Cleveland Browns

39 feliratkozó

10 hónapja
Szokol Pittsburgh Steelers 6 933 — Steelers fan
Engem csak az érdekel, hogy Stefanskinak, mint szuperedzőnek vajon hány év kell, hogy sikerüljön az első kettőben végezni legalább csoporton belül?

Nem tartom kóklernek, de valahogy szegényt mindig sajnálni kell valamiért és felmentést kap, pedig. egy 26-24-es mérleggel rendelkező edzőről beszélünk, akinek évek óta egy igen izmos kerete van, ehhez képest sikerült egy rájátszásgyőzelmet elérnie négy év alatt (bocs, de idén nem látom a Brownsban a rájátszást, megelőlegeztem).

Az ellenünk játszott meccsen is nevetség volt, hogy az újoncát 43-szor passzoltatta. Persze, győzelem, csak ezt sokkal inkább köszönhette a csapat Schwartznak.
10 hónapja
Joey Tribbiani Cleveland Browns 5 999 — Believelander
Persze Stefa lehet hogy tudja a top end reszet is es remelhetoleg jovore egeszsegesebben tudtok nekifutni hogy bizonyithassa be. De az nem abbol jon hogy a mai ellenfelek ellen a sajat problemaitokkal mit tud kihozni.
no
Engem meggyőzött a 9ers és Ravens elleni győzelmekkel, hogy a "top end" részével sem lesz gond. Vagy legalábbis arról, h. ő nem lesz gátja egy esetleges SB-nak.

Szinten mindenben fejlődött, mint HC az elmúlt években, jól használja az időkéréseket, jó segédedzőket vesz fel, láthatóan megvan az összhang Berryvel, nem fél bevetni a rookiekat, nem tesz játékosokat a doghouseba, mindenki kap második esélyt. És ha összedől a terv, akkor sem fossa össze magát. Rohadtul nem evidens dolgok ezek. Nem látom, h. bármilyen más HC-vel előrébb lennénk, sőt.

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
10 hónapja
no Baltimore Ravens 7 070
Nagyon alulértékeled az edzők szerepét. Önmagában 11 jó játékos nem fog neked meccseket nyerni, ezt anno bebizonyította az Eagles dream team vagy a Cowboys minden évben😊
De a legjobb példa pont Schwartz, aki valóban jobb rostert kapott, mint Woods, de nem annyival, hogy bottom 5-ből a liga legjobb védelme legyen egy off-season alatt. A secondary és LB sor szinte nem változott (jött Thornhill, ment JJ3), a DL-be jött egy kis boost, de idén Clowney nálatok bebizonyítja, hogy van még benne kraft, ki tudja, lehet Jim papával a tavalyi DL is máshogy nézett volna ki.
Stefa nálam ugyanez kicsit kevésbé látványosan, Jacoby Brissettel tett le nézhető focit az asztalra, a mint azóta kiderült tucat QB Bakerrel szorongatta meg a Chiefset a div roundban, az ideit meg mindenki látja.
Ti szerencsés helyzetben vagytok Haribóval, de mi itt évekig láttuk egy kókler hogyan tudja elb@szni a legjobb játékosok karrierjét.
Joey Tribbiani
Egy picit sem ertekelem ala az edzok szerepet. Orult fontosak es ok a legfontosabbak. Ez az irasom lenyege mondjuk nalunk. JH nem ert hozza es az edzoi viszik a csapatot a jo es a rossz iranyba is. Ti ertekelitek alul a keret felepiteset es a "gyozelemert tenyleges" hajtast es ez latszik a Cicak edzoje Burrow nelkul es a sajat QB mindegy hanyadik ha nem az elsoszamu kozti kulonbsegnel. Egyszeruen ok nem tudjak a keves de orult minoseget potolni, de eredmenyileg ok voltak ott a mezesbodon kozeleben mert ha megvannak akkor van eselyuk. Es ez az oriasi kulonbseg a ti vagy a vasas vagy a mi derekasan megizzasztjuk oket BM-el vagy a mi balfasz QB2-vel. A vasas allando pozitiv szezonja es ezek is orult ertekesek ettol. Es ezek vannak tulertekelve. Az osszes felsoerolt tenyezo koztuk a D es O jatekhivok oriasi es kiemelve a szerepuket nehogy felreertheto legyen segitik ezt elerni. Es olyan ertelemben van tulertekelve hogy emiatt ok a mezesbodonert valo kuzdelemben is jok. Ez piszkosul nem latszik JH es Tomlin eseten akik mar regota ott vannak. Az alsohazi vitezkedes viszont folyamatosan. Engem meg lehet gyozni de meg senki nem tette meg.

en adtam itt egy konkret magyarazatot ( ami lehet hogy rossz ) hogy miert megy a serult es egyeb "nehezitett" szitukban a tisztesseges es akar bravuros helytallas, ami viszont nem garantalja a topend-nel a hasonlo sikereket ( nem a SB W csak az ).

