Denver Broncos
49 feliratkozó
több mint 4 éve
Nem szokásom, de most mondok valami pozitívat. Nézzétek meg 2016-ot, Siemiant Kubiakkal. Egy jó edző sokat tud segíteni a QB-nak. Nekünk Kubiak óta 2 nagyon szar edzőnk volt Kókler és tremendousjob személyében, ha a QB fronton nem is nagyon lesz előrelépés, HC poszton van változás.
És mindig van lejjebb, de a kóklert és tremendousjobot alulmúlni tényleg nagy kihívás, mint HC jmd jobb volt náluk... Ettől még Hackett nem automatikusan jobb náluk, de esély még van rá, hogy így lesz lehet több is, minthogy az idei QB classból beletalálunk egy franchise QB-ba...
Ezt a tavalyi évet mondjuk nem fogom megbocsájtani Patonnak, hogy a losing seasont még arra sem tudta felhasználni, hogy információt gyűjtsön kulcsjátékosokról, mert valamiért fontosabb, hogy 5-11 helyett 7-10 legyen, minthogy a középtávon maradókról tisztább képet lássunk, és egyelrőe van egy OCként gondolkozó HC-nk egy DC-ként gondolkozó HC helyett, de legalább van változás. 1 évvel később mint kellett volna, de volt. Most QB fronton is 1 éves késsésben vagyunk, de ha 2 éves késés lesz belőle, azért számít, hogy miért és hogyan. Ha hozunk egy Bridgewater-klónt (mariota, trubi) nagyon elkeseredek. Ha arra várunk hogy Rodgers FA lesz jövőre, nem örülök. De ha mondjuk beátrazunk több jövő évi első körös pickből és elpuntoljuk az idei szezont, akkor ökölbe szorított ánusszal túlélek addig, csak az tényleg az utolsó lehetőség lenne Patonnak. Ha nem szerzünk jövő évi pickeeket, és QB-t se, ugyanez, utolsó esély Patonnak, csak akkor egyáltalán nem bízok majd benne hogy sikerül, aztán mehet a vitrinbe az első körös A+ TE vagy A+ RB vagy A+ iOL, ha jövőre se leszünk könnyebb helyzetben QB-t találni csak pislogunk amikor Rodgers könnyes szemmel bejelenti, hogy visszavonul vagy hogy hosszabbít a tundrán...
De akármi miatt is halasztjuk még 1 évvel későbbre azt a döntést, amit tavaly kvára meg kellett volna hozni, bizonyítottan szar QB-t mint mariota, trubi ne hozzunk. Lock ahogy most fest, valszeg szar lesz. Mariota és Trubi sokkal biztosabban szar lesz. Az hogy Lock lehet hogy még náluk is szarabb lenne, kurvára nem érdekel. Sőt, ha már lúd legyen kövér, ha már losing season inkább top3 pick legyen mint 1/9-10.
Bár ugye 1/5-ben is megoldottuk hogy ne hozzunk QB-t meg is magyaráztuk, hogy miért A+. Csak ugye ugyanolyan losing team maradtunk
Illetve továbbra is azt mondom, hogy Patont nem olvassák jól Allbrighték, emlékezzünk a HC választásra, a tuti Quinn, ha lesz 2. kör nagyon esetleg Hackett, mint harmadik-negyedik név, de csakis azért hogy ne csak feka edzők idejét raboljuk fölöslegesen...
A Rodgers részt elhiszem, a draft stratégia szerintem a legvégéig titok marad, és ha nem jön QB, ennek az elpuntolás véleménynek akkor se lesz köze Paton álláspontjához. Szerintem PS2 is teljes titok volt, amíg ki nem választottuk, de lehet csak én éltem túlzottan bele magam, hogy elérhető Mac Jones...
