Cleveland Browns

41 feliratkozó

több mint 10 éve
gergogergo Cleveland Browns 246
Nem gondoltam volna, h látok még idén a miénknél kilátástalanabb csapatot, de ez a tegnapi 49ers az volt. Szép ez a 9 sack,mert kb egész szezonban nem hozott össze ennyit a védelem, de nyilván helyén kell kezelni a dolgokat, ez a Frisco brutál gyenge volt tegnap.
Az 1/1 úgy érzem, h elúszott, mert bár a Seattle-Kansas-Steelers meccsek közül egyiket se érzem hozhatónak,de a Titans-nek és az SD-nek is hasonlóan nehéz a sorsolása, úgyhogy ebből 1/2, 1/3 lesz.

Pryor elég sok snap-nél fent volt,de labda nem ment felé, miután megvolt a meccs azért vártam, h legalább egyszer célba veszi Manziel.
Manziel nem volt rossz, bár az INT nagyon csúnya volt, jogosan verte a fejét a tablet-be, de majd a következő 3 meccsen mutassa meg, h mit is tud.
több mint 10 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 6 694 — Believelander
Atyaég, Armonti mégis koxhoz jutott. Vagy tényleg fenn eldőlt valami a Farmer-Pettine meccsen és most játszanak is, kiér is?!
sutianap
Semmit nem olvasnék bele a győzelembe, ez a 9ers elöl, hátul és középen is igen gyenge. A Seahawks-Chiefs-Steelers trió majd helyre rakja Pettinet.

Jelenleg a 3. hely a miénk, nem csak a Titans, hanem a Chargers is előzött. Fasza...

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 10 éve
dande2 Philadelphia Eagles Penn State Nittany Lions 47 576 — Így remélem megfelelek nektek.....
Ha Foci Jani még a focival is foglalkozna......
több mint 10 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 753 — capitaine du château de Vienne 1487
Atyaég, Armonti mégis koxhoz jutott. Vagy tényleg fenn eldőlt valami a Farmer-Pettine meccsen és most játszanak is, kiér is?!

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 10 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 6 694 — Believelander
Még tankolni sem tudunk rendesen, remélem nem ezen fog múlni az 1/1.

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 10 éve
P@trik Cleveland Browns Texas Longhorns 2 976 — #HUN-GarrettCardCollector #HunBelieveland #Padres
Pryor aktív, örülnék pár trükkös játéknak is.
több mint 10 éve
Csiriba San Francisco 49ers Ohio State Buckeyes 2 346 — settenke1976@gmail.com
Érdekes hangokat hallani a stábunkról, több mint valószínűtlen, hogy Farmer és Pettine együtt fog maradni a jövő évre. Rendesen összekaptak az irodán belül, egymás baszogatják a sikertelenség miatt. Ha Haslámpának lenne egy kis gerince (amit személy szerint kétlek, lásd a lehúzós biznisze ami miatt majdnem börtönbe ment) akkor kibaszná mindkettőt és hozna két értelmes embert valahonnan máshonnan.
több mint 10 éve
Drip Cleveland Browns Texas Tech Red Raiders 9 557 — Undertaker of the Cleveland graveyard
1: Ha marad Pettine és bandája akkor csá jövő évre ...
2: Ha marad Pettine és bandája akkor tuti nem ez a sprrend lesz ... A WR posztot telibe szarja mind a 2 egyén ... Majd 1/1-re jön egy CB az a fasza

több mint 10 éve
Csiriba San Francisco 49ers Ohio State Buckeyes 2 346 — settenke1976@gmail.com
Úgy hallottam, hogy további 3 évre írt alá cirka 4 milla/éves bérért. Valszeg egy ideig nem fogunk a draft elejéről idehozni valakit, max csak a végéről.
Csiriba
Ez a szerződés semmit sem zár ki, 4 milla/év nagyon korrekt, az 5 misi garantált sem rossz, és ne felejtsük el, h. szeptemberben már 31 lesz Barnidge. Nem lepne meg egy 3. körös TE draft, tényleg nincs mögötte senki. Nulla.
Joey Tribbiani
Szerintem a WR, DL, LB, QB után jöhet egy TE de egy OL se ártana. Vagy előre veszik a QB-t de ez sztem attól függ, hogy Pettine és bandája marad-e. Mert ha marad akkor az első opciót fogja favorizálni, mert McCown személyében meg van a kezdő qb-ja.
több mint 10 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 6 694 — Believelander
Úgy hallottam, hogy további 3 évre írt alá cirka 4 milla/éves bérért. Valszeg egy ideig nem fogunk a draft elejéről idehozni valakit, max csak a végéről.
Csiriba
Ez a szerződés semmit sem zár ki, 4 milla/év nagyon korrekt, az 5 misi garantált sem rossz, és ne felejtsük el, h. szeptemberben már 31 lesz Barnidge. Nem lepne meg egy 3. körös TE draft, tényleg nincs mögötte senki. Nulla.