Persze Stefa lehet hogy tudja a top end reszet is es remelhetoleg jovore egeszsegesebben tudtok nekifutni hogy bizonyithassa be. De az nem abbol jon hogy a mai ellenfelek ellen a sajat problemaitokkal mit tud kihozni.
10 hónapja
no Baltimore Ravens 7 070
Az egyébként nem véletlen, hogy ilyen jó a roster. AB Phily-ben pallérozódott, és amit ott felszedett azzal nagyon tudatosan építi a keretet, kimaxolja a fizetési sapka biznisz szegletének minden sarkát.
ktms
Senki nem mondja hogy veletlen, mindig is tudatos volt es mindenki ert is hozza. A kivant cel az eldontendo kerdes. Az hogy peldaul mely keretet epitesz, SB-ra tolod, tankolsz ami hozza magaval az eredmenyert valo kuzdelmet is.

Volt itt tankolas ezerrel es akkor is jol dolgozott a FO es pontosan jott is vele az eredmeny ami ehhez tarsul es az meg is adta az alapjat ennek a csapatnak. Sajnos a QB nem sikerult. Es pont ezert kellett a jo keret melle egy QB minden aron.
10 hónapja
ktms Cleveland Browns 547
Az egyébként nem véletlen, hogy ilyen jó a roster. AB Phily-ben pallérozódott, és amit ott felszedett azzal nagyon tudatosan építi a keretet, kimaxolja a fizetési sapka biznisz szegletének minden sarkát.

🟫🟫🟫⬜️⬜️⬜️🟧🟧🟧
10 hónapja
Joey Tribbiani Cleveland Browns 5 999 — Believelander
Nagyon alulértékeled az edzők szerepét. Önmagában 11 jó játékos nem fog neked meccseket nyerni, ezt anno bebizonyította az Eagles dream team vagy a Cowboys minden évben😊
De a legjobb példa pont Schwartz, aki valóban jobb rostert kapott, mint Woods, de nem annyival, hogy bottom 5-ből a liga legjobb védelme legyen egy off-season alatt. A secondary és LB sor szinte nem változott (jött Thornhill, ment JJ3), a DL-be jött egy kis boost, de idén Clowney nálatok bebizonyítja, hogy van még benne kraft, ki tudja, lehet Jim papával a tavalyi DL is máshogy nézett volna ki.
Stefa nálam ugyanez kicsit kevésbé látványosan, Jacoby Brissettel tett le nézhető focit az asztalra, a mint azóta kiderült tucat QB Bakerrel szorongatta meg a Chiefset a div roundban, az ideit meg mindenki látja.
Ti szerencsés helyzetben vagytok Haribóval, de mi itt évekig láttuk egy kókler hogyan tudja elb@szni a legjobb játékosok karrierjét.

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
10 hónapja
no Baltimore Ravens 7 070
En meg egyet irok es utana hagyom. 😊

Ahogy irtam nem csak a keret szamit de az a donto. Termeszetesen az edzok is kiveszik a reszuket, es a FO is ket reszbol. Az egyik hogy nyerni akarnak es nem "tankolni" es igy epitik a csapatot.

Ebbol a legegyszerubb a tankolas, ti csinaltatok eleget es aszerint is voltatok a pofozozsak amit a mai Browns hulyere verne es teszi meg masokkal most is. Ilyen mindig van. Serules mindig van es ennek egy resze szerencse a masik a keretbol jon.
A keret a north-ban mely a csapatoknal, de ti es a cicak kilogtok kicsit mas okbol. Az alap a vasas-ravens ahol van szupersztar de nem annyi es ahol nincs ott melyebb keretet akarnak a szupersztar helyett. Nekunk nincs MG szintu emberunk, van megfizetve egy Bowser a neve es hianyzik a legdragabb edge-unk. De nem swzamit mert a rookie es az allandoan korforgasban levo veteranokkal operalunk. Houston-Clowney-Campbell-Noy..Es jopar poszt ilyen. Iden a CB1 nem-alig-vagy meg rozsdasan jatszik, de o sem egy sziget es a tobbiek fellepnek es tudnak fellepni mert egy nem olyan magas a lec ketto van valasztek amibol egy ugyis jobb lesz. Nekunk nincs Chubb fele futonk es az RB1 mar es szinte meg nem is jatszott a mezunkben serulesek miatt, eszre se veszed se most se tavaly es elotte se. Es sorolhatnam.
Acicak kilognak mert egy sikeres korszak utan a gyenge evekben oriasi mazlival hozzajutootak Burrow es a serulese utan Chase-hez. Hirtelen a csapat meg nem kesz de hirtelen hihetetlen skillszemelyzettel rendelkezik es utik a vsast ertelemszeruen, de mivel nem mely a keret hanem topend abbol a kiesest nem is tudjak ugy kezelni.