Ettől még kinézem Patonból hogy valami mariotával vagy trubival akarja eladni a következő szezont, és az végleg be is fogja őt árazni nálam, de ebbe a 3 dologba kapaszkodk
- a QB választás elpuntolását lehet úgy is csinálni, hogy jobb esélyünk legyen jövőre választani mint idén (amúgy ebben hiszek legkevésbé, pedig lehet ennek örülnék legjobban)
- ez a 4. körös Eleby csak teória simán jöhet valamelyik 1. körbe várt QB valahol. Szerintem minimum szóban van mindegyik, legfeljebb úgy gondolják majd nem elég biztos talentek, mint Josh Allen vagy Mac Jones, de ezt most még nem tudhatják Allbrighték. Mivel nyomokban tényt is tartalmaz, könnyű abba a hibába esni, hogy mindent igaznak hiszünk belőle, de kizárt hogy máris végleges bigboardunk legyen
- Hackettel még Lock is lehet goodenough Vagy Mariota. Vagy más nem sexy név. Siemian 2016-os szezonját most MVP-nek éreznénk 5 év "éhezés" után... pedig valójában nem hszem hogy jobb játékos mint Keenum, Flacco, Lock vagy akár bH2O
Nem azt akarom mondani, hogy minden rendben lesz, de a szkepticizmus oka a korábbi rossz döntések hosszú sora, nem egy-egy ilyen tweet.
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 4 éve
De mibe találnánk bele, ha nem csinálunk semmit ??Az a baj, hogy ezzel csak tologatjuk magunk előtt a szart. Nem tudom miért nem tudunk beleállni egy döntésbe, legyen az draft vagy trade. Ugyan azt játszuk minden évben, reménykedve benne, hogy egyszer talán beletalalunk.Rapoport: "Aaron Rodgers will be a Green Bay Packer or a Denver Bronco in the near future, no other options on the table. The Packers is very optimistic about bring him back. The Broncos always been the other option on Rodgers mind. The decision will be public in the coming days."Ez aztán valóban nagyon agresszív lépés lenne, ha ez megtörténik én tökön szúrom magam...
Vége lehetne már.
Továbbá egy Packers insidertől/beatwritertől: "The most likely scenario is the Packers won't let Rodgers go, so he is coming back without a contract extension for his final year and will enter the the free agency next year. The Packers will get good comp picks in 2024 and earn a last chance to win the Super Bowl in the Rodgers era."
Ez esetben még egy év szappanopera...
Allbright szerint Rodgers visszamegy a Packersbe, mi meg Mariota/Trubisky-t hozzuk versenyezni Lockkal, esetleg még egy 3-4. kört ellövünk Eleby-re, és jövőre puntoljuk a QB döntést.
Cruyffista
Vonster
roberto23
Én megvárom a draftot, s csak eztán hagyok fel ezzel a sporttal.. 😛
De őszintén megmondom, minden esetben, amikor egy nőre elkezdtem várni, végül elvesztettem mindent… Várni semmi értelme.. Huzzunk egy kiskezű, alacsony, nem mobilis, rosszul olvasó, zsebet nem érző qb-t, akiből nem lesz semmi, de az is jobb, mint ez a várakozástéboly..
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 4 éve
Az a baj, hogy ezzel csak tologatjuk magunk előtt a szart. Nem tudom miért nem tudunk beleállni egy döntésbe, legyen az draft vagy trade. Ugyan azt játszuk minden évben, reménykedve benne, hogy egyszer talán beletalalunk.Rapoport: "Aaron Rodgers will be a Green Bay Packer or a Denver Bronco in the near future, no other options on the table. The Packers is very optimistic about bring him back. The Broncos always been the other option on Rodgers mind. The decision will be public in the coming days."Ez aztán valóban nagyon agresszív lépés lenne, ha ez megtörténik én tökön szúrom magam...
Vége lehetne már.
Továbbá egy Packers insidertől/beatwritertől: "The most likely scenario is the Packers won't let Rodgers go, so he is coming back without a contract extension for his final year and will enter the the free agency next year. The Packers will get good comp picks in 2024 and earn a last chance to win the Super Bowl in the Rodgers era."
Ez esetben még egy év szappanopera...
Allbright szerint Rodgers visszamegy a Packersbe, mi meg Mariota/Trubisky-t hozzuk versenyezni Lockkal, esetleg még egy 3-4. kört ellövünk Eleby-re, és jövőre puntoljuk a QB döntést.
Cruyffista
Vonster
„History is a set of lies agreed upon.”
