva mi most nem fogunk -5-ös turnover mutatóval meccset nyerni. (illetve elég ha az ominózus PO meccsre gondolunk...) Abban szinte biztos vagyok, hogy a védelem igen sok yardot be fog szopni, földön levegőben egyaránt, de azért néhány nagy playekre jók lehetnek, illetve a redzone-ban nyújtott teljesítmény is fontos lehet. Hátha jókedvűen mehetek holnap dolgozni 😊

Go Panthers!

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 13 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 586 — Panthers fan
Tudjátok, hogy nem vagyok egy óriási Godfrey fan, de ha Rivera sem tud belőle játékost faragni, akkor senki, az új szerződés meg nyilvánvalóan annak a jele, hogy a coach hisz benne.

A DL problémái ellenére én bízom benne, hogy azért az idény második felében már komolyan vehető csapat leszünk, élesben lehet a legjobban tanulni, és a tehetség szerintem ott van a keretben. Azért egy veterán DT kéne nem garantált szerződéssel...

Tepper takarodj!
több mint 13 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 25 270 — Keep pounding
A garantáltat nézve egyáltalán nem vészes, ennél csak súlyosabb szerződéseket osztogattunk.
Gyakorlatilag most már minden használható játékosunknak van hosszútávú szerződése, ha a következő offseasonban sikerül néhány FA-t hozni a hiányposztokra (kérdés maradt-e rá hely a sapka alatt) és Cam nem lesz ordas bust, akkor jövőre elvileg már versenyképesek lehetünk. Idén ezt még nem várom a védelem hiányosságai miatt...

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 13 éve
Newman Philadelphia Eagles Clemson Tigers 8 228 — Ready to Rumble
Godfrey is kapott egy új szerződést, 5 év, 27.5 millió, 12.4 garantált. Kicsit sok lett, bőkezű a vezetőség idén, a garantált még jó is, a többiért meg legalább küzdenie kell. 😊

több mint 13 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 25 270 — Keep pounding
Coach Ron Rivera still hasn't decided between Jimmy Clausen and Derek Anderson for the Panthers' backup quarterback job.
The inability of either backup to separate is confirmation that Cam Newton is going to have a long leash. We suspect Anderson will be the No. 2 thanks to his performance in the preseason finale. The new NFL rules on third QBs mean Clausen would still be active on Sundays, which gives the opponent something to be excited about if they manage to knock both Newton and Anderson out of a given game.

ez mekkora sav már 😀

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 13 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 586 — Panthers fan
Nagyon úgy néz ki, Beason játszani fog vasárnap. (Ha azok után is jól játszik, hogy semmilyen edzésmunkát nem végzett júliusban és augusztusban, akkor tényleg egy isten.)

Tepper takarodj!
több mint 13 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 586 — Panthers fan
Ahogy Hangman valszeg azonnal kezdő lesz, úgy erre Butler is van esélye, akit szépen felszedtünk waiverről, miután a Pats kidobta.

Starter kaliber DT mondjuk még mindig nincs a rosteren.

Tepper takarodj!
több mint 13 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 586 — Panthers fan
Harrison failed physical - ezen csak röhögni lehet, elképesztő baklövés. Megint.

Hangman egy jó pickup, legalább vele nem nyúltunk mellé.

Beason két hónapon át nem edzett... Lehet, hogy játszik már a szezonnyitón, de szerintem kell neki egy kis idő, míg formába lendül.

Tepper takarodj!
több mint 13 éve
Helmut Zimmer Buffalo Bills Oregon Ducks 6 215 — én ezt meguntam
Hangman is megérkezett, máris jobbak a kilátások RG poszton.gabokocka
Nem értjük a cut okát( alig kapott szerepet) szerettük a játékát, egyedül a vikings dline ellen balekolt, de egyrész az ellen ki nem, másrészt nem egyértelműen az ő sara volt...
Sok szerencsét , Neki, Nektek!
több mint 13 éve
Szesze New York Giants 21 016 — Giants fan
Beason előre láthatólag mikorra épül fel, lehet tudni?
több mint 13 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 25 270 — Keep pounding
Hangman is megérkezett, máris jobbak a kilátások RG poszton.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 13 éve
petey San Francisco 49ers Iowa State Cyclones 18 617 — Csodabogár
Csak verjétek meg a Cardinalst vasárnap 😂

😛

több mint 13 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 25 270 — Keep pounding
Az idei évben nekünk nem a mérleg lesz a fontos, hanem hogy a fiatal játékosok sokat fejlődjenek és megmutassák, hogy egy-két éven belül komoly tényezők lehetnek. Ez simán előfordulhat 5-11-es mérleg mellett, akkor én már elégedett lennék. Ráadásul ez Riverának is tanulóév, ezt se feledjük. Ettől függetlenül jó volna minél több szoros meccset játszani, és ezeket jó százalékban megnyerni, ez is egyfajta értékmérője lehet majd a csapatnak. Szóval nehéz megfogalmazni mit is várok 😊

De sztem nem leszünk utolsók a csoportban, ez az NFC South, itt nagy fejreállások szoktak lenni, ebből most történesen mi jönnénk ki jól.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 13 éve
peach Atlanta Falcons 14 662 — a new hope (again)
Tudom hogy egy kicsit korai de mit vártok az idei szezontól? Megint mi leszünk az utolsók?JUNIOR#46
eléggé sanszos... sztem nektek ez a szezon newtonról fog szólni... mennyire lesz meggyőző vagy esetleg már most üvölt majd róla h ordas nagy bust is lehet... alapvetően ez a kövi éveiteket is meghatározza majd, sztem 4-5 győzelem a max. elvárható.



