Cincinnati Bengals
30 feliratkozó
több mint 12 éve
Ja, inkább foglalkozzunk a jövővel. Segít felejteni 😊QB: lövésem sincs kik lesznek szabadok jövőre, de Ponder és Schaub megér egy kósza gondolatot. Leginkább persze egy 3-4. körös QB draft tetszene. Egyszer csak belenyúlunk mi is a jóba. 😊
MJ93 szerintem elmegy. Dunlap, Gilberry, Hunt és talán Geathers mellé lövünk majd valami használható öreget. Ha Hunt beválik, akkor ez elég lehet.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 12 éve
Az utolsó 4-5 hétben az OL nagyon jó volt (a Vasas elleni meccs előbb eldőlt, mint kiderült volna), nagyon sokszor volt olyan, hogy nulla nyomás mellett tényleg volt idő megvárni, hogy valaki leváljon a védőjéről. Ehhez képest tegnap, folyamatosan támadták, több sack volt, hit-ek és nagyon sok blitz. Ezt a fal nem tudta lereagálni, nyomás alatt pedig a QB-k döntő többsége (még a legnagyobbak is) rossz döntést hoznak. Dalton hozta a döntéseket, de a hibákat nem lehet elvonatkoztatni a többiek játékától. Ráadásul bennem volt egy olyan is, hogy Gio fumble után őt kevésbé merte megjátszani (illetve a végén egy kulcsszituációban amikor felé dobott droppolt is). Első indulatból én is Dalton fejét kívántam, sőt most sem vagyok benne biztos, hogy ő képes átlépni saját árnyékán, de ezek a hozzunk, egy másodvonalas veteránt ötletek nem hiszem, hogy segítenek. (Azért Schaubra kíváncsi lennék, hogy képes lenne-e megújulni.)
A DL kapcsán pedig jó lenne kukázni vagy draftolni egy, a rotációban használható DT-t, és egy DE-t (MJ93 elmegy), mert azáltal, hogy kicsit sarkítva 5,5 ember (MJ, Dunlap, Gilberry, Peko, Thomson, illetve félig Hunt) játszotta végig a szezon második felét, a végére nagyon elfogyott az erő és a taktikai variációk is korlátosak lettek. Jövőre, ha teljes maradna a front7 (Geno teljen felépül, a sérült LB-k visszajönnek és MJ marad vagy helyette lesz egy impact DE), akkor a rájátszásba a mostani O-val is be kell tudni jutni.
több mint 12 éve
Nyugi én a Tebow-t poénnak szántam, mint ahogy Romo is csak vicc /remélem/ 😊 Kínomban jegyeztem meg...
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 12 éve
Azt azért ne felejtsük el, hogy szétbaszni könnyebb egy csapatot, mint összerakni. ML pedig az elmúlt 25-30 év legstabilabb Bengalsát rakta össze. Persze nem egyedül, de az érdemei vitathatatlanok. Őt semmiképp nem küldeném el.Itt a pont. És Daltont sem szabad. Legfeljebb kell hozni egy projectet vagy egy veterán vetélytársat. DE csak úgy ukmukfuk elküldeni nagy butaság lenne. Daltonnal ez a csapat simán PO-s, ha hoztok egy újat, könnyen úgy járhattok, hogy simán nem lesz PO-s a Bengals. Inkább vetélytárs kellene, vagy vmi jónevű QB coach. De hirtelen felindulásból elküldeni hatalmas baklövés lenne.
nasheem

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Csendben, kívülállóként hozzátenném, hogy Dalton pocsék játékához az O-line is nagyban hozzájárult.zinedine5Egyértelmű és ahhoz képest nem is volt annyira pocsék.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 12 éve
Csendben, kívülállóként hozzátenném, hogy Dalton pocsék játékához az O-line is nagyban hozzájárult.
több mint 12 éve
mindenképpen, de kell még pár nap/hét egy ilyen pofon után.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 12 éve
Végtelen csalódás 😕Ha kicsit összeszeded magad, kérlek írd meg, hogy te hogy látod a helyzetet, és szerinted merre kellene elindulni. Felvetődött elég sok minden (ML és/vagy Andy kirúgása), de valószínűleg nem ennyire egyszerű a kérdés.
