Denver Broncos
49 feliratkozó
több mint 12 éve
Én sajnálom TT-t mert üde színfoltja a ligának, de legalábbis eléggé megosztó, viszont végre vége a hova megy vajon PM hisztériának, még egy hétig tuti minden róla fog szólni csak most már a Denverre és Tebow jövőjére fókuszálva aztán talán megnyugszanak a kedélyek és végre más feje is ott fog virítani ha felmegyek az nfl.com-raAmi meg a Manningesített Denvert illeti lehet, rosszul látom, de eddig a futunk 5x passzolunk 1x játékot o lineostúl mindenestül át kell alakítani. A satyekkal nem tudom, hogyan áll a Broncos, de a célpont csapat elég soványkának tűnik nekem és oké, hogy sok jó wr van a drafton, de ez így akkor sem valami acél.
Ennyit kockáztatni egy olyan irányítóért aki egy ütés után megint kidőlhet akár... (Biztosan jobban informáltak ott Denverben az állapotáról mint én). Hát lelkük rajta, de szerintem ez akkor is rizikós
több mint 12 éve
A "CSAK ő nyeri meg" és a "győzelemre tudja vezetni a csapatát magas százalékban a végén" között óriási a különbség...Hát nem is tudom, de kb. hetek óta állandóan ez az egy ismérvet tudtad felhozni amellett, h miért tartod őt jó QB-nak....OFF: Azért ez kicsit erős volt.vandeminekEzt kapja tőlem, aki ki akarja forgatni a szavaimat...
"Tebow nincs velük egy szinten, ez igaz, de 13 meccsből 8-at megnyert"
"csak Tebow nyerte meg azt a 8meccset"
Én nem mondtam, hogy CSAK ő nyerte meg. Viszont ebben a ligában a QB-nak írják be a győzelmet, a vereséget meg főleg, X év múlva a statisztikák mellett (fölött, helyett) csak ezt hozzák fel egy QB-nál, amikor elemzik...StormST
Na jó, én befejeztem, látom, h a tebowistákkal nem lehet mit kezdeni... elfogultak vagytok vele, de nagyon...soma80
Meg tudja oldani a végén, jobb százalékban, mint a legtöbb QB kb. Elway óta, ezt szerintem elég nehéz elvitatni. Hogy ehhez kell a csapata is? Persze, magának nem dobhat passzokat és nem is blokkolhat maga előtt, de azért elvenni tőle az érdemeket szerintem elég igazságtalan dolog...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
Pedig pont az ilyen lyukakat tudja Manning nagyon szépen befedni. Meg lehet nézni, milyen volt a 2012es Colts (az amúgy jobb) fala, illetve a korábbiak.Fal? Hetek óta azt kapjuk, hogy nincs falunk. Most akkor hogy is van? 😀jó de most lesz egy D# is mögötte.Farkymeg van fal meg futojatek meg ugy egyaltalan nem egyedul kene a meccs megnyereset megoldani.
mindegy ha szabanak ez nem szamit csak az h mi volt 5 evvel ezelott akkor lelke rajta 😀Fake
Szerintem egyébként messze nem lesz jó a falunk egy PM stílusú pocket QB-hez, pont ezért is félek, hogy hamar el fogják törni...StormST
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
Nem tebowisták, csak szurkolók. Kedvelnek egy játékost, és amikor a sokadik Megmondó Kapitány megmondja (akiknek megadatott az utólagos okoskodás hatalma), akkor bizony betelik a pohár.....különösen úgy, hogy nagyjából minden ellene felhozott vádat elismertek, csak ők nem lőnék az árokba rögtön, mert látnak benne potenciált. Mondom mindezt úgy, hogy Giants fan vagyok.lotus86Atyaég, mekkora hsz, köszönöm!
több mint 12 éve
nem kell félni, Manning mindig "duck and cover" típus volt 😛Fal? Hetek óta azt kapjuk, hogy nincs falunk. Most akkor hogy is van? 😀jó de most lesz egy D# is mögötte.Farkymeg van fal meg futojatek meg ugy egyaltalan nem egyedul kene a meccs megnyereset megoldani.
