Kedves visszatérők: újra működik a regisztráció és az elfelejtett jelszó kiküldése

Cincinnati Bengals

30 feliratkozó

több mint 11 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
azt próbálom kifejteni, hogy az ilyen Woodley meg Troy move-ok miatt nem tud fejlődni a keret, mert nincs rá pénz. az egyetlen oka annak, hogy ti nyertétek, és egyáltalán képesek vagytok megnyerni a csoportot az a franchise QB személye és megléte. de ha ilyen ostoba módon intézi tovább a FO a szerződéseket (és a draftok sem ültek az utóbbi években annyira) akkor szépen lassan ki fog vérezni a csapat. szerintem már elindult ez a folyamat. lehet h nem lettetek egyik napról a másikra gyengébbek, de amíg mindenki fejlődik (Ravens nem persze), addig ti nem tudtok a pénzügyi béklyók miatt. persze ez nem az én bajom.gabtsi
Mi az ostobaság? Woodley az egyetlen komoly dead money-nk évek óta, amit ennyire beszívtunk. Ez inkább dicsérete a FO-nak, mintsem kritikája. BB személye pedig még évekig garantált, ha meg nem sérül persze. Szóval semmiféle kivérzés nincsen, sőt, a Steelers új csapatot épített 2 év alatt, amely legutóbb csoportot nyert, s ezt a csapatot nem szedték szét, egyetlen komoly távozója lesz, azaz jó drafttal folytatódhat a reloading. (Ellenben ugye a Ravens-szel)

A gyengének titulált draftjainkról pedig annyit, hogy komoly FA-igazolás nélkül felépült egy sokra hivatott Offense, amelyben nincs egyetlen FA-igazolás sem. 😉 A Defense-nél még tart az újratöltés, onnan valóban hiányzik 2-3 kirakós elem, de konkrétan ha lenne akkora szerencsénk, hogy találunk idén 1-1 jó CB-t és OLB-t a drafton, akkor contender csapattá válhatunk.

Na ezt nem hívnám kivérzésnek. 😊

Persze nem azt állítom, hogy nálunk nincsenek kérdőjelek, de én a kivérzés szót vitatom és azt nem tudtam értelmezni, mert mi csak 1 komoly játékost vesztünk, ezzel szemben a Ravens már négyet és még valszeg fog is. Én azt hívnám kivérzésnek.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
azt próbálom kifejteni, hogy az ilyen Woodley meg Troy move-ok miatt nem tud fejlődni a keret, mert nincs rá pénz. az egyetlen oka annak, hogy ti nyertétek, és egyáltalán képesek vagytok megnyerni a csoportot az a franchise QB személye és megléte. de ha ilyen ostoba módon intézi tovább a FO a szerződéseket (és a draftok sem ültek az utóbbi években annyira) akkor szépen lassan ki fog vérezni a csapat. szerintem már elindult ez a folyamat. lehet h nem lettetek egyik napról a másikra gyengébbek, de amíg mindenki fejlődik (Ravens nem persze), addig ti nem tudtok a pénzügyi béklyók miatt. persze ez nem az én bajom.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
szerk.: Ngata csoportból való távozásának nem kicsit örülök.Mikey
igen, ez boling mellett a legjobb hír. meg a Steelers kivérzése 😀gabtsi
Sztem összekevertél minket a Ravens-szel. 😛 Onnan már 4 komoly játékos távozott, aminek jómagam is nem kicsit örülök.

Nálunk kb Worilds az egyetlen komoly távozó. Nagyon messze vagyunk mi a kivérzéstől. 😉Soldados
Lamarr Woodley majdnem 9 milliót visz el a sapkátokból idén, úgy hogy már két másik csapatból is elküldték. értem én, hogy szuper a keret, de így nehéz javítani rajta, ami meg nem javul az romlik. és akkor még Troy 8+M batyujáról még nem is értekeztünk, a hozzáadott értéke ellenére. lesz baj nálatok is gazdagon, és szerintem már van is.gabtsi
A tavalyi keretünkkel csoportot nyertünk. Ahhoz képest kb Worilds az egyetlen érdemleges változás. Troy cutolásának én konkrétan örülnék.