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 10 éve
Csiriba San Francisco 49ers Ohio State Buckeyes 2 346 — settenke1976@gmail.com
Úgy hallottam, hogy további 3 évre írt alá cirka 4 milla/éves bérért. Valszeg egy ideig nem fogunk a draft elejéről idehozni valakit, max csak a végéről.
több mint 10 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 6 694 — Believelander
Annyira nincs Barni mögött senki, h. szinte kötelező lépés volt, így is kell majd draftolni valakit.

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 10 éve
Csiriba San Francisco 49ers Ohio State Buckeyes 2 346 — settenke1976@gmail.com
Browns are working on an extension with TE Gary Barnidge, per sources.
Béczkó
... és rá is bólintott, hosszabbítottunk vele
több mint 10 éve
Béczkó 1 264
Browns are working on an extension with TE Gary Barnidge, per sources.
több mint 10 éve
Bad 31 Cleveland Browns 984 — Medvedisznóember
Meyer? Szép álom 😕

Egyre jobb egybk., Erving a padon két meccs után !

The Browns have benched first-round rookie LG Cameron Erving, and Austin Pasztor will start in his place Week 14 against the 49ers.
Erving has made two starts and played heavy snaps the past three weeks. He had a low moment last week against the Bengals, getting absolutely annihilated by DT Geno Atkins, who welcomed Erving to the NFL by registering 13 combined QB hits and hurries. Pasztor has made 23 career starts.

így kell draftolni kéremszépen !
Joey Tribbiani
Én már csak röhögök ezen, nem is értettem mi a ráknak húztuk be egyáltalán, minek húzunk egyáltalán az első körben??? 😀 Shaltonról is olvastam valahol, hogy a 100. a DT/NT játékosok közt a PFF-ben, lehet persze, hogy rossz a taktika, és olyan stílusba kényszerítik ami nem fekszik neki, de a lényegen nem változtat :/ tuti ő is fog menni a süllyesztőbe!

http://therealbad31.deviantart.com/
több mint 10 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 6 694 — Believelander
Én mindenesetre azért jóval többet vártam tőle, egy Bitonio szintet legalább... Hogy lehet ennyire mellé scoutolni??? ezek passziánszozni járnak be az irodába? Rémisztő...

Azért vélek némi magyar vért felfedezni Pasztor kollégánk nevében, de lehet csak fura véletlen is
Csiriba
Én nem tudom mit vártam, a posztot és a játékost sem nagyon értettem már májusban sem (aztán persze megmagyaráztuk, miért is jó pick...). Viszont ha egyszer már behúztuk, akkor nem ültetjük le két gyengébb meccs után, főleg nem 2-10-es mérlegnél. Nem az lenne a lényeg, h. minél több éles meccsfelvétel legyen az első évesekről? Ugyanez Gilbert. Teljes agyfasz ami itt megy, ha bárki marad ebből a rezsimből értelmetlen lesz nézni a kövi szezont is 😕

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 10 éve
Csiriba San Francisco 49ers Ohio State Buckeyes 2 346 — settenke1976@gmail.com
Meyer? Szép álom 😕

Egyre jobb egybk., Erving a padon két meccs után !

The Browns have benched first-round rookie LG Cameron Erving, and Austin Pasztor will start in his place Week 14 against the 49ers.
Erving has made two starts and played heavy snaps the past three weeks. He had a low moment last week against the Bengals, getting absolutely annihilated by DT Geno Atkins, who welcomed Erving to the NFL by registering 13 combined QB hits and hurries. Pasztor has made 23 career starts.

így kell draftolni kéremszépen !
Joey Tribbiani
Én mindenesetre azért jóval többet vártam tőle, egy Bitonio szintet legalább... Hogy lehet ennyire mellé scoutolni??? ezek passziánszozni járnak be az irodába? Rémisztő...