“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 4 éve
Rapoport: "Aaron Rodgers will be a Green Bay Packer or a Denver Bronco in the near future, no other options on the table. The Packers is very optimistic about bring him back. The Broncos always been the other option on Rodgers mind. The decision will be public in the coming days."Ez aztán valóban nagyon agresszív lépés lenne, ha ez megtörténik én tökön szúrom magam...
Vége lehetne már.
Továbbá egy Packers insidertől/beatwritertől: "The most likely scenario is the Packers won't let Rodgers go, so he is coming back without a contract extension for his final year and will enter the the free agency next year. The Packers will get good comp picks in 2024 and earn a last chance to win the Super Bowl in the Rodgers era."
Ez esetben még egy év szappanopera...
Allbright szerint Rodgers visszamegy a Packersbe, mi meg Mariota/Trubisky-t hozzuk versenyezni Lockkal, esetleg még egy 3-4. kört ellövünk Eleby-re, és jövőre puntoljuk a QB döntést.
Cruyffista
több mint 4 éve
Rapoport: "Aaron Rodgers will be a Green Bay Packer or a Denver Bronco in the near future, no other options on the table. The Packers is very optimistic about bring him back. The Broncos always been the other option on Rodgers mind. The decision will be public in the coming days."Vége lehetne már.
Továbbá egy Packers insidertől/beatwritertől: "The most likely scenario is the Packers won't let Rodgers go, so he is coming back without a contract extension for his final year and will enter the the free agency next year. The Packers will get good comp picks in 2024 and earn a last chance to win the Super Bowl in the Rodgers era."
Ez esetben még egy év szappanopera...
Allbright szerint Rodgers visszamegy a Packersbe, mi meg Mariota/Trubisky-t hozzuk versenyezni Lockkal, esetleg még egy 3-4. kört ellövünk Eleby-re, és jövőre puntoljuk a QB döntést.
több mint 4 éve
Natural talentben nálam is jobb Cousins, de Jimmy G rendszerfit ahhoz amit Hackett meg akar valósítani és olcsóbb a fizuja, Cousins meg elit futójátékkal maga mellett nem jutott sehova és sokkal többet keres (40 millio körül). Ez csak automatikus hosszabbítással érné meg ha pickeket is belevesszük, tehát páros lábbal bele kell állni. Ahhoz meg nem elég jó. Mayfield elemzéseitől elmegy minden kedvem, nem tudom mi történt vele az ígéretes kezdése után, de a Brownsnál jól látják hogy meg kell versenyeztetni.A Packers terve hogy kitömi Rodgerst rekordpénzzel még sok évig és Love-ot cserélik, csak ligán belül nagyon lenézik a srácot hírek szerint. Nálunk Hackett miatt felmerülhet mert dolgozott vele. De míg az FA-k közül lehet válogatni stílusra kivel működhet legjobban a rendszer, van mindenkinél egy nagy minta, addig róla semmit nem tudni, csak azt hogy prospectnek nem volt hűde és a Packersnél nem bíznak benne. Ezért örülnék neki kevésbé.
A "punt it for 2023" döntés QB fronton elképesztően idegörlő lenne, de legalább nem köteleződünk el egy valószínűsíthető bukta mellett komoly pickért és/vagy nagy capért. Bár ha megvan Az embere a drafton akkor az 1/9 is belefér (szurkolói reakció tekintetében nem mindegy ki az, lenne olyan akinél sírnánk, lenne akinél bizakodnánk). De szerintem ha meglenne, nem Rodgersékat kergetnénk.
több mint 4 éve
Kirk sztem mozdíthatatlan, de nálam is jobb, mint Jimmy G. Én Teddy újraigazolásnál is eret vágok, nála már csak Wentztől fázok jobban.Mayfield is marad a seggén, de ha jönne én örülnék neki.
Az FA-ról Winstonnak örülnék egy 1 éves prove it deallel, de Mariota miatt sem sírnék.
A prospectek között még nem néztem szét, majd a draft közeledtével ott is okoskodok.
Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 4 éve
Csak Jimmy G-t ne, akkor felmondok
NFL : Denver Broncos / NCAA : Oregon Ducks, BYU, Penn State, Iowa / Peyton Manning, Marcus Mariota
Soccer : Arsenal, Levante, Lazio, Millwall, Stuttgart / National Teams : HUN, ESP
NBA : Mavericks [Doncic] / NHL : Ducks, Maple Leafs / MLB : Twins, Astros
F1 : Lewis Hamilton / MotoGP : Marc & Alex Marquez, Pedro Acosta (és igazából mindenki más) / NASCAR : #22 Joey Logano
Cycling : Pogacar, Meintjes, Valter, Quintana, Contador, Cras, Juan Ayuso
Darts : Nathan Aspinall, Chris Dobey, Gerwyn Price
UFC : Justin Gaethje, Cody Garbrandt, Nate Diaz, Brandon Moreno
Euroleague : Valencia Basket / Tennis : Federer, Alcaraz
több mint 4 éve
Nálam Cousins >> Jimmi G. De Mayfieldben is nagyobb plafont látok, így neki is jobban örülnék... Heinicke, Foles nálam az elengedem a sportot kategória, mondjuk TBW-nél is el kellett volna engednem szóval nem igérek semmit...Újonc QB-k kapcsán még nincs kiforrot véleményem. Ha hiszünk bennük inkább reacheljük be 1/9-cen, mint kockáztassuk, hogy lemaradunk róla, annyit nem ér az A+ grade. Ellenben ha nem válik be, inkább egy első kör vége második kör menjen a kukába, mint az 1/9.
Lockban se lehetett nagy a bizalom ha kockáztattunk vele, most hogy fél lábbal a koporsóban, jobb is, hogy csak a másodkban jött, persze eddig sokra nem mentünk vele, hogy jött egy Fant is mellé, de az ugye hátratrade volt, 1/9-ben lehet bent jobb játékos is.
Jordan Love? Ennek van vmi alapja, vagy csak Hackett miatt került a lisátra? Elég nagy bohócot csinálnának magukból, ha 2 év után eltrade-elik, főleg hogy nincs trade értéke
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 4 éve
Ha már 10 nap múlva FA piac és lassan jönnek a QB trade-ek is, csak hogy ne utólag menjen az értékelés:A+: Aaron Rodgers, Watson jogilag tisztán, Willis/Corral második körben/első körbe felcserével
Boldogság: Wilson, Matt Ryan, bármelyik másik QB második körben/első körbe felcserével
Meh, de értem: Jimmy G, bármelyik FA olcsón 1 évre, Heinicke/Foles hátsó körös pickért (egy év van a szerződésükből olcsó fizuval tehát ugyanaz), Lock QB1
Bálnafos: Cousins, Corral/Willis 1/9-en, Jordan Love
Elengedem ezt a sportot: Mayfield, Wentz, bármelyik másik QB 1/9-en, bármelyik FA 2+ éves deallel
több mint 4 éve
A liga 32 csapatának scoutjai és executive-jai nekünk szavazták meg az év legjobb draft classa díjat. Lassan kell egy új vitrin.Aplusz 😅
Cruyffista
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 4 éve
A liga 32 csapatának scoutjai és executive-jai nekünk szavazták meg az év legjobb draft classa díjat. Lassan kell egy új vitrin.
több mint 4 éve
Hackett azt mondja 3 legfontosabb dolog a QB kiválasztásnál a pontosság, keménység, és az intelligencia. ezzel (ha nem altat) Willist és Strongot lényegében kizárhatjuk a rookie-k közül. Pickett is necces azért toughnessben, kicsit pontosságban is, szereti aluldobni az elkapot, a kicsi keze korlatozza. Corral, Ridder, Howell akik ezeknek megfelelnek. Ridder ball placementje rosszabb mint a statjai mutatják, ő igazáből értelmezhetetlen mint első körös prospect de megfelelni talán megfelel ezeknek. Ahogy pl Jimmy G is ligán belül. Ellenben mondjuk peldaul Cousins, Mayfield, Bridgewater, Jordan Love, Mariota, Heinicke esetében tudnék legalább egy szempontot mondani ahol úszik a sztori. A pontossag es az intelligencia szerencsere Wentzet is kizarja ha felmerult volna barkiben.Ez eredetileg 4 volt csak ezek szerint valamelyik forrásnak az egyik nem volt fontos.