Woodley-t (akit mellesleg rajtunk kívül csak egy csapat cutolt, a Raiders, most pedig aláírt a Cardshoz) pedig nem tudom, hogy jön ide. Már tavaly se volt nálunk, de a tavalyi jún 1. utáni cutolása miatt idén visszük a dead money-ját, ezt eddig is tudtuk, de ettől nem leszünk, vagy lettünk gyengébbek, már tavaly se volt nálunk. (Ráadásul BB hosszabbításával majd lesz capünk)

Konkrétan érdemi veszteség az legfeljebb Worilds. Ezt azért nem hívnám kivérzésnek. A Ravens 4 komoly játékost vesztett és valszeg még fognak is, ez inkább kivérzés.


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
szerk.: Ngata csoportból való távozásának nem kicsit örülök.Mikey
igen, ez boling mellett a legjobb hír. meg a Steelers kivérzése 😀gabtsi
Sztem összekevertél minket a Ravens-szel. 😛 Onnan már 4 komoly játékos távozott, aminek jómagam is nem kicsit örülök.

Nálunk kb Worilds az egyetlen komoly távozó. Nagyon messze vagyunk mi a kivérzéstől. 😉Soldados
Lamarr Woodley majdnem 9 milliót visz el a sapkátokból idén, úgy hogy már két másik csapatból is elküldték. értem én, hogy szuper a keret, de így nehéz javítani rajta, ami meg nem javul az romlik. és akkor még Troy 8+M batyujáról még nem is értekeztünk, a hozzáadott értéke ellenére. lesz baj nálatok is gazdagon, és szerintem már van is.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
Soldados Pittsburgh Steelers Penn State Nittany Lions 12 174 — Defense wins the Championship!
szerk.: Ngata csoportból való távozásának nem kicsit örülök.Mikey
igen, ez boling mellett a legjobb hír. meg a Steelers kivérzése 😀gabtsi
Sztem összekevertél minket a Ravens-szel. 😛 Onnan már 4 komoly játékos távozott, aminek jómagam is nem kicsit örülök.

Nálunk kb Worilds az egyetlen komoly távozó. Nagyon messze vagyunk mi a kivérzéstől. 😉


The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 11 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
Green top5 WR, Maclin közel sem. Szép nagy szám lesz, az biztos. Remélem, Brownnak meg sem fordul a fejében, hogy elengedje.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 11 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
Maclin 11M/év, Green mi lesz majd nyáron 14-15 ?

ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
Mikey Cincinnati Bengals 22 110
5 év, 26 millió. Win-win.megyerikrisz
Teljesen jó, ha fejlődik szépen tovább.

Kár hogy Big Whit addigra öregszik ki, ameddigre Boling, Zeitler és Csöcsi a legjobb éveikbe érnek. 😐

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 11 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
üveggyöngyök. Iupati 8M aav-ért írt alá, Boling jobb játékos imho.gabtsi
Bizony. De ha azt nézzük, hogy az utolsóban 1.6-ot keresett, ő sem járt rosszul. Még sokat jelenthet, hogy változatlan maradt az OL.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 11 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
üveggyöngyök. Iupati 8M aav-ért írt alá, Boling jobb játékos imho.

ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
5 év, 26 millió. Win-win.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 11 éve
gabtsi Cincinnati Bengals 6 698 — one & done
szerk.: Ngata csoportból való távozásának nem kicsit örülök.Mikey
igen, ez boling mellett a legjobb hír. meg a Steelers kivérzése 😀

ami nem hajlik, az törik!
több mint 11 éve
rizanjn Cincinnati Bengals Ohio State Buckeyes 282
Alakul ez... 😊
több mint 11 éve
Mikey Cincinnati Bengals 22 110
Clint Boling is visszaigazolva. 😊munoz
Az jó, öröm van. 😕)
A részletekre nagyon kíváncsi vagyok, rebesgették hogy nagy lóvét akar.

szerk.: Ngata csoportból való távozásának nem kicsit örülök.