...nem , nem tündérke. A kívánság az kívánság. Térdelj csak le szépen...
több mint 13 éve
JUNIOR46 Carolina Panthers 1 335 — El Tigre Grande
Tudom hogy egy kicsit korai de mit vártok az idei szezontól? Megint mi leszünk az utolsók?

Büszke vagyok arra hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek és hogy egy ilyen defense lehet velünk! (Vasyl Jordan Nyíregyháza Tigers QB)
75
75
több mint 13 éve
somoskovig Jacksonville Jaguars 10 263 — 49ers GM
Jött Max Jean-Gilles, hogy ki ment arról nincs szó.gabokocka
Sean Considine S, nekünk annyi... 😊 Viszont újdonsült guard-unk kezdőnek jött?smash28anddash34
Mivel jelenleg nem nagyon van hadrafogható RG, még az is sanszos, hogy igen.

több mint 13 éve
smash28anddash34 Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 45
Jött Max Jean-Gilles, hogy ki ment arról nincs szó.gabokocka
Sean Considine S, nekünk annyi... 😊 Viszont újdonsült guard-unk kezdőnek jött?
több mint 13 éve
szaba Los Angeles Chargers 10 471
"The Panthers claimed defensive tackle Marcus Harrison."

Aki esetleg nem ismerné egy súlyproblémával küzdő, motiválatlan játékos, volt 3. körös, akit végre lapátra tett a Bears.tüsi91
Jó anyag az Riverának 😀
több mint 13 éve
tüsi91 Chicago Bears 11 023
"The Panthers claimed defensive tackle Marcus Harrison."

Aki esetleg nem ismerné egy súlyproblémával küzdő, motiválatlan játékos, volt 3. körös, akit végre lapátra tett a Bears.
több mint 13 éve
gabokocka Carolina Panthers North Carolina Tar Heels 25 270 — Keep pounding
Jött Max Jean-Gilles, hogy ki ment arról nincs szó.

http://www.youtube.com/watch?v=BwwrLgAuvUE&feature=related
Ron Rivera: We were trying to make them systematically beat us.
több mint 13 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 586 — Panthers fan
Ők a kiválasztottak 😊

OFFENSE
QB (3): Cam Newton, Jimmy Clausen, Derek Anderson
RB (5): DeAngelo Williams, Jonathan Stewart, Mike Goodson, Jerome Felton, Richie Brockel
WR (6): Steve Smith, Brandon LaFell, Legedu Naanee, Armanti Edwards, David Clowney, Kealoha Pilares
TE (3): Greg Olson, Jeremy Shockey, Ben Hartsock
OL (9): Jordan Gross, Travelle Wharton, Ryan Kalil, Mackenzy Bernadeau, Jeff Otah, Byron Bell, Bryant Browning, Lee Ziemba, C.J. Davis

DEFENSE
DE (5): Charles Johnson, Greg Hardy, Eric Norwood, Thomas Keiser, Everette Brown
DT (3): Sione Fua, Terrell McClain, Andre Neblett
LB (8): Jon Beason, Thomas Davis, James Anderson, Jordan Senn, Dan Connor, Omar Gaither, Thomas Williams, Jason Williams
CB (3): Chris Gamble, Captain Munnerlyn, R.J. Stanford
S (5): Charles Godrey, Sharrod Martin, Sean Considine, Jordan Pugh, Kevin Payne

SPECIALISTS
K: Olindo Mare
P: Jason Baker
LS: J.J. Jansen

CB és DT tuti jönni fog, de sztem egy G is.gabokocka
Közülük Browning, Keiser, Payne és Clowney is csomagolhat.

Tepper takarodj!
több mint 13 éve
Jakehomer Carolina Panthers Kentucky Wildcats 21 586 — Panthers fan
Everette Brown waive 😮

van helyette George SelvieHöri
Rivera sorra rakja ki Fox embereit. Mondjuk ez inkább a Fiametta és Sutton cutot magyarázza, Brown szimplán csak egy bust. Talán 3-4 OLB-ként adnak neki egy esélyt valahol, még nagyon fiatal, de DE-ként kilátástalan.

Jött egy ex-Bear DT, Harrison, meg egy Cowboysból kidobott CB, Josh Thomas, Raider safety Brown, meg még egy Chargers WR, Ajirotutu.

Sok-sok változás lesz még a rosterben.

Tepper takarodj!
több mint 13 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
Everette Brown waive 😮

van helyette George Selvie