Denver Broncos

49 feliratkozó

több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 035 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Sutton 2018-ban 84 TGt-ből 42 elkapás 4 TD, Jeudy eddig idén 106 TGt-ből 47 elkapás 2 TD. Azért nem éppen ugyan az. Plusz Sutton-nak voltak megmozdulásai már akkor is, amikre felkapta az ember a fejét. Judittól semmi ilyen nem rémlik (talán a Jets elleni TD, ami tényleg szép volt). Patrick-ot meg én imádom, de mégissak egy UDFA wr, aki idén elképesztő szezont fut, de azért egy első körösnek ne ő legyen már a mérce.
roberto23
Jeudy más típusú WR. Én úgy gondolom, hogy a klasszisát amit draft előtt kiemeltek, sokszor sikerült bizonyítania. Volt jó pár olyan route futása, hogy leszakadt tőle az ember pofája. A Jets elleni TD inkább csak látványos. De azokat a játékokat inkább Sutton fogja majd kapni, szóval olyanokat, hogy ő egész pályás játékokat csinál komoly YAC nélkül, ne nagyon várj tőle. Szerintem a labda nélküli játéka nagyon rendben volt, ha át tud menni egy olyan fejlődésen elkapás (de leginkább koncentráció, a szem labdán tartása) szempontjából, mint Sutton, nagyon nagy karrier állhat előtte. Lehet sikerül neki, lehet nem, nem tudunk tippelni.

Patrick azért jó példa, mert ő is egy offseason alatt változott elit backup WR1-é, és nincs Sutton szintjén, de szerintem már ott tartunk, hogy csereként megüti a kezdő WR1 szintet. Tippre ezért baromi nehéz is lesz megtartani az offseasonban, mert lehet lesz olyan ajánlata, ami 10m fölé megy.

A statok szerintem irrelevánsak. Keenum jobb, készebb QB, mint most Lock + Sanders IR a szezon felénél, Thomast elcseréltük, TE nem volt. Sutton kvázi a szezon felét első számú targetként játszotta. És az O playbook legalább a játékosok stílusához volt hangolva.
több mint 5 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 982
Per SportRadar, Tim Patrick and Courtland Sutton among the top 5 highest drop rates in the NFL. - 2018.12.21

 www.youtube.com/watch?v=fFzI4Y4wcKc
Cruyffista
Sutton 2018-ban 84 TGt-ből 42 elkapás 4 TD, Jeudy eddig idén 106 TGt-ből 47 elkapás 2 TD. Azért nem éppen ugyan az. Plusz Sutton-nak voltak megmozdulásai már akkor is, amikre felkapta az ember a fejét. Judittól semmi ilyen nem rémlik (talán a Jets elleni TD, ami tényleg szép volt). Patrick-ot meg én imádom, de mégissak egy UDFA wr, aki idén elképesztő szezont fut, de azért egy első körösnek ne ő legyen már a mérce.

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 035 — The Mathematician
Tim Patrick a semmiből lett a legbiztosabb elkapónk

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Per SportRadar, Tim Patrick and Courtland Sutton among the top 5 highest drop rates in the NFL. - 2018.12.21

 www.youtube.com/watch?v=fFzI4Y4wcKc
több mint 5 éve
esanders10 Denver Broncos 956
Számolgattam:

Vereség esetén:
Legjobb eset: 6. pick
Legrosszabb eset: 10. pick

Győzelem:
Legjobb: 10. pick
Legrosszabb: 16. pick

Akiknek mindenképp szurkolni kell: Lions (tét nélküli meccs Vikings ellen), Panthers (otthon vs Saints...), Giants (otthon Cowboys), Eagles (otthon vs Washington)

Ha ez a négyes nyer, és a Raiders is, zsákban a 6. pick. Értelemszerűen vereség esetén annyival húzunk hátrébb, ahány veszít ebből a négyesből.

Miénk a legerősebb sorsolás a Jets után, tehát akármilyen azonos mérlegű bolyba kerülünk mi húzunk utoljára idén is... Kivéve ha a Philly áll majd ugyanannyi W-vel, mert nekik van egy döntetlenjük.