Nalatok SB eselyes keret volt az ev elott. Abbol azert lehet kiesni es meg mindig eros lesz vagyis inkabb erosebb mint amikor egy kozepes csapatbol esik ki es onnan is esik ki. Persze a QB-OL-Chubb kieses drasztikus. Es az O olyan is. Nyerni ettol tudtok a D miatt. Az edzok jovoltabol is es mert akartok is nyerni a ti oldalatakrol ami talalkozik ellenfelekkel ahol szinten van baj. Halott Burrow, Titans akik bezuhantak, 49 19 ponttal ami gyonyoru es kalap, Colts egy epulo csapat, arizona akik peldaul nem akarnak nyerni csak KM miatt hulye helyzetben vannak, ravens kalap, vasas 13 pont. Es ezt ugy olvassatok hogy ebben semmi negativ nincs a csapat fele, a lenyege hogy lehet Stefat dicserni ezert es meg is erdemli, a kerdes es ez is arrol szol hogy jovore amikor visszajon mindenki es megint SB eselyeskent indultok neki akkor ezek az eredmenyek amik a korulmenyektol fuggoen dicseretesek, de nem szamitanak abban a kerdesben hogy arra kepes lesz vagy sem. Nalunk es a vasasnal a ket HC egy szent mert ebben nagyon jok, de a top csapatokkal mar nem, persze ott mar nem is a mely csapat a lenyeg. Vannak oldalak ahol a csapatok serultjeit rangsoroljak minosegileg es hosszilag is. Tavaly toronymagasan a legserultwebbek voltunk es megszorongattuk a cicakat a PO-ban. Majdnem, de ez azert nem.
10 hónapja
Joey Tribbiani Cleveland Browns 5 999 — Believelander
Egyszeru csapatepitesi kulonbseg miatt van. Nem kezdem itt is, ezzel ahogy a ravens-vasas ( magunkat irom elorebb mert szerintem ez rossz megoldas ) mely csapatot epit, a cicak ellenkezoleg. Az egyik az alapszakaszban johet barmi es "minimum derekas es tisztesseges kuzdelemmel ez ehhez tartozo megsuvegelendo eredmenyekel jar", a cicak a PO-ban voltak vaganyok, de fuggnek attol a par jatekostol, onekik ahogy nekunk is a balance-t kellene jol eltalalni ami ritka. Nalatok egy SB keret van, abbol is lehet embereket elvesziteni hogy ne tunjon kilatastalannak. Foleg akkor ha az egesz AFC megbolondul QB szempontjabol.

Szerintem hiba a HC-kat megitelni ebbol. Persze ez a resze is fontos es becsulendo, de szerintem ( es ezt kiemelem ) inkabb a csapat kerete adja ennek a tobbseget azzal karoltve hogy barmilyen allapotban van a csapat "nyerni" akar, persze mindenki akar a palya szintjen, de sokszor a FO szinten nem. Ehhez hozza lehet csapniu az edzoket is.

A kerdes itt az lett volna amire mindenki kivancsi lett volna es fontos hogy ha a brutal keret es DW popec akkor alkalmas es "God" mode-ban tolja.
Ez a lenyeg.

Itt mar csak puffogtatok. Bills JAllen-el aki egy urleny es kapaszkodniuk kell a PO-ert, mig Mahomes zsebre dugott kezzel setal be az elso kiemelesert ( Jags a legnagyobb kihivokent). Persze a sorsolas es a QB-k elvesztese okozza ezt de egy Colts-Denver-Houston-Ti-Vasas-Ravens es Bills hetesbol 4 jut be. Es nem Mahomes-JA kozti kulonbseg adja ezt ki, nem is a sorsolas igazan es meg csak nem is a keret bar mindegyik hozzaadott tenyezo.

De persze ez nem ZT megvedese vagy Stefa lehuzasa, ez csak egy allapot ami alapvetoen valakinek a tobbi korulmenytol fuggoen kedvezo a kulonbozo csapatoknak. Stefatol az volt varva hogy a PO-ban brillirozzon egy durva kerettel ( az is nagy feladat ), es ez nem derulhet ki a mostani allapotbol.
no
Azt mondod, hogy tulajdonképpen a keret önmagában vett erőssége viszi előre nálunk a csapatot?
ktms
Én is így értelmezem, de nem értek egyet.
Stefa bárkivel tud nyerni QB poszton, legyen az Mayfield , Brissett, rozsdás szar Watson, DTR vagy PJ Walker.

Erős a keret, de a fél OL kidőlt, kiesett Chubb, mégis megy a futás egy 5. körös RBvel.

Arról nem is beszélve, h a Bengals ugyanolyan, sőt még jobb helyzetben volt, mint mi, évekig klasszis QB fillérekért. De ez már más téma és nagyon nem szeretném ha a következő 40 HSZ erről szólna 😀