Cruyffista
"I think for a quarterback, the most important thing, they have to be tough," Hackett said. "They have to be tough -- mental and physical. The stresses they go through, just being able to stand in front of so many different people. Then you look at the physical aspect of it, to be able to take hits. Because even if it's perfect, you're going to be hit and it's a long season. So it's that form of toughness and then intelligence. The ability to be able to call a play. We have long play calls and to be able to understand the different defenses you're going to do to get yourself into a perfect play. And then accuracy. Those are kind of the three top ones. And then if you're lucky, you get an athletic guy, too. But really, those are the four things that we look for in a quarterback with a lot of other things that kind of go into it."
www.cbssports.com/nfl/news/nfl-insider-notes-packers-aaron-rodgers-and-davante-adams-plans-bucs-post-brady-move-latest-from-combine/
Tehát sorrendben
1.) keménység (mind mentális mind fizikai)
2.) intelligencia (játékhívás, védelmek megértése, ilyen szempontból még ARod is intelligensnek számíthat, annak ellenére hogy amúgy buta mint a tök)
3.) pontosság
4.) atletikusság
Bár az utolsót már csak úgy mondta, hogy ha szerencsés vagy, még atletikus is (mert - ezt én teszem hozzá - olyan hogy mind a 4-et olyan úgyse lesz...)
Szerkesztette: Black_Adder
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 4 éve
Asztakurva…So. We’ re going to be agressive.Oh várj, mindjárt jobb színbe helyezem őket neked:
GM George Paton on the qb position..
Csak jelzem, hogy ki lett mondva idén is. De idén nem szopom be. Azonban ha ezek után hoznak egy Trubisky-Dalton-Foles konzorciumot, felgyújtom a gamepass előfizetésemet…
Zalán
George Paton said Teddy Bridgewater is an option. The new coaches like him.
— Zac Stevens (@ZacStevensDNVR) March 1, 2022
nem tudom mit gyújtanék fel, de lehet mindent, mindent is...
Black_Adder
Végül is !? A tavalyi agresszivitás jó lesz idén is.. 🙈
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 4 éve
Hackett azt mondja 3 legfontosabb dolog a QB kiválasztásnál a pontosság, keménység, és az intelligencia. ezzel (ha nem altat) Willist és Strongot lényegében kizárhatjuk a rookie-k közül. Pickett is necces azért toughnessben, kicsit pontosságban is, szereti aluldobni az elkapot, a kicsi keze korlatozza. Corral, Ridder, Howell akik ezeknek megfelelnek. Ridder ball placementje rosszabb mint a statjai mutatják, ő igazáből értelmezhetetlen mint első körös prospect de megfelelni talán megfelel ezeknek. Ahogy pl Jimmy G is ligán belül. Ellenben mondjuk peldaul Cousins, Mayfield, Bridgewater, Jordan Love, Mariota, Heinicke esetében tudnék legalább egy szempontot mondani ahol úszik a sztori. A pontossag es az intelligencia szerencsere Wentzet is kizarja ha felmerult volna barkiben.
több mint 4 éve
Na ezzel a hírrel rögtön paprikásabban indul a reggel. 😃So. We’ re going to be agressive.Oh várj, mindjárt jobb színbe helyezem őket neked:
GM George Paton on the qb position..
Csak jelzem, hogy ki lett mondva idén is. De idén nem szopom be. Azonban ha ezek után hoznak egy Trubisky-Dalton-Foles konzorciumot, felgyújtom a gamepass előfizetésemet…
Zalán
George Paton said Teddy Bridgewater is an option. The new coaches like him.
— Zac Stevens (@ZacStevensDNVR) March 1, 2022
nem tudom mit gyújtanék fel, de lehet mindent, mindent is...
Black_Adder
több mint 4 éve
So. We’ re going to be agressive.Oh várj, mindjárt jobb színbe helyezem őket neked:
GM George Paton on the qb position..
Csak jelzem, hogy ki lett mondva idén is. De idén nem szopom be. Azonban ha ezek után hoznak egy Trubisky-Dalton-Foles konzorciumot, felgyújtom a gamepass előfizetésemet…
Zalán
George Paton said Teddy Bridgewater is an option. The new coaches like him.
— Zac Stevens (@ZacStevensDNVR) March 1, 2022
nem tudom mit gyújtanék fel, de lehet mindent, mindent is...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 4 éve
So. We’ re going to be agressive. GM George Paton on the qb position..