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 11 éve
munoz Cincinnati Bengals 1 321
Hát ha elviszik Mays-t, akkor még akár teljesülhet is a vágyad Crocker visszatérésével. Roland sajnos már keményebb dió
😀😀
több mint 11 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
Bolingnak nagyon örülök, ha Fairley aláírna, az brutál lenne. Drafton kellene még elöl egy DE, középtájt egy blokkoló TE, aztán mehetne orrvérzésig a BPA. És csak most nyitott a piac, Crockerre és Rolandra még nem csapott le senki!

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 11 éve
munoz Cincinnati Bengals 1 321
Clint Boling is visszaigazolva. 😊
több mint 11 éve
Mikey Cincinnati Bengals 22 110
The Bengals had former Packers linebacker A.J. Hawk in house Monday, but he left the building without a contract.Paul Dehner, Jr.
(Y)Mikey
Végül mégis ide írt alá. 😊vassadi
(N)

- - -

Fairley? Tetszene. 😊

KYLE LARSON – TWO-TIME NASCAR CUP SERIES CHAMPION
ALEX PALOU – FIVE-TIME INDYCAR SERIES CHAMPION
több mint 11 éve
nasheem Cincinnati Bengals 4 549 — Bengals fan
@JosinaAnderson 4m4 minutes ago
Source: Nick Fairley is visiting the Cincinnati #Bengals tomorrow.

Nohát!Höri
Baszok én a béna LB igazolasokra. Ha ez összejön, állni fog a cerka durván és sokáig. Pont idevaló. Jöjjön. Most!

"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 11 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor
@JosinaAnderson 4m4 minutes ago
Source: Nick Fairley is visiting the Cincinnati #Bengals tomorrow.

Nohát!

több mint 11 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
Project guardnak ott van Hopkins.

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 11 éve
munoz Cincinnati Bengals 1 321
Hát nem bánnám, ha Collins visszajönne, akkor az OL meg lenne oldva, esetleg a 4-5 körben egy project G-t még lehetne hozni.
Az LB szerződéseket nem nagyon értem, bár bennem motoszkál olyan félelem is, hogy Burfict egészségi állapota egy rohadt nagy kérdőjel a vezetőség számára is. Mau túlfizetése és most Hawk leigazolása nekem ezt sugallja. Aztán reméljük nem így lesz, és tényleg csak a veteran leadership miatt kellettek.
Ha Collins mellett még be tudnánk húzni egy minőségi edge rushert, akkor azt mondom, hogy optimistán tekintenék a draft elé 😊
több mint 11 éve
megyerikrisz Cincinnati Bengals Cincinnati Bearcats 2 838 — Bengalista
Collinst kivágta a Bucs. Bolingot nem fogjuk tudni megtartani. Visszajön és Whit megy guardba? Mert ha ide draftolunk, abból utána megint csak project DE lesz. És igen, én örülök Hawknak. :-P

"I didn't think it was a necessary comment," Burrow said after the game.
több mint 11 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 35 047
The Bengals had former Packers linebacker A.J. Hawk in house Monday, but he left the building without a contract.Paul Dehner, Jr.
(Y)Mikey
Végül mégis ide írt alá. 😊vassadi
Gabtsi happy
több mint 11 éve
vassadi Pittsburgh Steelers Alabama Crimson Tide 15 911
The Bengals had former Packers linebacker A.J. Hawk in house Monday, but he left the building without a contract.Paul Dehner, Jr.
(Y)Mikey
Végül mégis ide írt alá. 😊