Akik biztosan előttünk húznak: Jaguars (QB-need), Jets (QB-need), Bengals (legjobb OT), Falcons (állítólag Ryan a piacra fog kerülni, tehát lehet QB-pick), Houston (Miamié a pick, tehát nem QB, ellenben potenciálisan becserélhet ide valaki). A Panthersnek is esélyesen irányító a prioritás, ők azért elég valószínű hogy veszítenek, így álomként inkább a 7. helyet érdemes belőni. A Giants és az Eagles elénk kerülését kell mindenképp kiszurkolni, a Lionsnál új GM-mel lehet ugyanaz a cél mint a Falconsnál.

Nyilván nem fog kimenni előttünk 5-6 QB, inkább csak 3-4, de ha 4, már az is jó, mert a Miami és Falcons picktől függően lehet bennmarad nekünk a legjobb védő a classban. Illetve cserealap szempontjából sem lenne mindegy, hogy 7. vagy 16., ha máshogy akarunk erősíteni, vagy fel akarunk cserélni. De ha úgy jön ki a lépés, hogy bent van a legjobb védő, akkor értelemszerűen kategóriákkal drágább ellenértéket érne egy lecsere is... Tehát lenne opció bőven.
Cruyffista
Amilyen loserek vagyunk az utóbbi években, már most érzem, h elverjük a raiderst, és 6-10es mérleggel a 16. helyen választunk 😀
több mint 5 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 474
Ne haragudjatok, de hogy egy first round pick wide reciever ne tudja elkapni a labdát, az számomra botrányos. Rendben, szar napja volt, de olyanokat ejtett el, amit egy hatodik körösnek sem szabadna...
Adams elit, Jeudy eddig max reményteli, mert szép útvonalakat fut, de hogy elkapni nem tud az is biztos. Devantae Adams, na ő elit, Jeudy eddig semmi sajnos.
Gerichill
ti legalább nem 1/4-re húztátok ki.
Amadeus
Azért Cooper a droppok mellett többet tett hozzá, mint eddig Jeudy. btw, Demaryius Thomas se egy labdát ejtett el, csak ő nagyon veszélyes volt labdával a kezében, Jeudy eddig egyedül a twitter fiókja előtt ülve veszélyes.
Egy szar meccs után meg egy gyenge év után nem kell lemondani róla, de egy kicsit azért magába szállhatna és önkritikát gyakorolhatna miután nyilvánosan ócsárolta Lockot, követelt több labdát, aztán meg elejt vagy 5 elkaphatót, köztük TDt is egy 3 pontos meccsen... Szakmailag és emberileg is van még hova fejlődni neki, de nem baj, Choker garantálta hogy az ilyen hibákat kineveli a csapatból...

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 5 éve
resistance is futile Las Vegas Raiders Michigan Wolverines 34 698
Ne haragudjatok, de hogy egy first round pick wide reciever ne tudja elkapni a labdát, az számomra botrányos. Rendben, szar napja volt, de olyanokat ejtett el, amit egy hatodik körösnek sem szabadna...
Adams elit, Jeudy eddig max reményteli, mert szép útvonalakat fut, de hogy elkapni nem tud az is biztos. Devantae Adams, na ő elit, Jeudy eddig semmi sajnos.
Gerichill
ti legalább nem 1/4-re húztátok ki.
több mint 5 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 474
A 2015ös idény bajnokának topicjában
abszolút pozitívum hogy egyáltalán meccsben voltunk.
Minden a legnagyobb rendben, nagyszerű irányba haladunk...
#newbrowns

Hard work may pay off, in the long run, but laziness always pays off right now

Nothing is more permanent than a temporary solution

If Tetris taught me anything is that errors pile up and accomplishments disappear

The world is made of 2 types of people. Those who can extrapolate from incomplete data
több mint 5 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
A Sutton-Jeudy-Patrick-Fant négyes szerintem elit, ha ezt nem sikerül egybe tartani Elway egy idióta.
Lindsay-t ha kiengedjük a piacra csak Gordonra alapozva, Elway egy idióta.
Harris, Reed, AJ hármas a semmiből megtalált érték, ha ezt nem sikerül egybe tartani Elway egy idióta.
Lock szegény, megtört ember franchise QB-ja, ha nem kap nyáron riválist a nyakába Elway egy idióta.
Az edzői brigád egy idióta, ha ezt sikerül egybe tartani Elway egy idióta.
FLZOLI
Ezek a kommentek "kicsit" ellentétesek azzal, hogy teljes rebulild kell, amit te is többször írtál, mert ez egy lúzer franchise lett. Ha a háromnegyed csapatot meg kell tartani, hiba elküldeni, meg más csapat túlfizetett veterán irányítói között kell sürgősen válogatni, akkor semmilyen rebuild nem kell. Vagy-vagy.