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
10 hónapja
Csiriba San Francisco 49ers Ohio State Buckeyes 2 168 — settenke1976@gmail.com
no
Azt mondod, hogy tulajdonképpen a keret önmagában vett erőssége viszi előre nálunk a csapatot?
ktms
Amiből kulcs játékosok estek ki egész szezonra?
10 hónapja
Csiriba San Francisco 49ers Ohio State Buckeyes 2 168 — settenke1976@gmail.com
Dobbs is megmutatta, hogy egy két jó meccset ki tud magából erőszakolni, de aztán jön egy ilyen, mint éjjel. Ez a realitás, 32 normális kezdő QB sincs, nem hogy backupok. Ha kidől a kezdőd az egész szezonra, totál mindegy ki van mögötte, komoly célokat nem lehet kitűzni.
DTR-ben legalább ott a minimális potenciál.
Joey Tribbiani
Már épp akartam mondani, hogy anno mennyire örültünk a picknek amit kaptunk érte, és már inkább visszacsinálnám az egészet, erre tessék. De ettől még mindig úgy gondolom h ha megtartjuk Dobbs-t jobban jártunk volna. Ugyanakkor az üzlet akkor hibatlannak tűnt, még az FO részéről is, ezzel nem számolhattak.
Csiriba
Nem azzal volt szerintem a probléma, hogy Dobbs ment, hanem azzal, hogy nem volt terv arra az esetre ha Watson kiesik. Illetve DTR volt a terv ezek szerint. Én ezt a Walker szerencsétlenkedést nem értem, egyértelmű FO hiba, hogy ő kezdett.

Flacco szerződtetését ellenben jó húzásnak látom, akár mint mentor DTR mellé és ha meg fel kell menni a pályára, akkor egyértelműen sokkal jobb mint Walker.
ktms
DTR kiváló preseasonje felborította a terveket. Gondolom nem akarták megkockáztatni, hogy elvigyék a PS-ből, amire lett volna esély az előszezonban nyújtottak alapján. 3 QB az 53ban meg luxus.
Joey Tribbiani
Egyértelmű h PW egy ordas nagy bust és hiba volt egyáltalán vizes palack nélkül a pályára engedni, ez vitán felül áll. De ahogy látjuk a 3 QB mégis csak indokolt az 53ban, bár tudom ligaszerte ez igencsak ritka. Egyértelműen kockáztattak azzal h DTR maradt back upnak és nem jött be sajnos, ami viszont elmehet az egész szezon.
Reméljük ugyanakkor h a tűzoltó szerepbe került Flakon minőségi upgrade lesz PWhez képest (mondjuk nincs magasan a léc...), mivel rosszabb csak nem lehet 😀
10 hónapja
ktms Cleveland Browns 547
Egyszeru csapatepitesi kulonbseg miatt van. Nem kezdem itt is, ezzel ahogy a ravens-vasas ( magunkat irom elorebb mert szerintem ez rossz megoldas ) mely csapatot epit, a cicak ellenkezoleg. Az egyik az alapszakaszban johet barmi es "minimum derekas es tisztesseges kuzdelemmel ez ehhez tartozo megsuvegelendo eredmenyekel jar", a cicak a PO-ban voltak vaganyok, de fuggnek attol a par jatekostol, onekik ahogy nekunk is a balance-t kellene jol eltalalni ami ritka. Nalatok egy SB keret van, abbol is lehet embereket elvesziteni hogy ne tunjon kilatastalannak. Foleg akkor ha az egesz AFC megbolondul QB szempontjabol.

Szerintem hiba a HC-kat megitelni ebbol. Persze ez a resze is fontos es becsulendo, de szerintem ( es ezt kiemelem ) inkabb a csapat kerete adja ennek a tobbseget azzal karoltve hogy barmilyen allapotban van a csapat "nyerni" akar, persze mindenki akar a palya szintjen, de sokszor a FO szinten nem. Ehhez hozza lehet csapniu az edzoket is.

A kerdes itt az lett volna amire mindenki kivancsi lett volna es fontos hogy ha a brutal keret es DW popec akkor alkalmas es "God" mode-ban tolja.
Ez a lenyeg.

Itt mar csak puffogtatok. Bills JAllen-el aki egy urleny es kapaszkodniuk kell a PO-ert, mig Mahomes zsebre dugott kezzel setal be az elso kiemelesert ( Jags a legnagyobb kihivokent). Persze a sorsolas es a QB-k elvesztese okozza ezt de egy Colts-Denver-Houston-Ti-Vasas-Ravens es Bills hetesbol 4 jut be. Es nem Mahomes-JA kozti kulonbseg adja ezt ki, nem is a sorsolas igazan es meg csak nem is a keret bar mindegyik hozzaadott tenyezo.

De persze ez nem ZT megvedese vagy Stefa lehuzasa, ez csak egy allapot ami alapvetoen valakinek a tobbi korulmenytol fuggoen kedvezo a kulonbozo csapatoknak. Stefatol az volt varva hogy a PO-ban brillirozzon egy durva kerettel ( az is nagy feladat ), es ez nem derulhet ki a mostani allapotbol.
no
Azt mondod, hogy tulajdonképpen a keret önmagában vett erőssége viszi előre nálunk a csapatot?

🟫🟫🟫⬜️⬜️⬜️🟧🟧🟧
10 hónapja
no Baltimore Ravens 7 070
Egyszeru csapatepitesi kulonbseg miatt van. Nem kezdem itt is, ezzel ahogy a ravens-vasas ( magunkat irom elorebb mert szerintem ez rossz megoldas ) mely csapatot epit, a cicak ellenkezoleg. Az egyik az alapszakaszban johet barmi es "minimum derekas es tisztesseges kuzdelemmel ez ehhez tartozo megsuvegelendo eredmenyekel jar", a cicak a PO-ban voltak vaganyok, de fuggnek attol a par jatekostol, onekik ahogy nekunk is a balance-t kellene jol eltalalni ami ritka. Nalatok egy SB keret van, abbol is lehet embereket elvesziteni hogy ne tunjon kilatastalannak. Foleg akkor ha az egesz AFC megbolondul QB szempontjabol.