Csak jelzem, hogy ki lett mondva idén is. De idén nem szopom be. Azonban ha ezek után hoznak egy Trubisky-Dalton-Foles konzorciumot, felgyújtom a gamepass előfizetésemet…
"I love this sport. I hate this sport."
több mint 4 éve
Vance Joseph megtanította őt reggelizni...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 4 éve
Gordon valószínű marad😄😂Beszélgetni jól tud, futni so-so, fumble-öket meg sajnos eddigi karrierje során nem sikerült kiheverni, szóval nagy az öröm. 😀
Paton szeretné, ha maradna, és elvileg jól sikerült a beszélgetés kettejük között (“had a really good conversation”)
noflyzone
több mint 4 éve
Gordon valószínű marad😄😂Paton szeretné, ha maradna, és elvileg jól sikerült a beszélgetés kettejük között (“had a really good conversation”)
[color][/color]NFL: San Francisco 49ers, Denver Broncos
Soccer: Manchester City
NBA: Denver Nuggets, Sacramento Kings, OKC, Los Angeles Clippers
NHL: Colorado Avalanche
Formula-1: Fernando Alonso, Max Verstappen
Tennis: Rafael Nadal
több mint 4 éve
Matt Ryant nehezebb építeni, mint csapatot köré. Lehet mondani, hogy a Falconsnak ez évek óta nem siekrült, de nekünk meg évek óta nem sikerült QB-t építeni a csapatba. Ők 7-10 úgy hogy a QB már meg van, csak minden más kell hozzá - btw ez azért túlzás, de mindegy - mi 7-10 vagyunk úgy, hogy már csak egy QB kell hozzá - btw ez még erősebb túlzás - abszolút nem érzem, hogy ők olyan rosszul állnak, hogy inkább árverezzenek el mindent, mi meg olyan jól, hogy final push a Super Bowlért és mindenki ide akar jönni.A szomszéd 7-10 csapata semmit nem ér, mindenkit el kell adniuk apróért, a mi 7-10-es csapatunk 1 lépésre a SB-tól...Abban igazad lehet, hogy amit írtam csomag az olcsó érte és ennél drágább lenne, de azért a Falcons Ryannel volt 7-10, mi pedig hozzá képest bohócokkal. És nem is csak ez a különbség, hanem hogy tavaly 1/4-en húztak, mi 1/9-en, előtte két évben is kb egymás után húztunk. Zsinórban 4 év. És a Raiders/Chargers (mint 3. erő) jobb csapat, mint a tavalyi Saints és Panthers.
Black_Adder
Továbbá ha mi idehozzuk Ryan-t, még mindig költhetünk pénzt minőségi játékosokra, ha jövő évi pickekből álló csomagot küldünk érte ugyanolyan pickekkel etősíthetünk egy szintekkel jobb rostert. Most az hogy ez SB esélyes vagy nem, azt nem tudom, de hogy ha a tavalyi csapatba belerakjuk Ryan-t akkor PO-ban vagyunk, erre sok pénzt mernék tenni. És akkor tegyük hozzá, hogy coaching upgrade is várható nálunk.
Cruyffista
Sőt van egy olyan érzésem, hogy ha fordítva állnánk, akkor olyan felvetések jönnének, hogy hozzuk PS2-t, Suttont és Patrickot egy 2+3-ért csomagban, mert nekik úgyincs QB-juk úgysem érdemes semmit csinálniuk míg az nincs, csak tankolni pickekből, hátha valamelyikből beletalálnak egyet.
Persze cap szempontjából jobban állunk ez tény. De ahogy mi sem dobtuk be a törölközőt tavaly, sőt még csak nem is a magasabb plafonú Lockkal kezdtünk hanem a magasabb padlójú Bridgewaterrel, úgy a Falcons se fogja.