Rebuildelni akkor tudunk, ha elcseréljük Chubbot, Suttont, Von Millert, Fantet és így tovább, mert ők azok, akiknek van olyan ellenértéke amiből új csapatot lehet építeni. Meg apróért McManust, Simmonst, Lindsayt, Risnert mert amíg itt vannak, nem lesz semmilyen 1/1, 1/2, de még 1/3 sem, mert mérkőzéseket fogunk nyerni. Csak hogy jelentése legyen a szavaknak. Mondjuk, hogy egy elit GM-nek is erősen meg kéne izzadnia, hogy Suttonnál, Fantnél vagy Chubbnál jobb játékost húzzon az értük kapott első vagy második körért, az fix.
több mint 5 éve
Gerichill Denver Broncos 547
Ne haragudjatok, de hogy egy first round pick wide reciever ne tudja elkapni a labdát, az számomra botrányos. Rendben, szar napja volt, de olyanokat ejtett el, amit egy hatodik körösnek sem szabadna...
Adams elit, Jeudy eddig max reményteli, mert szép útvonalakat fut, de hogy elkapni nem tud az is biztos. Devantae Adams, na ő elit, Jeudy eddig semmi sajnos.

Szerkesztette: Gerichill
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Lúzer csapatok hobbyja a szezon közbeni draft off season tervezgetés 😊
Nem baj, innen szép felállni. Remélem Fangio érzi majd a vesztét jövőre és ramegy a védelem boostra plussz valamelyik tapasztalt qb-ra az FA vagy csere piacon.
Más reményünk nincs, a langyos vízes mocsárban bőven elvan mindenki.

több mint 5 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Számolgattam:

Vereség esetén:
Legjobb eset: 6. pick
Legrosszabb eset: 10. pick

Győzelem:
Legjobb: 10. pick
Legrosszabb: 16. pick

Akiknek mindenképp szurkolni kell: Lions (tét nélküli meccs Vikings ellen), Panthers (otthon vs Saints...), Giants (otthon Cowboys), Eagles (otthon vs Washington)

Ha ez a négyes nyer, és a Raiders is, zsákban a 6. pick. Értelemszerűen vereség esetén annyival húzunk hátrébb, ahány veszít ebből a négyesből.

Miénk a legerősebb sorsolás a Jets után, tehát akármilyen azonos mérlegű bolyba kerülünk mi húzunk utoljára idén is... Kivéve ha a Philly áll majd ugyanannyi W-vel, mert nekik van egy döntetlenjük.

Akik biztosan előttünk húznak: Jaguars (QB-need), Jets (QB-need), Bengals (legjobb OT), Falcons (állítólag Ryan a piacra fog kerülni, tehát lehet QB-pick), Houston (Miamié a pick, tehát nem QB, ellenben potenciálisan becserélhet ide valaki). A Panthersnek is esélyesen irányító a prioritás, ők azért elég valószínű hogy veszítenek, így álomként inkább a 7. helyet érdemes belőni. A Giants és az Eagles elénk kerülését kell mindenképp kiszurkolni, a Lionsnál új GM-mel lehet ugyanaz a cél mint a Falconsnál.

Nyilván nem fog kimenni előttünk 5-6 QB, inkább csak 3-4, de ha 4, már az is jó, mert a Miami és Falcons picktől függően lehet bennmarad nekünk a legjobb védő a classban. Illetve cserealap szempontjából sem lenne mindegy, hogy 7. vagy 16., ha máshogy akarunk erősíteni, vagy fel akarunk cserélni. De ha úgy jön ki a lépés, hogy bent van a legjobb védő, akkor értelemszerűen kategóriákkal drágább ellenértéket érne egy lecsere is... Tehát lenne opció bőven.