mindegy ha szabanak ez nem szamit csak az h mi volt 5 evvel ezelott akkor lelke rajta 😀Fake
Szerintem egyébként messze nem lesz jó a falunk egy PM stílusú pocket QB-hez, pont ezért is félek, hogy hamar el fogják törni...StormST
---
"Nincs igazság és nincs emberiség. Csak igazságok vannak és emberek." - Szerb Antal
több mint 12 éve
Nem tebowisták, csak szurkolók. Kedvelnek egy játékost, és amikor a sokadik Megmondó Kapitány megmondja (akiknek megadatott az utólagos okoskodás hatalma), akkor bizony betelik a pohár.....különösen úgy, hogy nagyjából minden ellene felhozott vádat elismertek, csak ők nem lőnék az árokba rögtön, mert látnak benne potenciált. Mondom mindezt úgy, hogy Giants fan vagyok.Hát nem is tudom, de kb. hetek óta állandóan ez az egy ismérvet tudtad felhozni amellett, h miért tartod őt jó QB-nak....OFF: Azért ez kicsit erős volt.vandeminekEzt kapja tőlem, aki ki akarja forgatni a szavaimat...
"Tebow nincs velük egy szinten, ez igaz, de 13 meccsből 8-at megnyert"
"csak Tebow nyerte meg azt a 8meccset"
Én nem mondtam, hogy CSAK ő nyerte meg. Viszont ebben a ligában a QB-nak írják be a győzelmet, a vereséget meg főleg, X év múlva a statisztikák mellett (fölött, helyett) csak ezt hozzák fel egy QB-nál, amikor elemzik...StormST
Na jó, én befejeztem, látom, h a tebowistákkal nem lehet mit kezdeni... elfogultak vagytok vele, de nagyon...soma80
több mint 12 éve
Figyelj én megértem, hogy most ez neked egy nagyon sz**r helyzet. Tebow-nak tényleg nem adták meg a minimális tiszteletet, megbecsülést sem. Hogy ez miért volt, nem tudhatjuk.Ezt kapja tőlem, aki ki akarja forgatni a szavaimat...Hát ezen csak kacagni tudok...OFF: Azért ez kicsit erős volt.vandeminek
Te egyébként hol láttad a "CSAK" szócskát? Olvasás, 1. osztály, szövegértelmezés, kb. 3. osztály........StormST
"Tebow nincs velük egy szinten, ez igaz, de 13 meccsből 8-at megnyert"
"csak Tebow nyerte meg azt a 8meccset"
Én nem mondtam, hogy CSAK ő nyerte meg. Viszont ebben a ligában a QB-nak írják be a győzelmet, a vereséget meg főleg, X év múlva a statisztikák mellett (fölött, helyett) csak ezt hozzák fel egy QB-nál, amikor elemzik...StormST
PM még ha csak 90%-os, akkor is bőven jobb képességű irányító mint Tebow. Ez van.
Somának pedig ugyanúgy igaza volt a győzelmekben, mert a denveri védelemnek legalább akkora szerepe volt mint TT-nek, mégis csak TT van emlegetve.
touchdown..... touchdown, bears!!
több mint 12 éve
Fal? Hetek óta azt kapjuk, hogy nincs falunk. Most akkor hogy is van? 😀meg van fal meg futojatek meg ugy egyaltalan nem egyedul kene a meccs megnyereset megoldani.Peyton utolsó 6 meccse a Chargers ellen asszem 1 W-t hozott neki. Lássuk mit tud. 😀szabajó de most lesz egy D# is mögötte.Farky
mindegy ha szabanak ez nem szamit csak az h mi volt 5 evvel ezelott akkor lelke rajta 😀Fake
Szerintem egyébként messze nem lesz jó a falunk egy PM stílusú pocket QB-hez, pont ezért is félek, hogy hamar el fogják törni...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
meg van fal meg futojatek meg ugy egyaltalan nem egyedul kene a meccs megnyereset megoldani.jó de most lesz egy D# is mögötte.Farkyjaja. szakadni fogunk a rohogestol amikor 2x leszivtok 40 ponttal a broncostol 😀FakePeyton utolsó 6 meccse a Chargers ellen asszem 1 W-t hozott neki. Lássuk mit tud. 😀szaba
mindegy ha szabanak ez nem szamit csak az h mi volt 5 evvel ezelott akkor lelke rajta 😀
több mint 12 éve
jó de most lesz egy D# is mögötte.Peyton utolsó 6 meccse a Chargers ellen asszem 1 W-t hozott neki. Lássuk mit tud. 😀szabaKárörvendeni ér? 😀szabajaja. szakadni fogunk a rohogestol amikor 2x leszivtok 40 ponttal a broncostol 😀Fake
Hungarian Indianapolis Colts Fan Club I'll always be a Colt. Always! - Peyton Manning
több mint 12 éve
Hát nem is tudom, de kb. hetek óta állandóan ez az egy ismérvet tudtad felhozni amellett, h miért tartod őt jó QB-nak....Ezt kapja tőlem, aki ki akarja forgatni a szavaimat...Hát ezen csak kacagni tudok...OFF: Azért ez kicsit erős volt.vandeminek
Te egyébként hol láttad a "CSAK" szócskát? Olvasás, 1. osztály, szövegértelmezés, kb. 3. osztály........StormST
"Tebow nincs velük egy szinten, ez igaz, de 13 meccsből 8-at megnyert"
"csak Tebow nyerte meg azt a 8meccset"
Én nem mondtam, hogy CSAK ő nyerte meg. Viszont ebben a ligában a QB-nak írják be a győzelmet, a vereséget meg főleg, X év múlva a statisztikák mellett (fölött, helyett) csak ezt hozzák fel egy QB-nál, amikor elemzik...StormST
Na jó, én befejeztem, látom, h a tebowistákkal nem lehet mit kezdeni... elfogultak vagytok vele, de nagyon...