depláne, hogy az (egyébként jogosan) egekig magasztalt támadófalon ment el a meccs. igazából sanszunk nem volt, az a legszomorúbb.gabtsi
több mint 12 éve
Végtelen csalódás 😕Jobbulást Srácok!
depláne, hogy az (egyébként jogosan) egekig magasztalt támadófalon ment el a meccs. igazából sanszunk nem volt, az a legszomorúbb.gabtsi
Tegnap nem volt, aki előlépett volna!
több mint 12 éve
Végtelen csalódás 😕depláne, hogy az (egyébként jogosan) egekig magasztalt támadófalon ment el a meccs. igazából sanszunk nem volt, az a legszomorúbb.
ami nem hajlik, az törik!
több mint 12 éve
Azt azért ne felejtsük el, hogy szétbaszni könnyebb egy csapatot, mint összerakni. ML pedig az elmúlt 25-30 év legstabilabb Bengalsát rakta össze. Persze nem egyedül, de az érdemei vitathatatlanok. Őt semmiképp nem küldeném el. Igazából lövésem sincs mi kellene az előrelépéshez. Valami vudumágus levehetné a rontást rólunk és akkor talán nem lúzerkednénk a fontos meccseken. Persze az sem mindegy, hogy hol lúzerkedünk. Most a PO első körénél tartunk. Ez még mindig jobb, mintha az alapszakaszban tennénk.
QBvel lehet próbálkozni, de ez a meccs nem (csak) Daltonon ment el. M Joneson kívül nem volt kiemelkedő teljesítmény. Még a baszott erős falaink is szenvedtek. Dalton pedig egyedül sosem fog PO meccset nyerni. Tudtuk.
Draft trade-del bohóckodni QB miatt nem kellene. Szerencsére nem is stílusunk.
Én azt mondom tovább a lewisi úton. Bízzunk benne, hogy 3 elfogadható év után nem most jön a nagy szétesés. Akkor rohadt nehéz lenne együtt tartani a stábot és a rostert.
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 12 éve
lucio
329
Ravens fanként sem vagyok Flacco rajongó, de azért ha az eddigi eredményeket nézzük, nem lehet Daltont Flaccoval összevetni. Igaz, hogy az 5. nekifutása jött össze neki igazán, de az első négyben volt két AFC döntő. Az első három évében is egy, továbbá az első három évében négy PO meccset nyert - idegenben. Ha valamikor jó Flacco, akkor a PO-ban. Igaz, egy nagyon erős D-vel rendelkező csapatba került, de ez a Bengals a keret alapján szintén bombaerős. Nem mondom, hogy Daltonnak nem jöhet ki mondjuk jövőre a lépés, de a jelek arra mutatnak, hogy erre azért lényegesen kevesebb esélye van, mint Flacconak volt.
több mint 12 éve
Tebow, Romo? Vazze elaludni sem tudtam tegnap este. Ne kínozzatok már ilyen baromságokat. Ez sokkal szarabb volt, mint bármelyik PO zakónk. Kurvára fájt. 😕
"A futball egyszerű játék, de nehéz egyszerűen játszani."