Szerkesztette: Cruyffista
több mint 5 éve
Cruyffista Denver Broncos Ole Miss Rebels 6 071
Az utolsó drive-ban Jeudy dropjáért kár különösen, a végére már annyira rajta volt a bohócsipka a Chargers védelmen, hogy lehet a TD is összejön onnan az RZ előteréből... Mentálisan ez nagy boost lehetett volna a jövőre. Bár ez Lock kritikája is mert ennyi üres targettel illett volna jobb poziciót kiharcolni az egyenlítésre, de összességében én is elégedett voltam vele. Az újabb sérülések miatt 20-30 pontos difit vártam, így abszolút pozitívum hogy egyáltalán meccsben voltunk.
több mint 5 éve
FLZOLI Denver Broncos 12 687 — farkas.l.zoltan@gmail.com
Szomorú, de annyira nem érintett meg a meccs, hogy kiugorjak az aktuális sorozat darálóból.
Megnéztem az összefoglalót, buktunk, jobb draft cetli, nekem most ennyi elég.

Túl sok a kókler most a csapat körül és a csapatban, hogy érdemben elemezgessem vagy egyáltalán nézzem a meccseket.

A Sutton-Jeudy-Patrick-Fant négyes szerintem elit, ha ezt nem sikerül egybe tartani Elway egy idióta.
Lindsay-t ha kiengedjük a piacra csak Gordonra alapozva, Elway egy idióta.
Harris, Reed, AJ hármas a semmiből megtalált érték, ha ezt nem sikerül egybe tartani Elway egy idióta.
Lock szegény, megtört ember franchise QB-ja, ha nem kap nyáron riválist a nyakába Elway egy idióta.
Az edzői brigád egy idióta, ha ezt sikerül egybe tartani Elway egy idióta.

több mint 5 éve
Gerichill Denver Broncos 547
Nekem Lock ma nagyon tetszett, lehet h a bejglik rontják a szemem, de nálam top3as meccs volt tőle.
Ha Jeudy abból a fél tucat dropjából csak a TD-t, vagy ezt az utolsó paszt elkapja, ma más lenne a szánk íze.

Hosszútávon mondjuk ez a kimenetel a legjobb opció...
Általános Doktor
Hát nekem egyáltalán nem tetszett Lock sem.
Hibákkal teli meccs volt, most jelenleg olyan idegállapotban vagyok, hogy repüljön mindenki...
több mint 5 éve
Zalán Denver Broncos 4 934 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Én beopcióznám ez után a meccs után az Aranyos Emberke 5. évét is, úgy biztos nyugodtabban megy majd a meló nyáron. Ulpitól tanultam a kövrtőben, Lock-kal nincs probléma. Amúgy szerintem sem, fejlődik... Jeudy még fog örömet okozni itt..

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 5 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 982
Nekem Lock ma nagyon tetszett, lehet h a bejglik rontják a szemem, de nálam top3as meccs volt tőle.
Ha Jeudy abból a fél tucat dropjából csak a TD-t, vagy ezt az utolsó paszt elkapja, ma más lenne a szánk íze.

Hosszútávon mondjuk ez a kimenetel a legjobb opció...
Általános Doktor
Amúgy ezeken a meccseken látszódik mennyire hiányzik Sutton. Jeudy nekem egyelőre nagyon csalódás, pláne a Twitter-es eset óta.

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 5 éve
Általános Doktor Denver Broncos 2 163 — A meccs addig tart, amíg véget nem ér
Nekem Lock ma nagyon tetszett, lehet h a bejglik rontják a szemem, de nálam top3as meccs volt tőle.
Ha Jeudy abból a fél tucat dropjából csak a TD-t, vagy ezt az utolsó paszt elkapja, ma más lenne a szánk íze.

Hosszútávon mondjuk ez a kimenetel a legjobb opció...

Once there was only dark.

If you're askin' me, the light's winnin'
több mint 5 éve
rob3r7o Denver Broncos 4 982
Ezt a meccset én beírom szépen Jeudy-nak. Trauma volt tőle.