Szerintem hiba a HC-kat megitelni ebbol. Persze ez a resze is fontos es becsulendo, de szerintem ( es ezt kiemelem ) inkabb a csapat kerete adja ennek a tobbseget azzal karoltve hogy barmilyen allapotban van a csapat "nyerni" akar, persze mindenki akar a palya szintjen, de sokszor a FO szinten nem. Ehhez hozza lehet csapniu az edzoket is.

A kerdes itt az lett volna amire mindenki kivancsi lett volna es fontos hogy ha a brutal keret es DW popec akkor alkalmas es "God" mode-ban tolja.
Ez a lenyeg.

Itt mar csak puffogtatok. Bills JAllen-el aki egy urleny es kapaszkodniuk kell a PO-ert, mig Mahomes zsebre dugott kezzel setal be az elso kiemelesert ( Jags a legnagyobb kihivokent). Persze a sorsolas es a QB-k elvesztese okozza ezt de egy Colts-Denver-Houston-Ti-Vasas-Ravens es Bills hetesbol 4 jut be. Es nem Mahomes-JA kozti kulonbseg adja ezt ki, nem is a sorsolas igazan es meg csak nem is a keret bar mindegyik hozzaadott tenyezo.

De persze ez nem ZT megvedese vagy Stefa lehuzasa, ez csak egy allapot ami alapvetoen valakinek a tobbi korulmenytol fuggoen kedvezo a kulonbozo csapatoknak. Stefatol az volt varva hogy a PO-ban brillirozzon egy durva kerettel ( az is nagy feladat ), es ez nem derulhet ki a mostani allapotbol.
10 hónapja
Joey Tribbiani Cleveland Browns 5 999 — Believelander
Jó edzőnek tartom Stefát, bár időnként van egy-egy fejvakarós play hívása (szerintem ennyi benne van).

Amit el kell kormányoznia ebben a szezonban az már ilyen epikus szinten kezd lenni. Teljesen nonszensz, hogy 7 győzelemmel állunk ilyen kaotikus QB helyzet ellenére. Önálló címet lehetne alapítani arra, hogy év edzője legyen a fostengeren történő legjobb navigátor kategóriában.
ktms
Pont most olvasom a Bengals topikban, h Taylor Burrow nélkül 4-28-1... Ehhez képest Stefa tényleg God modeban tolja második, harmadik vonalas QBkkal.

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
10 hónapja
Joey Tribbiani Cleveland Browns 5 999 — Believelander
Dobbs is megmutatta, hogy egy két jó meccset ki tud magából erőszakolni, de aztán jön egy ilyen, mint éjjel. Ez a realitás, 32 normális kezdő QB sincs, nem hogy backupok. Ha kidől a kezdőd az egész szezonra, totál mindegy ki van mögötte, komoly célokat nem lehet kitűzni.
DTR-ben legalább ott a minimális potenciál.
Joey Tribbiani
Már épp akartam mondani, hogy anno mennyire örültünk a picknek amit kaptunk érte, és már inkább visszacsinálnám az egészet, erre tessék. De ettől még mindig úgy gondolom h ha megtartjuk Dobbs-t jobban jártunk volna. Ugyanakkor az üzlet akkor hibatlannak tűnt, még az FO részéről is, ezzel nem számolhattak.
Csiriba
Nem azzal volt szerintem a probléma, hogy Dobbs ment, hanem azzal, hogy nem volt terv arra az esetre ha Watson kiesik. Illetve DTR volt a terv ezek szerint. Én ezt a Walker szerencsétlenkedést nem értem, egyértelmű FO hiba, hogy ő kezdett.

Flacco szerződtetését ellenben jó húzásnak látom, akár mint mentor DTR mellé és ha meg fel kell menni a pályára, akkor egyértelműen sokkal jobb mint Walker.
ktms
DTR kiváló preseasonje felborította a terveket. Gondolom nem akarták megkockáztatni, hogy elvigyék a PS-ből, amire lett volna esély az előszezonban nyújtottak alapján. 3 QB az 53ban meg luxus.

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
10 hónapja
ktms Cleveland Browns 547
Dobbs is megmutatta, hogy egy két jó meccset ki tud magából erőszakolni, de aztán jön egy ilyen, mint éjjel. Ez a realitás, 32 normális kezdő QB sincs, nem hogy backupok. Ha kidől a kezdőd az egész szezonra, totál mindegy ki van mögötte, komoly célokat nem lehet kitűzni.
DTR-ben legalább ott a minimális potenciál.
Joey Tribbiani
Már épp akartam mondani, hogy anno mennyire örültünk a picknek amit kaptunk érte, és már inkább visszacsinálnám az egészet, erre tessék. De ettől még mindig úgy gondolom h ha megtartjuk Dobbs-t jobban jártunk volna. Ugyanakkor az üzlet akkor hibatlannak tűnt, még az FO részéről is, ezzel nem számolhattak.
Csiriba
Nem azzal volt szerintem a probléma, hogy Dobbs ment, hanem azzal, hogy nem volt terv arra az esetre ha Watson kiesik. Illetve DTR volt a terv ezek szerint. Én ezt a Walker szerencsétlenkedést nem értem, egyértelmű FO hiba, hogy ő kezdett.