több mint 12 éve
Tebow neve miert is nem merult fell? Rajtunk a wc-ben csak az isteni csoda segithet.memeVagy a hashajtó 😀
több mint 12 éve
PM-ben válaszoltam mert ez itt tényleg nem kell 😊De láttam. 😉 Idén szar volt, idén jobb volt nála Romo. De nem is 1 év alapján mondom, hanem mindenkinek az egész pályáját nézve. Romo kulcspillanatokban hibázik, nyilván sokan, sok ilyen esetet tudnánk mondani, nekem ilyen QB nem kéne. Szerintem a Bengals-nak se. És ha már Luckot külön kiemelted. Ő meg éppen attól jó, hogy nem szarozik azon, hogy 3 INT, ő 4.-re megcsinálja, amikor a game on the line. Ő éppen mentálisan baszott erős. De arról véletlenül se szeretnélek meggyőzni titeket, hogy ne szeressétek, vagy hogy DAL-nak jó, vagy nem jó. De hogy Romo sehol, de sehol nem TOP10 irányító, az egészen biztos. Voltak neki jó csapatai és akkor is betlizett a kulcsmeccsen a kulcsplayben. Ettől még jó képességű, jó számokat hoz, de sosem jön ki neki a lépés. Van ilyen típus. Tehát én nem azt mondtam, hogy ő rossz QB, csak azt hogy egy adott mentális tulajdonsága miatt inkább a középmezőnyhöz tartozik.SoldadosÉs a olyanokon mint Eli? Nyilvánvaló hogy Soldados idén nem látta játszani. ROFLA felsorolt huszadrangú (csere)irányítók egyikével sem lennétek előrébb. Kb ilyen lenne, vagy rosszabb. Teszem hozzá, Flaccónak is 5. nekifutásra jött össze igazán a PO, Daltonnak ez még csak a 3. volt. És ő talán azért jó mérce, mert hasonló képességű QB. Ha Flaccóval lehetett SB-nyerni, akkor Daltonnal is lehet. 😉2006 óta mégis neki van a a 2. legtöbb gw driveja.. 😊 Haters gonna hate (az olyan neveken mint Foles, Staffors Cam és Kaep csak nevetni tudok) Foles a 10 kezdő meccsével bottom D-k ellen come on man....Blevi
Romo meg sehol nem TOP10 irányító (PM, TB, Rodgers, Brees, BB, Eli, Wilson, Stafford, Cam, Kaep, Foles, Rivers, Luck) - ez 13 név (direkt nem is 10-t írtam, hogy lehessen válogatni 😊), ezek mind jobbak. Vagy jobb számokat is hoznak, vagy jobban bírják a nyomást, azaz mentálisan nyerőbb típusúak. Hagyjuk a decembert én sem szeretem az ilyen misztikus dolgokat, de Romo éles helyzetben ellúzerkedi a dolgokat, ezt mindenki tudja, látja évről-évre. Szóval Romóval sem lenne contender a Bengals, sőt...Soldados
Szeretném, hogy elcseréljék Romot. Rohadt jó irányító, aki kedvelt céltáblája a dilettánsoknak. Ha kapna egy olyan csapatot ahol nem mindig neki kellene fellépnie, hogy megmentse a meccset, garantált a hosszú PO menetel. Andrew Luckot nem haboznak most a mennyekbe magasztalni, mindezt 3 INTtel. Vajon mit kapna egy Romo egy 3 INTes győzelem után...?gyeek
több mint 12 éve
De láttam. 😉 Idén szar volt, idén jobb volt nála Romo. De nem is 1 év alapján mondom, hanem mindenkinek az egész pályáját nézve. Romo kulcspillanatokban hibázik, nyilván sokan, sok ilyen esetet tudnánk mondani, nekem ilyen QB nem kéne. Szerintem a Bengals-nak se. És ha már Luckot külön kiemelted. Ő meg éppen attól jó, hogy nem szarozik azon, hogy 3 INT, ő 4.-re megcsinálja, amikor a game on the line. Ő éppen mentálisan baszott erős. De arról véletlenül se szeretnélek meggyőzni titeket, hogy ne szeressétek, vagy hogy DAL-nak jó, vagy nem jó. De hogy Romo sehol, de sehol nem TOP10 irányító, az egészen biztos. Voltak neki jó csapatai és akkor is betlizett a kulcsmeccsen a kulcsplayben. Ettől még jó képességű, jó számokat hoz, de sosem jön ki neki a lépés. Van ilyen típus. Tehát én nem azt mondtam, hogy ő rossz QB, csak azt hogy egy adott mentális tulajdonsága miatt inkább a középmezőnyhöz tartozik.És a olyanokon mint Eli? Nyilvánvaló hogy Soldados idén nem látta játszani. ROFLA felsorolt huszadrangú (csere)irányítók egyikével sem lennétek előrébb. Kb ilyen lenne, vagy rosszabb. Teszem hozzá, Flaccónak is 5. nekifutásra jött össze igazán a PO, Daltonnak ez még csak a 3. volt. És ő talán azért jó mérce, mert hasonló képességű QB. Ha Flaccóval lehetett SB-nyerni, akkor Daltonnal is lehet. 😉2006 óta mégis neki van a a 2. legtöbb gw driveja.. 😊 Haters gonna hate (az olyan neveken mint Foles, Staffors Cam és Kaep csak nevetni tudok) Foles a 10 kezdő meccsével bottom D-k ellen come on man....Blevi