„History is a set of lies agreed upon.”

“Auf dem Weg zurück nach Europa kann Ungarn auf Deutschland zählen.”
több mint 5 éve
Gerichill Denver Broncos 547
fangio-shurmur-macmahon takaroggy
Negritis
Jeudy? 😀
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 035 — The Mathematician
fangio-shurmur-macmahon takaroggy

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Negritis, a vajda Denver Broncos 58 035 — The Mathematician

The Stronger you become, the Weaker you really are.

I wanted Champ to be champ!
több mint 5 éve
Zalán Denver Broncos 4 934 — I'am a Broncos Fan and I believe in Mile High Magic...
Én aláírom ezt a Fangio dealt, amennyiben és ha nem jön be, a következő edzőt és a irányítót nem Elway és csapata választja ki.

"I love this sport. I hate this sport."
több mint 5 éve
Black_Adder Denver Broncos 9 474
Véget ért Karácsony
Hivatalos: Vic Fangio marad jövőre is
noflyzone
Várható volt, de azért
Boooooooo!!!!
Szánalmas. Ez szánalmas. Szánalmasak vagyunk!

Mind a csapat, mind az FO, mindenki teljesítménye, munkája eredményekben mérhető. A sokszor megismételt gondolatom az lesz, hogy ha ennyire nem jönnek az eredmények, akkor lehetetlen, hogy mindenki jól végezze a dolgát. Eljött az idő, hogy felelősöket keressünk. Egyszerűen nincs olyan, hogy jó a csapat, jók az edzők, és losing season, losing season, losing season, ...
Ha valaki meg akar győzni valamiről, azt mondja meg, hogy mi az, amit most látni kéne, és ami alapján jövőre nem losing season lenne.
Eredményeket akarok látni, nem reményről szóló meséket!

A csapat
Objektív tényekre alapozva történelmi mélységben van a franchise. Pont. Nincs kifogás, nincs magyarázat, nincs mentség, mindenkit ki kell rúgni. Utoljára akkor voltunk annyira egyértelműen és konzisztensen ennyire szarok, mielőtt Ralston elkezdte építeni az Orange Crush védelmet a '70es évek elején. Azóta nem voltunk huzamosabb ideig ennyire szarok, azóta nem volt zsinórban 4 losing season, mint most. Ebből Chokeré csak 2 év (ő még csak 87-es mélységeket döntöget), de Elwayé 4.

Choker
Az ökölszabály régen az volt, hogy 3 évet kell adni az edzőnek, hogy implementálja a rendszerét. És házon kívül nem látjuk milyen munkát végez a HC. Az eredményeket viszont látjuk. Ha jól végzi a munkáját évről-évre előre kell lépnie a csapatnak. Objektív tényekre támaszkodva kijelenthetjük hogy eredményesség terén semmit nem lépett előre a csapat az elmúlt 4 évben. Ilyenkor van felelős. Olyan nincs, hogy Elway jó GM, Choker jó HC, a csapat meg ugyanolyan szar, mint amikor Choker kezdett. Implementálgatja 2 éve a védelmét, ami szarabb mint Woodsé volt. Azt garantálta, hogy fegyelmezett lesz a csapat, nem lesz death by inches, ennek semmi nyoma. Nincs szignifikánsan kevesebb büntetés meccseken, vannak kizárások, az hogy mindenki időben érkezik meeting és/vagy Von Miller nem fingja telei a szobát úgy tűnik nem fordul le győzelemre. Ez a kijelentés ugyanannyit ér így utólag, mint a We've had a great weak of practice. Aztán kapunk 500+ yardot csak úgy simán. A Billstől.
Shurmurt Lockra való tekintettel megtartanám, ott legyen konzisztencia, ahol kell és legalább szezon közben volt némi előrelépés. Volt honnan. Van még hová. De ha megint az OCn verjük el a port, ami a HC hibája, megint ugyanaz lesz jövőre, mint idén volt.