Flacco szerződtetését ellenben jó húzásnak látom, akár mint mentor DTR mellé és ha meg fel kell menni a pályára, akkor egyértelműen sokkal jobb mint Walker.

🟫🟫🟫⬜️⬜️⬜️🟧🟧🟧
10 hónapja
Csiriba San Francisco 49ers Ohio State Buckeyes 2 168 — settenke1976@gmail.com
Dobbs is megmutatta, hogy egy két jó meccset ki tud magából erőszakolni, de aztán jön egy ilyen, mint éjjel. Ez a realitás, 32 normális kezdő QB sincs, nem hogy backupok. Ha kidől a kezdőd az egész szezonra, totál mindegy ki van mögötte, komoly célokat nem lehet kitűzni.
DTR-ben legalább ott a minimális potenciál.
Joey Tribbiani
Már épp akartam mondani, hogy anno mennyire örültünk a picknek amit kaptunk érte, és már inkább visszacsinálnám az egészet, erre tessék. De ettől még mindig úgy gondolom h ha megtartjuk Dobbs-t jobban jártunk volna. Ugyanakkor az üzlet akkor hibatlannak tűnt, még az FO részéről is, ezzel nem számolhattak.
10 hónapja
Zalán Denver Broncos 3 791 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
A tegnapi meccs alatt eléggé felbosszantottam magam, mert amikor DTR, Garrett, Cooper is lesérült azt éreztem, hogy: hát még ezt is le kell küzdenünk b*zmeg! Nem elég Chubb, Conklin, Watson. Konkrétan a fél kezdő odalett már?!

Na de vissza az elejére. Nem érdemtelenül nyert a Broncos. Az első másfél negyedben nagyon szépen scriptelték a játékot. Ment nekik a hosszú passz és a belső futás is. Ugyan mindkettőhöz tudott váltani a D, de addigra már megléptek. Payton - Schwartz 1:0. És a végén ez a másfél negyed jelentette a különbséget. Nekem - de csak így utólag - túl agresszív volt a D az első negyedben, de hát gondolom ez volt a gameplan, nem jött be.

Támadásban nekem nagyon tetszett DTR. Konkrétan megint a drop-ok miatt (valaki kenjen ragasztót Njoku kesztyűjére) nem lett szép a statja (14/29), mert egyébként olyan frankó passzokat dobott meg, olyan helyekre, hogy csak néztem. Az meg, hogy kiütik... Konkrétan vérző szájjal és agyrázkódással ment le DTR. Igaz rookie hiba IS volt mert nem hozhatja magát ilyen helyzetbe. Gondolom ezt most megtanulta. De azért az vicces volt ahogyan a Broncos-os kollégák próbálták védeni a Browning szerelését. Mindegy már, de ez volt szerintem a fordulópont ahol eldőlt, hogy az első másfél negyed hibáit nem fogjuk tudni kijavítani. Amikor bejött Walker és sorban megsérült Garrett és Cooper is, onnantól vége volt a meccsnek.

Én úgy éreztem, hogy bőven pariban voltunk támadásban is DTR kiütéséig, egyértelműen benne volt a levegőben, hogy szépen tudunk menni előre.

De összeségében most a Broncos végül jobb volt, nem is egy harmadik meccses rookie és a gyakorlócsapatban is csak tartalék QB-val játszottak. Ez is kellett hozzá, de szerintem az első negyed volt a döntő. A nagy pontkülönbséget pedig abszolút Walker számlájára írom, DTR-el minimum szorossá tettük volna, talán be is húzzuk, mert mostanában be szoktuk.