Romo meg sehol nem TOP10 irányító (PM, TB, Rodgers, Brees, BB, Eli, Wilson, Stafford, Cam, Kaep, Foles, Rivers, Luck) - ez 13 név (direkt nem is 10-t írtam, hogy lehessen válogatni 😊), ezek mind jobbak. Vagy jobb számokat is hoznak, vagy jobban bírják a nyomást, azaz mentálisan nyerőbb típusúak. Hagyjuk a decembert én sem szeretem az ilyen misztikus dolgokat, de Romo éles helyzetben ellúzerkedi a dolgokat, ezt mindenki tudja, látja évről-évre. Szóval Romóval sem lenne contender a Bengals, sőt...Soldados
Szeretném, hogy elcseréljék Romot. Rohadt jó irányító, aki kedvelt céltáblája a dilettánsoknak. Ha kapna egy olyan csapatot ahol nem mindig neki kellene fellépnie, hogy megmentse a meccset, garantált a hosszú PO menetel. Andrew Luckot nem haboznak most a mennyekbe magasztalni, mindezt 3 INTtel. Vajon mit kapna egy Romo egy 3 INTes győzelem után...?gyeek

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Érvekkel is alá tudod támasztani a saját véleményeden kívül? Mert ez így megint közhely PM-ben lécci mert tényleg nagyon off itt.hogy stílusos legyek ebben a topikban; child please.Amadeus91A felsorolt huszadrangú (csere)irányítók egyikével sem lennétek előrébb. Kb ilyen lenne, vagy rosszabb. Teszem hozzá, Flaccónak is 5. nekifutásra jött össze igazán a PO, Daltonnak ez még csak a 3. volt. És ő talán azért jó mérce, mert hasonló képességű QB. Ha Flaccóval lehetett SB-nyerni, akkor Daltonnal is lehet. 😉2006 óta mégis neki van a a 2. legtöbb gw driveja.. 😊 Haters gonna hate (az olyan neveken mint Foles, Staffors Cam és Kaep csak nevetni tudok) Foles a 10 kezdő meccsével bottom D-k ellen come on man....Blevi
Romo meg sehol nem TOP10 irányító (PM, TB, Rodgers, Brees, BB, Eli, Wilson, Stafford, Cam, Kaep, Foles, Rivers, Luck) - ez 13 név (direkt nem is 10-t írtam, hogy lehessen válogatni 😊), ezek mind jobbak. Vagy jobb számokat is hoznak, vagy jobban bírják a nyomást, azaz mentálisan nyerőbb típusúak. Hagyjuk a decembert én sem szeretem az ilyen misztikus dolgokat, de Romo éles helyzetben ellúzerkedi a dolgokat, ezt mindenki tudja, látja évről-évre. Szóval Romóval sem lenne contender a Bengals, sőt...Soldados
több mint 12 éve
És a olyanokon mint Eli? Nyilvánvaló hogy Soldados idén nem látta játszani. ROFLA felsorolt huszadrangú (csere)irányítók egyikével sem lennétek előrébb. Kb ilyen lenne, vagy rosszabb. Teszem hozzá, Flaccónak is 5. nekifutásra jött össze igazán a PO, Daltonnak ez még csak a 3. volt. És ő talán azért jó mérce, mert hasonló képességű QB. Ha Flaccóval lehetett SB-nyerni, akkor Daltonnal is lehet. 😉2006 óta mégis neki van a a 2. legtöbb gw driveja.. 😊 Haters gonna hate (az olyan neveken mint Foles, Staffors Cam és Kaep csak nevetni tudok) Foles a 10 kezdő meccsével bottom D-k ellen come on man....Blevi
Romo meg sehol nem TOP10 irányító (PM, TB, Rodgers, Brees, BB, Eli, Wilson, Stafford, Cam, Kaep, Foles, Rivers, Luck) - ez 13 név (direkt nem is 10-t írtam, hogy lehessen válogatni 😊), ezek mind jobbak. Vagy jobb számokat is hoznak, vagy jobban bírják a nyomást, azaz mentálisan nyerőbb típusúak. Hagyjuk a decembert én sem szeretem az ilyen misztikus dolgokat, de Romo éles helyzetben ellúzerkedi a dolgokat, ezt mindenki tudja, látja évről-évre. Szóval Romóval sem lenne contender a Bengals, sőt...Soldados
Szeretném, hogy elcseréljék Romot. Rohadt jó irányító, aki kedvelt céltáblája a dilettánsoknak. Ha kapna egy olyan csapatot ahol nem mindig neki kellene fellépnie, hogy megmentse a meccset, garantált a hosszú PO menetel. Andrew Luckot nem haboznak most a mennyekbe magasztalni, mindezt 3 INTtel. Vajon mit kapna egy Romo egy 3 INTes győzelem után...?