Elway
Amikor egy csapat 4 losing seasonön van túl, akkor nincs olyan, hogy minden rendben van. Ilyenkor ha teszik ha nem, felelősök vannak. Az FO hierarchia szerint pedig Elway a felelős, hisz mindenki alá van rendelve, mindenki neki felel. Egyszerű a történet, talán egyszerűbb, mint néhányan szeretnénk, de 2 pontban összefoglalható az egész
1.) Nem jönnek az eredmények
2.) Elway felelős az eredményekért

A keret
Évek óta áltatjuk magunkat azzal, hogy a keret jó, csak a HC rossz. Illetve most már a HC is tremendous jobot végez, csak ugyanolyan szarok vagyunk mint kóklerrel. Közben akik miatt jó volt a keret, azok közül alig néhányan maradtak mára. Jövőre visszatér Miller, egyrészt nem fiatal már, másrészt amit Choker sémájában csinált azt bármelyik udfa tudja. Ha nem változik ez a loser séma, akkor semmivel se leszünk erősebbek a visszatérésével, ha jönne egy DC, aki legalább egy legalapvetőbb pass rush csomagot össze tudna állítani, akkor még mindig nagy segítség lehetne, de nyilván nem adja ki choker a kezei közül ezt a foshalmazt. Visszatér Sutton is, ő eddig one year wonder, kérdés mennyire mély nyomokat hagy a teljesítményén a sérülés, de a könnyű WR-ek könnyebben térnek vissza, mint a nehéz falemberek, lehet bizakodni. Simmons tag alatt játszik, az hogy a taget megkapta, indikátora annak hogy Elway meg akarja tartani, az hogy nem sikerült megállapodni vele, indikátora annak, hogy továbbra is sóher, és továbbra is az FA-ról jövő zsákbamacskák kapják a nagy lóvét, a saját bizonyított játékosok meg megszívták. Nem hinném, hogy még egyszer tageljük, az +20% lenne, és nem könnyű menet FA nyitásig megállapodni vele, ha az nem sikerül, biztosan távozik. Alexander Johnson képvisel még értéket, és nagyjából ennyi. Lindsayt teljesen félreállítottuk idén, ugyanez várható jövőre is, kivérezt4etjük aztán majd az lesz hogy nem is hiba elküldeni, mert már nem volt a régi. Oké, a csapat fontosabb mint Lindsay, csak Lindsay mellőzésével nem lett jobb a csapat, jelenleg azért kaparunk hogy a végén ugyanolyan szarok legyünk, mint tavaly, de ahhoz még kell 2 győzelem...

2021
Először is gratulálok az első 3-4 ellenfelünknek a jól megérdemelt győzelemért.
Szóval van nagyon kevés és erősen kérdéses érték a csapatban. Gyakorlatilag semmit nem kockáztatnánk egy rebuilddel, csak a következő 0-3-mas kezdést, a következő 3-6ot és a következő talán 7-9-et. Jajj ne, csak azt ne...
Semmilyen objektív dolgot nem látok, ami alapján jobb szereplésben reménykedhetnénk jövőre. A dolgok maguktól nem lesznek jobban. És van másik 31 csapat, ami jövőre jobb próbál lenni. Nem mindenkinek sikerül majd, van aki rosszabb lesz, de ha csak várjuk, hogy még egy év a rendszerben és beérik a munka, akkor mi azok között leszünk, akik nem lesznek jobbak. A sikerért aktívan tenni kell. Mi nem teszünk, mi már most tremendous jobot végzünk.

Lehet reménykedni hogy jövőre minden magától jobb lesz, de a dolgok nem így működnek. 31 csapat tesz azért rajtunk kívül hogy jobb legyen. Van aki jobb lesz van aki nem. Nem lesz automatikusan jobb minden játékosunk. Von Miller nem lesz olyan mint 2015-ben, ahhoz kéne egy szakember, aki legalább a legalapvetőbb pass rush koncepciókat ismeri, nálunk olyannak nincs beleszólása a dolgokba, mi inkább engedjük ezekkel az elbaszott soft zónákkal hogy bárki 500+ yardokat szerezzen ellenünk. Akárhonnan nézzük szarok vagyunk. Rebuild nélkül soha nem is leszünk jók, és épp most toltuk el legalább egy évvel az egészet, és maradt a vén fasz, hogy majd Lockot meg a játékoskat hibáztassa a saját hibáiért...

Mindenki takaroggyon!
Este Go Chargers!