Azért vélek némi magyar vért felfedezni Pasztor kollégánk nevében, de lehet csak fura véletlen is
több mint 10 éve
Joey Tribbiani Cleveland Browns 6 694 — Believelander
Meyer? Szép álom 😕

Egyre jobb egybk., Erving a padon két meccs után !

The Browns have benched first-round rookie LG Cameron Erving, and Austin Pasztor will start in his place Week 14 against the 49ers.
Erving has made two starts and played heavy snaps the past three weeks. He had a low moment last week against the Bengals, getting absolutely annihilated by DT Geno Atkins, who welcomed Erving to the NFL by registering 13 combined QB hits and hurries. Pasztor has made 23 career starts.

így kell draftolni kéremszépen !

AAFC Championships: 1946, 1947, 1948, 1949
NFL Championships: 1950, 1954, 1955, 1964
több mint 10 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 753 — capitaine du château de Vienne 1487
Haslámpa úr maj belekotor a zsebibe, ez még beférne neki Dublinból

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 10 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 015 — no es importante
Inkább várjuk meg Meyer eljövetelét
sutianap
hamarabb nyerunk nelkule superbowlt. Miert is jonne el egy iszonyat sikeres college csapattol egy ligautolso kilatastalan jateskosokkal es vezetoseggel rendelkezo csapathoz. Biztos nem ulnek at egy Bentleybol egy Trabantba, meg akkor is, ha a Trabival mehetek az autopalyan a Bentleyvel pedig tilos. Viszont az egyetlen ellenerv a penz lehet, mert mint tudjuk mindenkinek meg van az ara...
Csiriba
Nem hinném, hogy Meyer elhagyná rövid időn belül az OSU-t, bár néha a pénz tényleg nagy úr
kapitnono
igen, Meyer csak majdnem három millió dollárral keres többet jelenleg Pettine-nél

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
kapitnono New Orleans Saints Ohio State Buckeyes 10 211 — WHO DAT!!!!
Inkább várjuk meg Meyer eljövetelét
sutianap
hamarabb nyerunk nelkule superbowlt. Miert is jonne el egy iszonyat sikeres college csapattol egy ligautolso kilatastalan jateskosokkal es vezetoseggel rendelkezo csapathoz. Biztos nem ulnek at egy Bentleybol egy Trabantba, meg akkor is, ha a Trabival mehetek az autopalyan a Bentleyvel pedig tilos. Viszont az egyetlen ellenerv a penz lehet, mert mint tudjuk mindenkinek meg van az ara...
Csiriba
Nem hinném, hogy Meyer elhagyná rövid időn belül az OSU-t, bár néha a pénz tényleg nagy úr

több mint 10 éve
Csiriba San Francisco 49ers Ohio State Buckeyes 2 346 — settenke1976@gmail.com
Inkább várjuk meg Meyer eljövetelét
sutianap
hamarabb nyerunk nelkule superbowlt. Miert is jonne el egy iszonyat sikeres college csapattol egy ligautolso kilatastalan jateskosokkal es vezetoseggel rendelkezo csapathoz. Biztos nem ulnek at egy Bentleybol egy Trabantba, meg akkor is, ha a Trabival mehetek az autopalyan a Bentleyvel pedig tilos. Viszont az egyetlen ellenerv a penz lehet, mert mint tudjuk mindenkinek meg van az ara...
több mint 10 éve
sutianap Pittsburgh Steelers Pittsburgh Panthers 13 753 — capitaine du château de Vienne 1487
Inkább várjuk meg Meyer eljövetelét

Aki nem hiszi, annak utánajárnak
több mint 10 éve
r.baggio New York Giants UCLA Bruins 65 015 — no es importante
gondolom ez ilyen most mutasd meg mit tudsz vagy húzz anyádba dolog lesz.
kapitnono
bárcsak az edzőkre is vonatkozna ez az NFL-ben
baggio
Ezert jo az NCAAF, mert ott bukott edzo meg soha nem kapott munkat,
ulpianus
Ezért kéne kinevezni interim HC-nek Joker Phillips-t, itt most megmutathatná, hogy Kentucky-ban volt a hiba.
Höri
Kurt Ropert Muschamp már visszavitte South Carolina OC-nek

---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 10 éve
Höri Indianapolis Colts West Virginia Mountaineers 32 136 — bútor