Lépjünk tovább, jó lecke volt. Remélem minél többen rendbe jönnek hétvégére a sérültek közül.
ktms
Mindenekelőtt a sérülteknek gyors felépülést kívánok. Örülök, hogy Garrett és DTR is hamarosan újra pályán lesz.
A Browning eset. Browning nem piszkos játékos. Annyiban árnyalnám a megvédését, hogy nem csak Broncos, hanem semleges szurkolók is úgy ítélték meg, hogy tiszta ütközés volt. Én ebben nem tudok állást foglalni. Rohadt kemény ütés volt. Megkapta a sárga zászlót érte a csapat. Ez a harmadik negyed legvége, és a harmadik játék. DTR-re komoly nyomás érkezik. Rohangászik labdával a kezében, már a saját célterületén jár. Kőkemény a meccs, tényleg nem lehet tudni, ki nyeri meg a negyedik negyedben. Mostanában be szoktátok húzni. De mostanában a Denver is be szokta húzni, és pont a negyedik negyedben szokott annyira felkeményedni, hogy maga javára fordítja a mérkőzéseket. Benne volt, hogy végigmentek, hogy megfordítjátok egy következő drive-ban. De az is benne volt, hogy a Denvernek lesz rá válasza. Az O-falunk szétszedte Garrettel is a ti D falatokat. Én azt hittem, 5-6-szor odaveritek a földhöz Wilsont. Ehelyett a fal megvédte, és nyitotta az utat a futáshoz. Tudott haladni a Broncos a liga legjobb D ellen. Földön és levegőben is. Meglepő módon.
Amikor az eset történt, éppen megállítottuk az előrehaladásotokat. Hogy Browning likvidálni akarta DTR-t, azt kétlem. Azt azonban nem, hogy keményen meg akarta ütni, mert kezében volt a labda, és hogy érezze, ez itt az NFL. Azt nem kétlem. De inkább azért, mert ha labdástul teszi, nincs az az opció, hogy ne verje ki a kezéből egy safety-ért, vagy egy labdaszerzésért. Én nyilván erre vagyok elfogult, és ezt akarom hinni a játékosról. Azt gondolom, ösztönös ütközés volt, meccset megfordító és megnyerő pillanat lehetősége. Ott egy pontszerző D játék sejlett fel, ami 5 pont különbségnél döntő lehetett volna. Túlzó igyekezet.
Nem szabad ennyi ideig rohanni a labdával. Azt hiszem, ezt most DTR megtanulta.
Én kritikus voltam abban a pillanatban Browninggal. Mert egy punt után kb. a saját negyvenesünkről jöhettünk volna. Ehelyett ti folytathattátok sokkal jobb pozícióból. Az már történelem, hogy rögtön utána eldobtátok a labdát egy nem kikényszerített hiba miatt. Ami nem is Walkeren múlott. Ott tényleg eldőlt, és a Denver D extázisba került.
Ez sokkal keményebb meccs volt, mint azt az eredmény mutatja. Jobban örültem volna, ha DTR lábon fejezi be a meccset, és úgy nyerünk. Azonban nem érdemtelen a Broncos-győzelem. Talán idén még egyetlen csapat sem készült fel ennyire jól a Browns D ellen.
Minden történés ellenére, és hogy ugyanazért a wild card helyért küzdünk, sok sikert a továbbiakban. Legyen ott mindkét csapat a po-ban.
B-B.
Szerencse fel !!!

!!!!!!!! ...and bleeding Orange and Blue !!!!!!!!
“He’s a f***ing rock star.”
10 hónapja
Drip Cleveland Browns Tennessee Volunteers 8 993 — Undertaker of the Cleveland graveyard
Konkrétan megint a drop-ok miatt (valaki kenjen ragasztót Njoku kesztyűjére)
ktms
Ez az egyik. Már múlt héten is gondjai voltak, aztán most is, pedig ez nem volt jellemző rá.

Én úgy éreztem, hogy bőven pariban voltunk támadásban is DTR kiütéséig, egyértelműen benne volt a levegőben, hogy szépen tudunk menni előre.
ktms
Ez a másik. DTR-el szerintem ez meg lett volna, volt momentum, jó labdái voltak, aztán sajnos kettétört az egész.

Ha Flaccoval megyünk tovább, amíg Robinson protokollba van, annyira nem aggódok. Walkerrel halott volt minden snap, Flacco meg azért egy game manager szintet még mindig tud szerintem és messzebb is lát.

10 hónapja
Joey Tribbiani Cleveland Browns 5 999 — Believelander
Dobbs is megmutatta, hogy egy két jó meccset ki tud magából erőszakolni, de aztán jön egy ilyen, mint éjjel. Ez a realitás, 32 normális kezdő QB sincs, nem hogy backupok. Ha kidől a kezdőd az egész szezonra, totál mindegy ki van mögötte, komoly célokat nem lehet kitűzni.
DTR-ben legalább ott a minimális potenciál.

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
10 hónapja
ktms Cleveland Browns 547
Jó edzőnek tartom Stefát, bár időnként van egy-egy fejvakarós play hívása (szerintem ennyi benne van).

Amit el kell kormányoznia ebben a szezonban az már ilyen epikus szinten kezd lenni. Teljesen nonszensz, hogy 7 győzelemmel állunk ilyen kaotikus QB helyzet ellenére. Önálló címet lehetne alapítani arra, hogy év edzője legyen a fostengeren történő legjobb navigátor kategóriában.

🟫🟫🟫⬜️⬜️⬜️🟧🟧🟧
10 hónapja
P@trik Cleveland Browns Texas Longhorns 2 668 — #HUNGarrettCardCollector #HunBelieveland #Padres
Ian Rapoport says that there is a huge chance Joe Flacco starts at QB in place of DTR.

Az agyrázkódás protokollt elszokták húzni szal tényleg jó esély van, hogy az olasz csődört látjuk vasárnap.

Amúgy Stefának felvan idén adva a lecke hogy már a 4. QB akinek használható playbookot kell összetákolni. Mondjuk eddig megoldotta 😊
10 hónapja
Joey Tribbiani Cleveland Browns 5 999 — Believelander

Én tényleg senkit sem erőltetnék vasárnap. Inkább a Jax ellen 90%osan, mint a Rams ellen 70%on, amire aztán rá is sérülhetnek megint.