több mint 12 éve
Ez hülyeség, Saintsbe nem kéne PM, mert akkor verhetnénk a fejünket a falba, hogy minek költünk annyit a fal belsejére. 😀Újabb általánosítás......szóval kell ő a Chargersbe is? 😉lotus86Ahelyett, hogy a hiányposztokat töltenénk be...áh, bele sem megyek.PM mindenhol hiányposzt. 😀szaba
Csalódtam...JC6
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
sirni fogsz.Peyton utolsó 6 meccse a Chargers ellen asszem 1 W-t hozott neki. Lássuk mit tud. 😀szabaKárörvendeni ér? 😀szabajaja. szakadni fogunk a rohogestol amikor 2x leszivtok 40 ponttal a broncostol 😀Fake
több mint 12 éve
Ezt kapja tőlem, aki ki akarja forgatni a szavaimat...OFF: Azért ez kicsit erős volt.vandeminekKönyörgöm, felejtsük már el ezt a "csak Tebow nyerte meg azt a 8meccset" szöveget. Azért rajta kívül ott volt még a pályán a D is, illetve az Offense sem csak belőle állt....soma80Hát ezen csak kacagni tudok...
Te egyébként hol láttad a "CSAK" szócskát? Olvasás, 1. osztály, szövegértelmezés, kb. 3. osztály........StormST
"Tebow nincs velük egy szinten, ez igaz, de 13 meccsből 8-at megnyert"
"csak Tebow nyerte meg azt a 8meccset"
Én nem mondtam, hogy CSAK ő nyerte meg. Viszont ebben a ligában a QB-nak írják be a győzelmet, a vereséget meg főleg, X év múlva a statisztikák mellett (fölött, helyett) csak ezt hozzák fel egy QB-nál, amikor elemzik...
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
szaba
10 460
Peyton utolsó 6 meccse a Chargers ellen asszem 1 W-t hozott neki. Lássuk mit tud. 😀Kárörvendeni ér? 😀szabajaja. szakadni fogunk a rohogestol amikor 2x leszivtok 40 ponttal a broncostol 😀Fake
több mint 12 éve
OFF: Azért ez kicsit erős volt.Hát ezen csak kacagni tudok...Én nem kezelek senkit semmilyen szinten...Könyörgöm, felejtsük már el ezt a "csak Tebow nyerte meg azt a 8meccset" szöveget. Azért rajta kívül ott volt még a pályán a D is, illetve az Offense sem csak belőle állt....soma80
Van egy szituáció, amit egyesek kívülről tök könnyen bírálnak, de érdekelne, hogy ha belülről kéne nézniük, akkor mennyire lennének magabiztosak...
Jelen pillanatban 31 olyan csapat van a ligában, akik nem SB címvédők, így mindnek van oka a javításra. Ha pl. BB mondta volna azt, hogy szerinte úgy lesz a Pats-nek a legnagyobb esélye a SB megnyerésére, hogy odaviszi PM-et, akkor mi lett volna? Vagy ha Stafford-ot cseréli le a Lions? Esetleg Brees-t a Saints? Stb. "Ha esélyed van egy ilyen kaliberű QBra akkor be kell vállalni, lényegtelen ki van mögötte."