Hogy be kéne-e vagy sem az más kérdés. Annyira nem ismerem a helyzetet, hogy tudjam mit gondolnék Falcons fanként. Nekünk tavaly el kellett volna engedni a szezont. De az is egy dolog, ohgy elengeded a szezont, és nem költöd el a capet, hanem átgörgeted, nem hozol 1 éves szerződéseket, hanem olyan távúakat, hogy mire PO push jön, még akkor is legyen, etc, etc. De hogy mit teszek pénzé, na az biztos nem Ryannel kezdődne. És most vonatkoztassunk el attól, hogy mit jelent Ryan a franchsie számára. Egy Ryan kaliber QB, akiben még lehet 3 év, az keeper. 2 év alatt a sivatag helyére is lehet csapatot építeni és a 3. évben már bármi lehet a cél. Igazából bármilyen helyzeből az lenne az elvárásom, hogy 3. évre legkésőbb PO, de ha meg van hozzá a QB, akkor ez egy nagyon könnyű elvárás. Elengedheted ha meg van az utódja, ahogy elengedheted Manninget, ha zsákban van Lock, akkor is ha PFM utolsó 4 éve sikeresebb lett mint Lock pályafutása, de Ryan mögött ki van? Senki. És a jövő évi 1. kör is egy senki egyelőre, de még az idei 1/9 is. Nem lehetne tervezni vele, nem tudom ki lesz bent. Ha nem így lenne, nem is kéne nekünk se Ryan, hanem az idei 1/9 valaki QB vagy a jövő évi 1. körös valaki QB kéne.
Ha lenne egy 7-10 csapatunk Matt Ryannel senki nem akarná elküldeni Ryant, legfeljebb mindenki mást, és 1 de max 2 év alatt csapatot építeni köré, akkor is, ha ez előtte nem sikerült. Tavaly szeptember sem vetette vissza a PO reményeket, hogy tavalyelőtt nem sikerült. Tavalyelőtt szeptemberben sem vetette vissza a PO reményeket, hogy 3 éve nem siekrült.
Azt nem tudom megmondani, hogy egy az egyben kicserélném-e a Broncos keretet a Falconsra, vagy hogy a Falcons drukkerek cserélnének-e velünk, de hogy Ryan lenne az utolsó akit onnan eladnék az biztos. És lehet az bújik meg amögött, hogy pletyka sincs róla, hogy más is így gondolkozik.
Ettől még lehet lesz trade, de ott az egyik fél jól a másik fél rosszul fog járni, mert vagy irreálisan magas áron megy el vagy a Falcons nem tudja pótolni őt belőle és évekre qb-limboba kerül...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 4 éve
Broncos scheduled to have formal interviews tonight with QBs Kenny Pickett, Matt Corrral, Malik Willis et all, per sources. It is QB and WR interview night to open the Combine. #9sports
— Mike Klis (@mikeklis) March 1, 2022
Sokat nem jelent, PS2-vel pl egyáltalán nem beszéltünk.
Attól még mondjuk Klis írhatná helyesen a nevüket, ha már hivatalos informátor...
Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now
Nothing is more permanent than a temporary solution
If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear
The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 4 éve
Nem vagyok nagy Ryan fan, elég nagy chocker, de egy olyan QB legalább akire lehet rendszert építeni és nem dől össze a világ ha az nem futás és checkdown orientált.A szomszéd 7-10 csapata semmit nem ér, mindenkit el kell adniuk apróért, a mi 7-10-es csapatunk 1 lépésre a SB-tól...Abban igazad lehet, hogy amit írtam csomag az olcsó érte és ennél drágább lenne, de azért a Falcons Ryannel volt 7-10, mi pedig hozzá képest bohócokkal. És nem is csak ez a különbség, hanem hogy tavaly 1/4-en húztak, mi 1/9-en, előtte két évben is kb egymás után húztunk. Zsinórban 4 év. És a Raiders/Chargers (mint 3. erő) jobb csapat, mint a tavalyi Saints és Panthers.
Black_Adder
Továbbá ha mi idehozzuk Ryan-t, még mindig költhetünk pénzt minőségi játékosokra, ha jövő évi pickekből álló csomagot küldünk érte ugyanolyan pickekkel etősíthetünk egy szintekkel jobb rostert. Most az hogy ez SB esélyes vagy nem, azt nem tudom, de hogy ha a tavalyi csapatba belerakjuk Ryan-t akkor PO-ban vagyunk, erre sok pénzt mernék tenni. És akkor tegyük hozzá, hogy coaching upgrade is várható nálunk.
Cruyffista
Több első kört tuti nem ér már, onnantól meg igazából tök mindegy hogy hozzák ki a matekot