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
10 hónapja
ktms Cleveland Browns 547
A tegnapi meccs alatt eléggé felbosszantottam magam, mert amikor DTR, Garrett, Cooper is lesérült azt éreztem, hogy: hát még ezt is le kell küzdenünk b*zmeg! Nem elég Chubb, Conklin, Watson. Konkrétan a fél kezdő odalett már?!

Na de vissza az elejére. Nem érdemtelenül nyert a Broncos. Az első másfél negyedben nagyon szépen scriptelték a játékot. Ment nekik a hosszú passz és a belső futás is. Ugyan mindkettőhöz tudott váltani a D, de addigra már megléptek. Payton - Schwartz 1:0. És a végén ez a másfél negyed jelentette a különbséget. Nekem - de csak így utólag - túl agresszív volt a D az első negyedben, de hát gondolom ez volt a gameplan, nem jött be.

Támadásban nekem nagyon tetszett DTR. Konkrétan megint a drop-ok miatt (valaki kenjen ragasztót Njoku kesztyűjére) nem lett szép a statja (14/29), mert egyébként olyan frankó passzokat dobott meg, olyan helyekre, hogy csak néztem. Az meg, hogy kiütik... Konkrétan vérző szájjal és agyrázkódással ment le DTR. Igaz rookie hiba IS volt mert nem hozhatja magát ilyen helyzetbe. Gondolom ezt most megtanulta. De azért az vicces volt ahogyan a Broncos-os kollégák próbálták védeni a Browning szerelését. Mindegy már, de ez volt szerintem a fordulópont ahol eldőlt, hogy az első másfél negyed hibáit nem fogjuk tudni kijavítani. Amikor bejött Walker és sorban megsérült Garrett és Cooper is, onnantól vége volt a meccsnek.

Én úgy éreztem, hogy bőven pariban voltunk támadásban is DTR kiütéséig, egyértelműen benne volt a levegőben, hogy szépen tudunk menni előre.

De összeségében most a Broncos végül jobb volt, nem is egy harmadik meccses rookie és a gyakorlócsapatban is csak tartalék QB-val játszottak. Ez is kellett hozzá, de szerintem az első negyed volt a döntő. A nagy pontkülönbséget pedig abszolút Walker számlájára írom, DTR-el minimum szorossá tettük volna, talán be is húzzuk, mert mostanában be szoktuk.

Lépjünk tovább, jó lecke volt. Remélem minél többen rendbe jönnek hétvégére a sérültek közül.

Szerkesztette: ktms

🟫🟫🟫⬜️⬜️⬜️🟧🟧🟧
10 hónapja
Joey Tribbiani Cleveland Browns 5 999 — Believelander
Megmondom őszintén keresem az optimizmust ami bennetek dolgozik.
Megvert a denver minket a labda mindkét oldalán kérdés nélkül.

A kezdő QB, futó, és a 2 tackle után ha Garrett is kiesik, akkor nem tudom mibe tudunk még kapaszkodni ráadásul lehet, hogy egy Flacoval kell jövő héten játszani.

P@trik
Én meg a benned dolgozó állandó pesszimizmust nem értem 😀
17-12-re vezetett a Denver amikor DTR kiszállt, kérdés nélkül azért nem vertek. Utána jött a szokásos tökön szúrás a fumblival, a millimétereken múló TD, de persze itt Walkerrel már Mind1 volt.

DTR ég és föld az első Ravens ellenihez képest, tegnap már bevállalt egy-két húzósabb passzt is, nem csak a screenek meg checkdownok mentek. Erre lehet építeni.
A futás megint működött, még ha Stefa kicsit keveset is használta.
A védelemnél rengeteg kisebb hiba volt, büntetések, coverben lemaradások, ami azért várható volt, ebben a sémában egy ilyent könyörtelenül büntetnek. Eddig 99.5%os szintén tolta Emerson, Newsome és Ward, nem hiszem hogy a tegnapi lesz a tendencia.

Én minden PO szezont szívesen nézek, inkább ez, mint hogy ilyenkor már a draftról beszélgessünk mint annyiszor az elmúlt években.

A Rams elleni igazából mindegy, gyógyulhatnak a sérültek.
Joey Tribbiani
A vasas ellen 13 pontot raktunk fel a táblára a denver ellen 12-öt. Lehet hogy javult DTR de ettől függetlenül kijelenthető hogy kvázi nincs támadójátéka a csapatnak. A védelem meg nem fog mindig kihúzni a szarból minket.

Nyilván én is jobban szeretem nézni a jó mérleget, de délibábot nem szeretek kergetni.
P@trik
Jussunk be a POba, ott majd meglátjuk. Nem látom ez miért délibáb kergetés. Ha DTR kicsit még lépked előre, lesz a 13ból 20 pont is. Rengeteg pontot hagytunk a táblán a red zoneban, ott kell főleg javulni.

Ne érts félre, én sem SBra számítok, de egyelőre élvezem ami van 😊