Tebow nincs velük egy szinten, ez igaz, de 13 meccsből 8-at megnyert a 2011-es szezonban, közte egyet a PO-ban, ahol a Broncos nem járt 6 éve. Ezek után lehet, hogy kívülről könnyűnek tűnhet a döntés, de szerintem meg gecire nem az és egyáltalán nem annyira automatikusan jó, mint azt sokan gondolják...StormST
Te egyébként hol láttad a "CSAK" szócskát? Olvasás, 1. osztály, szövegértelmezés, kb. 3. osztály........StormST
touchdown..... touchdown, bears!!
több mint 12 éve
Szuper LOL! 😀 😀 😀 😀 😀 😀Manning felnőtt!a Patriots elleni meccset mégis úgy fogják majd beharangozni, hogy "Brady vs. Manning csata"jjncaaez egyértelmű. Médiának ez kell, hangzatos szalagcímek.... 😊soma80
Csikóból Vadló lett! 😀Bruce
„Elmehetsz több pénzért játszani meg ilyenek, de ha minden héten vesztesz elég nyomorultul érzed majd magad. Itt akarok maradni, nyerni akarok, segíteni akarok a csapatnak és továbbra is jó és megbízható játékosnak maradni." - Rob Ninkovich
több mint 12 éve
Manning felnőtt!ez egyértelmű. Médiának ez kell, hangzatos szalagcímek.... 😊soma80Azért rajta kívül ott volt még a pályán a D is, illetve az Offense sem csak belőle állt....soma80a Patriots elleni meccset mégis úgy fogják majd beharangozni, hogy "Brady vs. Manning csata"jjncaa
Csikóból Vadló lett! 😀
több mint 12 éve
Törölt felhasználó
Kárörvendeni ér? 😀szabajaja. szakadni fogunk a rohogestol amikor 2x leszivtok 40 ponttal a broncostol 😀
több mint 12 éve
Hát ezen csak kacagni tudok...Könyörgöm, felejtsük már el ezt a "csak Tebow nyerte meg azt a 8meccset" szöveget. Azért rajta kívül ott volt még a pályán a D is, illetve az Offense sem csak belőle állt....soma80Azért remélem, hogy még kötözködés szintjén sem gondolod komolyan, hogy Brady-t, Manninget és Tebow-t egyszintű QB-ként kezeled!TalluÉn nem kezelek senkit semmilyen szinten...
Van egy szituáció, amit egyesek kívülről tök könnyen bírálnak, de érdekelne, hogy ha belülről kéne nézniük, akkor mennyire lennének magabiztosak...
Jelen pillanatban 31 olyan csapat van a ligában, akik nem SB címvédők, így mindnek van oka a javításra. Ha pl. BB mondta volna azt, hogy szerinte úgy lesz a Pats-nek a legnagyobb esélye a SB megnyerésére, hogy odaviszi PM-et, akkor mi lett volna? Vagy ha Stafford-ot cseréli le a Lions? Esetleg Brees-t a Saints? Stb. "Ha esélyed van egy ilyen kaliberű QBra akkor be kell vállalni, lényegtelen ki van mögötte."
Tebow nincs velük egy szinten, ez igaz, de 13 meccsből 8-at megnyert a 2011-es szezonban, közte egyet a PO-ban, ahol a Broncos nem járt 6 éve. Ezek után lehet, hogy kívülről könnyűnek tűnhet a döntés, de szerintem meg gecire nem az és egyáltalán nem annyira automatikusan jó, mint azt sokan gondolják...StormST
Te egyébként hol láttad a "CSAK" szócskát? Olvasás, 1. osztály, szövegértelmezés, kb. 3. osztály........
THIS ONE'S FOR PAT!!!!!!!!
több mint 12 éve
Újabb általánosítás......szóval kell ő a Chargersbe is? 😉Ahelyett, hogy a hiányposztokat töltenénk be...áh, bele sem megyek.PM mindenhol hiányposzt. 😀szaba
Csalódtam...JC6
több mint 12 éve
Na muszáj lesz vennem egy Mann inget és felszállni a bandwagonra 😕
több mint 12 éve
ez egyértelmű. Médiának ez kell, hangzatos szalagcímek.... 😊Azért rajta kívül ott volt még a pályán a D is, illetve az Offense sem csak belőle állt....soma80a Patriots elleni meccset mégis úgy fogják majd beharangozni, hogy "Brady vs. Manning csata"jjncaa