blikk.hu : Sajnos ki vagy tiltva 9999-12-31 23:59:00-ig, mert •
Káromkodás, csúnya szavak használata, alapvető beszélgetési normák be nem tartása.
"ALL IN" refers to the proximity of Jerry's head to his ass
több mint 12 éve
hogy stílusos legyek ebben a topikban; child please.A felsorolt huszadrangú (csere)irányítók egyikével sem lennétek előrébb. Kb ilyen lenne, vagy rosszabb. Teszem hozzá, Flaccónak is 5. nekifutásra jött össze igazán a PO, Daltonnak ez még csak a 3. volt. És ő talán azért jó mérce, mert hasonló képességű QB. Ha Flaccóval lehetett SB-nyerni, akkor Daltonnal is lehet. 😉2006 óta mégis neki van a a 2. legtöbb gw driveja.. 😊 Haters gonna hate (az olyan neveken mint Foles, Staffors Cam és Kaep csak nevetni tudok) Foles a 10 kezdő meccsével bottom D-k ellen come on man....Blevi
Romo meg sehol nem TOP10 irányító (PM, TB, Rodgers, Brees, BB, Eli, Wilson, Stafford, Cam, Kaep, Foles, Rivers, Luck) - ez 13 név (direkt nem is 10-t írtam, hogy lehessen válogatni 😊), ezek mind jobbak. Vagy jobb számokat is hoznak, vagy jobban bírják a nyomást, azaz mentálisan nyerőbb típusúak. Hagyjuk a decembert én sem szeretem az ilyen misztikus dolgokat, de Romo éles helyzetben ellúzerkedi a dolgokat, ezt mindenki tudja, látja évről-évre. Szóval Romóval sem lenne contender a Bengals, sőt...Soldados
több mint 12 éve
A felsorolt huszadrangú (csere)irányítók egyikével sem lennétek előrébb. Kb ilyen lenne, vagy rosszabb. Teszem hozzá, Flaccónak is 5. nekifutásra jött össze igazán a PO, Daltonnak ez még csak a 3. volt. És ő talán azért jó mérce, mert hasonló képességű QB. Ha Flaccóval lehetett SB-nyerni, akkor Daltonnal is lehet. 😉2006 óta mégis neki van a a 2. legtöbb gw driveja.. 😊 Haters gonna hate (az olyan neveken mint Foles, Staffors Cam és Kaep csak nevetni tudok) Foles a 10 kezdő meccsével bottom D-k ellen come on man....
Romo meg sehol nem TOP10 irányító (PM, TB, Rodgers, Brees, BB, Eli, Wilson, Stafford, Cam, Kaep, Foles, Rivers, Luck) - ez 13 név (direkt nem is 10-t írtam, hogy lehessen válogatni 😊), ezek mind jobbak. Vagy jobb számokat is hoznak, vagy jobban bírják a nyomást, azaz mentálisan nyerőbb típusúak. Hagyjuk a decembert én sem szeretem az ilyen misztikus dolgokat, de Romo éles helyzetben ellúzerkedi a dolgokat, ezt mindenki tudja, látja évről-évre. Szóval Romóval sem lenne contender a Bengals, sőt...Soldados
több mint 12 éve
A felsorolt huszadrangú (csere)irányítók egyikével sem lennétek előrébb. Kb ilyen lenne, vagy rosszabb. Teszem hozzá, Flaccónak is 5. nekifutásra jött össze igazán a PO, Daltonnak ez még csak a 3. volt. És ő talán azért jó mérce, mert hasonló képességű QB. Ha Flaccóval lehetett SB-nyerni, akkor Daltonnal is lehet. 😉Romo meg sehol nem TOP10 irányító (PM, TB, Rodgers, Brees, BB, Eli, Wilson, Stafford, Cam, Kaep, Foles, Rivers, Luck) - ez 13 név (direkt nem is 10-t írtam, hogy lehessen válogatni 😊), ezek mind jobbak. Vagy jobb számokat is hoznak, vagy jobban bírják a nyomást, azaz mentálisan nyerőbb típusúak. Hagyjuk a decembert én sem szeretem az ilyen misztikus dolgokat, de Romo éles helyzetben ellúzerkedi a dolgokat, ezt mindenki tudja, látja évről-évre. Szóval Romóval sem lenne contender a Bengals, sőt...

The best franchise in the National Football League! Six-pack in SIXburgh! Thank you, Chief!
több mint 12 éve
Azért örülök hogy ebben egyet értünk. 😊ahaAmadeus91Nem is erről volt szó, értő olvasás pls.nem látom hol írtam ilyet. De jönni azzal, hogy Romo bezzeg mekkora atyaúristen lenne ezzel a kerettel, komolytalan. Romo semmit nem tud felmutatni post-seasonben. (pont amennyit Dalton)Amadeus91Ha szerinted Dalton=Romo akkor jó nem én vagyok a hülye....BleviEzt a januári Romot hagyjuk már. Romo szintű QB-val sima SB contender csapat lennétek.hagyjuk már a hülyeséget.
Jön új irányító?Blevi
Egyébként a sok Dalton fikázótól kettőt kérdeznék
1, coaching?
2, mégis mikor kellett volna leakasztani egy jobb QB-t, mert mióta Dalton itt van sem FA-n, sem drafton nem volt jobb elérhető a Bengals pozíciójában.Amadeus91
Romo top 10 irányító Dalton nem az a szint.
Mainstream dolgokat puffogtatsz minden alap nélkül. De ez továbbra is off.Blevi
több mint 12 éve
ahaNem is erről volt szó, értő olvasás pls.nem látom hol írtam ilyet. De jönni azzal, hogy Romo bezzeg mekkora atyaúristen lenne ezzel a kerettel, komolytalan. Romo semmit nem tud felmutatni post-seasonben. (pont amennyit Dalton)Amadeus91Ha szerinted Dalton=Romo akkor jó nem én vagyok a hülye....BleviEzt a januári Romot hagyjuk már. Romo szintű QB-val sima SB contender csapat lennétek.hagyjuk már a hülyeséget.
Jön új irányító?Blevi
Egyébként a sok Dalton fikázótól kettőt kérdeznék
1, coaching?
2, mégis mikor kellett volna leakasztani egy jobb QB-t, mert mióta Dalton itt van sem FA-n, sem drafton nem volt jobb elérhető a Bengals pozíciójában.Amadeus91
Romo top 10 irányító Dalton nem az a szint.
Mainstream dolgokat puffogtatsz minden alap nélkül. De ez továbbra is off.Blevi
több mint 12 éve
Tebow neve miert is nem merult fell? Rajtunk a wc-ben csak az isteni csoda segithet.
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...
több mint 12 éve
Lehet erdemes lenne bealdozni egy ket picket egy normalis iranyitoert. most minden mas poszton van egy vagy 2 klasszisunk!
Csak a Puffin ad neked erőt és mindent lebíró akaratot...